A kultúrák közötti különbözőségek komoly megpróbáltatást jelentenek. Hányszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy azt mondják nekünk külföldön, hogy ennyi meg annyi hüvelyk vagy pint, és nekünk fogalmunk sincs, hogy mennyi az annyi. Hát még ha az indiaiak lakh és crore pénzösszegekkel támadnak le bennünket. Egyszerűen nem tudunk mit kezdeni a sajátunktól eltérő megfogalmazásoktól. Tegyük hozzá: a miénktől eltérő kulturális szokások legalább annyira idegenül hatnak, mint az inch vagy a lakh. Gondolkodjunk egy kicsit el a kérdésen India bölcsességének segítségével.
Ha az indiai toleranciáról beszélünk, akkor minden bizonnyal Gandhi neve elsőként merül fel. Gandhi valóban kiemelkedő, mondhatnánk szélsőséges példája az elfogadásnak, a gyengébb védelmezésének. Mielőtt azonban belevágnánk a közepébe, járjuk még egy picit körbe a témát, tartsunk egy kis önvizsgálatot.
A miénktől eltérő kultúrával és szokásokkal szembeni, szinte első emberi reakció az idegenkedés. Miért kellene nekünk ilyen vagy olyan kultúra értékeivel foglalkoznunk, amikor a sajátunk is felbecsülhetetlen érték? Miért kell más mértékegységet használni, miért kell másként viselkedni, miért kell másként gondolkodni?
Az elfogadással kapcsolatban két alapvető hibát követhetünk el. Egyik, ha túl elfogadók, a másik, ha túl beszűkültek vagyunk. Idáig világos. De vajon hol a határ? Mondhatjuk, hogy az elfogadásban vagy éppen a visszautasításban addig mehetünk el, ameddig nem okozunk vele kárt embertársainkban. No de ebben a kár nem okozásban hol a határ? Mi alapján tudhatom, hogy valaminek az elfogadása vagy visszautasítása kárt okoz-e emberekben vagy sem?
Manapság a másság kérdésével kapcsolatban szinte azonnal az azonos neműekhez vonzódókra gondolunk. Vegyük az ő példájukat. Nem kérdés, hogy joguk van-e a szeretet megélésére. Nem kérdés, hogy joguk van a szeretet párkapcsolatban való megélésére. Ha azonban az örökbefogadási jogukról beszélünk, akkor már sokkal bonyolultabb kérdések merülnek fel. Az örökbefogadási jog kiterjesztésével a meleg párok által örökbefogadott gyermekeknek kárt okozunk-e vagy sem? Kinek a jogait védjük, az örökbefogadóét vagy a gyermekét? Hiszen a gyermeknek is alapvető joga, hogy biológiailag női anyja és biológiailag férfi apja legyen. És akkor jöhet a következő érv, hogy akkor inkább maradjon az intézetben? És mi lesz a meleg párok gyermekekhez való jogaival? Nyilván rengeteget lehetne érvelgetni pro és kontra. Vajon létezhet-e közös nevező, és ha igen, akkor annak mik a szempontjai?
Nyugati gondolkodásunkra akaratlanuk is nagy hatással van egyfelől az Ayn Rand féle racionális önérdekérvényesítés és a „valósítsd meg önmagad” jellegzetesen értelmezett filozófiája. A másik oldalon pedig a dogmatikus, eltorzult vallások múltja, netán jelene. Alapvetően mindkét oldal eredendően az ember legnagyobb kincseivel, személyes szabadságával, szerető képességével és produktivitásával foglalkozik. Azonban mindkét oldal eltorzult formája erősen visszaélt és visszaél személyes szabadságunkkal. Magyarul, mindkét oldal lóvá tett már bennünket. Éppen ezért a kételkedés, és éppen ezért helyén való a kételkedés. Sem a vak elfogadás, sem az alapértelmezett visszautasítás nem visz bennünket közelebb a közös nevező megtalálásához.
Saját kultúránkhoz való túlzott ragaszkodás volna visszautasítani a PC-t vagy az Mac-et. Akárhogy is más kultúrából érkeznek, mindennapjaink nélkülözhetetlen értékei. Visszatérve Gandhi példájához, ha ma kellene kivívnia India függetlenségét, akkor ő egész biztosan nem használna külföldön gyártott számítógépet. Sőt Googlet és Facebookot sem. Ettől függetlenül tele lenne vele minden lehetséges média. Egy ember, aki nem használ semmilyen külföldi terméket, hogy megvédje saját hazáját! Ennél nagyobb szenzációt nem látott még a média világa! Gondoljunk csak bele! A mi esetünkben mi maradna, ha a mindennapjainkban csak hazai termékeket használhatnánk? Gondolva itt a számítógépre, telefonra, fényképezőgépre, tömegközlekedésre, autóra stb. Vagy mi a helyzet az arab és a római számokkal? Megint csak felmerül a kérdés, hogy hol a befogadás és a visszautasítás határa? A pozitív befogadás ékes példája az európai kultúra kialakulása. Egyrészt így vagy úgy, Európa befogadta annak idején a különféle kultúrákat és népeket. Különben most nem lehetnénk Európában.
Rúpa Gószvámí, középkori indiai filozófus a következőképpen definiálja az elfogadás és a visszautasítás kérdését: Fogadjunk el mindent, ami erősíti lelki felemelkedésünket, és utasítsunk el mindent, ami gyengíti azt.
Gyönyörű definíció. Némi kiegészítés a könnyebb érthetőség kedvéért. Az indiai védánta gondolkodásban a támpont nem relatív, hanem abszolút. Ha emberre, családra, nemzetre szűkítjük az elfogadás és visszautasítás kérdését, akkor parttalan vitába keveredünk. Mindig lesz egy újabb szempont, ami alapján a mi elfogadásunk valakinek az érdekeit vagy szabadságjogait sérti. Természetesen szükség van a kisebb egységek (pl. mikroközösségek, nemzetek, országok) érdekérvényesítésére is, de nem szabad szem elől téveszteni a felsőbb érdekeket sem. Ilyen legfelsőbb közös érdek a Földanya érdeke, és természetesen, ha megadjuk neki a létezés jogát, akkor a Legfelsőbb érdeke is. Ha érdekérvényesítésről beszélünk, akkor egész biztosan minden józan világnézetű ember egyetért azzal, hogy a Földanya érdekeit vegyük alapul. Legyen az illető keresztény, muszlim, hindu, ateista, homoszexuális, művész, tudós vagy bármilyen beállítottságú és foglalkozású józan ember, a Földanya érdekérvényesítésének segítése közös ügy. Azt hiszem, sikerült megtalálnunk a közös nevezőt. A közös nevező helyes alkalmazása pedig megint csak újabb kérdéseket vet fel…
Hasonló cikkek
