India Hangja

Krasznai Gíta lemezbemutató koncertjére készül. Jelenleg egyetemista. A sztorija valahol itt kezdődik. Miután felvételt nyert a Szegedi Tudományegyetem Képzőművészeti Szakán, mindjárt egy évet halasztott, hogy Indiába utazhasson. Fél évig eredeti környezetben, jógakolostorban, ásramban élt és tanult. Az OM című lemezről, a Bharata Kultúrtérben tartandó lemezbemutató koncertről és Indiához való kötődéséről faggattuk.

-Könnyen megszületett az elhatározás, hogy halasztasz az egyetemen és fél évet Indiában töltesz?

Igen. Egyrészt azért, mert már nagyon vágytam Indiába, miután olyan sok élmánybeszámolót végighallgattam és a családom is Indiából származó életmód és gondolkodás szerint élt és nevelt engem és a testvéreimet is. Szóval szerettem volna a saját szememmel látni mindezt. És annak ellenére, hogy mennyit halllottam róla, mégis meglepett az, amilyen valójában. Pozitív értelemben természetesen. Másrészt pedig nagyon komolyan vettem a középiskolát és emiatt mire befejeztem, nem lettem volna képes egyből beállni egy új intézménybe és tanulni újból három évet. Azt hiszem, hogy nagyon szerencsés időben jött a lehetőség, hogy elutazhassak. 

- Már régebben készültél egy olyan jellegű zenei anyag elkésztésére, amilyen az OM vagy kizárólag a kint tapasztalt dolgok ihlettek meg ennyire?

Már India előtt is tervben volt, de a kinn töltött idő és a kinn megismert zenészek adták a legnagyobb inspirációt. És hát amikor hazajöttem, sokkal nagyobb lelkesedéssel vágtam bele.

-Hogy választottad ki a számodra megfelelő zenészeket a produkcióhoz? Volt konkrét elképzelésed arról, hogy milyen hangszereket szeretnél hallani a lemezen?

Semmiképp sem akartam túlságosan ragaszkodni a bhajan tradicionális indiai hangszereihez. De azért szerettük volna, ha valamennyire mégis alátámasztja a hangzás a szöveget. Ezért is kértük meg Mótyán Tibit, hogy tablázzon a lemezen, hiszen ő Indiában tanult és sokat tud az indiai klasszikus zenéről. A gitár egyértelmű volt, mert én is gitáron tanultam meg ezeket a dalokat, de nagyon örülök, hogy Sövény Olivér is gitározik a lemezen, mert egy nagyon különleges, jazzzes, meditatív hangzást ad a daloknak. A csellót mindig is nagyon szerettem, mint hangszert  és mivel az egyik nagyon kedves barátommal, Hadobás Gergő csellistával már előtte is zenéltünk együtt, szerettem volna, ha ő is egy új színt hoz a mantrákba. Már felvettük ez első dalokat, amikor felmerült a gondolat, hogy hiányzik még egy hangszer és hosszas keresgélés után találtuk meg Pozsár Esztert, aki Indiában is tanult bansuri fuvolán játszani. A szitár pedig egy szerencsés véletlen volt, mert Debasish Ganguly, családi barátunk, aki egy indiai származású szitárművész és minden évben koncertezik Európában, pont tudott időt szánni arra, hogy az utolsó dalt vele vegyük föl.  

-Feltételezem, hogy egy ilyen különleges zene feljátszásához el kell érni egy bizonyos hangulati állapotot. Steril stúdiókörülmények között ez mennyire sikerült?

Igen, a körülmények is tudnak segíteni a hangulat létrehozásához, de azt hiszem nekem a hangulat mindig akkor jött meg, amikor elkezdtünk zenélni és mivel nem sávonként, hanem egyszerre vettük fel a dalokat, így ez sokkal könnyebb volt. 

-Maximálisan elégedett vagy a kész lemezzel? Utólag esetleg változtatnál valamin, ha módod lenne rá?

Természetesen vannak benne olyan dolgok, amiket máshogy csinálnék ha most kezdenénk a felvételeket, de azt hiszem, hogy tökéleteset úgysem lehet alkotni és mivel majdnem mindent egyszerre vettünk föl, így nehezebb elkerülni a hibázást, viszont az eredmény élőbb lesz.

-Mit vársz az OM albumtól?

Igazából szerintem minden alkotó azt várja el az alkotásától, hogy adni tudjon másoknak vele, hogy eljusson a befogadókhoz az az üzenet, amit az alkotó mondani akart vele. Ez a lemez szerintem abban segíthet, hogy kapjunk egy ízelítőt India zenei hangulatából, és talán a keleti gondolkodásból is, hiszen próbáltunk meditatív hangulatot létrehozni. És persze az egész folyamat önkifejezés is az alkotóknak, valamint az OM album készítése nekem nagyon sok tanulságot és jó élményt is hagyott.  

Chris Jordan zseniális művész és környezetvédelmi aktivista. Eldobott cigaretta tasakokból, csomagküldő katalógusokból vagy éppen alumínium dobozokból, műanyag kupakokból készít remek alkotásokat, melyeknek nemcsak képzőművészeti értékük van, hanem komoly filozófiai mondanivalójuk is. Mint egy bűvész, elővarázsolja a mások által eldobott kacatokból a képet, és néhány digitális trükk segítségével fantasztikus fotósorozatokat készít. Nem hallgatja el, sőt kihangsúlyozza azokat a számadatokat, melyek sokkolják a nézőt, s így talán felelősségvállalását is felébresztik. A globális fogyasztás ellen szól, s rádöbbent, hogyan bánunk környezetünkkel. Messziről nézve modern remekműveknek tűnnek, de amint közeledik a néző, azzal szembesül, hogy a hulladékról készült több ezer fénykép és a digitális technika hozott össze egy szép képet.

Szemétből műalkotás, avagy világunk számokban kifejezve

Június 5-e környezetvédelmi emléknap, 8-a az óceánok világnapja. Méltóképpen megemlékezhetünk mindkettőről a környezetvédő művész, Chris Jordan bemutatásával. Vállalati jogászként dolgozott, de tíz év után kilépett, hogy szabadidejét kedvenc hobbijának szentelhesse. Több száz, esetenként több százezer fotóból, a digitális utómunka segítségével állnak össze képei. Mint fotós, ő olyan területen találta meg mondanivalója kifejező eszközét, ahol addig senki: felfedezte a szemetet. Nem akármilyen szemetet. Rengeteg fémhulladék, műanyag palackok és zacskók, eldobott mobiltelefontöltők és cigarettacsikkek óriási halmait, melyeket a fejlett fogyasztói társadalom napi rendszerességgel hoz létre.

Egy nap a Seattle-i művész elé váratlan kép tárult, egy ipari udvar tarka, színes szemétdombja, mely jól reprezentálta korunk színes, de kaotikus világát. Az a különleges technika, amellyel dolgozik akkor kezdődött, mert a művész szemével nézte, és meglátta egy tökéletesen komplex kép színkavalkádját. Ez adta az ötletet. Hulladékot gyűjtött, elrendezte a kompozíciót, fotókat készített, majd ezeket sokszorosította oly módon, hogy a kész képen első látásra nem is érzékeljük magát a főmotívumot. Egyik világhírű munkája az Elviselhetetlen szépség címet kapta. Nagy formátumú fényképekkel elgondolkodtató sorozatot készített. A téma az amerikai tömeges fogyasztás és a hulladék volt. Éves statisztikák ábrázolása ügyes képi megoldással, egyedi tárgyak vagy objektumok csoportos fotóival. Amerika egyfajta portréja – mondta Jordan.

A számok körüli futás sorozata fényképészeti mozaikkal támasztja alá a témára vonatkozó statisztikákat: Amerika fogyasztói társadalmának problémáit és a függőséget. A globális fogyasztás nagysága megdöbbentő. De ne essünk tévedésbe, ne dőljünk hátra nyugodtan a karosszékeinkben: mindez ránk is vonatkozik.

Az eredeti festmény

Aluminium dobozból

Műanyag kupakokból

Egyik legismertebb alkotása a 106.000 aluminium dobozból álló kép, a másik változat 400.000 műanyag kupakot tartalmaz. Georges-Pierre Seurat híres festménye, a „Vasárnap délután La Grande Jatte szigeten” reprodukciójának tűnik, annak halványabb, mégis tökéletes másolatának. Chris gúnyolódott, hogy ez különösen szomorú, mert ezek a flakonok ráadásul többnyire cukros vizet és pisihez hasonló sört tartalmaznak. Normális, hétköznapi emberek a parkban. A végső nagyítás azonban megmutatja, hogy valójában alumínium dobozokat látunk különböző színekben, és műanyag palackok kupakjait, hiszen az USA-ban percenként átlagosan 400.000 műanyag palackot adnak el, félpercenként 106.000 alumínium dobozt. Próbálom ezeket a számokat egy vizuális nyelvvel kifejezni, amely talán erősebb a szavaknál, így talán számíthatunk valamiféle megértésre – mondta a művész.

50000 öngyújtó, egyenlő annak a műanyag hulladéknak a becsült darabszámával, amely a világ óceánjainak minden négyzetmérföldjén lebeg.

Botticelli: Vénusz születése – részlet a híres kép kicsit átértelmezett változatából. 240000 műanyag zacskó ábrázolja a szépséget, ennyit használnak el a világon minden tizedik másodpercben.

Nagyon egyedi alkotó, nemzetközileg elismert előadó és a társadalmi változás szóvivője. Munkája már látható a művészeti múzeumokban, fesztiválokon, magazinokban, hazai és nemzetközi szinten. Jordan képei már szerepeltek a televízióban, dokumentumfilmekben, könyvekben és iskolai tantervekben egyaránt. Minden kép egy bizonyos mennyiségű valami sűrítménye révén jön létre, a nyers számok már önmagukban is elképesztőek. A digitális képek és a megdöbbentő számok mögött az amerikai fogyasztás áll. Mandalát látunk? Hasonló, de nem az, 9960 csomagküldő katalógus, melyet tízezer számra dobálunk el… A környezetvédelmi témák mellett szociális gondokra is fókuszál, mint pl. börtönproblémák vagy a gyerekek tanulása, 2005-ben fotósorozatot készített a Katrina hurrikán utóhatásáról. A „Barbie-baba” képen 32000 babát láthatunk, ez a szám megegyezik az USA-ban, 2006-ban havonta elvégzett mellnagyobbítás számával. Természetesen a műtéteket nem egészségügyi okok miatt kérték…

Amerikában percenként félmillió cigarettára gyújtanak rá. Jordan összegyűjtött több száz eldobott csikket lefényképezte és digitálisan sokszorosította, montázs: 139000 csikkből. Nyomasztó emlék, pusztán 15 másodperc az amerikai dohányzók történetéből. Ez a fajta alom messzemenő hatást gyakorol a környezetre: számos mérgező vegyi és rákkeltő anyag oldódik ki belőle, szennyezi a vizet és gyilkolja az élővilágot. A szűrőket cellulóz-acetátból, olyan típusú műanyagból készítik, ami nem bomlik le. A „Mérgező erdő” a természetes táj természetellenes megjelenítése.

 2007-ben készült Jordan egyik legerősebb műve is a dohányzással kapcsolatos, Van Gogh Koponya cigarettával c. vászonképét elevenítette meg – 200.000 csomag cigaretta alkotja a montázst, ugyanis félévente ennyi amerikai hal meg a dohányzás miatt.

Chris Jordan célja, hogy a fogyasztói társadalom elképesztő számadatait vizuális művészettel tárja elénk, hátha rádöbbenünk a túlzott fogyasztás ellentmondásaira és következményeire. Ellentétben a '90-es években divatba jött, mélységillúziót keltő mágikus lépekkel, az ő alkotásainál nem a képen rejlő alakzat a lényeg. Az ő rejtett kép a képben műve szembesít a kemény igazsággal. Műve gyakran számtalan apró dolog kompozíciója: alumínium dobozok, mobiltelefon töltők, üveg, műanyag pohár stb. az anyaga, nagyszabású fotók egymásra halmozása. A vizuális látvány a számok miatt feltűnő és elgondolkodtató. Azt reméli, hogy segítségével az emberek megértik, hogy ezek a jelenségek s az ijesztő számadatok léteznek, és minden további kis lépés számít mind pozitív, mind negatív irányban. Fényképeivel segít szembenézni azzal, amiben élünk: a fogyasztói rendszer elképesztő hatásaival. Meg akarja értetni, hogy a nagyobb problémák csak több millió apró lépéssel oldhatóak meg, de azokat nekünk kell meglépnünk.

A halott albatrosz fiókáról készült híres fotója számtalan helyen megjelent. A madár műanyag hulladékkal teli gyomra megdöbbentő látvány. Társai ezerszám hullanak el mérgezésben és a különféle plasztikdarabok okozta fulladástól. Chris Jordan így próbálta felhívni a figyelmet a műanyag okozta halálozási arány lehetetlenül magas számára. A Csendes-óceán térségében egy „Nagy szemétfolt” néven ismert terület van, mely megegyezik Ausztrália nagyságával. A tudósok szerint 1 millió tonna mérgező műanyag szemét halmozódott itt fel, de az óceáni áramlatok továbbra is hozzák-viszik a káros hulladékdarabokat. 

Viselkedésünk nem tudatos és ez elkerülhetetlen következményekkel jár. Erre világít rá Chris Jordan, akinek munkája nyugtalanító, merész üzenetet hordoz. Chris Jordan egyetemi oktató, a művészet alapjait tanítja, de nekünk mást is: „Az egyik legnagyobb probléma, amivel szembetaláljuk magunkat, hogy a környezetpusztítás nem egyetlen, iszonyú mennyiségben fogyasztó, démonikus, gonosz lény miatt zajlik. Azért történhet meg, mert minden egyes ember kis károkat okoz. Ha magunkba nézünk, mindez nem is tűnik olyan rossznak. Azonban meg kell értenünk, hogy mi magunk is részei vagyunk azoknak a felhalmozódott következményeknek, melyek a több száz millió vásárló döntéseiből keletkeztek. Kemény dolog kollektív tetteink szörnyűségének látványa.” „Együttesen okozzuk áttekinthetetlen és tarthatatlan cselekedeteink következményeit, de minden névtelenül folyik, és senki sem vállal felelősséget a következményekért. Attól tartok, hogy ebben a folyamatban helyrehozhatatlan kárt teszünk a bolygónkkal és egyénekként is kárt szenvedünk.”

Jordan szerint a technológiára való túlzott mértékű támaszkodás veszélyes mértékű önelégültséghez vezethet. Egy csomó ember úgy gondolja, hogy a technológia megmenti a világot… Nézd meg a műanyaggal borított óceánokat. A vállalkozók hatalmas hajókat terveztek, hogy körbejárva beszippantsák a műanyagot, de a folyamatosan kavargó áramlatok szerteviszik azt…, a tudósok azt állítják, nincs semmi, ami képes eltávolítani a műanyagot az óceánokból. A technológia biztosan szerepet játszik, de nem ez a megoldás. Jordan úgy véli, kulcsfontosságú, hogy csökkentsük a hulladék mennyiségét, és lépésről lépésre magatartásbeli változásokra is szükség van. Például nem kell vizet árulni műanyag palackban, nem kell inni műanyag poharakból. Minden apró rész egy sokkal nagyobb megoldáshoz vezet, amely olyan összetett és részletes, mint a művei.

Kapcsolódó cikkek

• A kimondott szó és a leírt betű hatalma

• Hamlet, Buddha és a Biblia tanácsai a boldogsághoz

• Környezettudatosan: banánlevél árus Dél-Indiában

• Legyen a Földnek jó napja!

• „Víz Nobel-díj”  az indiai Radzsendra Szinghnek, mert képes megmenteni a bolygót