20 okt

Zseni-díj a vegetáriánus matematikusnak

Zseni-díjat kapott két indiai származású tudós. Dr. Subhash Khot elméleti számítógépes szakembert részletesen is bemutatjuk. Nemcsak azért, mert sok más elismerés mellett a matematikai Nobel-díjnak tartott Nevanlinna-díjat is elnyerte, hanem mert ő is jó példa annak a megalapozatlan feltételezésnek a cáfolatára, hogy egy vegetáriánus étrendet követő ember hiánybetegségben szenvedhet.

Subhash Khot saját bevallása szerint még soha nem érintett számítógépet, mielőtt Bombay-ban beiratkozott az egyetemre. Doktori fokozatát számítógép-tudományból már a Princeton Egyetemen szerezte meg, ma New York-ban a számítógép-tudomány egyetemi professzora.

foglalkozások hírességek kutatás Nobel-díj

Dr. Subhash Khot és Dr. Manu Prakash kivételes kreativitásukért megkapták a Zseni-díjként is becézett  MacArthur támogatást. A 625.000 dollárt (171 millió Ft-ot) öt év alatt, negyedéves részletekben adják át, és ennek köszönhetően fokozott koncentrációval tudják folytatni a munkát. A díjra sem jelentkezni, sem jelölteket állítani nem lehet, az alapítvány döntőbizottsága anonim módon működik. 
Subhash Khot-ot – bár orvos családból származik – már gyermekkorában is a matematika érdekelte legjobban. Ötödikes korában a matematikai problémák megoldásához nem a tizedes, hanem más rendszereket használt. Khot fiatalon a Nemzetközi Matematikai Diákolimpián két alkalommal ezüstérmet szerzett. Bombay-ban járt egyetemre, a Princeton Egyetemen 2003-ban doktorált. Disszertációját a Rádzsasztánból származó Sanjeev Arora felügyelete alatt készítette, aki az egyetem számítástechnikai professzora.

Számos cikke jelenik meg tudományos folyóiratokban, és rendszeresen tart előadásokat.
2014-ben kapta meg a négyévenként kiadott Nevanlinna-díjat. A számítógépes tudományban nyújtott kiváló teljesítményre adott kitüntetést negyven év alatti matematikusok kapják. Ez és a Fields-érem a matematika Nobel-díja. A legenda szerint a svéd kémikus, Alfred Nobel megvetette a matematikát, miután kedvese megcsalta – egy matematikussal. Ennek a pletykának nincs történelmi alapja, de tény, hogy több tudományágban osztanak ki Nobel-díjat, vagy irodalomi, béke és gazdasági területen is, kivéve a matematikát. A legmagasabb matematikai elismerés így a Fields- és a Nevanlinna-díj lett. 

2014-ben a szintén indiai szátmazású, szintén vegetariánus Manjul Bhargava egyetemi professzor nyerte el a Fields-érmet. 
Az informatika a matematika friss tudományága. Ahogy a számítógépek az élet minden területén nélkülözhetetlenné váltak, a felhasználók joggal várják el, hogy gyors megoldásokat kapjanak. Ez az elméleti számítógép-tudomány fő motivációja. Subhash Khot találékonysága és kitartása, a megoldatlan problémák területén alkalmazott tudása is ezt célozza.

Számtalan cikk jelent meg a tudósról, de a magánemberről keveset olvashatunk. Pedig érdekes és tanulságos bepillantani egy nagy egyéniség hétköznapjaiba is.
A középiskolás évek során a legnagyobb hatással matematika tanára, az iskola igazgatója, Vaman G. Gogate volt rá. – Olyan, mint egy apa vagy nagyapa – mondta Khot. – Amikor hazamegyek, ő az első, akit felhívok és meglátogatok. A tanárok is szívesen emlékeznek a nagyszerű diákra. „Rendkívüli tudományos tehetség és figyelemre méltó koncentrációs erő” – ez az, amit elsősorban felidéznek vele kapcsolatban. Mások azt mondják: A legjobban úgy lehet leírni őt, mint kedves, szelíd és adakozó embert. 

foglalkozások hírességek kutatás Nobel-díj

2004-ben egy régi hagyományt követve elrendezett házasságot kötött. Felesége, Gayatri Nashikból származik, de követte férjét az USA-ba. Jelenleg elemző egy new york-i szövetségi bankban. A házaspárnak van egy hároméves kisfia.

Khot analitikus megközelítése néha egészen őrjítő – mesélte nevetve a felesége. – Minden lehetséges módon megpróbálja optimalizálni a dolgokat. Például ha A pontból megy B pontba, mindig meg akarja találni a legrövidebb utat. Úgy kell rávenni, hogy néha egy festőibb, de hosszabb útvonalat válasszon.

foglalkozások hírességek kutatás Nobel-díj
Ramanujan (középen) Cambridge-ben

A fiatal tudós „az új generáció Ramanujan-ja” megtisztelő címet is megkapta. A híres elődöt, Srinivasa Ramanujan a 20. században élt, de a valaha élt  egyik legnagyobb matematikai zseniként ünnepli a tudomány (A matematikai zseni, Srinivasa Ramanujan).

India egyébként is sok kiváló matematikust adott az emberiségnek, már az időszámítás előtt pontos eredményeket mutattak fel. Ramanujan matematikai csodagyerek volt, aki 12 évesen már befejezte tanulmányait a trigonometria terén, és saját tételein dolgozott. Nagyon vallásos volt, elmondása szerint isten segítette a matematikai tételek felfedezésében. Ő is vegetáriánus étrendet követett. „Az ember, aki ismerte a végtelent” címmel film készült róla, tavasszal látható volt nálunk is.


Dr. Subhash Khot is tiszta vegetariánus, és a dzsain hit szerint él. A dzsain hit követői ősidők óta jelen vannak Mahárásztra államban, ahonnan ő is származik. A híres, három vallásnak is helyt adó Ellora barlangok többemeletes, bazaltba vájt szentélyei azt mutatják, hogy a dzsainizmus egy virágzó vallási kultúra része volt már a premodern időkben. Alaptétele az ahimsza, az erőszaknélküléség. A hívek vegetáriánusok, és az élet tisztelete jegyében minden módon kerülik más élőlények elpusztítását. Khot élvezi a házias ételeket, több évvel ezelőtt, míg a Princetonon tanult, sokszor maga főzőtt. – Egy nap, késő este fehívtak a Princeton Egyetemről. Subhash volt, és a feleségemtől, Ushától érdeklődött egy recept felől. A sheera egyfajta búzadara puding, a kedvenc édessége – kuncogott volt tanára, Gogate.


Az emberek többsége a vegetariánus életmódot nemcsak egészségügyi szempontok miatt választják, és nem is vallási alapon. Aki szereti az állatokat, aki érző lényként, nem pedig tárgyként tekint rájuk, az tiszteli az életet, melyet nem ő adott, s melyet így nincs is joga megszakítani, ezért etikai okok miatt dönt a növényi alapú étrend mellett. Számtalan cikk és névsor szerepel már mindenfelé e téma kapcsán, híres tudósok, művészek, filozófusok, akik az ókortól napjainkig ezt a szemléletmódot követik.

Kapcsolódó cikkek



 


 

Tovább olvasom

01 szept

A világ nyolcadik csodája

Meghalt a világ legnagyobb hindu templomának alapítója. Pramukh Szvámí Maharádzs, akinek élete jó példa mások önzetlen szolgálatára 95 éves korában távozott az árnyékvilágból. Az általa megálmodott templomot a világ nyolcadik csodájaként tartják számon. A Delhiben található építészeti remekmű az Akshardham nevet kapta, ami azt jelenti: Isten hajléka. Azért is csodálatos, mert 11.000 kézműves munkáját dicséri, akik teljesen kőből építették, mindenféle acélszerkezet nélkül. Bemutatja India ősi művészetének lényegét, a hagyományok és a Védák bölcsességét.

tradíció hírességek hinduizmus asram
A világ nyolcadik csodája a legnagyobb hindu templom

 
Nem csoda, hogy a világ 8. csodájának nevezik sokan a 42 méter magas, 94 méter széles és 106 méter hosszú gyönyörű templomot. A templom aránylag fiatal, öt évig készült, 2005-ben szentelték fel. Nem tartalmaz cementet, beton csak az alapjában van. Rádzsasztánból 6000 tonna rózsaszín homokkövet szállítottak ide, de a világ minden tájáról érkezett márvány és gránit. Mindezt speciális technológiával dolgozták fel, minden kő így került a helyére, miután az elemek csatlakoztak. Ez biztosítja a szeizmikus hatásokkal szembeni ellenállást, megóvja a néha előforduló földrengések esetén is.

Szinte elképzelhetetlen a kövek összeszerelt pontossága. Az épületszerkezet mellett a fal dekorációja egészen lenyűgöző. A domborművek mérete változó, de még a legkisebb faragványok, még az apró figurák is a legnagyobb részletességgel készültek.

Az épület 234 pillért, 17 fényes kupolát foglal magába. Több mint 20 ezer elbűvölő finomsággal faragott figura látható, melyek az indiai hitvilág alakjait és díszítőelemeket ábrázolnak. Csak elefántból több mint 148 szobor van! 
 

tradíció hírességek hinduizmus asram
Impozáns elefántszobrok a világ legnagyobb hindu templomában

A 23 hektáros területet felölelő komplexum a védikus építészet alapelveivel összhangban készült. A belépés ingyenes. Öt kiállítóterem várja a vendégeket, ahol audiovizuális prezentációk és életnagyságú diorámák láthatók, hogy betekintést nyújtsanak a hinduizmus különböző témáiba. A Prémanand terem például három részre oszlik, az elsőt a hindu szentírási szövegeknek szentelték, az Upanisadok, a Rámájana és a Mahábhárata bemutatásának. A második vizsgálja a vallásokat általában, a fotográfiák megjelenítik a szimbólumokat, szent helyeket, ízelitőt ad a világvallások imáiból, a harmadik tisztelgés India leghíresebb költői előtt. A kertben szökőkutak és vízesések, különféle védikus történetet elmesélő szoborcsoportok találhatók, és a szabadtéri rendezvények számára kialakított, 9000 fő befogadóképességgel rendelkező hely. Ez a terület a kulturális programok és fesztiválok otthona. 

Megalapítója Pramukh Szvámí 1921-ben, Gujaratban született, ő lett a szellemi vezetője a nemzetközi hindu szervezetnek (BAP). Hét évtizedes munkássága alatt több mint 17.000 várost és falut látogatott meg Indiában és szerte a világon. A Guinness World Records döntőbíró, Michael Whitty 2007-ben ellátogatott Akshardham templomba, és Pramukh Szvámí egy hivatalos tanúsítványt kapott a kiemelt építészeti kitüntetésről. A találkozóra emlékezve Michael azt mondta az idős szerzetesről: Ő egy nagyon látványos egyéniség, ugyanakkor beszélgetéseink során kiderült, milyen kedves és érzékeny ember. Egyértelműen inspiráló figura sok millió ember számára, és biztos vagyok benne, örökre emlékeznek rá a kiemelkedő templomokban, melyeket létrehozott. Pramukh Szvámí több mint 1100 hindu templomot építtetett, de mindközül az Akshardham a legkiemelkedőbb.
 

tradíció hírességek hinduizmus asram
A világ legnagyobb hindu templomának alapítója, Pramukh Szvámí Guinness World Records elismervényt vesz át

Feljegyezték róla, hogy spirituális érdeklődése egész fiatal korában megmutatkozott. Az iskolai órák után gyakran rohant a falu Hanumán szentélyébe, hogy ott hallgassa a szent emberek társalgását. Hanumán a Rámájana főhősének, Ráma hercegnek volt a legodaadóbb híve. Pramukh Szvámí  tizenhét éves korában, szülei engedélyével csatlakozott lelki tanítómesteréhez, feladatul a szanszkrit nyelv és a hindu szentírások tanulmányozását kapta – kiváló tanuló volt. Hamarosan belépett a szerzetesi rendbe, hogy egész életét mások szolgálatának áldozhassa. 28 évesen kinevezték a BAP szervezet elnökévé, vezetése alatt a globális hindu szervezet gyorsan fejlődőtt. Számos humanitárius és karitatív tevékenység fűződik ezekhez az évekhez. Ő vezette a BAP erőfeszítéseit számos nagyszabású kulturális fesztivál lebonyolítására, azzal a céllal, hogy előmozdítsák a hindu hagyományok jobb megértését és az erkölcsi és szellemi élet támogatását. 

Idézet a 2000-es millenniumi Világbéke csúcstalálkozón elhangzott beszédéből:

"A cél az együttműködés és a vallások közötti kölcsönös tisztelet, hiszen a vallásnak az egymás iránti szeretetet kell erősítenie. A virágzó vallás titka nem követőinek mennyiségétől, hanem spiritualitásának minőségétől függ."


 
Kapcsolódó cikkek:

Tovább olvasom

04 júl

Lady James Bond 7500 bűntényt oldott meg

hírességek foglalkozások érdekes

Rajani Panditnak, India első számú detektív hölgyének nem volt könnyű sikeressé válnia egy férfiak által dominált területen. De akaratereje, kitartása, bátorsága, a kivételes konfliktuskezelő és gyors döntéshozatali képessége révén elérte, hogy a szakma elismerje. Ma már több különböző TV csatornán szerepel, interjúkat készítenek vele, kapott számos díjat, és könyvei jelennek meg. Mumbaiban dolgozik, érdekes esetek, még érdekesebb álruhák – ez az ő története.

Meglepő, hogy milyen sok hölgy detektív van Indiában. De a legtöbb házassági ügyekre szakosodott, a lehetséges partnereket vizsgálják meg, hogy ezzel is segítsék egy jó házasság létrejöttét, vagy felfedik a hűtlen férjeket és feleségeket.

hírességek foglalkozások érdekes

Rajani irodájában, Mumbaiban

Rajani apja rendőrségi nyomozó volt, aki korábban dolgozott Mahátma Gandhi gyilkossági ügyében is. Mindez lányára is hatással lehetett. Rajani főiskolásként irodalmat tanult. Itt szembesült először azzal, hogy képes segíteni másoknak az összegubancolódott helyzetekben. Talán úgy tűnt, mintha egy túlbuzgó kíváncsi szomszéd avatkozna közbe, de amikor kimentette egy tanulótársát a törvénytelen helyzetből, a lány szülei nagyon hálásak voltak. Ez indította el a magánnyomozói pályán. Apja féltette, először nem támogatta ezt a döntést, de az anyja mindig az ő oldalán állt.

hírességek foglalkozások érdekes

Egyik esetben szobalányként belépett egy gazdag családhoz, 6 hónapon keresztül dolgozott ott, hogy elkapjon egy gyilkost. Máskor gyermekrablási ügyet sikerült megoldania, vagy ékszertolvajt fülelt le. Sok filmszínész, TV sztár is felkeresi, többnyire azzal a kéréssel, hogy szerezzen bizonyítékot, mert partnerük megcsalta őket. Amikor a nyomozás miatt szükséges volt, alakított már vakot, terhes nőt, vagy éppen egy őrült szerepében hallgatta ki egy strandon, amint két multinacionális cég munkatársa pénzügyi csalást tervezett. A feladat sikeres elvégzése néhány nagy társaságot szerzett neki állandó ügyfélnek. Több mint 25 éve van már a szakmában. Egyszerűen él, rendkívül éles elméjű hölgy, aki abból merít megelégedést, hogy képes segíteni másokon. Lady James Bond címmel dokumentumfilm készült róla.

Szerinte bizonyos szempontból nőnek lenni előny a szakmában, könnyebb az információgyűjtés, mert senki sem gyanítja, hogy nyomozók. Jobban meghallják az egyes árnyalatokat a beszélő hanghordozásában, mint a férfiak, s jobban megfejtik a másodlagos kifejezéseket, mint amilyen az arcmimika vagy a testbeszéd.

Rajani Nyomozó Iroda 30 nyomozót foglalkoztat, havonta több mint 20 megbízást kapnak. Úgy érzi, hogy ma egy detektív munkája sokkal egyszerűbb, mert modern berendezések állnak a rendelkezésére, jobb felvevők, poloskák, kém kamerák, egy tucat különleges eszköz. Egy nyomozónak gyorsnak és ébernek kell lennie. Meg kell érezni, ha valamilyen probléma adódik, és tudnia kell elhárítani. Nemcsak vizsgálja vagy feltárja a tényeket, de hasznos tanácsokat is ad, valóban törődik az emberekkel. Támogatja és tiszteli a régi szokásokat, hagyományos szárit hord otthon. 

hírességek foglalkozások érdekes

Számára ez nem csak egy munka, hanem hivatás. Az emberek iránti empátia irányítja, ezért soha nem kapcsolja ki a telefonját. Sokan felkeresik a lezárt ügy után is, egy kis édességgel és apró ajándékkal kedveskednek, vagy egyszerűen csak azért, mert a barátjuknak tekintik, mert valahol megérintette a szívüket. Gyakran előfordul – mesélte –, hogy én vagyok az egyetlen erős támaszuk, mert barátaik magukra hagyták őket a legnehezebb időkben. A félelem szó nincs a szótáramban.

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

11 jún

Származásom francia, választásom India

egészség indiai nők hírességekMirra Alfassa Franciaországban született zsidó szülők gyermekeként, és hindu spirituális vezetőként vált ismertté. Egyformán tehetséges volt a matematikában, a festészetben és a zongorajátékban is. Rodin és Monet is a barátai közé számított. Először egy festőművész, majd egy filozófus felesége lett, akit szintén vonzott India. 30 évet töltött Sri Aurobindo szellemi munkatársaként, 1926-ban, amikor mestere visszavonult a magányba, ő alapította meg a Sri Aurobindo Ásramot, és annak a lelki vezetője lett. Memoárjában ezt írta: Amikor megláttam Sri Aurobindót, abban a pillanatban tudtam, hogy vele kell dolgoznom.

Mirra Alfassa már ötéves korában úgy érezte, nem tartozik ehhez a világhoz, és vonzotta a szádhana, a spirituális fegyelem. Néha transz állapotba került, az anyja legnagyobb bosszúságára, aki ezt nem megfelelő társadalmi viselkedésnek tartotta. 1893-ban Olaszországba utazott az anyjával. Velencében, a Dózse-palotánál közölte, emlékszik, hogy előző élete egyikében megfojtották és bedobták a csatornába.

Nem sokkal később, hogy felfedezte Vivekánanda jógakönyvét, találkozott Párizsban egy indiai tanítóval, aki azt tanácsolta neki, hogy olvassa el a Bhagavad-gítát, és felhívta figyelmét Krisna isteni mivoltára. Egy távoli rokona elmesélte, hogy Mirra 1904-ben, 26 éves korában egy álmot látott, egy sötétbőrű ázsiai alak hívta, akit Krisnának gondolt. Ő vezette belső utazásában, s remélte, hogy egyszer találkozik vele. Tíz évvel később, Indiába érkezve, amikor találkozott Sri Aurobindóval, felismerte benne a látomásbeli alakot, akit gurujaként tisztelt. Saját bevallása szerint gondolatai már nem kavarogtak, elméje elcsendesedett, és két-három nap múlva már csak a belső nyugalom és a jóga-tudat töltötte be.

egészség indiai nők hírességek
Sri Aurobindo akkor már feladta az indiai függetlenségért vívott forradalmi tevékenységét, és visszavonult francia gyarmati területre, a Bengáli-öböl partján fekvő Puduccseribe, ahol a brit letartóztatással szemben biztonságban élhetett. Itt csupán lelki átalakulással foglalkozott, számos tanítványt vonzva maga köré. Mirrát az Anya névvel tisztelte meg. Alfassa így vált ismertté, miután Sri Aurobindo így nevezte őt, egyenrangú spirituális társának és munkatársának tekintette. Ez valójában egyszerűen egy indiai cím, a női spirituális kifejezésére, ahogy a keresztény papokhoz hasonlóan a férfi tanárokat „Baba”, vagyis „atya” névvel is illetik.

Amikor Sri Aurobindo 1950-ben elhunyt, az Anya folytatta a spirituális munkát az ásram élén. Továbbvitte a megkezdett missziót, a hinduizmus ősi lelki kultúrájának hirdetését és tanítását, és az ásram mellett létrehozott egy nemzetközi iskolát is, mely mind a mai napig működik. Jó tíz év múlva Puduccseri közelében megalapította Auroville-t, egy nemzetközi várost, amelyet nemzetiségi, vallási és politikai hovatartozástól mentesen bárki felkereshetett, aki a békét és a harmóniát kereste. A megnyitón 121 nemzet és az összes indiai állam képviselője részt vett.


1954 augusztusában, India függetlenségének napján, az Anya nyilatkozatot tett: Azt akarom, hogy ezen a napon egy régóta dédelgetett kívánságom teljesüljön, India állampolgárává válhassak. Az első alkalommal, amikor Indiába jöttem, úgy éreztem, hogy India az én igazi hazám, a lelkem és szellemem országa... Kettős állampolgárságot akarok, vagyis francia is maradok és indiaivá válok… Származásom francia, választásom India. A tudatomban nincs ellentét a kettő között, éppen ellenkezőleg, ők igen jól kombinálhatók és teljesen kiegészítik egymást.

egészség indiai nők hírességekTöbb kötetnyi munkát hagyott hátra. A vegetáriánus étkezéssel kapcsolatban nagyon érdekes a következő gondolatmenete (Összegyűjtött művei, 6.):
Talán itt az ideje változtatni az ember élelmiszerein, és valami kevésbé állatiast keresni! Ez feltétlenül a tudatállapottól függ. Egy közönséges ember átlagos életet él, nem gondolkodik máson, mint az életfenntartáson, talán vigyáz a családjára, eszik húst… számára mindegy, mit eszik. De ha valaki szeretné felcserélni ezt a hétköznapi életet, hogy egy magasabb szintűnek adja át, a probléma kezd érdekessé válni. Ha pedig megpróbál felkészülni egy magasabb életformára, akkor az átalakulás nagyon fontos lesz. Mert az biztos, hogy vannak élelmiszerek, amelyek segítik a szervezet finomodását, és mások, amelyek állati állapotban tartják. De ez csak adott pillanatban válik világossá az ember számára, s ez előtt még számos dolgot meg kell tennie. Meg kell tisztítania az elméjét, az életét… Ne fogadj meg olyan tanácsot, amely nem a vágyak kontrollját javasolja! Ne próbálj angyalként élni, amíg nincs egy kis angyal a fejedben és az életedben. (…) Az egyensúly érdekében egyidejűleg kell fejlődnie mindennek. Nem hagyhatod léted egy részét sem sötétségben, közben a másik részét megpróbálva a fény felé vinni. Nagy gondot kell fordítani arra, hogy ne maradjon egy sarok sem sötétben.

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

04 jún

Szeméthegyekből varázsoló művész

Chris Jordan zseniális művész és környezetvédelmi aktivista. Eldobott cigaretta tasakokból, csomagküldő katalógusokból vagy éppen alumínium dobozokból, műanyag kupakokból készít remek alkotásokat, melyeknek nemcsak képzőművészeti értékük van, hanem komoly filozófiai mondanivalójuk is. Mint egy bűvész, elővarázsolja a mások által eldobott kacatokból a képet, és néhány digitális trükk segítségével fantasztikus fotósorozatokat készít. Nem hallgatja el, sőt kihangsúlyozza azokat a számadatokat, melyek sokkolják a nézőt, s így talán felelősségvállalását is felébresztik. A globális fogyasztás ellen szól, s rádöbbent, hogyan bánunk környezetünkkel. Messziről nézve modern remekműveknek tűnnek, de amint közeledik a néző, azzal szembesül, hogy a hulladékról készült több ezer fénykép és a digitális technika hozott össze egy szép képet.

hírességek interjú környezetvédelem művészet
Chris-Jordan képe Barbi babákból

Szemétből műalkotás, avagy világunk számokban kifejezve

hírességek interjú környezetvédelem művészet
Chris Jordan

Június 5-e környezetvédelmi emléknap, 8-a az óceánok világnapja. Méltóképpen megemlékezhetünk mindkettőről a környezetvédő művész, Chris Jordan bemutatásával. Vállalati jogászként dolgozott, de tíz év után kilépett, hogy szabadidejét kedvenc hobbijának szentelhesse. Több száz, esetenként több százezer fotóból, a digitális utómunka segítségével állnak össze képei. Mint fotós, ő olyan területen találta meg mondanivalója kifejező eszközét, ahol addig senki: felfedezte a szemetet. Nem akármilyen szemetet. Rengeteg fémhulladék, műanyag palackok és zacskók, eldobott mobiltelefontöltők és cigarettacsikkek óriási halmait, melyeket a fejlett fogyasztói társadalom napi rendszerességgel hoz létre.

Egy nap a Seattle-i művész elé váratlan kép tárult, egy ipari udvar tarka, színes szemétdombja, mely jól reprezentálta korunk színes, de kaotikus világát. Az a különleges technika, amellyel dolgozik akkor kezdődött, mert a művész szemével nézte, és meglátta egy tökéletesen komplex kép színkavalkádját. Ez adta az ötletet. Hulladékot gyűjtött, elrendezte a kompozíciót, fotókat készített, majd ezeket sokszorosította oly módon, hogy a kész képen első látásra nem is érzékeljük magát a főmotívumot. Egyik világhírű munkája az Elviselhetetlen szépség címet kapta. Nagy formátumú fényképekkel elgondolkodtató sorozatot készített. A téma az amerikai tömeges fogyasztás és a hulladék volt. Éves statisztikák ábrázolása ügyes képi megoldással, egyedi tárgyak vagy objektumok csoportos fotóival. Amerika egyfajta portréja – mondta Jordan.

A számok körüli futás sorozata fényképészeti mozaikkal támasztja alá a témára vonatkozó statisztikákat: Amerika fogyasztói társadalmának problémáit és a függőséget. A globális fogyasztás nagysága megdöbbentő. De ne essünk tévedésbe, ne dőljünk hátra nyugodtan a karosszékeinkben: mindez ránk is vonatkozik.

hírességek interjú környezetvédelem művészet
Így néz ki Georges-Pierre Seurat híres festménye eredetiben , a „Vasárnap délután La Grande Jatte szigeten”

Az eredeti festmény

hírességek interjú környezetvédelem művészet
Jordan alkotás aluminium dobozokból

Aluminium dobozból

hírességek interjú környezetvédelem művészet
Ugyanaz a Jordan kép műanyag kupakokból

Műanyag kupakokból

Egyik legismertebb alkotása a 106.000 aluminium dobozból álló kép, a másik változat 400.000 műanyag kupakot tartalmaz. Georges-Pierre Seurat híres festménye, a „Vasárnap délután La Grande Jatte szigeten” reprodukciójának tűnik, annak halványabb, mégis tökéletes másolatának. Chris gúnyolódott, hogy ez különösen szomorú, mert ezek a flakonok ráadásul többnyire cukros vizet és pisihez hasonló sört tartalmaznak. Normális, hétköznapi emberek a parkban. A végső nagyítás azonban megmutatja, hogy valójában alumínium dobozokat látunk különböző színekben, és műanyag palackok kupakjait, hiszen az USA-ban percenként átlagosan 400.000 műanyag palackot adnak el, félpercenként 106.000 alumínium dobozt. Próbálom ezeket a számokat egy vizuális nyelvvel kifejezni, amely talán erősebb a szavaknál, így talán számíthatunk valamiféle megértésre – mondta a művész.

hírességek interjú környezetvédelem művészet
Jordan öngyújtókból készült képe közelről

hírességek interjú környezetvédelem művészet
Jordan kép öngyújtókból

50000 öngyújtó, egyenlő annak a műanyag hulladéknak a becsült darabszámával, amely a világ óceánjainak minden négyzetmérföldjén lebeg.

hírességek interjú környezetvédelem művészet
240000 műanyag zacskóból készült Cris Jordan alkotás.

Botticelli: Vénusz születése – részlet a híres kép kicsit átértelmezett változatából. 240000 műanyag zacskó ábrázolja a szépséget, ennyit használnak el a világon minden tizedik másodpercben.

Nagyon egyedi alkotó, nemzetközileg elismert előadó és a társadalmi változás szóvivője. Munkája már látható a művészeti múzeumokban, fesztiválokon, magazinokban, hazai és nemzetközi szinten. Jordan képei már szerepeltek a televízióban, dokumentumfilmekben, könyvekben és iskolai tantervekben egyaránt. Minden kép egy bizonyos mennyiségű valami sűrítménye révén jön létre, a nyers számok már önmagukban is elképesztőek. A digitális képek és a megdöbbentő számok mögött az amerikai fogyasztás áll. Mandalát látunk? Hasonló, de nem az, 9960 csomagküldő katalógus, melyet tízezer számra dobálunk el… A környezetvédelmi témák mellett szociális gondokra is fókuszál, mint pl. börtönproblémák vagy a gyerekek tanulása, 2005-ben fotósorozatot készített a Katrina hurrikán utóhatásáról. A „Barbie-baba” képen 32000 babát láthatunk, ez a szám megegyezik az USA-ban, 2006-ban havonta elvégzett mellnagyobbítás számával. Természetesen a műtéteket nem egészségügyi okok miatt kérték…

hírességek interjú környezetvédelem művészet

hírességek interjú környezetvédelem művészet
 A fatörzs egy részlete - cikarettacsikkeből készült "festmény"

Amerikában percenként félmillió cigarettára gyújtanak rá. Jordan összegyűjtött több száz eldobott csikket lefényképezte és digitálisan sokszorosította, montázs: 139000 csikkből. Nyomasztó emlék, pusztán 15 másodperc az amerikai dohányzók történetéből. Ez a fajta alom messzemenő hatást gyakorol a környezetre: számos mérgező vegyi és rákkeltő anyag oldódik ki belőle, szennyezi a vizet és gyilkolja az élővilágot. A szűrőket cellulóz-acetátból, olyan típusú műanyagból készítik, ami nem bomlik le. A „Mérgező erdő” a természetes táj természetellenes megjelenítése.

hírességek interjú környezetvédelem művészet
Jordan műve cigaretta dobozokból

 2007-ben készült Jordan egyik legerősebb műve is a dohányzással kapcsolatos, Van Gogh Koponya cigarettával c. vászonképét elevenítette meg – 200.000 csomag cigaretta alkotja a montázst, ugyanis félévente ennyi amerikai hal meg a dohányzás miatt.

Chris Jordan célja, hogy a fogyasztói társadalom elképesztő számadatait vizuális művészettel tárja elénk, hátha rádöbbenünk a túlzott fogyasztás ellentmondásaira és következményeire. Ellentétben a '90-es években divatba jött, mélységillúziót keltő mágikus lépekkel, az ő alkotásainál nem a képen rejlő alakzat a lényeg. Az ő rejtett kép a képben műve szembesít a kemény igazsággal. Műve gyakran számtalan apró dolog kompozíciója: alumínium dobozok, mobiltelefon töltők, üveg, műanyag pohár stb. az anyaga, nagyszabású fotók egymásra halmozása. A vizuális látvány a számok miatt feltűnő és elgondolkodtató. Azt reméli, hogy segítségével az emberek megértik, hogy ezek a jelenségek s az ijesztő számadatok léteznek, és minden további kis lépés számít mind pozitív, mind negatív irányban. Fényképeivel segít szembenézni azzal, amiben élünk: a fogyasztói rendszer elképesztő hatásaival. Meg akarja értetni, hogy a nagyobb problémák csak több millió apró lépéssel oldhatóak meg, de azokat nekünk kell meglépnünk.

hírességek interjú környezetvédelem művészet

A halott albatrosz fiókáról készült híres fotója számtalan helyen megjelent. A madár műanyag hulladékkal teli gyomra megdöbbentő látvány. Társai ezerszám hullanak el mérgezésben és a különféle plasztikdarabok okozta fulladástól. Chris Jordan így próbálta felhívni a figyelmet a műanyag okozta halálozási arány lehetetlenül magas számára. A Csendes-óceán térségében egy „Nagy szemétfolt” néven ismert terület van, mely megegyezik Ausztrália nagyságával. A tudósok szerint 1 millió tonna mérgező műanyag szemét halmozódott itt fel, de az óceáni áramlatok továbbra is hozzák-viszik a káros hulladékdarabokat. 

Viselkedésünk nem tudatos és ez elkerülhetetlen következményekkel jár. Erre világít rá Chris Jordan, akinek munkája nyugtalanító, merész üzenetet hordoz. Chris Jordan egyetemi oktató, a művészet alapjait tanítja, de nekünk mást is: „Az egyik legnagyobb probléma, amivel szembetaláljuk magunkat, hogy a környezetpusztítás nem egyetlen, iszonyú mennyiségben fogyasztó, démonikus, gonosz lény miatt zajlik. Azért történhet meg, mert minden egyes ember kis károkat okoz. Ha magunkba nézünk, mindez nem is tűnik olyan rossznak. Azonban meg kell értenünk, hogy mi magunk is részei vagyunk azoknak a felhalmozódott következményeknek, melyek a több száz millió vásárló döntéseiből keletkeztek. Kemény dolog kollektív tetteink szörnyűségének látványa.Együttesen okozzuk áttekinthetetlen és tarthatatlan cselekedeteink következményeit, de minden névtelenül folyik, és senki sem vállal felelősséget a következményekért. Attól tartok, hogy ebben a folyamatban helyrehozhatatlan kárt teszünk a bolygónkkal és egyénekként is kárt szenvedünk.”

Jordan szerint a technológiára való túlzott mértékű támaszkodás veszélyes mértékű önelégültséghez vezethet. Egy csomó ember úgy gondolja, hogy a technológia megmenti a világot… Nézd meg a műanyaggal borított óceánokat. A vállalkozók hatalmas hajókat terveztek, hogy körbejárva beszippantsák a műanyagot, de a folyamatosan kavargó áramlatok szerteviszik azt…, a tudósok azt állítják, nincs semmi, ami képes eltávolítani a műanyagot az óceánokból. A technológia biztosan szerepet játszik, de nem ez a megoldás. Jordan úgy véli, kulcsfontosságú, hogy csökkentsük a hulladék mennyiségét, és lépésről lépésre magatartásbeli változásokra is szükség van. Például nem kell vizet árulni műanyag palackban, nem kell inni műanyag poharakból. Minden apró rész egy sokkal nagyobb megoldáshoz vezet, amely olyan összetett és részletes, mint a művei.

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom


India Hangja

blogavatar

India elgondolkodtat. Valami, misztikum hatja át évezredek óta, amitől a legnagyobb káosz is harmóniává lesz. Ezt a békét kutatja az India Hangja csapata. Olykor indiai vagy éppen nyugati napi aktualitásokra reagálunk, máskor pedig az ősi bölcsek szavait vesszük elő. Jó olvasást és jó utazást kívánunk India szellemi tárházában! Adó 1% India Klub Alapítvány – Adószám: 19561383-2-43

Bharata a Facebookon