1517. október 31-én indult el a reformáció. Luther Márton nem a katolikus egyházzal akart szakítani, csupán kijavítani akarta annak súlyos visszásságait. 95 pontban foglalta össze téziseit, melyek a lelkiismerete szerinti jobbítást célozták. Mi is összefoglaltuk ezeket az eseményeket. Reformáció röviden és lényegretörően.
A reformáció két dolgot is bebizonyított. Először azt, hogy minden vallásban és eszmében kell lennie időnként megújulásnak.
Másodszor azt, hogy a hitéletben szükség van választási lehetőségre ahhoz, hogy mindenki teljesen szabadon, minden külső nyomás nélkül kereshesse spirituális útját. A hitújító felelőssége mindig óriási. Mi az, amit megtart, mi az, amit elvet? A valódi bölcsesség és lelki útmutatás hagyományait híven viszi-e tovább? Eléggé óvatos-e, és csak a vadhajtásokat, a külsőségeket hagyja el?
Ha valami nem újul meg az idő múlásával, akkor az merevvé válhat. Ugyanakkor felhígulnia sem szabad az értékeknek.
A reformáció története dióhéjban
Luther Márton az egyház és a pápa ellen lépett fel, hitbéli meggyőződését védelmezte. Nem tudta, hogy olyan folyamatot indított el, amely végérvényesen megszünteti a keresztények számára a római egyház kizárólagosságát.
Reformtörekvéseivel nem volt egyedül, Ulrich Zwingli, majd Kálvin János Svájcban szintén a hitélet megtisztításán fáradozott. Tiltakozásuk, a „protestálás” a kereszténységen belül egy új utat nyitott.
A protestantizmus számtalan egyházat és felekezetet hozott létre. A három legnagyobb: a lutheránus (evangélikus), a kálvinista (református vagy presbiteriánus) és az anglikán.
500 éves a reformáció
Mivel a köznép nem is tudott olvasni, kétséges, hogy Luther Márton a wittenbergi vártemplom kapujára szögezte volna a téziseit. Annyi azonban bizonyos, hogy megírta, és 1517. október 31-én elküldte a mainzi érseknek.
Pontokba szedte, mit is kellene megváltoztatni az egyházi gyakorlatban. Luther Márton művelt, bibliamagyarázó professzor volt, aki többek között elutasította a bűnök pénzzel való megváltásának gyakorlatát.
A búcsúcédulák árusításában mai szemmel nem nehéz egy jól jövedelmező üzletágat látni. Azonban abban a korban, amikor az egyház és a pápai hatalom megingathatatlannak tűnt, nagy bátorság kellett ahhoz, hogy valaki ellenvéleményt hangoztasson.
A hatás sem maradt el, Luthert a pápa kiátkozta és kiközösítette. A történelem pedig ismét bebizonyította, hogy erőszakos fellépéssel soha nem lehet megakadályozni semmilyen reformációt, csak elősegíteni annak terjedését.
Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes volt, aki méltán háborodott fel az egyház több szempontból is szégyenteljes politikáján. Néhány év elteltével már hatalmas tömeg állt mögötte, olyan emberek, akik az „új hit” szerint akartak élni.
Egyértelművé vált, hogy új missziót kell alapítania. Ez minden nagyhatású reformátor sorsa. A gond csak az, ha pozíciójukban megerősödve hasonlóan súlyos hibákat követnek el, mint amit korábban kritizáltak.
Mit üzen a ma emberének a reformáció 500. évfordulója? Nagyon egyszerű tényekre hívja fel a figyelmet. A lelkiismereti szabadságra és az ezzel járó felelősségre.
Hindu reformáció
A hindu reformáció kapcsán két dologról kell beszélni. Az egyik az európai reneszánsszal, illetve a reformáció korával egy időben zajlott. Ekkor jelent meg a hindu vallásújító, Csaitanja Maháprabhu.
Akkor, amikor a védikus bölcsesség esszenciáját az idő elferdítette, lényegtelen dolgokkal tűzdelte meg, melyek kezdték kiszorítani a lényeges elemeket.
Maháprabhu képes volt a kor nyelvére fordítani a Védák transzcendentális örökségét. Missziójának leglényegesebb eleme a bahkti, a tiszta, önzetlen istenszeretet. Egyenlő volt mindenkivel: a muszlim uralom sem gátolta működését.
Azt hirdette, hogy semmilyen külső megjelölés nem érvényes a lelki élet útján. Ez a korszak éppúgy nagy megújulást eredményezett Indiában, mint a reformáció eszméi Európában.
A hindu reformáció másik, jóval későbbi vonulata a neo-hinduizmus modern eszmeisége. Az olyan hindu gondolkodók és reformerek, mint Vivekánanda, Gandhi vagy Aurobindo Ghosh a nemzeti értékeket kívánták megóvni, és kiharcolni India függetlenségét.
A Brahmo Samádzs vallásos nemzeti mozgalom pedig a kereszténységet és a hindu hagyományokat igyekezett hindu szellemben egyesíteni. Fontos kiemelni, hogy ezek a „neo-hindu” törekvések a hindu dharmára (a lét örök erkölcsi alapelveit összegző kötelezettségekre) épültek. Vagyis az erőszakmentességre (ahimsza) és az együttérzésre.
A szanátana dharma az élőlények örök és változatlan kötelessége, természetes feladata. Ebben az értelemben alapvetően univerzális, etikai vallás, melynek hagyományhű újraértelmezése a modern reformáció.
Összefoglalás
Az emberi felelősség tágabb értelemben lehetne a reformáció szinonimája is. A bölcs ember tudja, hogy reformációra szükség van a mindennapokban: munkánk, családi kapcsolataink, belső életünk területén egyaránt. Jó, ha a reformáció felbukkan az életünkben – időnként érdemes felülvizsgálni, hol tartunk.
Kapcsolódó írások
