India Hangja

Az évente megtartott híres Teej fesztivált az esős évszak beköszöntekor rendezik meg. A férjezett nők és a házasulandó lányok ünnepe. Az öltözködés pompája, ének és tánc jellemzi, de a lényeg sokkal mélyebb. A házas hindu nők imádkoznak férjük egészségéért és jólétéért, a családi boldogság egységéért, a hajadon lányok pedig az ideális férj megtalálásáért. A színes fesztivál erősíti a köteléket a házaspár között, és hangsúlyozza a család és a nők szerepét.

A fesztivál három napos összejövetel, a házastársi odaadás és a szeretet ünnepe. Az a szép benne, hogy míg minden a nők körül forog, ők a férjükért vagy leendő házastársukért fohászkodnak. Nagy lelkesedéssel készülődnek rá, a legjobb szárikba öltöznek. Sok speciális rituálé és szokás fűződik az ünnepséghez: a finom ételek mellett a második napon sokan böjtölnek, vagy csak gyümölcsöt fogyasztanak, és vizet isznak, mert a böjti lemondás a lelkierőre fókuszál, erősítve a belső elmélyülést.

A harmadik napon, a nők feldíszítik házaikat, finom ételeket főznek, nagy buzgalommal imádkoznak, és rituális fürdőt vesznek. Ha lehetőségük van rá, vendégül látnak szent életű személyeket. Aztán folytatódik a tánc és az éneklés.

Többnyire zöld vagy vörös szárit viselnek, az előbbi a monszun hatására zöldbe boruló természet, a másik az ünnep színe. Piros üveg karperecek díszítik még a legszegényebb nőt is, sokan bíbor pamutfonalat fonnak a hajukba. Ezen a napon a nők új menyasszonyként csinosítják magukat. Az indiai hagyomány ebben is pazar: a "Solah Shringar" a díszítés 16 elemét jelenti. Sokuknak a Henna tetoválás gyönyörű mintái ékesítik a kézét és a lábát. Ez természetes festék, mely egy idő után lekopik. Zöld levelekkel és színes virágokkal dekorált hintákat kötnek a fák ágaira, dalolnak és táncolnak.

Április 29-e a tánc világnapja. Ha valahol, hát Indiában méltó módon megünneplik, hiszen már az év elejétől különféle táncfesztiválokat rendeztek. Rendkívül sokféle és sokrétű művészeti ágról beszélhetünk, a líraitól az akrobatikus vagy harcias elemeket is magába foglaló mozdulatok egyaránt megtalálhatóak. A látvány hol drámai, történetet elbeszélő, hol meg kizárólag a mozdulat szépségét éltető tiszta tánclépés. De egy biztos: mint Indiában minden fontos, komoly dolognak, ennek is spirituális háttere van.

Indiában a táncnak ősi emlékei vannak. A Nátja-sásztra, a táncművészet kézikönyve e téma legkorábbi összefoglalója, és még a nyugati világban is közismert Siva Nátárádzsaként, a táncosok királyaként való ábrázolása. A Mahábháratában pedig azt olvashatjuk, hogy Ardzsúna, a Pándava herceg száműzetése idején Viráta király leányait oktatta táncra.

Napjainkban a sokrétű és gazdag indiai előadóművészet rendszeresen életre hívja a fesztiválokat. Több indiai államban is  hagyománnyá vált a tánc világnapja alkalmából szervezett kulturális gigafesztivál. A rendezők célja nem csupán a közönség szórakoztatása, hanem a klasszikus hagyományok ápolása és a fiatal tehetségek bemutatása. Ilyenkor számos neves és kezdő művész enged bepillantást a különböző táncformák varázsába, a bharatanatjam, kathak, manipuri, odisszi és mohinijattam megnyerő koreográfiai pillanataiba. Tisztelegve e művészeti ág előtt, érdemes áttekinteni néhány fesztivál programját.

A Konárak Fesztivált szabadtéri színpadon tartották, természetes díszlettel, háttérben a híres Szúrja-templommal, mely a 13. században épült.  Híres a Dhauli hegy lábánál megrendezett Dhauli Mahotszav is, melyen több száz művész vesz részt. Mindig nagy közönséget vonzott a csodálatos Béke Pagoda. Nemcsak Indiában, más országokban is épült hasonló, a világbékét hirdető buddhista sztúpa. Az itt rendezett mesés ünnepen szédítő tánc és dinamikus színpadi előadásokat láthatnak a nézők. Mindig nagy tapsot kap az a tánccsoport, amely magába foglalja az akrobatikus mozdulatokat és az emberi piramis építését is.

Az egyik leghíresebb fesztivál-zóna Bhuvanésvar vonzáskörzete. A több mint 3000 éves múltra visszatekintő Bhuvanésvar Orisza szövetségi állam fővárosa, India templomvárosának is nevezik.  Közel 500 hindu templommal a területén fontos zarándokhely is. Az odisszi egyike India nyolc klasszikus tánc-formájának, egyben a legrégebbi fennmaradt tánc. A brit elnyomás után, amikor India elnyerte függetlenségét a művészek mindent megtettek a hagyományok felélesztésére, így sikeresen átörökítették ezt a csodálatosan kecses táncformát, ahol önállóan mozog a fej, a mellkas, a törzs és a végtagok. Jellemző és rendkívül kifejező az arcmimika, a kézmozdulatok és a testtartás. Korábban a templomi kultúra szerves részét alkotta, Isten dicsőítésére számtalan történetet táncoltak el, mintegy elmesélve Krisna tetteit.

Dr. Methil Devika tánckutatással foglalkozó tudós, tanár, többszörösen díjazott előadóművész és koreográfus. Amikor megkérdezték tőle, mit ajánl a fiataloknak, többek között ezt mondta: Fontos az edzés, de a mozdulatok szépségét megtapasztalni még fontosabb. Gyakorláskor a test felkészül arra, hogy a gondolatokat könnyedén kifejezze. A tánc nem kizárólag technika, mert ha csak abban profi valaki, akkor a bemutatója olyan lesz, mintha nyelvtankönyvet olvasnánk. Kerüljön a költészettel kapcsolatba, miként a szavak is árnyalatokkal fogalmaznak, nyitott lélekkel. Ami a legfontosabb, a végén a megértésnek belülről kell jönnie.

Kapcsolódó cikkek

• A Jaganáth templom utolsó táncosának halála

• Az európai kultúra bölcsője

• India kincsei

Szandzsaj Patel rendező animációs rövidfilmje, a Szandzsaj és a Szuper csapat megragadta a média figyelmét, szívmelengető filmként jellemezték, és reflektorfénybe került az év legnagyobb díjátadójára. Patelt saját gyermekkora ihlette a remek kis film elkészítésére, amikor úgy érezte, ütközik a modern világ és a hindu hagyományrendszer. Az animációs indiai film története követi egy első generációs fiatal indiai fiú álmodozását, aki apja vallásos meditációi alatt, otthon, ugyanabban a szobában a tévét bámulja, majd a hindu isteneket mind szuperhősöknek képzeli.

Szandzsaj egy fiatal hindu fiú, akit jobban érdekel kedvenc rajzfilmje, a Szuper csapat, mint apja napi vallásos szertartásai. Szandzsájt zavarja a csengettyű, az apát pedig a televízió hangja. Elkerülhetetlen a konfrontáció, az apa kikapcsolja a tévét, és fiát az oltár elé hívja, egy szuperhős akciófigurát pedig elkoboz a gyerektől. Szandzsáj véletlen mozdulatától a szentély lámpácskája kialszik, és a fiú egy templomban találja magát három istenszobor társaságában, akik megelevenednek. Visnu a középpont. A védikus filozófiában mindig van egy férfias energia és egy női energia, ezért szerepel Durgá istennő. Hanumán, Ráma herceg elkötelezett híve pedig rendkívüli erejéről ismert. Ugyanakkor megjelenik a Rámájanából jól ismert démon, Rávana is, de a harc természetesen a negatív szereplő bukásával végződik. Szandzsaj és a Szuper csapat, immár Visnuval az élen, győzedelmeskedik. Visszatérve a hétköznapi világba apa és gyermeke kibékül. Kezdetben egy nagyon sötét szobában vannak, csak egy gyertya világít, és a tv mesterséges fénye. A történet végén a fiú kikapcsolja a tévét, és kinyitja az ablakot, természetes fehér fény árasztja el a szobát. Szandzsáj egy szép rajzot készít Visnuról és a többiekről, a kép címe: Szuper csapat. 

Az amerikai számítógépes animációs cég, a Pixar Stúdió már eddig is több Oscar-díjat mondhat magáénak, új filmje az isteni lények ragyogóan színes, modern stílusú bemutatása. Egyesíti az animációt, az indiai művészetet és lelkiséget. Patel a Pixar Stúdió művésze, aki korábban már kiadott egy maga illusztrálta művet A Hindu istenségek kis könyve címmel, és olyan sikerfilmek készítésében vett részt, mint a Játékháború vagy az Egy bogár élete. Szandzsaj Patel két új karaktere keletet és nyugatot szimbolizálja. A fiú rájön, hogy van kapcsolat a kettő között, és megtalálja a módját, hogy csatlakozzon apjához.

A rendezőt saját gyermekkori élményei ihlették erre a filmre. Elmondta, hogy nagyon szerette a képregényeket, s arra vágyott, bárcsak Travisnek hívnák, nem Szandzsájnak. Azóta már másként gondolkodik, „csak most kezdem megemészteni, hogy ki vagyok” – mondta. – Nagy kihívás volt számunkra az indiai filozófia és kultúra rendkívüli gazdagságából kivenni részleteket. Óvatos, alapos tervezés előzte meg. Úgy próbáltuk kommunikálni, hogy ne legyen túl ezoterikus, mert akkor elveszítjük az amerikai közönséget, de ne legyen „lebutított” változat sem. Tervezem, hogy ellátogatok Indiába, ez lesz az első alkalom. Sok fogalom rendkívül érdekes a számomra , mint a reinkarnáció és a karma tana. Szeretem azt a tényt, hogy attól függően, mit vetsz ebben az életben, aszerint kell fizetni a következőben. Tetszik a kijelölt cél, a születés és újjászületés ciklusából való kiszabadulás, és valami magasabb, valami nemesebb elérése.

A csata annyira dallamos és zenei. Milyen elgondolkodás van emögött? – kérdezte tőle egy riporter. 
– Azt akartam, hogy a koreográfia kecses legyen. Nem akartam, hogy az istenséget megüssék vagy eldobják. Nem akartam kung fut. A harc mozdulatai az indiai táncot idézik. Indiában a színház és a tánc is Isten tiszteletére fejlődött több ezer éve. A Bharatanatyam, Odissi és Kathakali, a három ősi tánchagyomány lépéseire épül a mozgás. Az istenségek egyedülálló módon mozognak, tartják féken a kaotikus erőt. A zeneszerzőnek egyetlen szabályt adtam: ne a szitár és a tabla töltse ki, a csengettyű hangja és a kántálás domináljon. A látványtervezőnek sem volt könnyű dolga. Azt szerettem volna érzékeltetni, hogy amikor az istenek birodalmában vagyunk a megvilágosodás, vagyis a fény és a színek teljesen más környezetet mutatnak – hangzott a válasz.

A befejezésben lehet, hogy a film készítői nem voltak teljesen tudatában annak, de kimondatlanul a hindu vaisnava hit egy rendkívül jellemző vonását vitték filmre az egyik utolsó jelenetben. Visnu visszaadja a gyereknek műanyag játékát, de meg is áldja a kisfiút. Mint ahogy az ember sincs kényszerítve a lelki életre, minden élőlény szabadon játszogathat valótlan figurákkal és különféle jelmezekben az élet színpadán. S ha csak egy kicsit is Isten felé fordul, az isteni kegy azonnal segítségére van. Az is elgondolkoztató, hogy nem a vallási szertartásokat gyakorló apa előtt jelenik meg Visnu, hanem a gyerek előtt, aki a maga kelekótya módján, de spontán szeretettel vonzódik hozzá.

A hindu vaisnava filozófia meglehetősen toleráns. A hívőknek nem fekete-fehér alapon kínál megoldást, nem a vagy üdvözülsz, vagy elkárhozol alapon, tehát igazi sikertörténet. Még a legkomolyabb szentírásban, a Bhagavad-gítában is több javaslatot olvashatunk, mely így kezdődik: Ha ezt nem tudod megtenni, tedd ezt, ha ezt sem, akkor tégy így… és egyre kevesebb az előírás, az elvárás. Reményt ad, hogy a legkisebb törekvés sem vész el, de életről életre előbbre visz.

Kapcsolódó cikkek

• Ráma, édes Ráma, boldog szülinapot!

• Menekültválság Indiából nézve

• A Jaganáth templom utolsó táncosának halála

• Másság és tolerancia Indiából nézve

• Az európai kultúra bölcsője

Az Orissza állambeli Puri városában, Kelet-Indiában elhunyt Shashimani Devi, az utolsó dévdászi vagyis templomi táncos. Ezzel vége lett a Dzsagannáth templom Odisszi női tánchagyományának, mely a 12. századtól folyamatosan fennállt. Többféle indiai klasszikus templomi tánc létezik, ezek egyike az Odisszi, amely líraiságával, kecsességével ejti ámulatba a nézőt.  

Bejárta a hír a világsajtót. Nemcsak Indiában, a The Economist, a Telegraph vagy a The New York Times és még sok más lap is hosszabb rövidebb cikkben számolt be egy 92 éves hölgy haláláról s egy csodálatos kultuszról. Az i. e. 2. sz. óta már fellelhető az Odisszi tánc, legrégebbi forrása a Nátja-sásztra, a Védák művészeti tankönyve.

Sashimani Devi Istennek felajánlott, elkötelezett életet élt. A templom imádott istenségét, az Úr Dzsagannáthot tekintette férjének, miként a keresztény hagyományban az apácák Jézus menyasszonyai. 8 éves korától kolostori szolgálatban élt, és részt vett a templom mindennnapjaiban. Egyike volt azon 25 táncosnőnek, akik odaadásukat, imáikat tánc formájában ajánlották fel az Úr múrtija, kegyszobra előtt. Később, idős korában Sashimani öregségi nyugdíjat kapott.

A Dzsagannáth templom konyhája a legnagyobb a világon, naponta számtalan zarándokot és szegény embert lát el élelelmmel. Mind a nai napig híres a vallásos fesztiváljairól, de ezentúl csak férfi táncosok fogják a hagyományokat folytatni.

​