06 ápr

Terrorveszély Indiából nézve

Az utóbbi évtizedekben megszokhattuk, hogy a nyugati félteke a világ biztonságosabb oldala. Ebbe a komfortzónába hasított bele a szeptember 11-i merénylet. Akkor még nem sejtettük, hogy a mi Európánk is, a II. világháború után újra az aggodalom helyszínévé válhat. A párizsi és a brüsszeli merényletek új korszakot nyitottak Európában. A bizonytalan helyzet mindannyiunkat újraértékelésre késztet. Ahogyan a bajba jutott kisded mamájánál keres menedéket, cikkünkkel az európai kultúra bölcsőjében, az ókori India bölcsességében keresünk választ a sok megválaszolatlan kérdésre.

Leveles Zoltán írása

terror ahimsza karma környezetvédelem menekültválság állatok Nobel-díj

Jelen tények

A világsajtót és a világ minden tévécsatornáját bejáró brüsszeli robbantásos merényletek képei mindenkit mélységesen megráztak. Ártatlanul életüket vesztett áldozatok és sebesültek. A túlélők megszólalásai tovább sokkolnak bennünket. Az ember azon veszi észre magát, hogy szeme összeszűkül, ajkai összeszorulnak, és fejcsóválva hitetlenkedik, hogy ez nem lehet igaz. Magatehetetlensége akaratlanul is egyfajta dühvel párosul, amikor azt mondja magában, hogy most már aztán álljon meg a menet. Miért kell ártatlan embereknek meghalnia, miért kell rettegésben élnünk, amikor már éppen minden olyan szépen alakult? Mindenki jót akar és mégis minden rosszra fordult.

Nem kívánok végeláthatatlan politikai fejtegetésbe bocsátkozni. Viszont a bennünk lakó bölcsesség meg szeretné velünk értetni a problémák kialakulását. Szeretnénk tudni, hogy mi vezetett a nemkívánatos körülmények kialakulásához. Miért kell szenvednünk, ha egyszer mindannyian boldogok szeretnénk lenni? Vajon milyen távolra kell eljutnunk az okfejtésben?

Az igazság törvénye

Ha az ember pofont kap valakitől, akkor óhatatlanul is neheztel a támadóra. Elvileg tudjuk, hogy kenyeret kéne adni cserébe, de ösztöneinkben a szemet szemért, fogat fogért törvénye működik. A törvény szerint ne okozzunk senkinek sem szenvedést. Ha azonban az erőszakmentesség természetünkké válik, akkor a nem-ártás alapvető hozzáállás lesz. Sőt, azon túlmenően, talán egyszer eljön majd az a nap is, amikor őszintén kegyessé válunk, és kenyérrel válaszolunk a ránk támadónknak.

Tény, hogy első reakciónk egy dühös értetlenség lesz. Aztán, ha verekedésbe torkollik a pofonos konfliktus, és valaki ki szeretné bogozni, akkor a végtelenségig nyomozgathatna, hogy végül is ki ütött először? Ha már mindkét fél ezer sebből vérzik, elég nehéz dolgunk van az eredeti ok megkeresésekor. Ami biztos, szét kell szedni őket és ellátni a sebeket, majd valami kompromisszumot találni. Így leírva aránylag egyszerűnek tűnik a megoldás, de lássuk be, sokszor még két ember esetében is szélmalomharc a kialakult konfliktus feloldása. Ha egyik felet meghallgatjuk, neki adunk igazat, ha a másikat hallgatjuk meg, akkor neki adunk igazat, és ide-oda pattogunk, akár egy ping-pong labda. Persze ha egyik fél bizonyos határon túllép, mondjuk, nyolc napon túl gyógyuló sérülést okoz, vagy netán emberi életet kiolt, akkor nincs helye különösebb diskurálásnak. A törvény szerint majdnem mindegy, hogy ki ütött először, ha valamelyik fél túllépte a vita és a bűncselekmény határát. Igazságot kell tenni, a törvény ellen vétkezőket megbüntetni.

Káosz vagy harmónia

Kétségkívül, a terrortámadás óriási és elítélendő pofon. Legnehezebb a közvetlen érintetteknek, az áldozatok hozzátartozóinak és barátainak. Együtt érzünk velük. Tegyük hozzá, nekünk sem könnyű. Minden európai közvetlenül érintett. Mindannyian szenvedjük a terrortámadás következményeit.

Mint korábban említettem, ebben az írásban nem a politikai okokat fejtegetjük, hogy miként a menekültválság, hogyan az öbölháború stb. Inkább a szenvedést, mint alapvető létkérdést járjuk körbe. Mindenekelőtt leszögezhetjük, hogy a védikus bölcselet szerint nincs okunk aggodalomra, ugyanis a világot abszolút harmónia hatja át. Itt máris meg kell állnunk egy pillanatra. Hogyan lehet ott abszolút harmónia, ahol ártatlan embereket gyilkolnak meg? Szórakozik velünk a Mindenható, vagy netán kínozna, büntetne bennünket, hogy ezt a fájdalmasan sajgó káoszt abszolút harmóniának nevezi? A kérdés jogos. Legalábbis innen nézve annak tűnik. Ha csak egyetlen emberéletet is kioltanak ártatlanul, az minden körülmények között elítélendő. Nekünk, az itt maradtaknak pedig fájdalmas és igazságtalannak tűnő.

terror ahimsza karma környezetvédelem menekültválság állatok Nobel-díj
A belső béke ösvényén az ember nem hagy maga mögött karma-lábnyomot.  Fotó: Leveles Zoltán

Energiamegmaradás

Közelítsük meg a kérdést másik oldalról. A tetteknek a fizikai hatáson túl bizonyos finomabb síkon tapasztalható energiájuk van. Vegyünk egy példát: ha megsimogatjuk a gyermek buksiját, vagy ugyanazt a gyermeket a másik utcabéli csibészek jól elagyabulálják, akkor a fizikai világ számára látható jelenségen túl is történik valami. A gyermek mosolyán vagy sírásán túl még valami történik. Pozitív vagy negatív energiák gerjednek a gyermekben. Ezek az energiák nem állnak meg a bensőjében, hanem környezetére kisugározza azokat.

Hasonlóan, minden tettnek energiája van. Az indiai lelki szakirodalom a tettet és annak bevonzott energiáját nevezi karmának. Minden tettnek súlya van. A tett minősége határozza meg, hogy ez a súly mennyit nyom a mérlegen, vagy úgy is mondhatnák, hogy a lélek milyen súllyal kerül a mérlegre. Az égi tettek pedig olyanok, mint a héliummal teli lufik: kiemelik a lelket a súly világából, fel a magasba.

A tettek természete

Az égi tettek alaptermészete az erőszakmentesség, és hogy mindenkinek örömet szerez. Nem csak a mi megítélésük szerint, hanem mindenki szerint. Természetesen beleértve a Legfelsőbbet is. Ebből következően a minden élőlény lelki felemelkedését szolgálják, rövid és hosszútávon is elégedettséget eredményez.

Az anyagi tettek pedig a lelki boldogság helyett valamilyen élvezet délibábját kergetik. Ez önmagában végül is nem volna baj. A gond viszont az, hogy az anyagi tettek érintettjei az elégedettség helyett az élvezet utáni szomjukat fokozzák. Anyagi értelemben az élőlény nem igazán tud elégedetté válni. Ha van egy, kell kettő. Ha van kettő, kell nagyobb. Ha van nagyobb, kell az újabb. Ha van újabb, kell az édesebb. Ha pedig megvan az édesebb, akkor hamar rájövünk, hogy egészségünk rovására ment a sok édes. A játéknak pedig néhány évtized alatt vége. Az anyagi tettek ártatlannak tűnnek, de elégedettség helyett végül bonyodalmakat szülnek.

Egyéni tettek, globális következmények

Arra nem is gondolnánk, hogy az egyéni tettek energiái nem állnak meg az egyénnél. A mosolygó, vagy síró gyermek nem csak a gyermek kedélyállapotát határozza meg.  Hat a szülőkre, az egész családra, sőt ha valóban nagy az öröm vagy a baj, akár az egész osztályra vagy iskolára is hatással lesz.

Felületesség volna azt gondolni, hogy az egyéni tettek nincsenek kihatással az egészre. Butaság azt gondolni, hogy ha cián kerül a Tiszába, akkor az nincs hatással a Dunára. Hanyagság azt hinni, hogy ha Magyarországon sósavazzák a fürdőszobát, akkor az nincs hatással Ausztráliára. Önzés azt gondolni, hogy ha műanyag zacskóból csipszet esznek, akkor az nincs hatással a messzi sarkvidékre. Ezek a szemmel látható összefüggések kezdenek összeállni a XXI. század ember fejében. Más kérdés, hogy a mindennapi egyéni tettekben ez hogyan és miként nyilvánul meg.

A tudatosság fogalma

Tudatosan élni azt jelenti, hogy minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyunk magunk után. Ez így érthető. Kevesebb cián, sósav, csipsz. A tudatosságunk nem csökkenhet a nagyok pusztítását látva. A tudatos ember szerint egy fecske képes nyarat csinálni. Lásd Gandhi példáját. Egyetlen ember szembefordult a legerősebb világhatalommal. És volt értelme. Idáig világos.

No de mi van a tettek energiáival? Az ökológiai lábnyom mellett kell lennie egy tett-energialábnyomnak is. Milyen jó volna, ha lenne erre egy megfelelő kifejezésünk. Van. Ez volna a szanszkrit szakirodalomban használt karma szó. A karma az elkövetett tett, és a tett által keltett energia együtt. Megvan az új kifejezés: karma-lábnyom. Úgy kell élni, hogy minél kisebb karma-lábnyomot hagyjuk magunk mögött. A karma-lábnyom magában foglalja az ökológiai lábnyomot is.

Gandhi komoly erkölcsi és életviteli kódexet állított össze a követői számára. A sok más érték mellett kettőre hívnám fel a figyelmet. Önmegtartóztatás és nem-ártás. Az önmegtartóztatás nem feltétlenül azonos az aszkézissel. Sokkal inkább azt jelenti, hogy életünket nem az érzékek és az élvezetvágy irányítja, hanem az értelem. Értelmünk segítségével felállíthatjuk a saját értékrendszerünket. Aki megérti a dolgok összefüggését, annak az önmagára és a környezetre nézve káros dolgokról való lemondás nem aszkézis, hanem a magasabb minőség elérése.

Erőszakmentesség

Elérkeztünk a desszerthez. Ki mondja meg, hogy mikor ártok másoknak, és mikor nem? Kell lennie egy általános mércének. A különféle nációk társadalmi normái eltérőek. Valahol belefér a kutyahús fogyasztása, miközben másutt a kutyát bántalmazó akár elzárásra is kerülhet. Hol az objektív mérce? A hús fogyasztása a Föld lakosságának nagyobbik fele számára természetes. Gandhi számára nem volt az. Nála a nem-ártás elve nem állt meg az embereknél.  Az általános mérce tehát az, hogy mennyi fájdalmat okozunk másoknak azzal, hogy élünk. Súlyos kérdés. Végtére, mint mondták elődeink, minden szentnek maga felé hajlik a keze: „Ó, én soha senkinek sem ártottam, mindig mindenkinek jót akartam, segítettem…” Viszont az objektív mérce a mérvadó, nem pedig a saját véleményünk. Aztán jön a kopp, amikor úgy érezzük, hogy ártatlanul kell szenvednünk.

Ártatlanul? És mi a helyzet a sósavazással, meg a csipszes zacskókkal? Mi a helyzet a miattunk leölt állatokkal? Nagy vakmerőség azt gondolni, hogy a húsfogyasztás nem gerjeszt energiákat. Hús az asztalunkra csak állatmészárlás árán kerülhet. Ha a gyermeket ért pofon kihat a tágabb környezetre, az állatmészárlás fájdalma miért ne gerjesztene fájdalmas energiákat? Az energia nem vész el. Az általunk közvetve vagy közvetlenül okozott szenvedés energiája sem vész el. Gyűlik egy ideig, majd túlgerjedés után nagyot üt.

Ezek a gondolatok sokak számára természetesek. G.B. Shaw a Béke dala című versében súlyosan, és egyértelműen fogalmaz:

Akár a varjak, húst eszünk és húson élünk,

Nem törődve fájdalommal, szenvedéssel, hogy így teszünk.

Miközben világbékét imádkozunk,

Áldozatok katakombáinál erkölcsi törvényt szegünk.

Ekként szül a kegyetlenség háborút.

terror ahimsza karma környezetvédelem menekültválság állatok Nobel-díj
G. B. Shaw 1925-ben kapott irodalmi Nobel-dijat „irodalmi munkásságáért amelyet idealizmus és humanizmus jellemez, valamint sajátos költői szépséggel párosuló erőteljes szatírájáért”

G.B. Shaw egyenes összefüggést lát a hús fogyasztása és a háború kialakulása között. Nincs ebben egyedül. Mögötte áll az évezredes óind bölcselet is.

Végkövetkeztetés

A világbéke az egyén belső békéjével kezdődik. Hogyan is érhetnénk el világbékét, ha az egyénekben háború dúl. A bennünk kavarodó békétlenségnek olyan súlyos okai vannak, mint amilyen az önteltség, mohóság, irigység, fanatizmus és hasonló belső ellenségek.

Viszont a belső ellenségek leküzdése mellett tetteinkkel is hozzájárulunk a belső béke eléréséhez. Hogyan is érhetnénk el a belső békét, ha miattunk, azaz hogy a nyelvünk miatt szisztematikusan, szervezetten ártatlan állatokat mészárolnak le? Miért is kellene bármilyen módon bármilyen erőszakot támogatni? Ilyen súlyú kérdést nem bagatellizálhatunk el. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy a vágóhidakon keletkező energiák megállnak a falakon belül, vagy hogy nem is keletkeznek. E cikk olvasása után senki sem kérdezheti, hogy mi köze a békének a húsevéshez.

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

15 szept

Menekültválság Indiából nézve

Megszoktam már, hogy ha az indiai sajtóban megjelenik Magyarország, vagy valamelyik magyar politikus neve, akkor valószínűsíthetően nagy balhé van otthon. A korábbi indiai magyar vonatkozású sajtóhírek, hogy magyar politikus Indiába látogat, tévészékház ostrom, táncoló miniszterelnök, és hasonló hírek azonban nem maradnak meg különösebben az indiai köztudatban. Nem úgy, mint a menekültválság. Ha kiderül rólam magyar származásom, akkor az egyöntetű reagálás valami ilyesmi: „Hungary problem…” Vizsgáljuk hát meg ezt az egész menekültválságot az indiai bölcsek szemszögéből, a belső béke szemüvegén keresztül.

Az érmének mindig két oldala van. A menekültkérdés futótűzként terjedő hírnevet ad kicsiny országunknak. Korábban mindig el kellett gondolkodnom, hogy mit is válaszoljak, amikor szülőhazám felől érdeklődnek. Igyekszem mindig a kérdező tekintete alapján válaszolni. Egy himalájai jógi 5000 méter magasan nem biztos, hogy elboldogul a „Hungary”-val. Indiában aztán mindenre gondolni kell. Mi van, ha több mint ezer éve meditál a magasban? Akkor még nem is létezett Magyarország. Legalábbis nem a Kárpát-medencében. Csak merem remélni, hogy nem menekültként érkeztünk valahonnan Ázsiából. Végül is ki tudná hitelesem megállapítani, hogy miért is hagytuk el eredeti hazánkat? Csak úgy kirándulgattak őseink, és volt egy üres zug, a mesébe illő Kárpát-medence, ami nagyon megtetszett nekik? Csak egy kis avart kellett elsöprögetni és már lehetett is letelepedni. Milyen könnyű is lehetett azokban az időkben!

filozófia ahimsza menekültválság útleírás
Hindu körmenet Bangladesben.  Fotó: Leveles Zoltán

Visszatérve a gondolatmenethez, hogy miket válaszolok a szülőhazám iránt érdeklődőknek, elmesélek egy-két megtörtént esetet. Intuícióm alapján néha azt mondom, hogy Europe, néha Hungary, de van, amikor egyszerűen csak Vrindávant mondok. Végül is vrindávani kolostorunk címe az indiai bejegyzett lakcímem. Nagyon izgalmas beszélgetések alakulnak ki kis hazánk kapcsán. Van, amikor visszakérdeznek: Bukarest? Mások pedig simán rávágják, hogy Budapest. Aztán olyan is van, hogy visszakérdenek, hogy India melyik államában van az a Europe? Aztán, amikor mondom, hogy Indián kívül, külföldön, akkor meg visszakérdeznek, hogy Nepálban? Nem, mondom, Amerika. Na, azt már tudják. Olyan is előfordult többször, hogy a Hungary-re elkezdik sorolni az örökzöld neveket: Puszkasz, Hídegkuthi. Innen tudhatjuk, hogy az Aranycsapatból ki kapott legnagyobb nemzetközi hírnevet. No, de nem élhetünk az aranycsapat árnyékában. Szép volt, jó volt, büszkék vagyunk rá, de azóta elmúlt jó néhány évtized. India mai embere, már egyre ritkábban mondogatja, hogy „Hungary football very good” , hanem egyöntetűen vágja rá: „Hungary problem”.

Valóban problem. A régi-régi indiai bölcsek először mindig a problémák okait igyekeznek megkeresni. Az alapprobléma a szenvedés, melyet mindenki el szeretne kerülni, miközben akarva, vagy akaratlanul másoknak szenvedéseket okoz. A menetültek ügyében is ez áll a háttérben. A menekültek saját maguk és szeretteik szenvedésén szeretnének enyhíteni azáltal, hogy általuk biztonságosabbnak vélt helyre menekülnek, ahol nem lőnek rájuk és a megélhetésük is megoldható. A befogadó, és/vagy nem befogadó országok saját jövőbeni szenvedésüket szeretnék megakadályozni, azt tartva szem előtt, hogy a hirtelen nagyszámú, más kultúrát képviselő tömeg beláthatatlan következményekkel jár mindkét fél részére. A harmadik fél pedig a menekültek szenvedésén szeretne enyhíteni. Emberi, manapság már szinte isteni alaptulajdonság mások szenvedésének enyhítéséért fáradozni.

Mindenkinek van igaza. A menekülteknek igaza van abban, hogy joguk van a boldog élethez. A menekülteket nem befogadó országoknak igaza van abban, hogy a hirtelen menekültáradatnak beláthatatlan következményei lehetnek. A menekültek szenvedésének enyhítéséért fáradozóknak is igaza van.

Feltételezzük, hogy egyik fél indíttatása mögött sincs hátsó, önös szándék. Ilyen hátsó szándék lehet mások szenvedéséből hasznot húzni. Lehet, hogy valaki saját politikai karrierjének építése végett kardoskodik a menekültek ellen, vagy mellett. Az is lehet, hogy valaki a menekültek megsegítésére érkező pénzalapból nyerészkedik. Az is lehet, hogy a távoli országokból érkezők mindig is dobbantani szerettek volna, és most meglovagolva a politikai helyzetet eljuthatnak végre álmaik Európájába. Most azonban mégis feltételezzük, hogy mindhárom fél önös érdektől mentesen teljesen tiszta szándékú. Ebben az esetben mi volna a megoldás? Hogyan juthat közös nevezőre a három fél?

filozófia ahimsza menekültválság útleírás
Leveles Zoltán (középen) bangladesi buddhista vezetőkkel is beszélgetett. A menekültkérdést a buddhisták hozták fel. 

Keressük meg a választ! Amit eddig tudunk: mindenki el szeretné kerülni a szenvedést. A karma ok-okozati törvényszerűsége szerint a szenvedés oka a szenvedő alany által korábban másoknak okozott szenvedés. Helytelen következtetés volna itt megállni. Az igaz, hogy senki sem szenved ártatlanul, de mások szenvedése a jóérzésű emberben szívből jövő könyörületet és empátiát, nem pedig rideg filozófiai magyarázatot és visszautasítást szül. Egy védikus aforizma szerint minden élőlénynek joga van a boldogsághoz. A mai társadalmak leginkább más oldalról közelítik meg ezt a kérdést. Legfontosabbnak az anyagi jólétet tekintik. Ha pénz van, akkor minden van. Korábban még inkább az állt, hogy ha egészség van, akkor minden van. Tény, hogy alapvető emberi jog az élelem, a víz, a levegő, az alvás, s ezekhez valamennyi pénz szükséges. Ezért kerül az alapvető emberi jogok listájára a munka is, mely egyben alapvető emberi kötelesség is. Az alapvető jogok és kötelesség gyakorlása pedig legyen a legkevésbé mások számára káros. Milyen munka az, mellyel mások vagy magunk egészségét tönkretesszük? A himalájai jógi még táplálkozásában sem tudná elképzelni a másoknak való szenvedés okozását. Éppen ezért nem fogyaszt olyan táplálékot, mely állatok leöléséből származik.

Valahol itt áll meg, ha egyáltalán eljut idáig a mai világ. Azt hiszem, nem vagyok túlzottan pesszimista, ha azt gondolom, hogy sajnos nem jut el idáig a mai gondolkodás. Ugyanis a világot áthatja az „én és enyém” tudat. Mi alapján gondolunk valamit a sajátunknak? Az alapján, hogy pénzért megvásároljuk. Vagy az alapján, hogy megszüljük, feleségül vesszük, munkaerőként alkalmazzuk. Van, aki az alapján vél dolgokat a sajátjának, hogy ellopja. Álljunk meg egy pillanatra a birtoklásnál.

Ott ragyog az égen az éjszakánként világosságot adó Hold. Kié az a Hold? Az embereké? Valamelyik országé? A Földé? Az élet sokkal értékesebb annál, mintsem hogy a birtoklás illúziójába kerülve tulajdonjogot formáljunk dolgok felett. Milyen nevetséges azon vitázni, hogy majd a Hold kinek a tulajdona lesz, melyik ország hogyan veti majd ott meg a lábát és hogyan csinál majd a Holdból pénzt.

filozófia ahimsza menekültválság útleírás
Hindu körmenet Bangladesben. Fotó: Leveles Zoltán

Itt van a menekültválság problémája elásva. Ugyanez történik a Földdel is. A Föld nem a miénk. Így nem is oszthatjuk azokat országokra. Megtiszteltetés, hogy a Föld vendégei lehetünk, és itt élhetünk egy ideig. Ráadásul teljesen ingyen. A Föld nem kér érte pénzt. Mi pedig mindenért pénzt kérünk. Az albérlő továbbértékesíti az ingyen megkapott ingatlanokat és ingóságokat. Ne éljünk vissza a Föld vendégszeretetével. Nekünk rossz, ha tulajdonosnak véljük magunkat, és albérlőként tulajdonosi jogokat gyakorlunk. A bitorlást nem csak az ember alkotta jog tartja tiszteletlenségnek és büntetendőnek, de a Földet átható ok-okozati törvény is előbb-utóbb visszaüt. Például háború vagy menekültválság formájában.

A menekültválságot ez a fajta birtoklásvágy okozza. Én országom, te országod. Én vallásom, te vallásod. Én kultúrám, te kultúrád. Nem szabad félreértelmezni e sorokat. Az indiai bölcsek nem azt mondják, hogy nincs szükség országokra, vallásokra és kultúrákra. Igen is szükség van rájuk. Meg kell azonban érteni, hogy legvégső identitásunkat nem szabad szem elől téveszteni. A családi, baráti, városi, nemzeti, vallási identitás mind pozitív és szükséges. Mi volna legfontosabb az ember életében, ha nem az anyanyelve, a vallása, a küldetése? Nagyon helyes, hogy minden ember a legszebbnek éli meg saját anyanyelvét, kultúráját, vallását. Legszebbnek, de nem legjobbnak, s nem is egyetlen igaznak. A himalájai bölcsek szerint azonban ennél is tovább kell lépnünk. Mondhatjuk, hogy van olyan identitásunk is, hogy Föld lakója. Ez már valóban magas szint. A bölcsek még ennél is magasabb tudatsíkon szeretnének bennünket látni. A lelki identitás szintjén. Amikor nem csak az embert, de minden élőlényt egyenlőnek látunk. Egyik élőlényt sem szeretnénk ember okozta szenvedéstől lesújtva látni. Még a Földanyát sem. A Bhagavad-gítá, a „hindu biblia” egyik utolsó verse arra int bennünket, hogy emelkedjünk a vallások fölé. Ezt nyugati gondolkodással nem könnyű értelmezni. Nyugaton a vallás egyenlő a spiritualitással. Az indiai bölcsek szerint a vallások a lelki tudatszintre emelő különböző ösvények. Amennyiben helyesen gyakoroljuk. A vallás olyan, mint egy óceán felé tartó folyó. Az óceán a tiszta, lelki tudatszint, a folyó pedig a vallásgyakorlás. A helyes gyakorlásban folyónk vize eljut az óceánig. Az óceánba érve azonban a folyó elveszíti jelentőségét. A folyón hajózva tisztában kell lennünk az úti céllal. A cél nem a folyó, hanem a minden folyót befogadó óceán.

Összegzés

India bölcseinek tanítása szerint szenvedéseink oka a testi önazonosítás és a birtoklásvágy. A menekültválság a hamis önazonosítás és a birtoklásvágy eredménye.

Kiút

Amikor egy gombolyag teljesen összekuszálódik, szinte lehetetlen azt kibogozni. Anyagi megoldással szenvedést végérvényesen nem lehet megszüntetni. Nem lehet valódi megoldás a menekülés, nem lehet kiút a menekültek befogadása, és nem lehet kiút a menekültek kiutasítása sem. Minden hozzáadott anyagi megoldásra való próbálkozás tovább bonyolítja a gombolyag csomóit. A valódi megoldás a lelki tudatsíkra való felemelkedés. Való igaz, nem a Himalája barlangjaiban élünk, de lelki hozzáállásunk és szeretetünk nem függ földrajzi környezettől. Lelki tudatsíkra emelkedve képesek leszünk meglátni mindig mindenben az abszolút harmóniát. Hogyan volna lehetséges a világbéke  belső béke nélkül?

Leveles Zoltán írása

Leveles Zoltán korábbi írásai

Tovább olvasom


India Hangja

blogavatar

India elgondolkodtat. Valami, misztikum hatja át évezredek óta, amitől a legnagyobb káosz is harmóniává lesz. Ezt a békét kutatja az India Hangja csapata. Olykor indiai vagy éppen nyugati napi aktualitásokra reagálunk, máskor pedig az ősi bölcsek szavait vesszük elő. Jó olvasást és jó utazást kívánunk India szellemi tárházában! Adó 1% India Klub Alapítvány – Adószám: 19561383-2-43

Bharata a Facebookon