Az Internetes Szabad Véleménynyilvánítás Nemzetközi Napja március 12-e, melyet az UNESCO is támogat. Május elején pedig világszerte megemlékeznek a Nemzetközi sajtószabadság és a szabad véleménynyilvánítás jogáról. A véleménynyilvánítás szabadsága örök kérdés.
A 21. század elejére már kialakult a médiaimperializmus fogalma, mely modern szó ugyan, mégsem új dolgot takar. Csupán a gyarmatosító politika modern megnyilvánulása. Régen is működött, mégpedig ugyanúgy a fejlődés aranypapírjába csomagolva. Mindig időszerű, de napjainkban talán még fontosabb arról beszélni, hogy a fejlődés elsősorban belső ügy. A véleménynyilvánítás szabadsága nemcsak szóban érvényesülhet, hanem tetteinkben is. Vajon a média napi szinten befolyásolja életünket?
A véleménynyilvánítás szabadságának története
Az alapjogoknak nincs hosszú időkre visszanyúló történelme. A 18. század második felében találkozhatunk először olyan jellegű javaslatokkal Európában és az Egyesült Államokban, amelyek a vélemény-, a sajtó-, a szólás-, és később majd az információszabadságot említik.
Ezzel szemben a cenzúrának ugyancsak nagy múltja van.
A véleménynyilvánítás szabadságának írásos emlékeit először a virginiai alkotmány alapjogi kódexében találjuk (1776), majd 1791 végén az Egyesült Államok Alkotmánya határozottan kimondja, hogy „nem csorbítja a szólás- vagy sajtószabadságot”.
Európában a francia forradalomkor Mirabeau nyilatkozata mondta ki elsőként a szólás- és sajtószabadságot. „Gondolatainak és véleményének szabad kinyilvánítása az ember egyik legbecsesebb joga. Így tehát minden polgár szabadon nyilatkozhat szóban, írásban, nyomtatásban; de törvényben megállapított minden esetben felelős azért, ha visszaél a szabadsággal.” Az ENSZ is elfogadta azt a törvényt, hogy nézetei miatt senki sem zaklatható, ha tiszteletben tartja mások jogait, és nem sérti meg az állambiztonságot, a közrendet valamint a közerkölcsöt.
A magyar alkotmány szerinti véleménynyilvánítás szabadsága
A magyar alkotmány 61. § (1) bekezdése szerint:
„A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra.”
Ide kapcsolódik a lelkiismereti és vallásszabadság is. Véleménynyilvánítás lehet az is, ha valaki nem szól semmit, a hallgatásával jelzi egyetértését vagy elutasítását. Bár már Petőfi és Táncsics a szabad sajtóért küzdött, nem is olyan régen még hazánkban rendszeresen ment könyv a zúzdába.
Antidemokratikus országban a rendszer elleni véleményt megfogalmazó alkotók is odakerülhettek... A véleménynyilvánítás jogának megtagadása finomabb formákat is ölthet. Például a kádári kultúrpolitika több művet is egyszerűen csak indexre tett, a tiltott köteteket feketelistázta, és az OSZK Zárolt Kiadványok Tárában porosodhattak. Az már más kérdés, hogy a rendszerváltás után rögtön központi helyre, a legnépszerűbb kötetek polcára kerültek.
A média manipulációi, a történelem bemutatása a politika változása szerint mindig a tömeget veszik célba, s ugyancsak észnél kell lennie annak, aki nem akar ennek hatása alá kerülni.
Ugyanakkor mindig több kérdést felvet a sajtószabadság joga is. Bár törvényileg tilos a közösség elleni izgatás, és a véleménynyilvánítás szabadsága nem irányulhat semmilyen nemzet, etnikum vagy vallási közösség megsértésére, a gyakorlat mást mutat. Manapság a liberális szellem megengedi, hogy bárki hangot adjon akár ostoba vagy diszkriminatív nézeteinek is, kezdve a vallás elleni felszólalásoktól a blogok sokszor alpári kommentjéig.
Média, hatalom
„Három rend van jelen a parlamentben, de ott fönn, a Tudósítók Galériáján foglal helyet a Negyedik Rend, mely mindnyájuknál fontosabb”
– írta a 18. század vége felé Edmund Burke a klérusra, a nemességre és a polgárságra utalva. Az ír filozófus és államférfi már akkor megsejtette, hogy a sajtó a többi hatalmi tényezőnél is fontosabb szerepet játszhat.
1794. május 28-án ezt mondta:
„Van azonban egy törvény mindenki számára, nevezetesen az, mely minden jogot irányít, a Teremtő törvénye, mely egyben az emberiség, az igazságosság, a méltányosság – a természet és a nemzetek törvénye.”
Jó esetben a sajtó feladata a polgárok hiteles, elfogultságtól mentes, tényszerű tájékoztatása. De a mai pénzügyi és politikai érdekcsoportok akkora befolyással bírnak, hogy a média irányítóivá válhatnak, így pedig roppant egyszerű az embereket befolyásolni. Főleg a gyerekeket. Ők a legkiszolgáltatottabbak. Ez egy fontos téma, ami külön fejtegetést érdemel. Egy médiabirodalomhoz saját tévécsatornák, rádióállomások, könyv- és lapkiadók tartoznak. Vajon milyen információkat fog továbbítani vagy elhallgatni?
Csupán a gyarmatosító politika modern megnyilvánulása, amikor a hatalmi gépezet olyan színben tüntette fel a leigázott népeket, hogy alátámassza a hatalom megszerzésének szükségszerűségét, sőt igazolja saját pozitív szerepét. Ennek érdekében még a gyarmatosított nép kulturális örökségét is felhasználta, mégpedig úgy, hogy az általa tolmácsolt „eredeti” művek azt a szellemiséget tükrözzék, amit propagálni akart. Ezek a fordítások ferdítések lettek, és sok esetben csupán kiragadott részleteket tartalmaztak. A gyarmatosítás nem csak egyik ország a másik ellen játéka, ha a hagyományok, a kulturális örökség háttérbe kerül, vagy egy felhígított, sőt maradinak titulált változata a „trendi”, ráadásul egy uniformizált „kultúra” kerül a helyére, akkor a szellemi gyarmatosítás alanyaivá válhatunk.
A globalizáció miatt ma a média hatalmas tömegekhez szól, és ha napi szinten ismétli egyforma típusú, egyazon irányba mutató információit, akkor jó eséllyel könyvelheti el a sikert, céljának megfelelően befolyásolhatja a közvéleményt. Dr. Bajomi-Lázár Péter, a Budapesti Gazdasági Egyetem tanára, médiakutató, Média, hatalom című cikkében olvashattuk:
„A Kecskeméti Tanítóképző Főiskola 1995-ben készült, publikálatlan felmérése szerint a felnövő generációk egyes csoportjainak jövőképe az amerikai sorozatok eszményeiből táplálkozik. A 10-14 éves alföldi tanyasi gyerekek például úgy szeretnék látni felnőttkori önmagukat, hogy majd az úszómedencéjük partján a napernyő árnyékában kortyolgatják koktéljukat.”
Már több mint 20 évvel ezelőtt ilyen szomorú tapasztalat birtokában voltunk, s azóta felnőtt egy generáció. Elgondolkodtató…
Hol keressük a véleménynyilvánítás szabadságát?
Manapság azt tapasztalhatjuk, hogy a sajtó, a média még a függetlenség látszatára sem ad, csak azt lehet tudni, hogy jobb vagy baloldali beállítottságú-e. Ki vagyunk szolgáltatva? Egyazon dologról ellentmondó információk sokasága lát napvilágot. Hogyan tájékozódjunk?
Körmendy Zsuzsanna: Mégsem hatalom a média? című cikkében (Magyar Nemzet 2016. 11. 12.) ugyancsak érdekes szempontot fejteget:
„Két roppant fontos rétegre a média nem tud igazán hatni. Az egyik a kevesek: a nagyon felkészült, sokféleképpen és sokfelől tájékozódó, saját fejével gondolkodó értelmiségi elit. A másik csoport: a médiának soha hitelt nem adó sokak. Ők a kevésnél is kevesebbet olvasó, alig tévéző, főleg az agráriumból, és sosem segélyekből élő, elég nagyszámú réteg. Róluk keveset tudnak a szociológusok, viselkedésüket vizsgálják, de nehezen tudják bemérni.”
Összegzés
Nem a szupermodern technika pusztítása a legnagyobb veszély, inkább az, ha a profitszerzés elemésztő mohósága az örök emberi értékek elé kerül. Mi a megoldás?
"Aki a médiát, a képeket irányítja, az a kultúrát irányítja" – vélekedett Allen Ginsberg.
Nagyon fontos dolgot mondott ki: a kultúrát, vagyis csupán egy külső közeget irányít. Ha nem akarjuk, az elménkre nem tud hatást gyakorolni. Ha tudatosak vagyunk arról, kik vagyunk, mi az emberi élet célja, akkor nincs olyan hatalom, ami befolyásolhatna bennünket. Van-e világképünk? Vannak-e olyan eszményeink, melyek teljesen kielégítik az erőszakmentes kommunikáció, a minden élőlény tiszteletén alapuló egymás mellett élés elveit?
Hálás téma szidni a médiát, bűnbakot látni benne. Az óind filozófia felhívja a figyelmet, hogy soha ne a külső dolgokat kritizáljuk, mert a változás lehetősége bennünk van. Lehet igaz tudást, valódi információt szerezni, tájékozódni, ha valaki akar. Az ember szabadon választhat, nem kell tv-t venni, vagy ki is lehet kapcsolni, nem kell mindent elhinni, csak azért mert a média ezerrel nyomja.
Az internet lehet jó is, meg halálos is, tőlünk függ. A XX. század embere nyerő helyzetben van, ha szólásszabadsága nem csak a beszédére vonatkozik, hanem arra is, hogy milyen információt keres, és hol keresi azt.
Kapcsolódó cikkek
