Nem csupán nevében Arany… Európai kultúrájú személyiség, és egyben a magyar nyelv egyik legcsodálatosabb varázslója volt. Melankolikus lélek, mint minden befelé forduló, önmagával is viaskodó ember. Öregkori rezignációja mégsem fáradt beletörődéssé, hanem szelíd bölcsességgé alakult.

hírességek reinkarnáció érdekes kultúra filozófia

Honnan és hová? című verse az élet legfontosabb kérdését teszi fel. Ha megvan a cél, minden más annak alárendeltjévé válik. Vajon ma tisztán látjuk életünk végcélját? Arany e versben nemcsak a materializmus ellen szólal fel csodálatos költői formában, de még a lélekvándorlást is megemlíti. Tisztelegjünk hazánk e nagy fia előtt!

ARANY JÁNOS: Honnan és hová?

   Mily rövid az élet!… 
Mint hullócsillag futása, 
Mely földünk körébe jutva, 
Lángra gyúl, és tűz-barázdát 
Írva elszalad, gyorsabban, 
Mint egyet pillantanál. 
Útja honnan jött? hová visz?… 
Míg sötét volt, s ujra az lesz, 
A világ-ür végtelenjén 
Hol bolyongott? és hová fog?… 
Ki tudná megmondani! 
   Míg tündöklött, addig élt.

   S honnan jössz te, lélek… 
Mely csak e föld gőz-körében 
Vetve lángot, addig fénylel, 
Amig éppen áthaladsz; 
Bölcsőd és sirod homály. 
Akkor lobbanál-e föl csak 
Az állatban, s véle múlsz el?… 
Vagy jövél a végtelenből 
Ismeretlen, hosszu pályán, 
S visszatérsz azon megint?… 
Oh, ha nem volt, és ha nincs 
E parányi csillogáson 
Innen és túl folytatás: 
   Mily rövid az élet! –

   Megfelelsz te, lélek. 
Volt idő, mikor tagadták 
A futamló csillagot: 
Semmi az, csak földi pára, 
Lobban, és fut, és el-ég. 
Most a szellemet tagadják: 
Semmi az, csupán anyag, 
Agyvelő, vér és ideg 
Összhatása, mely azonnal 
Véget ér, ha szétbomol 
Agyvelő, vér és ideg. 
Az anyag a halhatatlan: 
Fűben-fában újra éled, 
Összetársul, meg elszéled 
Mindörökké, szakadatlan; 
Hanem e feltámadást 
A szellem nem éri meg: 
Ez üres hang, nincs sehol, 
Puszta réme ferde agynak, 
Mílyet századok ránk hagynak – 
   S csak zavarja a tudást.
   Oh, ti, akik jobb felemnek 
Már e földön mély sírt ástok: 
Oly bizonyos hát tudástok, 
Hogy helye sincs védelemnek? 
Nem mond ellen az a szellem; 
Mely kutat, hogy támaszt leljen 
Megtagadni önmagát? 
S nem rettegné, ha meglelte 
– Mit tudása így teremte – 
Azt az örök éjszakát?… 
Ah, jobb volna kissé várni, 
Nehogy úgy találjon járni 
Az a híres tudomány, 
Mint ama gyors fénnyel jára, 
Mit csillagnak vélt a golyhó, 
Ő azt mondá: csak gyúlt pára: 
S ím, ma áll, hogy égi bolygó – 
   Mi lehet még ezután?

   Ami annyi szívbe oltva 
Élt világ kezdete olta; 
Mit remélt a hindu, párz; 
Amért lángolt annyi oltár, 
Zengett Szíonon a zsoltár: 
Hogy nem addig tart az élet 
Míg alant a testbe' jársz; 
Hanem egykor újra éled, 
S költözzék bár fűbe, fába 
Vagy keresztül állaton: 
Lesz idő, hogy visszatérhet 
Régi nemes alakjába, 
Megtisztúlva, szabadon; 
Vagy a „boldogok szigetjén”, 
Mint hivé a boldog hellén, 
Vagy az üdvezűltek helyén, 
Mint reméli keresztyény, 
Lesz dicsőbb folytatása: 
Én ezt meg nem tagadom. –

   Mit hisz a tudós? ő lássa, 
Földi pályám' ami nézi: 
Annak immár vége lesz, 
Vissza senki nem idézi; – 
   S rövid foglalatja ez:

Mély homályban, éjfél tájban, 
Kis fény is ha nagynak tetszik, 
Hogy a föld körén bolyongtam: 
Egy barázdát én is vontam. 
Az emberek ráveték 
Pillantásukat egy percig, – 
S egy tudós tán megfigyelt 
És lapjára, sok száz jelhez 
– Ahogy csillagfutást felvesz – 
Könnyed, vékony karcolással 
Rólam is tőn némi jelt, 
Mire reggel ő sem ismer; 
S összevéti annyi mással 
A jövendő nemzedék, 
Mely se kérdi tán, se tudja, 
Nem is igen lesz rá gondja: 
Hogy itt éltem, s a tömegben 
   Én is lantot pengeték.

1877. júl. 14.

Kapcsolódó cikkek