Az indiai hagyományokhoz hasonlóan más tradícióban is találkozhatunk a különböző világok és dimenziók hierarchikus rendeződésével. Ilyen rendszerezés például a menny és pokol leírása, vagyis a felső, közép és alsó világ meghatározása.
A Kabbala egy életfát mutat be, tíz számozott szférával és egy számozatlannal. Az iszlám vallásban a szufik négy megnyilvánult világról számolnak be és egy megnyilvánulatlanról. A görögök Titánjai és Héroszai egy világot alkottak az emberekkel, de létszintjük magasabb fokon állt. Ezékiel mennyei királyságokat említ, és a kereszténység ismeri a csodálatos képességekkel bíró kerubokat, szeráfokat és angyalokat, akiknek lakhelyéül az ég és az eget a földdel összekötő tér szolgál. Az indiai védikus szakirodalom nem kevesebbet ígér mint, hogy aki megismeri és megérti az univerzum felépítését, az eléri az üdvözülést, és nem kell újjászületnie ebbe az anyagi világba. Ők a lelki világba kerülnek, vissza Istenhez. Az önmegvalósítás ösvényén az élőlény ráébred eredeti természetére: tudatos, örökkévaló, boldogsággal teli.
Az újjászületés gondolata és az abba vetett hit természetesen nyugaton sem ismeretlen. A bolygórendszerek hosszú sora viszont kevésbé közismert. A védikus irodalom az óind világkép tananyagát tartalmazó írások gyűjteménye. Tudományos igényességgel fejt ki anyagi és transzcendentális ismereteket. Így nem csoda, hogy nagy részletességgel mutatja be ezen bolygórendszerek elhelyezkedését, méretét, földhöz és az egész világegyetemhez való viszonyát, az ott élők jellegzetes tulajdonságait, valamint, hogy hogyan lehet oda kerülni földi életünk befejeztével.
A földön élő embernek, teste elhagyása után lehetősége nyílik 8 400 000 létforma valamelyikébe újrakezdeni a pusztulás és élet örökös körforgását. Mindezt valamelyik univerzum tizennégy bolygórendszer világainak valamelyikén teheti meg.
A védikus tradícióban a menny lakóit, amaráknak, halhatatlanoknak is szokták nevezni, mivel egy mennyei nap hat földi hónapnak felel meg, és az ő időszámításuk szerint az ott élők tízezer évig élnek. Tehát összehasonlítva a mi száz évünkkel, halhatatlannak tűnnek. Hosszú életük mellett testi szépségükben és erejükben is felülmúlják a miénket. Fényűző életük, paradicsomi életkörülményeik és határtalan élvezetük igazán irigylésre méltó. Azonban mint minden anyagi hely, a teremtés és a megsemmisülés ciklikus változásain megy keresztül. Odajutni sem olyan egyszerű, és egy csavar is van a dologban. Különböző mennyei bolygókra jutáshoz, különböző „vízumra” van szükségünk. A teljesség igénye nélkül, ilyenek például a ragaszkodástól való mentesség, a bölcsesség, a tudás, a kegy, az önfeláldozás, cölibátus, valamint az erkölcs és a morál szigorú követése. A csavar azonban az, hogy megerőltető szellemi, fizikai és spirituális lemondások után ugyan élvezhetjük tetteink gyümölcsét valamelyik mennyei bolygón, de karma bankszámlánk felélése után újra egy alacsonyabb szintű világban kell folytatnunk az életet. Védikus megközelítésben tehát, a mennybéli bolygók felett található az antianyagú lelki világ. Aki ide eljut, annak sosem kell többé újjászületnie.
