22 aug

Történetek a spirituális indiai étkezésről

Egy gyönyörű hetet töltöttem a remunai Khira Chora Gopináth templomban és annak kolostorában. Mindkét helyen nagyon jól éreztem magam. Emlékezetes marad, amilyen kedvességgel viseltettek irántam, amilyen finomakat kaptam enni. Nem mintha az evés volna a legfontosabb, de a szívhez vezető út mégiscsak a gyomron keresztül vezet. Nálam egész biztosan. Aztán, hogy milyen körítések közepette jut hozzá az ember az ételhez, az megint egy érdekes kérdés. Másként az egyházat jelentő templomban és másként az egyszerűséget magában hordozó kolostorban. Halld hát történetem arról, hogy miként ettem a templomban, és miként a kolostorban.

Szembetűnő a különbség az egyházi és a kolostori élet között. Egy indiai guru egyszer feltette a kérdést, hogy ha választhatnál a pápa és Szent Ferenc között, akkor melyiket választanád? A választ őrizze meg magának az olvasó. Egyik a rítusok és a szabályok világa, a másik a spontán szeretet és a megbocsájtás világa. Kinek, mire van szüksége. Nincs ez másként Indiában sem.

útleírás indiai ételek filozófia főzés
Madhavendra Puri szamadhi emlékhelye. A dobozban eredeti papucsát őrzi a szerzetes.

A templomba érkezésem első napján mindjárt tisztáztuk a legfontosabbakat. Az imádatok és az ebéd időpontjait és helyszíneit. Ebéd 13:30-kor egy „belépni tilos” feliratú teremben. Meg is érkeztem a megbeszélt időpontban a Khira Chora templom főoltára mögötti helyszínre. Nagy volt a nyüzsgés. Az oltár oldalsó ajtóján be lehetett látni közvetlenül az oltár előtti térre. Ott sorakoztak a megszentelésre váró ételek: a pici agyagcsuporokba szervírozott hírhedt édesség, valamint maga az ebéd is. Az ebéd mindennap ugyan az volt. Egy óriási adag rizs, mellé káposztás burgonya kurkumásan, és egy sárgás-zöldes színű zöldségköret. Sorban érkeztek az emberek az ebédre. Egy nagy alumínium tálban voltak egymásra pakolva a levéltányérokra kiporciózott adagok. Aztán mindenkinek a kezébe gyűrtek egy tányérral. Minden alkalommal én voltam az utolsó. Ez nagyon jól eső érzés egyébként, amikor nem kell udvariaskodni. Tudod a helyed. Te vagy az messzi Földről érkezett idegen, akiről nem is tudni pontosan, hogy kicsoda. 

A papok már vígan lakmároztak. Mivel mutatták az irányt, hogy merre menjek a kezemben kuporgatott ebéddel, majdnem közéjük ültem. Szerencsére ez nem következett be, mert egy hatalmas, amolyan kutyáknak szóló kiáltással jelezték, hogy tovább kell mennem. Az volt az én helyem. A templom mögötti tér, a többi egyszerű ember, valamint kutyák és kecskék között. 

Tulajdonképpen kivetett magából az egyház. Azokba a szabályokba nem fértem bele. Viszont ahova kikerültem, az maga az élet. A kutyák és a kecskék hosszasan szemeztek az ott étkezők tányérjaival. Aztán, az ebéd vége felé egy-egy kutyus is kapott a finom falatokból. Meg kell mondanom, az indiai kutyáknak finom falat a natúr rizs is. Pláne ha az Khira Chora rizse. Vajon kik lehetnek ezek a szerencsés kutyák, akik Khira Chora Gopináth megszentelt ételét fogyaszthatják? És hogyan lehetek ilyen szerencsés, hogy ezek a csodálatos emberek, és szerencsés kutyák társaságában fogyaszthatom el a mennyei megszentelt ételt? Mindenféle él nélkül mondom, hogy nagyon jól esett ez nekem így, ahogyan történt.

Másnap reggel ellátogattam az egyik közeli egészen pici kolostorba, mely az édesrizsről híres Mádhavendra Puri szamádhijánál, vagyis síremlékhelyénél található. Reggel fél nyolc volt. Egy idős szerezetes nyitott ajtót. Mint kiderült, ő volt a hely egyetlen lakója. Rövid beszédbe elegyedtünk. Elmesélte, hogy mestere kérésére 42 éve végez ott szolgálatot és most 79 éves. Egyedül gondozza a híres szent szamádhiját. Kérdezte, hogy mi járatban vagyok, most maradok-e még, vagy csak beugrottam? Mondtam, hogy maradnék egy órácskát meditálni. Elmosolyodott és félrevonult az egyik helyiségbe.

útleírás indiai ételek filozófia főzés
Pakórát, finom rántott zöldségeket és papadamot, ropogós lepénykéket porcióz a szerzetes.

Körbejártam többször is a szamádhit. Elérzékenyülten hódolatom ajánlottam, áldásért esedeztem. Mádhavendra Puri életének főbb mozzanatai jártak a fejemben, ahogyan rátalált a góvardhani Gópálra, ahogyan elcsente neki Gópináth a finom édesrizst, s ahogyan a halálos ágyán fekve egyik tanítványával, Rámacsandra Purival nézeteltérésbe keveredett. Éppen itt, ezen a helyen.

S ahogyan tűnődve meditálok, közben edénycsörgéseket hallok. Aztán pedig olajsercegést. Nem sokkal azután előkerült a hely szerzetese, egyben papja és gondnoka egy óriási tál pakórával, a finom rántott zöldségekkel és néhány ropogós lepénnyel, a papadammal. Amikor megláttam, hogy viszi az oltár elé megszentelni, lassan eloldalogni készülődtem, hiszen nem akartam zavarni a reggeli közben.

Mosolyogva leintett. Elővett egy söprűt, amivel egy kisebb helyet megtisztított. Odaültetett. Két levéltányért tett elém. Meghozta a nagy tálat az oltár elől. Gondosan kettéosztotta. Arra is ügyelt, hogy ugyanannyi jusson mindenből, mert hogy volt rántott krumpli és rántott padlizsán is. Aztán mellém ült, és intett, hogy falatozhatunk. Mondanom sem kell, hogy életem legfinomabb pakoráit fogyasztottam. Csak egy kicsit nehezen csúszott. Mintha valami szorította volna a torkom.

útleírás indiai ételek filozófia főzés
A templom háta mögötti téren ebédelnek a világi hívek kíváncsiskodó kutyák és kecskék között.

Leveles Zoltán indiai útinaplója

Kapcsolódó cikkek:

Miért lop az Isten?

Kiteregetem a szennyesemet

Dzsaganáth szekerén

Tovább olvasom

15 aug

Miért lop az Isten?

Bár indiai kinntartózkodásom helyszíneit illetően konkrét terveim nem voltak, mégsem gondoltam volna, hogy egy hónapig Orisszában ragadok. Ki is tudna elszakadni ezektől a mesés helyektől, ahol a Legfelsőbbet tolvajként imádják, s az emberi szívek forrósága meglágyítja a legmegkövültebb sziklát is? Drága barátom! Óh, züllött elmém gazdája, hidd el, ez a tűz benned is lobog. Kedvező körülmények között egyszer csak, váratlanul fellobban benned. Mint ahogyan a magas hő előcsalja a fában rejlő tüzet, egy napon azt veszed észre, hogy az anyag íze a szádban megkeseredik, és a transzcendensen kívül semmi sem érdekel. S majd mindent vele kapcsolatban, abszolút harmóniában látsz. Ez a benned rejlő tűz lángra lobbantja a körülötted levő elhidegült szíveket is. Egyelőre még mesének tűnik, de próbálj csak tűzközelbe kerülni, és maradni!

A Ratha Yatra szekérünnep után szép lassan búcsút intettem falusi házigazdáimnak. Mintha legalábbis sürgős intéznivalóm lett volna. Komoly kifogások nélkül sosem engedtek volna el. Irány Remuna, Khirachora Gopináth földje – 5 órányi buszozás!

útleírás asram indiai ételek
A remunai Khira Chora Gopinath templom a jellegzetes orisszai hindu motívumokkal.
Fotó: Leveles Zoltán

Hogy, hogy nem, úgy történt, hogy a templomban kaptam szobát. Ráadásul ággyal. Sőt, szúnyoghálós baldachint is kaptam. Egész éjjel, egyszer sem ébredtem fel a szúnyogokra. Hajnali  4 órakor eget hasító, mézédes mantrarecitálás ébresztett. Aztán púdzsá. A reggeli szertartásra érkező hívek betöltötték a kicsiny templomot. Remuna kissé félreeső helyen, Kalkutta és Puri között félúton található. Nem félreeső hely azoknak, akik éppen ezen az útvonalon közlekednek. Belőlük pedig van azért bőven. Gondoljunk csak a Puriban szervezett 15 milliós lélekszámú szekérünnepségre!

Így volt ez sok száz évvel ezelőtt is. Remunában Mádhavendra Puri  XV. századi híres szent is megfordult, akinek Csaitanya Maháprabhu is nagy tisztelője volt. Mádhavendra Puri látogatása kapcsán vált a hely még híresebbé. A világi ember azért látogat el valahova, hogy híressé váljon. Legalább a közvetlen környezete tudhassa, vagy magáról elmondhassa, hogy ide is, meg oda is eljutott. A szent ember látogatása pedig az általa felkeresett helyet teszi híressé, akármilyen eldugott helyen is legyen az.

Mádhavendra Puri Vrindávanból tartott Puri városa felé. A Góvardhan-hegyen imádott Gópál  Istenség küldte őt Orisszába, hogy az ottani szantállal hűsítse égő testét. Vajon mitől is égne Isten teste, ha nem hívei szívének forróságától? Mádhavendra Purit álmában kérte az általa imádott Gópál Istenség, hogy hozzon neki szantált Orisszából. Csak a legszerencsésebbek mondhatják el magukról, hogy Istennel álmodtak. Útközben Puri felé megállt Remunában is, hogy felkeresse az ott imádott Gopináth Istenséget. Gopináth fenségesen gyönyörű. Nem csoda, hiszen az isteni kegyszobrot maga Ráma faragta szeretett Szítájának, majd 700 évvel ezelőtt került Csitrakutból Remunába. Mádhavendra Puri látta, hogy milyen pompában folyik a templomi imádat, s azt is, hogy nagyon különös, khir nevű édességet ajánlanak fel Gópináthnak. Minden este 12 csuporral. Hm, gondolta magában Mádhavendra Puri, ha megkínálnának abból az édességből anélkül, hogy kérnék belőle, akkor tudnék olyan finomat készíteni az én góvardhani Gópálomnak is. Mádhavendra Puri egyébként arról volt híres, hogy csak akkor evett, ha megkínálták. Most el is szégyellte magát, amiért az édesség megkóstolására gondolt, ráadásul az oltáron történő felajánlás előtt. Nem szólt senkinek semmit, s félrevonult. A piactéren hajtotta álomra fejét.

Éjjel a remunai Gopináth megjelent az őt imádó pap álmában:

útleírás asram indiai ételek
A bráhmin átadja Madhavendra Purinak
Gópínáth menneyi édezsrizsét.

„Óh, kedves bráhmin, az este elrejtettem a kendőm alá egy csupor édességet, így nem vehetted észre, hogy egy hiányzik. Mádhavendra Purinak tettem félre. Kérlek, fogd, és vidd oda neki a piactérre.”

A bráhmin nagyon boldogan ébredt álmából, és azon tűnődött, ki lehet az a legszerencsésebb Mádhavendra Puri. Azonnal megfürdött, majd bement a templomba. Az édesség valóban ott volt az oltáron imádott Gopináth kendője alatt. Az éjszaka kellős közepén azonnal a piacra sietett vele, ahol fennhangon kiabálni kezdett a sötétben:

„Mádhavendra Puri, hol vagy, Mádhavendra Puri! Gopináth egy tál édességet lopott neked, és arra kért, hogy adjam át neked…  Jelentkezz, Mádhavendra Puri, te vagy a legszerencsésebb a világon!”

Mádhvenra Puri nagy izgatottsággal került elő. Kifakadó boldogságmámorban fogyasztotta el a transzcendentális finomságot, melyet Isten tett félre neki. Az édesség félig kiégetett csuprát összemorzsolta, s darabkáit batyujába tekerte, hogy a következő napokban azokat is elfogyassza. Kora reggel azonnal elhagyta Remunát. Arra gondolt, hogy ha ennek híre megy, akkor mindenki nagy tisztelettel járul elé. A szent ember pedig nem szeretné, ha tisztelnék. Ezért mielőtt bárki is felébredt volna továbbindult Puri felé.

Akkortól kezdve ragadt a remunai Gopináthra a Khirachora Gopináth név: Édesrizs-lopó Gópínáth. Ksirachora Gópinátnak is írják. De hogy milyen finom az a mennyei édesrizs! Megvan a receptje. De az már egy másik történet...

Szép kis kultúra ez, mondhatnánk, ahol tolvaj az isten. Ez még csak a kezdet. Itt még csak egy tál édességet lopott a hívének. De vajon mikor rabolja el örökre a szívemet?

útleírás asram indiai ételek
Ebben az egyszer használatos, félig kiégetett agyagcsuporban finom Khirachora Gopinath-féle
édesség lapul. Falevéllel csomagolták be. Az édesség elfogyasztása után minden visszakerül a természetbe. A levelet megeszi  tehén,  a félig kiégetett cserépedényt pedig visszamossa az eső. Fotó: Leveles Zoltán

Leveles Zoltán indiai útinaplója

Tovább olvasom

08 aug

​Kiteregetem a szennyesemet

Két dolgot nagyon szeretek az Indiába utazásban. Egyik, hogy a kiutazás időpontja, mint egy vészhatáridő lebeg a szemem előtt, ezért az indulás előtti napok életem leghatékonyabb napjai. Nem sokat alszom az utolsó napokon, aminek eredményeképpen szépen fogynak az iratok az íróasztalomról. Másik dolog, amit nagyon szeretek, az a megérkezés. Újabb esélyként élem meg a rám váró indiai napokat. Persze van egy harmadik dolog is, amit szeretek, mégpedig maga az Indiában tartózkodást…

útleírás filozófia
Indiai városkép. Ami egyiknek szemét, a másiknak érték. Fotó: Leveles Zoltán

Nagyjából egy hónap kell a teljes akklimatizálódáshoz. Az átállás nem csak a néhány órányi időeltolódásra vonatkozik. Kell valamennyi idő, míg az ember valóban ott hagyja egyik életét, s a másikban teljes lényével elmerül. Megvannak a teljes átállásra utaló jelek. Már nem hallja meg a dudát, nem veszi észre, azaz hogy nem észrevételezi, ha egy mellette elszáguldó jármű beteríti egy pocsolyával. Képes a forgalommal eggyé válni, nincsenek „jobbról vagy balról kerüljek” típusú toporgások, nincs túlzott udvariaskodás, se modorosság. Az ember már nem fülig száj a pálmafák, a Gangesz, a Himalája vagy a zúgó tenger láttán. S nem tűnik neki fel, hogy nem mosógépben mos, sőt inkább azon rökönyödik meg, hogy észre sem veszi, hogy reggeli szertartásai között szerepel a földön görnyedve történő mosás.

Éppen erről szeretnék most írni. Az Indiába utazásra való felkészülés egyik végső játszmája az utolsó nagymosás. Az ember begyömöszöli minden szennyesét a mosógépbe. Beindítás előtt még egy kört futok, mert tutira elfekszik valahol még fél pár zokni, vagy bármi. Azt is kisakkozom, hogy mi marad rajtam, az indulás előtti utolsó órákra. A dolog lényege, hogy ne hagyjak magam mögött szennyest. Inkább viszem magammal és majd odakinn kimosom. A mosógépbe gyömöszöléskor belém villan egyfajta nosztalgikus vészvillogóként, hogy na, pajtás, vége a szép életnek! Most aztán dörzsölheted a ruháid! Földön görnyedve, néha ujjaid is kisebesíted. Nesze neked, ha annyira utazni akarsz!

Aztán most itt vagyok. Éppen kiteregettem a ruháim. Két hónapnál tartok. Dereng valami bennem, hogy kényeskedő elmém miket suttogott a fülembe. Erősen gondolkodnom kell. Próbálom megfejteni, hogy mi is olyan nehéz ebben a mindennapi mosásban. Fantasztikus érzés, hogy felöntöd a ruháidat vízzel, kis mosószerrel, majd fél óra múlva kimosod. Azonnali eredmény. Nincs mellébeszélés. Kimosod, és tiszta. Mi is az a késztetés, ami otthon elfeledteti velem ezt a felemelő érzést, hogy kézzel moshatom a ruháimat? Időhiány? De hiszen alig néhány perc munka az egész! Mintha előző életemből beugrana egy emlékfoszlány. Arra se szokott időm lenni, hogy a mosógépbe tegyem a ruháim. Bár otthon hetente mosok, azaz hogy a mosógép, mindig azon kapom magam, hogy a természet óriási csapásaként élem meg, amikor már megint a gépbe kell gyömöszölnöm a szennyesemet. Azok pedig alig akarnak beférni. És akkor megcsörren a telefon, vagy csönget a postás. Nagy nehezen elindítom a gépet. Jönnek hozzám, aztán dolgozom egy kicsit. Hirtelen el kell menni, a mosott ruha a gépben marad. Már odáig jutottam, hogy telefonomat időzíteni kellett, különben rendszeresen a gépben maradt a kimosott ruha.

útleírás filozófia
Nagymosás a vidéki Indiában. Fotó: Leveles Zoltán

Egyszerűen be kell vallanom, nem értem. Erőltetem a gondolkodásomat, de nem értem, hogy mi az, amitől otthon ennyire nem érek rá. Hogy lehet úgy élni? Gyanítom: sehogy. Bárcsak emlékeznék mindig erre a gyönyörre, amikor pálmafák között van időm kimosni a szennyesemet. És hogy ezt ráadásul meditációnak, nem pedig ilyen-olyan fontos életem zavaró tényezőjeként élem meg. Persze, hogy meditáció. Testem az önmegvalósításom eszköze. Miért ne szeretném meditációs kellékeimet? Szeretem a Bhagavad-gítámat. A tartalmát is, a lapokat is. Szeretem az dzsapa malám, az mantraláncom. Szeretem a tarisznyáját is. Szeretem az önmagam felé vezető ösvényt, melyet testem nélkül nem járhatok meg. Szeretem a testem is, mint minden más meditációs kellékemet. Azt a mindenit! Ez volt lelki ösvényre lépésem előtt is az állapotom is. Szerettem a testem. Akkor hát visszaértem az elejére?

Tovább olvasom

30 júl

​Dzsaganáth szekerén

Leveles Zoltán jelenti Indiából

Történetemet úgy is kezdhetném, hogy hol volt, hol nem volt. Viszont mégiscsak valóság ez a mese, amiben élek. Úgy alakult, hogy kaptam egy újabb gyönyörű ajándékot. Ismét fél év Indiában.

útleírás hinduizmus
15 millió zarándok vett részt az India keleti részén fekvő orisszai Ratha Yatra szekérfesztiválon

Hetek óta már kézmosáshoz sem használok semmilyen szappant. A távoli pálmafák ingó hipnotizálása lassan kezd visszaringatni a természetbe. Mennyire megmosott agyat gyúrtak belénk odaát, a nyugati féltekén! Ha nem szappannal mosol kezed, akkor koszosnak érzed magad. Hé, földi lakó, a víz mossa le a koszt, nem pedig a halált okozó mérgek! Gyönyörű érzés. Beleteszem a kezem a folyóba, vagy egy kút alá, és tiszta lesz, valóban tiszta. Bárcsak a szív tisztítása is ilyen egyszerű volna!

India keleti partvidékén fekvő Orissza állam egy falu közeli tanyavilágában vagyok. Végre elcsendesülhetek. Többek közt ezért maradok fél évig, hogy egy picit elcsendesülhessek. Különben sem vagyok túl beszédes, de most még annál is jobban visszafogom magam. Igyekszem inkább befelé figyelni.
Egy családnál lakom, s azért illő valamennyit kommunikálni velük. Minden reggel kapok egy tál joghurtot. Ebbe teszek puffasztott rizst és előző este szerzett gyümölcsöt. Mangó dömping van éppen, ezért két közepes méretű mangót  a  faluban 40 forintnyi rúpiáért veszek. A családdal ebédelek. Mindennap natúr rizs dállal és valamilyen szabdzsival. A dál a sárga színű lencseleves, a szabdzsi pedig valamilyen főtt zöldség. Vacsorám egy pohár tej. Evés közben mindig hallok valami bölcsességet. Mintha templomba járnék, sőt. Éppen tegnap mesélte el a házigazdám, hogy képzeljem el, hogy élnek az emberek a faluban. Az idősek ékszerkereskedők, ezért kitaníttatták mindkét fiukat. A fiúk viszont faképnél hagyták a szüleiket. Ráadásul az egyik válófélben van. Ezzel fejezte történetét: „Na éppen ezért fohászkodom, hogy csak annyi pénzem legyen, amennyi a megélhetésünkhöz szükséges.„ Ilyet sem hallottam még. Mindenki azért siránkozik, hogy bárcsak még több pénze lehetne. A házigazdám nem egyedül lakik a házban. Összesen tizenketten. Felesége, két fia, azok feleségei és három unoka. Meg még a befogadott unokaöccs a feleségével és gyermekével. 

útleírás hinduizmus
Leveles Zoltán a vidéki Indiában

Már egy hete megy a közeli nagyvárosban a világ legnagyobb szekérünnepsége, a Ratha Yatra szekérünnep. Ilyenkor az általuk imádott Istent, a világ urát, Dzsaganáthot két kiterjedésével kocsikáztatják meg, egyik templomból az egy kilométerre levő másikba szállítják. Az odaút a nagyobb ünnep, de a tíz nappal később történő visszaút sem láthatóan kisebb. A média szerint 15 millió ember vett részt. Na most, hogy legyen mihez viszonyítani, másfél Magyarországnyi , vagy 30 Woodstocknyi ember, egy városban. Azon belül egy helyen. Elképzelhetetlen tömeg. Az egész napos ünnepség azért is fontos esemény, mert ilyenkor bárki láthatja Dzsagannáthot. Egyébként a templomba csak született hinduk léphetnek be, igazából közülük sem mindenki. A szekérfesztiválon viszont mindenki láthatja Őt. Persze megvannak a szigorú szabályai, hogy ki húzhatja a szekeret, ki ütheti a gongot a szekér tetején, s egyáltalán ki érhet hozzá a szekérhez. A legtöbb ember még csak hozzá sem érhet a szekérhez. Érthető az elővigyázatosság, mert amikor a történelem során fehér, vagy nem hindu ember lépett a templomaikba, akkor nem sok jó sült ki belőle. Gondoljunk csak India első minaretjére, mely 27 lerombolt hindu és dzsaina templom köveiből épült fel, vagy a mai napig is a brit koronát ékesítő, Indából eltulajdonított világ legnagyobb gyémántjára.

Amikor már túl voltam a Dzsaganáth-tal szemtől szemben való találkozás eufóriáján, valamint a széttaposás közeli élményeimen, házigazdám nagybátyjának háza tetejére mentem. A ház éppen annak az útnak a közepén található, ahol a szekereket végigtolják. Éppen a Dzsghanáth templom és  a Gundicsa templom között félúton. Fentről az egész menet jól látható. 
Közelednek a szekerek. Mintha sosem akarnának odaérni. Szerencsére, mert így tovább tart. Percenként megáll a menet, igazítanak a szekéren ezt-azt, majd továbbgördül. Mintha nem is a vastag kötél, hanem a szekéren hangosan gongozó bráhminok ritmikus ringása hajtaná a szekeret. 
Megérkezett a szekér a házunk elé. Nem hittem a szememnek. Több száz egyenruhás rendőr csúfít bele a képbe. Uf, rendőr. Sosem szerettem az egyenruhásokat, különösen, amióta háborús országban kellett kiskatonáskodnom. Elvileg értem én, hogy miért vannak, és hogy nélkülük talán tényleg nem lehetne, na de mégis. Dzsaganáth szekerét miért kell elcsúfítaniuk? Óh, milyen szép lehetne ez az egész! A szekereket díszítő gyönyörű textíliák, ahogyan Puri tiszteletbeli királya körbesöpri a szekereket, ahogyan a milliós tömeg végigvonul és hangosan Dzsaganáth nevét ujjongva húzza végig a szegeret: Dzsaj Dzsaganáth, Dzsaj Dzsaganáth! Azt hiszed, mindjárt elájulsz a gyönyörtől és akkor egyszer csak jönnek ezek az egyenruhások. Nyugtatgatom magam egy ideig. Aztán hamar meglátom, hogy fenn a szekéren is ácsorog egy csomó rendőr. Na, álljon meg a menet! 

Odafordulok a mellettem üldögélő, Dzsaganáthra könnyes szemekkel meredő házigazdámhoz:

-Óh, mondja bátyám, miért vannak fenn ezek a rendőrök Dzsaganáth szekerén?
-Mert ők sokkal szerencsésebbek nálunk. Mi még csak hozzá sem érhetünk a szekérhez, ők pedig fenn lehetnek.

Ennyi volt a válasz. Oda sem figyelt rám. Tekintete mélyen Dzsaganáthra szegeződött. A tiszta, nemes egyszerűség. Egész más dimenzióban él. Az ostoba ember Isten színe előtt is elégedetlenkedik, akár a menetet is megállítaná. A bölcs a legnagyobb káoszban is képes abszolút harmóniát látni. Ebben, a Dzsaganáthtól kapott mondatban minden benne volt. Az is, hogy miért jobb, ha a magam fajta nyugati ember nem megy be a templomaikba. 

Tovább olvasom

10 máj

Suszter a kaptafánál, turista a látványosságoknál

A Bharata Kultúrtér csapatának indiai útján készült filmetűdnek akár azt a címet is adhatnánk, hogy szürke hétköznapok Dzsaipurban. Ugyanis az év 365 napján, azaz hogy minden áldott nap több ezernyi hívő keresi fel a Góvinda Dév templomot. Ennek ellenére hiába is keresnénk az utazási irodák programjai között a Góvinda Dév templomot. Nézzünk hát utána, ki is ez a Góvinda Dév, miért látogatják oly sokan, és mi az a titok, ami miatt a dzsaipuriak hajnalok hajnalán felkelnek, majd oly átszellemülten képesek énekelni?

hinduizmus indiai filmek útleírás utazás
Az ötezer éves múltú Góvinda dév oltára Dzsaipurban nem turistalátványosság, viszont kötelezö megnézni. Előtte azonban érdemes utána nézni, hogy ha már odalátogat az ember, akkor azt mégse turistaként tegye...

Góvinda Dév a híres Vrindávanból kimenekített, évezredek óta imádott templomi Istenség. Vrindávan Delhitől mindössze 150 km-re található, ahova utazási irodák ugyancsak nem igazán visznek csoportokat, hacsak nem az ötezer éves múltra visszatekintő templomváros széléig. Állítom, hogy Vrindávan a világ legcsodálatosabb helye, mégis megértem, hogy nem turistaparadicsom. A lelkiség oly intenzíven hatja át egész Vrindávant, hogy nem is érezné magát jól ott a turista. Olyan turistáskodni Vrindávanban, mint egy fitness teremben nézelődve sétálgatni, és néha egyet-egyet teázgatni. Vagy beáll az ember a sorba és csinálja, vagy nem tudja magát jól érezni, akármilyen gyönyörű is az a fitness terem. Hasonlóan, az menjen Vrindávanba, aki a több évezredes tradíció előtt szeretne tisztelegni, s aki a világ legelégedettebb embereitől szeretné ellesni a belső béke tudományát. Különben hiába oly csodálatos hely az a Vrindávan, a turista hamar menekülőre fogja venni a sokat ígérő látogatást.

hinduizmus indiai filmek útleírás utazás
Az ember nem hisz a szemének. A korahajnali pudzsára futva érkezik a többezres tömeg.

Hasonló hely a dzsaipúri Góvinda Dév templom is. Valódi Vrindávan. Éppen ezért turistamentes. Pedig Dzsaipúr (Jaipur) Góvinda Dévnek épült. India egyetlen modern városa, mely a silpa sásztra ősi védikus városrendezés elvei alapján épült. A modern kicsit túlzás. Közel 300 évvel ezelőtt kezdték kiépíteni a mai várost, a környékbéli hegyen található régi város elhagyása miatt. A dzsajpúri királyi dinasztia mindig is nagy rajongója volt Vrindávannak. Éppen ezért fogadta be a hódítók pusztítása elől kimenekített évezredes múltú Góvida Dévet. Az akkori király Dzsaipúrt a védikus építési tudomány alapján Góvinda dév részére építette. Gondoljunk csak bele, hol is élünk mi? Ha turista Dzsajpurba látogat, megmutatják neki a szelek palotáját és az elefántháton bevehető Borostyán-erődöt, meg a vízi palotát, egy kis bazározás, aztán slussz. Hogy ki az a Góvinda Dév, és hogy a híres turistavárossá gyúrt Dzsajpúr a silpa sásztra alapján épült, és ráadásul Góvinda Dévnek, arról a turista vajmi keveset tud meg. Aztán, hogy hány turista látogat el a Dzsajpúrt éltető hajnali púdzsára, jobb ha bele sem gondolunk. Tulajdonképpen szerencse. Hogy is nézne ki a mi szeretett Góvinda Dév templomunk fotózó és értetlenkedő turistákkal teli? Mondok egy titkot. A nyugati embereken kívül senkit sem zavarnának. De az is biztos, hogy nem sokat értenének az egészből. Vagy mégis? Mindenki kipróbálhatja magát a lenti videóval. 

Tovább olvasom


India Hangja

blogavatar

India elgondolkodtat. Valami, misztikum hatja át évezredek óta, amitől a legnagyobb káosz is harmóniává lesz. Ezt a békét kutatja az India Hangja csapata. Olykor indiai vagy éppen nyugati napi aktualitásokra reagálunk, máskor pedig az ősi bölcsek szavait vesszük elő. Jó olvasást és jó utazást kívánunk India szellemi tárházában! Adó 1% India Klub Alapítvány – Adószám: 19561383-2-43

Bharata a Facebookon