Bár indiai kinntartózkodásom helyszíneit illetően konkrét terveim nem voltak, mégsem gondoltam volna, hogy egy hónapig Orisszában ragadok. Ki is tudna elszakadni ezektől a mesés helyektől, ahol a Legfelsőbbet tolvajként imádják, s az emberi szívek forrósága meglágyítja a legmegkövültebb sziklát is? Drága barátom! Óh, züllött elmém gazdája, hidd el, ez a tűz benned is lobog. Kedvező körülmények között egyszer csak, váratlanul fellobban benned. Mint ahogyan a magas hő előcsalja a fában rejlő tüzet, egy napon azt veszed észre, hogy az anyag íze a szádban megkeseredik, és a transzcendensen kívül semmi sem érdekel. S majd mindent vele kapcsolatban, abszolút harmóniában látsz. Ez a benned rejlő tűz lángra lobbantja a körülötted levő elhidegült szíveket is. Egyelőre még mesének tűnik, de próbálj csak tűzközelbe kerülni, és maradni!
A Ratha Yatra szekérünnep után szép lassan búcsút intettem falusi házigazdáimnak. Mintha legalábbis sürgős intéznivalóm lett volna. Komoly kifogások nélkül sosem engedtek volna el. Irány Remuna, Khirachora Gopináth földje – 5 órányi buszozás!
Fotó: Leveles Zoltán
Hogy, hogy nem, úgy történt, hogy a templomban kaptam szobát. Ráadásul ággyal. Sőt, szúnyoghálós baldachint is kaptam. Egész éjjel, egyszer sem ébredtem fel a szúnyogokra. Hajnali 4 órakor eget hasító, mézédes mantrarecitálás ébresztett. Aztán púdzsá. A reggeli szertartásra érkező hívek betöltötték a kicsiny templomot. Remuna kissé félreeső helyen, Kalkutta és Puri között félúton található. Nem félreeső hely azoknak, akik éppen ezen az útvonalon közlekednek. Belőlük pedig van azért bőven. Gondoljunk csak a Puriban szervezett 15 milliós lélekszámú szekérünnepségre!
Így volt ez sok száz évvel ezelőtt is. Remunában Mádhavendra Puri XV. századi híres szent is megfordult, akinek Csaitanya Maháprabhu is nagy tisztelője volt. Mádhavendra Puri látogatása kapcsán vált a hely még híresebbé. A világi ember azért látogat el valahova, hogy híressé váljon. Legalább a közvetlen környezete tudhassa, vagy magáról elmondhassa, hogy ide is, meg oda is eljutott. A szent ember látogatása pedig az általa felkeresett helyet teszi híressé, akármilyen eldugott helyen is legyen az.
Mádhavendra Puri Vrindávanból tartott Puri városa felé. A Góvardhan-hegyen imádott Gópál Istenség küldte őt Orisszába, hogy az ottani szantállal hűsítse égő testét. Vajon mitől is égne Isten teste, ha nem hívei szívének forróságától? Mádhavendra Purit álmában kérte az általa imádott Gópál Istenség, hogy hozzon neki szantált Orisszából. Csak a legszerencsésebbek mondhatják el magukról, hogy Istennel álmodtak. Útközben Puri felé megállt Remunában is, hogy felkeresse az ott imádott Gopináth Istenséget. Gopináth fenségesen gyönyörű. Nem csoda, hiszen az isteni kegyszobrot maga Ráma faragta szeretett Szítájának, majd 700 évvel ezelőtt került Csitrakutból Remunába. Mádhavendra Puri látta, hogy milyen pompában folyik a templomi imádat, s azt is, hogy nagyon különös, khir nevű édességet ajánlanak fel Gópináthnak. Minden este 12 csuporral. Hm, gondolta magában Mádhavendra Puri, ha megkínálnának abból az édességből anélkül, hogy kérnék belőle, akkor tudnék olyan finomat készíteni az én góvardhani Gópálomnak is. Mádhavendra Puri egyébként arról volt híres, hogy csak akkor evett, ha megkínálták. Most el is szégyellte magát, amiért az édesség megkóstolására gondolt, ráadásul az oltáron történő felajánlás előtt. Nem szólt senkinek semmit, s félrevonult. A piactéren hajtotta álomra fejét.
Éjjel a remunai Gopináth megjelent az őt imádó pap álmában:
Gópínáth menneyi édezsrizsét.
„Óh, kedves bráhmin, az este elrejtettem a kendőm alá egy csupor édességet, így nem vehetted észre, hogy egy hiányzik. Mádhavendra Purinak tettem félre. Kérlek, fogd, és vidd oda neki a piactérre.”
A bráhmin nagyon boldogan ébredt álmából, és azon tűnődött, ki lehet az a legszerencsésebb Mádhavendra Puri. Azonnal megfürdött, majd bement a templomba. Az édesség valóban ott volt az oltáron imádott Gopináth kendője alatt. Az éjszaka kellős közepén azonnal a piacra sietett vele, ahol fennhangon kiabálni kezdett a sötétben:
„Mádhavendra Puri, hol vagy, Mádhavendra Puri! Gopináth egy tál édességet lopott neked, és arra kért, hogy adjam át neked… Jelentkezz, Mádhavendra Puri, te vagy a legszerencsésebb a világon!”
Mádhvenra Puri nagy izgatottsággal került elő. Kifakadó boldogságmámorban fogyasztotta el a transzcendentális finomságot, melyet Isten tett félre neki. Az édesség félig kiégetett csuprát összemorzsolta, s darabkáit batyujába tekerte, hogy a következő napokban azokat is elfogyassza. Kora reggel azonnal elhagyta Remunát. Arra gondolt, hogy ha ennek híre megy, akkor mindenki nagy tisztelettel járul elé. A szent ember pedig nem szeretné, ha tisztelnék. Ezért mielőtt bárki is felébredt volna továbbindult Puri felé.
Akkortól kezdve ragadt a remunai Gopináthra a Khirachora Gopináth név: Édesrizs-lopó Gópínáth. Ksirachora Gópinátnak is írják. De hogy milyen finom az a mennyei édesrizs! Megvan a receptje. De az már egy másik történet...
Szép kis kultúra ez, mondhatnánk, ahol tolvaj az isten. Ez még csak a kezdet. Itt még csak egy tál édességet lopott a hívének. De vajon mikor rabolja el örökre a szívemet?
édesség lapul. Falevéllel csomagolták be. Az édesség elfogyasztása után minden visszakerül a természetbe. A levelet megeszi tehén, a félig kiégetett cserépedényt pedig visszamossa az eső. Fotó: Leveles Zoltán
Leveles Zoltán indiai útinaplója
