India Hangja

Ma már nem ritka, hogy a nyugati ember Keleten keresi a választ kérdéseire. Mégis, ha olyan híres emberekről olvasunk, akiket hívott India spiritualitása, akkor többnyire férfiakról esik szó, pedig India ugyanúgy vonzza a nőket is. Több befolyásos nyugati nőt ihletett meg a múltban és napjainkban is a hinduizmus, akik vezető beosztásban dolgoztak, művészek vagy az ősi kultúra gyakorlói és továbbadói lettek. Aki egy kicsit is ismeri a témát, rögtön Julia Robertsre, az Oscar-díjas színésznőre gondol, mert az ő hindu kultúra iránti szimpátiája közismert. De különféle módon számos más hölgy is, jónéhány ragyogó személyiség szentelte már az életét a Védák tanításán alapuló ó-ind bölcseletnek. 

Olyan személyekről beszélhetünk, akik nemcsak a vegetariánizmus, az állatvédelem és a jógaoktatás területén, hanem élethivatásuk adta szerepekben, komoly alkotói pályán vagy társadalmi téren is kibontakoztatták tehetségüket. Bizonyítva ezzel azt a tényt, hogy a női erőforrás, melyet szanszkritul saktinak, a női isteni teremtő energiának neveznek, nem elhanyagolható tényező. Vallási hovatartozás nélkül létezik, hatalmas erő a nyugati világban is, mely ha követi az alapvető emberi törvényeket, folyamatos növekedésre és fejlődésre inspirál.

Anne Besant vagy Mirra Alfassa és még két-három különleges nő külön cikket érdemel, de a teljesség igénye nélkül érdemes emlékezni olyanokra, akik életében gyökeres változást hozott India spiritualitása.

Maria Wirth, német író miután befejezte pszichológiai tanulmányait a Hamburgi Egyetemen, Indiába kötött ki. Így meséli el történetét: 1980-ban szálltam le Indiában, útban Ausztrália felé. Legalábbis ez volt az, amit gondoltam. Nem lelki okokból mentem Indiában, de belebotlottam India ősi hagyományaiba, és megdöbbentett azok mélysége. Az intelligenciát használva akarták létrehozni a világegyetemről szóló igazságot, és nem ellenőrizhetetlen dogmákat szabtak ki. Ez a tudás azonnal értelmet adott, és nagy öröm forrása lett. Hangot adott homályos megérzésemnek, mi szerint Isten kell, hogy legyen az alapja mindennek, és semmi sem tőle különálló egység. Azóta sok év telt el Indiában, és én még mindig nem mentem Ausztráliába. Otthon érzem magam a Hindu Dharmában. Gyakran megkérdezik „keresztény vagy?” – a válasz mindig ez: „én egy hindu vagyok”. Maria Wirth India szellemi hagyományainak megosztását tűzte ki céljaként, hogy írásain keresztül betekintést adjon a német olvasóknak az általa is kimagasló értékként tisztelt ó-ind kultúrába. Cikkei rendkívül alaposak és informatívak.
 
 

Blanca Schlamm (1906-1985), a bécsi gazdag zsidó család tagja nagyon jó nevelést kapott. Már nyolcévesen megmutatkozott kiemelkedő zenei tehetsége és szépsége. A bécsi zeneakadémián tanult, néhány évig Hollandiában orgonistaként működött, de ez nem elégítette ki. 29 éves korában meghívást kapott Benáreszből (ma Váránaszi), a Rajghat School-ba hívták tanítani. A nemzeti állami rádióadó rendszeresen közvetítette zongorakoncertjeit. Indiából soha nem tért vissza, ott találta meg azt, amit addig keresett. Több nyelven beszélt, ott pedig tanult hindit és bengálit is. Amikor találkozott Anandamayival, megértette, hogy a gurura szükség van a lelki úton, ugyanúgy, mint ahogy tanár nélkül nem tudunk matematikát vagy fizikát sem tanulni. Így örömmel elfogadta a kiemelkedő női gurut mesterének. Az Atmananda nevet kapta, és az egykori osztrák arisztokratából hindu szerzetesnő lett. Leborotválta a haját, és lelki tanítóként haláláig rendkívül egyszerű életet élt.

Margaret Woodrow Wilson (1886-1944) Wilson, amerikai elnök legidősebb lánya volt. Anyja halála után Margaret a Fehér Ház szociális hoszteszi teendőit látta el. Megkapta a First Lady címet, de ez sem marasztalta hazájában, Indiába vágyott. 1940-ben látogatott el Srí Aurobindo  Puduccseriben működő ásramjába, ahol úgy döntött, hogy élete végéig ott marad. A neve Nisthá lett, ami szanszkritul őszinteséget jelent. Haláláig a klasszikus hindu munkák angol fordításában és szerkesztésében vett részt.

Frances Henrietta Müller (1846-1906) chilei-brit női jogi aktivista. Egy német üzletember lánya volt, hat nyelven beszélt. Cambridge-ben végzett, majd bekapcsolódott a feminista mozgalomba, segítve a női szakszervezeteket. 1888-ban saját folyóiratot alapított, ez volt az első női újság Londonban. 1892-ban utazott Indiába, mint előadó. Nagy tisztelője lett Szvámí Vivékánandának, akivel a világ vallásainak parlamentjén találkozott, attól kezdve ő szerkesztette a hindu filozófus jónéhány könyvét.

Friederike von Hannover, Görögország utolsó anyakirálynője, szintén többször volt Indiában. Életét nagymértékben befolyásolta a Védánta tanítása, vonzotta a meditáció és a hindu filozófia. A tudománynak még fel kell zárkóznia ahhoz, amit Indiában a látnokok már megértettek több mint 2500 évvel ezelőtt – mondta. – Míg Görögország a születésem helye, India a lelkem országa. 

 
Jane Addams szociális reformer, béke aktivista volt, aki 1931-ben Nobel-Békedíjat kapott az amerikai női egyenjogúságért és választójogért vívott harcáért. Theodore Roosevelt elnök azt mondta róla, ő „Amerika legveszélyesebb nője”, mások „Szent Jane”-nek nevezték.

Az FBI hosszú ideig figyeltette. Társalapítója a chicagói Hull House-nak, amely egy szociális és oktatási komplexum volt, főleg a munkásosztály és a bevándorlók számára. Részt vett Szvámí Vivékánanda több előadásán New Yorkban, és meghívta őt a Hull House-ba is, mert szívét megérintették a hallottak. Addams kisasszony olyan, mint egy örök angyal – írta róla Vivékánanda.

Emma Calvé (1858-1942) ünnepelt francia szoprán és valószínűleg a leghíresebb francia női operaénekes volt a múlt század fordulóján. Rendszeresen énekelt a New York-i Metropolitan Operaházban. 1899-ben, Chicagóban találkozott először Szvámí Vivékánandával, akiről így vélekedett: Új távlatokat nyitott előttem, megtanított az igazság szélesebb értelmezésére.

Később járt Indiában, több ásramot is meglátogatott, beszélgetett az ott élő szerzetesekkel. Madame Calve ezt írta önéletrajzában: Azok az órák, melyeket ezekkel a szelíd filozófusokkal töltöttem, örökre az emlékezetemben maradnak.

Ezek a lények – tiszták, ragyogóak és távolinak tűnnek, mintha egy másik univerzumhoz tartoznának, egy jobb és bölcsebb világhoz.

Sara Bull (1850-1911) amerikai író és emberbarát. Apja Wisconsin állam szenátora, férje Ole Bull, norvég hegedűművész volt. A házaspár boldog házasságban élt, sokat turnézott, Sara a koncerteken zongoristaként kísérte férjét. Házuk a szellemi tevékenység központjaként gyakran látta vendégül a vezető értelmiség tagjait, művészeket és harvardi filozófusokat. Férje halála után 1880-ban, Sara Norvégiában részt vett a skandináv közösség tevékenységében. Érdekelte a filozófia, olvasta a Bhagavad-gítát, és mélyen spirituális emberré vált. Szvámí Vivékánanda tanítványaként különösen a védánta filozófia érdekelte. Többször is ellátogatott Indiába, az indiai nőkért dolgozott. Vivékánanda Sara Bullt tekintette amerikai anyjának, Dhira Mata (nyugodt anya) becenéven hívta. Sara Bull rendszeres adományokat juttatott a Rámakrisna missziónak, és anyagilag segítette Jagadish Chandra Bose tudományos kutatásait. Amikor a híres tudós beteg volt, ő fizette a londoni kezelést, majd komoly összeggel támogatta, hogy saját botanikai kutatólaboratóriumot hozhasson létre. (Lásd Sir Jagadishchandra Bose)

Mrs.Bull, és a MacLeod nővérek
Josephine MacLeod (1858-1949) és húga, Betty egyaránt erősen kötődött Indiához, és aktív résztvevője volt a Rámakrisna-Vivékánanda mozgalomnak. Sara Bull is kedves ismerőseik közé tartozott. Josephine olyan irodalmárokkal volt kapcsolatban, mint George Bernard Shaw és Romain Rolland. Nem lett felavatott tanítvány, de élete végéig a megismert filozófia elkötelezettjévé vált. Segített a különböző európai nyelvre, köztük németre átültetni azt, amit ő is szívesen tanulmányozott. Sokat dolgozott az indiai nők oktatása terén is, és rendszeres pénzügyi hozzájárulást adott annak az iskolának, melyet Indiában Nivedita nővér működtetett.
Josephine kijelentette: Semmilyen lemondást nem kellett végeznem! Viszont szabadon segíthetek India gyarapodásában. Ez a munkám, és imádom ezt. Jó látni ezt a csoport tüzes idealistát, kivezető új utakat ebből a dzsungelből, az úgynevezett életből. (1923. március 12.)
Az egész élet csak egy szép színjáték, és én élvezem mindezt, de mélyen tudom, hogy a birodalmak elmúlnak – és csak Isten marad! (1925. január 29.)
Húga, Betty egy New York-i üzleti mágnás, Francis Leggett felesége lett. Férje még vőlegény korában megismerte és megszerette Szvámí Vivékánandát, a család barátjaként párizsi esküvőjükre is meghívták. Később több hétig gyönyörű birtokukon látták vendégül, ahol állandóan hallgatták Istenről szóló tanítását. Mrs. Betty Legett a kislányát, Albertát is ilyen szellemben nevelte. Alberta, a későbbi Lady Sandwich szintén szorosan kapcsolódott a Védánta Társasághoz.
 
  

Laura Franklin Glenn (1867–1942), lelki nevén Devamata nővér, az első amerikai nő, aki az Egyesült Államokban a védánta filozófiát tanította. Gyönyörű költeményeket is írt, ihletett írásaival, és a zenén keresztül fejezte ki Isten iránti szeretetét. Tehetséges szónok, író, költő és zenész volt. Egy neves család leszármazottja, anyai ágon Benjamin Franklin rokona volt. Első diplomáját 1882-ben szerezte, majd  Európában élt tíz évet, közben a Sorbonne-on is tanult. Vonzotta a vallásos lét, de gyökeresen akkor változott meg az élete, amikor 1895-ben hallotta Szvámí Vivékánanda előadását New Yorkban. Két évet Indiában töltött, visszatérte után a Védánta Társaság vezetője lett. Őszinte szolgálattal töltötte a következő 40 évet, egészen haláláig hindu szerzetesi egyszerűségben élt.

Nirváni Teasley, költő és író, napjainkban is aktívan dolgozik. Hawaii-on él, 4 gyermek boldog anyukája. Vegetáriánus, akit az ájurvéda is komolyan érdekel. Így ír magáról:
Egész életemben spirituális kereső voltam, mindig erős vágy élt bennem, hogy jobban megismerjem Istent, és mélyebb bölcsességre tegyek szert. Fiatal koromban a mormon hit szerint neveltek, de kezdtem érezni, hogy valami hiányzik. Különösen a keleti filozófiák vonzottak, és ezek a tapasztalatok megnyitották a szellemi tudatosság egy teljesen új paradigmáját. Minél többet megtudtam hinduizmusról, annál inkább rezonált bennem. A Szanátana Dharma, az örök emberi feladat tanítása egy akkordot pendített meg a lelkemben, és úgy éreztem, ez csodálatosan terjeszkedik elmémben és szívemben. Amikor először olvastam az Upanisadokat, úgy éreztem, ez igazi lelki tisztaság, amilyet még soha nem tapasztaltam. Miután addig csak egy erősen strukturált, merev, és férfiak által uralt hierarchikus hitrendszert ismertem, teljesen elbűvölt, amikor megtudtam, hogy Istennek különböző energiái vannak, sőt istennői aspektusa is. Ez rendkívül izgalmas volt számomra, éreztem, ez egy gazdagon összetett vallás, és a hindu szentírások hatalmas víztározók, folyamatos betekintést adnak új igazságokba. (…) A meditáció és a szent lelki gyakorlatok, mint például a dzsapán való mantrázás, az egyik kedvenc gyakorlatom. Helytelen lenne kijelenteni, hogy úgy döntöttem, hindu leszek. Az igazság az, hogy a hinduizmus választott engem. (…) Úgy érzem, már létezik a legnagyobb gazdagság a földön, az a tudás, mely elvisz haza, megmutatja, ki vagyok valójában. 
 
Mi lehet a Védák tanításának ez a halhatatlan varázsa, mely régen és most, továbbra is vonzza az embereket szerte a világon? Mi lehet ebben az ősi kultúrában, amely teljesen elrabolja egyes nők szívét, és arra inspirálja őket, hogy ne csupán kis családi körben éljenek, hanem mások lelki anyái legyenek?

Kapcsolódó cikkek

• Indiai nők, akik nem csak szépek, de okosak is

• Már a Victoria's Secret modelljei is erőszakmentesen táplálkoznak

• Miért nem kell várni, amíg felnősz?

• Sziporkázó indiai diáklányok

• Védikus esküvő az amerikai kongresszus háza táján

Az Indiai Köztársaság egyik hivatalos elnevezése: Bhárat. A történelmi India a híres császár után kapta nevét. A jelen Indiája arra törekszik, hogy miközben megőrzi hagyományait, a jövőt építse. Úgy tartják, hogy az informatikai csúcs után a nanotechnológia a következő óriási lépés India iparában. Bangalore-ban 2007 óta évente rendeznek INDIA NANO címmel tudományos találkozót. Az esemény az ismeretek megosztását tűzi ki céljául, és páratlan lehetőséget kínál üzleti hálózatépítésre. A tavaszi rendezvényen felszólalt C.N.R. Rao, a világhírű vegyész is.

A mai India névadója a Sindhu (Indus) folyó, melynek s betűjét nem tudták kiejteni a hódítók. India valódi neve Bháratavarsa, Bhárata országa. A szanszkrit szó gyökerének több jelentése is van. Az egyik szerint a bha szótag a tudatosság fényét jelenti, a rata pedig azt, akire jellemző. Vagyis: ez az a föld, ahol az emberek kedvüket lelik a világosságban, a bölcsességben. Röviden, aki részt vesz a tudás keresésében. A másik értelmezés szerint bha vagy bharam nehéz súlyt jelent. Eszerint: ez az a föld, ahol az emberek nagy terhelésen mennek keresztül, hogy a számtalan lelki tudományág révén megismerjék a valódi ént.

A szót India egyik leghíresebb klasszikus táncformája, a bharatnatyam is nevében hordozza.

Bhárata, a legendás király rendkívül bátor és erős volt, gyermekkorában oroszlánkölykökkel játszott. Egyesítette egész Nagy-Indiát, neve az ősi Visnu Puránában is olvasható:

उत्तरं यत्समुद्रस्य हिमाद्रेश्चैव दक्षिणम्. 
वर्षं तद् भारतं नाम भारती यत्र संतति

uttaram jatszamudraszja himádrescsaiva daksinam
varsam tadbháratam nama bhárati jatra szantatih

„Az ország (varsam) mely az óceántól északra és a havas hegyektől (Himalája) délre fekszik Bháratam, ott laknak Bhárata leszármazottai.” A dinasztia alapító Bhárata császár utódai voltak később a Pándava és Kaurava hercegek, akikről a Mahábhárata (nagy Bhárata) eposzban vagy a Bhagavad-gítában is olvashatunk. A híres eposz, a Rámájana egyik hősének a neve is Bhárata. Ő az a herceg, aki Ráma önként vállalt száműzetése alatt királyi bátyja helyetteseként uralkodott. Ráma iránti rendkívüli odaadásáról is ismert.

Márciusban nyolcadik alkalommal rendezték meg a „Bangalore India Nano” rendezvényt, mely mára már vezető szerepet tölt be, és a legkeresettebb nemzetközi nanotech eseménnyé fejlődött Indiában, sőt számos ország számára összekötő kapocs e kutatási területen. Többek között a kockázati problémákra, a technológiára, fejlesztési, szabályozási és irányítási struktúrákra valamint a beruházási kérdésekre keresik a választ a különböző kormányok és kutatási intézmények vezető tudósai, vegyészek, kutatási vezetők, politikusok részvételével. Az idén az egészségügy, a tiszta víz és az energia került a középpontba.

A nanotechnológia izgalmas terület. Robert F. Curl Nobel-díjas vegyész szerint Indiában már a középkorban ismerték a nanofémeket. Lehet hogy nem tudatosan, csak  ösztönösen, de a „damaszkuszi acél” nyersanyagában (melyet  India szállított) az elektronmikroszkópos vizsgálat nagy mennyiségű nanocső jelenlétét mutatta ki. A gyarmatosító angolok betiltották a vasérc bányászatot, így ez a technológia elveszett.

A Bangalore-i konferencián felszólalt C.N. Rámacsandra Rao, a kiváló tudós is: A nanotechnológia az a tudományos terület, ahol India tekintélyes rangsort vívott ki magának. E téma publikációinak számát tekintve India a harmadik a világon. Sikeres jövő előtt állunk ezen a területen – jelentette ki.

Dr. Rao vegyészprofesszor, aki hatévesen már középiskolás volt, első diplomáját tizenhét évesen szerezte. Számtalan kutatási anyag és 45 tudományos könyv szerzője, jó néhány egyetem vendégprofesszora, 60 egyetem tiszteletbeli doktora. Tagja a világ számos tudományos szervezetének, a római Pápai Akadémiának épp úgy, mint japán, brazil, szerb, francia, afrikai stb. kutatócsoportnak a világ minden tájáról. Kollégái úgy tekintenek rá, mint aki a Nobel-díj kivételével már elnyerte az összes lehetséges nemzetközi díjat. Édesanyja különösen járatos volt a hindu irodalomban, így ő azt jól ismeri. A Bharat Ratna, a legmagasabb indiai polgári díj tulajdonosa, jelenleg India miniszterelnökének tudományos tanácsadója.

Részletek a korábban vele készült riportokból:

„Szüleim egyetlen fiaként Bangalore óvárosában nőttem fel. Szeretettel emlékszem édesanyámra, aki gyerekkoromban sok vallásos történetet mesélt, és az általa végzett  napi púdzsa (hindu istentisztelet) is jelentős hatást gyakorolt ​​rám. Azt hiszem, hatéves lehettem, amikor anyám elmesélte a Rámájana és Mahábháratha minden epizódját.”

A gondos szülők első osztályú középiskolába íratták a kisfiút, ahol az angol mellett szanszkritot is tanult. „Ez befolyásolta spiritualitás utazásomat” – mondta a tudós.

A miniszterelnökkel, Narendra Modival kapcsolatos kérdésre így válaszolt:  Remélem, meg fogja találni a megfelelő embert és a megfelelő tanácsot, mert a tudomány vagy a társadalom nagy problémáit nem képes kezelni egy személy vagy egy minisztérium. (…) Remélem és imádkozom, hogy jól csinálja.  

Kapcsolódó cikkek

• Az európai kultúra bölcsője

• A lovaggá ütött indiai tudós 

• Ma 60 éves a világ egyik legképzettebb embere

• Naredra Modi, India miniszterelnöke himalájai jógiként zarándokolt

A Koh-i-Noor gyémánt illegálisan került Nagy-Britanniába, és jelenleg a királyi koronaékszerek között őrzik. Egy pakisztáni ügyvéd visszakövetelné országának, pedig a drágakő valójában Indiát illeti, több mint kétezer éve ott bányászták. Indiai üzletemberek egy csoportja is pereskedik, de a háttérben sokkal többről van szó. A gyarmattartó Anglia és a kizsákmányolt India valódi történelme sokkal érdekesebb, mint egy csupa szénatomból álló ásvány.

A Világosság hegyének is nevezték ezt az ovális alakú, tyúktojás nagyságú drágakövet. Indiai és perzsa uralkodók egyaránt birtokolták, de eredeti tulajdonosa egy templomban él. 625-ben Pulakesi király egyik nagy győzelme után köszönetként templomot emeltetett Bhadrakáli istennőnek, és neki ajánlotta a Koh-i-Noor gyémántot.

Az ékszer lett a tradicionális harcművészetek védőszentjének, Bhadrakálinak a bal szeme. Amikor 1323-ban Ulugh kán legyőzte a hindu uralkodót, a gyémánt a Delhi Szultánságba került. Ettől kezdve csalás és lopás révén kézről kézre vándorolt, míg végre újra egy templomnak ajándékozták.

A Koh-i-Noor  a 19. sz. elején Pandzsáb uralkodójának, Randzsit Szing Maharádzsnak a birtokába került, aki 1839-ben, a halálos ágyán, a gyémántot a híres orisszai templom urának, Dzsagannáthnak adományozta. A drágakő soha nem jutott el Dzsagannáth Puriba, a brit adminisztrátorok nem adták át a templomnak. 1849-ben, Pandzsáb bekebelezése után rátették a kezüket. Így már második alkalommal került el egy hindu templom tulajdonából. Megjegyzés: a "hivatalos" történet szerint a pnadzsábi uralkodó az angoloknak ajándékozta.

Lord Randolph Churchill (Winston Churchill apja) azon államférfiak sokaságához tartozott, akik tudatában voltak, hogy a 19. századi Anglia a gyarmatok, különösen India kifosztásával emelkedhet magasra. Annak idején a parlamenti képviselőkhöz fordulva ezt mondta:

„A legbuzgóbb figyelemmel kísérjék, a leggondosabban fejlesszék, a legegységesebben és lankadatlan elszántsággal őrizzék Hindusztán földjét és népét, a királynő koronájának legértékesebb gyöngyszemét, melynek birtoklása valamennyi gyarmati tulajdonunknál jobban növelte kis szigethazánk hatalmát, erőforrásait és jólétét…”

Nos, a fejlesztésről azért érdemes néhány szót szólni. A 19. század végén Nagy-Britannia fennhatósága alatt állt az indiai szubkontinens háromötöde, de a többi rész sem volt teljesen mentes a brit „tanácsadók” jelenlététől. David Arnold történész Tudomány, technológia és orvostudomány a gyarmati Indiában c. könyvében nyíltan kijelenti:

„Több ellentmondást tartalmaz az a hit, hogy a britek képesek voltak Indiát korszerűsíteni és civilizálni. Leginkább az a meggyőződés ismétlődik, hogy az indiaiak felkészületlenek vagy alkalmatlanok voltak arra, hogy befogadják a modern tudomány előnyeit.”

Lényegében majdnem minden, amit India örökölt rokkant állapotú volt. Ez többek között magába foglalta a brit ihletésű civil szolgáltatásokat és az elektromos hálózatot is. A gyarmati uralom alatt bármely más ázsiai kolóniához képest Indiában volt a legmagasabb az analfabetizmus. A Delhi Egyetem kivételével az összes főbb oktatási intézmény a gyarmatosítás után jött létre.

Néhány adat, hogy a lakosság hány százaléka tudott írni-olvasni:
1900 – 7%
1920 – 9%
1940 – 15%
1947 – Az ország kivívta függetlenségét.
1960 – 28%
1980 – 40%
2000 – 62%
2015 – 74%

Összehasonlításként: a legfrissebb felmérések szerint az USA lakosságának 14%-a analfabéta, és 42 millió amerikai egyáltalán nem tud olvasni, tehát India az egykori gyarmati kiszolgáltatottságot figyelembe véve, egyáltalán nincs lemaradva.

Érdemes Szvámí Vivekánanda híres beszédét felidézni, aki 1893-ban, Chicagóban, a Világvallások Parlamentjén többek között ezt mondta:

„Mi azért jöttünk keletről, mert nap mint nap lekezelő módon azt mondták nekünk, hogy el kellene fogadni a kereszténységet, mert a keresztény nemzetek dúsgazdagok. Körülnéztünk, és látjuk Angliát, mint a világ leggazdagabb országát, amely a lábát 250 millió ázsiai nyakán tartja. Visszatekintünk a történelemben, és látjuk, hogy a spanyol vagyon felhalmozása Mexikó inváziójával kezdődött. Az ilyen jólét embertársaink torkának elvágásából származik. Ilyen áron a hinduk nem akarnak fellendülést.”

Kemény szavak? Nos, egy zseniális brit úriember, a bizonyos G.B.Shaw is hasonlóan fogalmazott:

„Egy angol sohasem jön zavarba az erkölcsi állásfoglalást illetőleg. Mint a szabadság és függetlenség bajnoka, meghódítja a fél világot, és ezt gyarmatosításnak nevezi. Ha új piacot akar silány manchesteri áruinak, egy hittérítőt küld, hogy a béke evangéliumát hirdesse. A bennszülöttek megölik a hittérítőt: ő fegyverben rohan a kereszténység védelmére, hódít érte, és azt állítja, hogy a piac az Ég jutalma!”

 Kapcsolódó cikkek

• A Jaganáth templom utolsó táncosának halála

• ​Dzsaganáth szekerén

• Mi köze Indiának szeptember 11-hez?

• Az európai kultúra bölcsője

• India kincsei

• India a pozitivitás őshazája

New York-ban a nyomozók lefoglaltak a Christie aukciós háztól két, több mint ezeréves indiai szobrot. A Christie képviselői kijelentették, hogy együttműködnek a hatóságokkal, tudatosan soha nem kínáltak lopott műalkotást.
Számtalan, India tulajdonát képező műkincs került már nyugatra, de olykor arról is olvashatunk, hogy ezek közül néhányat visszaszolgáltatnak.
Ha ebben a témában kicsit körülnézünk, érdekes dolgokról olvashatunk.

Néhány éve majdnem árverésre került a Sotheby aukcióján New Yorkban, egy szintén híres, 158 cm-es indiai szobor, mely a Mahábhárata történeteiből jól ismert gonosz herceget, Durjodhanát ábrázolja. Végül hosszú jogi harc után másik két társával együtt a szobor visszakerült Kambodzsába. A három ősi hindu szobor egy ikonikus hindu csatajelenet részét alkották, és egy angkorvati templomból lopták el őket évtizedekkel ezelőtt. 

Ez év januárjában egy hetedik századi hindu szobor feje is visszakerült eredeti helyére, 130 évvel azután, hogy elvitték Kambodzsából, amikor még az francia gyarmat volt. A 47 kg-os fej Hariharáé, aki Visnu és Siva együttes megjelenése. Nagy ünnepség keretei között illesztették össze. Sok An miniszterelnök-helyettes kedvező jelnek tekintette a szobor újraegyesítését, utalva a nagyszerű a khmer kultúra fejlett társadalmára és művészetére.

Kambodzsában látható a híres régészeti csoda, Angkor, mely a Khmer Királyság 9. században létrejött fővárosa volt, de már i.e. 400 körüli khmer feliratokat és szobrokat is találtak a régészek. A 11. század elején, a mai Kambodzsa területén II. Szurjavarman állt a Khmer Királyság élén. A hinduizmusnak elkötelezett uralkodónak köszönhető Ázsia legnagyobb vallási épületkomplexuma, Angkorvat templomegyüttese. A Visnu istennek szentelt Angkorvat a Világörökség része.

Kapcsolódó cikkek:

Az európai kultúra bölcsője

Védőoltás és sebészet évezredekkel ezelőtt

Indiába került az UNESCO verseny fődíja

"Kína és India jóval megelőzte a nyugati tudományt és technológiát, több száz évvel ezelőtt sokkal előbbre tartott, mint a nyugati gondolkodás" - jegyezte meg könnyedén Joseph Needman. 
Az előkelő brit tudós a Royal Society és a Brit Akadémia kitüntetettje, a Becsületrend tulajdonosa. Megjegyezték róla, hogy ő volt az egyetlen, aki e három címet egyszerre magáénak mondhatta. Más művei mellett megjelent egy érdekes esszé kötete, melyben India tudománytörténetével foglalkozik.

A Pitagorasz-tétel valóban Pitagorasznak tulajdonítható? Ma már a tudomány is elismeri, hogy az indiai geometria néhány évszázaddal Pitagorasz előtt már alkalmazta. A Shulba szútrák − „húrszabályok” vagy „Útmutató a mért művészethez” − indiai feljegyzések az első évezred közepe táján születtek. Baudhayana, indiai matematikus nevéhez fűződnek.
 
Ha az úgynevezett sötét középkort nézzük, az indiai tudomány abban az időben racionálisabb volt, mint Európában. Indiában soha nem működött inkvizíció, még hasonló szervezet létezése is elképzelhetetlen volt a kulturális sokszínűség mellett. Például senki sem ítélte el a tudós Árjabhatát csak azért, mert a Rahuk-Ketu mítoszt nem tartotta tudományosnak. A másik nagy matematikus, Brahmagupta kritikája sem volt hatással hírnevére, ragyogó matematikusként és csillagászként ismerik mind a mai napig.
 
R. Narazimha professzor egy kiváló tudós és űrhajózási mérnök, több olyan vezető nemzetközi akadémia tagja, mint a Royal Society vagy az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Akadémiája. Ő is arra a következtetésre jutott, hogy a klasszikus indiai tudomány valóban racionális, és ez a fajta ésszerűség nem ütközik a vallással. Azért küzd, hogy ezt a nyugati világ is elfogadja. Hasonló célkitűzéssel dolgozik G.G. Joseph, a Manchester Egyetem nyugalmazott professzora is. Küldetésének érzi, hogy felhívja a figyelmet Indiának a matematika történetében betöltött kiemelkedő szerepére. Könyve, A matematika nem-európai gyökerei is ezt bizonyítja.
 
Ha nem is a teljesség igényével, de érdemes néhány mondat erejéig bepillantani az óind matematika legnagyobbjainak munkásságába.

Kanád ácsárját tartják az atomelmélet atyjának. Fő műve, a Vaisésika-szútra i.e. 600 táján keletkezett. Közel 2500 évvel John Dalton előtt az atomokról és a molekulákról értekezik. Egyik tétele: akció és reakció egyenlő és ellentétes irányú. Ismerős? Newton törvényeként tanultuk az iskolában. A jeles történész, T.N. Colebrook azt mondta: „Összehasonlítva az európai tudósokkal Kanád és más indiai tudósok a globális mesterek ezen a területen."

Árjabhata 476–550 között élt. Már 23 évesen az univerzum működését leíró matematikai rendszert alkotott, híres munkája az Árjabhatijam. Négy tizedesjegy pontossággal határozta meg a Pí értékét. Matematikai csillagászati értekezésében azt állítja, hogy a Föld gömb alakú, forog a tengelye körül, és elliptikus pályán forog a Nap körül. Mindez 1000 évvel Kopernikusz és Galilei előtt! 

Azt is kiszámolta, hogy a föld egy fordulata 23 óra 56 perc és 4,01 másodpercig tart, amely egybeesik a modern értékekkel 23 óra 56 perc 4,091 másodperc. Galileit 1633-ban az inkvizíció elé idézték, és rákényszerítették, hogy vonja vissza a Föld mozgására vonatkozó tanait.
 
A klasszikus indiai tudósok nem rendelkeztek mély szentírási ismeretekkel, de sokan közülük, mint például Nilakantha kiváló védikus szaktekintély is volt. Valójában sok indiai tudós munkáit, még csak nem is ismerjük.

Mádhavát, az indiai matematikust (1340-1425) ma már elismeri a Nemzetközi Matematika Tanács, és már megváltoztatta a nevét a Pí értékét meghatározó matematikai sorozatnak. De erre is sokat kellett várni… A korábban Gregory-Leibniz néven használt matematikai sor, ma már Mádhava-Gregory sor. Szangamagrámi Mádhava már a 14. században ismerte azt, amit 1668-ban újra felfedezett Európában a skót James Gregory, majd Leibniz. Mádhava a keralai csillagászati-matematikai iskola alapítója volt. Munkái versekben íródtak. A Mádhava-Newton-sor a szinusz és koszinusz értékek közelítésére vonatkozik, 300 évvel Newton előtt! Európába jezsuita misszionáriusok és kereskedők révén juthatott, először az iszlám világ arab tudósaihoz, majd a nyugati kutatókhoz, továbbadva india bölcsességét.

Kapcsolódó cikkek:

• Játékos matematika szomorúság ellen

• Csillagok háborúja – ókori hajógyár 

• Az európai kultúra bölcsője

• Védőoltás és sebészet évezredekkel ezelőtt

Agra  a világörökség részeként számon tartott  Vörös Erőd és a Tádzs Mahal révén India egyik legismertebb városa. A helyi sajtó címlapsztorija nemrégiben a Tadzs Mahal helyett azonban a központi börtön egyik fogvatartottjáról  szólt. Firoz Khan cellájában az egyetlen képlékeny anyagból, szappanból farag gyönyörű szobrokat. A hír azért is szenzációs, mert muzulmánként a hindu alapműveknek számító Rámájana és a Mahábhárata, valamint az indiai történelem egyéb kulcsfiguráit formázza meg.

Egy emberrablási ügyben ítélték szabadságvesztésre a 35 éves férfit, aki az első napok nyomott hangulata után munkába fogott. Méghozzá nem is akármilyen eredménnyel. Egyrészt a témaválasztás, másrészt a kivitelezés révén hamarosan felfigyeltek rá. A börtönben is minden évben megtartják a Dívali pudzsát, a fény ünnepét, vagyis a jó győzelmét a gonosz fölött. Talán abban is reménykednek, hogy az elítéltek számára ez terápiás hatással is lehet. Az ünnepre Firoz Khan készítette a gyönyörű istenszobrokat.

Egy tucat szép faragás került már ki a keze alól, beleértve Ráma hívének, a híres Hanumánnak a fegyverét, egy gyönyörű buzogányt vagy a híres oroszlános Asóka pillért is. Asóka felirattal díszített oszlopának egy másolata nálunk is látható a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Asóka kegyetlen, véres kezű uralkodóként kezdte hatalma gyakorlását az i.e. 3. században, de miután rádöbbent tettei borzalmas következményeire, jó útra tért. Olyannyira, hogy nemcsak a háborúzást hagyta abba, de hittel vallotta, hogy csakis az önmagunk felett aratott győzelem az igazi siker. A nem ártás elvét gyakorolva vegetáriánus lett, és számos erkölcsi tanács mellett törvénybe foglalta az állatok védelmét is. 

Egy üzletember elrablása miatt kerültem börtönbe – mondta Firoz Khan. – Eleinte depressziós voltam, majd egy lelki gyakorlatokat folytató rabtársam megmutatta a helyes utat, így képes voltam bocsánatot kérni az Úrtól. Néhány napon belül elkezdtem a szappanlopást… 

Hobbijának csupán fogvatartott társait fizették meg az árát. Minden reggel keresték a szappanokat, mialatt ő újabb és újabb ravasz ötleteket talált ki azok begyűjtésére. De mivel Firoz művészete lenyűgözte az összes többi rabot, így megbocsátották neki.

Lenyűgöző tehetsége nagy hatással volt a börtönhatóság képviselőire is, ezért úgy döntöttek, hogy támogatják, és alkotásait bemutatják magasabb fórumokon. „Egyszerűen zseniális, teljesen meglepett minket. Órákon át ül a sarokban, és dolgozik – mondta a börtönőr, L.S. Ratnakar. – Bár hibázott ifjúkorában, de meg kell adni a lehetőséget, hogy kijavítsa azt.” Ratnakar felvette a kapcsolatot két civil szervezettel, hogy támogassák Firozt, aki azóta már egy nemzeti díjat is kapott.

Kapcsolódó cikkek:

• Rámájana, a világ botanikai csodája

• Sziporkázó indiai diáklányok

• Ráma, édes Ráma, boldog szülinapot!

• Belső béke a világ egyik legmegrázóbb kórházában

• A reinkarnáció definíciója Balzac szerint

Mark Twain Indiát az emberiség bölcsőjének és a történelem anyjának nevezte. Dr. Alok Kumár, a new york-i Oswego Egyetem fizika professzorának A tudomány története a világ kultúráiban című könyve nem ez az első ebben a témában. Korábban is nagy sikert aratott az ősi hindu tudományról szóló munkájával. Dr. Alok Kumár igazán különleges egyéniség, aki elnyerte a német Humboldt Alapítvány és a NASA ösztöndíját, tanári munkájával kancellári nívódíjat, tudományos és alkotó tevékenységével és kutatásaival az Oswego Egyetem elnöki díját. Lássuk hát, szerinte hogyan is alakult a tudomány a világ kultúrájában.

Kellár Márta tollából​

Barangolás a szürkehályog műtéttől az e-mail-ig

Dr. Alok Kumár az európai tudományos „felfedezések” eredetét kutatja. Bebizonyítja, hogy ezek közül sok jóval korábbi civilizációkból származik, Kínából, Perzsiából, Babilóniából vagy Indiából. A társszerző Scott L. Montgomery, a Washington Egyetem professzora. A szerzőpáros számára fontos volt a könyv indirekt mondanivalója is, miszerint a valódi tudományos gondolkodás és a tanulás nem öncélú, évezredek ősi kultúrái szerte a világon arra törekedtek, hogy az embereket közelebb hozzák a Legfelsőbbhöz. Ahogy Einstein is kijelentette annak idején: „A tudomány vallás nélkül sánta, a vallás tudomány nélkül vak.”

Kumár professzor szerint: „Mindezek a kultúrák tudományos és technológiai eszközöket használtak, hogy fokozzák a teremtésről és a Teremtőről szóló tudást.” Ismét Einsteint idézve: „Minden vallás, művészet és tudomány egyazon fának a különböző ágai. Ezeknek a törekvéseknek a célja az emberi élet nemesítése…”

Hosszú az a lista, mely feltünteti, mi mindent köszönhet a tudomány az ősi indiai civilizációnak. Többek között az atomelmélet, a trigonometrikus függvények, a nulla fogalma, a csillagászat, a heliocentrikus világkép, a navigáció, a hajózástan művészete, a plasztikai sebészet, a várostervezés, az első egyetem mind ősi indiai gyökerekre vezethető vissza. Az ájurvéda tudósai részletes anatómiai és sebészeti ismeretekkel rendelkeztek. Az acélgyártás kezdete szintén Indiához fűződik, elsőként alkalmaztak különleges kohászati ​​eljárást. Évszázados néhány esetben évezredes tudományos tényekről van szó, mielőtt azokat újra felfedezték, illetve elfogadták Európában. Az olvasót ugyancsak elgondolkoztatja az ókortól napjainkig tartó adatok meglepő sokasága. Emellett dr. Kumár a hindu gyakorlatot, a jógát, ájurvédát és a vegetariánizmust a modern problémák megoldási lehetőségeként is tárgyalja.

Olvashatunk arról is, hogy India fölénye a tudomány és a technológia terén az ókorban elismert volt, és a tudósok nagy távolságokat utaztak, hogy tanuljanak a hindu mesterektől és guruktól. Napjainkban a nemzetközi tudományos közösség jelentése szerint Indiának van a harmadik legnagyobb tudósközössége a világon. Amerikai felmérés pedig azt igazolja, hogy indiaiak alkotják a legnagyobb kisebbséget a tudósok közösségében az USA-ban. Tehát a múlt eredményei folytatódnak. Erről ritkán olvashatunk, mint ahogy azt is kevesen tudják, hogy például a naponta használt elektromos levelezésünket az indiai Siva Ayyadurai álmodta meg először.

Néhány vélemény Az ősi hindu tudomány c. könyvről

Dr. Ronald A. Brown, nyugállományú fizika professzor:

 „Tagadhatatlan és igazolt Kumár dokumentációjának ténybeli pontossága. A könyv hiánypótló szerepet tölt be a tudomány történetében. Egy részletesebb és teljesebb képet kapunk a tudomány és a matematika legkorábbi kezdeteiről, amely megelőzte az ókori görögöket is.”

Maria Wirth, német indológus:

„A legtöbb nyugati számára az ókori világ Görögországgal zárul. Kíváncsi vagyok, vajon az ősi India hatalmas kultúrájának figyelmen kívül hagyása szándékos vagy csak tudatlanságból ered-e. (…) a brit oktatási rendszer sikeresen ábrázolta az ősi hagyományt méltatlanul. Itt az ideje, hogy az igazság kiderüljön.”

John Kares Smith, a kommunikációs tanulmányok professzora, New York: 

„Újra találkoznia kell Keletnek és Nyugatnak. Dr. Alok Kumár teljesíti ezt. Közülünk hányan is bólintottak vagy hajtottak térdet a görögök és a 18. századi felvilágosodás előtt, így hozva létre és táplálva a tudományt. E könyv annak van szentelve, amit kihagytak. ... a védikus kultúra, az ősi hindu tudás jelentősen hozzájárulhat a tudományokhoz. Van egy csodálatos fejezet a jógáról is. A könyv a szintézis remekműve, az, ami hosszú ideje hiányzott, de sajnos mindeddig nagyon elhanyagolt volt.”

Scott L. Montgomery, tudománytörténész, Washington Egyetem:

„Az ókori India szerteágazó tudománya rendkívül gazdag, és olyan téma, amit túl gyakran figyelmen kívül hagynak, pedig egy központi helyet érdemel a történelem modern kutatásakor. Ezt a szerepet tölti be Alok Kumár kiváló munkája, mely hatalmas szolgáltatás a tudományos és oktatási közösségek számára. Megalapozott, széleskörű kutatás, mégis könnyen követhető gondolatiság jellemzi.”

Kapcsolódó cikkek:

• Csillagok háborúja – ókori hajógyár 

• Védőoltás és sebészet évezredekkel ezelőtt

A dél-indiai Karnataka állam egykori Maiszúra (Mysore) királyságának 600 éves Vadijar-dinasztiája örökös nélkül maradt. A gyermektelen özvegy ezért örökbe fogadta unokaöccsét, egy 23 éves közgazdász végzettségű fiatalembert, akit az elmúlt napokban szenteltek fel a dinasztia 23. maharadzsájává. 

India 1947-ben vált függetlenné, megváltozott a társadalom felépítése, de a maharadzsák még ma is a nagy tiszteletnek örvendenek. Maiszúra királyságát a több mint ötszáz hasonló hercegséggel együtt beolvasztották a szövetségi államba.

A 17. században éppen harc dúlt a Wadiyar-dinasztia és egy másik hercegség között. Srirangapatna hercegnője, amikor elfoglalták országát, nem adta meg magát, inkább a halálba menekült, de még előtte megátkozta a Wadiyar-dinasztiát hogy mindig legyenek gyermektelenek. Úgy tűnik, az átok beteljesedett, a mostani címzetes uralkodót is az özvegy hercegné fogadta örökbe.

 
Az üvegablakairól, tükreiről, a tömör ezüst ajtókról, márvány és mahagóni faragásokról, ezüst trónjáról, csodálatos kertjeiről méltán híres maiszúrai palota az egyik leghíresebb turisztikai látványosság. A komplexumban tizenkét hindu templom is megtalálható. A palota termei néhány napig zárva voltak a látogatók elől, amíg az ünnepélyes beiktatási ceremónia folyt. 40 pap, Bhagavad-gítá idézetek, virágfüzérek, védikus mantrák zengése jellemezte a címzetes maharadzsa beiktatásának ünnepét. A királyi család tagjai mellett számos politikus és más előkelőség volt jelen.
Jaduvi Krisnadatta Csamaradzsa Vadija a sajtótájékoztatón kijelentette, hogy szeretné megőrizni elődei örökségét. A dinasztia mindig híres volt a társadalmi és gazdasági reformjairól. A tiszteletbeli király ősszel visszatér az Egyesült Államokba, hogy befejezze egyetemi tanulmányait.

 
Maiszúra királyságának történelme összefonódik a kegyetlenségéről híres Tipu szultán hódításával (1782-1799). A 17 évig tartó rezsimet elsősorban katonai és gazdasági terror jellemezte, egész városokat szó szerint földig rombolt, égetett fel.
Egyik levelében azzal dicsekedett, hogy parancsára 40.000 foglyot erőszakkal iszlám hitre térítettek, majd beépítették hadseregének alakulataiba. A csaták során ártatlan törzseket élő pajzsként használt.
A becslések szerint nyolcezer templomot pusztított el Dél-Indiában. Tipu nem titkolta gyűlöletét a „hitetlenek”, mind a hinduk, mind a keresztények iránt.
Annyira rémisztő uralmat gyakorolt, hogy több száz templom papja családjával együtt elmenekült. Egyes templomokat levelekkel borítottak be, hogy elrejtsék. Tipu közeledésének hírére a híres Omkareshvara templom tornyát eltávolították, és a helyére egy kupolát raktak, ezáltal messziről úgy nézett ki, mint egy mecset. Tipu szultán csatában esett el, halála előestéjén, már csak két hindu templom volt, amelyben naponta végeztek szertartást.

Rövid film Mysore maharadzsájának megkoronázásáról.

A Rámájana nem csupán egy epikus mű, Ráma nem egy fiktív karakter - állítja egy nemrég megjelent könyv. Chennaiban a Környezetvédelmi Oktatási Központ két tudósa többéves munkáját publikálta. A védikus kultúra híveinek nem újdonság, de a szkeptikusok figyelmét felkelti, hogy bizonyítékokat találtak Válmiki világhírű, több évezredes művének tudományos igazolására, mégpedig most a botanika szemszögéből. 

Egy mostanában napvilágra került kutatás szerint a Rámájana szó szerint örökzöld műnek bizonyult. Nem csak azért, mert tradicionális előadásmódja az UNESCO Világörökségi Listáján szerepel. Ezt a páratlan ősi írást a magyar közönség is régóta ismeri. Többek között Baktay Ervin feldolgozásában is olvashatjuk, de a közel fél évszázaddal ezelőtti Thalia Színház is bemutatatta Kazimír Károly rendezésében. A Rámájana eposz tele van a természetet dicsőítő remek leírásokkal, nem ismer határokat, nem köthető csupán egy valláshoz vagy nemzethez. Az élet örök értékeiről szól, a szülők tiszteletéről, a nép maximális megbecsüléséről, barátságról, hűségről, kitartásról, olyan viselkedésmintát adva, mely mind a mai napig vezérlő elv lehet. Például Narendra Modi miniszterelnök egyik beszédében arra figyelmeztetett, hogy minden férfi ihletet meríthet a Rámájanában szereplő Dzsatáju hősiességéből, aki a női becsület védelmében halt meg. 

A Rámájanában megtalálható biológiai változatosság már több kutató érdeklődését is felkeltette. Két tudós, M. Amrithalingam és P. Sudhakar három évig tartó vizsgálata után született meg az a könyv, melynek címe:  A növény- és állatvilág sokfélesége Válmiki Rámájanájában. A szerzőpáros így nyilatkozott: Nyomon követtük Ráma északról-délre vezető útját, és nem kis meglepetésünkre azonosítani tudtuk az összes növényfajt, amiről ebben a hősi eposzban olvashatunk. A Rámájana által említett mind a 182 növényt (virágok, gyógynövények, fák, gyümölcsök) felfedeztük utunk során. 

 
Nanditha Krishna, a Környezetvédelmi Oktatási Központ igazgatója, aki a projektet felügyelte elmondta, hogy Válmiki pontosan ismerte a földrajzot, a növények és állatok élővilágát. A Rámájana nemcsak egy történet, de krónika is. Csodálatos tényként könyvelhető el az egész út, melnyek során ugyanazt a flórát és faunát találták, mint amiről az egyes fejezetek beszámolnak.
Felkutatták a szanszkritul szereplő növényfajok latin és modern nevét, és azt tapasztalták, hogy valamennyi helyesen szerepel mind földrajzilag, mind botanikailag. Pedig ugyancsak hatalmas távolságot kellett megtenniük a mai Uttar Pradesh, Madhja Prades, Maharashtra és Karnataka államon keresztül Lankáig (ma Srí Lanka), a tengeren túlra.

__________________________________________

Iratkozz fel YouTube csatornánkra további indiai bölcsességekért

__________________________________________
 

A Válmiki által említett állatok, a szarvasok, medvék, hiénák stb. is mind fellelhetőek a térségben, esetleg olyan apró eltéréssel, hogy Válmiki ír a Dandakaranya erdőben lakó oroszlánokról és a tigrisekről, de sajnos az orvvadászat miatt oroszlánok ma már nincsenek ott. Sokféle madárról is olvashatunk, ezek közé tartozik például a hamsza (hattyú), karandava (szárcsa), krauncsa (üstökösgém), majura (páva) és sarasa (daru).
 
A növény- és állatvilág mellett a domborzat és az éghajlat is feltűnő hasonlóságot mutat még most is. A műben négy nagy ökoszisztéma szerepel. A topográfia, földrajz és ökológia alapos és pontos megfigyelése jellemzi. Változatos hegyi tájak, erdők, gyönyörű folyók mellett folyt a kutatás, a trópusi erdők, síkságok, a tengerpart vagy a Himalája egyaránt pontos helyszín. 

Kapcsolódó írás Hanumán szülőhelyéről: Ráma, édes Ráma, boldog szülinapot!