Help Sales ÁSZF
24 nov

Dzsaipur, a világ legnagyobb ezüsttárgyának otthona

India nevezetességei közül az egyik leghíresebb a dzsaipuri Városi Palota, ami tulajdonképpen egy palotakomplexum. Itt található a világ legnagyobb ezüsttárgya is.

hinduizmus kultúra tradíció utazás világörökség útleírás
Ebben a japuri városi palotában található a világ legnagyobb ezüsttárgya

Dzsaipur India legnagyobb államának, Rádzsasztánnak a fővárosa. A fallal körülvett óváros különleges hangulatú, bonyolult építészeti ritkaságok és csodálatos történelmi emlékek gyűjteménye. Dzsaipur az egyedülálló épületek, udvarok, átjárók, paloták, múzeumok és csarnokok városa. Gazdag története mind a mai napig vonzza a turistákat. 

Rádzsasztán a „királyok országa”, a rádzsa szó királyt jelent. A különféle korok uralkodói nemcsak Indiából, hanem a világ különböző részeiből kerestek szakképzett művészeket és kézműveseket. A hagyományok átörökítése céljából betelepítették őket a városba. 

A jaipuri Városi Palota története

A város palotáit az akkori rádzsput uralkodó a Vasztu-sásztra elvei alapján építtette. Ez a mű a védikus építészet és térrendezés kézikönyve, mely a természeti törvények figyelembe vételével kívánja megteremteni egy épület harmóniáját. A biztonság érdekében később hatalmas erődök és kapuk épültek itt. A palotakomplexum az óváros kellős közepén található.

A közismert Szelek Palotája és a csillagvizsgáló mellett még számos kisebb-nagyobb palota tartozik az együtteshez. Az architektúra ötvözi a rádzsput, a mogul és az európai építészeti stílusokat. A rangos épületek a régi fejedelmi pompára emlékeztetnek. Márvány oszlopok, csipkézett boltívek, virágos mintákkal és arannyal díszített boltívek tárulnak a látogató szeme elé.
A bejáratnál kétoldalt oroszlánszobrok, több udvar, különálló paloták, törékeny pillérek találhatók, melyeket faragott erkélyek és páva díszes ajtók gazdagítanak. Ma a palotaegyüttes egyik részét kiállítótermek és múzeumok foglalják el; a másik az egykori uralkodó leszármazottainak a lakóhelye.

hinduizmus kultúra tradíció utazás világörökség útleírás
  A legnépszerűbb és legtöbbet fényképezett páva kapu boltíve.

Az indiai látnivalók ékszere

India nevezetességei méltán ragadják meg a képzeletet, mert a pompa mögött mindig spiritualitás is húzódik. Így van ez a palotaegyüttes egyik leglátványosabb részével, a híres kapukkal. Az évszakokat képviselő négy kapu a harmadik egységben található. Mindegyiket Visnunak és képviselőinek ajánlották.

Fantasztikus belső udvarra vezetnek, mely a Chandra Mahalt, vagyis a Hold Palotát öleli körül. A magas, hétemeletes, krém-fehér szerkezet a rádzsput uralkodók művészetszeretetét és a korabeli India gazdagságát mutatja. Minden emeleten megjelenik a királyi elegancia. A palotaegyüttesen belül ez a fő épület, az a hely, ahol Dzsaipur jelenlegi maharadzsája és családja lakik. Ezért csak a földszint látogatható. A Hold Palota hetedik emelete az épület koronája, a meditációra legalkalmasabb hely, gyönyörű kilátással. A tetején levő zászlót csak akkor bontják ki, amikor a királyi család a palotában van.

A Hold Palota híres templomát, a Góvindadzsít Krisnának szentelték. Az itt álló kegyszobrot a mohamedán hódító, Aurangzeb császár dühödt pusztítása elől mentették meg. A hívek messze földről elzarándokolnak ide, hogy a hódolatukat ajánlják.

Dzsaipur obszervatóriuma

India nevezetességei közé tartozik a Jantar Mantar, a kozmikus észlelésekre kialakított megfigyelőhely, mely az UNESCO világörökség listáján is szerepel. A világhírű csillagvizsgáló egy 8 részes mandala formára épült. Az alapító, Jai Singh, nemcsak kiváló uralkodó volt, de egyben tudós, építész, a matematika és a csillagászat megszállottja is.

A dzsaipuri Városi Palota kiállításai

Múzeumai kollekciójában elegáns textíliák, selymek, hímzett kendők, az uralkodók pompás öltözékei láthatók. Érdekes kiállítás a régi kocsik és a gyaloghintók gyűjteménye. Híres a fegyvertár is. Itt van talán a legnagyobb és legszebb régi fegyvergyűjtemény Indiában. Különféle kardok, kétélű tőrök, kések, fejszék és különböző formájú nyilak láthatók. Man Singh Maharádzs kardjának súlya körülbelül 5 kilogramm.

Itt a világ legnagyobb ezüsttárgya

A legérdekesebb látnivaló a két hatalmas ezüst Gangesz víz urna. A Guinness Rekordok Könyve szerint ezek a világ legnagyobb ezüst edényei. 1,6 méter magasak, kapacitásuk 4091 liter, súlyuk 345 kilogramm.

hinduizmus kultúra tradíció utazás világörökség útleírás
Ez az csupor a  világ legnagyobb ezüsttárgya. Eredetileg Gangesz-víz tárolására szolgált

 
Mindegyik edény 14000 dzsaipuri érméből készült, az olvadt ezüst érméket forrasztás nélkül kovácsolták össze. Elkészítésük két évbe telt. Kör alakú, kerekekkel ellátott alap tette lehetővé a mozgatását. Létrát használtak, hogy elérjék a száját. II. Sawai Madho Singh számára készültek, aki vallásos hinduként csakis a Gangesz szent vizét itta útja során, amikor 1902-ben VII. Edward megkoronázására Angliába ment. A Gangesz vize akkoriban még iható volt. Sokszor az angol katonák is azt vitték a hajókra, mert ismerték antiszeptikus hatását.

Hajnali istentisztelet a maharadzsa templomában

Minden hajnalban többezer ember teszi tiszteletét Góvindadzsi előtt, aki nem más, mint maga Krisna. Vrindávanból menekítették át 300 évvel ezelőtt a pusztító hódítók elől.

A mai dzsaipur város tulajdonképpen Góvindadzsi tiszteletére épült. Ezért is rajonganak érte hódolói. Naponta többezer ember vesz részt a hajnali púdzsa szertartáson.

Góvindadzsit eredetileg 5000 évvel ezelőtt formázta meg Krisna unokája.

Még néhány érdekesség

India leggazdagabb, leghatalmasabb maharadzsái Dzsaipurban és környékén éltek.
Amikor 1878-ban a walesi herceg meglátogatta Dzsaipurt, üdvözlésképpen minden épületet rózsaszínre festettek, ezért Rózsaszín Városnak is nevezik.
A januárban rendszeresen megrendezett dzsaipuri Irodalmi Fesztivál a legnagyobb irodalmi fesztivál a világon. Ezen a különféle országokból érkező szerzők és írók vesznek részt.


 

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

24 jan

Torino vegetáriánus város lesz?

Torino 2016 nyarán megválasztott polgármestere jelezte, hogy vegetáriánus várost szeretne létrehozni. Észak-Olaszország élelmiszer-hagyományában a húsételek évszázadok óta központi helyet foglalnak el. Ezért is várhattuk kíváncsian, milyen változásokra számíthat Torino. Chiara Appendino meggyőződése, hogy a környezet védelme, az egészség megőrzése, valamint az állatok jóléte alapvető kötelesség. 

ahimsza egészség főzés

Chiara Appendino polgármesterasszony az Ötcsillagos Mozgalom (M5S) jelöltje volt. A választásokkor ez a párt adta Rómának is Virginia Raggi személyében az első női polgármestert. Az öt csillag: a víz, a környezet, a közlekedés, a fejlődés és az energia.

Példátlan kezdeményezés


A polgármester asszony a vegetáriánus és vegán étrendet akarta népszerűsíteni városában – még hetente egy húsmentes napot is tervezett. Ez a lépés példátlan volt az olasz önkormányzat történetében, de összhangban állt az előremutató értékekkel. Ilyen például a környezet- és természetvédelem és a zöld energia fejlesztése. Bár Beppe Grillo, az M5S alapítója szereti a húsételeket, mégis már akkor felhívta a figyelmet Leonardo Di Caprio dokumentumfilmjére, melynek címe: Cowspiracy, A fenntarthatóság titka. Ez a film pedig bebizonyítja, hogy a hústermelés nemcsak erőszakos cselekedet, de alapjaiban teszi tönkre bolygónkat.

A tervet a vezető egészségügyi, táplálkozási és politikai szakértők közül is sokan támogatták. Ez nem más, mint a tisztelet kultúrája, hangsúlyozták. Iskoláinkban megtaníthatjuk a gyerekeknek a vegetáriánus táplálkozás egészségügyi előnyeit, melyek közben „megvédik a földet és az állatok jogait”. Egidio Dansero, a torinói egyetem akadémikusa állítja: „Ez határozottan pozitív lépés lehet kulturális és gazdasági szempontból egyaránt.” 

A stratégia részeként, a fenntarthatóság szellemében új oktatási projekteket terveztek az iskolákban. Sokan bíznak abban, hogy a diákokkal érdemes megismertetni, mennyi szenvedéssel jár a nagyüzemi állattartás, és hogy a jövő érdekében változtatni kell. 

ahimsza egészség főzés

Sokan kétkednek, sokan tiltakoznak


A tervek megosztónak bizonyultak. Míg a környezetvédők és a vegetáriánusok üdvözlik őket, mások azt állítják, hogy ellentétesek a régió kulináris hagyományaival. A helyi mészárosok egyesülete vagy a húst értékesítők hasonlóan negatív válasz adtak. 

Stefania Giannuzzi polgármester-helyettes úgy vélte, hogy félreértés történt, főként a média hírverése által: „Nem arról van szó, hogy egy bizonyos étkezési módra kényszerítjük az embereket, és nem akarunk összeütközésbe kerülni a húsiparral sem. Csupán a tudatosság növelése a cél, és annak bemutatása, hogy van alternatíva, mert ez is érdekli az embereket. A vegán választási lehetőség csak egy része annak a tervnek, hogy fenntarthatóbbá tegyük városunkat, és előmozdítsuk a környezet megóvását. Ez nemcsak Olaszországra ható kérdés, hanem a világot is érinti.”

ENSZ jelentések


Stefano Giannuzzi a városi tanács környezetvédelmi felelőse is. Már többször kénytelen volt elmagyarázni: „Az a tény, hogy az étrendünk hatással van a környezetre, nem a mi véleményünk. Ez az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének a jelentése. Azok dokumentálják a húsfogyasztásnak a bolygóra és az emberi egészségre tett negatív hatásait.”

Az egyik tanulmány szerint a húsipar több üvegházhatást okozó gázkibocsátásért felelős, mint a világ összes más iparága. Az Egészségügyi Világszervezet 2015-ben készített jelentése pedig a rákos megbetegedések és a húsfogyasztás – különösen a feldolgozott hús – összefüggéseit tárgyalta.

Mi valósult meg?


Ez volt a múlt, mi a jelen? A polgármester asszony és családja nem vegetáriánus. Chiara Appendino 2017-ben már azt hangoztatta: nem vegetáriánus, hanem veg-barát várost akar. A turisztikai információs pontokon már megjelentek a térképek, melyeken minden bio- és veg-forrás látható. Tervek születtek a veg-fesztiválok elhelyezésére, olyan kommunikációs kampányok népszerűsítésére, mint amilyen a tudatos fogyasztás.

A vegánizmus fokozatosan tért hódított Olaszországban, ez világviszonylatban az egyik leggyorsabb ilyen jellegű fejlődés. Torinóban több mint 30 vegán és vegetáriánus étterem található, többségük az utóbbi években nyílt. A városnak számos biotermelő piaca van, és környezetbarát szupermarketekkel is rendelkezik. 

„Mi szem szájnak ingere”


Torinóban könnyű dolga van annak, aki valamilyen vegán vagy vegetáriánus finomságra vágyik. A vegán pékségek is a kézműves sütemények, fagylaltok és desszertek lenyűgöző választékát kínálják. Az egyik leghíresebb teljesen vegán hely a Soul Kitchen emlékezetes étkezési élményt ajánl. Rusztikus hangulatán túl ez egy különleges étterem, amely ötvözi az ízeket és a látványt. Azt mondják róla, hogy ragyog az ihletett vacsora kínálataitól. A finom, kreatívan kialakított, színesen „öltöztetett” ételek kiemelik a helyi szezonális termékeket. 

ahimsza egészség főzés

  
Egy kis ízelítő. Ezt látjuk a képen: Az inkák aranyának nevezett quinoa növényből készült croissan (töltött kifli) paradicsomos ostyával és mandula ricotta. Tehát nem tejtermékből készült túró. Kapribogyóval, pisztáciával és chilis szálakkal. Töltött tofu a legendás paccheri tésztával, aromás fűszeres spenóttal, vegán sajtos spárga krémmel.
 

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

03 okt

Mit keres a tehén az étteremben?

Már az indiai kis faluba való megérkezésemből sejthető volt, hogy valami van a levegőben. Hozzá kell tenni, hogy a szóban forgó falu egy zarándokhely, valahol Indiában. Először is, az történt velem, ami még eddig soha. A jegykezelőnek háromszor is elmondtam, hogy álljon meg a busz a város előtt annál az útelágazódásnál, ahonnan elérhetem célállomásom anélkül, hogy bemennék a városba, s aztán vissza. Mindháromszor tudomásul vette. Aztán pedig jól belealudt. Én pedig belefeledkezve azt vettem észre, hogy már benn is vagyunk a városban. Nos, gondoltam magamban, nemcsak hogy elbuktam két órát, de most még riksázhatok is a buszpályaudvarig, mert persze a központi pályaudvar le volt zárva a távolsági buszok előtt. Legalábbis a buszsofőr szerint.

útleírás tradíció utazás indiai képek főzés indiai ételek
Indiai étteremben jártunk. No de hogy került oda a szent tehén? Fotó: Leveles Zoltán

Sikeresen odaértem, még ülőhely is jutott a zarándokhelyre tartó buszon. Ezen a buszon pedig még egyszer megtörtént, hogy nem szálltam le a buszról időben. Minden megállónál be szokta kiabálni a kalauz a helység nevét, alig beazonosítható félszavakkal. Persze az indiaiak ügyesek a szótlanságban. A non-verbális kommunikációjuk valami hihetetlen. Egy-egy szempillantásból vagy fejbiccentésből mindent megértenek. Oda-vissza lereagálják a dolgokat, miközben mi az egészből semmit sem veszünk észre. Hát most még félszavakkal sem közölte a kalauz az állomás nevét, és éppen annál a megállónál nem tette, ahol le kellett volna szállnom. Azon kaptam magam, hogy kinn vagyunk már újra valahol a dombok között. Hát szóltam, hogy leszállnék. Panaszkodni? Kinek? Miért? Semmi értelme sem volna. Egyrészt egy kukkot sem értene az egészből, hiszen én nem szálltam le. Másrészt, ami megtörtént, az megtörtént.

Valahogyan visszastoppoltam, majd begyalogoltam a szent faluba. A helyzet tovább fokozódott. Vagy tíz szálláshelyen próbálkoztam. Az alku után, miután kiderült az útlevelemből, hogy nem indiai vagyok, már ki is küldtek. Idegenrendészeti rendelet szerint külföldieket csak az arra jogosult szálláshelyek fogadhatnak. Már kezdtem feladni, amikor végre egy szálláshelyen lazábbak voltak. Ez a hely már a sógor szomszédjának az ismerősének az anyukájáé volt. Szóval, sok közvetítőn keresztül jutottam oda…  Nem kértek  dokumentumot, csak be kellett írni egy előre bevonalazott füzetbe az adataimat. Azt hiszem, görbe lehetett a vonalzója. Talán már elfelejtette, hogy az Indus-völgyi ásatások kutatásai szerint a vonalzó Indiából származik?

útleírás tradíció utazás indiai képek főzés indiai ételek
A bevállalós hotel recepciója egyben a család otthona is. Fotó: Leveles Zoltán
útleírás tradíció utazás indiai képek főzés indiai ételek
A szálláshely recepciója képkeretező műhelyként is üzemel.  Fotó: Leveles Zoltán
útleírás tradíció utazás indiai képek főzés indiai ételek
A recepción található képkeretező műhely berendezése. Fotó: Leveles Zoltán

Olyan ügyesen írtam, hogy nem derült ki külföldi származásom. Megvan a szoba. Hopsz. Egy kis félremagyarázhatatlan fürdőszobai zaj, a mellékhelyiség használatával együtt járó hangok.  Akkor tűnt csak fel, hogy a fali függöny a fogadó egyetlen fürdőszobájának a szobámba nyíló egyetlen ablakát takarja el. Hm. Ezen kívül hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a fogadósnak van egy másik vállalkozása is. Ha találós kérdéseset játszanánk, kb. a századikra jutna eszembe a panziós második szakmája. Képkeretezés. Ez abból derült ki, számomra csak utólag, hogy a hotel recepciójánál van a képkeretező műhely is. Valahogyan nem vettem észre korábban. Végül is nincs abban semmi, ha gépek és mindenfélék vannak egy indiai recepción. A körfűrész belém nyilalló hangja, majd a szűnni nem akaró kalapálás ugrasztott ki az ágyból. Végül is, miért kellene fényes nappal pihenni?

Lementem a recepcióra. Nem hittem a szememnek. Két körfűrész mellett ott sorakoztak a képkeretek és a préselt falemezek. Kíváncsi volnék, hogy a két vállalkozás közül melyik volt az eredeti. A faiparos vendéglátós kivágott magának egy darabot a farostlemezből, majd megunta talán a kalapálást, mert hamar eltűnt. Amint elhagyta a csatateret, édesanyja nyomban le is dőlt egy kicsit. Persze ott helyben, a recepción. Lassan körvonalazódott számomra, hogy a recepció a lakásuk is egyben.

Én pedig, mivel aznap még nem ebédeltem, és már délután négy óra is elmúlt, hát valami elemózsia után indultam. Mindjárt az első sarkon egy nem mindennapi teázó állt. Félig kiégetett agyagcsuporban szolgálták fel a gyömbéres-kardamonos finom teát. Óriási tömeg nyüzsgött a teázó körül, ebből tudtam, hogy ez a hely figyelemre méltó.

útleírás tradíció utazás indiai képek főzés indiai ételek
Fő az indiai tea, a "chai". A cselekmény sok szálon fut egyszerre. Fotó: Leveles Zoltán
útleírás tradíció utazás indiai képek főzés indiai ételek
Nem csak a chai megfőzése, de a tálalása is komoly művészet. Fotó: Leveles Zoltán
útleírás tradíció utazás indiai képek főzés indiai ételek
Félig kiégetett, egyszer használatos teás csupor. Fotó: Leveles Zoltán
útleírás tradíció utazás indiai képek főzés indiai ételek
Tejből, gyömbérből és kardamonból készül a finom tea Fotó: Leveles Zoltán
útleírás tradíció utazás indiai képek főzés indiai ételek
Az indiai teázó elégedett vendégei. Fotó: Leveles Zoltán
útleírás tradíció utazás indiai képek főzés indiai ételek
Mennyeien finom chai! Fotó: Leveles Zoltán

A látvány annyira magával ragadó volt, hogy mobiltelefonommal azonnal kattintgatni kezdtem. Élvezték is a fényképezést. Sok helyen úgy van, hogy a fotózás után markukat tartják, sőt olyan is van, hogy már a fotózás előtt. Hát itt bizony ingyen teát osztogattak a távolból érkező, hosszúszakállas idegennek, aki európai ugyan, de Vrindávanból érkezik. Vrindávan pedig minden szent hely nagytestvére. Az európaiságomat pedig szerintem elintézték, azzal, hogy az valami ismeretlen falu lehet Vrindávan környékén. Két csupor teát is megitattak velem.

Folytattam hát az ennivaló után való kutatásom. Mint kérdezősködésemből hamar kiderült, az összes étterem bezárt, és csak este 7 után nyitnak újra. Az utca népe elkezdett hangosan tanakodni, hogy most akkor mi is legyen. Erre az egyik bezárt étterem kopott zsalugátere megnyílt, s kilépett belőle egy kócos és szakállas ember. Egyenesen hozzám. Szótlanul kézen fogott, mint annak idején nálunk az oviban volt szokás, s bevezetett az éttermébe. A zsalugátert behajtotta maga után. Ekkor szólalt meg először. És a nála töltött bő félóra alatt egyben utoljára is.

-Csak egyféle maradék szabdzsi (zöldségköret) van. Jó lesz?

Gondolkodás nélkül bólintottam. Aki éhes, az éhes. Az ember eltűnt a konyhában, én pedig a három kopott asztalból álló vendégtérben foglaltam helyet. Két asztal tele volt frissen vagdalt és hámozás alatt álló zöldséggel. Készültek már a vacsorához. Indiai éttermeknél gyakori, hogy a főétkezésekre nyitnak csak ki, s a köztes időben zárva tartanak. Persze azért, hogy felkészüljenek a következő vendégrohamra.

Miközben a vendéglős a konyhában tüsténkedett, egyszer csak valaki matatni kezd a zsalugáteres bejáratnál, méghozzá elég ügyetlenül. Végül is megnyílt az ajtó. Egy tehén volt az. Bedugta a fejét, és óriási szemekkel bámult. Engem is alaposan végigmustrált. Próbált szuggerálni, de semmire sem ment velem. Hamar megértette, hogy egy cipőben járunk. Ő is koldus, én is koldus. Végül előkerült az embere. Meglátva a tehenet, az éttermes azonnal sarkon fordult, s egy finom lepénnyel tért vissza. A tehén mintha mosolygott volna a lepény befalása közben. Szépen letolta, s tovább várt türelmesen. Minden sarkot alaposan szemügyre vett. Mintha azon morfondírozott volna, hogy milyen jó is lenne hozzájutni az asztalon tornyosuló felvagdalt zöldségekhez, de legalább a héjához.

útleírás tradíció utazás indiai képek főzés indiai ételek
Az éttermes lepényekkel eteti az indiai szent tehenet. Fotó: Leveles Zoltán

Az éttermes meghozta az ebédem. Két maradék, megráncosodott lepény és hideg szabdzsi, mégis nagyon jólesett. Hamar hozott még egy kis rizst is, majd előkerült egy kis vagdalt uborka is. Hozott még két lepényt. Intettem, hogy a tehénnek adja. Így is tett, de szerintem magától is ezt tette volna, különben miért jött volna a tehén? Egyértelmű volt, hogy ez a gyönyörű játék mindennapos. Az egyébként jó húsban levő tehén meghitten, mélyeket szuszogva gyömöszölte be a további két lepényt. Ha nem látom, nem hiszem el: a tehén könnye is kicsordult. Két csepp is a földre hullt.

Aztán sorba érkeztek a finomságok a tányéromba. Mint egy terülj asztalkám. Egyszer csak az éttermes kiosont az étteremből. Persze a tehén utána. A vendéglátós egyedül tért vissza. Mint kiderült, a cukrászdába ugrott át, mert egy ilyen egyszerű étteremben nem tartanak édességet. Vásárolt öt finomságot, s mind nekem adta. Aztán előkerült egy átlátszó szatyor, amiben sárgás leves úszkált. Nyugati szemnek nem valami kellemes látvány, másra asszociálunk róla. Mire észhez tértem volna, már ki is töltötte a tányéromra, azzal, hogy a főtemplom oltáráról hozta. Természetesen magának. Bevált szokás a templomból megszentelt ételből hazavinni. Végül megszámoltam, 12 féle étel sorakozott a tányéromon. És akkor hozott még joghurtot is. Megtanultam a végére, hogy mikor a vendéglátós az asztalom közelébe ért, akkor felemeltem a tányérom, és hátat fordítottam neki. Csak így tudtam már elkerülni a további felhalmozást. Pont úgy szuszogtam, mint az a jóllakott tehén. Egyébként egészen eddig a pillanatig nem beszéltünk. Ha kérdeztem valamit, csak fejbiccentéssel válaszolt. A legelején szólalt csak meg, amikor kérdezte, hogy elegendő lesz-e egyféle étel…

Gondoltam, azért csak beszélgetek egy kicsit ezzel a kedves emberrel. Kiféle, miféle, miként gondolkodik, hogyan él?

-A te éttermed, testvérem?

Néma, és mégis sokatmondó volt a válasz. A falon levő oltárképre mutatott a tekintetével.

-Hm, mondom, értelek én. Akkor hát a Jóisten a nagyfőnök, te pedig a második főnök?

A válasz megint néma és sokatmondó volt. Tekintetével rám mutatott, mely mozdulatba belefoglalta az összes nála megforduló vendéget.

Ebéd után ücsörögtem nála még egy darabig. Forró tekintetével töltődtem még egy picit, aztán láttam, hogy már nagyon mozgolódnak a zöldségek körül.

-Drága barátom, csak egy kérdésem van már. Mivel tartozom?

A válasz megint csak néma és sokatmondó volt. Jellegzetes indiai „namaszte” kéztartásba, imára összeillesztett két tenyerére ráhajtotta homlokát.

Hát így öröklődött tovább ebben a kicsiny faluban az ötezer éves tradíció.

Még több indiai útleírás

Tovább olvasom

23 szept

Belső béke a világ egyik legmegrázóbb kórházában

A kórház a legutolsó hely, ahová kívánkozik az ember. Remélhetőleg másként vannak ezzel az orvosok. És remélhetőleg Indiában is. Húsz év Indiába utazgatás után magam is megfordultam jó néhányszor indiai kórházakban. Természetesen nem jó kedvemben, még csak nem is kíváncsiságból. Szerencsére általában nem magam miatt. Most legutóbb egy kolostor 80 éves szerzetesét kísértem, azaz vittem egy vidéki kisváros állami kórházába. Ezt a kórházi élményemet szeretném most megosztani.

Leveles Zoltán indiai útinaplója

Nagyjából egy tucat indiai kórházban jártam az évek során. Volt már lábtörés, szívkatéterezés, Dengue-láz, különféle ízületi sérülés, mankóvásárlás, végelgyengülésnek tűnő gyengélkedéssel járó gyomorrontás. Viszont meg kell jegyeznem, soha sem fordult elő indiai környezetemben hepatitis a-b, kolera, fertőző agyhártyagyulladás, malária vagy hasonló súlyosabb betegség, melyektől leginkább tart az Indiába utazó.

egészség karma reinkarnáció útleírás
Indiai vidéki kórház sürgősségi osztálya. Fotó: Leveles Zoltán

Jártam olyan luxuskórházakban is, ahol a beteg ebédje előtt megkérdezték, hogy mit kér. Félve válaszolta, hogy vegetáriánus menüt. Magyarországon felesleges nyűgként  tekintenek az emberre, ha a kórházban vegetáriánus menüt kér. Tisztelet a kivételnek, van elég baja annak a szegény nővérnek, s most még ezzel a vegás beteggel is külön kellene foglalkoznia. Aztán a menü egy szelet teszkós kenyér cukrozott teával. Ennyi. Ja, hogy a szalámit nem kéri? Bocsi. Azaz, hogy más nincs. Nem enni jár a beteg a kórházba. Nos, abban az indiai luxuskórházban azt válaszolta a nővér, hogy oké, vegetáriánus menü, de olasz, mexikói, kínai vagy indiai legyen? Mivel akkor az a beteg éppen én voltam, így az olaszra esett a választásom. Olyan finom volt, hogy olasz étteremben sem ettem még olyan finomat. A tisztaság pedig olyan színvonalú volt, hogy szó szerint a földről is lehetet volna enni. Mondjuk, a földön evés Indiában nem azt jelenti, mint Magyarországon. Itt bárhol képesek a földről enni. Szó szerint bárhol. Egyébként a költségeket az utasbiztosítás állta. Nem vagyok biztosítási ügynök, de meg kell jegyeznem, hogy az utasbiztosítások nagyon jól működnek Indiában és mindig nagyon készségesek a magyar ügyintézők.

Mint említettem, egy idős szerzetessel kellett kórházba mennünk. Olyan erős csípőfájdalommal küzdött már hónapok óta, hogy bottal is alig tudott járni. Hogy korábban miért nem volt orvosnál, arra csak azt válaszolta, hogy nem jutott eszébe. Mint egy gyermekkel, közöltem vele, hogy holnap elmegyünk a kórházba megnézetni a csípőjét. Ő pedig, mint egy gyermek, csak annyit válaszolt, hogy „jó”. Luxuskórház és utasbiztosítás híján a közeli állami kórházba mentünk. A "közeli" Indiában azt jelenti, hogy maximum két óra alatt ott van az ember. Luxuskórház csak a legnagyobb városokban van.

Faluhelyen, ahol a kolostor állt, nyilván nincs kórház. Először is át kellett kelnünk csónakkal a Gangeszen. A túloldalon pedig fogtunk egy autós riksát, mely elvitt bennünket a közeli kisvárosba. Először magánrendelővel próbálkoztam. Mégiscsak jobb lehet egy állami kórháznál, gondoltam. Belépve a váróterembe, azonnal sarkon fordultam.  Akkora sorban állás volt, hogy ránézésre, másnapra sem kerültünk volna sorra.

Irány a helység kórháza. Azért néha kell a furfang. Gyorsan befutottam, és pánikszerűen a Sürgősségi Betegellátó Osztályt kerestem. A folyosón majdnem felbotlottam egy ott parkoló motorba. Hoppá, jó helyen vagyunk. Ettől a motortól egyből jó kedvem lett, és a megjátszott pánikhangulatomat egy letörölhetetlen mosoly rontotta el. Mindegy, kötöttem az ebet a karóhoz. Kértem egy tolószéket, hogy betolhassam a kórház utcai kapujában ücsörgő beteget. Sajnos az egyetlen tolókocsi kereke kitört. Pedig egy korábbi útitársam nagyon élvezte a tolószékezést. Lábtörés gyanújával vittük egy himalájai kórházba. A lábtörésgyanúról megfeledkezett beteg végig csak arról beszélt, hogy te, Zoli, mekkora élmény, ez hihetetlen, s nem lehetett vele kikapcsoltatni a videó kameráját. Szép kis látvány lehettünk. Egyik tologatja a másikat, az meg operatőrködik a várakozó, és frissen érkező betegek között. Mondjuk, van is mit nézni. Meg látni is.

egészség karma reinkarnáció útleírás
A kórház folyosója. A háttérben egy parkoló motor. Fotó: Leveles Zoltán

Nagy sokára bebicegtünk a beteggel. Betegtoló ággyal azért mégsem tolhattam volna be. A sürgősségi osztály igazából a pici kórház aulája volt. A mentősök is oda tolták be a betegeket. Volt, akit ájulva, volt akit motorbalesetből. Hamar megértettem, hogy legjobb, amit tehetek, ha visszább fogom magam. Oké, hogy nem akartam sokat várakoztatni az idős szerzetest, de azért csak be kell engedni a valóban sürgős eseteket.

Olyan volt az a kórház, hogy minden a feje tetején állt. A röntgenasztalnak nekitámasztva egy bicikli, a folyosó földjén ücsörgők között parkoló motor, mandala és virágfüzér a röntgengépen, civil ruhás orvosok, törökülésben ücsörgő család a beteg ágyán és hasonlók.

Mivel azt tanultam, hogy nagy melegben sokat kell inni, hát nem sokat kellett várni, hogy mellékhelyiség után kezdjek kutatni. Hamar kiderült, hogy a kórházban egyetlen mellékhelyiség van. Azt használják a járóbetegek a hozzátartózóikkal együtt, és a benn fekvők is. Így történt, hogy végigsétáltam a kórtermek között. A földszinti  három kórteremben a férfiak, az emeleten a nők.

Első benyomásra, még ennyi idő után is nyugati aggyal arra gondoltam, hogy itt bizony az is meghal, aki egészséges. Azonnal megfogadtam magamnak, hogy igyekszem még egészségesebben élni, csak be ne kerüljek a betegek közé.

Aztán az ügyeletes orvos ott, az aulában, mindenki előtt megvizsgálta a szerzetest. Röntgenre és vérvételre küldte. Rendkívül kedves volt az orvos. Valóban jóleső érzés. A beteg gyógyulásának legalább a felét jelenti az orvos kedvessége.

Aztán, ahogy ide-oda járkáltunk, hol a röntgen, hol a vérvétel, hol az ügyeletes orvos között, kezdtem megszokni. Minden átfordult. Láttam, ahogyan az orvosok törődnek a beteggel, láttam, hogy a betegek elégedettek, és láttam, ahogy gyógyulnak. Tipikus India. A nyugati szemmel látott indiai káosz végül belső békéhez vezet. Ki érti ezt? Nincs káosz. Rend van. 

Végül is a gyógyulás nem igazán a környezeten múlik. Egy korábbi falusi indiai orvos szavai csengenek a fülemben. Az orvosi ellátás után (infúzió, injekció, tabletták), nekiszegeztem a kérdést: „most már akkor ugye meggyógyul a magyar barátom, aki már egy hete nem kelt fel az ágyból, hacsak nem a mellékhelyiségbe kellett futnia”. Nagy bölcsességgel így válaszolt: „A beteg gyógyulása nem rajtam múlik.” és mutatóujjával az ég felé mutatott, mint a kalkuttai Teréz anya, amikor megkapta a Nobel-békedíjat.

Első hallásra nem szép dolog orvostól ilyet hallani. Pedig teljesen így van, ahogyan az indiai orvos is mondta. És azt hiszem, végső soron ezzel minden orvos egyetérthet. Persze nem a hanyag és balfék orvosokat szeretném védeni. Az orvosi műhiba és gondatlanság egészen más kategória. A gyógyulás egy misztikus folyamat, amiben az orvos a médium. A gyógyulás folyamatát a karma törvényének energiája irányítja, s meg kell értenünk, hogy nem az orvosé a főszerep. A védikus tanítások szerint, Földi pályafutásunkat előző életeinkben és jelenlegi életünkben elkövetett tetteink által generált hatások, azaz a visszahatások határozzák meg. Nem teljesen előre meghatározott a sorsunk. A korábban önmagunknak okozott karma megadja az alaphangot, de az egyén bármikor változtathat sorsán. Akár pozitív, akár negatív irányba. Méghozzá jelenlegi tetteivel. A karma, vagyis a reinkarnáció törvényeinek béklyóiból való megszabadulás kulcsa a szerteágazó figyelem befelé fordítása, hogy valódi, lelki önvalónkat megtapasztalva lelki látásmódra tehessünk szert.

egészség karma reinkarnáció útleírás
A kórház épülete kívülről. A parkolóban látható Ambassador típusú autót 1958 ban kezdék gyártani. Az angliában mindössze három évig gyártott Morris Oxford series III indiai utódjaként összesen 56 évig gyártották. Sajnos 2014-ben piaci ellehetetlenülés miatt leálltak a gyártással. Az Ambassador gyári ára felszereltségtől függően 3 millió forint körül mozgott.  Ennyi pénzért a tetszetősebb és kisebb fogyasztású nyugati autók mellett nem volt versenyképes. Fotó: Leveles Zoltán

egészség karma reinkarnáció útleírás
Röntgenasztal biciklivel. Fotó: Leveles Zoltán
egészség karma reinkarnáció útleírás
Áldást és kegyet invitáló motívumok a röntgengépen. Fotó: Leveles Zoltán
egészség karma reinkarnáció útleírás
Várakozó járóbetegek a hozzátartozókkal. Fotó: Leveles Zoltán
egészség karma reinkarnáció útleírás
Végeredmény: belső béke. Beteglátogatás a kórteremben. A beteg ágyán ücsörög a család. Fotó: Leveles Zoltán

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

15 szept

Menekültválság Indiából nézve

Megszoktam már, hogy ha az indiai sajtóban megjelenik Magyarország, vagy valamelyik magyar politikus neve, akkor valószínűsíthetően nagy balhé van otthon. A korábbi indiai magyar vonatkozású sajtóhírek, hogy magyar politikus Indiába látogat, tévészékház ostrom, táncoló miniszterelnök, és hasonló hírek azonban nem maradnak meg különösebben az indiai köztudatban. Nem úgy, mint a menekültválság. Ha kiderül rólam magyar származásom, akkor az egyöntetű reagálás valami ilyesmi: „Hungary problem…” Vizsgáljuk hát meg ezt az egész menekültválságot az indiai bölcsek szemszögéből, a belső béke szemüvegén keresztül.

Az érmének mindig két oldala van. A menekültkérdés futótűzként terjedő hírnevet ad kicsiny országunknak. Korábban mindig el kellett gondolkodnom, hogy mit is válaszoljak, amikor szülőhazám felől érdeklődnek. Igyekszem mindig a kérdező tekintete alapján válaszolni. Egy himalájai jógi 5000 méter magasan nem biztos, hogy elboldogul a „Hungary”-val. Indiában aztán mindenre gondolni kell. Mi van, ha több mint ezer éve meditál a magasban? Akkor még nem is létezett Magyarország. Legalábbis nem a Kárpát-medencében. Csak merem remélni, hogy nem menekültként érkeztünk valahonnan Ázsiából. Végül is ki tudná hitelesem megállapítani, hogy miért is hagytuk el eredeti hazánkat? Csak úgy kirándulgattak őseink, és volt egy üres zug, a mesébe illő Kárpát-medence, ami nagyon megtetszett nekik? Csak egy kis avart kellett elsöprögetni és már lehetett is letelepedni. Milyen könnyű is lehetett azokban az időkben!

filozófia ahimsza menekültválság útleírás
Hindu körmenet Bangladesben.  Fotó: Leveles Zoltán

Visszatérve a gondolatmenethez, hogy miket válaszolok a szülőhazám iránt érdeklődőknek, elmesélek egy-két megtörtént esetet. Intuícióm alapján néha azt mondom, hogy Europe, néha Hungary, de van, amikor egyszerűen csak Vrindávant mondok. Végül is vrindávani kolostorunk címe az indiai bejegyzett lakcímem. Nagyon izgalmas beszélgetések alakulnak ki kis hazánk kapcsán. Van, amikor visszakérdeznek: Bukarest? Mások pedig simán rávágják, hogy Budapest. Aztán olyan is van, hogy visszakérdenek, hogy India melyik államában van az a Europe? Aztán, amikor mondom, hogy Indián kívül, külföldön, akkor meg visszakérdeznek, hogy Nepálban? Nem, mondom, Amerika. Na, azt már tudják. Olyan is előfordult többször, hogy a Hungary-re elkezdik sorolni az örökzöld neveket: Puszkasz, Hídegkuthi. Innen tudhatjuk, hogy az Aranycsapatból ki kapott legnagyobb nemzetközi hírnevet. No, de nem élhetünk az aranycsapat árnyékában. Szép volt, jó volt, büszkék vagyunk rá, de azóta elmúlt jó néhány évtized. India mai embere, már egyre ritkábban mondogatja, hogy „Hungary football very good” , hanem egyöntetűen vágja rá: „Hungary problem”.

Valóban problem. A régi-régi indiai bölcsek először mindig a problémák okait igyekeznek megkeresni. Az alapprobléma a szenvedés, melyet mindenki el szeretne kerülni, miközben akarva, vagy akaratlanul másoknak szenvedéseket okoz. A menetültek ügyében is ez áll a háttérben. A menekültek saját maguk és szeretteik szenvedésén szeretnének enyhíteni azáltal, hogy általuk biztonságosabbnak vélt helyre menekülnek, ahol nem lőnek rájuk és a megélhetésük is megoldható. A befogadó, és/vagy nem befogadó országok saját jövőbeni szenvedésüket szeretnék megakadályozni, azt tartva szem előtt, hogy a hirtelen nagyszámú, más kultúrát képviselő tömeg beláthatatlan következményekkel jár mindkét fél részére. A harmadik fél pedig a menekültek szenvedésén szeretne enyhíteni. Emberi, manapság már szinte isteni alaptulajdonság mások szenvedésének enyhítéséért fáradozni.

Mindenkinek van igaza. A menekülteknek igaza van abban, hogy joguk van a boldog élethez. A menekülteket nem befogadó országoknak igaza van abban, hogy a hirtelen menekültáradatnak beláthatatlan következményei lehetnek. A menekültek szenvedésének enyhítéséért fáradozóknak is igaza van.

Feltételezzük, hogy egyik fél indíttatása mögött sincs hátsó, önös szándék. Ilyen hátsó szándék lehet mások szenvedéséből hasznot húzni. Lehet, hogy valaki saját politikai karrierjének építése végett kardoskodik a menekültek ellen, vagy mellett. Az is lehet, hogy valaki a menekültek megsegítésére érkező pénzalapból nyerészkedik. Az is lehet, hogy a távoli országokból érkezők mindig is dobbantani szerettek volna, és most meglovagolva a politikai helyzetet eljuthatnak végre álmaik Európájába. Most azonban mégis feltételezzük, hogy mindhárom fél önös érdektől mentesen teljesen tiszta szándékú. Ebben az esetben mi volna a megoldás? Hogyan juthat közös nevezőre a három fél?

filozófia ahimsza menekültválság útleírás
Leveles Zoltán (középen) bangladesi buddhista vezetőkkel is beszélgetett. A menekültkérdést a buddhisták hozták fel. 

Keressük meg a választ! Amit eddig tudunk: mindenki el szeretné kerülni a szenvedést. A karma ok-okozati törvényszerűsége szerint a szenvedés oka a szenvedő alany által korábban másoknak okozott szenvedés. Helytelen következtetés volna itt megállni. Az igaz, hogy senki sem szenved ártatlanul, de mások szenvedése a jóérzésű emberben szívből jövő könyörületet és empátiát, nem pedig rideg filozófiai magyarázatot és visszautasítást szül. Egy védikus aforizma szerint minden élőlénynek joga van a boldogsághoz. A mai társadalmak leginkább más oldalról közelítik meg ezt a kérdést. Legfontosabbnak az anyagi jólétet tekintik. Ha pénz van, akkor minden van. Korábban még inkább az állt, hogy ha egészség van, akkor minden van. Tény, hogy alapvető emberi jog az élelem, a víz, a levegő, az alvás, s ezekhez valamennyi pénz szükséges. Ezért kerül az alapvető emberi jogok listájára a munka is, mely egyben alapvető emberi kötelesség is. Az alapvető jogok és kötelesség gyakorlása pedig legyen a legkevésbé mások számára káros. Milyen munka az, mellyel mások vagy magunk egészségét tönkretesszük? A himalájai jógi még táplálkozásában sem tudná elképzelni a másoknak való szenvedés okozását. Éppen ezért nem fogyaszt olyan táplálékot, mely állatok leöléséből származik.

Valahol itt áll meg, ha egyáltalán eljut idáig a mai világ. Azt hiszem, nem vagyok túlzottan pesszimista, ha azt gondolom, hogy sajnos nem jut el idáig a mai gondolkodás. Ugyanis a világot áthatja az „én és enyém” tudat. Mi alapján gondolunk valamit a sajátunknak? Az alapján, hogy pénzért megvásároljuk. Vagy az alapján, hogy megszüljük, feleségül vesszük, munkaerőként alkalmazzuk. Van, aki az alapján vél dolgokat a sajátjának, hogy ellopja. Álljunk meg egy pillanatra a birtoklásnál.

Ott ragyog az égen az éjszakánként világosságot adó Hold. Kié az a Hold? Az embereké? Valamelyik országé? A Földé? Az élet sokkal értékesebb annál, mintsem hogy a birtoklás illúziójába kerülve tulajdonjogot formáljunk dolgok felett. Milyen nevetséges azon vitázni, hogy majd a Hold kinek a tulajdona lesz, melyik ország hogyan veti majd ott meg a lábát és hogyan csinál majd a Holdból pénzt.

filozófia ahimsza menekültválság útleírás
Hindu körmenet Bangladesben. Fotó: Leveles Zoltán

Itt van a menekültválság problémája elásva. Ugyanez történik a Földdel is. A Föld nem a miénk. Így nem is oszthatjuk azokat országokra. Megtiszteltetés, hogy a Föld vendégei lehetünk, és itt élhetünk egy ideig. Ráadásul teljesen ingyen. A Föld nem kér érte pénzt. Mi pedig mindenért pénzt kérünk. Az albérlő továbbértékesíti az ingyen megkapott ingatlanokat és ingóságokat. Ne éljünk vissza a Föld vendégszeretetével. Nekünk rossz, ha tulajdonosnak véljük magunkat, és albérlőként tulajdonosi jogokat gyakorlunk. A bitorlást nem csak az ember alkotta jog tartja tiszteletlenségnek és büntetendőnek, de a Földet átható ok-okozati törvény is előbb-utóbb visszaüt. Például háború vagy menekültválság formájában.

A menekültválságot ez a fajta birtoklásvágy okozza. Én országom, te országod. Én vallásom, te vallásod. Én kultúrám, te kultúrád. Nem szabad félreértelmezni e sorokat. Az indiai bölcsek nem azt mondják, hogy nincs szükség országokra, vallásokra és kultúrákra. Igen is szükség van rájuk. Meg kell azonban érteni, hogy legvégső identitásunkat nem szabad szem elől téveszteni. A családi, baráti, városi, nemzeti, vallási identitás mind pozitív és szükséges. Mi volna legfontosabb az ember életében, ha nem az anyanyelve, a vallása, a küldetése? Nagyon helyes, hogy minden ember a legszebbnek éli meg saját anyanyelvét, kultúráját, vallását. Legszebbnek, de nem legjobbnak, s nem is egyetlen igaznak. A himalájai bölcsek szerint azonban ennél is tovább kell lépnünk. Mondhatjuk, hogy van olyan identitásunk is, hogy Föld lakója. Ez már valóban magas szint. A bölcsek még ennél is magasabb tudatsíkon szeretnének bennünket látni. A lelki identitás szintjén. Amikor nem csak az embert, de minden élőlényt egyenlőnek látunk. Egyik élőlényt sem szeretnénk ember okozta szenvedéstől lesújtva látni. Még a Földanyát sem. A Bhagavad-gítá, a „hindu biblia” egyik utolsó verse arra int bennünket, hogy emelkedjünk a vallások fölé. Ezt nyugati gondolkodással nem könnyű értelmezni. Nyugaton a vallás egyenlő a spiritualitással. Az indiai bölcsek szerint a vallások a lelki tudatszintre emelő különböző ösvények. Amennyiben helyesen gyakoroljuk. A vallás olyan, mint egy óceán felé tartó folyó. Az óceán a tiszta, lelki tudatszint, a folyó pedig a vallásgyakorlás. A helyes gyakorlásban folyónk vize eljut az óceánig. Az óceánba érve azonban a folyó elveszíti jelentőségét. A folyón hajózva tisztában kell lennünk az úti céllal. A cél nem a folyó, hanem a minden folyót befogadó óceán.

Összegzés

India bölcseinek tanítása szerint szenvedéseink oka a testi önazonosítás és a birtoklásvágy. A menekültválság a hamis önazonosítás és a birtoklásvágy eredménye.

Kiút

Amikor egy gombolyag teljesen összekuszálódik, szinte lehetetlen azt kibogozni. Anyagi megoldással szenvedést végérvényesen nem lehet megszüntetni. Nem lehet valódi megoldás a menekülés, nem lehet kiút a menekültek befogadása, és nem lehet kiút a menekültek kiutasítása sem. Minden hozzáadott anyagi megoldásra való próbálkozás tovább bonyolítja a gombolyag csomóit. A valódi megoldás a lelki tudatsíkra való felemelkedés. Való igaz, nem a Himalája barlangjaiban élünk, de lelki hozzáállásunk és szeretetünk nem függ földrajzi környezettől. Lelki tudatsíkra emelkedve képesek leszünk meglátni mindig mindenben az abszolút harmóniát. Hogyan volna lehetséges a világbéke  belső béke nélkül?

Leveles Zoltán írása

Leveles Zoltán korábbi írásai

Tovább olvasom

29 aug

Hogyan főzzünk vízforralóval mennyei ételeket néhány perc alatt?

Sosem gondoltam volna, hogy éppen Indiában történik majd meg velem, hogy egy városban nem találok egyetlen vegetáriánus éttermet sem. Teljesen mindegy, hogy melyik indiai államban. Valahol Indiában. Egy indiai kisvárosban. Egy egész napot bolyongtam valami jobb étterem után kutatva, de csak amolyan útszéli fekete kalyibákat találtam. A feketés alaphangot a pókháló, az felszálló por, a legyek, és a szenes tűzhelyből származó korom adta meg. Próbáltam elcsámcsogni az ilyen-olyan kotyvalékokat, melyek hol hal ízűek voltak, máskor pedig beazonosíthatatlan mellékízt éreztem rajtuk. Különben egyáltalán nem vagyok finnyás, de most ez nem ment le. Amikor már a harmadik zacskó csipszen nyamnyogtam, eldöntöttem, hogy az elkövetkező napokban én főzök magamra. A szálláshelyen persze érthető okokból nem örülnek az ilyesminek.

Elindultam egy bevásárló körútra. Először megvettem a bevásárlószatyrot. Utána egy indiai gyártmányú fém vízforralót, egy óriási fém bögrét, egy rézből készült evőkanalat, egy kést, egy kicsi merőkanalat, gyékény alátétet, mosogatószivacsot, és egy csomag egyszer használatos levéltányért. Ezután következhettek az alapanyagok. Egy kiló baszmati rizs, negyed kiló ghí (tisztított vaj), 10 dkg fekete só, negyed kiló friss gyömbér, 50 g kurkuma, citrom, krumpli, hölgyujj (okra), puffasztott rizs, uborka, paradicsom, mangó, banán, joghurt, pirított kesudió, 10 l palackozott víz. A gyümölcsöt és a puffasztott rizst a reggelihez használom el.

útleírás indiai ételek ahimsza főzés
A képen látható zöldségek és kellékek összesen 1300 rúpiába kerültek, ami nagyjábób 6000 forintnak felel meg.  Fotó: Leveles Zoltán

Úgy vásároltam, hogy vészhelyzet esetén bármikor össze tudjak dobni magamnak egy gyors mennyei ebédet anélkül, hogy kimozdulnék a szobámból.

Első ebédem menüje a következő volt: kesudiós baszmati rizs fekete sóval ízesítve, házi joghurt datolyapálma cukorral ízesítve, hölgyujj leves burgonyával és friss paradicsom. Leírhatatlanul finom volt. Nem azért mert én főztem, hanem mert minőségi alapanyagokból és kellő odafigyeléssel főtt az ebéd.

Elmondom hogyan. A baszmati rizshez felforraltam a vizet. Persze már az első vízmelegítésnél rájöttem, hogy a vízforralómnak nincs hőérzékelő kapcsolója. Ugyanis az első túlmelegedésnél elkezdett füstölni a csatlakozásnál, ezért kb. egy percenként ki kellett húznom a konnektorból, hogy két percig pihentessem. Nos, miután felforrt a víz, beleöntöttem a baszmati rizst. Nagyon fontos mérni, mert különben könnyen a pörgős rizs helyett kásánk lesz, vagy éppen nyers marad. A baszmati rizsnél a szokásos kétszeres vízadaghoz képest elegendő a másfélszeres. Miután beletettem a rizst a forró vízbe, megsóztam, majd azonnal megkevertem, és lefödve állni hagytam anélkül, hogy egyszer is hozzányúltam volna. Ha közben megkeveri az ember, akkor megint csak bekásásodik. Kb. 20 perc után az elkészült baszmati rizst a vízforralóból a levéltányérra öntöttem. Meglocsoltam két evőkanálnyi ghível, majd elkevertem, és a tetejére szórtam a finom kesudióból.

A vízforralóba tettem egy kevés ghít, majd megpirítottam a rizs főzése közben meghámozott és apróra vagdalt fél ujjnyi  friss gyömbért. A gyömbért egy percig pirítottam, majd hozzáadtam a felkockázott burgonyát. Állandó kevergetés, és a vízforraló ki-be kapcsolgatása mellett, továbbpirítottam. A krumpli ghín pirítva fantasztikus zamatot ad az ételnek. Pár perc múlva hozzáadtam a felvagdalt hölgyujjat. 1-2 perc pirítás után hozzáadtam a kurkumát és két ujjnyi vizet öntöttem az aljára. Elkevertem, majd lefödve szép lassan megfőtt. Ha a krumplit kicsire kockázzuk, akkor kb. 10 perc alatt megfő. A hölgyujjnak elég 2-3 perc. Miután megfőtt, megsóztam és belefacsartam fél citromot. Ennyi. A ghín pirított friss gyömbér és a citrom önmagában mennyi ízt ad az ételnek.

A későbbiekben továbbfejlesztettem. Tettem bele friss paradicsomot is és kockázott panírt, ami a kicsapatott tejből készült préselt sajtszerű kemény túró. Tofuval helyettesíthető, ha nincs idő a panír elkészítésére. Én speciel a bazárban vásároltam. A paradicsomot is és a panírt is a végén kell hozzáadni. Elég csak egyet forralni rajta és le is vehetjük a tűzről, azaz kihúzhatjuk a konnektorból…

útleírás indiai ételek ahimsza főzés
A képen látható indiai menü néhány perc alatt elkészíthető. Baszmati rizs kesudióval, hölgyujj burgolyával, datolyapálmacukros joghurt és friss paradicsom. Mennyei! Fotó: Leveles Zoltán

Tálalás. Ha megfelelő odafigyeléssel főz az ember, akkor a főzés valódi meditáció. Azon meditálhatunk, hogy milyen misztikus, ahogyan a fekete színű földből és a vízből piros paradicsom, zöld hölgyujj és sárga krumpli lesz. Mi ez, ha nem varázslat. A természet varázsa. A Legfelsőbb varázsa. Ezért a varázslatot tovább kell varázsolnunk. Az viszont nem varázslat, ha legyilkolt állatok tetemeit főzzük meg. Mindenkinek maga gusztusa. Én 25 éve erőszakmentesen táplálkozom, és egész biztos, hogy maradok is a vegetáriánus konyhánál. Egyébként vízforralóval nem is lehetne húsféléket elkészíteni…

Miután elkészült az étel, a lelki Indiában az ételt a házi oltárnál megszentelik, amikor is megköszönik ezt a nagy misztikus varázslatot, hogy a Földanya ellát bennünket minden finomsággal, és egyúttal felajánlják. Az ily módon megszentelt ételt praszádnak, kegynek nevezik.

Az elkészült varázsebédet csak ezután fogyasztják el. Természetesen akkor lesz igazán tápláló, ha maga az étkezés is meditáció: „Óh, mily csodás ízek! Az anyagi világ elemeiből varázsolt étel, az anyagi világból varázsolt testem táplálja, melyben benne lakozom én, az örök lélek. Ezt a testet használom lelki ösvényemen önmegvalósításom eszközéül”

Jó étvágyat! Puding próbája az evés…

Leveles Zoltán indiai útinaplója

Hasonló írások

Tovább olvasom

22 aug

Történetek a spirituális indiai étkezésről

Egy gyönyörű hetet töltöttem a remunai Khira Chora Gopináth templomban és annak kolostorában. Mindkét helyen nagyon jól éreztem magam. Emlékezetes marad, amilyen kedvességgel viseltettek irántam, amilyen finomakat kaptam enni. Nem mintha az evés volna a legfontosabb, de a szívhez vezető út mégiscsak a gyomron keresztül vezet. Nálam egész biztosan. Aztán, hogy milyen körítések közepette jut hozzá az ember az ételhez, az megint egy érdekes kérdés. Másként az egyházat jelentő templomban és másként az egyszerűséget magában hordozó kolostorban. Halld hát történetem arról, hogy miként ettem a templomban, és miként a kolostorban.

Szembetűnő a különbség az egyházi és a kolostori élet között. Egy indiai guru egyszer feltette a kérdést, hogy ha választhatnál a pápa és Szent Ferenc között, akkor melyiket választanád? A választ őrizze meg magának az olvasó. Egyik a rítusok és a szabályok világa, a másik a spontán szeretet és a megbocsájtás világa. Kinek, mire van szüksége. Nincs ez másként Indiában sem.

útleírás indiai ételek filozófia főzés
Madhavendra Puri szamadhi emlékhelye. A dobozban eredeti papucsát őrzi a szerzetes.

A templomba érkezésem első napján mindjárt tisztáztuk a legfontosabbakat. Az imádatok és az ebéd időpontjait és helyszíneit. Ebéd 13:30-kor egy „belépni tilos” feliratú teremben. Meg is érkeztem a megbeszélt időpontban a Khira Chora templom főoltára mögötti helyszínre. Nagy volt a nyüzsgés. Az oltár oldalsó ajtóján be lehetett látni közvetlenül az oltár előtti térre. Ott sorakoztak a megszentelésre váró ételek: a pici agyagcsuporokba szervírozott hírhedt édesség, valamint maga az ebéd is. Az ebéd mindennap ugyan az volt. Egy óriási adag rizs, mellé káposztás burgonya kurkumásan, és egy sárgás-zöldes színű zöldségköret. Sorban érkeztek az emberek az ebédre. Egy nagy alumínium tálban voltak egymásra pakolva a levéltányérokra kiporciózott adagok. Aztán mindenkinek a kezébe gyűrtek egy tányérral. Minden alkalommal én voltam az utolsó. Ez nagyon jól eső érzés egyébként, amikor nem kell udvariaskodni. Tudod a helyed. Te vagy az messzi Földről érkezett idegen, akiről nem is tudni pontosan, hogy kicsoda. 

A papok már vígan lakmároztak. Mivel mutatták az irányt, hogy merre menjek a kezemben kuporgatott ebéddel, majdnem közéjük ültem. Szerencsére ez nem következett be, mert egy hatalmas, amolyan kutyáknak szóló kiáltással jelezték, hogy tovább kell mennem. Az volt az én helyem. A templom mögötti tér, a többi egyszerű ember, valamint kutyák és kecskék között. 

Tulajdonképpen kivetett magából az egyház. Azokba a szabályokba nem fértem bele. Viszont ahova kikerültem, az maga az élet. A kutyák és a kecskék hosszasan szemeztek az ott étkezők tányérjaival. Aztán, az ebéd vége felé egy-egy kutyus is kapott a finom falatokból. Meg kell mondanom, az indiai kutyáknak finom falat a natúr rizs is. Pláne ha az Khira Chora rizse. Vajon kik lehetnek ezek a szerencsés kutyák, akik Khira Chora Gopináth megszentelt ételét fogyaszthatják? És hogyan lehetek ilyen szerencsés, hogy ezek a csodálatos emberek, és szerencsés kutyák társaságában fogyaszthatom el a mennyei megszentelt ételt? Mindenféle él nélkül mondom, hogy nagyon jól esett ez nekem így, ahogyan történt.

Másnap reggel ellátogattam az egyik közeli egészen pici kolostorba, mely az édesrizsről híres Mádhavendra Puri szamádhijánál, vagyis síremlékhelyénél található. Reggel fél nyolc volt. Egy idős szerezetes nyitott ajtót. Mint kiderült, ő volt a hely egyetlen lakója. Rövid beszédbe elegyedtünk. Elmesélte, hogy mestere kérésére 42 éve végez ott szolgálatot és most 79 éves. Egyedül gondozza a híres szent szamádhiját. Kérdezte, hogy mi járatban vagyok, most maradok-e még, vagy csak beugrottam? Mondtam, hogy maradnék egy órácskát meditálni. Elmosolyodott és félrevonult az egyik helyiségbe.

útleírás indiai ételek filozófia főzés
Pakórát, finom rántott zöldségeket és papadamot, ropogós lepénykéket porcióz a szerzetes.

Körbejártam többször is a szamádhit. Elérzékenyülten hódolatom ajánlottam, áldásért esedeztem. Mádhavendra Puri életének főbb mozzanatai jártak a fejemben, ahogyan rátalált a góvardhani Gópálra, ahogyan elcsente neki Gópináth a finom édesrizst, s ahogyan a halálos ágyán fekve egyik tanítványával, Rámacsandra Purival nézeteltérésbe keveredett. Éppen itt, ezen a helyen.

S ahogyan tűnődve meditálok, közben edénycsörgéseket hallok. Aztán pedig olajsercegést. Nem sokkal azután előkerült a hely szerzetese, egyben papja és gondnoka egy óriási tál pakórával, a finom rántott zöldségekkel és néhány ropogós lepénnyel, a papadammal. Amikor megláttam, hogy viszi az oltár elé megszentelni, lassan eloldalogni készülődtem, hiszen nem akartam zavarni a reggeli közben.

Mosolyogva leintett. Elővett egy söprűt, amivel egy kisebb helyet megtisztított. Odaültetett. Két levéltányért tett elém. Meghozta a nagy tálat az oltár elől. Gondosan kettéosztotta. Arra is ügyelt, hogy ugyanannyi jusson mindenből, mert hogy volt rántott krumpli és rántott padlizsán is. Aztán mellém ült, és intett, hogy falatozhatunk. Mondanom sem kell, hogy életem legfinomabb pakoráit fogyasztottam. Csak egy kicsit nehezen csúszott. Mintha valami szorította volna a torkom.

útleírás indiai ételek filozófia főzés
A templom háta mögötti téren ebédelnek a világi hívek kíváncsiskodó kutyák és kecskék között.

Leveles Zoltán indiai útinaplója

Kapcsolódó cikkek:

Miért lop az Isten?

Kiteregetem a szennyesemet

Dzsaganáth szekerén

Tovább olvasom

15 aug

Miért lop az Isten?

Bár indiai kinntartózkodásom helyszíneit illetően konkrét terveim nem voltak, mégsem gondoltam volna, hogy egy hónapig Orisszában ragadok. Ki is tudna elszakadni ezektől a mesés helyektől, ahol a Legfelsőbbet tolvajként imádják, s az emberi szívek forrósága meglágyítja a legmegkövültebb sziklát is? Drága barátom! Óh, züllött elmém gazdája, hidd el, ez a tűz benned is lobog. Kedvező körülmények között egyszer csak, váratlanul fellobban benned. Mint ahogyan a magas hő előcsalja a fában rejlő tüzet, egy napon azt veszed észre, hogy az anyag íze a szádban megkeseredik, és a transzcendensen kívül semmi sem érdekel. S majd mindent vele kapcsolatban, abszolút harmóniában látsz. Ez a benned rejlő tűz lángra lobbantja a körülötted levő elhidegült szíveket is. Egyelőre még mesének tűnik, de próbálj csak tűzközelbe kerülni, és maradni!

A Ratha Yatra szekérünnep után szép lassan búcsút intettem falusi házigazdáimnak. Mintha legalábbis sürgős intéznivalóm lett volna. Komoly kifogások nélkül sosem engedtek volna el. Irány Remuna, Khirachora Gopináth földje – 5 órányi buszozás!

útleírás asram indiai ételek
A remunai Khira Chora Gopinath templom a jellegzetes orisszai hindu motívumokkal.
Fotó: Leveles Zoltán

Hogy, hogy nem, úgy történt, hogy a templomban kaptam szobát. Ráadásul ággyal. Sőt, szúnyoghálós baldachint is kaptam. Egész éjjel, egyszer sem ébredtem fel a szúnyogokra. Hajnali  4 órakor eget hasító, mézédes mantrarecitálás ébresztett. Aztán púdzsá. A reggeli szertartásra érkező hívek betöltötték a kicsiny templomot. Remuna kissé félreeső helyen, Kalkutta és Puri között félúton található. Nem félreeső hely azoknak, akik éppen ezen az útvonalon közlekednek. Belőlük pedig van azért bőven. Gondoljunk csak a Puriban szervezett 15 milliós lélekszámú szekérünnepségre!

Így volt ez sok száz évvel ezelőtt is. Remunában Mádhavendra Puri  XV. századi híres szent is megfordult, akinek Csaitanya Maháprabhu is nagy tisztelője volt. Mádhavendra Puri látogatása kapcsán vált a hely még híresebbé. A világi ember azért látogat el valahova, hogy híressé váljon. Legalább a közvetlen környezete tudhassa, vagy magáról elmondhassa, hogy ide is, meg oda is eljutott. A szent ember látogatása pedig az általa felkeresett helyet teszi híressé, akármilyen eldugott helyen is legyen az.

Mádhavendra Puri Vrindávanból tartott Puri városa felé. A Góvardhan-hegyen imádott Gópál  Istenség küldte őt Orisszába, hogy az ottani szantállal hűsítse égő testét. Vajon mitől is égne Isten teste, ha nem hívei szívének forróságától? Mádhavendra Purit álmában kérte az általa imádott Gópál Istenség, hogy hozzon neki szantált Orisszából. Csak a legszerencsésebbek mondhatják el magukról, hogy Istennel álmodtak. Útközben Puri felé megállt Remunában is, hogy felkeresse az ott imádott Gopináth Istenséget. Gopináth fenségesen gyönyörű. Nem csoda, hiszen az isteni kegyszobrot maga Ráma faragta szeretett Szítájának, majd 700 évvel ezelőtt került Csitrakutból Remunába. Mádhavendra Puri látta, hogy milyen pompában folyik a templomi imádat, s azt is, hogy nagyon különös, khir nevű édességet ajánlanak fel Gópináthnak. Minden este 12 csuporral. Hm, gondolta magában Mádhavendra Puri, ha megkínálnának abból az édességből anélkül, hogy kérnék belőle, akkor tudnék olyan finomat készíteni az én góvardhani Gópálomnak is. Mádhavendra Puri egyébként arról volt híres, hogy csak akkor evett, ha megkínálták. Most el is szégyellte magát, amiért az édesség megkóstolására gondolt, ráadásul az oltáron történő felajánlás előtt. Nem szólt senkinek semmit, s félrevonult. A piactéren hajtotta álomra fejét.

Éjjel a remunai Gopináth megjelent az őt imádó pap álmában:

útleírás asram indiai ételek
A bráhmin átadja Madhavendra Purinak
Gópínáth menneyi édezsrizsét.

„Óh, kedves bráhmin, az este elrejtettem a kendőm alá egy csupor édességet, így nem vehetted észre, hogy egy hiányzik. Mádhavendra Purinak tettem félre. Kérlek, fogd, és vidd oda neki a piactérre.”

A bráhmin nagyon boldogan ébredt álmából, és azon tűnődött, ki lehet az a legszerencsésebb Mádhavendra Puri. Azonnal megfürdött, majd bement a templomba. Az édesség valóban ott volt az oltáron imádott Gopináth kendője alatt. Az éjszaka kellős közepén azonnal a piacra sietett vele, ahol fennhangon kiabálni kezdett a sötétben:

„Mádhavendra Puri, hol vagy, Mádhavendra Puri! Gopináth egy tál édességet lopott neked, és arra kért, hogy adjam át neked…  Jelentkezz, Mádhavendra Puri, te vagy a legszerencsésebb a világon!”

Mádhvenra Puri nagy izgatottsággal került elő. Kifakadó boldogságmámorban fogyasztotta el a transzcendentális finomságot, melyet Isten tett félre neki. Az édesség félig kiégetett csuprát összemorzsolta, s darabkáit batyujába tekerte, hogy a következő napokban azokat is elfogyassza. Kora reggel azonnal elhagyta Remunát. Arra gondolt, hogy ha ennek híre megy, akkor mindenki nagy tisztelettel járul elé. A szent ember pedig nem szeretné, ha tisztelnék. Ezért mielőtt bárki is felébredt volna továbbindult Puri felé.

Akkortól kezdve ragadt a remunai Gopináthra a Khirachora Gopináth név: Édesrizs-lopó Gópínáth. Ksirachora Gópinátnak is írják. De hogy milyen finom az a mennyei édesrizs! Megvan a receptje. De az már egy másik történet...

Szép kis kultúra ez, mondhatnánk, ahol tolvaj az isten. Ez még csak a kezdet. Itt még csak egy tál édességet lopott a hívének. De vajon mikor rabolja el örökre a szívemet?

útleírás asram indiai ételek
Ebben az egyszer használatos, félig kiégetett agyagcsuporban finom Khirachora Gopinath-féle
édesség lapul. Falevéllel csomagolták be. Az édesség elfogyasztása után minden visszakerül a természetbe. A levelet megeszi  tehén,  a félig kiégetett cserépedényt pedig visszamossa az eső. Fotó: Leveles Zoltán

Leveles Zoltán indiai útinaplója

Tovább olvasom

08 aug

​Kiteregetem a szennyesemet

Két dolgot nagyon szeretek az Indiába utazásban. Egyik, hogy a kiutazás időpontja, mint egy vészhatáridő lebeg a szemem előtt, ezért az indulás előtti napok életem leghatékonyabb napjai. Nem sokat alszom az utolsó napokon, aminek eredményeképpen szépen fogynak az iratok az íróasztalomról. Másik dolog, amit nagyon szeretek, az a megérkezés. Újabb esélyként élem meg a rám váró indiai napokat. Persze van egy harmadik dolog is, amit szeretek, mégpedig maga az Indiában tartózkodást…

útleírás filozófia
Indiai városkép. Ami egyiknek szemét, a másiknak érték. Fotó: Leveles Zoltán

Nagyjából egy hónap kell a teljes akklimatizálódáshoz. Az átállás nem csak a néhány órányi időeltolódásra vonatkozik. Kell valamennyi idő, míg az ember valóban ott hagyja egyik életét, s a másikban teljes lényével elmerül. Megvannak a teljes átállásra utaló jelek. Már nem hallja meg a dudát, nem veszi észre, azaz hogy nem észrevételezi, ha egy mellette elszáguldó jármű beteríti egy pocsolyával. Képes a forgalommal eggyé válni, nincsenek „jobbról vagy balról kerüljek” típusú toporgások, nincs túlzott udvariaskodás, se modorosság. Az ember már nem fülig száj a pálmafák, a Gangesz, a Himalája vagy a zúgó tenger láttán. S nem tűnik neki fel, hogy nem mosógépben mos, sőt inkább azon rökönyödik meg, hogy észre sem veszi, hogy reggeli szertartásai között szerepel a földön görnyedve történő mosás.

Éppen erről szeretnék most írni. Az Indiába utazásra való felkészülés egyik végső játszmája az utolsó nagymosás. Az ember begyömöszöli minden szennyesét a mosógépbe. Beindítás előtt még egy kört futok, mert tutira elfekszik valahol még fél pár zokni, vagy bármi. Azt is kisakkozom, hogy mi marad rajtam, az indulás előtti utolsó órákra. A dolog lényege, hogy ne hagyjak magam mögött szennyest. Inkább viszem magammal és majd odakinn kimosom. A mosógépbe gyömöszöléskor belém villan egyfajta nosztalgikus vészvillogóként, hogy na, pajtás, vége a szép életnek! Most aztán dörzsölheted a ruháid! Földön görnyedve, néha ujjaid is kisebesíted. Nesze neked, ha annyira utazni akarsz!

Aztán most itt vagyok. Éppen kiteregettem a ruháim. Két hónapnál tartok. Dereng valami bennem, hogy kényeskedő elmém miket suttogott a fülembe. Erősen gondolkodnom kell. Próbálom megfejteni, hogy mi is olyan nehéz ebben a mindennapi mosásban. Fantasztikus érzés, hogy felöntöd a ruháidat vízzel, kis mosószerrel, majd fél óra múlva kimosod. Azonnali eredmény. Nincs mellébeszélés. Kimosod, és tiszta. Mi is az a késztetés, ami otthon elfeledteti velem ezt a felemelő érzést, hogy kézzel moshatom a ruháimat? Időhiány? De hiszen alig néhány perc munka az egész! Mintha előző életemből beugrana egy emlékfoszlány. Arra se szokott időm lenni, hogy a mosógépbe tegyem a ruháim. Bár otthon hetente mosok, azaz hogy a mosógép, mindig azon kapom magam, hogy a természet óriási csapásaként élem meg, amikor már megint a gépbe kell gyömöszölnöm a szennyesemet. Azok pedig alig akarnak beférni. És akkor megcsörren a telefon, vagy csönget a postás. Nagy nehezen elindítom a gépet. Jönnek hozzám, aztán dolgozom egy kicsit. Hirtelen el kell menni, a mosott ruha a gépben marad. Már odáig jutottam, hogy telefonomat időzíteni kellett, különben rendszeresen a gépben maradt a kimosott ruha.

útleírás filozófia
Nagymosás a vidéki Indiában. Fotó: Leveles Zoltán

Egyszerűen be kell vallanom, nem értem. Erőltetem a gondolkodásomat, de nem értem, hogy mi az, amitől otthon ennyire nem érek rá. Hogy lehet úgy élni? Gyanítom: sehogy. Bárcsak emlékeznék mindig erre a gyönyörre, amikor pálmafák között van időm kimosni a szennyesemet. És hogy ezt ráadásul meditációnak, nem pedig ilyen-olyan fontos életem zavaró tényezőjeként élem meg. Persze, hogy meditáció. Testem az önmegvalósításom eszköze. Miért ne szeretném meditációs kellékeimet? Szeretem a Bhagavad-gítámat. A tartalmát is, a lapokat is. Szeretem az dzsapa malám, az mantraláncom. Szeretem a tarisznyáját is. Szeretem az önmagam felé vezető ösvényt, melyet testem nélkül nem járhatok meg. Szeretem a testem is, mint minden más meditációs kellékemet. Azt a mindenit! Ez volt lelki ösvényre lépésem előtt is az állapotom is. Szerettem a testem. Akkor hát visszaértem az elejére?

Tovább olvasom

30 júl

​Dzsaganáth szekerén

Leveles Zoltán jelenti Indiából

Történetemet úgy is kezdhetném, hogy hol volt, hol nem volt. Viszont mégiscsak valóság ez a mese, amiben élek. Úgy alakult, hogy kaptam egy újabb gyönyörű ajándékot. Ismét fél év Indiában.

útleírás hinduizmus
15 millió zarándok vett részt az India keleti részén fekvő orisszai Ratha Yatra szekérfesztiválon

Hetek óta már kézmosáshoz sem használok semmilyen szappant. A távoli pálmafák ingó hipnotizálása lassan kezd visszaringatni a természetbe. Mennyire megmosott agyat gyúrtak belénk odaát, a nyugati féltekén! Ha nem szappannal mosol kezed, akkor koszosnak érzed magad. Hé, földi lakó, a víz mossa le a koszt, nem pedig a halált okozó mérgek! Gyönyörű érzés. Beleteszem a kezem a folyóba, vagy egy kút alá, és tiszta lesz, valóban tiszta. Bárcsak a szív tisztítása is ilyen egyszerű volna!

India keleti partvidékén fekvő Orissza állam egy falu közeli tanyavilágában vagyok. Végre elcsendesülhetek. Többek közt ezért maradok fél évig, hogy egy picit elcsendesülhessek. Különben sem vagyok túl beszédes, de most még annál is jobban visszafogom magam. Igyekszem inkább befelé figyelni.
Egy családnál lakom, s azért illő valamennyit kommunikálni velük. Minden reggel kapok egy tál joghurtot. Ebbe teszek puffasztott rizst és előző este szerzett gyümölcsöt. Mangó dömping van éppen, ezért két közepes méretű mangót  a  faluban 40 forintnyi rúpiáért veszek. A családdal ebédelek. Mindennap natúr rizs dállal és valamilyen szabdzsival. A dál a sárga színű lencseleves, a szabdzsi pedig valamilyen főtt zöldség. Vacsorám egy pohár tej. Evés közben mindig hallok valami bölcsességet. Mintha templomba járnék, sőt. Éppen tegnap mesélte el a házigazdám, hogy képzeljem el, hogy élnek az emberek a faluban. Az idősek ékszerkereskedők, ezért kitaníttatták mindkét fiukat. A fiúk viszont faképnél hagyták a szüleiket. Ráadásul az egyik válófélben van. Ezzel fejezte történetét: „Na éppen ezért fohászkodom, hogy csak annyi pénzem legyen, amennyi a megélhetésünkhöz szükséges.„ Ilyet sem hallottam még. Mindenki azért siránkozik, hogy bárcsak még több pénze lehetne. A házigazdám nem egyedül lakik a házban. Összesen tizenketten. Felesége, két fia, azok feleségei és három unoka. Meg még a befogadott unokaöccs a feleségével és gyermekével. 

útleírás hinduizmus
Leveles Zoltán a vidéki Indiában

Már egy hete megy a közeli nagyvárosban a világ legnagyobb szekérünnepsége, a Ratha Yatra szekérünnep. Ilyenkor az általuk imádott Istent, a világ urát, Dzsaganáthot két kiterjedésével kocsikáztatják meg, egyik templomból az egy kilométerre levő másikba szállítják. Az odaút a nagyobb ünnep, de a tíz nappal később történő visszaút sem láthatóan kisebb. A média szerint 15 millió ember vett részt. Na most, hogy legyen mihez viszonyítani, másfél Magyarországnyi , vagy 30 Woodstocknyi ember, egy városban. Azon belül egy helyen. Elképzelhetetlen tömeg. Az egész napos ünnepség azért is fontos esemény, mert ilyenkor bárki láthatja Dzsagannáthot. Egyébként a templomba csak született hinduk léphetnek be, igazából közülük sem mindenki. A szekérfesztiválon viszont mindenki láthatja Őt. Persze megvannak a szigorú szabályai, hogy ki húzhatja a szekeret, ki ütheti a gongot a szekér tetején, s egyáltalán ki érhet hozzá a szekérhez. A legtöbb ember még csak hozzá sem érhet a szekérhez. Érthető az elővigyázatosság, mert amikor a történelem során fehér, vagy nem hindu ember lépett a templomaikba, akkor nem sok jó sült ki belőle. Gondoljunk csak India első minaretjére, mely 27 lerombolt hindu és dzsaina templom köveiből épült fel, vagy a mai napig is a brit koronát ékesítő, Indából eltulajdonított világ legnagyobb gyémántjára.

Amikor már túl voltam a Dzsaganáth-tal szemtől szemben való találkozás eufóriáján, valamint a széttaposás közeli élményeimen, házigazdám nagybátyjának háza tetejére mentem. A ház éppen annak az útnak a közepén található, ahol a szekereket végigtolják. Éppen a Dzsghanáth templom és  a Gundicsa templom között félúton. Fentről az egész menet jól látható. 
Közelednek a szekerek. Mintha sosem akarnának odaérni. Szerencsére, mert így tovább tart. Percenként megáll a menet, igazítanak a szekéren ezt-azt, majd továbbgördül. Mintha nem is a vastag kötél, hanem a szekéren hangosan gongozó bráhminok ritmikus ringása hajtaná a szekeret. 
Megérkezett a szekér a házunk elé. Nem hittem a szememnek. Több száz egyenruhás rendőr csúfít bele a képbe. Uf, rendőr. Sosem szerettem az egyenruhásokat, különösen, amióta háborús országban kellett kiskatonáskodnom. Elvileg értem én, hogy miért vannak, és hogy nélkülük talán tényleg nem lehetne, na de mégis. Dzsaganáth szekerét miért kell elcsúfítaniuk? Óh, milyen szép lehetne ez az egész! A szekereket díszítő gyönyörű textíliák, ahogyan Puri tiszteletbeli királya körbesöpri a szekereket, ahogyan a milliós tömeg végigvonul és hangosan Dzsaganáth nevét ujjongva húzza végig a szegeret: Dzsaj Dzsaganáth, Dzsaj Dzsaganáth! Azt hiszed, mindjárt elájulsz a gyönyörtől és akkor egyszer csak jönnek ezek az egyenruhások. Nyugtatgatom magam egy ideig. Aztán hamar meglátom, hogy fenn a szekéren is ácsorog egy csomó rendőr. Na, álljon meg a menet! 

Odafordulok a mellettem üldögélő, Dzsaganáthra könnyes szemekkel meredő házigazdámhoz:

-Óh, mondja bátyám, miért vannak fenn ezek a rendőrök Dzsaganáth szekerén?
-Mert ők sokkal szerencsésebbek nálunk. Mi még csak hozzá sem érhetünk a szekérhez, ők pedig fenn lehetnek.

Ennyi volt a válasz. Oda sem figyelt rám. Tekintete mélyen Dzsaganáthra szegeződött. A tiszta, nemes egyszerűség. Egész más dimenzióban él. Az ostoba ember Isten színe előtt is elégedetlenkedik, akár a menetet is megállítaná. A bölcs a legnagyobb káoszban is képes abszolút harmóniát látni. Ebben, a Dzsaganáthtól kapott mondatban minden benne volt. Az is, hogy miért jobb, ha a magam fajta nyugati ember nem megy be a templomaikba. 

Tovább olvasom

«
12

Bharata indiai webshop

India Hangja

blogavatar

India elgondolkodtat. Valami, misztikum hatja át évezredek óta, amitől a legnagyobb káosz is harmóniává lesz. Ezt a békét kutatja az India Hangja csapata. Olykor indiai vagy éppen nyugati napi aktualitásokra reagálunk, máskor pedig az ősi bölcsek szavait vesszük elő. Jó olvasást és jó utazást kívánunk India szellemi tárházában! Adó 1% India Klub Alapítvány – Adószám: 19561383-2-43

Bharata a Facebookon