14 márc

Vegetáriánus hajóskapitány a Föld körül

Conrad Colman, a Vendée Globe vitorlásverseny egyik résztvevője Odüsszeuszhoz hasonlóan több nehézséggel is szembenézett tengeri útja során. Februárban szerte a világon sokan figyeltek az új-zélandi hajó kapitányára. Nemcsak azért, mert kevesebb, mint 800 mérföldre a cél előtt elvesztette árbócát, hanem mert ő volt az egyetlen, aki végig zöld energiát használt. Sőt azért is a figyelem középpontjába került, mert bár élelmiszerkészlete szinte teljesen elfogyott, szigorúan vegetáriánus, aki nem halászott.

ahimsza egészség környezetvédelem megújuló energia sport utazás

Fa Nándor hajója, a Spirit of Hungary

Tíz nemzet képviseletében indultak el a hajók tavaly októberben, a Vendée Globe egyszemélyes földkerülő vitorlásversenyen. Ezt 1989 óta rendezik meg, és óriási emberi teljesítménynek tartják. Ez a körülbelül 3 hónapra tervezett utazás az egyik legrangosabb nemzetközi mérkőzés.

Megállók nélkül kell megkerülni a Földet, érthető hát, hogy világszerte óriási érdeklődés övezi. Magyarországot a már világhírnevet kiérdemelt Fa Nándor képviselte, aki Spirit of Hungary nevű hajójával a 29 induló közül nyolcadikként ért célba. Nem ez volt az első útja, de befejezte a versenyzést, bejelentette visszavonulását.

Korábban Conrad Colman egy másik világversenyen, a Barcelona World Race-en a társa volt, baráti szálak fűzik őket össze.

Természetes energia 

Colman modern számítógépes technikával felszerelt versenyhajója 9 tonna (7 autó), felülete 480 nm (5 teniszpálya), árbóca 28 méter (mint egy 9 emeletes épület). A fiatal hajós célja az volt, hogy fosszilis tüzelőanyag kibocsátása nélkül tegye meg a kijelölt távot. Miért lenne szükség motorra egy vitorlásversenyen? A mai versenyjachtoknak sok erő kell, nem csak a robotpilótához.

Ez utóbbi is elengedhetetlen, ha valaki egyedül hajózik. Elektromos áram kell a kommunikációhoz, a meteorológiai adatok letöltéséhez szükséges eszközökhöz. A kapcsolattartás miatt is nélkülözhetetlen, hogy megszerezzék a legjobb sebesség eléréséhez szükséges adatokat, jelentéseket küldjenek a szponzoroknak és a verseny ellenőreinek.

Az új-zélandi tengerész Foresight Natural Energy nevű hajóját magyarul talán így lehetne nevezni: Gondoskodás, természetes energia. Energiarendszerét napelemek és egy elektromos motor adja, mely úgy is működik, mint egy generátor.

Amikor a hajó mozog a propeller forgása villamos energiát termel, melyet kilenc elem tárol. Ezek akár 1 hétig is biztosítják a kellő ellátást, tiszta zöld energiával haladhat a hajó akkor is, ha nem süt a Nap. Colman még a verseny előtt kijelentette: nem az első helyért indul, csupán keres valami egyedi kifejezésmódot, amely tükrözi a filozófiáját.

ahimsza egészség környezetvédelem megújuló energia sport utazás

Mai Odüsszeusz 

A 33 éves Conrad Colman már több hasonló világversenyen is részt vett. A 2011-12 Global Ocean Race győzteseként már bejegyezték a nevét a hajós legendák közé. A mostani útján több baleset is érte, de még az a súlyos gond sem hátráltatta meg, amely még a verseny folytatását is kétségbe vonta.

Kevesebb, mint 800 mérföldre a cél előtt, a portugál partoknál kitört az árbóca. Sokan azt jósolták, nincs sok esélye, hogy segédrudazatot építsen, és tovább haladjon a cél felé.

Ráadásul akkor épp viharos erejű szél fújt a francia partok felől. Tévedtek. Colman nem vontatta be hajóját egy közeli kikötőbe, hanem nagy nehezen az eltört árbóc maradványából készített egy pótalkatrészt szükségvitorlával, és állhatatosan továbbhaladt. A hajó sebessége pont a célegyenes közelében csupán a normál tempó töredéke lett.

 

Ez volt az első Vendée Globe-ja, és őt tartották a legnagyobb figyelmet kiérdemlő egyéniségnek. Rengeteg beszámolót és képet küldött a versenyközpontba, nagy népszerűségre tett szert azért is, mert egyedülálló módon, elsőként filmezte a hajóját drónnal kívülről is.

200 mérföldre a céltól Homéroszt idézte, az Odüsszeia ötödik énekét:

„Ám még így is vágyva kívánom minden időben otthonomat s hazatértem napját látni, elérni.

…mert már jó sokat eltűrtem, s küszködtem elégszer tengeren…” (Devecseri Gábor fordítása)

ahimsza egészség környezetvédelem megújuló energia sport utazás
A csíráztatott magvak milliószor többet érnek akármelyik vitaminkapszulánál. Pláne a tengeren. Természetes, finom és azonnal erőt adott Conrad Colman szervezetének.

110 nap hajózás 

Az új-zélandi Conrad Colman vegetariánus, a „tenger gyümölcseit” sem fogyasztja. A nem várt baleset miatt meghosszabbodott az útja, és szinte minden élelmiszere elfogyott, ennek ellenére sem halászott. Korábban így nyilatkozott:

„A céloknak tükröznie kell a filozófiámat. Új-Zélandon felnövekedve tudatában voltam az ózonréteg sérülésének. Már amikor kicsi voltam, anyukámmal mindig tisztogattuk a tengerpartot. Még mindig csinálom. És mindig gondolok az ökológiai lábnyomra. Azzal még nem vagyok különleges, mert vegetáriánus lettem, mert törődöm az aranyos báránnyal, de igenis jobban aggódom az élelmiszer-termelés és a fogyasztás globális láncolatának hatása miatt. A vállalkozásaim tükrözik az eszményeimet.”

 

Colman hajója túl lassú volt, a villanymotor nem tudott elegendő mennyiségű energiát generálni. A bátor hajóskapitány a szárazföldi csapatának küldött jelentésben viccesen megjegyezte:

„Még mindig remélem, hogy be tudom fejezni a versenyt, 0 fosszilis energia kibocsátással, de ez azt jelenti, hogy a hajóm egy elektromos diétán van, amely oly puritán, mint az én étrendem!”

110 nap hajózás után érkezett meg, méghozzá nem is utolsónak! Boldogan fényképezkedett kezében egy nagy tál finom vegetáriánus étellel. Első beszédében ismét a természetes energia fontosságát emelte ki. Többek között azt mondta:

Azt hiszem, meg kell változtatni az életünket. Mivel a politika és az ipar irányítja, tartok tőle, hogy erre nincs meg a politikai akarat. Ezért az egyéneket kell motiválni a változásra. Ezért akartam megragadni ezt a lehetőséget.”

Sokan ünneplik most ezt a lankadatlan, különleges hajóst, akinek fontos a környezetvédelem és az erőszakmentes táplálkozás is. Aki példás akaraterőről és emberi kitartásról tett tanúbizonyságot.

Kapcsolódó cikkek

India a szélenergia piac egyik legfontosabb szereplője

India a világ legnagyobb zöldenergia gyártója lesz

Állatvédelem: szeret, nem szeret?

Tovább olvasom

07 feb

Garuda India égi hordozója

A Tirupati Airport egy hatalmas, de modern üvegpalotára emlékeztet, amelynek egyediségét mégis egy különleges szobor adja: India kedvenc madara, Garuda néz le talpazatáról az utasokra. Garuda, Visnu szárnyas égi hordozója rendkívül erős és bölcs, akit a szobrászművész csapkodó szárnyakkal formázott meg. A félig rejtett arc szorongást tükröz, a felfelé mutató szárnyak pedig reményt.

közlekedés utazás érdekes
Garuda volna az indiai turul madár? Mindenesetre Garudáról is gyönyörű történetek keringenek generációról generációra. Ilyen például Garuda és a veréb esete: 

"Egy veréb az óceán partjára rakta tojásait, de az óriási hullámok elmosták azokat. A kis madár nagyon elszomorodott, és arra kérte az óceánt, adja vissza a tojásait, de az ügyet sem vetett könyörgésére. Ezért a veréb megfogadta, hogy kiszárítja a hatalmas víztömeget, s parányi csőrével meregetni kezdte. Elszánt tettének híre ment, s végül Garuda is meghallotta. Roppant elégedett volt kis testvére eltökéltségével és kitartásával, ezért segítségére sietett. Most már ő kérte meg az óceánt a tojások visszaszolgáltatására, mert ellenkező esetben folytatja, amit a veréb elkezdett. Az óceán erre nyomban visszaadta a tojásokat..."
 

Arun Pandit, a tehetséges szobrász így beszélt alkotásáról: Egy szimbolikus művet akartam létrehozni a zavarban levő emberről, aki szeretné megtalálni a békét. A lelke próbál felülkerekedni a testén. 12 kezet formáztam meg fekete ébenfából, ezek Garuda szárnyai. Azt akartam elérni, hogy az ébenfa árnyalata és a szemcsés bronz kontrasztot hozzon létre. 

Érdekelne, hogy mi történik, ha az ember úgy dönt, hogy saját útja során megtalálja békéjét, elvégre milliók mennek a Tirupati-templomba, talán ilyen okok miatt is. Szobrommal én csak bemutatom a küzdő embert. A férfi feje és tekintete lefelé irányul, testtartása a térdeplésből felemelkedő embert ábrázolja, és egyben Garuda repülését is.

közlekedés utazás érdekes
Az Garuda Indonézia légitársaság légi utaskísérője. Indonézia a szent madárról nevezte el nemzeti légitársaságát.

A bölcsek szerint csupán Garuda csapkodó szárnyainak ereje olyan hatalmas, hogy azok egy hatalmas banyan fát is kitépnének. Az erő, a lehetőség adott – teszik hozzá. A repülőtéri szobor talapzatán többek között ez olvasható: Ez az alkotás Garudát, az Úr Visnu, közismertebb nevén az Úr Venkatesvara égi hordozóját ábrázolja, jelezve a repülők felszállását, és egyben a béklyóitól megszabadult ember felemelkedését is, aki a májá, az illúzió rabságából kitörve elérheti a teljes boldogság állapotát. Közlekedés világok között.

közlekedés utazás érdekes
Garuda a Dél-Indiában található Tirupati repülőterén

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

08 jan

Kutyák lepték el Mumbai repülőterét

A repülőtér többféle fóbiát és stresszt is kiválthat az emberből. Elsősorban a repüléstől való félelem a jellemző, de sok esetben felbukkan az emberektől, a nagy terektől vagy éppen a szűk helytől, a bezártságtól való rettegés. A Mumbai Airport nemzetközi terminálján képzett terápiás kutyák segítik a szorongó utasokat. Ezzel is beigazolódik, hogy az állatok társaink az élet színpadán, nem leigázandó élőlények. Vajon megfelelő módon értékeljük őket?

utazás közlekedés állatok ahimsza stressz
A kutyasímogatás a stresszoldás hatékony módja. Mumbai repülőterén egyre több terápiás kutyával találkozhatunk.

Amerikai repülőtereken már régóta jelen vannak a terápiás kutyák, amióta 9/11 után hatványozódott a repüléstől való félelem. Mumbai nemzetközi repterén két labrador, Goldie és Pepe teljesít szolgálatot. A két hete indult kísérleti projekt elsöprő sikert hozott. Az emberek nem számítottak ilyen kezdeményezésre. Volt, aki átölelte őket, vagy játszott velük, de mindenki megnyugodott a két kedves jószág barátságos közelségétől. Eddig ha valaki repülőtéri kutyákat látott, biztosan drogkereső vagy vakvezető funkcióra gondolt. Ellentétben az ilyen kereső kutyákkal Goldie és Pepe feladata az, hogy mosolyt csaljon a légikikötőben várakozó utasok arcára.

Goldie és Pepe azonnal túlhajszolt lett, így szükségessé vált több terápiás kutyus alkalmazása. Jellemző annak az amerikában élő pilótának a levele, aki visszajelzésként a reptéren kifüggesztett vendégkönyvbe az elsők között írta le véleményét. Rossz hangulatban volt, mert a légitársaság egy félreértése miatt várnia kellett a csatlakozásra. Ráadásul 25 év után azért jött Indiába, hogy eltemesse édesanyját. Ezt írta:

- Milyen csodálatos és szükséges tényező! A Mumbai repülőtéren eltöltött hosszú és fájdalmas napomon Goldie és Pepe hozott „emberséget” az egyébként embertelen élménybe, melyen keresztül kellett mennem...

utazás közlekedés állatok ahimsza stressz
A kutyasimizés bizonyítottan terápiás hatású. Úgy látszik, a kutyusok számára is...

Valószínűleg ez az első hely az országban, ahol állatokat foglalkoztatnak, amelyek megkönnyítik az aggodalommal teli utasok napját. Korábban ilyen speciális terápiás kutyákat használtak gyermekek vigasztalására, és traumatizált felnőttek kezelésére. Goldie és Pepe a Pune-i Terápiás Központból került ide, ott képezték ki őket. Érzékelik az egyén hangulatát, szinte „kiszippantják a félelmet”, mondták a repülőtéri tisztviselők. Tudományos bizonyítékokkal igazolták, hogy csökkent a magasabb testhőmérséklet és a vérnyomás, a szapora pulzus normalizálódott az utazók körében, amikor találkoztak a terápiás kutyákkal. Rohini Fernandes, kutya tréner és klinikai pszichológus szerint egy hosszú repülőút előtt a kutyák segítenek eloszlatni a szorongást az emberekből.

Kapcsolódó cikkek:

Indiai közlekedés: mindig ez a játék!

Jógás kényeztetés a repülőtéri transfer alatt

Mit keres a tehén az étteremben?

Finomhagolások a világ legolcsóbb autóján

Hahota jóga vagy síró szoba?

Tovább olvasom

03 okt

Mit keres a tehén az étteremben?

Már az indiai kis faluba való megérkezésemből sejthető volt, hogy valami van a levegőben. Hozzá kell tenni, hogy a szóban forgó falu egy zarándokhely, valahol Indiában. Először is, az történt velem, ami még eddig soha. A jegykezelőnek háromszor is elmondtam, hogy álljon meg a busz a város előtt annál az útelágazódásnál, ahonnan elérhetem célállomásom anélkül, hogy bemennék a városba, s aztán vissza. Mindháromszor tudomásul vette. Aztán pedig jól belealudt. Én pedig belefeledkezve azt vettem észre, hogy már benn is vagyunk a városban. Nos, gondoltam magamban, nemcsak hogy elbuktam két órát, de most még riksázhatok is a buszpályaudvarig, mert persze a központi pályaudvar le volt zárva a távolsági buszok előtt. Legalábbis a buszsofőr szerint.

útleírás tradíció utazás indiai képek főzés indiai ételek
Indiai étteremben jártunk. No de hogy került oda a szent tehén? Fotó: Leveles Zoltán

Sikeresen odaértem, még ülőhely is jutott a zarándokhelyre tartó buszon. Ezen a buszon pedig még egyszer megtörtént, hogy nem szálltam le a buszról időben. Minden megállónál be szokta kiabálni a kalauz a helység nevét, alig beazonosítható félszavakkal. Persze az indiaiak ügyesek a szótlanságban. A non-verbális kommunikációjuk valami hihetetlen. Egy-egy szempillantásból vagy fejbiccentésből mindent megértenek. Oda-vissza lereagálják a dolgokat, miközben mi az egészből semmit sem veszünk észre. Hát most még félszavakkal sem közölte a kalauz az állomás nevét, és éppen annál a megállónál nem tette, ahol le kellett volna szállnom. Azon kaptam magam, hogy kinn vagyunk már újra valahol a dombok között. Hát szóltam, hogy leszállnék. Panaszkodni? Kinek? Miért? Semmi értelme sem volna. Egyrészt egy kukkot sem értene az egészből, hiszen én nem szálltam le. Másrészt, ami megtörtént, az megtörtént.

Valahogyan visszastoppoltam, majd begyalogoltam a szent faluba. A helyzet tovább fokozódott. Vagy tíz szálláshelyen próbálkoztam. Az alku után, miután kiderült az útlevelemből, hogy nem indiai vagyok, már ki is küldtek. Idegenrendészeti rendelet szerint külföldieket csak az arra jogosult szálláshelyek fogadhatnak. Már kezdtem feladni, amikor végre egy szálláshelyen lazábbak voltak. Ez a hely már a sógor szomszédjának az ismerősének az anyukájáé volt. Szóval, sok közvetítőn keresztül jutottam oda…  Nem kértek  dokumentumot, csak be kellett írni egy előre bevonalazott füzetbe az adataimat. Azt hiszem, görbe lehetett a vonalzója. Talán már elfelejtette, hogy az Indus-völgyi ásatások kutatásai szerint a vonalzó Indiából származik?

útleírás tradíció utazás indiai képek főzés indiai ételek
A bevállalós hotel recepciója egyben a család otthona is. Fotó: Leveles Zoltán
útleírás tradíció utazás indiai képek főzés indiai ételek
A szálláshely recepciója képkeretező műhelyként is üzemel.  Fotó: Leveles Zoltán
útleírás tradíció utazás indiai képek főzés indiai ételek
A recepción található képkeretező műhely berendezése. Fotó: Leveles Zoltán

Olyan ügyesen írtam, hogy nem derült ki külföldi származásom. Megvan a szoba. Hopsz. Egy kis félremagyarázhatatlan fürdőszobai zaj, a mellékhelyiség használatával együtt járó hangok.  Akkor tűnt csak fel, hogy a fali függöny a fogadó egyetlen fürdőszobájának a szobámba nyíló egyetlen ablakát takarja el. Hm. Ezen kívül hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a fogadósnak van egy másik vállalkozása is. Ha találós kérdéseset játszanánk, kb. a századikra jutna eszembe a panziós második szakmája. Képkeretezés. Ez abból derült ki, számomra csak utólag, hogy a hotel recepciójánál van a képkeretező műhely is. Valahogyan nem vettem észre korábban. Végül is nincs abban semmi, ha gépek és mindenfélék vannak egy indiai recepción. A körfűrész belém nyilalló hangja, majd a szűnni nem akaró kalapálás ugrasztott ki az ágyból. Végül is, miért kellene fényes nappal pihenni?

Lementem a recepcióra. Nem hittem a szememnek. Két körfűrész mellett ott sorakoztak a képkeretek és a préselt falemezek. Kíváncsi volnék, hogy a két vállalkozás közül melyik volt az eredeti. A faiparos vendéglátós kivágott magának egy darabot a farostlemezből, majd megunta talán a kalapálást, mert hamar eltűnt. Amint elhagyta a csatateret, édesanyja nyomban le is dőlt egy kicsit. Persze ott helyben, a recepción. Lassan körvonalazódott számomra, hogy a recepció a lakásuk is egyben.

Én pedig, mivel aznap még nem ebédeltem, és már délután négy óra is elmúlt, hát valami elemózsia után indultam. Mindjárt az első sarkon egy nem mindennapi teázó állt. Félig kiégetett agyagcsuporban szolgálták fel a gyömbéres-kardamonos finom teát. Óriási tömeg nyüzsgött a teázó körül, ebből tudtam, hogy ez a hely figyelemre méltó.

útleírás tradíció utazás indiai képek főzés indiai ételek
Fő az indiai tea, a "chai". A cselekmény sok szálon fut egyszerre. Fotó: Leveles Zoltán
útleírás tradíció utazás indiai képek főzés indiai ételek
Nem csak a chai megfőzése, de a tálalása is komoly művészet. Fotó: Leveles Zoltán
útleírás tradíció utazás indiai képek főzés indiai ételek
Félig kiégetett, egyszer használatos teás csupor. Fotó: Leveles Zoltán
útleírás tradíció utazás indiai képek főzés indiai ételek
Tejből, gyömbérből és kardamonból készül a finom tea Fotó: Leveles Zoltán
útleírás tradíció utazás indiai képek főzés indiai ételek
Az indiai teázó elégedett vendégei. Fotó: Leveles Zoltán
útleírás tradíció utazás indiai képek főzés indiai ételek
Mennyeien finom chai! Fotó: Leveles Zoltán

A látvány annyira magával ragadó volt, hogy mobiltelefonommal azonnal kattintgatni kezdtem. Élvezték is a fényképezést. Sok helyen úgy van, hogy a fotózás után markukat tartják, sőt olyan is van, hogy már a fotózás előtt. Hát itt bizony ingyen teát osztogattak a távolból érkező, hosszúszakállas idegennek, aki európai ugyan, de Vrindávanból érkezik. Vrindávan pedig minden szent hely nagytestvére. Az európaiságomat pedig szerintem elintézték, azzal, hogy az valami ismeretlen falu lehet Vrindávan környékén. Két csupor teát is megitattak velem.

Folytattam hát az ennivaló után való kutatásom. Mint kérdezősködésemből hamar kiderült, az összes étterem bezárt, és csak este 7 után nyitnak újra. Az utca népe elkezdett hangosan tanakodni, hogy most akkor mi is legyen. Erre az egyik bezárt étterem kopott zsalugátere megnyílt, s kilépett belőle egy kócos és szakállas ember. Egyenesen hozzám. Szótlanul kézen fogott, mint annak idején nálunk az oviban volt szokás, s bevezetett az éttermébe. A zsalugátert behajtotta maga után. Ekkor szólalt meg először. És a nála töltött bő félóra alatt egyben utoljára is.

-Csak egyféle maradék szabdzsi (zöldségköret) van. Jó lesz?

Gondolkodás nélkül bólintottam. Aki éhes, az éhes. Az ember eltűnt a konyhában, én pedig a három kopott asztalból álló vendégtérben foglaltam helyet. Két asztal tele volt frissen vagdalt és hámozás alatt álló zöldséggel. Készültek már a vacsorához. Indiai éttermeknél gyakori, hogy a főétkezésekre nyitnak csak ki, s a köztes időben zárva tartanak. Persze azért, hogy felkészüljenek a következő vendégrohamra.

Miközben a vendéglős a konyhában tüsténkedett, egyszer csak valaki matatni kezd a zsalugáteres bejáratnál, méghozzá elég ügyetlenül. Végül is megnyílt az ajtó. Egy tehén volt az. Bedugta a fejét, és óriási szemekkel bámult. Engem is alaposan végigmustrált. Próbált szuggerálni, de semmire sem ment velem. Hamar megértette, hogy egy cipőben járunk. Ő is koldus, én is koldus. Végül előkerült az embere. Meglátva a tehenet, az éttermes azonnal sarkon fordult, s egy finom lepénnyel tért vissza. A tehén mintha mosolygott volna a lepény befalása közben. Szépen letolta, s tovább várt türelmesen. Minden sarkot alaposan szemügyre vett. Mintha azon morfondírozott volna, hogy milyen jó is lenne hozzájutni az asztalon tornyosuló felvagdalt zöldségekhez, de legalább a héjához.

útleírás tradíció utazás indiai képek főzés indiai ételek
Az éttermes lepényekkel eteti az indiai szent tehenet. Fotó: Leveles Zoltán

Az éttermes meghozta az ebédem. Két maradék, megráncosodott lepény és hideg szabdzsi, mégis nagyon jólesett. Hamar hozott még egy kis rizst is, majd előkerült egy kis vagdalt uborka is. Hozott még két lepényt. Intettem, hogy a tehénnek adja. Így is tett, de szerintem magától is ezt tette volna, különben miért jött volna a tehén? Egyértelmű volt, hogy ez a gyönyörű játék mindennapos. Az egyébként jó húsban levő tehén meghitten, mélyeket szuszogva gyömöszölte be a további két lepényt. Ha nem látom, nem hiszem el: a tehén könnye is kicsordult. Két csepp is a földre hullt.

Aztán sorba érkeztek a finomságok a tányéromba. Mint egy terülj asztalkám. Egyszer csak az éttermes kiosont az étteremből. Persze a tehén utána. A vendéglátós egyedül tért vissza. Mint kiderült, a cukrászdába ugrott át, mert egy ilyen egyszerű étteremben nem tartanak édességet. Vásárolt öt finomságot, s mind nekem adta. Aztán előkerült egy átlátszó szatyor, amiben sárgás leves úszkált. Nyugati szemnek nem valami kellemes látvány, másra asszociálunk róla. Mire észhez tértem volna, már ki is töltötte a tányéromra, azzal, hogy a főtemplom oltáráról hozta. Természetesen magának. Bevált szokás a templomból megszentelt ételből hazavinni. Végül megszámoltam, 12 féle étel sorakozott a tányéromon. És akkor hozott még joghurtot is. Megtanultam a végére, hogy mikor a vendéglátós az asztalom közelébe ért, akkor felemeltem a tányérom, és hátat fordítottam neki. Csak így tudtam már elkerülni a további felhalmozást. Pont úgy szuszogtam, mint az a jóllakott tehén. Egyébként egészen eddig a pillanatig nem beszéltünk. Ha kérdeztem valamit, csak fejbiccentéssel válaszolt. A legelején szólalt csak meg, amikor kérdezte, hogy elegendő lesz-e egyféle étel…

Gondoltam, azért csak beszélgetek egy kicsit ezzel a kedves emberrel. Kiféle, miféle, miként gondolkodik, hogyan él?

-A te éttermed, testvérem?

Néma, és mégis sokatmondó volt a válasz. A falon levő oltárképre mutatott a tekintetével.

-Hm, mondom, értelek én. Akkor hát a Jóisten a nagyfőnök, te pedig a második főnök?

A válasz megint néma és sokatmondó volt. Tekintetével rám mutatott, mely mozdulatba belefoglalta az összes nála megforduló vendéget.

Ebéd után ücsörögtem nála még egy darabig. Forró tekintetével töltődtem még egy picit, aztán láttam, hogy már nagyon mozgolódnak a zöldségek körül.

-Drága barátom, csak egy kérdésem van már. Mivel tartozom?

A válasz megint csak néma és sokatmondó volt. Jellegzetes indiai „namaszte” kéztartásba, imára összeillesztett két tenyerére ráhajtotta homlokát.

Hát így öröklődött tovább ebben a kicsiny faluban az ötezer éves tradíció.

Még több indiai útleírás

Tovább olvasom

10 máj

Suszter a kaptafánál, turista a látványosságoknál

A Bharata Kultúrtér csapatának indiai útján készült filmetűdnek akár azt a címet is adhatnánk, hogy szürke hétköznapok Dzsaipurban. Ugyanis az év 365 napján, azaz hogy minden áldott nap több ezernyi hívő keresi fel a Góvinda Dév templomot. Ennek ellenére hiába is keresnénk az utazási irodák programjai között a Góvinda Dév templomot. Nézzünk hát utána, ki is ez a Góvinda Dév, miért látogatják oly sokan, és mi az a titok, ami miatt a dzsaipuriak hajnalok hajnalán felkelnek, majd oly átszellemülten képesek énekelni?

hinduizmus indiai filmek útleírás utazás
Az ötezer éves múltú Góvinda dév oltára Dzsaipurban nem turistalátványosság, viszont kötelezö megnézni. Előtte azonban érdemes utána nézni, hogy ha már odalátogat az ember, akkor azt mégse turistaként tegye...

Góvinda Dév a híres Vrindávanból kimenekített, évezredek óta imádott templomi Istenség. Vrindávan Delhitől mindössze 150 km-re található, ahova utazási irodák ugyancsak nem igazán visznek csoportokat, hacsak nem az ötezer éves múltra visszatekintő templomváros széléig. Állítom, hogy Vrindávan a világ legcsodálatosabb helye, mégis megértem, hogy nem turistaparadicsom. A lelkiség oly intenzíven hatja át egész Vrindávant, hogy nem is érezné magát jól ott a turista. Olyan turistáskodni Vrindávanban, mint egy fitness teremben nézelődve sétálgatni, és néha egyet-egyet teázgatni. Vagy beáll az ember a sorba és csinálja, vagy nem tudja magát jól érezni, akármilyen gyönyörű is az a fitness terem. Hasonlóan, az menjen Vrindávanba, aki a több évezredes tradíció előtt szeretne tisztelegni, s aki a világ legelégedettebb embereitől szeretné ellesni a belső béke tudományát. Különben hiába oly csodálatos hely az a Vrindávan, a turista hamar menekülőre fogja venni a sokat ígérő látogatást.

hinduizmus indiai filmek útleírás utazás
Az ember nem hisz a szemének. A korahajnali pudzsára futva érkezik a többezres tömeg.

Hasonló hely a dzsaipúri Góvinda Dév templom is. Valódi Vrindávan. Éppen ezért turistamentes. Pedig Dzsaipúr (Jaipur) Góvinda Dévnek épült. India egyetlen modern városa, mely a silpa sásztra ősi védikus városrendezés elvei alapján épült. A modern kicsit túlzás. Közel 300 évvel ezelőtt kezdték kiépíteni a mai várost, a környékbéli hegyen található régi város elhagyása miatt. A dzsajpúri királyi dinasztia mindig is nagy rajongója volt Vrindávannak. Éppen ezért fogadta be a hódítók pusztítása elől kimenekített évezredes múltú Góvida Dévet. Az akkori király Dzsaipúrt a védikus építési tudomány alapján Góvinda dév részére építette. Gondoljunk csak bele, hol is élünk mi? Ha turista Dzsajpurba látogat, megmutatják neki a szelek palotáját és az elefántháton bevehető Borostyán-erődöt, meg a vízi palotát, egy kis bazározás, aztán slussz. Hogy ki az a Góvinda Dév, és hogy a híres turistavárossá gyúrt Dzsajpúr a silpa sásztra alapján épült, és ráadásul Góvinda Dévnek, arról a turista vajmi keveset tud meg. Aztán, hogy hány turista látogat el a Dzsajpúrt éltető hajnali púdzsára, jobb ha bele sem gondolunk. Tulajdonképpen szerencse. Hogy is nézne ki a mi szeretett Góvinda Dév templomunk fotózó és értetlenkedő turistákkal teli? Mondok egy titkot. A nyugati embereken kívül senkit sem zavarnának. De az is biztos, hogy nem sokat értenének az egészből. Vagy mégis? Mindenki kipróbálhatja magát a lenti videóval. 

Tovább olvasom


India Hangja

blogavatar

India elgondolkodtat. Valami, misztikum hatja át évezredek óta, amitől a legnagyobb káosz is harmóniává lesz. Ezt a békét kutatja az India Hangja csapata. Olykor indiai vagy éppen nyugati napi aktualitásokra reagálunk, máskor pedig az ősi bölcsek szavait vesszük elő. Jó olvasást és jó utazást kívánunk India szellemi tárházában! Adó 1% India Klub Alapítvány – Adószám: 19561383-2-43

Bharata a Facebookon