Január 17-e a háziállatok védőszentjének, Remete Szent Antalnak az ünnepe. Felmerül a kérdés: miért csak házi kedvenceinket szeretjük és sok esetben extrém módon dédelgetjük, miközben a többit nagy szenvedésnek tesszük ki? Vajon amikor a kínai kutyapiac nyugati ember számára iszonyatos képeit látjuk, miért nem jut eszünkbe, hogy nyugat ugyanezt teszi a vágóhidakon. Node hogy kerülnek az állatok a templomba?

 
Szelektív szeretet

ahimsza főzés kultúra állatok

Szent Antalra emlékezve egy szép katolikus szertartás zajlik minden évben. Ezen a napon áldásban részesülnek a gazdik házi kedvencei a római Sant’Eusebio all’Esquilino templom előtti téren. Azt is olvashatjuk, hogy a nagytestű háziállatok a Szent Péter téren kapnak áldást. Természetesen ezt a szokást más templomok is követik szerte a világban, és ősszel Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének ünnepén is megismétlődik.

Annak idején Pekingben a kínai császárok kutyatemetőben helyezték el kedvenceiket, az aranyozott, ezüstözött márvány sírköveket lazúrkő és elefántcsont díszítette. Sok nyugati ember is szívesen őrzi kedvenc kutyája emlékét. Európában Párizs mellett van a legrégebbi kisállattemető, a híres Cimetière des Chiens, a „Kutyák temetője”. Több mint 40.000 tetem gyűlt össze itt az évek során. 

ahimsza főzés kultúra állatok


Magyarországon, ha valaki a nyaralása idejére kutyahotelbe akarja tenni kedvencét, választhat kamerás benti kennelt, napi 3500.- Ft-ért, így a távolról is figyelheti kutyusát. A végső búcsúvételt is pompásan megrendelheti, volt, aki papot is akart hívni. Hazánkban is sok helyen van kisállattemető, a legdrágább kutya síremlék 2-300 ezer forintba került.

 
Néhány hónap elteltével párezer kilométerre kezdődik majd a kínai kutyaevő fesztivál. Nem kevesebb, mint 10 millió kutyát ölnek meg évente Kínában, csak a Jülin fesztivál alkalmával több, mint tízezret. A youtube-on is látni azt a dokumentumfilmet, ami a tavalyi „ünnep” zavargását mutatja: állatvédő aktivisták és a kutyahús kedvelők közelharcot folytattak a dél-kínai Jülin főterén. Ezidőtájt terjedt az interneten az a szívszorító fotó is, amelyen egy vietnámi kislány siratta kutyusát. Vietnámban is kedvelt élelmiszer a kutyahús. A Daily Mail közölte a cikket: A gyermek napokig kereste barátját, és összeroppant, amikor megsütve látta… A cikkhez többen hozzászóltak. Íme, néhány: Az emberek olyan kegyetlenek. Milyen szörnyű, undorító emberek. Fújj, hogy lehet a kutyát megenni! 

ahimsza főzés kultúra állatok

A kínai kutyapiac, ahol kis rekeszekben árulják a levágni szánt ebeket elborzaszt, de arra már nincs szemünk, hogy ugyanígy taszítson a marha, a kisborjú, a baromfi vagy a malac levágása. Az egyiket a szobánkba, a másikat a tányérunkra szánjuk. Miért ez a szelektív szeretet?

Deviáns, aberrált „szeretet”


Január tizenegyediki hír: Floridában letartóztattak egy 23 éves férfit, állatkínzással és állattal történt közösüléssel vádolják. Az USA tíz államában legális az állatokkal folytatott szexuális aktus. Úgy gondolják: magánügy. Most éppen Kentuckyban gondolkoznak azon, hogy talán mégsem normális dolog. Wesley Morgan, republikánus képviselő javaslata értelmében bűncselekmény a kutyával vagy a macskával való fajtalankodás. Később a haszonállatok is felkerülnek majd a listára.


Dániában legális volt az állatokkal való közösülés 2015 tavaszáig, míg utolsó európai országként ott is betiltották. Norvégiában, Svédországban, Németországban és Nagy-Britanniában már korábban büntetendő tettnek számított. Na, azért nem sokkal, csak néhány évvel előzték meg Dániát.

A valódi szeretet nem elvesz, csak ad


Norvégiában rénszarvas vágóhídra visznek kisiskolásokat, hogy tudják, honnét származik az asztalukra kerülő étel. Ez egy természetes, bevett szokás. Néhány gyerek mindig rosszul lesz, de nem számít, mert fő a tananyag, egyébként is meg kell edzeni őket.
Sir Paul McCartney a legendás Beatles együttes gitárosa volt. Készített egy filmet, hogy felhívja a figyelmet az állattenyésztés szörnyűségeire, és az állatok brutális lemészárlására. Egy rövid részlet a filmszöveg elejéről:

ahimsza főzés kultúra állatok
Paul McCartney vegetáriánus kampányfilmje itt megtekinthető

„Hello, Paul McCartney vagyok. Gyakran mondogatom, ha a mészárszéknek üvegfalai lennének, mindenki vegetáriánussá válna. A korszerű nagyüzemi gazdaságokban nevelt és mészárszéken leölt állatok szinte elképzelhetetlen szenvedésen mennek keresztül. Remélem, hogy amint rájössz arra a rutinszerű kegyetlenségre, amivel az élelmiszer céljából tartott állatok nevelése, szállítása és leölése jár, csatlakozol a sok-sok millió emberhez, akik úgy döntöttek, hogy örökre elhagyják a húst.”

Az az ember, aki tudatosan él, és érzékeny mások szenvedéseire, az látni fogja, mi folyik körülötte. Egy ilyen személy nem elégszik meg azzal, hogy az élelmiszerbolt hűtőjéből kivegye élőlénytársa testének egy darabját, mert számára nem szépen becsomagolt árut jelent.

Még csak nem is a „Ne ölj” bibliai parancsát, hiszen senkit nem lehet felszólítani a szeretetre és az önzetlenségre. Különféle szinteken élünk, van, akinek az állatokkal való fajtalankodás csak természetes szükségleteinek kiélése. Van, akinek napi 300 kutya feltrancsírozása csak elvégzett munka, amiből eltartja a családját. És vannak, akik azt mondják: semmilyen vér ne tapadjon a kezemhez. Ettől ők még nem szentek vagy hősök, de az bizonyos, hogy ez a magatartás egy jó alap, amire már lehet építeni, ha a cél az emberi nemesség, harmónia, boldogság és lelki tisztaság elérése. 

Kapcsolódó cikkek