Ilyet is, olyat is. Aki járt már Indiában, annak sokat mond ez az „ilyetisolyatis”.
Látni eldugott faluban az ókort idéző, virágzó hindu kolostort, a földön kézi kőmalmot tekerő hat gyermekes kismamát, s látni igénytelenséget, szemetet, koszos falakat, sorban állást az amerikai gyorséttermek előtt. Látni vallásközi koncerteket, fölöttébb kellemes, sok ezres közönséggel, amint a nyugati ember számára megfoghatatlanul bonyolult rágákat eufóriában, az ujjukon számolva követik, s ugyanezek fél órával később a pakisztáni muszlim szufi zenét átszellemült figyelemmel, lehunyt szemmel kísérik, s látni a vallási fanatizmusból eredő robbantásokról szóló jelentéseket.
Látni a sok tucat indiai TV csatornát a világ legigényesebb filmjeivel, s látni az egyre sokasodó, a legalapvetőbb igényeket sem támasztó néző számára is hátborzongató szappanoperákat, show-műsorokat.
Sorolhatnánk tovább oldalakon keresztül az Indiában szemlélődőt érő ellentétpárok kultúrsokk-pofonjait, melyek úgy két vállra fektethetik az embert, hogy csak piheg és prüszköl: mi ez az egész, varázslat, időutazás, mennyország vagy rémálom? Harmónia, káosz, begyepesedettség vagy szabadosság? Mi a jövője ennek az országnak? Képes lesz-e a Gandhi féle „ellen nem állás” átmentekíteni az óind kultúrát a 21. század ellentmondásain? Vagy ha néhány évezreddel később ugyan, de követi sorstársait, a már csak történelemkönyv formálta régi-régi kultúrákat?
Leveles Zoltán fotói
