A "Ki vagyok én?" örök kérdés, melyet jó esetben minden tizenéves feltesz magának, s vannak, akik halálukig keresik rá a választ, mert az már nehezebbnek tűnik. Az önmagunkról való gondolkodás fontos a fejlődésben. Roberto Assagioli, olasz pszichiáter feleletet is ad rá. A pszichológia egyik úttörője volt ő, nevéhez fűződik a pszichoszintézis megalapozása. A mai szakemberek is azokat a módszereket és technikákat használják, melyeket ő fejlesztett ki. 

filozófia kutatás reinkarnáció

Dr. Roberto Assagioli (1888-1974) olasz neurológus nemzetközi szaktekintélyre tett szert. Nyolc nyelvet tanult, köztük a szanszkritot is. Tanulmányozta a keleti filozófiát. A 20. század egyik nagy egyénisége volt, barátai között üdvözölte a szufi misztikust, a zen mestert vagy a tibeti felfedezőt. Rabindranath Tagore, indiai költővel is ápolta kapcsolatát. 1940-ben Mussolini fasiszta kormánya letartóztatta, majdnem egy hónapig börtönben volt. A vád: „imádkozott a békéért és másokat is hívott, hogy csatlakozzanak hozzá…”

filozófia kutatás reinkarnáció


Önmagunk keresése

Dr. Assagioli szóhasználatában az EGÓ – az illuzórikus én, akinek gondolom magam, a SELF a valódi én, ami „állandó, megváltoztathatatlan, és elpusztíthatatlan”. Az önmegismerés személyes szintje a hétköznapi ÉN-nel foglalkozik – írta. – A másik, a spirituális szint, a felsőbb ÉN, a valóságos önmagunk tudatosítását jelenti.
Önmagunk keresése nem könnyű feladat. Sokan el sem kezdik még a hétköznapi jellem megismerését sem, vagy megrekednek ott. Nem lépnek tovább a spirituális szintű SELF-tudatosság, vagyis az öntudatra ébredés felé. Könyvének 1989-es kiadását szerkesztője, dr. Thomas Yeomans így méltatta: Jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy mélyebben éljük meg az életet, nemcsak egymás között, hanem minden nép, a növények, és az állatok közös társaságában.

Assagioli hitt a reinkarnációban, Sam Keennek, a pszichológiában is járatos amerikai filozófusnak röviddel a halála előtt azt mondta: „Nekem a halál elsősorban nyaralásnak tűnik. Sok hipotézist hallottam a halálról, nekem ezek közül a reinkarnáció gondolata tűnik a legésszerűbbnek. Nincs közvetlen ismeretem a lélekvándorlásról, de a hitem jó társaságba vezet majd, több száz millió felvilágosult keleti ember közé… (…)
A halál a biológiai körforgás normális része. Csak a testem hal meg, és nem a teljes valóm. Szóval nem nagyon érdekel. Lehet, hogy meghalok ma este, de szívesen elfogadok még néhány évet ahhoz, hogy befejezzem azt a munkát, amivel foglalkozom, mert szerintem hasznos lehet másoknak.”

Önmagunkról kialakított kép

Dr. Assagioli nagyon érzékletesen ír arról, hogy milyen elképzeléseink vannak önmagunkról. Az önmagunkról alkotott kép aszerint alakul, hogy mi az, ami a legfontosabb az életünkben: „Van, aki a testével azonosítja magát (…), van, aki az érzelmeivel, megint mások az elméjükkel, szeretik úgy bemutatni magukat, mint egy intellektuális konstrukciót. (…) Sokan a szerepük szerint, mint „anya”, „férj”, „feleség”, „diák”, „üzletember”, „tanár” stb. Ez az azonosítás csak egy része a személyiségnek. Ideiglenesen lehet kielégítő, de komoly hátránya van. Megakadályozza az igazi én megtapasztalását, az önmeghatározás mély értelmét, azt, hogy tudjuk, kik vagyunk.”
 
A professzor annak veszélyéről is ír, hogy egy téves önazonosítás tragédiába fulladhat, ha a szerep megszűnik. Például egy sportolónál, aki megöregszik, és elveszíti fizikai erejét; egy anya esetében, akinek a gyerekei felnőttek, és magára hagyták. Egy színésznőnél, akinek testi szépsége fogyatkozik. Erre a legjobb példa csodálatos művésznőnk, Domján Edit, aki kijelentette, hogy csak 40 éves koráig kíván élni, mert nem akarja idősen viszontlátni önmagát. Ez is oka volt, hogy inkább a halált választotta… A fellépő veszteségérzés vagy kétségbeesés komoly, fájdalmas kríziseket okozhat. Mindez csupán amiatt, mert nem tudjuk, kik is vagyunk valójában.

Roberto Assagioli: Vagyok, aki vagyok

filozófia kutatás reinkarnáció

I.
Van testem, de én nem a testem vagyok.
A testem lehet éppen az egészség vagy a betegség
Különböző állapotaiban, lehet pihent vagy fáradt,


De semmiképpen nem a valós ÉN-em.
A testem a megtapasztalás értékes eszköze;
Gondozom, jó egészségben tartom,
De mégsem én magam vagyok a testem.
Van testem, de én nem a testem vagyok.


II.
Vannak érzelmeim, de én nem az érzelmeim vagyok.
Végtelen sok, egymásnak ellentmondó, változó
Érzésem van, de mégis tudom, hogy én mindig ÉN maradok.
Én magam, a remény és kétségbeesés idején is, örömben
Vagy fájdalomban, ingerültségben vagy nyugalomban.
Minthogy képes vagyok megfigyelni, megérteni vagy
Megítélni az érzéseimet, és aztán egyre inkább
Uralni, irányítani és használni őket, az is
Nyilvánvaló, hogy érzelmeim nem én vagyok.
Vannak érzelmeim, de én nem az érzelmeim vagyok.
Vannak vágyaim, de én nem a vágyaim vagyok.
Ők is változóak, és egymásnak ellentmondóak
A vonzódás és taszítás váltakozásában.
Vannak vágyaim, de én nem a vágyaim vagyok.


III.
Van intellektusom, de én nem az intellektusom vagyok.
Az intellektusom többé-kevésbé fejlett és aktív;
Fegyelmezetlen, de tanulékony; ez az a szervem, amellyel
Megismerhetem mind a külvilágot, mind a saját
Belső világomat, de ez sem én vagyok.
Van intellektusom, de én nem az intellektusom vagyok.


IV.
Én vagyok a központja a tiszta öntudatnak,
Képes vagyok arra, hogy
Mestere, irányítója, használója legyek mind
A leki folyamataimnak, mind a fizikai testemnek.
Én az állandó, változatlan ÉN vagyok. 
 

Kapcsolódó cikkek