Püthagorasz és tanítványai a számokat az isteni és a földi világ alapelveiként telkintették. Jó hír, hogy manapság egyes előrejelzések szerint 2016 nagyon kedvező év lehet. Miért? A számokat összeadva a híres 9-es jön ki. A numerológia tudománya szerint ennek jegyében az élet lelki oldala kerül előtérbe, humanitárius cselekedetekre ösztönöz, bölcsességre és önzetlenségre.
A numerológia, vagyis a számmisztika az asztrológia édestestvére. Ne nézzük le, komoly, sok ezer éves tudomány. Természetesen nem a bulvárlapok oldalain megjelenő írásokból kell képet alkotnunk erről. Püthagorasz az európai mestere, aki az i.e. hatodik században Egyiptomban és Babilónban ismerkedett meg e tudománnyal, bár ekkor már az ókori Indiában is magas fokon művelték. Püthagorasz szerint az emberi gondolkodás egy alacsonyabb és egy magasabb síkon mozog. A racionális értelmi képesség, a megfontolás a mulandó világgal kapcsolatos. A magasabb ismeretszerzés a bölcs belátás. E kettőnek összhangban kell lennie egymással. Mellesleg a róla elnevezett tétel nem tőle származik, Indiában már jóval korábban ismert volt. Püthagorasz és követői a vegetáriánus táplálkozást követték, és hittek a lélekvándorlásban. Iskolája abban is elöl járt, hogy elsőként fogadtak be nőket, többek között Püthagorasz felesége és lányai is itt tanulhattak.
„Gyönge Bábok vagyunk, s Ő tologat ide-oda az óriási Sakk
Éj- s Nap-Kockáin: megtámad, kiüt s a Dobozba egyenkint visszarak.”
(Omar Khajjám perzsa költő, kb. 1025-1122 – Szabó Lőrinc fordítása)
Igaza lenne Omar Khajjámnak? Vagy inkább annak a védikus történetnek, amelyben a főszereplő egy éles késsel meghosszabbította tenyerében az egyik barázdát? Miután kezére nézve közölték vele, hogy rövid az a bizonyos tenyérvonal, nincs meg a képessége ahhoz, amit el szeretne érni, csak annyit kérdezett: Melyik ez a vonal? És egy éles bemetszéssel máris „átírta” sorsát.
A numerológiában 9 alapszám van, a Naprendszerben 9 főbolygó, a hinduizmusban a világot jelképező mandala 9x9=81 négyzetből áll. Lehetne még folytatni a sort. Miként a bolygóknak, minden számnak megvan a maga hatása. Ugyanakkor nem szabad hozzá nem értő, olcsó magyarázatokkal beérni, főleg nem felszínes ismeretek alapján. Ennél sokkal jobb, ha józan paraszti ésszel régi magyar mondások vezérelnek: „Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát, Aki szelet vet, vihart arat, Mindenki a maga sorsa kovácsa.” A lehetőség adott. Tetteink és azok következményei fogják meghatározni nemcsak 2016-ot, a többi évet is.
Kapcsolódó cikkek