Szandzsaj Patel rendező animációs rövidfilmje, a Szandzsaj és a Szuper csapat megragadta a média figyelmét, szívmelengető filmként jellemezték, és reflektorfénybe került az év legnagyobb díjátadójára. Patelt saját gyermekkora ihlette a remek kis film elkészítésére, amikor úgy érezte, ütközik a modern világ és a hindu hagyományrendszer. Az animációs indiai film története követi egy első generációs fiatal indiai fiú álmodozását, aki apja vallásos meditációi alatt, otthon, ugyanabban a szobában a tévét bámulja, majd a hindu isteneket mind szuperhősöknek képzeli.
Szandzsaj egy fiatal hindu fiú, akit jobban érdekel kedvenc rajzfilmje, a Szuper csapat, mint apja napi vallásos szertartásai. Szandzsájt zavarja a csengettyű, az apát pedig a televízió hangja. Elkerülhetetlen a konfrontáció, az apa kikapcsolja a tévét, és fiát az oltár elé hívja, egy szuperhős akciófigurát pedig elkoboz a gyerektől. Szandzsáj véletlen mozdulatától a szentély lámpácskája kialszik, és a fiú egy templomban találja magát három istenszobor társaságában, akik megelevenednek. Visnu a középpont. A védikus filozófiában mindig van egy férfias energia és egy női energia, ezért szerepel Durgá istennő. Hanumán, Ráma herceg elkötelezett híve pedig rendkívüli erejéről ismert. Ugyanakkor megjelenik a Rámájanából jól ismert démon, Rávana is, de a harc természetesen a negatív szereplő bukásával végződik. Szandzsaj és a Szuper csapat, immár Visnuval az élen, győzedelmeskedik. Visszatérve a hétköznapi világba apa és gyermeke kibékül. Kezdetben egy nagyon sötét szobában vannak, csak egy gyertya világít, és a tv mesterséges fénye. A történet végén a fiú kikapcsolja a tévét, és kinyitja az ablakot, természetes fehér fény árasztja el a szobát. Szandzsáj egy szép rajzot készít Visnuról és a többiekről, a kép címe: Szuper csapat.
Az amerikai számítógépes animációs cég, a Pixar Stúdió már eddig is több Oscar-díjat mondhat magáénak, új filmje az isteni lények ragyogóan színes, modern stílusú bemutatása. Egyesíti az animációt, az indiai művészetet és lelkiséget. Patel a Pixar Stúdió művésze, aki korábban már kiadott egy maga illusztrálta művet A Hindu istenségek kis könyve címmel, és olyan sikerfilmek készítésében vett részt, mint a Játékháború vagy az Egy bogár élete. Szandzsaj Patel két új karaktere keletet és nyugatot szimbolizálja. A fiú rájön, hogy van kapcsolat a kettő között, és megtalálja a módját, hogy csatlakozzon apjához.
A rendezőt saját gyermekkori élményei ihlették erre a filmre. Elmondta, hogy nagyon szerette a képregényeket, s arra vágyott, bárcsak Travisnek hívnák, nem Szandzsájnak. Azóta már másként gondolkodik, „csak most kezdem megemészteni, hogy ki vagyok” – mondta. – Nagy kihívás volt számunkra az indiai filozófia és kultúra rendkívüli gazdagságából kivenni részleteket. Óvatos, alapos tervezés előzte meg. Úgy próbáltuk kommunikálni, hogy ne legyen túl ezoterikus, mert akkor elveszítjük az amerikai közönséget, de ne legyen „lebutított” változat sem. Tervezem, hogy ellátogatok Indiába, ez lesz az első alkalom. Sok fogalom rendkívül érdekes a számomra , mint a reinkarnáció és a karma tana. Szeretem azt a tényt, hogy attól függően, mit vetsz ebben az életben, aszerint kell fizetni a következőben. Tetszik a kijelölt cél, a születés és újjászületés ciklusából való kiszabadulás, és valami magasabb, valami nemesebb elérése.
A csata annyira dallamos és zenei. Milyen elgondolkodás van emögött? – kérdezte tőle egy riporter.
– Azt akartam, hogy a koreográfia kecses legyen. Nem akartam, hogy az istenséget megüssék vagy eldobják. Nem akartam kung fut. A harc mozdulatai az indiai táncot idézik. Indiában a színház és a tánc is Isten tiszteletére fejlődött több ezer éve. A Bharatanatyam, Odissi és Kathakali, a három ősi tánchagyomány lépéseire épül a mozgás. Az istenségek egyedülálló módon mozognak, tartják féken a kaotikus erőt. A zeneszerzőnek egyetlen szabályt adtam: ne a szitár és a tabla töltse ki, a csengettyű hangja és a kántálás domináljon. A látványtervezőnek sem volt könnyű dolga. Azt szerettem volna érzékeltetni, hogy amikor az istenek birodalmában vagyunk a megvilágosodás, vagyis a fény és a színek teljesen más környezetet mutatnak – hangzott a válasz.
A befejezésben lehet, hogy a film készítői nem voltak teljesen tudatában annak, de kimondatlanul a hindu vaisnava hit egy rendkívül jellemző vonását vitték filmre az egyik utolsó jelenetben. Visnu visszaadja a gyereknek műanyag játékát, de meg is áldja a kisfiút. Mint ahogy az ember sincs kényszerítve a lelki életre, minden élőlény szabadon játszogathat valótlan figurákkal és különféle jelmezekben az élet színpadán. S ha csak egy kicsit is Isten felé fordul, az isteni kegy azonnal segítségére van. Az is elgondolkoztató, hogy nem a vallási szertartásokat gyakorló apa előtt jelenik meg Visnu, hanem a gyerek előtt, aki a maga kelekótya módján, de spontán szeretettel vonzódik hozzá.
A hindu vaisnava filozófia meglehetősen toleráns. A hívőknek nem fekete-fehér alapon kínál megoldást, nem a vagy üdvözülsz, vagy elkárhozol alapon, tehát igazi sikertörténet. Még a legkomolyabb szentírásban, a Bhagavad-gítában is több javaslatot olvashatunk, mely így kezdődik: Ha ezt nem tudod megtenni, tedd ezt, ha ezt sem, akkor tégy így… és egyre kevesebb az előírás, az elvárás. Reményt ad, hogy a legkisebb törekvés sem vész el, de életről életre előbbre visz.
Kapcsolódó cikkek
