India Hangja

India nevezetességei közül az egyik leghíresebb a dzsaipuri Városi Palota, ami tulajdonképpen egy palotakomplexum. Itt található a világ legnagyobb ezüsttárgya is.

Dzsaipur India legnagyobb államának, Rádzsasztánnak a fővárosa. A fallal körülvett óváros különleges hangulatú, bonyolult építészeti ritkaságok és csodálatos történelmi emlékek gyűjteménye. Dzsaipur az egyedülálló épületek, udvarok, átjárók, paloták, múzeumok és csarnokok városa. Gazdag története mind a mai napig vonzza a turistákat. 

Rádzsasztán a „királyok országa”, a rádzsa szó királyt jelent. A különféle korok uralkodói nemcsak Indiából, hanem a világ különböző részeiből kerestek szakképzett művészeket és kézműveseket. A hagyományok átörökítése céljából betelepítették őket a városba. 

A jaipuri Városi Palota története

A város palotáit az akkori rádzsput uralkodó a Vasztu-sásztra elvei alapján építtette. Ez a mű a védikus építészet és térrendezés kézikönyve, mely a természeti törvények figyelembe vételével kívánja megteremteni egy épület harmóniáját. A biztonság érdekében később hatalmas erődök és kapuk épültek itt. A palotakomplexum az óváros kellős közepén található.

A közismert Szelek Palotája és a csillagvizsgáló mellett még számos kisebb-nagyobb palota tartozik az együtteshez. Az architektúra ötvözi a rádzsput, a mogul és az európai építészeti stílusokat. A rangos épületek a régi fejedelmi pompára emlékeztetnek. Márvány oszlopok, csipkézett boltívek, virágos mintákkal és arannyal díszített boltívek tárulnak a látogató szeme elé.
A bejáratnál kétoldalt oroszlánszobrok, több udvar, különálló paloták, törékeny pillérek találhatók, melyeket faragott erkélyek és páva díszes ajtók gazdagítanak. Ma a palotaegyüttes egyik részét kiállítótermek és múzeumok foglalják el; a másik az egykori uralkodó leszármazottainak a lakóhelye.

Az indiai látnivalók ékszere

India nevezetességei méltán ragadják meg a képzeletet, mert a pompa mögött mindig spiritualitás is húzódik. Így van ez a palotaegyüttes egyik leglátványosabb részével, a híres kapukkal. Az évszakokat képviselő négy kapu a harmadik egységben található. Mindegyiket Visnunak és képviselőinek ajánlották.

Fantasztikus belső udvarra vezetnek, mely a Chandra Mahalt, vagyis a Hold Palotát öleli körül. A magas, hétemeletes, krém-fehér szerkezet a rádzsput uralkodók művészetszeretetét és a korabeli India gazdagságát mutatja. Minden emeleten megjelenik a királyi elegancia. A palotaegyüttesen belül ez a fő épület, az a hely, ahol Dzsaipur jelenlegi maharadzsája és családja lakik. Ezért csak a földszint látogatható. A Hold Palota hetedik emelete az épület koronája, a meditációra legalkalmasabb hely, gyönyörű kilátással. A tetején levő zászlót csak akkor bontják ki, amikor a királyi család a palotában van.

A Hold Palota híres templomát, a Góvindadzsít Krisnának szentelték. Az itt álló kegyszobrot a mohamedán hódító, Aurangzeb császár dühödt pusztítása elől mentették meg. A hívek messze földről elzarándokolnak ide, hogy a hódolatukat ajánlják.

Dzsaipur obszervatóriuma

India nevezetességei közé tartozik a Jantar Mantar, a kozmikus észlelésekre kialakított megfigyelőhely, mely az UNESCO világörökség listáján is szerepel. A világhírű csillagvizsgáló egy 8 részes mandala formára épült. Az alapító, Jai Singh, nemcsak kiváló uralkodó volt, de egyben tudós, építész, a matematika és a csillagászat megszállottja is.

A dzsaipuri Városi Palota kiállításai

Múzeumai kollekciójában elegáns textíliák, selymek, hímzett kendők, az uralkodók pompás öltözékei láthatók. Érdekes kiállítás a régi kocsik és a gyaloghintók gyűjteménye. Híres a fegyvertár is. Itt van talán a legnagyobb és legszebb régi fegyvergyűjtemény Indiában. Különféle kardok, kétélű tőrök, kések, fejszék és különböző formájú nyilak láthatók. Man Singh Maharádzs kardjának súlya körülbelül 5 kilogramm.

Itt a világ legnagyobb ezüsttárgya

A legérdekesebb látnivaló a két hatalmas ezüst Gangesz víz urna. A Guinness Rekordok Könyve szerint ezek a világ legnagyobb ezüst edényei. 1,6 méter magasak, kapacitásuk 4091 liter, súlyuk 345 kilogramm.

 
Mindegyik edény 14000 dzsaipuri érméből készült, az olvadt ezüst érméket forrasztás nélkül kovácsolták össze. Elkészítésük két évbe telt. Kör alakú, kerekekkel ellátott alap tette lehetővé a mozgatását. Létrát használtak, hogy elérjék a száját. II. Sawai Madho Singh számára készültek, aki vallásos hinduként csakis a Gangesz szent vizét itta útja során, amikor 1902-ben VII. Edward megkoronázására Angliába ment. A Gangesz vize akkoriban még iható volt. Sokszor az angol katonák is azt vitték a hajókra, mert ismerték antiszeptikus hatását.

Hajnali istentisztelet a maharadzsa templomában

Minden hajnalban többezer ember teszi tiszteletét Góvindadzsi előtt, aki nem más, mint maga Krisna. Vrindávanból menekítették át 300 évvel ezelőtt a pusztító hódítók elől.

A mai dzsaipur város tulajdonképpen Góvindadzsi tiszteletére épült. Ezért is rajonganak érte hódolói. Naponta többezer ember vesz részt a hajnali púdzsa szertartáson.

Góvindadzsit eredetileg 5000 évvel ezelőtt formázta meg Krisna unokája.

Még néhány érdekesség

India leggazdagabb, leghatalmasabb maharadzsái Dzsaipurban és környékén éltek.
Amikor 1878-ban a walesi herceg meglátogatta Dzsaipurt, üdvözlésképpen minden épületet rózsaszínre festettek, ezért Rózsaszín Városnak is nevezik.
A januárban rendszeresen megrendezett dzsaipuri Irodalmi Fesztivál a legnagyobb irodalmi fesztivál a világon. Ezen a különféle országokból érkező szerzők és írók vesznek részt.

Kapcsolódó cikkek

• A világ nyolcadik csodája

• Dél-indiai kalandozások a Műemlékvédelmi világnap alkalmából

• Világraszóló könyvfesztivál Indiában

Csandígarh, más néven „A gyönyörű város”, két indiai állam, Pandzsáb és Harijána fővárosa. Ez az első tervezett város Indiában, az alapok Le Corbusier elképzelése szerint rajzolódtak ki. Több nevezetessége közül a világhírű Kőkert vonzza a legtöbb látogatót. Élettelen, mégis lüktető látványosság, mely újrahasznosított anyagokból, ipari és háztartási hulladékból, valamint eldobott tárgyakból készült. Több száz kerámia-bevonatú beton szobor áll ott, táncosok, zenészek és állatok. 

Nek Chand művészeti kormányzati tisztviselőként dolgozott. Az által létrehozott, ma már 40 hektáros területen több mint 2000 kőből, törmelékből és más anyagból készült figura látható. A Padma Shri India negyedik legnagyobb civil kitüntetése. A 90 éves Nek Chand annak idején munkája elismeréseként megkapta ezt a díjat. Az alkotónak világszerte több millió rajongója van ma is.

Csandígarh és a Kőkert története

Nehru a függetlenség utáni években szervezte meg Csandígarh fejlesztését. Azt akarta, hogy India első tervezett városa legyen. A város a tiszta levegő, az első osztályú ivóvíz, valamint az alacsony zajszennyezés miatt előkelő helyet foglal el az élhető nagyvárosok rangsorában. India egyik legzöldebb városa. A hatóságok különös gondot fordítanak a folyamatos faültetésre. A hulladék jórészének újrahasznosítása több évtizedes múltra vezet vissza. 
  
A Kőkert létrehozója Nek Chand, egy autodidakta művész, aki néhány éve halt meg. Munkája eleinte illegális volt, titokban, a szabadidejében végezte. Bejárta a város körüli bontási helyeket, és a kidobott tárgyakat félre rakta. A városi és ipari hulladékot gyűjtötte össze, majd a saját elképzelése szerint újrahasznosította.

A város melletti erdő közelében, egy szurdokban állította fel megálmodott alakjait: az isteni Sukrani királyságot varázsolta a völgybe. Mire a hatóságok 1975-ben fedezték, már egy 12 hektáros területté vált, szerteágazó, de összekapcsolt udvarokkal. Mindenhol kerámiaborítású beton figurákat találtak: táncosok, zenészek százait és az állatok mozaikszobrait. 

Bár munkáját a lebontás veszélye fenyegette, a közvélemény az ő oldalán állt. Végül Nek Chand a Kőkert mérnökeként fizetést kapott, sőt segítségként 50 munkást. A kormány támogatásával az idős művész hulladékgyűjtő központokat hozott létre a város körül. A park 18 év alatt érte el végső formáját. Ma a 40 hektáros Kőkert a világ legnagyobb kültéri művészeti kiállítása.

Újrahasznosítási ötletek az indiai Csandígarh városban

Tündérország hulladék anyagból – így jellemezték a Csandígarh mellett található különös területet. A természetes kőzetformák váltakoznak a mozaik alakokkal. Madarakat, állatokat, embereket és absztrakt formákat látni – mindezt újrahasznosított hulladékból. Az egészet gyönyörű sétányokon lehet bebarangolni. A sétaút patak, vízesés, hidak és pavilonok mellett, vagy ligeteken keresztül vezet. Az egész tájat boltívek, előcsarnok, utcák és sávok díszítik. 

Újrahasznosítás és művészet 

Abban a pillanatban, amikor a látogató belép a „királyságba”, az alacsony bejárati ajtónál meg kell hajtania a fejét. Az alázatosság légkörét teremti meg. Az apró ajtó csodálatos, szinte szürreális helyszínre vezet, egy mágikus királyságba, amely 14 különböző kamrából áll. Egy előcsarnokba, melyet természetes sziklaformák alkotnak. A legfelsőbb bíróság a király trónjával, vagy egy zenész kamrája, a tó egy kunyhóval mind szerves egészet alkot. Fő helyen a templom, az istentisztelet helye. Az egyes kamrák megtekintéséhez különböző méretű ajtókon, boltíveken, előszobákon és ösvényeken kell keresztülmenni, a feszültség és a kíváncsiság pedig minden fordulóban nő.

Indiai újrahasznosítás kreatívan

Miközben a világ óriási összegeket költ a hulladékkezelésre, Nek Chand kialakított egy fantáziavilágot. Csodálatos képességével a hulladékterméket egyedülálló formává alakította. Olyan elemekkel és szobrokkal, mint a paloták, templomok, falusi életképek, nők és férfiak katonák, állatok. 

A különleges mesterművek néhol kiállítási területen vannak, máshol teljesen beépülnek a tájba. A felhasznált anyag nagy részét sziklák, törött porcelán, eldobott fénycsövek és karkötők, üvegdarabok, építési hulladék, szén és agyag alkotja. A világ minden tájáról érkeznek olyanok, akik megcsodálják a Kőkert furcsa szépségét, és olyanok is, akik elgondolkoznak az újrahasznosítás kreatív módjain.

  
Újrahasznosított tárgyak

A Kőkert teljes alapanyagát ipari és háztartási hulladék, az eldobott és újrahasznosított tárgyak sokasága adta. Láthatunk itt karperecből készült madarakat, egy kérdőjelet formázó mosdókagylót, amint beépült a falba, vagy több száz csempedarabbal burkolt mozaik figurát. Fekete bivalyok úsznak fehér porcelántóban, és kerámia jógi meditál a vízesésnél.

A Rock Gardent, a Kőkertet 1976-ban nyitották meg a nyilvánosság előtt, azóta még több területtel egészült ki. A kezdetektől fogva már több mint 12 millió látogatót fogadott. Az újrahasznosítás olyan ember képzeletében született meg, akinek alázatos természetét művészi fantáziája csak tovább finomította. Így tudott létrehozni egy új világot, mely részben megoldotta a hulladék felhalmozódásának gondját is. 

Kapcsolódó cikkek

• Szeméthegyekből varázsoló művész

• Környezettudatosan: banánlevél árus Dél-Indiában

• Legyen a Földnek jó napja!

• PET palack újrahasznosítás: ökofalu műanyagból

• Szivárványszínű fák

Október második hétfője Kolumbusz-nap bizonyos helyeken. 1492. október 12-én érte el Kolumbusz Kristóf San Salvadore szigetét. Azt hitte Indiába jutott, de remek helyet talált a fosztogatásra az indiánok között is. Vele kezdődik meg az az időszak, melyre Spanyolország történelme szégyennel tekinthet, ez a leggyalázatosabb fejezete, a konkvisztádorok kora.

Mára már számos olyan tanulmány megjelent, mely újraértelmezi Kolumbusz útjait, melyeket a kapzsiság, nem pedig a felfedezés vágya vezetett. Jellemző, hogy annak idején, útjának 500. évfordulója alkalmából nemcsak Amerika őslakosainak képviselői tiltakoztak, de például Japánban és Hondurasban – egy jelképes perben – Kolumbuszt gyilkosság és rablás miatt bűnözőként el is ítélték. 

Az Egyházak Nemzeti Tanácsa (National Council of Churches) is azt javasolta, hogy a Kolumbusz-évfordulóról ne emlékezzenek meg. A Kolumbusz-napot Hawaiiban már 1988-ban az általános értelemben vett Felfedezők napjára változtatták. Azóta az USA több tagállama is törölte Kolumbusz emléknapját az állami ünnepek közül, illetve az őslakosokra való emlékezés napjává változtatták.

  
A viking felfedező

Vajon tényleg felfedezés volt Kolumbusz Újvilágba való érkezése? A tudomány ma már nem titkolja, hogy a vikingek jóval előtte jártak Amerikában.

A viking Leif Eriksson 1000 körül érte el a mai Új-Fundlandot. A politikai korrektség nevében sokan lobbiztak Leif Eriksson elismeréséért. A szlovén származású John Blatnik, minnesotai kongresszusi képviselő is közéjük tartozott. Elérte, hogy az Egyesült Államok vezetője minden év októberében hivatalosan is megemlékezzen a viking felfedezőről. 

Kolumbusz Kristóf élete

Az olasz származású Cristoforo Colombo fiatalkorában gyapjúkártolóként dolgozott, ügynökként sokfelé hajózott. Később tengerész lett, így került Portugáliába, és ott is maradt10 évig. Felesége révén kapcsolatba került a portugál nemességgel, majd amikor az asszony meghalt, Kasztíliába utazott. Anyagilag nagyon rosszul állt, nem véletlenül álmodozott a mesés Keletről. 

Az utazás vágya már fiatal kora óta hajtotta. Indiát Marco Polo írásaiból ismerte, aki így írta le:

„a világ leggazdagabb és legnemesebb országa”.

Vonzotta ez a gazdagság, Japánt, Kínát és az „Indiákat” nyugat felé akarta megtalálni. Hosszas várakozás után, a spanyol királyi pár jóváhagyta kérését, és végre elindulhatott. Kolumbusz admirális lett, sőt alkirályi kinevezést kapott arra a területre, amit még nem is látott. Röviden: ez egy mocskos üzleti megállapodás lett. Pénzügyi támogatást kapott annak reményében, hogy utána a korona és saját maga érdekében is fosztogathasson. 

Kolumbusz Kristóf sikere a kudarca

Kolumbusz nem fedezte fel Amerikát, hiszen ott már több ezer éve éltek emberek. A természetet óvó, fenntartható életformában nagyszerű kultúrák alakultak ki. Kolumbusz csupán eljutott az európaiak számára addig ismeretlen földrészre, mert India kifosztására vágyott. Miután a török birodalom megszüntette az Európa és Ázsia közötti összes szárazföldi útvonalat,  elindult a verseny, hogy megtalálják az Indiába vezető tengeri utat.

„Kolumbusz szerint a földrajz a Kaland gazdag vadászterülete, ahol akár egy fegyverrel rendelkező balfácán is szép zsákmányra lelhet”

– írta William Bolitho A kaland története c. munkájában.

Az utókor elismeri, hogy Kolumbusz utat nyitott Európának az Újvilág felé, de azt sem hallgathatja el, hogy ezt milyen áron tette. Kolumbusz utazásai során százszámra fogdosta össze, s a hajófenékbe összezsúfolva Európába szállította az indiánokat, a túlélőket pedig rabszolgáknak adta el.

„Felfedezőútjai”-hoz szüksége volt pénzre, mert a szeme előtt délibábként lebegő aranybányákat nem találta meg. Több hasonszőrű alak is követte. Az eredmény: indián törzsek, népek haltak ki, magas fejlettségű civilizációk pusztultak el. A következmények: betegségek elterjedése, a helybeli kultúrák elpusztítása, rossz szokások, káros szenvedélyek, mint pl. az alkoholizmus meghonosítása. 

Alejo Carpentier a modern latin-amerikai próza egyik óriása, rendkívül művelt író volt. Utolsó könyve, a Hárfa és az árnyék. Halála előtt egy évvel az író a Kolumbuszt körülvevő mítoszt vizsgálta. A tengernagy egyetlen levelében kettőszázszor írja le az arany nevét – olvashatjuk Carpantier könyvében.

Az egyik könyvismertető így mutatta be Carpentier azóta híressé vált munkáját, mely magyarul is olvasható: Felébreszti Kolumbuszt dicsőséges pihenéséből, hogy megmutassa bolondságát, álnokságát, az aranyat hajszoló kielégíthetetlen mohóságát. 

 
Az emberi jogok első védelmezője

Las Casas püspök papkrónikás volt, aki 1527-ben kezdte írni históriáját. A kisebbségek jogainak védelmezőjévé vált. Feltárta a spanyol hódítók erőszakos cselekedeteit, és magát a gyarmatosítás jogtalanságát.

„Negyven esztendős uralmuk alatt és ördögi tetteik következtében 12 millió férfi, nő és gyermek halt meg igazságtalan halállal”

– olvashatjuk Krónikájában.

Bartolomé de las Casas apja és nagybátyja is részt vett Kolumbusz második útján. Ő maga is tizenkét évig különböző hódító expedíciók tagja volt. Szolgálatai fejében a spanyol korona földet adományozott neki a meghódított területeken.

Természetesen a rajta élő indián lakosokkal együtt. Mint sok más, Amerikában tevékenykedő spanyol misszionárius, Las Casas is megtapasztalta a hódítás brutalitását, az indiánok kegyetlen kizsákmányolását és a velük való szörnyű bánásmódot. Igaz, a kezdetekben ő is rabszolgaként dolgoztatta földjein az indiánokat.

A fordulópont akkor következett be, amikor gyónása során megtagadták tőle a feloldozást. A dominikánus szerzetesek ugyanis nem oldozták fel azokat, akik rabszolgasorban tartották az őslakókat. Las Casas végiggondolta életét. Néhány év kellett ugyan az elhatározásához, de végül visszaadta földjeit, és további célként az indiánok védelmét tűzte ki.

Kolumbusz megjelenése után hatvan évvel sikerült elérnie, hogy királyi rendelet tagadja meg a korábbi jogszabályt, miszerint az indiánok eleve rabszolgának születtek, nincs joguk, sem tulajdonuk. A hódítok legitimitása mindig azon alapult, hogy a leigázott népnek más a kultúrája, barbárok, mert saját törvényeiket és vallásukat követik.

Azért ne legyünk túl optimisták. A spanyolokat más európai hatalmak követték a gyarmatosítás jól jövedelmező rablógazdálkodásában. Nem csupán a konkrét gyilkosságok, a népirtás pecsételte meg az őslakosok életét. Az európaiak által behurcolt fekete himlő és más járványok ellen az indiánok nem tudtak védekezni. Ezt tetézték a rabszolgavadászok és a szörnyű kényszermunka. Az indiánok érthető módon ritkán vállaltak gyermeket – mindez hozzájárult ahhoz, hogy számuk jelentősen megcsappanjon. No, de mindenre van megoldás! Ettől kezdve az afrikai rabszolgák kezdték felváltani a bennszülött munkaerőt. 

 
Spanyolország történelme – a hódítások kora

A 15-16. században Spanyolország történelme a hatalmi felemelkedés időszaka, de egyben fekete krónika is. A 13. századig Kasztília és Aragónia a vallási türelmességéről is híres volt, a zsidókat és muszlimokat többnyire békében hagyták. A 14. században azonban ez megváltozott. Elüldözték a zsidókat – számukat 40-120 ezer közé teszik – és a muszlimokat is. Éppen 1492-ben fejeződött ez be, amikor meghódították a Granadai Emirátust az Ibériai-félsziget déli részén. 

1492-ben Kasztíliai Izabella és férje, Aragóniai Ferdinánd több királyság egyesítésével megalapozta a későbbi Spanyolország létrejöttét. Spanyolország történelme e házaspár politikája révén változott meg – nagyhatalommá vált.

Amellett, hogy a gazdasági fejlődés szempontjából híres és nagyhatású uralkodókként tartjuk őket számon, kik voltak ők? II. Ferdinánd, aragóniai királyról feljegyezték, hogy csak a hatalom érdekelte. A becsület ismeretlen fogalom volt számára, még a híveit is gondolkodás nélkül becsapta. I. Izabella kasztíliai királynő volt az, aki az inkvizíciót elindította. VI. Sándor, a véres kezű Borgia pápa a házaspárnak adományozta a „katolikus királyok” címet.

Amerika „felfedezése” csak az első lépés volt, ezt követte egész Dél- és Közép-Amerika meghódítása, mely nem jelentett nagy gondot a jól felfegyverzett csapatoknak. Kezdetben az Újvilágból nem érkezett annyi arany, mint amire számítottak.

Azonban a 16. század elején az azték és az inka birodalom lerombolásával és kifosztásával ez megváltozott. Spanyolország Európa egyik legerősebb hatalmává vált. Gyarmatbirodalmát két évszázadig szipolyozhatta, utolsó gyarmatát 1898-ban, a spanyol-amerikai háborúban vesztette el.

 
Összefoglalás

Amerika őslakóira nézve sértő a Kolumbusz tisztelet, hiszen a genovai hajós megérkezésével népek és nagyszerű kultúrák megsemmisítése kezdődött el. A leghitelesebb forrás Kolumbusz saját naplója s levelezése. A „barbár” őslakosok az idegenekkel a vendégjog szerint bántak, maga Kolumbusz így jellemezte őket:

„Felebarátjaikat úgy szeretik, mint önmagukat, s hozzá mindig szelíden és vidáman viselkednek. Udvarias szavukat mindig mosollyal kísérik.”

Kolumbusz a szex kereskedelem modern úttörője. Az indián kislányokat kilencéves korukban kezdte eladni, amint az saját írásaiban is szerepel:

„rengeteg kereskedő van, akik lányok keresésére vállalkoznak; a kilenc-tíz évesek most keresettek.”

Kolumbusz maga 1480-ban kezdte el a rabszolga kereskedést, miközben Afrika nyugati partja mentén hajózott, rabszolgákat szedve a portugál birodalomnak. Harmadik útján már afrikai rabszolgákat is vitt az új telepekre, azt állítva, hogy „egy afrikai rabszolga egyenlő négy indiánnal”.

Kolumbusz Indiát keresve jutott Amerikába. Nem fedezett fel semmit. A nem keresztény népesség szuverenitását figyelmen kívül hagyva útja mégis a „felfedezés” tana néven vált ismertté. Dél- és Közép-Amerika partjait is elérte.

Négy utazásának tíz évében (1492-1502) a Taino lakosság becslések szerint 3-8 millióról kevesebb, mint 50 000-re csökkent. Kolumbusz jómódúan, de fizikailag és szellemileg is betegen halt meg.
 

Kapcsolódó cikkek

• Hálaadás napja – egyiknek ünnep, másiknak halál 

•  Az angol korona más gyémántjával ékeskedik

• India függetlensége, az indiaiak nemzeti ünnepe

Az indiai király kifejezés hallatán fülbevalós, turbános alak jut az eszünkbe, akit hatalmas trónja körül szolgák hada vesz körül. Csak ez lenne a realitás? India valószínűleg a világ egyik leggazdagabb országa a történelem és a szellemi örökség szempontjából is. Valamint az uralkodók és az uralkodó klánok tekintetében. Több ezer év telt el, és az ország számos dinasztiát, uralkodót, császárt és hódítót látott. 

Miért érdekes számunkra egy földrajzilag és történelmileg is távol levő indiai király története? Mert jó olvasni arról, milyen az államvezetés akkor, ha a nép érdekeit tartják szem előtt. Ezekben az uralkodókban van valami közös vonás. Igaz, többségük hódító volt. A független királyságok gyakran harcoltak egymással, de legtöbbször védekeztek a mogul csapatok ellen. Béke idején pedig mindről azt jegyezték fel, hogy igazságos törvények szellemében kormányoztak, országuk fejlesztését tartották szem előtt, pártolták a tudományt, a művészeteket, és vallási toleranciát gyakoroltak. 

Chandragupta Maurya (uralkodása i.e. 324-301)

Candragupta Maurya a Mauryan Birodalom alapítója volt. Az első császár, aki egy állammá akarta egyesíteni Indiát. Ebben az időszakban a birodalom egy másik híres személlyel is büszkélkedhetett. A császár fő tanácsadójával, Chanakya (Csánakja) Pandittal. Pandit tudóst jelent. Chanakya volt az, akinek közreműködésével a király erős központi rendszert és fejlett gazdaságot épített ki. 

Minden akkor kezdődött, amikor Magadha zsarnok uralkodója elkövetett egy nagy hibát. Száműzött birodalmából két olyan jeles személyt, mint Candragupta, a kiváló harcos, és Chanakya, a zseniális brahmana politikus. E két tehetséges ember összefogása lett a ragyogó Mauryan Birodalom alapja. Chanakya bár barátként és főminiszterként kapcsolódott az uralkodóhoz, egyszerű fűkunyhóban lakott, és a birodalom felvirágoztatása után lelki meditációja érdekében teljesen visszavonult.
 

Ashoka (kb. i.e 274-232)

Ashoka, Asóka nemcsak a Maurya-dinasztia másik leghíresebb uralkodójaként jelent meg, hanem India és a világ egyik legnagyobb királyaként. Hatalmas birodalmat épített ki, az indiai szubkontinens legnagyobb része az ő fennhatósága alá tartozott. Mégis utolsó csatája a legnevezetesebb. A kalingai háború rettenetes pusztítással, embertömegek halálával járt.

A csatatéren látott mérhetetlen szenvedés megérintette az addig győztes hadvezér, Ashoka szívét. Letette a fegyvert, mert rájött a világi hódítás gonoszságára. Ettől kezdve nem a földi dicsőségért élt, hanem az erkölcsi és lelki győzelem szépségéért. Buddha tanításaihoz ragaszkodva, életét az egyszerűség és jámborság határozta meg. Felfogta, hogy az élet szent dolog, és csakis Isten törvényei szabhatják ki a végét. Vegetáriánus lett, még az állatok megölésétől is irtózott. 

A dharmával, az ember erkölcsi kötelezettségeivel kapcsolatos rendeleteit sziklákra, oszlopokra vésték, de találtak ilyen, a mások iránti tiszteletet hangsúlyozó feliratokat barlangokban is. A modern India Ashoka oroszlános oszlopát tette meg az ország emblémájának. Ashokát gyenge kormányzók követték, ez hozzájárult a mauryai birodalom visszaeséséhez.

Kanishka (127-150)

Kanishka, más néven Nagy Kanishka, a Kushan-dinasztia császára volt. Még ma is India egyik legnagyobb buddhista uralkodójának számít. Hírnevét azonban katonai, politikai és lelki eredményei alapozták meg. A buddhizmus védnöksége fontos szerepet játszott a Selyemút fejlesztésében és a Mahayana buddhizmus Gandhara-ból való elterjesztésében. 

Samudragupta (335-380)

Samudragupta, a Gupta-dinasztia második császára szintén az indiai történelem egyik legjelentősebb királya volt. Nagyrészt a katonai hódításainak köszönhetően több nyugati tudós is „az indiai Napóleonnak” nevezte. Samudragupta ugyan a birodalmához csatolta a megszerzett területeket, de autonómiát és szabadságot engedélyezett az ott élő népnek. 
Nagy harcos, tudós és nagylelkű fejedelem, emellett a művészet, a kultúra, különösen a költészet és a zene odaadó rajongója volt.

Egy másik jellemzője, amire mindmáig emlékszik az utókor: a tolerancia és más vallások pártfogása. A hindu brahmanizmus elkötelezett követőjeként, tisztelte a többi vallást, és megengedte a templomaik építését. A hindu kultúra vallási, művészeti, csillagászati és tudományos kutatásainak támogatásával és a találmányok pártolásával jelentős szerepet játszott a Gupta Birodalom további kiterjesztésében. Samudragupta olyan indiai király volt, akiről szintén azt jegyezték fel, hogy uralkodása alatt beköszöntött az aranykor. Fia követte őt a trónon, s a Birodalom tovább virágzott.

Harshavardhana (606-647 ) 

A 7. század kezdetén Harshavardhana képviselte a példamutató indiai királyt. Jól ismerte és gyakorolta a vallási toleranciát, remek adminisztrációt és diplomáciai kapcsolatokat épített ki. Érintkezésbe lépett Kínával, küldötteket küldött oda, hogy eszmecserét folytasson a kínai uralkodókkal.

Célja az egymás iránti tisztelet révén a tudás gyarapítása volt. A kínai buddhista szerzetes, Hiuen Tsang, aki uralkodása alatt Indiába látogatott, élénk leírást adott a kedvező társadalmi, gazdasági és vallási viszonyokról. Harsha király meghívta Hiuen Tsangot Prajagba, a Kumbh melára, a hinduk szent zarándoklatára. Itt tanúja volt a király nagylelkűségének, a szegényeknek adott hatalmas adományainak.

 
Shivaji

Shivaji Bhosale volt a Maratha Birodalom alapítója és legnagyobb királya. Nagy harcosként és nemzeti hősként emlékeznek rá, főleg az adilshahi szultanátussal vívott küzdelem miatt. A mogul hódítókkal szemben egyesítette India nagy részét. Shivaji az indiai haditengerészet megteremtője. Kiváló földrajzi ismeretei révén új módszerekkel bővítette a harcászatot.

Shivaji rendkívül nagy figyelmet szentelt édesanyjának, Jijabainak, aki mélyen vallásos volt. Ez a lelki környezet nagy hatással volt Shivajira. Alaposan tanulmányozta a két nagy hindu eposzt, a Rámájanát és a Mahábháratát, ez ösztönözte a hindu értékek élethosszig tartó védelmére. Egész életében mélyen érdeklődött a vallási tanítások iránt, és rendszeresen kereste a hindu és szufi szentek társaságát. (Róla bővebben A legendás indiai szerelem történetei című cikkünkben olvashat.)

Prithviraj Chauhan (1178 -1192) 

Birodalma a mai északnyugat India területén volt. Sikeresen visszaverte a korai muszlim inváziókat. Amikor Prithiviraj győztes serege elfogta a muszlim hadvezért, Muhammad Ghorit, az kegyelemért könyörgött. A jóindulatú király úgy határozott, hogy felszabadítja. Számos minisztere ellenezte az ellenség megsegítésére vonatkozó döntést, de Prithviraj nem változtatta meg ítéletét. A Ghori kiadása nagy hibának bizonyult: a második taraini csatában Prithiviraj vereségét szenvedett. Muhammad nem viszonozta a kegyelmet, megölette a hindu királyt. Ennek hatására felesége, Maharani Sanyukta és más rádzsput nők véget vetettek az életüknek, hogy ne kerüljenek a megszállók kezei közé.

Mindezt India iszlám hódításának döntő eseményeként tartják számon. Veresége ellenére Prithvirajot hazafias hindu harcosként ábrázolják, aki 6 nyelvet beszélt, számos témában jártas volt. Ezek közé tartozott a történelem, a matematika, az orvostudomány, a harcászat, a festészet, a filozófia és a teológia. 

  
Krisnadeva (1509-1529)

Krisnadeva uralkodása alatt a dél-indiai Vijayanagara Birodalom elérte fénykorát. Sikeresen vette fel a harcot több országára törő mohamedán szultanátus ellen. Szigorúan ellenőrizte minisztereit, keményen büntette a megvesztegetést. Számos kannada, telugu, szanszkrit és tamil nyelven alkotó költő élvezte a császár támogatását. A vaisnava hit gyakorlója volt, vallási toleranciát hirdetett.

A korabeli úti beszámolók így írták le a fővárost: „szem nem látott, fül nem hallott hasonló helyet a Földön” – mondta Abdur-Razzak Közép-Ázsiában. Számos portugál utazó és kereskedő látogatott abban az időben a fővárosba, és részletes beszámolót készítettek Vijayanagar gazdagságáról és szépségéről. Domingo Paes, portugál lókereskedő jelentései óriási segítséget nyújtanak Vijayanagara ma is lenyűgöző romjainak azonosításához. Paes szerint olyan nagy volt, mint Róma, ez „a világ legjobban ellátott városa.”

Volt összehasonlítási alapja, hiszen látta az olasz reneszánsz városokat, mégis azt mondta: „olyan gazdag és szép, aligha találni ehhez hasonlót”. Krisnadevával kapcsolatban pedig megjegyezte, hogy „minden ügyben kegyes és példamutató”. 

Maharana Pratap (1572-1597)

Maharana Pratap, a rádzsputok indiai királya a művészet támogatásáról, bátorságáról és nagylelkűségéről vált ismertté. Hősiesen harcolt Akbar mogul császár hódító csapatai ellen. Maharana Pratap visszanyerte országa területének nagy részét, kivéve a gyönyörű Chittort. Volt olyan időszak, amikor ő és családja – a gyermekeit is beleértve – csak fűből készült kenyeret ettek. Maharana Pratap megfogadta, hogy addig a földön alszik, és egy kunyhóban él, amíg Chittort vissza nem szerzi az ellenségtől, de életében ez sajnos nem sikerült.

Ranjit Singh (1780 -1839) 

Ranjit Singh a 19. század elején irányította India északnyugati részét. 21 éves korában
kapta a „Pandzsáb Maharádzs” nevet. Többször is legyőzte a muzulmán seregeket különösen az Afganisztánból érkező inváziókat. Ranjit Singh reformokat, korszerűsítést vezetett be, kiépíttette az infrastruktúrát, mindez általános jólétet eredményezett. 

Singh megengedte, hogy különböző vallásból és népcsoportból származó férfiak szolgáljanak a hadseregében és kormányában, még európai polgárt is befogadott. De nem alkalmazott gyarmatosítást szorgalmazó brit embereket. Ennek ellenére egy diplomáciai csatornát fenntartott a britekkel. Létrehozta a Szikh Birodalmat, mely halála után 10 évvel a britek győztes háborúja miatt szűnt meg. 

Ranjit Singh tiltotta a tehénvágást birodalmában. Egyaránt támogatta a hindu templomokat és a szufi mecseteket. Nevéhez fűződik a szikh kulturális és művészeti reneszánsz. Több híres szikh épületet építtetett és restauráltatott. A történelmi Aranytemplom jelenlegi díszítésének, aranyozásának nagy részét, Ranjit Singh védnöksége alatt végezték.

Összegzés

Természetesen csak néhány indiai király szerepelt felsorolásunkban. India több uralkodónak, császárnak, hódítónak, királynak és uralkodónak adott otthont. Az ország gazdagsága és nagysága egyre magasabb szinteket ért el a különböző dinasztiák és birodalmak alatt. Mindegyikük hozzáadott valamit az ország csillogó örökségéhez – ezek még mindig szerepelnek az indiai történelem arany könyvében. Míg egyesek nagy harcosokként járultak hozzá India fejlődéséhez, mások a művészi ismeretek, a nagyvonalúság vagy a lelki látásmódjuk révén emelkedtek ki.

Indiát évszázadokon keresztül különböző hódító, megszálló mohamedán seregek és hatalmasságok uralták, mielőtt brit gyarmattá vált volna. A kifosztott földrész csak 1947-ben nyerte el függetlenségét. A történelem ismeretében csak csodálkozhatunk azon, hogy ez az ország mind a mai napig képes volt megőrizni hagyományait, és ősi lelki örökségét.
 

Kapcsolódó írások

• Az angol korona más gyémántjával ékeskedik

• India függetlensége, az indiaiak nemzeti ünnepe

• Milyen az indiai elbűvölő nő? - házasság világnapi meditáció

• Tiszavirág életű címkék az örökkévalóság jegyeivel

• A legendás indiai szerelem történetei

Mildred Lisette Norman amerikai vegetáriánus békeaktivista volt. Közismert neve: „Béke Zarándok”. Több mint 40 ezer kilométert gyalogolt, átszelve Amerikát, hirdetve a béke üzenetét. Mindvégig jó egészségnek örvendett, még csak fejfájása sem volt. A vegetáriánus étkezést követte. Életfilozófiája szerint a gondok a lelki növekedés lehetőségei.

„Elkezdtem úgy élni, hogy adjam, amit tudok, nem pedig kapjak, amit csak lehet – s ezzel beléptem egy gyönyörű világba, az életem értelmet nyert.”

1952-ben ő lett az első nő, aki egy szezonban az Appalache-ösvény teljes hosszát bejárta. A nyomvonal kb. 2200 mérföld (3500 km) hosszú. Egy riportban a következőket mondta: Korán megértettem, hogy pénzt gyűjteni és elkölteni teljesen értelmetlen. Tudtam, nem ezért vagyok itt, de akkor még nem voltam tisztában a céllal. Mélyen kutattam életem értelmét, míg rádöbbentem, hogy a „minden fenntartás nélküli teljes önátadás az, hogy életemet adjam Istennek és az Ő szolgálatának. Amikor megérted, mi végre vagy, soha nem lépsz vissza egy teljesen én-központú életbe. Akkor kezdődött életem második szakasza.”
 

Mildred Lisette Norman élete

Egyszerű szülők gyermekeként született, egy kisváros közeli, apró farmon nevelkedett. Nyugodt élet volt ez, a testvéreivel az erdőben játszottak, és a patakban úsztak. Fizikai utazása „spirituális ébredése” után kezdődött. Egy értelmes életformára vágyott, azt kereste. Korán férjhez ment, de hamarosan lelkiismereti okokból el is váltak. Mást akart az élettől. 

A késői 1930-as évek egyik estéjén kisétált az erdőbe. „Miután szinte egész éjjel járkáltam, kiértem egy holdfényes tisztásra. Valami arra késztetett, hogy fennhangon beszélni kezdjek, és azon kaptam magam, hogy ezt mondom: Használj, ha tudsz használni engem valamire! Itt vagyok, rendelkezz velem, ahogy akarod, nem tartok vissza semmit. Azon az éjszakán megtapasztaltam a fenntartások nélküli önátadást, éreztem, hogy az életem átadom valaminek, ami önmagamon túl van.”

  
Norman zarándokútja 

Zarándokútja 1953-ban a kaliforniai Pasadenában kezdődött, és közel három évtizeden ívelt át. Még tartott a koreai háború, sok amerikai fejében egy nukleáris támadás baljós fenyegetése kavargott. A következő 28 éve pedig többek között magába foglalta az amerikaiak vietnami háborúban való részvételének sötét korszakát. Norman, a Béke Zarándok rendszeresen felszólalt a különféle egyházi felekezetek rendezvényein, az egyetemeken, valamint a helyi és országos rádiók és televíziós csatornák műsoraiban. A  külső békét, és a belső önmagunkra találás békéjét hirdette.

Az első évben börtönbe került csavargás vádjával, de elengedték, miután kiderült, hogy nem „komcsi”. A börtönben összegyűjtötte a női fogvatartottak, és tanított nekik egy kis dalt, címe: A szeretet forrása.

Magántulajdona néhány tárgy a zsebében és a hátizsákja, benne egy-két ruha, kék nadrágok és tunikák a felirattal: „Peace Pilgrim”, Béke Zarándok. Új értelmet adott a minimalista szónak: soha nem használt pénzt, a tolla, egy fésű, a fogkeféje és egy térkép volt minden, amit a ruhán kívül magánál tartott. Csak az a sajátom, amit viselek, és ami hordozható – mondta. – Kérés nélkül is kaptam enni. Mondom, az emberek jók. Van egy szikrányi jó mindenkiben.

Nem volt szervezett háttér mögötte, nem pénzelte senki, sőt élelmiszert vagy menedékhelyet sem kért, csak elfogadta, amit kapott. Amikor elkezdte zarándoklatát, fogadalmat tett, hogy vándor marad, amíg az emberiség megtanulja a béke útját, gyalogol, míg szállást nem ajánlanak neki, és koplal, míg ételt nem adnak neki. 1964-től, 25.000 mérföld után már abbahagyta a távolságok számolását. 

__________________________________________

Iratkozz fel YouTube csatornánkra további indiai bölcsességekért

___________________________________________

 
Mildred Lisette Norman, a spirituális tanító

Béke Zarándok elismerte, hogy egyesek furcsának ítélték, de – tette hozzá – az úttörőkre mindig is úgy tekintettek, hogy azok egy kicsit furák. 

• Ha békére lelsz magadban, akkor az a fajta ember leszel, aki képes békében élni másokkal.
• Nem eszem szemét ételt, és nem foglalkozom ócska gondolatokkal.
• Az élet egyszerűsítése a belső béke egyik lépcsője. A tartós mértékletesség olyan belső és külső jólétet ad, ami harmóniát teremt az életben.
• Ha rádöbbensz gondolataid hatalmára, soha nem fogsz negatív módon gondolkodni.
• Ha az ember az egész képet látná, ha tudná az egész történetet, észrevenné, hogy semmilyen probléma sincs az életben, ami ne járulna hozzá a belső növekedéséhez. Egy problémamentes élet csupán a lelki fejlődés lehetősége nélküli, kopár létezés lenne.
• A fölösleges javak felesleges terhek. Ha rendelkezel velük, gondoskodnod kell róluk! Nagyszerű szabadság van az egyszerű életben. Sokan vannak azok, akiknek elegendő tulajdonuk van, de kevesen, akik igazán boldogok.
• Az emberek megengedik maguknak, hogy saját és a társadalom rossz szokásainak rabszolgái legyenek. De van szabad akaratuk, és ha szabadok akarnak lenni, akkor képesek rá.
• Miután megtaláltad a belső békét, végtelen energiád van – minél többet adsz, annál többet kapsz. Miután megtaláltad a hívást, könnyen és örömmel dolgozol. Soha nem fáradsz el.
• Az emberiség csak akkor javítható, ha az egyének javulnak. Ha megtisztítottad az életed, ösztönözheted a körülötted élő próbálkozókat. Ne felejtsük el, hogy az Isten akaratával összhangban lévő néhány erősebb, mint a harmónia nélküli sokaság.

Az ima a pozitív gondolatok koncentrációja.

Járj a földön, de a gondolataid az egekben.

Az élet titka a szolgálat.

Összegzés

1981 júliusában az a nő, aki bejárta az Államokat és Kanada nagy részét, autóbaleset áldozata lett. A halála előtti napon még interjút adott egy kis rádióállomás vezetőjének. Hayes így mutatta be: Úgy tűnik, Mildred Lisette Norman egy nagyon boldog nő. Béke Zarándok válaszolt: Persze, hogy boldog ember vagyok. Aki tudatos Istenről, hogy ne lenne örömteli?

Ma már non-profit szervezet gondozza a műveit. Az előadásainak vagy rádióbeszélgetéseinek anyagát kiadták, és sokan inspirálódnak példáján és tanításából. Szavait lefordították több mint egy tucat nyelvre, szülőhelyén Béke Zarándok Park nyílt.

Kapcsolódó cikkek

• Indiai nők, akik nem csak szépek, de okosak is

• Nyugati nők keleten

• Származásom francia, választásom India

Minden éves jelentésben nyomon követhető a kábítószer használat és a kábítószer-függőség terjedése hazánkban. Az EU megbízottjai szintén elkészítik tanulmányaikat a narkotikumokkal kapcsolatban . Ez a cikk arra keres tömör választ, hogy mi a védikus kultúra véleménye a drogfogyasztásról. Vajon a kábítószerek használatával kezelni tudjuk emberi problémáinkat?

Számtalan fórum foglalkozik a magyarországi kábítószer-helyzettel, a megelőzéssel, a téma egészségügyi és jogi oldalával. Elrettentő statisztikák jelennek meg. A legfontosabb azonban a már oly sokszor hangoztatott belső tényező. A kábítószer ellenes világnap jó alkalom, hogy újra körüljárjuk a témát.

A drogozás tágabb értelemben

Sok igazság van abban is, hogy a dohányzás és az alkoholizálás szintén egyfajta drogfüggés. Márpedig ez egyenértékű az egyén pszichés rabságával. Bár a kábítószerek használata bűncselekmény, a szintén káros pszichoaktív szernek tekinthető alkohol és a dohány továbbra is jogszerű. Különösen a szeszes italt fogyasztok számadata az, ami szomorú statisztikákat eredményez, még a kiskorúak között is. Az alkohol és a drog együttes hatása eleinte szorongást és depressziót, később erőszakos cselekvést vagy paranoiát okoz. 
  

A függőség: dupla illúzió

A kreatív szellemiség nem arról szól, hogy a valóságot elnyelje egy másik, külsőleg kiváltott pszichés állapot. Amikor az ember elhomályosítja öntudatát, még arról is megfeledkezik, akinek józanul gondolja magát. A védikus filozófia hangsúlyozza, hogy az egyéni élőlény nem a testtel azonos, hanem lelki lény, aki vágyai és tettei visszahatásaként különféle testeket ölt. 

Aki kábítja magát, az menekül az elől, akinek hiszi magát, menekül az elől, amilyen körülményeket lát maga előtt, pedig az is csak illúzió. A normális ember kifelé iramodik egy nehéz helyzetből, a kábítószer élvező pedig még mélyebbre: egy kitalált világ valótlanságába. A drog vegyi anyagként működik, és néha bizonyos távolságot létre is hoz az ember és a teste között. Ám azt megérteni, hogy nem a test vagyok, és magasabb rendű élethivatásom van, ahhoz teljesen tiszta, lelki szintű tudatállapot szükséges. Ez a Védák tanítása.
   

A spirituális élmény nem egy szürreális tapasztalat

Többször érvelnek a kábítószert fogyasztók azzal, hogy csak azért drogoznak, mert az eljuttatja őket egy magasabb szellemi síkra. Ez azonban két szempontból is hamis. Egyrészt a drogozás, bár szürreális vagy felfokozott pillanatnyi élményt nyújthat, csökkenti a testi és szellemi képességet. Másrészt a spiritualitás egy tiszta, valós öntudatosságról szól, a kábítószerek és ajzószerek hatása pedig éppen ennek ellenkezője. Korlátozza a lelki fejlődést.

A kábítószerezés tudatmódosító szerek használatát jelenti. Már a nevében is benne van, hogy megváltoztatja a tudatállapotot. Leszámítva azt a nem elhanyagolható tényt, hogy rombolja az egészséget, negatív módon alakítja át a tudatot. Nem az anyagi problémák megszüntetését, hanem azok növelését eredményezi.

Elérhető-e valódi spirituális megtapasztalás valamely kábítószer vagy vegyi anyag által? Lehetetlen. Az anyagi dolgokkal kizárólag anyagi eredmények érhetők el, miként a lelki célok csakis lelki tettekkel. A magasabb tudatossági sík sem érhető el. A dopping következménye csupán egy felfokozott illúzió az alapértelmezett illúzióban. ABrihadaranyaka Upanisad (1.3.28.) egyik gyönyörű fohásza így szól: Ó, Uram, kérlek, vezess az irreálisból a valóságba, a sötétből a fénybe. A haláltól a halhatatlanságig. 

Drogozás kontra természetes „morfium”

Minden vallás beszél a teremtés csodájáról is. Aki nem ismeri, az meglepődve olvassa az olyan híreket, mint például a „boldogság” molekula felfedezése. Az anandamid olyan molekula, amely neurotranszmitterként, ingerületátvivő anyagként működik, és amelynek szerkezete nagyon hasonlít a kannabisz aktív alkotórészéhez.

A tudósokat érdekelte, hogy az olyan növényi eredetű anyagok, mint a morfium, milyen biológiai hatással van az emberre. Felfedezték az agy azon receptorait, amelyhez a morfin kötődik. A következő lépés az volt, hogy megtalálták az agy saját „morfinmolekuláját”, a szervezet természetes fájdalomcsillapítóit.

Először a cseh analitikai kémikus Lumír Ondřej Hanuš, majd az amerikai molekuláris farmakológus, William Anthony Devane foglalkozott a témával. Devane 1992-ben a jeruzsálemi Héber Egyetemen adta közre 18 évnyi kutatásának eredményeit. Megállapította, hogy az emberi agyban több millió „kannabisz-receptor” van. Különböző időpontokban, különösen a stressz idején a szervezet kifejleszti saját nyugtató rendszerét.

Olyan kifejezést keresett, ami találó módon kifejezi mindezt. Megállapította, hogy a legtöbb szentírás a bűnről, a félelemről, a bűntudatról, a büntetésről szól, de az indiai szentírások a teljes boldogságról is beszélnek. Ezért kapta ez a vegyi anyag a szanszkrit ánanda, boldogság jelentésű kifejezés után az Anandamid nevet.

Összefoglalva

Tévednek, akik azt gondolják, hogy az ajzószerek csupán a konzervatív társadalom elleni lázadást fejezik ki. Ugyanis semmilyen negatív hatást nem lehet egy másik negatív dologgal helyrehozni. Kezdetben úgy tűnik, hogy a narkotikumot használó ember békés és kedves, de egy idő után feszültté válik, minden apró dologtól izgatott lesz. Ezzel egy időben a problémamegoldó képessége egyre csökken, mert nem uralja szellemi képességeit. A mámorító magasság hamarosan összeomlik, a drogfüggő személy pedig ismét a szégyenteljes valóságban találja magát.

A Védák azt tanácsolják, hogy használjuk fel az emberi élet adta lehetőségeket. Ennek első lépése a tudatosság kifejlesztése. Belső megértés nélkül, mesterséges úton ez nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek

• A kognitív képességek fejlesztése mantrával

• Dohányzásmentes világnap

• Hamlet, Buddha és a Biblia tanácsai a boldogsághoz

A tanári hivatás megbecsülése az ősi Indiában rendkívül magas színvonalon állt. A hagyomány mind a mai napig megőrizte ezt a szellemiséget. Érdekessége, hogy nyár elején és ősszel is megemlékeznek a tudást átadó személyről. Az első a spirituális tanító, a lelki tanítómester ünnepe, a Guru Purnima. Ez a fesztivál idén a holdnaptár szerint július 5-ére esik. Egyaránt fontos a hindu, a buddhista és dzsain tradíciókban. Az UNESCO október 5-ét jelölte meg a pedagógusok világnapjaként, de ezt a nyugati értelemben vett pedagógusnapot Indiában szeptember ötödikén tartják. 

„Köszönettel tartozom apámnak az életért, de a tanítómnak a helyes életért” –

mondta Nagy Sándor, a történelem egyik legismertebb királya.

A pedagógusnap története

A pedagógus szót az ókori Görögországtól kaptuk, jelentése: gyermekkísérő. Paidagógosznak hívták azokat a rabszolgákat, akik műveltségük révén az előkelő gyerekekre vigyázhattak, elkísérték őket az iskolába, és vitték a könyveiket. A rómaiaknál már a gyerekek oktatása volt a feladatuk.

Magyarországon június első vasárnapján1952 óta ünnepeljük a pedagógusnapot. A kiváló nevelők közül néhánynak állami kitüntetéseket adnak át, és az iskolákban a gyerekek köszöntik a tanárokat. A pedagógia kifejezés a neveléstudományt jelenti.

Pedagógusnap a nagyvilágban

1994-ben az UNESCO október 5-ét jelölte meg a Pedagógusok Világnapjának. Világszerte több országban szerveznek ünnepségeket, vagy éppen egy vidám iskolai napot. Szlovéniában például „fordított nap” van a középiskolában. A diákok ekkor angolt tanítanak az általános iskolákban, így belekóstolhatnak a tanárok munkájába. Angliában pedig az iskolák zöldövezeti tereit díszítik fel az ünnepre.

Indiában szeptember 5-e a hivatalos pedagógusnap. Az ország második elnöke, dr. Sarvepalli Radhakrishnan születésnapja. Ezen a napon a tanárok és a diákok megjelennek ugyan az iskolában, de a szokásos tevékenységeket felváltja az ünneplés, a köszönet és emlékezés.

Pedagógusnap a spirituális Indiában: Guru Purnima

A Guru Purnima egy indiai és nepáli fesztivál, amelyet a spirituális tanítók tiszteletének szentelnek. Kifejezik nagyrabecsülésüket és hálájukat. A szanszkrit guru szó két részből áll: a gu jelenti sötétséget vagy a tudatlanságot, a ru pedig az eltávolítást. A Guru az, aki eltávolítja a tudatlanság sötétségét. Az indiai szentírások is kiemelik a guruk jelentőségét. Ezen a napon a tanítványok a pudzsával, egy felajánlásokból álló szertartással is ünneplik lelki vezetőjüket.

Az eredeti Guru maga Isten. Az Ő képviselői a hiteles lelki tanítómesterek. A guru-sisja (mentor-tanuló) hagyomány Indiában ősi, mégis máig töretlen. A Guru Purnima a hatalmas bölcs, Vyasa emlékére alakult ki. Minden hindu hálás a szent Vyasadevnek, aki többek között a puránikus irodalmat, a négy Védát és a Mahábháratát összeállította.

Vallási jelentősége mellett ez a fesztivál az indiai tudósok számára is fontos. Az ünnep alkalmával ők is köszönetet mondanak tanítóiknak, valamint emlékeznek a múltbeli tanárokra és tudósokra.

Hogyan ünneplik a Guru Purnima napot?

A Guru Purnima egy különleges nap a spirituális keresők számára, lehetőség, hogy kifejezzék hálájukat mentoruknak, akit guruként tisztelnek. A guru-elv ősi koncepciója nem személyi kultuszt állít fel, amikor a tanítómester imádatát hangsúlyozza. Hiszen minden guru egyben tanítvány is, alázatos növendék a saját mestere előtt.

Az odaadó tanítványok sokszor az egész napot imádkozva töltik. A lelki fejlődés érdekében sok szolgálatot vállalnak, melyekkel megörvendeztetik mesterüket. Hajnalban kelnek, a tisztálkodás után egyéni meditációt végeznek, majd egy szép szertartás keretén belül dicsőítik mesterüket. Füstölőt, virágot, gyümölcsöket ajánlanak fel neki. Társaikkal gurujuk dicsőségéről és tanításairól beszélgetnek, vagy éppen tanulmányozzák mesterük könyvét vagy írását. A Guru leghívebb követése azonban a tanításai szerinti élet, és a megszerzett tudás továbbadása.

Kapcsolódó cikkek

• A tanulás tanulása

• Játékos matematika szomorúság ellen

• A kognitív képességek fejlesztése mantrával

Ralph Waldo Emerson, amerikai esszéíró, filozófus és költő, a transzcendentalista mozgalom vezéregyénisége. Jellemző rá az általános humanizmus és a keleti metafizika egysége, vallásos nézetei a Védák tanításának lenyomatát hordozzák. Kimagasló munkássága napjainkban is töretlen: Emerson a leginkább idézett amerikai szerző a modern médiában. Az egyik legbefolyásosabb és legjelentősebb gondolkodónak tekintik.

"Én a látnokok igaz felekezetéhez tartozom” - Emerson

Emersont különösen magával ragadta az Upanisadok, a Visnu-purána és a Bhagavad-gítá filozófiája. Verseiben és cikkeiben egyaránt használja azokat a fogalmakat, melyeket a védikus tanítástól kapott. Világos volt számára a karma törvénye, a szanszkrit maja, vagyis az illúzió kifejezés értelme vagy a Gítá kiemelkedő jelentősége.

Ralph Waldo Emerson, az ember és a költő

Nyolc nemzedékre visszamenőleg lelkészek voltak az ősei. Emerson 18 évesen már befejezte a Harvard Egyetemet. Eleinte lelkészként dolgozott, s bár lemondott papi állásáról, szellemiségében mégis unitárius lelkész maradt. William Jamesnek volt a keresztapja, aki a századforduló vezető filozófusa és pszichológusa lett.

Néhány jellemző cselekedete rávilágít jellemének csiszoltságára. Korát megelőző, radikális gondolkodás vezérelte. 1831-32-ben egy bostoni egyházközség templomában a rabszolgák felszabadítása érdekében előadásokat szervezett, amikor honfitársai közül sokan még a rabszolgatartásért szálltak síkra.

Emerson összekapcsolta a vágóhidak szörnyű kegyetlenségét a tudatlan bűnrészességgel:

„Te csak vacsoráztál, és bár a vágóhíd mérföldekkel arrébb, messzi távolságában rejtőzik, ott a bűnrészesség.”

Az egyént helyezte a középpontba, nem a tömeget, a természet erőit, nem pedig az ember hatalmát. Filozofikus gondolkodása mellett kitűnik esszéinek, verseinek eleganciájával is. Emerson képes volt megosztani korával az időtlen igazságokat, munkái sok esetben meditációk is voltak.

 
Emerson és a védikus fogalmak

A szanszkrit maja, illúzió azt a fogalmat jelenti, mely a lelkileg tudatlan ember szemét takarja, és elhiteti vele, hogy az ideiglenes, anyagi dolgok bűvöletében éljen. Emerson Maja című verse értő módon összefoglalta ezt:

Az illúzió rendszere átláthatatlan,
Számtalan hálót sző,
Tarka képei mindig sikert aratnak,
Tömegesen követik egymást, fátyol fátyolon,
Elbűvöli azt, aki hinni fog neki,
Az embert, aki arra szomjazik, hogy becsapott legyen.

Emersont különösen foglalkoztatta ez a fogalom, számos esszéjében szerepel.

Például azt írta, hogy az illúziók királyságában élünk. Keményen fogalmaz, amikor a kórházban fekvő betegek analógiáját használja az emberi élet állapotára:

„Csak ágyról ágyra váltunk, egyik ostobaságtól a másikig.”

Megérti, milyen nehéz áttörni az illúzión. Miként az Úr Krisna mondja: Az anyagi természet három kötőerejéből álló isteni energiámat nagyon nehéz legyőzni. De akik átadták magukat Nekem, azok könnyen túllépnek rajta. (Bhagavad-gítá 7.14.)

A karma törvénye a másik indiai filozófiai koncepció, mely óriási hatással volt Emersonra. A szanszkrit karma szó cselekvést vagy munkát jelent. A védikus hagyományok a karma törvénye alatt a cselekedetek következményeit vagy visszahatásait értik. 

Előbb vagy utóbb meg kell fizetned a teljes tartozást! – hirdette Emerson. – Személyek és események egy ideig közted és a jog közé állhatnak, de ez csak halasztást jelent. A végén meg kell fizetned adósságaidat.

Bűn és büntetés egy szárból nő ki – írta Kompenzáció című esszéjében. – A következmény, a gyümölcs, még nem látszik. A gondtalannak tűnő élet, a virág eltakarja. Ok és okozat, eszközök és célok, magvakból kifejlődő gyümölcsök nem választhatók el egymástól. Az okból már virágzik a következmény. 

Emerson természetesen hitt a lélekvándorlásban: 

„Semmi sem halott: csak úgy látszik, hogy az emberek meghalnak, majd mintegy ablakon kitekintve, épen és egészségesen állnak új és különös álruhájukban.”

„A lélek kívülről érkezik az emberi testbe, ideiglenes lakhelyére, melyet újra el fog hagyni, más lakhelyekre vándorol, mivel a lélek halhatatlan.”

„Nem tudsz összegyűjteni olyat, amit nem vetsz; amilyen fát ültetsz, olyan fog nőni. Bármit kövessen is el az ember, a megfelelő testben megkapja majd az ahhoz hasonló viszonzást.”

Ralph Waldo Emerson a Bhagavad-gítáról

A könyvek közt az első – írta a Gítáról. Egyik cikkében pedig így méltatta:

„Angliában a szabályok és a materialista igazság megértése, a jó modor, a diszkréció, a bátorság előnyös. De nem tudott olyan könyvet alkotni, mint a Bhagavad-gítá.” (Folyóiratok X, 503). 

 Ralph Waldo Emerson idézetek

"Minden látszat ellenére tudom, hogy a világegyetem és az ember nem károsodhatik; minden lélek megkapja a maga elégtételét. Minden, amit láttam, arra tanít, hogy bízzak a Teremtőben. Bármi legyen is, amit Ő készít számunkra, annak nagynak és nemesnek kell lennie."

"Semmi más nem okozhat károkat, kivéve saját magam, és soha nem szenvedek másként, csak saját hibám által."

"Szellemünknek van egy kapuja, amely mindig nyitva várja a teremtő érkeztét.

"Az abszolút igazságot kereső értelem, az abszolút jóért dobogó szív mindig mellettünk szól, közbenjár értünk, s a fensőbb hatalmak egyetlen szavára felébredünk e rémálommal vívott kilátástalan küzdelmünkből."

"A bánat visszatekint, az aggodalom körülnéz, a hit felnéz."

"Tedd szokásoddá, hogy hálás legyél minden jó dologért, amit kapsz, és folyamatosan mondj köszönetet érte. És mivel minden dolog hozzájárult a fejlődésedhez, mindent bele kell foglalnod a háládba. "

"Ha kivételes értelmű emberrel találkozunk, meg kell kérdeznünk, hogy milyen könyveket olvas."

"Az indiai szellemi meggyőződések és a filozofikus hagyományok felfedezésével és felhasználásával Ralph Waldo Emerson megnyitotta az utat a követői számára. Megmutatta az ősi szövegek gazdagságát, hogy segítse az ébredő tudatot. A skót történetíró, Thomas Carlyle, a jó barát írta róla: Emerson ,,egy korszak volt nemzete történetében”.

"Emerson olyan vallásos gondolkodó volt, aki jelentős befolyást gyakorolt kora amerikai szellemi életére, majd az emberi kultúra egészére is."

Az embereket mindig érdekelte, hogy mi történik a nagyvilágban. Az ókorban is megosztották a híreket, és továbbították azokat. Így volt ez Indiában, abban a történelem előtti korszakban is, amiről legfeljebb a Rámájana vagy a Mahábhárata lapjain olvashatunk. Ki volt a hírszerkesztő és a tájékoztatásért felelős? Nem kisebb személyiség, mint Narada muni, a nagy bölcs, a tudósítás atyja, a világ első „média szakembere”. Narada: „Bhakti szútra” – az elkötelezettség csodálatos könyve.

Narada a hindu tradíciók védikus bölcse. Keresztül-kasul bejárja az univerzumot, hiszen misztikus képességei révén még járműre sincs szüksége, a gondolat szárnyán száll. Útlevele a jóakarata, bár néha pletykásnak mondják azok, akik nem látják át messze ívelő terveit. Ma van a távközlés és információs társadalom napja. Nézzük, hogyan terjedt a hír a védikus időben.

A hírközlés története

A természeti népeknél barlangrajzok, füstjelek vagy a dobütések szállították a hírt. A perzsák már futárkapcsolat révén kapták meg a szükséges információt. A görögök fáklyajeleket is használtak, idővel a fáklyatávírón már betűket is tudtak továbbítani. Julius Caeser uralma alatt jelent meg az Acta Diurna, ami összefoglalta a politikai híreket. Kézírásos formában terjedt az egész Római Birodalomban.

A 18. században a hajózás fejlődésével szükségessé vált a tengeri üzenetváltás. A gyarmatosítás rabló hadjáratai miatt is megnőtt a tengeri forgalom, kialakultak a zászlójelek. A parton világítótornyok üzentek fényjellel. A hajók zsákszámra szállították a leveleket és iratokat a földrészek között.

Kínában adták ki az első nyomtatott újságot i.e 200 körül. Gutenberg ettől függetlenül találta fel a nyomtatást. A 19. század pedig már az optikai és elektromos távírók időszaka. Francia feltaláló nevéhez fűződik a semaphore (karjelző), a telegráf őse. Ekkor indul el világkörüli útjára a sajtó, s ekkor lett a sajtó nagyhatalom. A nemesség, katonaság és papság mellett a negyedik rend, mely a hatalmat kézben tartotta és irányította.

Az első használható elektromos távírót a Morse távíró követte. 1844-ben az első távíróvonal Baltimore és Washington között jött létre. Az először leadott mondat ez a bibliai idézet volt: „mit mívelt Isten!” Miután Bell távbeszélő készüléke megjelent, a magyar Puskás Tivadar segítségével 1878-ban létrejöttek első telefonközpontok Bostonban.

A rádióadó/vevő tévesen mind a mai napig az olasz Marconi nevéhez fűződik, holott az indiai Sir Jagadishchandra Bose volt az első ezen a területen 1895-ben. Csakhogy ő nem törekedett a kereskedelmi haszon megszerzésére, hanem nyilvánosságra hozta kutatási eredményeit. Mindezt azért, hogy mások is fejleszthessék a kutatást. Marconi Nicola Tesla asszisztense volt, aki a szabadalmát 1896-ban mutatta be. Tesla jogosan hangoztatta prioritását, és pereskedés után Marconitól visszavették az elsőbbség jogát. 

Így értünk el napjaink információs társadalmáig, ahol a modern mobiltelefon-rendszerek, a mobilinternet kitágította a világot. Igaz, a természetes életformánk rendkívül beszűkült. A híranyag pedig elképesztő, beláthatatlan méretekre duzzadt. A kérdés csupán az: milyen információra van valóban szükségünk?

 
Narada muni, a tudósítás atyja

Narada a védikus kor misztikus képességekkel rendelkező bölcse. A muni jelentése: bölcs. Narada muni a vezeték nélküli kommunikáció mesteri jelképe is lehetne. Őt nem zavarta a nyelvi nehézség, mely India számos kasztja, törzse és regionális szubkultúrája között mind a mai napig fennáll. 

A véleményközlése mestersége nem mindig tűnik egyszerű feladatnak. Mindig vannak ellenfelek, akik nem akarják, hogy bizonyos információ célba jusson. Így volt ez a messzi ókorban is. Narada muni mindig vándorló kommunikációs személy volt. A modern újságírók előde, tehetséges tudósító, aki ha kellett, ki is színezte a történeteket.

Narada az Úr Narayana lelkes híveként mindig hű urához. Mivel Narayana egyben az igazság megtestesülése is, így amikor Narada látszólag illetéktelen személynek árulja el a titkos információkat, azt tudatosan teszi, annak jó oka van. Idő előtti információja néha pánikot, viszályt és ellentétet okoz, de csak a végső győzelmet készíti elő. Narada egyetlen célja, hogy a világegyetem jobbá váljon.

Narada muni története

Brahmá odaadó meditációjából született. Narada a négy sampradája (tanítványi lánc) egyikének a kiemelkedő tagja. Brahmától kapta meg a transzcendentális tudást. Emelkedett lélek, egyik kezében húros hangszere, a vína. Szüntelenül énekli odaadó dalait, és folyton dicsőíti Visnut. Hari és Narayana neveit zengi, de szenvedélyesen hirdeti az odaadás és a hit fontosságát is.

Nevének jelentése: Nara-emberiség, da-aki átadja. Narada képes mindenkit a Legfelsőbb Úrral megajándékozni. Narada a csillagászat, a zene és más művészetek tekintélyes képviselője volt. Több művet is írt, az egyik leghíresebb a Narada Bhakti-sutra. Ez a költői munka Isten iránti odaadással kapcsolatos nyolcvannégy aforizmát tartalmaz. 

 
Narada tanítása

A szútra (sutra) egyszerű nyelvezetű, tömör filozófiai-irodalmi tartalmú műfaj. A védikus irodalomban gyakran találkozni vele. Jelentése fonál, vezérfonál.

Narada Bhakti-sutra című összegzése a bhakti, vagyis Isten odaadó szolgálatának szépségéről szól. Részlet a műből Rácz Géza fordításában: 

• 38. A bhakti legfőképp a nagy lelkek, valamint a Legfelsőbb kegyéből nyerhető el.
• 39. A nagy lelkek társaságát nehéz elnyerni, s e társulás hatása finoman, kifürkészhetetlenül, de hathatós módon érvényesül.
• 54. Anyagi vonásoktól s az önzéstől is mentes, egységes belső tapasztalat az istenszeretet, ami a világon mindennél finomabb, akadálytalan és egyre gyarapodó.
• 58. Minden egyéb lelki gyakorlattal szemben a bhakti a legbiztosabb s legegyszerűbb.
• 59. Mert nem függ semmi külső feltételtől, és magától értetődő.
• 60. Mert teljes lelki békét nyújt, és a legmagasztosabb örömöt adja.

Kapcsolódó cikkek

• A kimondott szó és a leírt betű hatalma

• Nikola Tesla megálmodta a wifit és a mobiltelefont is

Márpedig erdei tündérek vannak. Csak éppen manapság a fák anyjaként ismerik őket. Egy idős indiai asszony kapta ezt a megtisztelő nevet. Saalumarada Thimmakka 4 km hosszú szakaszon banyan fákat (szent fügefa) ültetett. Eleinte férje segítette, de annak halála után is folytatta munkáját. 105 évesen is, amikor fizikailag már nem volt aktív, még sok meghívást kapott zöld programokra, erdősítéssel kapcsolatban kérték ki véleményét. Összesen 384 fát ültetett, melynek értékét körülbelül 1,5 millió rúpiára (6 millió forint) becsülik. 

Az emberek ma sokszor beszélnek ökológiai tudatosságról, de nem mindig azért, mert őszintén óvni akarják a környezetüket. Kezdték felismerni: Az életem veszélyben van. Ha ez folytatódik, nekem és főleg a gyermekeimnek nagyon kemény feltételekkel kell szembenézni. Ez a körülöttünk lévő élet védelmének kissé önző módja. Ennek épp ellenkezőjét tette Saalumarada Thimmakka, indiai környezetvédő, akit A madarak és fák napja alkalmából tisztelettel köszöntünk.
 

A fák az életünkben 

A fák nagyon keményen dolgoznak, hogy megőrizzék a tiszta és egészséges levegőt. Leveleik lélegeznek, és a kívánatos szén-dioxidot helyettesítik oxigénnel, amelyre oly nagy szükségünk van. A fa gyökerei mélyen a földbe mélyednek, együtt tartják a talajt, hogy az eső és a szél ne mossa le, vagy ne fújja el. A gyökerek a folyópartokat szilárdan tartják, nem hagyják, hogy összeomoljanak, megakadályozzák az árvizet. Az erdőben lévő fák vonzzák az esőt. Sok madár, állat és rovar otthona. Ezek mindegyike fontos a természet egyensúlyának fenntartásában.

  
Egy figyelemre méltó nő

Saalumarada Thimmakka egy Banglore vidéki körzetben, szegény családban született. Felnőve megházasodott, de 25 év házasság után sem tudott teherbe esni. Férjével elkezdtek fákat ültetni, mert spirituális szempontból ez áldásos tettnek számít. Mivel nem lehetett saját gyermeke, a pár banyán facsemetékről gondoskodott. Úgy gondozták a fákat, mintha a gyermekeik lettek volna. A több mint 50 év alatt ezek a csemeték gyönyörű banyan fákká fejlődtek, és csodálatos 4 km-es fasort alkotnak.

Eleinte a legközelebbi kútról vödörben cipelték a vizet. Majd a csemetéket többnyire a monszun szezon alatt ültették, hogy elegendő esővizet kapjanak. A munka semmiképpen sem volt könnyű. Egy kemény napi munkát követően Thimmakka még növényi mintákat gyűjtött be a környékről. Férje 1991-ben meghalt, ő volt az, aki a kis csemetefák körül tüskés bokrokat ültetett, hogy megóvja őket, nehogy lelegeljék az állatok. Felesége tovább folytatta környezetvédő munkáját.

Thimmakka számos díjat nyert az évek során. A helyi közösség ma példaként állítja a fiatalok elé, így kapta a „Saalumarada” nevet. Ez anyanyelvén, a dél-indiai kannadai nyelven azt jelenti: „fák sora”.

  
Csodálatos öregkor

Salumarada Thimmakka, a legendás faültető ez év februárjában részt vett a Vindhyagiri hegységben tartott spirituális ünnepen. 106 éves, jó egészségben van, de gyaloghintóban vitték fel a szentélyhez, ahová Rajnath Singh miniszterelnököt is várták. „Örülök, hogy részese lehetek egy ilyen nagy ünnepnek” – mondta mosolyogva az idős asszony.

Manapság Thimmakka már nem ültet aktívan fákat, de sok meghívást kap számos erdősítési programra Indiában. Más zöld projekteken is dolgozik, mint például az esővíz megóvása, víztározó létrehozása a faluban. Az álma, hogy férjének emlékére kórházat építsen falujában. A CNN-nek adott interjújában többek között ezt mondta: „Ahhoz hogy éljünk, meg kell őriznünk a környezetet. Nem élhetünk a természet nélkül.”

A banyan fa spirituális gyökerei

Az emberek és a környezet közötti kapcsolat az ősi Indiában a harmónián, az együttélésen, a kölcsönös gondosságon, gondoskodáson alapult. A Földanya tisztelete megkérdőjelezhetetlen alapelvként működött. Bizonyos földterületeket vagy erdőket szent ligetként tartottak fenn, ezeket valamely istenségnek szentelték. Hasonló volt az ókori Görögországban vagy Írországban is. Indiában mind a mai napig találhatók ilyen védett és megszentelt területek. 

A korai erdőgazdálkodás koncepció megemlíti a „panchavati” területek (öt fajtájú fák) felügyeletét ellátó falusi bizottságokat. A védikus korszak hagyományai azt is megerősítik, hogy minden falu akkor lesz teljes, ha az erdők bizonyos fajtái védettek. Az első a mahavan, a természetes erdő, ahol minden élőlény menedékre talál. A második shrivan, a jólétet szolgáló és a tapovan, a vallás erdeje, ahol meditálni lehet, mint a bölcsek, akik az igazságot keresik. A fák fontosságát a Rámájana és a Mahábhárata is hangsúlyozta. 

Kapcsolódó cikkek

• Környezettudatosan: banánlevél árus Dél-Indiában

• Szivárványszínű fák

• Rámájana, a világ botanikai csodája