Help Sales ÁSZF
11 szept

Moby Richard Melville Hall 19 éves kora óta vegán

Richard Melville Hall, művésznevén Moby a világ egyik legkeresettebb zenésze, kilenc éves kora óta zenél. 19 éves korától vegán. Moby az állatok védelmét zenei hivatása elé helyezte. Fel akarja hívni a figyelmet, hogy az állatok mészárlása az emberek csökkenő egészségi állapota mellett az egész bolygóra hatással van. A globális felmelegedésre, az óceánok szennyezésére, az esőerdők pusztulására is. 

 

Richard Melville Hall 55 éve ezen a napon, 1965. szeptember 11-én született. Moby amerikai dalszerző, énekes és fényképész. 20 millió lemezt értékesített világszerte. Punk-orientált albuma, az Animal Rights, Állati jogok a rajongói egy részét elidegenítette. Nem témája, csupán zenei stílusa miatt. Moby 2014 óta nem turnézik.

Moby környezetvelmi küldetése

Moby talán a legismertebb név a techno zene területén, de ugyanígy felhívta magára a figyelmet környezetvédő tevékenységével is. Számos riportban kifejtette véleményét, ezek közül néhányat érdemes felidézni.

Nehéz gyerekkora volt, de Moby kilenc éves korában már zenélt. Az egyetemen filozófiát és fotózást tanult, de nem volt elégedett és abbahagyta. Nehéz időszak következett. Az 1980-as években több underground punk rock zenekarban játszott, majd az elektronikus zene felé fordult.

Moby 1991-es „Go” c. kislemeze meghozta számára a világsikert, de az életmódbeli változás 1995-ben következett be. Kiadta debütáló albumát, az All Is Wrong-t, amelynek címe a világ filozófiájáról alkotott véleményét tükrözte. Egy interjú során kifejtette:

„Úgy gondolom, hogy 500 év múlva az emberek azon gondolkodnak majd: mi történt. Úgy látják az emberi fajt, hogy dohányzott, autókat vezetett, háborúzott, a hitéért vagy szexuális irányultságáért üldözött másokat, és nem valósított meg semmit. Mindez 100%-ban rossz. A kérdés az, hogyan változtathatjuk meg.”

Az album jegyzetei kapcsán Moby két esszét is írt arról, hogy mit gondol a hibás történésekről. Sokféle témát, statisztikát tanulmányozott. Mint például az esőerdők helyzetét, a fák eldobható pelenkák miatti pusztítását. Moby vegán, azaz nem fogyaszt semmilyen állati eredetű terméket, nem iszik alkoholt, nem dohányzik és nem fehéríti a ruháját. Arra hivatkozva, hogy a fehérítő károsítja a vízellátást.

 

 

Moby, Richard Melville Hall elkötelezett állatjogi aktivista

Moby zenei karrierje mellett elkötelezett állatjogi aktivista, ő a világ egyik leghíresebb vegánja. Úgy tűnik tisztában van a védikus filozófia karma törvényével. Miszerint tetteink visszahatásai utolérnek bennünket:

„Ha nem akarsz megkínozva, bebörtönözve, megcsonkítva lenni, akkor ne okozz te sem ilyesmit másoknak, legyen az ember vagy állat.”

Moby kiadott egy könyvet, címe: Veszély: a nagyüzemi állattartástól az élelmiszer-biztonságig. Összehozta az ország tíz vezető élelmezőjét, orvosokat, politikai döntéshozókat, üzleti vezetőket és aktivistákat, hogy okos, tömör útmutatót készítsenek arról, amit tudni kell a húsfogyasztásról. A kemény tényeket híres vegetáriánusok idézeteivel erősítette. 

2016-ban a basszusgitáros és vegán aktivistával, Tony Kanallal megszervezte a világ első és egyetlen vegán zenei fesztiválját. Los Angelesben nyitott egy vegán éttermet, ahol bio, vegán, mediterrán ihletésű ételeket szolgálnak fel. Moby a meditáció különféle típusát gyakorolja, és adományaival egy családon belüli erőszak áldozatait segítő programot is finanszíroz. 

Kapcsolódó írások

 

 

 

Tovább olvasom

05 jan

Értékelte a Golden Globe szervezését Leonardo DiCaprio a vegán menü miatt

Sosem volt aktuálisabb a Golden Globe-gála kapcsán történt Leonardo DiCaprio vegán híreinek kirobbanása, mint most, amikor az ausztráliai bozóttüzek 500 millió állat életét oltották ki. Mindez a néhány hónappal korábban történt amazonasi őserdők megállíthatatlan erdőtüzei után történik. Talán a Golden Globe szervezői is látnak összefüggést a globális felmelegedés és az ipari állattartás között?

ahimsza egészség főzés hírességek környezetvédelem vegetáriánus állatok
Leonardo DiCaprio a Vegan hamburger mellett voksol

Az idén már hozott meglepetést a Golden Globe-gála, pedig még meg sem kezdődött. Miért? Mert első alkalommal 100%-ban növényi alapú ételeket szolgálnak fel a vendégeknek. Nemcsak vegetáriánus, de teljesen vegán menüt állítottak össze. A hírességek között természetesen több vegetáriánus vagy vegán található. Például Leonardo DiCaprio, aki január eleji üzenetében megköszönte a húsmentes menüt.

A Golden Globe-díjátadó a februárban megrendezendő Oscar-díjkiosztás előfutáraként is tekinthető. Az idén 77. alkalommal rendezik meg, mégpedig a fenntarthatóság jegyében. Január 5-én 1300 vendégre számítanak.

A Golden Globe-gála

Amikor Hollywoodban a külföldi sajtószövetség (HFPA) bejelentette, hogy a Golden Globe-díjátadó vacsoráját teljes egészében növényi alapanyagból készítik, sokan gratuláltak. Az éves ünnepség, amelyen a díjakat átadják, minden évben a filmipar egyik csúcspontja. A környezet fenntarthatóságának tudatosságát kívánják növelni azzal, hogy vegán ételeket szolgálnak fel a show után. Az eseményt nemcsak az egészséges étrend jellemzi majd, hanem az egyszer használatos műanyag kitiltása is.

Választásaink hogyan befolyásolhatják a környezetet? Egy étkezés nem változtatja meg a világot, de apró lépés a figyelemfelkeltés érdekében – nyilatkozta Lorenzo Soria, a HFPA újságíró-szervezet elnöke. Lorenzo Soria kifejtette: Az ünnepek alatt elgondolkoztunk a múltbeli gyakorlatról és az elkövetkező évtizedről. Az éghajlati válságot nem lehet figyelmen kívül hagyni. A teljesen növényi alapú ételek felszolgálásával reméljük, hogy felhívjuk a figyelmet arra: a kisebb változások is hatással lehetnek. 

 
A 77. Golden Globe-gála menüje

A csillogó díjkiosztó ünnepségen első ízben az összes étel vegán lesz. Fenntartható forrásból származó termékekből és zöldségekből készülnek. 

ahimsza egészség főzés hírességek környezetvédelem vegetáriánus állatok

A Beverly Hilton főszakácsa, Matthew Morgan először „sokkoló”-nak érezte az utolsó pillanatban megváltoztatott menü ötletét, hiszen már kialakult az ételsor, melyben halak is szerepeltek. Ugyanakkor már tartalmazott vegán fogást is. Morgan számára, aki általában hónapokat tölt a gála menüjének tervezésével, kihívást jelentett az utolsó pillanatban kért változtatás, például a rizottó elkészítése parmezán sajt nélkül. A séf érdekes megjegyzést tett: „Kicsit megdöbbentő volt, amikor először megemlítették, mert nagyon közel álltak a tényleges földgömbhöz.”

Ízelítő a menüből

Aranysárga zöldségleves, megszórva helyben termesztett cseresznyevirággal és a tápanyagokban gazdag pirított amarántmaggal, erdei gomba rizottó, sárgarépa dísszel, apró pörkölt lila és zöld kelbimbó kíséretében. A desszert „vegán opera kupola” lesz. A Los Angeles Times megjegyezte, hogy a gála büféi, amelyek általában húsos szendvicseket és sajtdarabokat kínáltak, szintén vegán lesz.

 
Leonardo DiCaprio és mások örültek a Golden Globe-gála menüjének
Mindezt nagyra értékelte Leonardo DiCaprio is, aki hosszú ideje vegán életmódot folytat. DiCaprio január másodiki Facebook bejegyzésében reagált az örvendetes hírre. Több százan innét értesültek a ritka eseményről, és kifejezték köszönetüket Leonardo DiCaprio vegán postjára. 

Leonardo DiCaprio barátja és színésztársa, az éghajlat-aktivista Mark Ruffalo a Twitteren dicsérte a döntést. Ruffalo így reagált: A vegetáriánus étel ízletes, egészséges, és nagymértékben csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását. A HFPA elismerést érdemel, az összes többi díjkiosztásnak követnie kellene a jó példát. DiCaprio itt kicsit egyszerűbben kommentálta a híreket: „Köszönöm HFPA!” 

A hírességek közül nemcsak ők tapsoltak. A gyönyörű, vegán Nathalie Emmanuel szintén tömören, egy nagy „IGEN”-nel válaszolt. Korábban azt nyilatkozta: „Nem bízom az élelmiszeriparban, nem bízom abban, amit az élelmünkbe tesznek − valójában betegnek érzem magam tőle.”

Leonardo DiCaprio vegán környezetvédő

A háromszoros Golden Globe nyertes Leonardo DiCaprio már évek óta a vegán étkezés elkötelezettje. Az Oscar-díjas színész a környezetvédelem terén kifejtett munkássága révén is világhírűvé vált. Alapítványa milliókat fektet a természet megóvását segítő projektekbe. DiCaprio nemrégiben nyíltan a 16 éves vegán Greta Thunberg éghajlati aktivista mellé állt, segíteni akarja az éghajlatváltozással kapcsolatos kezdeményezéseiben. 

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

16 nov

Donald Watson – az európai vegán úttörő

November elseje vegán világnap, ez a brit Vegán Társaság 1944-es alapítási dátuma. Az alapító Donald Watson, aki 14 éves korában lett vegetáriánus, majd felnőttként vegán. Kijelentette, hogy egy vegán társadalom lenne „az első, amely valóban megérdemelné a civilizáció címet.”

egészség főzés hírességek környezetvédelem állatok ahimsza

A „vegán” szó Watson számára az erőszakmentesség, a környezetvédő tudat és az empátia alapelveit jelentette. Donald Watson halálának évfordulóján őrá emlékezünk.
 
Az ifjú Watson sok időt töltött nagybátyja farmján. Egyszer szemtanúja lett a gazdaságban egy disznóvágásnak, mely iszonyattal töltötte el. Így emlékezett vissza:

„George bácsi, akit nagyra tartottam, része volt mindennek. Azt hiszem, abban a pillanatban úgy döntöttem, hogy a gazdaságokat és a bácsikákat újra kell értékelni. Egy kicsit sem voltak olyanok, amilyennek látszottak az addig félreinformált fiú előtt.”

Donald Watson attól kezdve nem evett többé húst.
  

A vegán szót Donald Watson felesége alkotta meg

Az 1940-es években Watson elhagyta a dohányzást, és nem ivott semmilyen alkoholt. A következő lépésként vegánná vált. Érezte, hogy a tejtermékek gyártása etikátlan – a bocik megölésén alapszik. Ráadásul a tehenek sokszor szánalmas körülmények között éltek, de csak addig, amíg jó tejelők voltak. Úgy döntött, hogy elhagyja a tejtermékeket is. 

egészség főzés hírességek környezetvédelem állatok ahimsza

Amikor találó nevet keresett új étrendjének leírására, felesége, Dorothy a rövid, frappáns „vegán” szóval állt elő. A vegetáriánus szó elejéből és végéből alkotta. A kifejezés akkor még csak a „tejtermék nélküli vegetáriánus” étkezésre utalt. Később minden állati eredetű anyagot elutasítottak, így a Társaság 1951-ben a veganizmus definícióját ekképpen bővítette ki:

„az a világnézet, amely szerint az embernek az állatok kizsákmányolása nélkül kellene élnie”.

A Vegán Társaság megalapítása

1931-ben Mahátma Gandhi is részt vett az akkor már jól működő Vegetáriánus Társaság egyik találkozóján Londonban. Kiemelte, hogy a húsmentes étrendet az ahimsza, a nem ártás elve alapján morális kérdésként is hangsúlyozni kell. Az ember jó egészsége a kegyetlenség mentes étkezés velejárója. Ahhoz, hogy valaki meggyőződéssel kitartson a vegetáriánus étkezés mellett, etikai alapon kell állnia – mondta Gandhi.

Néhány évet kellett csak várni, és létrejött a Vegán Társaság. Az idén 75. évfordulóját ünneplő egyesület a megalakulásakor 25 taggal indult. Donald Watson és a szervezet szoros kapcsolata akkor kezdődött, amikor ő lett a társaság első titkára, és a Vegan News első szerkesztője, amelyet egymaga írt és készített. Ennek a négyoldalas kiadványnak a korai kiadásai egyértelműen kifejezték rendíthetetlen álláspontját: küzdeni az állatokkal szembeni kegyetlenség ellen.

1951-ben a társaság a veganizmus definícióját kibővítette a következő jelentéssel: „az a világnézet, amely szerint az embernek az állatok kizsákmányolása nélkül kell élni”.

 
Részlet a Vegán magazin első számából

„Nyilvánvaló, hogy jelenlegi társadalmunk az állatok kizsákmányolására épül, csakúgy, mint ahogy a múlt civilizációi a rabszolgák kizsákmányolására. (…) Annak ellenére, hogy még hiányoznak a tudományos bizonyítékok, vészesen feltételezhetjük, hogy az ember erkölcsi fejlődésének nagy akadálya lehet.”

egészség főzés hírességek környezetvédelem állatok ahimsza

Donald Watson vajon erősen fogalmazott? Aligha. 

Sokkal keményebb vélemény hangzott el már az ókorban.  Pühtagorasz híres kijelentését gyakran idézik a vegetáriánus és vegán érdekképviseletek:
 

„Amíg az ember továbbra is az alacsonyabb rendű élőlények könyörtelen pusztítója, soha nem fogja megismerni az egészséget és a békét. Mindaddig, amíg a férfiak mészárolják az állatokat, egymást is meg fogják ölni. Valóban, aki a gyilkosság és a fájdalom vetőmagját veti, nem arathat örömöt és szeretetet. "

Donald Watson, az elkötelezett pacifista

Testvéreivel együtt Watson lelkiismereti okból tiltakozott a második világháború alatt. Folytatta vegán érdekképviseleti munkáját, nem vonult be, tanárként dolgozott. Reménykedett, hogy talál módot arra, hogy „a nemzet életéért dolgozzon, és ne öljön meg olyan embereket, akikkel még soha nem találkozott, és hogy leszármazottaiknak ne kelljen gyászolniuk.” Érdekes, hogy a saját anyjuk nehezen fogadta el fiai döntését. Kijelentette, hogy olyan tyúknak érzi magát, ami kacsatojásokat keltett ki.

Donald Watson soha nem szedett semmilyen gyógyszert

Donald Watson nemcsak étkezése révén, egyébként is egészséges életet élt. A szabad idejét kerékpározással, sétálással töltötte. Hitt a vegán életmód előnyeiben, mert az mentes minden káros toxintól. Életében soha sem vett be semmilyen gyógyszert. Már csak azért is megtagadta a gyógyszerek szedését, mivel azok szoros kapcsolatban állnak az állatkísérletekkel.

Büszkén kérdezte: Ismersz olyan időseket, akik soha sem szedtek gyógyszert? 2005-ben, 95 éves korában halt meg, Röviddel a halála előtt ezt mondta:

„Nem minden nap születik olyan mozgalom, amely általános értelemben forradalmasíthatja az emberiséget.”

Néhány érdekesség

Az első ismert vegán szakácskönyvet,  Rupert H. Wheldon „No Animal Food” című könyvét C.W. Daniel adta ki Angliában 1910-ben.
A szót először 1962-ben közölte független szócikként az Oxford Illustrated Dictionary, így definiálva: „olyan vegetáriánus, aki nem eszik vajat, tojást, sajtot vagy tejet”.

Londonban Thomas Low Nichols 1879-ben nyitotta meg az első vegetáriánus éttermet, az „Alpha”-ot, az Oxford Streeten.

A veganizmus okai

Donald Watson munkássága óriási eredményt hozott. Ma már sok tudós figyelmeztet arra, hogy a felelősen gondolkodó ember számára elengedhetetlen a tudatváltás. Nemcsak az egészsége érdekében, hanem a Föld jövője érdekében is.
 
A veganizmus nemcsak étrend, egyben egy életstílus is. Kizárja az állatok iránti erőszakot és kizsákmányolásuk minden formáját. Legyen az élelmiszer, ruházat, kozmetikum vagy bármi más céljából. A vegán életformát főként három okból követik. Donald Watson azért dolgozott, hogy a többség esetében ezek mindegyike megtalálható legyen.

  • Étrendi: az egészséges táplálkozás miatt.
  • Etikai: az állatokat érző lénynek tekintik, és kizsákmányolásuk ellen tiltakoznak.
  • Környezetvédelmi: a fenntartható fejlődés érdekében egyre sürgetőbb a húsevés elhagyása.

A környezeti okokból vegánná válók tisztában vannak azzal, hogy a növénytermesztés sokkal kevesebb erőforrást fogyaszt, így kisebb környezeti kárt okoz. Az állattartás következménye a klímaváltozás, vízszennyezés, talajromlás, a biodiverzitás csökkenése. A hús alapú étrend több földet, vizet és energiát használ, mint a vegetáriánus étkezés.

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

04 máj

Gyógyító instant ételek az ősi Indiából

Katonák és szerzetesek fejlesztették ki a hajdani Indiában ezt a csodaszert. India ősi instant élelmiszere a sattu, mely nem más, mint a pörkölt csicseriborsó lisztje. Körösi Csoma is ezt ette a Himalájában. Katonák és szerzetesek eledele volt, mert rendkívül gazdag tápanyagforrás. Kis zsákokban vihették magukkal, csak vizet kellett önteni rá. A sattu liszt fontos összetevője a mai indiai konyhának is. Miért? Több módon is segíti az egészség megőrzését. Például szabályozza a vércukorszintet, az agytevékenységet, sőt cukorbetegeknek is rendkívül hasznos táplálék. Ajándékképpen cikkünk végén egy eredeti receptet kínálunk.

ayurveda egészség főzés indiai ételek ókori India

Instant étel – India ősi eledele

A sattu alapú ételek rendkívül népszerűek Indiában és Tibetben. Az indiai vegetáriánus receptek között számtalan variánsa megtalálható. A különlegessége azonban nem abban rejlik, hogy sós és édes változata egyaránt finom. Ami igazán egyedi, hogy ételként és italként is gyorsan elkészíthető. Csak magában is fogyasztható, kielégítő táplálék. Természetesen sokszor készítenek mellé finom zöldségköreteket és egyéb fogásokat.

A pörkölt csicseriborsóliszt helyett Tibetben pörkölt árpalisztet használnak. Csak vizet kell adni ehhez is, és már tálalható. Ez, vagyis a campa volt kiemelkedő tudósunk, Körösi Csoma Sándor fő eledele a zanglai kolostorban. Jakvajas teával fogyasztotta.

A csicseriborsó jótékony hatásai

A csicseriborsó szárazságtűrő növény, és gazdag táptalajt sem igényel. Nagy előnye még, hogy nem zsizsikesedik. Hazánkban bagolyborsó néven volt közismert, sajnos ma már ritkán lelhető fel a konyhakertekben. Gazdag fehérjeforrás, a vegetáriánusok számára különösen ajánlott. A fekete és a sárga csicseriborsó is tele van tápanyagokkal.

ayurveda egészség főzés indiai ételek ókori India

Dr. Taranjeet Kaur vezető dietetikus Új-Delhiben, aki hosszú ideig tanulmányozta a csicseriborsóból készült élelmiszereket. Számtalan előnyről számolhatott be. Megakadályozza a puffadást, és erőssé teszi az emésztőrendszert – mondta. –

Ezen túlmenően, olyan anyagot tartalmaz, mely nagyon jó a rák megelőzésében. Nagy mennyiségű kolin is jelen van benne, amely segíti az agy fejlődését és a memóriát. Ásványi anyagban gazdag, többek között a vas, a réz és a különféle vitaminok tárháza. Alacsony glikémiás indexe miatt cukorbetegeknek is ajánlható. Erősíti az immunrendszert, segíti a fogyást, sőt csökkenti a szervezet savasodását.

Íme öt egészségügyi előny, amit érdemes részletesebben is figyelembe venni:

  • Segíthet a rák legyőzésében: A fekete csicseriborsó szaponinjai megakadályozzák a rákos sejtek szaporodását és terjedését a szervezetben. A csicseriborsót nem véletlenül hívják „erőmű élelmiszer”-nek. Szelént is tartalmaz, mely nemcsak antioxidáns, de közismert több betegséggel, például a rákkal szembeni megelőző és gyógyító hatása.

  • Kiváló csonterősítő: A csicseriborsó a foszfát, vas, magnézium, mangán, cink jó forrása. A kalcium- és K-vitamin tartalma is magas, melyek segítik fenntartani a csontok egészségét.

  • A szív és érrendszer barátja: Antioxidánsokban gazdag és sok C-vitamint tartalmaz, segít csökkenteni a koleszterinszintet, ezzel segítve a szív és az erek egészséges állapotát.

  • Az agyműködést javítja: A legújabb kutatások kimutatták, hogy nemcsak segíti a fejlődő agyat, de stresszhelyzetben is jótékonyan hat. Az agy memóriáját is karbantartja.

  • Emésztés és egészséges haj: A csicseriborsóból készült ételek nagy mennyiségű élelmi rostot tartalmaznak, melyek az emésztőrendszer barátai. A fekete csicseriborsóban jó adag cink és fehérje van, mely lassítja a korai őszülés folyamatát.

Az indiai instant ételek recept

A Kala chana csicseriborsóból készül. Bengálban elképzelhetetlen ennek a finomságnak az elhagyása. Ez az indiai vegán receptek egyike, mely idővel semmit sem veszített népszerűségéből. Tájegységekként kicsit változhatnak az összetevők. Nagyon jól megy a sima rizshez, teljes étkezést biztosít. Csak javaslat: 1 evőkanál apróra vágott korianderlevél a körethez ellenállhatatlanná teszi.

Hozzávalók:

  • 1 csésze csicseriborsó
  • 3 evőkanál olaj
  • 1/8 teáskanál asafoetida (vagy hing, bioboltokban is kapható)
  • 1 teáskanál római köménymag
  • 2 evőkanál sattu liszt (pörkölt csicseriborsó lisztje)
  • 1 evőkanál reszelt gyömbér
  • 1 finom apróra vágott zöld chili
  • 2 evőkanál korianderpor
  • ½ evőkanál kurkuma
  • ½ teáskanál piros chili por – ízlés szerint változik, ha nem szereti valaki az erőset
  • 2 teáskanál só
  • 1 teáskanál citromlé

Elkészítése:

  1. A megmosott csicseriborsót előző este legalább háromszoros vízben áztassuk másnapig, mert megdagad.
  2. Egy kis tálban keverje össze a gyömbért, a zöld chilit, a korianderport, a kurkumát és a chili port ¼ csésze vízzel. Tegyük félre.
  3. Közepesen magas hőmérsékletre melegítsük az olajat. A hőt egy köménymag hozzáadásával teszteljük, ha azonnal megtörik, az olaj készen áll a főzésre.
  4. Adjuk hozzá a köménymagot, majd az asafoetidát és a sattu lisztet. Keverjük néhány másodpercig.  Adjuk hozzá a vegyes fűszereket (2. lépés), és keverjük még egy percig.
  5. Adjuk hozzá az áztatott csicseriborsót és 4 csésze vizet. Sózzuk meg, és főzzük puhára.
  6. Közvetlenül a felszolgálás előtt keverje hozzá a citromlevet.

Jó étvágyat!

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

17 márc

A vegán életmód követője az öltözködésben sem köt kompromisszumot

A vegán életmód azt jelenti, hogy miattam nem kell egyetlen állatnak sem szenvednie. A vegán életmód azt jelenti, hogy egészséges, könnyen megemészthető ételeket fogyasztok. A vegán életmód azt is jelenti, hogy sem a kabátgalléromon, sem a cipőmön nincs szőrme, és nem bőrből készült. Sőt még az olyan mütyürökön, mint a kulcstartó, azon sem fityeg egy nyuszi lába.

ahimsza főzés indiai ruhák környezetvédelem társadalom

A vegán életmód előnyei 


A vegetáriánus és a vegán életmód előnyeiről ma már sokat olvashatunk. Mindkét étrend megfelelő az élet minden szakaszában. Beleértve a csecsemőkort, a terhesség idejét, a gyermek-, serdülő és idős kort egyaránt, olvashatjuk az amerikai Táplálkozási és Dietetikai Akadémia állásfoglalásában.

Ennek az az egyszerű oka – mondják a tudósok –, hogy a növényi alapú étrendet követő emberek több gyümölcsöt és zöldséget fogyasztanak. Kevesebb édességet esznek, nem sózzák túlzottan ételeiket, sokkal kisebb mennyiségű teljes és telített zsírokat fogyasztanak.

A jól megtervezett vegetáriánus és vegán diéták zöldséget, gyümölcsöt, teljes kiőrlésű gabonát, hüvelyeseket, dióféléket és magokat tartalmaznak. Táplálkozási szempontból nemcsak megfelelőek, hanem gyógyszerek is lehetnek. Egészségügyi előnyökkel járhatnak bizonyos krónikus betegségek megelőzésében és kezelésében is.

Ez a táplálkozás sokkal gyakoribb a fiatalabb felnőtteknél, mint az időseknél. A nyugati féltekén élő emberek fele súlyproblémával küzd. A vegánok kevésbé valószínű, hogy túlsúlyosak vagy elhízottak, mint a húsevő felnőttek.

A felmérések szerint a vegán étrendet alkalmazó emberek a következő százalékos arányban csökkentik a kockázatot:

  • cukorbetegségnél 62% 
  • szívinfarktusnál 33% 
  • szívbetegségnél 29% 
  • prosztataráknál 35% 
  • a rák minden más formájának kockázata pedig 18 százalékkal csökken.

A vegetáriánus étrendet követőknél alacsonyabb a testtömeg index, jobb a vérnyomás és vércukorszint szabályozása, kevesebb gyulladást és alacsonyabb koleszterinszintet mutatnak a nem vegetáriánusokéhoz képest.

A vegán életmód veszélyei


Alapvető jótanács, hogy sokkal inkább a bevitt friss és vegyszermentes zöldség és gyümölcsbevitel mennyisége miatt kell aggódni, mintsem a fehérje miatt. Vagyis fogyasszunk minél több gyümölcsöt és zöldséget az egyéb növényi élelmiszerek mellett, mint pl a gabonafélék, hüvelyesek.

Ahhoz, hogy problémák legyene a kevés fehérje miatt,nagyon mellé kell tudni nyúlni. Ha változatosan táplálkozunk vegán életmódunk folytatása mellett, baj biztosan nem lesz. Legalábbis sokkal kisebb eséllyel, mint a húsfogyasztóknál.

Minden olyan étrendnél, amely nincs jól megtervezve és nem kiegyensúlyozott, negatív mellékhatásokkal kell számolni – mondta Vandana Sheth, a fent említett Akadémia szakembere és szóvivője. Azt is hangsúlyozta, hogy csak azért, mert az élelmiszerek növényi alapúak, még nem biztos, hogy automatikusan egészségesek.

Például a fehér cukros sütemények, a túlsült vagy túlzottan sós ételek lehetnek vegánok, de nem igazán szolgálnak táplálkozási értékként. Különösen a fiatal vegetáriánusok és a vegánok számára fontos, hogy olyan étkezéseket tervezzenek, amelyhez elegendő mennyiségű vas, cink, B-12 vitamin, kalcium és D-vitamin tartozik.

A nyers vegán életmód


Lehet, hogy a vegán életmód valóban több odafigyelést igényel, de ez ne térítsen el senkit. Ne hagy magad terrorizálni a „hogy viszed be fehérjét?” és „megbetegszel” intésekkel. Inkább azzal törődj, hogy minél több friss gyümölcsöt és zöldséges fogyassz, változatosan étkezz és keresd a vegyszermenteset. 

Együttérző divattervezők

A komoly vegán életmód megmutatkozik az öltözködésben is. A mai divatvilág szerencsére már nyitott ezekre a kérdésekre. Ebben az iparban is vannak olyanok, akik anélkül terveznek szép dolgokat, hogy szenvedés okozói lennének. Íme, három különleges ember a divat világából.

1./
A divat és a design területén Todd Oldham mindenütt jelen volt. A 80-as évek közepétől vegetárius és állatvédő aktivista. Munkáihoz nem használt semmilyen szőrmét, tollat vagy bőrt. Amikor megkérdezték tőle, mit gondol a jövő „együttérző design”-járól, így válaszolt: Fel kell ismernünk, hogy a magatartásunknak következményei vannak. Van egy visszatérő felelősségünk. Ez a legjobb trend, amit el tudok képzelni. 

Sikeres divattervezőként más területekre is kitekintett, belsőépítészeti könyvek és televíziós műsorok is fűződnek a nevéhez. Olyan apparátussal dolgozik együtt, mint például az Amazon védelmére alakult non-profit szervezet, mely a környezetvédelem mellett az őslakók jogainak kiharcolását is szem előtt tartja.

Todd Oldham a PETA-val közösen elkészítette egy állatbarát, vegán divatbemutató videóját, amelyben bemutatja, hogyan lehet kreatívan alkalmazni a különböző szöveteket, elkerülve a szőrme-, bőr-, toll- és egyéb állati eredetű anyagokat.

Todd Oldham bemutatója 2017 februárjában debütált a PETA által szervezett, a fenntartható vegán divatról szóló vitafórumon. Ezt maga Oldham vezette, hiszen a helyet adó tervező iskola nyilvánosan bejelentette, hogy eltávolítja a tananyagból a szőrme programot. Csatlakozzon a kegyetlenség nélküli divat forradalomhoz – hirdeti a műsor –, viseljen vegán elv szerinti öltözéket.

ahimsza főzés indiai ruhák környezetvédelem társadalom

 
2./
Stella McCartney angol divattervező. Szülei az egykori Beatles tag Sir Paul McCartney és annak első felesége, az 1998-ban elhunyt fényképész és állatvédő Linda McCartney. Az év elején mutatta be legújabb kollekcióját Los Angelesben, melyen Sir Paul McCartney is jelen volt, aki büszke a lányára. 

Stella McCartney nem használ bőrt vagy szőrmét. Híres vegán luxustáskáinak anyaga sem bőr. Stella McCartney komolyan veszi azokat a riasztó tényeket, melyek az állattenyésztés okozta káros környezeti hatásokról számolnak be. Hosszú távon az élet így nem fenntartható – jelzik a felelősségteljes szakértők.

3./
Marc Bouwer szintén kegyetlenség-mentes divattervező. A Vogue fiatal tervezői díjának megnyerése után New Yorkba költözött, ott dolgozik. Híresek a ruhatervei, azt írják róla, utat engedett a „sportos csillogás”-nak. Bouwer volt az első amerikai formatervező, aki a világméretű gazdasági harcra, valamint a környezetvédelemre válaszul virtuális divatbemutatót készített. 

Bouwer úgy érezte, hogy „társadalmi és környezeti felelőssége” egy ilyen mozgalomhoz vezeti, mert ez „minimalizálja a káros környezeti hatásokat és a hulladékot”.  Bouwer az állati termékek elkerülése révén elnyerte a PETA humanitárius díját , valamint az Egyesült Államok Humán Társaságának a díját. 

Amiről kevés szó esik: a divat áldozatai 


A divat áldozatai sok esetben kínhalállal halnak meg. Az átlagember nincs tisztában azzal, hogy milyen szörnyű, ahogy az állatokat tenyésztik és nyúzzák, vagy ahogyan levadásszák őket. 

ahimsza főzés indiai ruhák környezetvédelem társadalom
Hány halál kell a kabátodhoz?

A csincsillabunda luxuscikk, és hazánk a világ legnagyobb csincsillaprém előállító országa. A kis állatok megnyúzására még egy új magyar szót is kitaláltak: „leprémezik” őket.

Szőrmefarmok és állatmészárlás


A szőrmeipar termékeinek 85%-a szőrmefarmokról származik. Azért, hogy gazdag emberek bundában parádézhassanak a becslések szerint 50 millió állatot ölnek meg évente. Ebben az adatban nincsenek benne a nyuszik. A szőrméért megölt nyulak száma meghaladja az évi egymilliárdot. 

A  szőrmeipar miatt minden évben hat országban legálisan végeznek fókamészárlásokat. A vadászat megengedi azoknak a fókabébiknek a lebunkózását, melyek már elmúltak 25 naposak!

Évente több mint 10 millió vadállatot ejtenek el csapdával, ölnek meg a bundájukért. Mindkét halálnem szörnyű, sokszor rettenetes szenvedés előzi meg.

A szőrmefarmok leggyakrabb foglya a nyest és a róka. A rókák hét hónapot töltenek szűk ketrecükben, ahol nem tudtak mozogni, majd árammal megölik őket. A depressziós állatok sokszor egymás ellen támadnak, a sérült bundájú nem árucikk, a beteg állatot sokszor felfalják a társaik vagy lassan kimúlik.

Köztudott, hogy Kína az egyik legnagyobb szőrmeexportőr, az az ország, ahol jelenleg sincs állatvédelmi törvény. A többit el lehet képzelni. Illetve el sem tudjuk képzelni!


 

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

24 jan

Torino vegetáriánus város lesz?

Torino 2016 nyarán megválasztott polgármestere jelezte, hogy vegetáriánus várost szeretne létrehozni. Észak-Olaszország élelmiszer-hagyományában a húsételek évszázadok óta központi helyet foglalnak el. Ezért is várhattuk kíváncsian, milyen változásokra számíthat Torino. Chiara Appendino meggyőződése, hogy a környezet védelme, az egészség megőrzése, valamint az állatok jóléte alapvető kötelesség. 

ahimsza egészség főzés

Chiara Appendino polgármesterasszony az Ötcsillagos Mozgalom (M5S) jelöltje volt. A választásokkor ez a párt adta Rómának is Virginia Raggi személyében az első női polgármestert. Az öt csillag: a víz, a környezet, a közlekedés, a fejlődés és az energia.

Példátlan kezdeményezés


A polgármester asszony a vegetáriánus és vegán étrendet akarta népszerűsíteni városában – még hetente egy húsmentes napot is tervezett. Ez a lépés példátlan volt az olasz önkormányzat történetében, de összhangban állt az előremutató értékekkel. Ilyen például a környezet- és természetvédelem és a zöld energia fejlesztése. Bár Beppe Grillo, az M5S alapítója szereti a húsételeket, mégis már akkor felhívta a figyelmet Leonardo Di Caprio dokumentumfilmjére, melynek címe: Cowspiracy, A fenntarthatóság titka. Ez a film pedig bebizonyítja, hogy a hústermelés nemcsak erőszakos cselekedet, de alapjaiban teszi tönkre bolygónkat.

A tervet a vezető egészségügyi, táplálkozási és politikai szakértők közül is sokan támogatták. Ez nem más, mint a tisztelet kultúrája, hangsúlyozták. Iskoláinkban megtaníthatjuk a gyerekeknek a vegetáriánus táplálkozás egészségügyi előnyeit, melyek közben „megvédik a földet és az állatok jogait”. Egidio Dansero, a torinói egyetem akadémikusa állítja: „Ez határozottan pozitív lépés lehet kulturális és gazdasági szempontból egyaránt.” 

A stratégia részeként, a fenntarthatóság szellemében új oktatási projekteket terveztek az iskolákban. Sokan bíznak abban, hogy a diákokkal érdemes megismertetni, mennyi szenvedéssel jár a nagyüzemi állattartás, és hogy a jövő érdekében változtatni kell. 

ahimsza egészség főzés

Sokan kétkednek, sokan tiltakoznak


A tervek megosztónak bizonyultak. Míg a környezetvédők és a vegetáriánusok üdvözlik őket, mások azt állítják, hogy ellentétesek a régió kulináris hagyományaival. A helyi mészárosok egyesülete vagy a húst értékesítők hasonlóan negatív válasz adtak. 

Stefania Giannuzzi polgármester-helyettes úgy vélte, hogy félreértés történt, főként a média hírverése által: „Nem arról van szó, hogy egy bizonyos étkezési módra kényszerítjük az embereket, és nem akarunk összeütközésbe kerülni a húsiparral sem. Csupán a tudatosság növelése a cél, és annak bemutatása, hogy van alternatíva, mert ez is érdekli az embereket. A vegán választási lehetőség csak egy része annak a tervnek, hogy fenntarthatóbbá tegyük városunkat, és előmozdítsuk a környezet megóvását. Ez nemcsak Olaszországra ható kérdés, hanem a világot is érinti.”

ENSZ jelentések


Stefano Giannuzzi a városi tanács környezetvédelmi felelőse is. Már többször kénytelen volt elmagyarázni: „Az a tény, hogy az étrendünk hatással van a környezetre, nem a mi véleményünk. Ez az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének a jelentése. Azok dokumentálják a húsfogyasztásnak a bolygóra és az emberi egészségre tett negatív hatásait.”

Az egyik tanulmány szerint a húsipar több üvegházhatást okozó gázkibocsátásért felelős, mint a világ összes más iparága. Az Egészségügyi Világszervezet 2015-ben készített jelentése pedig a rákos megbetegedések és a húsfogyasztás – különösen a feldolgozott hús – összefüggéseit tárgyalta.

Mi valósult meg?


Ez volt a múlt, mi a jelen? A polgármester asszony és családja nem vegetáriánus. Chiara Appendino 2017-ben már azt hangoztatta: nem vegetáriánus, hanem veg-barát várost akar. A turisztikai információs pontokon már megjelentek a térképek, melyeken minden bio- és veg-forrás látható. Tervek születtek a veg-fesztiválok elhelyezésére, olyan kommunikációs kampányok népszerűsítésére, mint amilyen a tudatos fogyasztás.

A vegánizmus fokozatosan tért hódított Olaszországban, ez világviszonylatban az egyik leggyorsabb ilyen jellegű fejlődés. Torinóban több mint 30 vegán és vegetáriánus étterem található, többségük az utóbbi években nyílt. A városnak számos biotermelő piaca van, és környezetbarát szupermarketekkel is rendelkezik. 

„Mi szem szájnak ingere”


Torinóban könnyű dolga van annak, aki valamilyen vegán vagy vegetáriánus finomságra vágyik. A vegán pékségek is a kézműves sütemények, fagylaltok és desszertek lenyűgöző választékát kínálják. Az egyik leghíresebb teljesen vegán hely a Soul Kitchen emlékezetes étkezési élményt ajánl. Rusztikus hangulatán túl ez egy különleges étterem, amely ötvözi az ízeket és a látványt. Azt mondják róla, hogy ragyog az ihletett vacsora kínálataitól. A finom, kreatívan kialakított, színesen „öltöztetett” ételek kiemelik a helyi szezonális termékeket. 

ahimsza egészség főzés

  
Egy kis ízelítő. Ezt látjuk a képen: Az inkák aranyának nevezett quinoa növényből készült croissan (töltött kifli) paradicsomos ostyával és mandula ricotta. Tehát nem tejtermékből készült túró. Kapribogyóval, pisztáciával és chilis szálakkal. Töltött tofu a legendás paccheri tésztával, aromás fűszeres spenóttal, vegán sajtos spárga krémmel.
 

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

01 júl

A gumicukor készítés borzalmai 

A belga filmrendező, Alina Kneepkens horror hatású filmje komor részletességgel bemutatja, hogyan készül a nyúlós gumicukor. A felvételek fordított sorrendet követnek: a kész édességgel kezdődnek, és felfedik a véres kezdeteket. Amikor a rövid kis videó megjelent, a média így kommentálta: Mélyen felkavaró, Csak erős idegzetűeknek, Ha látta, hogyan készül a gumicukor, soha nem eszik újra. A gumicukor alapanyaga zselatin, melyet állati csontból, inakból, porcból és bőrből nyernek. 

ahimsza egészség főzés állatok

  
Alina Kneepkens leleplező filmje


Ha a gumicukor és nyúlós féregcukor a kedvenc édességei közé tartozik, akkor érdemes abbahagyni az olvasást. Így kezdődött több cikk is, miután megjelent Alina Kneepkens rövidfilmje a gumicukor készítésről. 

Alina Kneepkens belga szabadúszó film és tv rendező, újságíró. Számára a filmes történetmesélésben az a fontos, hogy megtalálja a tökéletes vizuális módot. Kneepkens bátor hangú riporter. Az sem tartja vissza, ha a lényeg megjelenítése borzongást vagy akár felháborodást vált ki. 

"Újságíróként dolgozom, szeretek összpontosítani a mai világ dolgaira. Olyan témákat keresek, melyek szerintem alulértékeltek napjainkban. Sajátos érdeklődésem az élelmiszer- és egészségügyi témákkal kapcsolatos."

Miből készül a gumicukor?


A sok gyerek és felnőtt által is kedvelt gumicukor a sok cukor miatt alapvetően egészségtelen. De elborzadnánk, ha látnánk az előállítását. Többen ezt fogalmazták meg, miután látták Alina Kneepkens filmjét.

A boltban kapható gumicukor maci és nyúlós féregcukor (micsoda név!) mindenféle adalékanyagot és színezéket tartalmaz. Tulajdonképpen nagyon egyszerű az összetétele. Nem más, mint ízesített és cukrozott zselatin.

Mi a zselatin?


A zselatint, a csontenyvet a vágóhídon elpusztított háziállatok, főleg sertések, lovak és szarvasmarhák bőréből és csontjaiból állítják elő. A zselatin elkészítése nem más, mint a vágóhídi hulladék felhasználása. Az élelmiszer- és gyógyszeriparban, a fényképészetben hasznosítják. Több kozmetikumban is megtalálható.

ahimsza egészség főzés állatok

Egészséges gumicukor házilag


A házi gumicukor elkészítése rendkívül egyszerű. Az alapanyag változatos: gyümölcsök, gyümölcslevek és pektin, agar-agar, karragén, vagyis valamilyen növényi alapú sűrítő. Az eljárás során a felfőzött gyümölcs sűrítményhez kell hozzákeverni a növényi zselésítőt. Nem szükséges telenyomni cukorral, mert maga a gyümölcs is édes. Édesítőszerként inkább fehércukor helyett nyírfa- vagy nádcukrot, esetleg mézet ajánlanak. Formába öntve hamarosan megszilárdul.

 
A nem „édes élet” film hatása


Belgiumban nagy visszhangja volt annak a sorozatnak, melyet Over Eten – Amit tudni kell az ételről címmel mutatott be a flamand közszolgálati műsorszolgáltató. Alina Kneepkens a témái között szerepelt a chips, a véres hurka, vagy a belgák egyik kedvenc étele, a nyúlpörkölt. A film nem titkolta el, hogyan vágják el a sokkos állapotban levő nyuszik torkát. Azt, hogy a sertéseket gázkezeléssel elzsibbasztják, leszívják a vérüket, mielőtt megölik őket. Egy igazi szemet nyitó sorozat lett. Annak idején a tv show a zselatinról szóló részt is bemutatta, melyre sok komment érkezett. Íme, néhány:

„Soha többé nem eszem zselatin alapú terméket.”


„A végén majd megszakadt a szívem a disznó miatt – írta másvalaki. – Soha nem eszem semmit, ami zselatint tartalmaz. Eszel egy cukorkát vagy akár bizonyos gyümölcsös joghurtot, és az egy disznó részét tartalmazza? Na, nem.”
Egy anya azt írta, hogy a Zselatin volt az élelmiszer adalékokról szóló első olyan film, melyet megmutatott a lányának. „Remélhetőleg úgy fog felnőni, hogy megalapozottabb döntéseket hoz majd arról, hogy mit visz a testébe” – tette hozzá.

Összegzés


Alina Kneepkens filmje azt mutatja be, hogyan készülnek bizonyos ételek, pl. a közkedvelt gumicukor. Mi mindent fogyasztunk el úgy, hogy fogalmunk sincs róla, mit tartalmaznak! Ennyire közömbösek vagyunk, ennyire nem érdekel az egyik legfontosabb dolog, az egészség? A cél, hogy gyorsan meglegyen valami, ne kelljen elkészíteni? Pedig dédmamáink még szaloncukrot is otthon csináltak szeretteiknek. Akaratlanul is párhuzamba kerül a készétel és kész gondolat korszaka. Nem kell időt fordítani a főzésre, és gondolkodni sem kell, ha mások teszik helyettünk.
 

Kapcsolódó cikkek:

Tovább olvasom

17 jún

Innovatív környezettudatos életmód: itt az ehető kanál!

40 millió tonna műanyag evőeszközt dobunk el minden évben, legtöbbjüket egyetlen használat után. Indiában egy környezettudatos életmódot folytató vállalkozó zseniális réspiacra talált. Kifejlesztett egy nagyon finom, ehető evőeszközt. A kezdeményezés valóban innovatív. Tegyük hozzá: és sikeres.

A környezettudatos evőeszköz összetétele révén forró és hideg ételhez is illik. Ha pedig étkezés után használója mégsem eszi meg, csak eldobja, hamar lebomlik. Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy az ehető evőeszköz lehetne a jövő szemétgondjának egyik megoldása.

főzés környezetvédelem üzlet ahimsza
Nyami. A fagyi után megeheted végre a kanalad is: ehető bio kanalak Indiában.

Statisztika a környezetpusztító életmódról 


A legtöbb műanyag veszélyt jelent a természetre. A Gazdasági Világfórum már néhány éve elképesztő adatokat közölt. Eszerint a globális műanyaggyártás 1964-től 2014-ig 15 millió tonnáról 311 millió tonnáig emelkedett. Várhatóan 2050-ig mindez megduplázódik. Ez az emelkedő szám sokakat megfontolásra késztet. 

Narayana Peesapaty az indiai Andhra Pradesh államban él. Vállalkozó és környezetvédő. Környezettudatos életmódjának köszönhetően zseniális dolgot csinál: ehető evőeszközök gyártásával és forgalmazásával foglalkozik. Cége, a Bakeys a gyönyörű Hyderabad  városában működik, ez az ehető evőeszközök gyártásának központja. A vállalat a világon elsőként ehető evőeszközöket gyárt. Ígéretes megoldás: egy kanál, amit meg lehet enni. 

Eb, aki a kanalát meg nem eszi!

A Mátyás király mesék között van az a sokunk által ismert történet, amikor az okos juhász kivágja magát szorult helyzetében. Vendégségbe hívta a király hűséges jobbágyát, de meg akarta viccelni, és nem tetetett kanalat a levese mellé. Tálalás után pedig így kiáltott: Eb, aki a levesét meg nem eszi! A juhász a kenyér végét szépen lekanyarította, kivájta a belét, majd jóízűen kikanalazta a levest. Aztán megszólalt:

"Eb, aki a kanalát meg nem eszi!"

Nem valószínű, hogy Narayana Peesapaty ismerte ezt a történetet. Az ehető kanál megalkotására a műanyag felhasználás csökkentése miatt törekedett.

 
Így készül a környezettudatos evőeszköz

Az ehető evőeszköz alapanyaga cirok, rizs- és búzaliszt. A cirok bőségesen termő növény, ráadásul kicsi a tápanyag és vízigénye. Az ehető evőeszköz gluténmentes változatán is dolgoznak.

És ez nem minden. A valóban környezettudatos életmód szellemiségében a termék legyen erőszakmentes is. Így az ehető evőeszköz természetesen vegán termék, tartósítószert nem tartalmaz. Eltarthatósága száraz, hűvös helyen legfeljebb három év. Mmmm... jó étvágyat hozzá!

főzés környezetvédelem üzlet ahimsza

A kanalak többféle méretben készülnek, ezért felszolgáláskor is használhatóak. Elsődleges összetevőjének, a ciroknak köszönhetően  nagyon rugalmas. 15-20 percig képes ellenállni a forró levesnek és a fagyasztott desszerteknek is anélkül, hogy szétesne.

Ellentétben a műanyag eldobható evőeszközökkel, amelyek mérgező és rákkeltő anyagot is tartalmaznak, ehető evőeszközeink rendkívül tápláló és környezetbarát termékek – nyilatkozta Narayana Peesapaty. – A változás elkerülhetetlen. Fogyasztási és termelési mintáink ilyen átalakulása már régóta esedékes. Reméljük, 2017 közepéig már elindul az evőeszközformák változatos gyártása. Kis csészéket is tervezünk.

Íme, a megoldás: edd meg a kanalad! A Bakeys termékek között kanál, villa és pálcika is található, mind teljesen lebomló és ehető. A kanalat sós, édes és natúr ízben is gyártják. 

Többféle ízesítésű kapható, többek között cukor, gyömbér, fahéj, római kömény is szerepel a fűszer alapanyagok között. Az étel elfogyasztása így különleges kulináris élvezet. Annak, aki eldobja, nem kell bűntudatot éreznie. A műanyag kanállal ellentétben, ami szinte az örökkévalóságig szennyezi a környezetet , a Bakey-eszközök eldobás után 5-6 napon belül lebomlanak, ha ki vannak téve az időjárás viszontagságainak.

Az eldobható bio-evőeszközök hagyománya Indiában 


Indiában gyakran láthatjuk, hogy a tányér egy tisztára mosott banánlevél, melyre felhalmozzák a különféle fogásokat. Jóízűen falatoznak úgy, hogy csak jobb kezüket használják az étel felemeléséhez. Ujjaikkal bámulatos ügyességgel kis falatkákat emelnek szájukhoz.

A pohár félig kiégetett agyagcsésze, melyet ha eldobnak, hamar szétmorzsolódik, nem szennyezi a környezetet. A banánlevél az esetleges ételmaradékkal pedig a tehenek és a majmok csemegéje.

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

18 ápr

Böjtölés az ünnepek után

Különösen időszerű a böjtölés az ünnepek után. Egy ősi egyiptomi sírban találták a következő hieroglifát:

"Amit eszik, annak egynegyede saját magát, a háromnegyede pedig az orvost tartja életben. " - egyiptomi hieroglifa

Aki megérti ennek üzenetét, annak biztosan könnyen megy a böjtölés. Felismeri, hogy a tudatos koplalás nem egyenlő az éhezéssel. Egyfajta természetes gyógymód. Csak előnye van, semmilyen káros mellékhatása nincs. A varázslatos böjt főleg a mai ember barátja, aki sokszor nem táplálékot, csupán ehető dolgokat fogyaszt.

egészség főzés

Kóros teltségérzet az ünnepek után


Az ünnepek után telítettségérzet nehezíti a munkánkat, ezért szinte hívogat a böjtölés. Jó, ha az ünnepi nagy eszem-iszomot egészséges életmód váltja fel. Még jobb, ha ez nem falánkság-böjt hullámokban történik, vagyis ha a mértékletes étkezést szakítja meg időnként a tisztító koplalás. A gyakorlat azt mutatja, hogy a hatalmas mulatozást panaszkodás követi. A kóros telítettségérzet mellett különféle gyomorbántalmak és fejfájás kínozhat. Fel nem dolgozott méreganyagok keringenek a vérben. Szervezetünk különösen az ünnepek után tiltakozik. 

egészség főzés


 
Farsang utáni nagyböjt 


A februári farsang után a nagyböjt következik. Hosszú évszázadokon keresztül a február volt a karneválok és a szabados mulatozás, kicsapongás ideje. A vízkereszttől hamvazószerdáig tartó időszakra esett a legtöbb bál, lakoma dáridó. Ki gondolná, hogy a karnevál a latin carne levare, „a hús elhagyása” kifejezésből származik. A farsangi dínomdánom után negyvennapos nagyböjt következett. 


A nagyböjt 40 napján tilos volt a húsos, zsíros ételek fogyasztása, de még a vígasságok és a lakodalmak is. Az egyház így akarta felkészíteni híveit, hogy teljesen megtisztultan várják a feltámadás ünnepét, a húsvétot. Oly komolyan vették, hogy a háziasszonyok gondosan elsúroltak minden konyhai eszközt, nehogy hús vagy zsír szennyezze be a nagyböjti ételeket.


Akkor talán még érezték, hogy a húsevő életforma idegen a lelki embertől. Hiszen az erőszakmentes ételek hozzásegítenek a testi-lelki tisztuláshoz. 

Böjt hatása a testre


Külön hosszú tanulmányt érdemel a böjt egészségre gyakorolt jótékony hatása. Csak címszavakban kiemelve néhányat: a böjt hasznos a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a rák megelőzésében. Csökkenti a különböző kemoterápia mellékhatásait is. Javítja a hormonális egyensúlyt. Védi az agysejteket, növeli a várható élettartamot és az életminőséget.


Képes segíteni a cukorbetegségben, csökkenti a glükóz szintjét a vérben. Csökkenti a „rossz”, LDL koleszterint, és növeli a „jó”, a HDL koleszterint. A HDL koleszterin alacsony értéke mellett ugyanis megnő az érelmeszesedés, a szívinfarktus és az agyvérzés veszélye. 


A böjt csökkenti az Alzheimer- és Parkinson-kór kockázatát. Javítja az agy működését és a mentális tisztaságot. A vizsgálatok azt is kimutatták, hogy növeli az új idegsejtek növekedését. Az oxidatív stressz fokozza az öregedést, és számos krónikus betegséget okoz. Bizonyított tény, hogy a tudatos koplalás fokozza a szervezet oxidatív stresszel szembeni ellenálló képességét is. 

 
A böjtölés hatása a lélekre


A böjt a testi-lelki harmónia kialakításának elősegítője. Gyökössy Endre református lelkész azt írta a Könyvecske a böjtről c. munkájában:

„Mi is a böjt? Tulajdonképpen a böjt egy lelki mozdulat, …amikor elfordulok magamtól, a has-központú embertől.”


A böjtölés elsődleges célja nem a testsúly csökkentése, hanem a külső-belső megtisztulás. A böjtölés hatása a lélekre egyértelmű. Nem véletlen, hogy minden korban a lelkigyakorlat része volt. Ha nem az emésztésre megy el minden energia, akkor nagyobb hatásfokkal tudunk szellemi, lelki tevékenységet folytatni.

Inspiráló idézetek böjtöléshez

  • A böjt a legnagyobb orvosság, belső gyógyító. – Paracelsus

  • Az összes gyógyszer közül a legjobb a pihenés és a böjt. – Benjamin Franklin

  • Aki erős, egészséges és fiatal akar maradni, éljen mértékletesen, eddze testét, lélegezzen tiszta levegőt, és kínját inkább böjtöléssel, mintsem gyógyszerekkel gyógyítsa. – Hippokratész

  • Ha böjtölsz, és szervezeted kitisztul, akkor isteni fény fog szétáradni benned. – Mahátma Gandhi 

  • A böjt kétségkívül a leghatásosabb biológiai módja a kezelésnek. Egy kés nélküli műtét. – Otto Buchinger, német orvos

  • A böjt által (…) tökéletes egészségre, egy teljesen új létállapotra, a tisztaság érzésére, valami ember számára ismeretlenre leltem. – Upton Sinclair

 
Méregtelenítés koplalással


A koplalás a méregtelenítés eszköze is lehet. Hagyományos, természetes gyógymód. Jobb is, ha méregtelenítés esetén inkább tisztítókúrának hívjuk. A táplálkozástudomány ma már megegyezik abban, hogy egészségesebb egy kicsit éhesnek maradni. Úgy tűnik, ez a szabály a természetben általános. Csak a háziállatoknál tapasztalható elhízás. A tudatosan megtervezett böjt az egészséges életmód része. Tavasszal sokan gondolnak a tisztítókúrákra is.


A tudatos táplálkozásban a teljes böjt mellett az önként vállalt koplalásnak sokféle változata van. Lehet olyan nap, amikor csupán folyadékot vagy csak gyümölcsöt vesz magához az ember. Lehetnek olyan időszakok, amikor tartózkodunk a nehezebben emészthető élelmiszerektől, a gabona- és hüvelyesféléktől. 


Az angol „breakfast”, reggeli szó két részből áll: break – megtörni és fast – böjt, tehát a böjt megtörése. Az étkezéssel kapcsolatos tanácsok mindig kiemelik, hogy lefekvés előtt nem jó enni, éjjel a gyomor pihen.

egészség főzés


 
Egynapos böjt


A szervezet pihenése szempontjából az egynapos böjt is nagyon kedvező lehet. A böjti nap után mindenképpen könnyen emészthető étellel kezdjük a táplálkozást. A vegetáriánus étrend sok nyers ételt, például gyümölcsöket, salátákat és dióféléket, friss, nyers zöldségleveket tartalmaz.


A szakaszos böjtölés a tudományos és a mindennapi életben egyaránt nagy figyelmet kelt. Ennek lényege, hogy hetente egyszer, kétszer böjtös és nem böjtös szakaszok váltakoznak. Érdemes utánanézni, és megkeresni azt, amelyik számunkra a legideálisabb. Lehet 24 órás böjt, hetente egy alkalommal.

Népszerű a 16 órás esti, éjjeli és a 8 órás nappali időszak. Az első a böjti, a második az étkezéseket tartalmazó napszak, amelyben eloszlik a reggeli, az ebéd és a könnyű vacsora.
 
Szervezetünk meghálálja a pihenőnapokat. Ahogy szükségünk van alvásra vagy relaxálásra, az emésztőrendszernek is jót tesz, ha időnként csökken a terhelése. Tudnunk kell, hogy a fizikális tisztulás és a mentális léttisztítás egyaránt fontos. A böjt mindkettőt elősegítheti.

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

17 jan

Szereted az állatokat? Akkor ne edd meg őket!

Január 17-e a háziállatok védőszentjének, Remete Szent Antalnak az ünnepe. Felmerül a kérdés: miért csak házi kedvenceinket szeretjük és sok esetben extrém módon dédelgetjük, miközben a többit nagy szenvedésnek tesszük ki? Vajon amikor a kínai kutyapiac nyugati ember számára iszonyatos képeit látjuk, miért nem jut eszünkbe, hogy nyugat ugyanezt teszi a vágóhidakon. Node hogy kerülnek az állatok a templomba?

 
Szelektív szeretet

ahimsza főzés kultúra állatok

Szent Antalra emlékezve egy szép katolikus szertartás zajlik minden évben. Ezen a napon áldásban részesülnek a gazdik házi kedvencei a római Sant’Eusebio all’Esquilino templom előtti téren. Azt is olvashatjuk, hogy a nagytestű háziállatok a Szent Péter téren kapnak áldást. Természetesen ezt a szokást más templomok is követik szerte a világban, és ősszel Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének ünnepén is megismétlődik.

Annak idején Pekingben a kínai császárok kutyatemetőben helyezték el kedvenceiket, az aranyozott, ezüstözött márvány sírköveket lazúrkő és elefántcsont díszítette. Sok nyugati ember is szívesen őrzi kedvenc kutyája emlékét. Európában Párizs mellett van a legrégebbi kisállattemető, a híres Cimetière des Chiens, a „Kutyák temetője”. Több mint 40.000 tetem gyűlt össze itt az évek során. 

ahimsza főzés kultúra állatok


Magyarországon, ha valaki a nyaralása idejére kutyahotelbe akarja tenni kedvencét, választhat kamerás benti kennelt, napi 3500.- Ft-ért, így a távolról is figyelheti kutyusát. A végső búcsúvételt is pompásan megrendelheti, volt, aki papot is akart hívni. Hazánkban is sok helyen van kisállattemető, a legdrágább kutya síremlék 2-300 ezer forintba került.

 
Néhány hónap elteltével párezer kilométerre kezdődik majd a kínai kutyaevő fesztivál. Nem kevesebb, mint 10 millió kutyát ölnek meg évente Kínában, csak a Jülin fesztivál alkalmával több, mint tízezret. A youtube-on is látni azt a dokumentumfilmet, ami a tavalyi „ünnep” zavargását mutatja: állatvédő aktivisták és a kutyahús kedvelők közelharcot folytattak a dél-kínai Jülin főterén. Ezidőtájt terjedt az interneten az a szívszorító fotó is, amelyen egy vietnámi kislány siratta kutyusát. Vietnámban is kedvelt élelmiszer a kutyahús. A Daily Mail közölte a cikket: A gyermek napokig kereste barátját, és összeroppant, amikor megsütve látta… A cikkhez többen hozzászóltak. Íme, néhány: Az emberek olyan kegyetlenek. Milyen szörnyű, undorító emberek. Fújj, hogy lehet a kutyát megenni! 

ahimsza főzés kultúra állatok

A kínai kutyapiac, ahol kis rekeszekben árulják a levágni szánt ebeket elborzaszt, de arra már nincs szemünk, hogy ugyanígy taszítson a marha, a kisborjú, a baromfi vagy a malac levágása. Az egyiket a szobánkba, a másikat a tányérunkra szánjuk. Miért ez a szelektív szeretet?

Deviáns, aberrált „szeretet”


Január tizenegyediki hír: Floridában letartóztattak egy 23 éves férfit, állatkínzással és állattal történt közösüléssel vádolják. Az USA tíz államában legális az állatokkal folytatott szexuális aktus. Úgy gondolják: magánügy. Most éppen Kentuckyban gondolkoznak azon, hogy talán mégsem normális dolog. Wesley Morgan, republikánus képviselő javaslata értelmében bűncselekmény a kutyával vagy a macskával való fajtalankodás. Később a haszonállatok is felkerülnek majd a listára.


Dániában legális volt az állatokkal való közösülés 2015 tavaszáig, míg utolsó európai országként ott is betiltották. Norvégiában, Svédországban, Németországban és Nagy-Britanniában már korábban büntetendő tettnek számított. Na, azért nem sokkal, csak néhány évvel előzték meg Dániát.

A valódi szeretet nem elvesz, csak ad


Norvégiában rénszarvas vágóhídra visznek kisiskolásokat, hogy tudják, honnét származik az asztalukra kerülő étel. Ez egy természetes, bevett szokás. Néhány gyerek mindig rosszul lesz, de nem számít, mert fő a tananyag, egyébként is meg kell edzeni őket.
Sir Paul McCartney a legendás Beatles együttes gitárosa volt. Készített egy filmet, hogy felhívja a figyelmet az állattenyésztés szörnyűségeire, és az állatok brutális lemészárlására. Egy rövid részlet a filmszöveg elejéről:

ahimsza főzés kultúra állatok
Paul McCartney vegetáriánus kampányfilmje itt megtekinthető

„Hello, Paul McCartney vagyok. Gyakran mondogatom, ha a mészárszéknek üvegfalai lennének, mindenki vegetáriánussá válna. A korszerű nagyüzemi gazdaságokban nevelt és mészárszéken leölt állatok szinte elképzelhetetlen szenvedésen mennek keresztül. Remélem, hogy amint rájössz arra a rutinszerű kegyetlenségre, amivel az élelmiszer céljából tartott állatok nevelése, szállítása és leölése jár, csatlakozol a sok-sok millió emberhez, akik úgy döntöttek, hogy örökre elhagyják a húst.”

Az az ember, aki tudatosan él, és érzékeny mások szenvedéseire, az látni fogja, mi folyik körülötte. Egy ilyen személy nem elégszik meg azzal, hogy az élelmiszerbolt hűtőjéből kivegye élőlénytársa testének egy darabját, mert számára nem szépen becsomagolt árut jelent.

Még csak nem is a „Ne ölj” bibliai parancsát, hiszen senkit nem lehet felszólítani a szeretetre és az önzetlenségre. Különféle szinteken élünk, van, akinek az állatokkal való fajtalankodás csak természetes szükségleteinek kiélése. Van, akinek napi 300 kutya feltrancsírozása csak elvégzett munka, amiből eltartja a családját. És vannak, akik azt mondják: semmilyen vér ne tapadjon a kezemhez. Ettől ők még nem szentek vagy hősök, de az bizonyos, hogy ez a magatartás egy jó alap, amire már lehet építeni, ha a cél az emberi nemesség, harmónia, boldogság és lelki tisztaság elérése. 

Kapcsolódó cikkek


 

Tovább olvasom

«
12

Bharata indiai webshop

India Hangja

blogavatar

India elgondolkodtat. Valami, misztikum hatja át évezredek óta, amitől a legnagyobb káosz is harmóniává lesz. Ezt a békét kutatja az India Hangja csapata. Olykor indiai vagy éppen nyugati napi aktualitásokra reagálunk, máskor pedig az ősi bölcsek szavait vesszük elő. Jó olvasást és jó utazást kívánunk India szellemi tárházában! Adó 1% India Klub Alapítvány – Adószám: 19561383-2-43

Bharata a Facebookon