Charles Dickenst írásai alapján ragyogó írónak tartjuk. Olyan személynek, akiről azt gondolhattuk, hogy a szegények vagy a hátrányos helyzetűek bajnoka. Charles Dickens valójában szűklátókörű és önző ember volt, sőt rasszista, akinek gondolatai között még a népirtás is feltűnt. Az amerikai indiánokról, a négerekről és India népéről is durva rasszistaként vélekedett. Megvédte a gyarmati európaiak kiváltságait, és elutasította azt, amit
primitív kultúrának tartott.
Az angol irodalom Oxfordi szótára Charles Dickenst szélsőséges nacionalistaként írja le. Olyan embernek, aki gyakran megbélyegzi az idegen kultúrákat. Akinek a gyarmatosított népekhez való hozzáállását „genocidális szélsőségek” mérgezik, vagyis a népirtás büntette feketíti be. 2019 februárjában Ian Jack, The Guardian újságírója ezt írta Dickensről:
„könyörületes moralistának, a megaláztatás és a szenvedés ellenségének ismerjük. Jó hírneve magánéletének tényei nélkül továbbra is tartósan virágzik.”
Charles Dickens, a soviniszta
A téma kutatói egyetértenek: Charles Dickens soviniszta. Grace Moore, az ausztrál Melbourne Egyetem tanára szerint Dickens a későbbi éveiben mérsékelte rasszizmusát, míg Patrick Brantlinger kultúrtörténész és William Oddie újságíró szerint az csak erősödött. Brantlinger idézi Dickenst, aki az amerikai Catskill-hegységben élő ír kolónia leírásakor „faji szempontból riasztó” csoportként tekinti őket.
Megint más kutatók, Sally Ledger és Holly Furneaux azt állítják, hogy Charles Dickens „kultúrsoviniszta” volt, etnocentrikus gondolkodásával készen állt a brit imperializmus igazolására. Magyar fogalmakkal: az angol fajt és kultúrát felbecsülte, más népeket, népcsoportokat, azok életmódját, hagyományait mélységesen lenézte. Sőt jogosnak tartotta alárendeltségüket.
Dickens az angol középosztály erkölcsi ideáljait nemzeti értékként felmagasztalta. Más kultúrák képviselőit, például a francia, az olasz és az amerikai karaktereket jó esetben csak a lusta és csaló jelzővel illette. Dickens azt állította: az indiánok piszkosak, kegyetlenek, nincs semmiféle erkölcsi érzésük. Ilyen abszurd véleménye volt az amerikai indiánokról, de az afrikai busmanokról is. Szerinte a rabszolgáknak természetesen szabadnak kell lennie; de választójogot adni nekik, nevetséges ötlet.
Charles Dickenst és a népirtás gondolata
Ha megvizsgáljuk Charles Dickens kevésbé ismert oldalát, egy sötét elméjű Dickenst találunk. Íróként oly módon állt ki az elszegényedett emberek mellett, amit korában senki más nem tett, de csakis saját hazája szegényeit védte munkáiban. Más országok elnyomottjai nemcsak nem érdekelték, sokszor kifejezetten gyalázkodón emlegette őket.
Dickens nem ellenezte az őslakos amerikaiakkal szembeni bánásmódot sem. Amit ezzel kapcsolatban írt, az is népirtás jellegű. Szerinte őket „civilizálni lehetne a Föld felszínéről”. Nem lehet azzal mentegetni, hogy ez csak irodalmi kép. Egy kultúra csakis brutális erőszakkal távolítható el.
Az 1857-es indiai szabadságharc, mely nyugaton szipojlázadás néven híresült el ugyancsak felkavarta a kedélyeket. Nem valószínű, hogy Charles Dickenst érdekelte volna az indiai szabadságharc, sem annak okai. Ugyanakkor egészen szélsőséges megjegyzésre késztette. Ezt írta Angela Burdett-Couttsnek:
„Mindent meg kell tennem annak érdekében, hogy megsemmisítsem ezt a fajt.”
Peter Ackroyd regényíró és kritikus, szakterülete a londoni történelem és kultúra. Az általa készített munkák széles skálán mozognak, a kutatás mélysége jellemzi azokat. 1984-ben Ackroydot a királyi irodalmi társaság tagjává választották. Ironikusan így nyilatkozott: „Nem gyakori, hogy egy nagy regényíró népirtást javasol...”
Indiában professzor Khusrau Gurganvi, kiemelkedő nyelvtudományi könyvek szerzője csak ennyit jegyzett meg:
„Az emberek sokkal rosszabb dolgokat mondtak már Indiáról és az indiaiakról. Kit érdekel? A bolygó legrégebbi, megszakítás nélkül fennálló civilizációja Indiában van. Ha ezek az apró dolgok elkezdenek befolyásolni minket, ezt elég hamar elveszítjük.”
Copperfield Dávid − önéletrajzi vonások
Charles Dickens keserves gyermekkorának elemeit ismerhetjük fel a Copperfield Dávid c. regényében. Hőse egy kisfiú, az ő szemén keresztül látjuk a korabeli Angliát. A korrajz, mint Dickens többi könyvében is, hitelesnek tűnik. El kell ismerni, az író kiválóan tudta ábrázolni a szegények sorsát, otthonát, a szegénynegyedek piszkos utcáit vagy a gazdagok szép kertes házait, ruháit.
Eleinte a vezetékneve sem ösztönözte az írót, ezért először álnéven jelentette meg munkáit. Ugyanis a „Mi a Dickens!” régi „Mi az ördög?” jelentésű. Dickens nevét a régies kifejezés udvariasabb változatának tekintik.
Charles Dickens, mint férj
Charles Dickens rámutatott, hogy a társadalom látszólag legtiszteletreméltóbb személyei gyakran jellemtelen emberek. Figyelembe véve azonban azt, amit Dickens házasságáról most tudunk, úgy tűnik, hogy valószínűleg ő maga is gazember volt − kezdte egyik cikkét Tom Carter, történész.
Charles Dickens életének egy másik dimenziója is van, amelyről 160 évig nem tudott szinte senki. A magánélete is szörnyű titokkal volt terhes. Dickens felesége az író akkori főnökének, George Hogarthnak, a Reggeli krónika szerkesztőjének a lánya volt. Dickens alacsonyabb társadalmi helyzetének és vagyonának hiánya ellenére Catherine hozzáment a kezdő íróhoz.
John Bowen, a York-i Egyetem 19. századi irodalmának professzora leírta, hogyan talált meg egy korábban figyelmen kívül hagyott levelet.
„Szörnyű felfedezés volt, felállt a szőr a hátamon” – mondta a professzor.
Dickens ugyanis az őrültek házába akarta záratni feleségét, hogy a 18 éves színésznő szeretőjével együtt élhessen, és a közönség előtt fennmaradjon a nimbusza.
A levelek feltárják Dickens próbálkozásait. Orvosát kérte, hogy feleségét őrültek házába zárassa. Talán van némi fogalmunk arról, hogy abban a korban mit jelentett egy ilyen intézmény. A terv megbukott, mert az orvos, aki jól ismerte az asszonyt, nem volt hajlandó Catherine-t mentális rendellenességgel diagnosztizálni. Catherine Dickens 1851-ben könyvet
tett közzé, témája a konyhaművészetre összpontosított, étkezési ötleteket kínált. Nagyon sikeres volt, 1860-ig öt kiadást ért meg.
Az orvos, aki Dickens útjában állt, és elutasította Catherine őrületének igazolását, valószínűleg Thomas Harrington Tuke volt. Dickens és ő barátok voltak. Vajon mért ért véget a barátságuk? 1864-ben Dickens már „nyomorult lénynek” és „orvosi szamárnak” hívta Tuke- ot. Claire Tomalin, Charles Dickens egyik életrajzírója a Harvard archívumában talált leveleket kommentálva, érdekes dolgot mondott: Dickens volt az őrült, nem a felesége.
Charles Dickens: Karácsonyi ének
Charles Dickens Karácsonyi ének c. kisregénye minden idők egyik legikonikusabb karácsonyi története. Azon híres alkotások közé tartozik, melyek megjelenésüktől kezdve töretlen népszerűségnek örvendenek. Cselekménye: Scrooge egy mogorva, materialista ember, aki a történet végére megváltozik, és örömmel segít másokat. A másik szál a szegény, de összetartó család, melynek minden tagja őszinte, mély szeretettel viseltetik a másik iránt, sőt még kínzójukat is megsajnálják, segítik.
A Karácsonyi ének idillikus meséje a valóságban egészen más. Charles Dickens elvált, miután nem tudta őrültek házába záratni 42 éves feleségét. Catherine-t „rossz anyának”, „szamárnak” nevezte, aki nem volt méltó rá, sőt azért is hibáztatta, hogy annyi gyermeket adott neki. Ugyanakkor mindent megtett, hogy a kilenc gyerek felügyeletét megszerezze. Meglepő
módon Catherine Dickenst soha nem zavarta meg a borzasztó rágalmazás. Hűséges maradt mindvégig.
Charles Dickens a szeretőjével élt együtt. Ellen Ternan 18 éves volt, nem sokkal idősebb, mint Dickens legfiatalabb lánya, Kate. Catherine legidősebb fiával együtt egy másik otthonba költözött. Dickens megszerezte a többi gyermek felügyeleti jogát, s azt mondta nekik, nem jó
ötlet az anyjukkal való találkozás. Ezért csak egy lányuk, Kate tartotta a kapcsolatot anyjával. Apjáról később azt írta:
„A viszonya minden rosszat felhozott, mindazt, ami a leggyengébb volt benne. Nem számított, mi történt velünk, egyik gyereke sem érdekelte.”
Természetesen, mivel ez az ember írta a Karácsonyi ének történetét, az emberek gyorsan a szőnyeg alá söpörték a tényeket, hogy tovább dicsérhessék Dickens könyveit.
Dickens és az antiszemitizmus
Charles Dickens leghíresebb regénye a Twist Olivér. Egyik szereplője a zsidó Fagin, aki az utcagyerekek közül zsebtolvajokat képez. A regény folytatásokban jelent meg. Dickens az első 38 fejezetben a negatív események közepette 257-szer hivatkozik Fagin-ra, mint „zsidóra”, míg a többi karakter etnikai hovatartozását vagy vallását ritkán említi.
1854-ben a Zsidó Krónika megkérdezte:
„Miért kell egyedül a zsidókat kizárni e nagy író és az elnyomottak hatalmas barátjának együttérző szívéből?”
Dickens a kritika után gyorsan átnézte a többi fejezetet, és a legtöbb helyen kihúzta a zsidó szót.
Összefoglalás
Charles Dickens vitathatatlanul minden idők egyik legsikeresebb angol regényírója. 2019-ben került a köztudatba Dickens rasszista kijelentése, mely közfelháborodást váltott ki. Akkor most ne olvassuk a regényeit?
„A cél nem az, hogy ezeket az írókat eltávolítsák a tantervből – mondta dr. Laura Peters, a Roehamptoni Egyetem tanszékvezetője, akinek a fő kutatási területe a viktoriánus irodalom. – De elengedhetetlen, hogy feltárjuk Dickens munkájának problematikusabb részeit.”
Fontos, hogy tudjunk arról is, miként tekintett más fajokra és kultúrákra Charles Dickens, a 19. századi angol irodalom legnagyobb regényírója. A hírnév vagy a jól megírt regény nem minden. Fontos, hogy ezt az iskolában is közzétegyék.
Kapcsolódó cikkek:
Isaac Bashevis Singer, a misztikus mesemondó
Móricz zsigmond idézetek a spirituális értékekről
Percy Bysshe Shelley, az angol irodalom vegán fenegyereke
William Somerset Maugham spirituális irodalma
