Menekültválság Indiából nézve

Megszoktam már, hogy ha az indiai sajtóban megjelenik Magyarország, vagy valamelyik magyar politikus neve, akkor valószínűsíthetően nagy balhé van otthon. A korábbi indiai magyar vonatkozású sajtóhírek, hogy magyar politikus Indiába látogat, tévészékház ostrom, táncoló miniszterelnök, és hasonló hírek azonban nem maradnak meg különösebben az indiai köztudatban. Nem úgy, mint a menekültválság. Ha kiderül rólam magyar származásom, akkor az egyöntetű reagálás valami ilyesmi: „Hungary problem…” Vizsgáljuk hát meg ezt az egész menekültválságot az indiai bölcsek szemszögéből, a belső béke szemüvegén keresztül.

Az érmének mindig két oldala van. A menekültkérdés futótűzként terjedő hírnevet ad kicsiny országunknak. Korábban mindig el kellett gondolkodnom, hogy mit is válaszoljak, amikor szülőhazám felől érdeklődnek. Igyekszem mindig a kérdező tekintete alapján válaszolni. Egy himalájai jógi 5000 méter magasan nem biztos, hogy elboldogul a „Hungary”-val. Indiában aztán mindenre gondolni kell. Mi van, ha több mint ezer éve meditál a magasban? Akkor még nem is létezett Magyarország. Legalábbis nem a Kárpát-medencében. Csak merem remélni, hogy nem menekültként érkeztünk valahonnan Ázsiából. Végül is ki tudná hitelesem megállapítani, hogy miért is hagytuk el eredeti hazánkat? Csak úgy kirándulgattak őseink, és volt egy üres zug, a mesébe illő Kárpát-medence, ami nagyon megtetszett nekik? Csak egy kis avart kellett elsöprögetni és már lehetett is letelepedni. Milyen könnyű is lehetett azokban az időkben!

filozófia ahimsza menekültválság útleírás — Hindu körmenet Bangladesben. *Fotó: Leveles Zoltán*

Visszatérve a gondolatmenethez, hogy miket válaszolok a szülőhazám iránt érdeklődőknek, elmesélek egy-két megtörtént esetet. Intuícióm alapján néha azt mondom, hogy Europe, néha Hungary, de van, amikor egyszerűen csak Vrindávant mondok. Végül is vrindávani kolostorunk címe az indiai bejegyzett lakcímem. Nagyon izgalmas beszélgetések alakulnak ki kis hazánk kapcsán. Van, amikor visszakérdeznek: Bukarest? Mások pedig simán rávágják, hogy Budapest. Aztán olyan is van, hogy visszakérdenek, hogy India melyik államában van az a Europe? Aztán, amikor mondom, hogy Indián kívül, külföldön, akkor meg visszakérdeznek, hogy Nepálban? Nem, mondom, Amerika. Na, azt már tudják. Olyan is előfordult többször, hogy a Hungary-re elkezdik sorolni az örökzöld neveket: Puszkasz, Hídegkuthi. Innen tudhatjuk, hogy az Aranycsapatból ki kapott legnagyobb nemzetközi hírnevet. No, de nem élhetünk az aranycsapat árnyékában. Szép volt, jó volt, büszkék vagyunk rá, de azóta elmúlt jó néhány évtized. India mai embere, már egyre ritkábban mondogatja, hogy „Hungary football very good” , hanem egyöntetűen vágja rá: „Hungary problem”.

Valóban problem. A régi-régi indiai bölcsek először mindig a problémák okait igyekeznek megkeresni. Az alapprobléma a szenvedés, melyet mindenki el szeretne kerülni, miközben akarva, vagy akaratlanul másoknak szenvedéseket okoz. A menetültek ügyében is ez áll a háttérben. A menekültek saját maguk és szeretteik szenvedésén szeretnének enyhíteni azáltal, hogy általuk biztonságosabbnak vélt helyre menekülnek, ahol nem lőnek rájuk és a megélhetésük is megoldható. A befogadó, és/vagy nem befogadó országok saját jövőbeni szenvedésüket szeretnék megakadályozni, azt tartva szem előtt, hogy a hirtelen nagyszámú, más kultúrát képviselő tömeg beláthatatlan következményekkel jár mindkét fél részére. A harmadik fél pedig a menekültek szenvedésén szeretne enyhíteni. Emberi, manapság már szinte isteni alaptulajdonság mások szenvedésének enyhítéséért fáradozni.

Mindenkinek van igaza. A menekülteknek igaza van abban, hogy joguk van a boldog élethez. A menekülteket nem befogadó országoknak igaza van abban, hogy a hirtelen menekültáradatnak beláthatatlan következményei lehetnek. A menekültek szenvedésének enyhítéséért fáradozóknak is igaza van.

Feltételezzük, hogy egyik fél indíttatása mögött sincs hátsó, önös szándék. Ilyen hátsó szándék lehet mások szenvedéséből hasznot húzni. Lehet, hogy valaki saját politikai karrierjének építése végett kardoskodik a menekültek ellen, vagy mellett. Az is lehet, hogy valaki a menekültek megsegítésére érkező pénzalapból nyerészkedik. Az is lehet, hogy a távoli országokból érkezők mindig is dobbantani szerettek volna, és most meglovagolva a politikai helyzetet eljuthatnak végre álmaik Európájába. Most azonban mégis feltételezzük, hogy mindhárom fél önös érdektől mentesen teljesen tiszta szándékú. Ebben az esetben mi volna a megoldás? Hogyan juthat közös nevezőre a három fél?

Keressük meg a választ! Amit eddig tudunk: mindenki el szeretné kerülni a szenvedést. A karma ok-okozati törvényszerűsége szerint a szenvedés oka a szenvedő alany által korábban másoknak okozott szenvedés. Helytelen következtetés volna itt megállni. Az igaz, hogy senki sem szenved ártatlanul, de mások szenvedése a jóérzésű emberben szívből jövő könyörületet és empátiát, nem pedig rideg filozófiai magyarázatot és visszautasítást szül. Egy védikus aforizma szerint minden élőlénynek joga van a boldogsághoz. A mai társadalmak leginkább más oldalról közelítik meg ezt a kérdést. Legfontosabbnak az anyagi jólétet tekintik. Ha pénz van, akkor minden van. Korábban még inkább az állt, hogy ha egészség van, akkor minden van. Tény, hogy alapvető emberi jog az élelem, a víz, a levegő, az alvás, s ezekhez valamennyi pénz szükséges. Ezért kerül az alapvető emberi jogok listájára a munka is, mely egyben alapvető emberi kötelesség is. Az alapvető jogok és kötelesség gyakorlása pedig legyen a legkevésbé mások számára káros. Milyen munka az, mellyel mások vagy magunk egészségét tönkretesszük? A himalájai jógi még táplálkozásában sem tudná elképzelni a másoknak való szenvedés okozását. Éppen ezért nem fogyaszt olyan táplálékot, mely állatok leöléséből származik.

Valahol itt áll meg, ha egyáltalán eljut idáig a mai világ. Azt hiszem, nem vagyok túlzottan pesszimista, ha azt gondolom, hogy sajnos nem jut el idáig a mai gondolkodás. Ugyanis a világot áthatja az „én és enyém” tudat. Mi alapján gondolunk valamit a sajátunknak? Az alapján, hogy pénzért megvásároljuk. Vagy az alapján, hogy megszüljük, feleségül vesszük, munkaerőként alkalmazzuk. Van, aki az alapján vél dolgokat a sajátjának, hogy ellopja. Álljunk meg egy pillanatra a birtoklásnál.

Ott ragyog az égen az éjszakánként világosságot adó Hold. Kié az a Hold? Az embereké? Valamelyik országé? A Földé? Az élet sokkal értékesebb annál, mintsem hogy a birtoklás illúziójába kerülve tulajdonjogot formáljunk dolgok felett. Milyen nevetséges azon vitázni, hogy majd a Hold kinek a tulajdona lesz, melyik ország hogyan veti majd ott meg a lábát és hogyan csinál majd a Holdból pénzt.

Itt van a menekültválság problémája elásva. Ugyanez történik a Földdel is. A Föld nem a miénk. Így nem is oszthatjuk azokat országokra. Megtiszteltetés, hogy a Föld vendégei lehetünk, és itt élhetünk egy ideig. Ráadásul teljesen ingyen. A Föld nem kér érte pénzt. Mi pedig mindenért pénzt kérünk. Az albérlő továbbértékesíti az ingyen megkapott ingatlanokat és ingóságokat. Ne éljünk vissza a Föld vendégszeretetével. Nekünk rossz, ha tulajdonosnak véljük magunkat, és albérlőként tulajdonosi jogokat gyakorlunk. A bitorlást nem csak az ember alkotta jog tartja tiszteletlenségnek és büntetendőnek, de a Földet átható ok-okozati törvény is előbb-utóbb visszaüt. Például háború vagy menekültválság formájában.

A menekültválságot ez a fajta birtoklásvágy okozza. Én országom, te országod. Én vallásom, te vallásod. Én kultúrám, te kultúrád. Nem szabad félreértelmezni e sorokat. Az indiai bölcsek nem azt mondják, hogy nincs szükség országokra, vallásokra és kultúrákra. Igen is szükség van rájuk. Meg kell azonban érteni, hogy legvégső identitásunkat nem szabad szem elől téveszteni. A családi, baráti, városi, nemzeti, vallási identitás mind pozitív és szükséges. Mi volna legfontosabb az ember életében, ha nem az anyanyelve, a vallása, a küldetése? Nagyon helyes, hogy minden ember a legszebbnek éli meg saját anyanyelvét, kultúráját, vallását. Legszebbnek, de nem legjobbnak, s nem is egyetlen igaznak. A himalájai bölcsek szerint azonban ennél is tovább kell lépnünk. Mondhatjuk, hogy van olyan identitásunk is, hogy Föld lakója. Ez már valóban magas szint. A bölcsek még ennél is magasabb tudatsíkon szeretnének bennünket látni. A lelki identitás szintjén. Amikor nem csak az embert, de minden élőlényt egyenlőnek látunk. Egyik élőlényt sem szeretnénk ember okozta szenvedéstől lesújtva látni. Még a Földanyát sem. A Bhagavad-gítá, a „hindu biblia” egyik utolsó verse arra int bennünket, hogy emelkedjünk a vallások fölé. Ezt nyugati gondolkodással nem könnyű értelmezni. Nyugaton a vallás egyenlő a spiritualitással. Az indiai bölcsek szerint a vallások a lelki tudatszintre emelő különböző ösvények. Amennyiben helyesen gyakoroljuk. A vallás olyan, mint egy óceán felé tartó folyó. Az óceán a tiszta, lelki tudatszint, a folyó pedig a vallásgyakorlás. A helyes gyakorlásban folyónk vize eljut az óceánig. Az óceánba érve azonban a folyó elveszíti jelentőségét. A folyón hajózva tisztában kell lennünk az úti céllal. A cél nem a folyó, hanem a minden folyót befogadó óceán.

Összegzés

India bölcseinek tanítása szerint szenvedéseink oka a testi önazonosítás és a birtoklásvágy. A menekültválság a hamis önazonosítás és a birtoklásvágy eredménye.

Kiút

Amikor egy gombolyag teljesen összekuszálódik, szinte lehetetlen azt kibogozni. Anyagi megoldással szenvedést végérvényesen nem lehet megszüntetni. Nem lehet valódi megoldás a menekülés, nem lehet kiút a menekültek befogadása, és nem lehet kiút a menekültek kiutasítása sem. Minden hozzáadott anyagi megoldásra való próbálkozás tovább bonyolítja a gombolyag csomóit. A valódi megoldás a lelki tudatsíkra való felemelkedés. Való igaz, nem a Himalája barlangjaiban élünk, de lelki hozzáállásunk és szeretetünk nem függ földrajzi környezettől. Lelki tudatsíkra emelkedve képesek leszünk meglátni mindig mindenben az abszolút harmóniát. Hogyan volna lehetséges a világbéke belső béke nélkül?

Leveles Zoltán írása

Leveles Zoltán korábbi írásai

India Hangja