16 szept

Betiltott könyvek: a könyvégetés lehet-e kulturális önvédelem?

A betiltott könyvek emléknapja szeptemberben van. Amerikában egész hetet szánnak az eseményre. A németországi Kasselben az érdeklődők egész nyáron át szeptember közepéig egy különös installációt láthattak, melyet nem téglák, hanem betiltott könyvek alkottak. Méretarányosan építették meg a görög Pantheont idéző formációt. 

A történelem során számtalan olyan esetről tudunk, amikor könyveket tiltottak be, sőt teljes könyvtárakat égettek el. A könyvégetés minden korban fellelhető. Megszűntek-e ezzel az örök emberi értékek? Maradandó volt-e a pusztító hatalom?  Cikkünkkel erre keresünk választ.

könyv terror tradíció társadalom történelem
Betiltott könyvek: Könyvégetés módszerei régen és ma. Pedro Berruguete festénye

Két dolgot érdemes nyomon követni az alábbi korántsem teljes listában: 1. Ami az ókorban megtörtént, az megtörtént a modern világban is. 2. Amit egy felekezet elkövetett, sokszor ugyanazt el is szenvedte. 

Betiltott könyvek

Kasselben a Könyvek Parthenonja a cenzúra ellen tiltakozik. A világ több országában összegyűjtött, betiltott könyvek borítják. A könyvoszlopokat védőfólia takarja, a lebontása után a köteteket szétosztják. Az egykor betiltott könyvek között milyen alkotásokat találunk? Nos, például az alábbi két remekművet is.

Az Állatfarm – George Orwell 1984-ben megjelent világhírű regénye, mely a totalitárius rendszerek maró kritikája. Észak-Koreában napjainkban sem lehet megvenni.

Szép új világ – Aldous Huxley sötéten látta az emberiség jövőjét. Társadalomkritikáját minden nemzetnek meg kellene szívlelnie. 

A betiltott könyvek emlékművét ugyanazon a téren építették fel, ahol a nácik 1933-ban zsidó és marxista szerzők műveit égették el. A náci Németországban 80-90.000 könyvet égettek el, de olyan szerzők műveit is, mint Thomas Mann vagy Heine, sőt még a Twain regénye, a Tom Sawyer kalandjai is a tiltott listára került.
 

könyv terror tradíció társadalom történelem
A náci Németországban 80-90.000 könyvet égettek el, de olyan szerzők műveit is, mint Thomas Mann vagy Heine, sőt még a Twain regénye, a Tom Sawyer kalandjai is a tiltott listára került.

Amerikában Joseph McCarthy a kommunizmus elleni hadjáratában indított háborút a könyvek ellen. Igaz, nem máglyára, csak zúzdába küldte a műveket. Hazánkban is sok könyv végezte zúzdában a kommunizmus ideje alatt. De több nagyszerű munka került indexre, tiltólistára is.

Teljesen hihetetlen, de mégis igaz: a „fasiszta, antidemokratikus és szovjetellenes sajtótermékek” (Bp.1945-49) jegyzékén Baktay Ervin: India szabadságot akar című könyve is szerepelt. Tiltott olvasmánynak ítélte valaki e kimagasló orientalista tudósunk könyvét.

A könyvégetés története – lángoló könyvtárak

Az ókori alexandriai könyvtár az antik világ leghatalmasabb gyűjteménye volt, mely először Julius Caesar hadjáratai miatt ment tönkre, megpróbálták felújítani, de a várost ért sorozatos ostrom miatt végleg megsemmisült. A XX. században a szarajevói könyvtár kétmillió kötete is a lángok martalékává vált, amikor a szerb csapatok nehézfegyverzettel lőtték a várost. 

könyv terror tradíció társadalom történelem

Az ókori Kínában is lángok martaléka lett több évszázad szellemi kincsének 77%-a. Csin Si Huang-ti, az első kínai császár a hagyományokat őrző konfuciánus tanításokat akarta eltüntetni, égtek a könyvek, s később a tudósok százait élve eltemették. Kicsit délebbre a kommunista Pol Pot Kambodzsában ugyanezt tette a XX. században, nemcsak könyvek ezreit semmisíttette meg, szinte a teljes értelmiséget kiirtotta.

A híres indiai Nalanda egyetem könyvtára három nagy, több emeletes épületből állt, úgy is nevezték: Dharma-gunj (Az igazság hegye) vagy Dharmaganja (Az igazság kincsei). Abban az időben a világ hindu és buddhista tudásának a legismertebb tárháza volt. Gyűjteménye nemcsak vallási kéziratokból, hanem széleskörű tudományos művekből állt, a nyelvtant, logikát, irodalmat, asztrológiát, csillagászatot és az orvostudományt képviselte. 

A muzulmán hódítók 1193-ban kirabolták, az ott élő bráhmana papokat legyilkolták. Jó néhány hindut megidéztek azzal az ürüggyel, hogy információt akarnak a könyvekkel kapcsolatban, majd halomra ölték őket. Maga a könyvtár oly hatalmas volt, hogy hetekig égett…

„Ahol könyveket égetnek, ott végül embereket is fognak.”

A német költő, Henrich Heine próféciája ez, akinek 110 év múlva a nácik elégetik számos művét. Heine egy 1823-ban írt tragédiájában hangzik el a fentebbi mondat. A dráma megtörtént eseményt dolgoz fel: 1500 körül Toledo érseke elégettetett minden fellelhető iszlám könyvet. 

A kalifátus korában a legnagyobb hírnévnek Ibn Futáisz kádi gyűjteménye örvendett. Córdobát a „világ díszének" nevezték, csak itt évente hatvan-hetvenezer kötet látott napvilágot. Andalúzia könyvtáraiban némely becslés szerint összesen egy millió könyv volt!

Granada visszafoglalása után Cisneros kardinális, főinkvizítor nyilvánosan megsemmisíttette a fellelhető muzulmán könyveket. Mázsaszám vetették tűzbe a felbecsülhetetlen értékű köteteket, ott égett el több száz év szellemi kincse, arab, zsidó tudósok és a régi görögök munkái.

könyv terror tradíció társadalom történelem
A németországi Kasselben 2017. szeptember 17-én zárul az a kiállítás, melyen méretarányosan látható a görög Pantheont idéző formáció. Nem téglák, hanem betiltott könyvek alkotják a monumentális épületet.

Híres könyvégetés 

A történelem folyamán az éppen uralmon levő hatalom sokszor veszélyesnek tartotta azokat a könyveket, melyek nem a hivatalos ideológiát propagálták. Ha pedig uralmuk megdöntésétől féltek, sok esetben el is pusztították azokat. A mai szemmel eszeveszettnek tűnő intézkedéseket ma sokan az emberiség elleni bűntettnek tekintik.

303-ban Diocletianus császár parancsba adta a keresztény templomok lerombolását, és a keresztény írások elpusztítását.

Husz János 1415-ben könyveivel együtt máglyahalált halt, Oxfordban 1520 végén Luther műveit égették el. Rómától való elszakadás a kolostorok feloszlatását is maga után vonta.

Angliában (1536-1541), számos kolostori könyvtár elpusztult, a régi kéziratok lapjait sok esetben wc papírként használták. Véres Mária az anglikán könyveket és embereket, előde és utóda a katolikus könyveket semmisíttette meg.

455 éve, 1562. júliusának közepén Diego de Landa, jezsuita püspök kiadta őrült parancsát a maja civilizáció kódexeinek megsemmisítésére. Egyes becslések szerint több mint 5 ezer könyv pusztult el, a hittérítő jezsuita szerzetesek buzgalma következtében, akik jogosnak érezték a számukra ismeretlen kultúra megsemmisítését.

A püspök minden lelkiismeret furdalás nélkül mesélte el, milyen fájdalmat okoztak az őslakóknak: „Számos indián könyvet találtunk, de mivel mást nem tartalmaztak, mint a gonosz felvetéseit és babonáit, hát elégettük valamennyit, ami nagy bánatot okozott a bennszülötteknek.”

1950-ben a kínai hadsereg Tibet lerohanásakor az ott található kolostorokat lerombolta, és a ritka könyvgyűjtemények nagy részét elpusztította. De a kulturális forradalom alatt Kínában is megsemmisítettek sok könyvet.

Összegzés

„A tudás hatalom” – Francis Bacon szállóigéje kapcsán fel kell tenni a kérdést: milyen tudásra, és milyen hatalomra vágyjon az ember. 


Változó korok változó hatalmasságai hol pogánynak kikiáltott iratokat, hol keresztény könyveket égettek, hol a reformáció, hol az ellenreformáció kódexeit nyaldosták a lángok. Gyakran a „civilizáció” nevében égették el valamely nép „pogány” kultúrájának kivételes értékeit.

A történelem ismer több könyvégetést is, még a XX. században is előfordult. Mindig voltak olyanok, akik számára a „tiltott irodalom” vagy a vélemény eltiprása megoldást jelentett. De a tudásra, sőt a bölcsességre való vágy mégis átöröklődött az évezredek folyamán, mert az ember pozitív tulajdonságai között a tudásszomjat talán csak a szeretetéhség előzi meg.

1953-ban jelent meg Ray Bradbury azóta már világhírű munkája, a Fahrenheit 451. Ez az a hőmérséklet, ahol a papír elég. A regény a távoli jövőben játszódik, olyan társadalomban, ahol betiltották az olvasást, és elégetik a még fellelhető könyveket. Ez a regény a média káros befolyása elleni felszólalás irodalmi megfogalmazásban.

Vajon mi az égetőbb: a szabadság lángja vagy a könyveket égető tűz? Erre a kérdésre a történelem már válaszolt. 
 

Kapcsolódó írások

Tovább olvasom

07 feb

Erőszakos véleménynyilvánítás középkori módszerekkel

A történelem többször visszaigazolta, hogy erőszakkal nem terjeszthetjük meggyőződéseinket, legalábbis hosszútávon biztosan nem. Ami igazán értékes szellemi vagy lelki kincs, kizárólag belső felajánlás, belső alkotás eredménye. Savonarola az akkori egyház szörnyű életmódja, s a hívek túlzottan világias élete ellen lépett fel. 

Belső megújulást hirdetett, majd követelt. Ezzel iskolapéldáját adta annak, hogy erőszakkal senkit sem lehet jobbá tenni. Savonarola elhitette a firenzeiekkel: ha a hiúságok máglyája elégeti kedvenc tárgyaikat, azzal életük jobb irányba fordul. Egy évre rá kivégezték, majd máglyán elégették.

ahimsza kutatás terror történelem filozófia

150 évvel később Cromwell megismételte a rossz példát, az angol népet akarta jó útra téríteni. Ő már nemcsak tárgyakat égetett, csapatával halomszámra ölette az embereket is, hogy saját elveit rájuk kényszerítse. Mindkét híresség meg volt győződve arról, hogy a népet szolgálja.

A reneszánsz árnyéka


520 éve, 1497. február 7-én Savonarola prédikációi nyomán lobbant fel a nagy firenzei máglya, ahol elégették a hivalkodónak számító dolgokat, de több értékes műremeket is. Mi előzte meg?


Firenzében Lorenzo de Medici a reneszánsz bűvöletében élt. Virágzó államában több jómódú ember volt, mint szegény, folyamatosan karneválok, zajos utcabálok, mulatságok szórakoztatták a népet. A kor legismertebb művészei Michelangelo, Leonardo da Vinci és Botticelli. Rómában a képzőművészet és az építészet csodálatos alkotásai születtek meg, a pápák voltak a legnagyobb mecénások. Ilyen volt még a hírhedt Rodrigo Borgia, VI. Sándor is, akit buja, korrupt életmódja miatt Savonarola joggal támadott.

A véres kezű pápának számos szeretője és törvénytelen gyermeke volt, jellemének alapvonása a kielégíthetetlen kapzsiság. 1475-ben az ifjú Girolamo Savonarola belépett a dominikánus rendbe, búcsúlevelében ezt írta atyjának: „A kor odáig jutott, hogy már nem találni helyesen cselekvő embert… Nem tudom tovább kibírni Itália elvakult népeinek nagy romlottságát, annál kevésbé, mert láttam, hogy alapjában megrendült az erkölcs, és a bűn lett úrrá.” Így kezdődött reformokra törekvő életútja.

 Hiúságok máglyája – a tűz csak a mulandót égeti


Savonarola Firenzében vissza akarta állítani a köztársaságot, és prédikációiban nemcsak a zsarnokság, hanem a nép bűnös életmódja ellen is harsányan kikelt. Apokaliptikus katasztrófát jövendölt, mindezt oly szuggesztív módon, hogy rövid időre maga mellé állította a tömeget. Prédikációi hatásosak voltak, érzelmileg úgy tudta manipulálni az embereket, hogy hamarosan már nagy közönség hallgatta.

ahimsza kutatás terror történelem filozófia

Az erkölcsi fertő ellen beszélt, lenyűgözte a kicsapongásba belefáradt és a jövőtől rettegő hallgatóságát. Követői között nemcsak a szegényebbek, hanem nemesi családok tagjai, kiváló művészek is megjelentek. Sandro Botticelli is lelkes híve lett, s egyesek szerint a nagy firenzei több festményét elégette a máglyán. 

A fráter nemcsak a kicsapongást és a fényűző lakomákat szüntette meg, hanem szélsőségesen vallásos életet kényszerített a népre. A tobzódást törvényszerűen felváltotta az egyszerű életre való igény, így sokan rövid ideig átvették fanatizmusát, de a többség egyszerűen félelemből követte. Égett a hiúságok máglyája.

Bandái, fundamentalista fiúk és fiatal férfiak – jámbor gengszterekként – járőröztek az utcákon, ezek a kóbor bandák gyakran erőszakkal „segítették” a polgárokat, hogy megtaláljanak minden hívságos tárgyat, és azt a tűzbe dobják. A fanatikus fiatalok erőszakosan behatoltak a házakba, átkutatták a szekrényeket, elkobozták, amit hívságosnak ítéltek, a gyerekektől még a játékokat is elvették. A nagy máglya a főtéren több ezer kozmetikumot, hangszereket, ruhákat és tükröket nyelt el, de felbecsülhetetlen művészi könyveket, szobrokat, festményeket és bútorokat is. 

A fanatizmus nem hoz megoldást


Úgy tűnt, mindenki a bűnbánat tavában fürdik, az utcán és a piactereken nem lehetett hallani káromkodást, inkább egyházi himnuszokat énekeltek, segítették a náluknál szegényebbeket, és el nem mulasztották volna a fráter beszédeit. De erőszakkal kényszerítette hallgatóira mindezt, és fanatikus karizmájával el is érte, hogy a pillanat hevében hallgassanak rá.

Mihelyt elmúlt ez a lázas állapot, az emberek körülnéztek, és becsapva érezték magukat. Nem kaptak, mert anyagi tettek révén nem kaphattak belső megnyugvást. Anyagi szépségektől megfosztották magukat, de lelki szépségre így nem tehettek szert, ott maradt az üresség, és a maró hiány a korábban dicsőített fráter ellen fordította őket. Valakit hibáztatni kellett a lelki ürességért, amiért kizárólag saját maguk voltak a felelősek. 

Machiavelli személyesen nem találkozott Savonarolával, mégis ravasz politikusként sokat tanult a domonkosrendi barát példájából. Többek között azt, hogy nem lehet nyíltan megkövetelni semmit, mert pont az ellenkezőjét éri el vele, aki ezt teszi. Amit az utókor láthatott, az is hasonló: a tekintélyelvű kormányok, a tekintélyelvű tanítók eleve kudarcra vannak ítélve.

A történelemben több példát is látunk arra, hogy sem az erőszak, sem külső nyomás soha senkit nem fog belső változásra késztetni. Savonarola ugyanakkor a társadalmi igazságosság és a reform egy korai modellje is. Tizenkilenc évvel Luther Márton fellépése előtt halt meg, de a pápai visszaéléseket támadó munkája is hozzájárult ahhoz, hogy Luther a wittenbergi vártemplom ajtajára tűzte 95 pontját.

Cromwell etikai meggyőződése 


150 évvel a hiúságok máglyája után, sorsfordító események zajlottak Angliában is. A polgárháború közeledett a királygyilkosság felé. Míg Savonarola fanatikus követői csak megbotozták azokat, akik esetleg ellenszegültek a puritán életre való felszólításnak, Cromwell serege „fegyveres egyház” is volt. A katonák magukat kiválasztottaknak tartották, és ezt tüzelte bennük vezérük is. Azt hitték, hogy Isten aktívan irányítja őt és seregét. Oliver Cromwell azonban nem Isten szeretetének eszköze akart lenni, hanem abban a meggyőződésben élt, hogy majd ő tesz rendet Isten helyett.

A puritánok az anglikán egyház reformációjában odáig mentek, hogy eltörölték a karácsonyt, mint katolikus ünnepet. Ez közfelháborodást váltott ki. 1647-ben Canterburyben a tüntetők összetörték az árut azokban a boltokban, amelyek kinyitottak karácsony napján, majd megszállták és uralmuk alá vették az egész várost.

A puritánok az anglikán egyházat akarták megtisztítani a pápaság minden korábbi vonásától. Hitbuzgó, sokszor fanatikus emberek álltak közéjük, akik egy része kivándorolt Amerikába. Leszármazottaikból lettek a telepesek – természetesen más országok bevándorlóival egyetemben. Jusson eszünkbe: az indián áldozatok emlékére minden évben Nemzeti Gyásznapot tartanak az óceán partján Plymouth Rocknál, ahová az angol Mayflower megérkezett… Bővebben: Hálaadás napja – egyiknek ünnep, másiknak halál

Oliver Cromwellről a történettudósok megállapították, hogy nem lehetett mentálisan teljesen ép, többször volt idegösszeomlása, és depressziótól szenvedett. A parlamentért küzdött, majd a köztársaságért, a királygyilkosság szorgalmazója lett, aztán bevezette katonai diktatúráját, sőt a királyi palotába költözve felségnek szólíttatta magát. Firenze városállamához hasonlóan Anglia is köztársaság lett, de csak rövid időre: az egyik diktátort felváltotta a másik.

ahimsza kutatás terror történelem filozófia


 
1660-ban a hatalom újra a királypártiak kezébe került. Amikor a kivégzett király fia, II. Károly visszatért, a már halott Cromwellt árulónak minősítette. Jellemző, mennyire gyűlölték, mert még a tetemét is kiásták, összeabroncsozták, lefejezték úgy akasztották fel. Fejét mumifikálva a westminsteri apátság előtti póznára tűzték, ott lógott 20 évig…

A történelemtudomány számon tartja: Cromwell uralma idején több mint 300 ezer ember halt meg. A katolikus Írországban brutális vérengzést hajtott végre, ott még ma is gyűlölt alak, nem felejtik el a 220 ezer ír halottat. A vallási radikalizmusnak semmi köze az Isten-tudatos élethez. Semmilyen szélsőséges csoport nem hivatkozhat arra, hogy Isten útját járja. Cromwell is Isten kiválasztottjának tartotta magát, de ma népirtással vádolhatnánk. Az angol parlament épülete előtt álló szobra felállítása óta megosztja az embereket.

Összegzés: A tudás megőrzése erőszakmentes továbbörökítés 


Savonarola nyíltan beszélt a pápa erkölcstelen életmódjáról, és követelte a megújulást, erre VI. Sándor eretneknek bélyegezte, majd kitagadta és kivégeztette. Jóval később Savonarola egyik műve a jezsuita rend tankönyve lett, és az Egyház majdnem szentté avatta. Savonarola élete nagyon jól példázza, hogy még az egyén számára hasznos dolgokat sem lehet erőszakkal megértetni másokkal, akarata ellenére senkit nem lehet üdvözíteni. Senkire sem lehet belső megújulást kényszeríteni, mint azt a szó is jelöli, annak belülről kell fakadnia. 

Cromwell úgy gondolta egy diktátort dönt le a trónról, és szintén az erkölcsi megújulás nevében lépett fel, aztán maga is diktátorrá vált. Mindkettő puritán, erkölcsös életre buzdított, de erőszakkal akarta elérni, így természetes, hogy velük együtt eszméiknek is bukniuk kellett. Erőszakkal, az intolerancia eszközével nem lehet jobbá tenni sem az egyént, sem a világot. A történelemnek ez a két fejezete is fényesen igazolja Gandhi erőszakmentes politikáját, aki úgy ért el tartós eredményt, hogy nemhogy vér nem tapadt a kezéhez, de valóban az egyszerű élet példaképévé válhatott.

Erőszakkal lehetetlen a tudás megőrzése és továbbadása is. Az életmód pozitív változtatását sem lehet előírni, fanatikusan megparancsolni. Shakespeare azt kérdezi:

„Kivont szablyával békét prédikálsz?”

De feltehette volna a kérdést így is: Erőszakkal akarsz jobbá tenni? Sem az egyénnek, sem a társadalomnak nem fog sikerülni ily módon. A történelem bebizonyította, hogy minden háború, kizsákmányolás alapja az, ha valaki vagy valakik úgy érzik, ők az igazság birtokosai, és ez feljogosítja őket mások leigázására. De a történelem számtalanszor bebizonyította azt is, hogy belső változás igénye nélkül nem lehet embereket vagy népeket megváltoztatni. Ideig-óráig talán sikerülhet, de tartósan pozitív változás csakis akkor lehetséges, akár az egyéni, akár a társadalmi életben, ha azt az ember maga akarja, s ha képes azért komoly áldozatot is hozni. 

Kapcsolódó cikkek


 
 

Tovább olvasom

24 nov

Hálaadás napja – egyiknek ünnep, másiknak halál 

Magyarországon a karácsony a legnagyobb ünnep, angolszász területen a Hálaadás napja is. Közeleg az év vége és az ünnepek, melyek jó esetben színessé, szeretetteljesebbé teszik életünket. Jó, ha nem a megszokás rutinja szerint zajlik. Mi lenne a megszokás?

Ha bele sem gondolunk, mi húzódik egy-egy ünnep mögött, s ha nem vesszük figyelembe, hogy a mi örömünkért esetleg mások fizettek vagy fizetnek meg. Ha nem teszünk fel a kérdéseket a körülöttünk levő világ felé, ha csak éldegélünk a kis megszokott díszletek között. Mi a hálaadás? Hogyan alakult ki? Kinek és miért kellene hálát adnunk, s főleg hogyan? 


A ma emberének nincs ideje leülni, és elgondolkozni azon, mi van a dolgok hátterében, hiszen napirendjében még arra sem futja, hogy a látható dolgokat elemezze, nemhogy a mögöttes információt. A többit csak erősebb idegzetű olvasóknak ajánljuk.

ahimsza karma terror tradíció ünnepek


 
Mióta van Hálaadás napja? 


Az angolszász Hálaadás napja főleg az Egyesült Államokban nagy ünnep, de Kanadában és Angliában is megtartják. Egy különleges nő, Sarah Josepha Hale érdeme. Addig, ha meg is emlékeztek róla, ez különböző módon és időpontokban történt. Hale a XIX. században élt, a Ladies’ Magazine, egyben az ország első női szerkesztője volt. Nagyon szerette volna elérni, hogy minden tagállamban egyszerre legyen a Hálaadás napja. Tizenhét évig írt újságcikkeket, levelezett a politikusokkal, megindokolta, miért lenne szükség egy közös ünnepre.1861-ben az unió szétesett, elkezdődött Észak és Dél polgárháborúja. Sarah már az ötödik elnöknek, Abraham Lincolnnak írta levelét, aki meglátta benne az egységre való esélyt.1863-ban nemzeti ünneppé nyilvánította a Hálaadást, melyet minden évben november utolsó csütörtökén tartanak. Sara 58 évesen állt ki először az ünnep ötlete mellett, és 75 éves volt, amikor küzdelmét siker koronázta.


Egy szép legenda szerint Lincoln elnök kisfiának, a 10 éves Tadnek volt egy Jack nevű pulykája. Jellemző, a gyerekek szeretik az állatokat, barátként tekintik őket. A Hálaadás közeledtével Tad egyre jobban féltette kedvencét. Rettegett attól, hogy az asztalon tálalva látja viszont. Egy fontos megbeszélést félbeszakítva a felnőttek közé rohant, és könyörögni kezdett apjának, hogy mentse meg Jacket. Sikerült elérnie.

ahimsza karma terror tradíció ünnepek
A pulykák meseháza zsalugáterrel, virágkoszorúval

A Hálaadás napja Amerikában - két madár megmenekül

A valóságban Bush elnök kegyelmezett meg először az asztalára szánt madárnak, azóta minden elnök követi a szokást, s a fotósok előtt parádézik egy élő pulykával. A Hálaadás ünnep forgatókönyve szerint négy pulykát adományoznak az elnöknek. Kettő pecsenyeként az ünnepi asztalra kerül, a másik kettő megmenekül. Még nevet is kapnak: Szabadság, Béke, Becsületes stb. A Nemzeti Pulyka nyilvános ceremónia keretén belül kegyelmet kap, a másik, a Pót-Nemzeti Pulyka, tartalék, de ő is túléli a véres napot.

Ha arról olvasunk, hogyan készítik elő a ceremóniát, azt kérdezhetjük magunktól: Ugye, csak egy rossz álom mindez? Ez a bolygó lenne az én valódi otthonom? Fűtött pulyka álom-házban nevelik a kegyelemre esélyes madarakat és kikelésüktől fogva paparazzi képzést kapnak, rendszeresen vakukat villantanak előttük. Kisgyerekek csoportjait arra kérik, hogy zajongjanak, sikongassanak a ház körül, hogy a madarak mindezt megszokják. A húsz legnagyobb és legjobban viselkedő közülük kerül ki a két döntős. Amikor megérkeznek a fővárosba, egy luxus szállodába viszik őket. Itt a legolcsóbb szoba 50000.-Ft/éj fölött van, de ezek a szárnyasok lakosztályt kapnak! A padlót leterítik ponyvával és felszórják forgáccsal. Másnap viszik őket a Fehér Ház rózsakertjébe, a ceremóniára.

Volt néhány év, amikor az ünnep után Disneylandbe vitték őket, és egy show keretén belül mutogatták, mint a parádé marsalljait, de az utóbbi években mindkettő egy állatkertbe vagy farmra kerül. Mivel a kezdetektől természetellenes életre kényszerítették őket, egy év múlva elpusztulnak, pedig az átlagéletkor 5 év lenne. Társaik azonban a sütőben végzik… Évente 235 millió pulykát esznek meg az amerikaiak, csak Hálaadáskor körülbelül 50 milliót.


 
Vajon a pulykák is élvezik? 


Feltette már a kérdést valaha: Miért kell a szerencsétlen pulykákat megölni ahhoz, hogy ünnepeljünk? Ha tudatosak vagyunk Istenről, és köszönetet szeretnénk mondani, Ő nem vár el semmilyen „pogány” véres áldozatot. De még materialista szemmel is furcsa, hogy egy államelnök „megbocsát” egy szárnyasnak, ugyanis ez az eredeti ünnep, a „pardoning” ceremónia. Mi volt a „bűne”, amiért megbocsátást kapott? Ennyire szánalmasak vagyunk? A New York állambeli Erie megye vezetője például húsvét előtt egy báránynak kegyelmez meg…


Az őshonos pulyka tud repülni, szépen alszanak a fákon. A nagyüzemi tenyésztéssel a pulykák olyan természetellenesen nagyok, hogy sokan fel sem tudnak állni. A fogyasztásra tenyésztetteket felhizlalják, gyakoriak az elhízással összefüggő betegségek, a szív és légzőszervi elégtelenség és az ízületi fájdalom. Akkora mellük van, hogy még ha párosodhatnának, akkor sem lennének képesek rá. Mivel a minél nagyobb tömeg a cél, jellemző, hogy legtöbbször a saját súlyukat sem bírják megtartani, sőt a vágó koruk, vagyis körülbelül 18 hét előtt kimúlnak. Mindez jellemző a hazai pulykatenyésztésre is, és hazánk a világ 3. legnagyobb pulykahús fogyasztó nemzete!
 

ahimsza karma terror tradíció ünnepek

 
A Hálaadás napja az indiánmészárlás emléknapja? 


A hagyománynak kétféle verziója van. Egyik kedves, emberi történet, de félő, hogy a rémisztő valóság más volt. Íme az első:


1620-ban Angliából megérkezett a Mayflowernek nevezett vitorlás Amerikába, fedélzetén a Pilgrimnek (zarándoknak) nevezett emberekkel. Ők az anglikán egyháztól különvált csoporthoz tartoztak, mert szerintük az anyaország nem határolódott el eléggé a számukra hírhedt katolikus egyháztól. Az utazástól, betegségtől, nélkülözéstől legyengült telepeseket egy indián törzs segítette az első időkben. Tőlük tanulták a kukoricatermesztést, a juharfák megcsapolásának, az édes szirup kinyerésének titkát is. A következő év sikeres betakarítása után a tradicionális angol szüreti fesztivál mintájára nagy ünnepséget rendeztek, ahová meghívták az indiánokat is.
 
Többen viszont úgy vélik, hogy az első Hálaadás napjának megtartása több millió indián lemészárlásának megünneplése volt. Erről ma nem beszélnek, a mai generáció tagjainak legtöbbje talán nem is tud róla. Az őslakosokra emlékezve sok amerikai állampolgárnak ez a dátum nemzeti gyásznap. Eszerint az első hivatalos Hálaadás nem egy ünnepélyes összejövetel volt, hanem 700 pequot indián férfi, nő és gyerek lemészárlásának, megünneplése. 1637-ben angol és holland telepesek meglepték az éves betakarítást ünneplő indiánokat, lelőtték vagy agyonverték őket, akik pedig a közösségi épületben kerestek menedéket, azokra élve tűzhalál várt. Másnap a kormányzó bejelentette, a hálaadás napját, amit ebben az államban 100 éven keresztül meg is tartottak. E „győzelem” után a bátor telepesek falu után falut romboltak le, a lakosokat megölték, vagy eladták rabszolgának. Egy Pequot elleni különösen sikeres rajtaütés után is bejelentették a „pogány vadak” feletti hálaadást. A bennszülöttek levágott fejét úgy rugdosták az utcákon, mint a futball-labdát. 
 
Az indián áldozatok emlékére minden évben Nemzeti Gyásznapot tartanak Plymouth Rocknál, ahová a Mayflower megérkezett. A kis massachusettsi tengeri kikötőnél áll Amerika egyik leghíresebb műemléke. A nemes vonású indián a tengert kémleli, s az aktivistákkal együtt talán arra figyelmeztet, hogy a hiteles és pontos történelem-oktatás segíthet, hogy tanulni tudjunk a múlt hibáiból.

Hálaadás ünnepe Angliában


Az angolszász kultúrkörben a Hálaadás Szüreti Fesztiváljának nincs hivatalos dátuma, az Egyesült Királyságban ezt a holdnaptár szerint tartották. Az egyik legrégebbi fesztivál, de nem nyilvánították nemzeti ünneppé. A Szüreti Hálaadás Nagy-Britanniában megelőzte a kereszténységet, ekkor a szászok kínálták az első kéve kukoricát a termékenység istenének. A betakarítás végén aztán összejöttek egy szüreti vacsorára. Mai változata 1843-ban, Cornwallban kezdődött, amikor Robert Hawker meghívta a helyi híveket egy speciális hálaadásra a templomba. Ez eredményezte később a templomok szokásos, házilag előállított díszítését. A régi időkben a gazdák sikerét a növények határozták meg. Úgy tartják, az utolsó kéve kukoricából készült „kukoricababák” szimbolizálják a gabona istennőjének szellemét. Ilyenkor az egész közösség meghívást kap egy ünnepi vacsorára. A gyerekek himnuszokat énekelnek, és aki teheti, ajándékba gyümölcsöt és zöldséget osztogat. Kanadához hasonlóan szeptember végére, október elejére esik ez a nap. Kosarakat díszítenek fel étellel, gyümölcsökkel, hogy megünnepeljék a sikeres aratást, és köszönetet mondjanak érte. Az összegyűjtött élelmiszert általában helyi karitatív szervezetek kapják, amelyek segítik a hajléktalanokat és a rászorulókat.


 
Valóban a háláról szóljon


Decemberben, mielőtt megvenné a pulykát, álljon meg egy pillanatra, mert talán nem teszi majd a kosarába. Gondoljon bele a fagyasztott tetemek láttán, hogy önkezével valószínűleg nem lenne képes elvágni a torkát egyetlen élőlénynek sem. Magyarországon nincs Hálaadás napja, de igenis van hálaadás ünnepe. Legyen az erőszakmentes, valóban a szeretetről, a minden lény iránti szeretetről szóljon. A háláról, mert kaptunk választási lehetőséget, mindig eldönthetjük, melyik utat választjuk! 


 

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

07 nov

Vámpír legendák és valós történetek

Az eposz középpontjában a hősi ember eszménye áll, a modern kor vámpírjai ennek eltorzult utódai. A halhatatlanságra vágyó embert mindig is vonzotta a túlvilági lények birodalma, ezért vált Drakula gróf legendája vagy Nosferatu világhírűvé. Ez utóbbi, A sötétség fejedelme, a modern ember drámája is, aki rádöbben, hogy nem tud meghalni, de szeretet nélkül élni sem. Lessünk hát be egy kicsit a vámpír legendák színfalai mögé: meglepő dolgokra derül fény!

filozófia halál hírességek terror érdekes

Vámpírok léteznek? 

A régészek már tártak fel olyan sírokat, amikben a csontváz karóval átdöfve feküdt, vagy téglával a szájában, kővel a koponyáján és a mellkasán. A régi hiedelem így temette el a vérszívónak tartott embereket. Néhány éve Sozopol városa hívta fel magára a nemzetközi figyelmet, amikor Bulgária Nemzeti Múzeumának igazgatója, Bozhidar Dimitrov bejelentette, hogy ásatások közelben „vámpírsírt” találtak. Naponta 15-20 busz érkezett, tele külföldi turistával, hogy megnézze a kiállított csontvázat, melynek mellkasából – a vámpírok szokásos elföldelése szerint – vaspálca állt ki. Dimitrov nevetve megjegyezte: Vámpírok léteznek, de ezek a parlamentben, a kormányban vannak.

Rossz emberek mindig is voltak, ha nem is vámpír alakjában. Mondjuk inkább úgy, a vámpírok, az „élőhalott” lények a valóságban olyan emberek, akik mindenféle cselekedetre képesek, csak önzetlen szeretetre nem. A vámpír másokon élősködik, semmi sem szab gátat érzéki cselekedeteinek, még csak fel sem merül benne az alkotás gondolata, ő nem valamit jobbá, szebbé akar tenni, csak elvenni és rombolni. Kisebb-nagyobb mértékben mindannyiunk jellemében megvan, ha a „vámpírság” fogalmát az önzés, az énközpontú, másokat kihasználó jelentéssel használjuk. Vajon milyen emberkép ez? Miért lett olyan népszerű figura? 

filozófia halál hírességek terror érdekes

Konkrét vámpírtörténetek: Drakula gróf legendája 

Erdélyben a törcsvári kastély az egyik legszebben felújított vár. A 15. században állítólag itt élt a Drakulaként elhíresült, kegyetlen havasalföldi vajda, Vlad Tepes. Róla mintázta Bram Stoker 1897-ben megjelent Drakula gróf válogatott rémtettei című művének főszereplőjét, ami azonnal meghozta számára a hírnevet. A legenda szerint Stoker a magyar Vámbéry Ármin Kelet-kutató tudóstól hallott a véreskezű Karóbahúzó Vladról. Ha ez nem is biztos, az igaz, hogy a 16 nyelven beszélő, szerény professzor nagy hatással volt rá, annyira, hogy a regényben szereplő Arminius, budapesti egyetemi tanár figurájában őt látjuk viszont. Stoker sosem járt Erdélyben, a regényt 6 évi könyvtári kutatómunka előzte meg.

Drakula története közismert, és a téma 1931-ben fekete-fehér filmként is hatalmas sikert aratott. Azóta is egymást követik a különféle Drakula-filmek, pedig a valóság sokkal rémesebb volt… A csúcsos fejű, gülüszemű, vad tekintetű Tepest nem csak a regényben hívták Drakulának. Apja vette fel a sárkány vagy démon, ördög jelentésű nevet, mert a Sárkány Lovagrend tagja volt. Arra nincs bizonyíték, hogy Drakula kastélya volt a kivégzések helye, de tény, hogy a gróf kedvenc időtöltése mások kínzása volt, a karóba húzatást már a legkisebb vétekért is kiszabta. Előszeretettel üldözte a szászokat és a magyarokat, egy csata után pedig 38 ezer törököt gyilkoltatott le a Duna mentén. 

Nosferatu, a vámpír: legendák a rettegésről

A román nesuferitu szó jelentése: elviselhetetlen, visszataszító, a görög nosophoros szóé: vírushordozó. Murnau filmje az I. világháborút követően jött létre, nem sokkal a spanyolnátha járványa után, mely megfertőzte a világ népességének egyötödét. Vajon a fenyegetettség, a félelem sarkallta a kegyetlen befejezésre, melyben a pozitív szereplő vagy meghal, vagy börtönbe kerül, s nyitva áll az út, hogy tovább terjedjen a pestis és a gonoszság. Gilberto Perez, filmkritikus szerint

„Nosferatu, a vámpír, nem is annyira karakter, inkább szimbolikus megtestesülése a kinti baljóslatú világnak.” 


A film végén felsóhajtanánk, Nosferatu elpusztul, már nincs miért félni. Nem ez a befejezés, mert nem lehet egyetemes megváltást várni, mindig mindenkinek önmagának kell dolgoznia rajta. Külső eszközökkel nem lehet legyőzni démonjainkat, fantomjaink belülről kísértenek. Illúziók, melyek a bölcs számára nem léteznek, másokat viszont lelki műveltség híján negatív cselekvésre késztetnek. 

Nosferatu az éjszaka fantomja 

Werner Herzog úgy tekintett a Murnau rendezte '22-es Nosferatu-ra, mint a legjobb német filmre, ezért választotta ő is témájául 1979-ben. Egy mondatával sokkal tovább viszi, általános emberi problémát fogalmazva meg. A szeretet hiánya a legnagyobb fájdalom – mondja Nosferatu Herzog filmjében. A művészfilm megpróbál valamit kihozni a szeretet nélküli ember vergődéséből. Elgondolkodtató üzenet Wismar lakosságának utolsó estéje is: a halálra készülve a patkánytenger közepén csak őrült dorbézolásra képesek…

Az ember megváltásra vágyik, talán ezért vonzza a téma még ma is a nézőt vagy az olvasót. Ezért szánalmas az agyzsibbasztó könyvek és filmek sorozata, a fiatalok által kedvelt filléres fércművek. A tinik jelentős rétege, akik vérfarkasokról leszbikus vámpírnőkről olvasnak, vámpír és zombivadászatot játszanak a kütyükön, és ész nélkül töltik le a telefonjaikra a véres képeket. Az adrenalinszintet fokozni, az érzékeket borzolni kell – ha nincs nemes cél, akkor alantasabb régiókban keresünk.


A vámpírirodalomban a fény az egyetlen ellensége a gonosznak, életünk negatív gondolkodásának pedig a valódi tudás megszerzése. A fény elpusztítja a kísérteteket, a tudás pedig az illúziót. Ezért a védikus kultúra tanulója köszönetet mond mesterének, aki „a tudás fáklyalángjával felnyitotta a tudatlanság sötétségétől elvakult szemeket.” Miként az Úr is megígéri, hogy

„a tudás fénylő lámpásával szétoszlatom a tudatlanságból származó sötétséget”. Bhagavad-gítá 10.11.

filozófia halál hírességek terror érdekes

 
Horror a valóságban

A Drakula híres vámpírja Lugosi Béla, de nemcsak ennek a filmnek van magyar vonatkozása, hanem Herzog filmjének is. Sajnos. Állati kegyetlenség nem a filmvásznon, hanem az életben zajlott. A rendezőnek vörös szemű, szürke patkányokra volt szüksége, Magyarországról importáltak laboratóriumi fehér példányokat, és befestették őket. Már az utazási feltételek annyira rosszak voltak, hogy a patkányok elkezdték egymást enni. A ketrecbe zárt szerencsétleneket forrásban lévő festékes vízbe merítették néhány másodpercre, rengeteget kínhalálra ítélve ezzel.

A túlélő állatok védték magukat, megpróbálták lenyalni a festéket. A holland viselkedési biológus, Maarten 't Hart, volt a szakmai tanácsadó, de miután szemtanúja volt a kegyetlen bánásmódnak, a továbbiakban nem kívánt együttműködni. Hart azt is tanúsította, hogy a a filmben szereplő juhok és lovak is sokat szenvedtek, nagyon rosszul bántak velük. Amikor Herzog bejelentette tervét, hogy 11000 patkányt ereszt szét az utcán, abban a jelenetben, amelyben Nosferatu megérkezik a hajóval, Delft polgármestere azonnal elutasította az őrült ötletet. Ezért másik városban forgatták a jelenetet.

Mit kérdezzünk? - filozófiai végkövetkeztetés

Ezekben a művekben a főhősöknek nem legyőzendő akadályokon kell átkelniük, hanem borzalmakkal kell szembenézniük, és nem mártír, hanem préda lesz belőlük. Esetleges bukásukban nem a katarzis a vég, hanem valami lesújtó nihil. Az elidegenedett, gépies civilizációban a magányos ember azt a kérdezi: Miért hagyta magára Isten a világot? Pedig a kérdés sokkal inkább az: Miért hagyta magára a világ Istent?


Matthew Arnold, angol költő és kritikus, úgy vélte, a gyors iparosodás és az ezzel járó társadalmi ellentétek alapjaiban fenyegetik az emberi kultúrát, „barbárrá anyagiasítják a felsőbb, és csőcselékké vadítják az alsóbb néposztályokat”. Vajon mit mondana ma?

A Rámájana vagy a Mahábhárata is beszél démoni lényekről, s bár szellemi és fizikai tulajdonságaik rendkívüliek, soha nem győzedelmeskednek. A védikus filozófia és irodalom véleménye megegyezik: a jót soha nem győzheti le a gonosz. Az emberi tudat szabadon vonzódhat a magasabb vagy alacsonyabb rendű létformákhoz, az élet, ez a nagy játszótér lehetővé teszi, sőt felkínálja, hogy kövessük eszményeinket. Tudatállapotunk szintjének megfelelő világképet látunk, ami nem biztos, hogy megegyezik a valósággal. Mégis ennek megfelelően választunk példaképeket is. Mire vágyunk hát? Kik a mi hőseink?


Kacsolódó cikkek

Dr. Frankenstein munkában - kérdések a fejátültetésről

Tovább olvasom

06 ápr

Terrorveszély Indiából nézve

Az utóbbi évtizedekben megszokhattuk, hogy a nyugati félteke a világ biztonságosabb oldala. Ebbe a komfortzónába hasított bele a szeptember 11-i merénylet. Akkor még nem sejtettük, hogy a mi Európánk is, a II. világháború után újra az aggodalom helyszínévé válhat. A párizsi és a brüsszeli merényletek új korszakot nyitottak Európában. A bizonytalan helyzet mindannyiunkat újraértékelésre késztet. Ahogyan a bajba jutott kisded mamájánál keres menedéket, cikkünkkel az európai kultúra bölcsőjében, az ókori India bölcsességében keresünk választ a sok megválaszolatlan kérdésre.

Leveles Zoltán írása

terror ahimsza karma környezetvédelem menekültválság állatok Nobel-díj

Jelen tények

A világsajtót és a világ minden tévécsatornáját bejáró brüsszeli robbantásos merényletek képei mindenkit mélységesen megráztak. Ártatlanul életüket vesztett áldozatok és sebesültek. A túlélők megszólalásai tovább sokkolnak bennünket. Az ember azon veszi észre magát, hogy szeme összeszűkül, ajkai összeszorulnak, és fejcsóválva hitetlenkedik, hogy ez nem lehet igaz. Magatehetetlensége akaratlanul is egyfajta dühvel párosul, amikor azt mondja magában, hogy most már aztán álljon meg a menet. Miért kell ártatlan embereknek meghalnia, miért kell rettegésben élnünk, amikor már éppen minden olyan szépen alakult? Mindenki jót akar és mégis minden rosszra fordult.

Nem kívánok végeláthatatlan politikai fejtegetésbe bocsátkozni. Viszont a bennünk lakó bölcsesség meg szeretné velünk értetni a problémák kialakulását. Szeretnénk tudni, hogy mi vezetett a nemkívánatos körülmények kialakulásához. Miért kell szenvednünk, ha egyszer mindannyian boldogok szeretnénk lenni? Vajon milyen távolra kell eljutnunk az okfejtésben?

Az igazság törvénye

Ha az ember pofont kap valakitől, akkor óhatatlanul is neheztel a támadóra. Elvileg tudjuk, hogy kenyeret kéne adni cserébe, de ösztöneinkben a szemet szemért, fogat fogért törvénye működik. A törvény szerint ne okozzunk senkinek sem szenvedést. Ha azonban az erőszakmentesség természetünkké válik, akkor a nem-ártás alapvető hozzáállás lesz. Sőt, azon túlmenően, talán egyszer eljön majd az a nap is, amikor őszintén kegyessé válunk, és kenyérrel válaszolunk a ránk támadónknak.

Tény, hogy első reakciónk egy dühös értetlenség lesz. Aztán, ha verekedésbe torkollik a pofonos konfliktus, és valaki ki szeretné bogozni, akkor a végtelenségig nyomozgathatna, hogy végül is ki ütött először? Ha már mindkét fél ezer sebből vérzik, elég nehéz dolgunk van az eredeti ok megkeresésekor. Ami biztos, szét kell szedni őket és ellátni a sebeket, majd valami kompromisszumot találni. Így leírva aránylag egyszerűnek tűnik a megoldás, de lássuk be, sokszor még két ember esetében is szélmalomharc a kialakult konfliktus feloldása. Ha egyik felet meghallgatjuk, neki adunk igazat, ha a másikat hallgatjuk meg, akkor neki adunk igazat, és ide-oda pattogunk, akár egy ping-pong labda. Persze ha egyik fél bizonyos határon túllép, mondjuk, nyolc napon túl gyógyuló sérülést okoz, vagy netán emberi életet kiolt, akkor nincs helye különösebb diskurálásnak. A törvény szerint majdnem mindegy, hogy ki ütött először, ha valamelyik fél túllépte a vita és a bűncselekmény határát. Igazságot kell tenni, a törvény ellen vétkezőket megbüntetni.

Káosz vagy harmónia

Kétségkívül, a terrortámadás óriási és elítélendő pofon. Legnehezebb a közvetlen érintetteknek, az áldozatok hozzátartozóinak és barátainak. Együtt érzünk velük. Tegyük hozzá, nekünk sem könnyű. Minden európai közvetlenül érintett. Mindannyian szenvedjük a terrortámadás következményeit.

Mint korábban említettem, ebben az írásban nem a politikai okokat fejtegetjük, hogy miként a menekültválság, hogyan az öbölháború stb. Inkább a szenvedést, mint alapvető létkérdést járjuk körbe. Mindenekelőtt leszögezhetjük, hogy a védikus bölcselet szerint nincs okunk aggodalomra, ugyanis a világot abszolút harmónia hatja át. Itt máris meg kell állnunk egy pillanatra. Hogyan lehet ott abszolút harmónia, ahol ártatlan embereket gyilkolnak meg? Szórakozik velünk a Mindenható, vagy netán kínozna, büntetne bennünket, hogy ezt a fájdalmasan sajgó káoszt abszolút harmóniának nevezi? A kérdés jogos. Legalábbis innen nézve annak tűnik. Ha csak egyetlen emberéletet is kioltanak ártatlanul, az minden körülmények között elítélendő. Nekünk, az itt maradtaknak pedig fájdalmas és igazságtalannak tűnő.

terror ahimsza karma környezetvédelem menekültválság állatok Nobel-díj
A belső béke ösvényén az ember nem hagy maga mögött karma-lábnyomot.  Fotó: Leveles Zoltán

Energiamegmaradás

Közelítsük meg a kérdést másik oldalról. A tetteknek a fizikai hatáson túl bizonyos finomabb síkon tapasztalható energiájuk van. Vegyünk egy példát: ha megsimogatjuk a gyermek buksiját, vagy ugyanazt a gyermeket a másik utcabéli csibészek jól elagyabulálják, akkor a fizikai világ számára látható jelenségen túl is történik valami. A gyermek mosolyán vagy sírásán túl még valami történik. Pozitív vagy negatív energiák gerjednek a gyermekben. Ezek az energiák nem állnak meg a bensőjében, hanem környezetére kisugározza azokat.

Hasonlóan, minden tettnek energiája van. Az indiai lelki szakirodalom a tettet és annak bevonzott energiáját nevezi karmának. Minden tettnek súlya van. A tett minősége határozza meg, hogy ez a súly mennyit nyom a mérlegen, vagy úgy is mondhatnák, hogy a lélek milyen súllyal kerül a mérlegre. Az égi tettek pedig olyanok, mint a héliummal teli lufik: kiemelik a lelket a súly világából, fel a magasba.

A tettek természete

Az égi tettek alaptermészete az erőszakmentesség, és hogy mindenkinek örömet szerez. Nem csak a mi megítélésük szerint, hanem mindenki szerint. Természetesen beleértve a Legfelsőbbet is. Ebből következően a minden élőlény lelki felemelkedését szolgálják, rövid és hosszútávon is elégedettséget eredményez.

Az anyagi tettek pedig a lelki boldogság helyett valamilyen élvezet délibábját kergetik. Ez önmagában végül is nem volna baj. A gond viszont az, hogy az anyagi tettek érintettjei az elégedettség helyett az élvezet utáni szomjukat fokozzák. Anyagi értelemben az élőlény nem igazán tud elégedetté válni. Ha van egy, kell kettő. Ha van kettő, kell nagyobb. Ha van nagyobb, kell az újabb. Ha van újabb, kell az édesebb. Ha pedig megvan az édesebb, akkor hamar rájövünk, hogy egészségünk rovására ment a sok édes. A játéknak pedig néhány évtized alatt vége. Az anyagi tettek ártatlannak tűnnek, de elégedettség helyett végül bonyodalmakat szülnek.

Egyéni tettek, globális következmények

Arra nem is gondolnánk, hogy az egyéni tettek energiái nem állnak meg az egyénnél. A mosolygó, vagy síró gyermek nem csak a gyermek kedélyállapotát határozza meg.  Hat a szülőkre, az egész családra, sőt ha valóban nagy az öröm vagy a baj, akár az egész osztályra vagy iskolára is hatással lesz.

Felületesség volna azt gondolni, hogy az egyéni tettek nincsenek kihatással az egészre. Butaság azt gondolni, hogy ha cián kerül a Tiszába, akkor az nincs hatással a Dunára. Hanyagság azt hinni, hogy ha Magyarországon sósavazzák a fürdőszobát, akkor az nincs hatással Ausztráliára. Önzés azt gondolni, hogy ha műanyag zacskóból csipszet esznek, akkor az nincs hatással a messzi sarkvidékre. Ezek a szemmel látható összefüggések kezdenek összeállni a XXI. század ember fejében. Más kérdés, hogy a mindennapi egyéni tettekben ez hogyan és miként nyilvánul meg.

A tudatosság fogalma

Tudatosan élni azt jelenti, hogy minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyunk magunk után. Ez így érthető. Kevesebb cián, sósav, csipsz. A tudatosságunk nem csökkenhet a nagyok pusztítását látva. A tudatos ember szerint egy fecske képes nyarat csinálni. Lásd Gandhi példáját. Egyetlen ember szembefordult a legerősebb világhatalommal. És volt értelme. Idáig világos.

No de mi van a tettek energiáival? Az ökológiai lábnyom mellett kell lennie egy tett-energialábnyomnak is. Milyen jó volna, ha lenne erre egy megfelelő kifejezésünk. Van. Ez volna a szanszkrit szakirodalomban használt karma szó. A karma az elkövetett tett, és a tett által keltett energia együtt. Megvan az új kifejezés: karma-lábnyom. Úgy kell élni, hogy minél kisebb karma-lábnyomot hagyjuk magunk mögött. A karma-lábnyom magában foglalja az ökológiai lábnyomot is.

Gandhi komoly erkölcsi és életviteli kódexet állított össze a követői számára. A sok más érték mellett kettőre hívnám fel a figyelmet. Önmegtartóztatás és nem-ártás. Az önmegtartóztatás nem feltétlenül azonos az aszkézissel. Sokkal inkább azt jelenti, hogy életünket nem az érzékek és az élvezetvágy irányítja, hanem az értelem. Értelmünk segítségével felállíthatjuk a saját értékrendszerünket. Aki megérti a dolgok összefüggését, annak az önmagára és a környezetre nézve káros dolgokról való lemondás nem aszkézis, hanem a magasabb minőség elérése.

Erőszakmentesség

Elérkeztünk a desszerthez. Ki mondja meg, hogy mikor ártok másoknak, és mikor nem? Kell lennie egy általános mércének. A különféle nációk társadalmi normái eltérőek. Valahol belefér a kutyahús fogyasztása, miközben másutt a kutyát bántalmazó akár elzárásra is kerülhet. Hol az objektív mérce? A hús fogyasztása a Föld lakosságának nagyobbik fele számára természetes. Gandhi számára nem volt az. Nála a nem-ártás elve nem állt meg az embereknél.  Az általános mérce tehát az, hogy mennyi fájdalmat okozunk másoknak azzal, hogy élünk. Súlyos kérdés. Végtére, mint mondták elődeink, minden szentnek maga felé hajlik a keze: „Ó, én soha senkinek sem ártottam, mindig mindenkinek jót akartam, segítettem…” Viszont az objektív mérce a mérvadó, nem pedig a saját véleményünk. Aztán jön a kopp, amikor úgy érezzük, hogy ártatlanul kell szenvednünk.

Ártatlanul? És mi a helyzet a sósavazással, meg a csipszes zacskókkal? Mi a helyzet a miattunk leölt állatokkal? Nagy vakmerőség azt gondolni, hogy a húsfogyasztás nem gerjeszt energiákat. Hús az asztalunkra csak állatmészárlás árán kerülhet. Ha a gyermeket ért pofon kihat a tágabb környezetre, az állatmészárlás fájdalma miért ne gerjesztene fájdalmas energiákat? Az energia nem vész el. Az általunk közvetve vagy közvetlenül okozott szenvedés energiája sem vész el. Gyűlik egy ideig, majd túlgerjedés után nagyot üt.

Ezek a gondolatok sokak számára természetesek. G.B. Shaw a Béke dala című versében súlyosan, és egyértelműen fogalmaz:

Akár a varjak, húst eszünk és húson élünk,

Nem törődve fájdalommal, szenvedéssel, hogy így teszünk.

Miközben világbékét imádkozunk,

Áldozatok katakombáinál erkölcsi törvényt szegünk.

Ekként szül a kegyetlenség háborút.

terror ahimsza karma környezetvédelem menekültválság állatok Nobel-díj
G. B. Shaw 1925-ben kapott irodalmi Nobel-dijat „irodalmi munkásságáért amelyet idealizmus és humanizmus jellemez, valamint sajátos költői szépséggel párosuló erőteljes szatírájáért”

G.B. Shaw egyenes összefüggést lát a hús fogyasztása és a háború kialakulása között. Nincs ebben egyedül. Mögötte áll az évezredes óind bölcselet is.

Végkövetkeztetés

A világbéke az egyén belső békéjével kezdődik. Hogyan is érhetnénk el világbékét, ha az egyénekben háború dúl. A bennünk kavarodó békétlenségnek olyan súlyos okai vannak, mint amilyen az önteltség, mohóság, irigység, fanatizmus és hasonló belső ellenségek.

Viszont a belső ellenségek leküzdése mellett tetteinkkel is hozzájárulunk a belső béke eléréséhez. Hogyan is érhetnénk el a belső békét, ha miattunk, azaz hogy a nyelvünk miatt szisztematikusan, szervezetten ártatlan állatokat mészárolnak le? Miért is kellene bármilyen módon bármilyen erőszakot támogatni? Ilyen súlyú kérdést nem bagatellizálhatunk el. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy a vágóhidakon keletkező energiák megállnak a falakon belül, vagy hogy nem is keletkeznek. E cikk olvasása után senki sem kérdezheti, hogy mi köze a békének a húsevéshez.

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom


India Hangja

blogavatar

India elgondolkodtat. Valami, misztikum hatja át évezredek óta, amitől a legnagyobb káosz is harmóniává lesz. Ezt a békét kutatja az India Hangja csapata. Olykor indiai vagy éppen nyugati napi aktualitásokra reagálunk, máskor pedig az ősi bölcsek szavait vesszük elő. Jó olvasást és jó utazást kívánunk India szellemi tárházában! Adó 1% India Klub Alapítvány – Adószám: 19561383-2-43

Bharata a Facebookon