India Hangja

Johann Wolfgang von Goethe minden bizonnyal nem abban az értelemben filozófus, amely egy tudományterületet érint. Befolyása mégis kitörölhetetlen, nemcsak irodalmi nagyság, a nagy gondolkodók között is számon tartják. Goethe csodálta az indiai irodalmat, vegetáriánus volt, hitt a lélekvándorlásban. Válogatásunk egy gazdag életművet mutat be.

Goethe a német kultúra egyik legkiemelkedőbb alakja. Az irodalom szinte valamennyi műfajában jelentős művet hagyott hátra. Színházat hozott létre, folyóiratot szerkesztett, érdekelte a régészet, a képzőművészet, sőt még a weimari herceg, titkos tanácsosa is volt.

Goethe és az indiai dráma

Goethe, miután elolvasta Kalidász Sakuntalá c. drámájának fordítását, rendkívül lelkesen írt a darabról.  Kalidász híres művét Sir William Jones, a szanszkrit nyelv tudósa és rajongója fordította le.

Ebből jött a német fordítás, de még a két közvetítés sem gyengítette a mű szépségét, elnyerte a legtöbb európai tudós lelkes elismerését. Annyira, hogy sok kritikus az arisztotelészi drámaelmélet megtámadása mellett voksolt, amikor felfedezték, hogy a keleti irodalom több irodalmi díszítéssel és filozófiával rendelkezik. 

Heine egy későbbi tanulmányában, a „Gondolatok és ötletek” fejezetben azt írta, hogy Goethe még használta is a Sakuntalá egy elképzelését a Faust elején.

Az Indiából érkező impulzusok további lendületet adtak Goethe költői munkáinak. Nem tudott szanszkritul, de annyira lenyűgözte a nyelv szépsége, hogy megpróbálkozott a dévanágari írással. Ennek bizonyítéka megtalálható a Goethe archívumban.

Goethe idézetek születésnapra

Az irodalom kedvelői gyakran keresnek Goethe idézeteket születésnapra. Most ezzel az ajánlattal segítünk:

 „Ha lelked derűs és tiszták a céljaid, jókora utat tehetsz meg előre.”

„A bölcsesség keblén, meglátod,
naponta nő majd boldogságod.”

„A szív jósága tágabb teret foglal el, mint az igazságosság tágas mezeje.”

„Tökéletesség az ég mértéke; tökéletességre törni: az emberé.”

„Hány, de hány évet kell rá feltenni, hogy legalább feltehetőleg tudjuk, mit kell tenni, és hogy kell tenni!”

„Az élet a halhatatlanságunk gyermekkora.”

„Mindannyiunknak több mint elég ideje van, ha tudjuk, hogyan kell jól kihasználni azt.”

Goethe idézetek ballagásra

A Goethe idézetek nagyon illenek ballagásra is. Íme:

„Sehol sem mutatkozik meg a lángelme világosabban, mint a bölcs önmérsékletben.”

„Jól válaszd meg az álmod, mert ez meghatározza egész életed alakulását, sorsodat is, és esetleg be is teljesülhet.”

„A gondolkodás érdekesebb, mint a tudás, de nem érdekesebb, mint a felismerés.”

 „Az igazság szeretete abban nyilvánul meg, hogy valaki mindenütt képes feltalálni, és meg tudja becsülni a jót.”

„A gondolkodó ember java és boldogsága, hogy a kifürkészhetőt kifürkéssze, s a kifürkészhetetlent csöndes áhítattal tisztelje.”

„Melyik a legjobb kormány? Az, amelyik megtanít minket saját magunkat kormányozni.”

„Az igazságokat sokszor kell ismételni, mert a tévedéseket is sokszor ismétlik.”

„Az igazi tanítvány megtanulja, hogy a megismert dolgokból kifejtse az ismeretleneket, és megközelítse a mestert.”

„A viselkedés tükör, amelyben mindenki megmutatja a jellemét.”

Goethe Faust idézetek

Goethe huszonegy éves korától ötvenhét éves koráig dolgozott a Fauston, az emberi élet nagy kérdéseit kutatva. Alkotása posztumusz műként jelent meg, és hamarosan a világdrámák közé lépett.

 „Mohó kezekkel kincset ás,
És boldogan kap egy gilisztán.”

„Ki lesz tanítóm? Mit kerüljek el?
Jaj, tetteink, akár a szenvedélyek,
Gátat emelnek életünk elé.”

„Megszoktuk, hogy az ember gúnyolódik, 
Ha valamit nem ért.
S ha a szép és jó dolgokba bonyolódik,
Az terhére van, s megugatja.”

„Egy ember azt látja a világban, amit szívében hord.”

Goethe idézetek az életről 

„Hogy a gyerekek nem tudják, mit akarnak, abban minden nagy tudományú tanító- és hopmester egyetért; hogy azonban felnőttek is gyermek módra támolyognak ezen a földön, és mint azok, éppúgy nem tudják, honnan jönnek és hová mennek; hogy éppoly kevéssé cselekszenek igaz célok szerint (…), azt senkinek sem ízlik elhinni, pedig úgy vélem, kézzelfogható igazság.”

 „A halál pillanata az, amikor a lélek elhagyja az irányító központi erőt, de csak azért, hogy újabb kapcsolatokat létesítsen, hiszen természeténél fogva halhatatlan.”

„Egy gondolkodó lény számára lehetetlen elképzelni egy nem létezést.” 

„Nem kell ellátogatnunk az őrültek házába, hogy zavaros elméket találjunk; bolygónk az univerzum mentális intézménye.”

„A legszebb állapot az önkéntes függés, és hogyan lehetne ez szeretet nélkül?”

„S míg nem látod az életet a halálban tévelygő vendég vagy földön és homályban.”

„Sokan nem törődnek a pénzükkel, amíg nem ér véget, és mások ugyanezt teszik az idejükkel.”

„A tudatlan emberek olyan kérdéseket vetnek fel, amelyeket a bölcs válaszolt ezer évvel ezelőtt.”

Goethe idézetek a természetvédelemről

„A természetet kínpadra feszítjük, hogy erőszakkal szóra bírjuk, de nem vesszük figyelembe, hogy amit így kipréselünk belőle, az esetleg egészen más, mint amit magától mondana.”

„Csak a természet gazdagsága végtelen, csak ő képzi a nagy művészt. Bármerre tekintsünk, a természetből végtelenség fakad.”

„Nincs oly fény, melynél fátyolát
a Természet levetné szépszerével,
s mi lelkednek nem fedi fel magát,
ki nem csikarhatod azt tőle semmi géppel.”

Goethe többek között így írt tanítványának és titkárának, Eckermannak:

„A természet nem ért tréfát: mindig igaz, mindig komoly, mindig szigorú, mindig igaza van; a hibák és tévedések mindig az emberéi.”

 
Spirituális Goethe idézetek 

Goethe számára az öröklét, a lélek halhatatlansága evidens volt. 1823. október 19-én írta ezeket a sorokat egy barátjának címzett levélben: 
 

„Bizonyos vagyok benne, hogy ezerszer is jártam már a Földön, és még ezerszer visszatérek. Az ember a természet és Isten dialógusa. Más égitesteken ez a dialógus nyilván más szinten folyik. Ami belőlünk még hiányzik, az az önismeret.” 

 
„A halál pillanata az, amikor a lélek elhagyja az irányító központi erőt, de csak azért, hogy újabb kapcsolatokat létesítsen, hiszen természeténél fogva halhatatlan.”

„Aki tudományosan vagy művészileg képzett, annak van vallása is. De annak, aki egyikben sem jártas, biztosan szüksége van vallásra.”

„Nehéz volna pontosan számot adni azokról az átmenetekről, amelyek hol előrelépésnek, hol visszakozásnak tűnnek, az Isten vezérelte embernek mégis mind javára és hasznára kell, hogy szolgáljanak.”

„Ha lelked derűs és tiszták a céljaid, jókora utat tehetsz meg előre.”

„Nehéz volna pontosan számot adni azokról az átmenetekről, amelyek hol előrelépésnek, hol visszakozásnak tűnnek, az Isten vezérelte embernek mégis mind javára és hasznára kell hogy szolgáljanak.”

„S míg nem látod az életet a halálban, tévelygő vendég vagy földön és homályban.”

 „Az életárban, tettek viharán
lényem fel- s lejár,
ide-oda száll.
Születés, halál,
apály s dagály:
cserélve érlelt
örökös élet!
És zúg a szövőszék, az idő, s azon én
így dolgozom Isten eleven köpenyén.”
 

Kapcsolódó írások

• Antoine de Saint-Exupéry idézetek minden napra 

• Isaac Bashevis Singer, a misztikus mesemondó 

• Móricz Zsigmond idézetek a spirituális értékekről 

• A spirituális Shakespeare

William Somerset Maugham angol regény-, novella és drámaíró, az emberi természet alapos ismerője volt. Járt Indiában, rövid időt töltött egy lelki menedékhelyen, megérintette India szellemisége. Utolsó nagy műve, a Borotvaélen című regénye az Upanisadok idézetén alapul.

145 éve született William Somerset Maugham. Sikeres, magánéletében pedig magányos ember volt. Biszexualitása arra indította, hogy mások hibáival szemben elnézőbbé legyen. Egy életrajzírója találóan így fogalmazta meg:

„Maugham keményen próbált úriemberré válni, de végül is nem ez volt az ő természete."

Maugham élete

Az irodalomtörténet lapjain először talán a magas kort megélt író világhírneve és nagy vagyona tűnik fel. A valóság sokkal szomorúbb. Maugham polgári családba született, nyolc éves volt, amikor édesanyja meghalt. Ezt a traumát soha nem heverte ki.

Élete vége felé kijelentette, hogy anyja szeretete az egyetlen szeretet, amit valaha is megkapott. Két évvel később apja is meghalt, nevelőszülőkhöz került. A boldogtalan gyermekkor szerencsétlen iskolai napokkal társult, félénk és visszavonult lett.

Orvosi egyetemet végzett, de ez az időszak csak arra volt jó, hogy bepillantást nyerjen abba, mit vált ki az emberekből a szenvedéssel teli élet. Író akart lenni, ez az időszak csupán a sokszínű emberi jellem megismerésére volt jó.

Az írói sikert Lambeth-i Liza című regénye hozta meg, ettől kezdve csakis az írással foglalkozott. Mire kitört az I. világháború, már sikeres írónak számított. A háború alatt brit titkos ügynökeként dolgozott. Az erről az időszakról írt novellái is inspirálták később Ian Fleminget, a James Bond figura megalkotásában.

Sorra jelentek meg regényei és színdarabjai. Magánélete a hetero- és homoszexualitás között hullámzott. Házassága tíz év után válással végződött. Nem csoda, bár megnősült, de élete végéig férfi szeretője is volt. Maugham lehetett sikeres, de messze nem volt boldog.

William Somerset Maugham Indiában

Maugham több hónapot töltött Indiában. Már a megérkezése is sorsszerű volt, a hajón az Upanisadok angol fordítását találta, volt ideje elolvasni. Utazása során 1938-ban találkozott Sri Ramana Maharshivel. Akkoriban Ramana volt a legelismertebb guru Dél-Indiában.

Több híresség felkereste már: az angol író, Paul Brunton, az India titkai c. sikerkönyv szerzője, de ott volt az amerikai antropológus, Walter Evans-Wentz vagy Greta Garbo és Marlene Dietrich is. Maugham A szent című esszéjében emlékezett meg róla, leírta csendes találkozójukat.

Maugham indiai útja során rájött, hogy hiba volt, hogy nem korábban érkezett ebbe a csodálatos országba. Úgy gondolta, Kipling biztosan mindent megírt Indiáról, de természetesen ez közel sem volt igaz. Kiplingnek csupán A dzsungel könyve lett maradandó alkotás. Maugham egy Kalkuttából küldött levélben később ezt írta:

„Sajnálom, hogy Kipling árnyéka – amely képzeletemben az ország felett vándorolt – megakadályozta, hogy húsz évvel ezelőtt eljussak ide.”

Indiában Maugham belekóstolhatott egy ősi bölcsesség logikus filozófiájába. Volt min gondolkodnia:

„Megtörtént veled, hogy a lélekvándorlás egyszerre magyarázatot és igazolást adott a világ gonoszságára? Ha fájdalmaink az elmúlt életünkben elkövetett bűnök eredményei, akkor megnyugvással tűrjük, és reméljük, hogy ha az erényben törekszünk, akkor a jövő életünk kevésbé lesz szomorú.”

Természetesen tervezte, hogy visszamegy, mindent meg akart tenni, hogy visszajusson Indiába. A második világháború azonban meghiúsította tervét.

William Somerset Maugham az Upanisadokból idéz

Maugham nemcsak visszhangozta a két világháború közötti „elveszett generáció" frusztrációit, hanem erősítette az amúgy is élénk érdeklődést Kelet filozófiája iránt. Írt egy emberről, aki spirituális megvilágosodást keresett. Borotvaélen című regénye 1944-ben jelent meg. Főhőse utazgatásai során eljut Indiába, keresi a spirituális megnyugvást. A nagy gazdasági világválság megrázkódtatása és az első világháború utáni kiábrándultság nem véletlenül tette az emberek egy részét csendes keresőkké.

„A megvilágosodáshoz vezető út olyan, mint borotvaélen táncolni” –írta Maugham. A Katha-upanisadban (III/14.) pedig ezt olvashatjuk: „Állj fel! Eszmélj! Találj kiválóbbakat, figyelj szavukra! Nehéz a keskeny borotvaélen járni. A bölcsek szerint éppily nehéz az üdvösség útja.”

Maugham Borotvaélen c. regénye

Larry Darrell, ez a zseniális regényalak sok spekulációt adott a kutatóknak az évek során. Vajon ki valójában Maugham hőse, Larry karakterét kiről mintázta?

A lehetséges jelöltek között első helyen szerepelt Christopher Isherwood regényíró, aki egy másik indiai szvámi tanítványává vált, és nagyon komolyan vette hinduizmusát. Amit azonban biztosan elmondhatunk, hogy a regénybeli férfi, Larry egy kicsit Maugham maga. Az író saját karakterének egyik oldalát képviseli: a spirituális keresőt, akivé válni akart. Rövid részlet a műből:

– Azt hittem, a bölcsesség abból áll, hogy egyensúlyba hozzuk a test és a lélek kívánalmait.

– Éppen ez az, ami az indiaiak szerint nekünk, nyugatiaknak nem sikerült. Az a véleményük, hogy mi, számtalan találmányunkkal, gyárainkkal és gépeinkkel, s mindazzal, amit ezek termelnek. Az anyagi dolgokban keressük a boldogságot, pedig a boldogság nem ezekben rejlik, hanem a lelkiekben.

Összefoglalás

„Olyan sok van, amit tudni akarok; olvasni akarok és tanulni akarok. Magam előtt látom a világ isteni színjátékát, az embereket és táncukat, és látom szépségét, a tengert és a pálmafákat, a napfelkeltét és a napnyugtát és a csillagos éjszakát. Minden összefolyik előttem, de sejtem már homályosan az összefüggést, és kimeríthetetlen gazdagságot látok magam előtt, látom mindennek titokzatosságát és különösségét, a részvétet és szeretetet, az Utat és az Utast, és végül talán - Istent.”

Az idézet Maugham A színes fátyol című munkájából való. Önéletrajzként is ide illik.

Maugham egy másik híres regényében található az a hasonlat, mely az egyik Upanisadból való. A kiútkeresés, az egyszerű élet vágyának regénye ez. Maugham – saját bevallása szerint – elsősorban a regény vallásos, filozófiai mondanivalója miatt írta meg. A főhős India kolostoraiban is megfordul, de a szentek és bölcsek társasága nem tudja teljesen megváltoztatni.

Az élet értelmét még mindig anyagi síkon keresi, bár megismeri a „megtisztulás magvait”. Maugham kijelentette, hogy a cselekmény alapja valóságos, egy megtörtént eset.

Meghalt Bernardo Bertolucci, az Oscar-díjas olasz filmrendező. Karrierjében mérföldkő volt A kis Buddha című film, melyet a kilencvenes évek elején készített. A felvételek után úgy nyilatkozott, hogy önzetlenebbé vált, és vigyázott arra, ne kerekedjen felül korábbi, sokszor durva megnyilatkozása. Sőt, a főszereplő, Keanu Reeves is más emberré vált, megérintette a buddhizmus lelkisége.

Bertolucci, bár megpróbálta ábrázolni a szövevényes emberi viszonyokat, az erotikus filmjei révén vált közismertté. Rendszerint zseniként és botrányhősként mutatta őt be a média. Számtalan ilyen cikk jelent már meg. Most inkább arra érdemes rávilágítani, hogy mint minden jó rendező, ő is fontos kérdéseket tett fel.

Bertolucci, a rendező, a főszereplő és a láma

Bernardo Bertolucci rendkívüli tisztelettel tekintett filmjének kultúrfilozófiában illetékes tanácsadójára. Saját bevallása szerint: Dzongsar Jamyang Khyentse Rinpoche lámától többet tanult, mint egész életében. A láma nélkül a Tibet határán lévő országban, Bhutánban sem forgathatott volna.

A filmben Buddhát Keanu Reeves formázza meg, ezzel a filmmel tűnt fel, s Dzongsar hatására a buddhizmus felé fordult. Talán ez is segítette, hogy később a sokkal nagyobb jelentőségű filmikon, a Mátrix egyik kulcsfigurájaként felejthetetlen alakítást nyújtson.

Bertolucci bravúros ábrázolásmódja

A kis Buddha Bhutánban és Nepálban készült, ez volt Bertolucci „keleti trilógiának” nevezett filmciklusának utolsó alkotása. A filmben különös jelentőséget kapnak a természet zöldje mellett a sárga, vörös és aranyszínben pompázó keleti helyszínek. Éles ellentétben állnak a nyugati világ egyhangúan szürke, városi színével.

A kis Buddha története Bhutánban egy kolostorban kezdődik, ahol a láma a tanoncoknak az erőszaknélküliségről beszél. Az állatok megölése ellen szól, egy szép történetet mond el a fiúknak. Ma már nem számít újdonságként a karma kifejezés, a tettek visszahatásának körülményei, de a kilencvenes évek elején még kevesen hallottak erről a fogalomról.

A cselekmény folytatódik: a buddhista szerzetesek kutatnak mesterük, Dorje láma reinkarnációja, újraszületése után. Az egyik lehetséges jelölt egy Amerikában élő kisfiú. A két szálon futó cselekmény másik ága Sziddhárta királyfi, vagyis Buddha megvilágosodásának története. Frappáns megoldás: a fiúcska Buddha életéről szóló könyvét olvassa, s mintha a lapok elevenednének meg, olyankor Indiában találjuk magunkat. Érdemes megjegyezni, hogy a hindu teológia Buddhát Visnu kilencedik avatárjaként, isteni megjelenéseként tartja számon.

A kis Buddha hatása

Abban az időben ez egy ritka nyugati film volt, amely szinte teljes egészében a szamszárát, a születés-betegség-öregség-halál körforgását boncolgatja. A téma ma már nem jelent újdonságot, de 1993-ban bizony nagy hatást váltott ki. Igaz, A kis Buddha nem aratott egyértelmű babérokat. Sok kritika érte több helyen is giccsesnek tartott ábrázolásmódját. Felmerülhet a kérdés: vajon Bertoluccinak megvolt-e az a spirituális látásmódja, mely elengedhetetlen egy keleti filozófiával foglalkozó témához?

Az osztatlan sikert inkább a távoli kultúrát és történelmet idéző, többszörös Oscar-díjas filmje, Az utolsó császár hozta meg számára. Ez a monumentális alkotás inkább történelmi tabló. Jellemző, hogy húszezer kínai statisztát szerepeltetett, és elérte, hogy a Tiltott Város császári palotájában is forgathatott.

Bertolucci és a halál kérdése 

A filmről annak idején a Washington Post azt írta: „szomorú, de gyönyörű”, míg egy másik híres magazin elismerte a film „közvetlen halálra való összpontosítását”. Ugyanakkor ez téves megállapítás: a film az újjászületésre való összpontosítás. 

A női főszereplő találóan fogalmazza meg a film elején:

„Az élet legfontosabb dolgairól semmit sem tudunk. Azt sem tudjuk, miért születünk meg, és van-e értelme.”

Nos, ezek bizony a leglényegesebb kérdések az ember életében, mert ennek függvénye, hogy milyen célokat tűz majd ki maga elé.

Érthető módon a rendező csupán a nyugati ember felkészültségével tudta életre kelteni kelet misztikus világát és örökéletű filozófiáját. Ugyanakkor a gyönyörűen filmezett történet mégis sokat elmond az élet fontos kérdéseiről. Bernardo Bertolucci lassan, szemlélődve hozta közel az élet-halál körforgását, a reinkarnáció természetes és logikus valóságát. A néző mindenképpen hatása alá kerül, de az elfogadás vagy elutasítás joga a kezében, vagyis a tudatában van.

A kis Buddha híres epizódja

A film egyik fontos jelenetében Norbu láma egy csésze teát tart a kezében. Egyszerűen, de érthetően elmagyarázza a reinkarnációt:

„Tibetben úgy hisszük, hogy a test és a tudat olyan, mint az edény és a tartalma." 

Ekkor összetöri a porcelánt, és a tea szétfolyik az asztalon s a padlón

„A csésze már nem csésze, de vajon a tea? – kérdezi. – Egyik helyről a másikra vándorolt. Mint a test halála után a tudat, a tea is egyik tartályból a másikba került, de még mindig tea maradt”. 

A hindu filozófia kissé pontosabban fogalmazza meg: a lélekvándorlás tana a lelket tekinti a tudat hordozójának. Az élőlény, vagyis az egyéni lélek, aki különböző születéseiben különböző testeket ölt magára, az éppen elért tudatszintjének megfelelően ölti fel következő „anyagi ruháját”, vagyis a testét.

Kapcsolódó cikkek

• Az ember tragédiája: röviden a lélekvándorlásról

• Reinkarnáció a nagyvilágban

• A lélekvándorlás, mint játék

• A reinkarnáció definíciója Balzac szerint

A Beatles-fiúk 1968-ban Indiába, Risikésbe utaztak. Hosszabb időt töltöttek egy asramban, meditálni tanultak, illetve itt készítették a „The Beatles” legtöbb dalát. Liverpoolban, ahol minden kezdődött, 2018. február 16-án nyílt az kiállítás, ahol különleges élményben volt része a látogatóknak. Mi minden történt Indiában, milyen hatással volt a későbbi évekre?

2018-ban több évforduló is kapcsolódott a Beatles-fiúkhoz. George Harrison február 25-én lett volna 75 éves. A már hagyománnyá vált Nemzetközi Beatle-hetet augusztus 22-28 között rendezték meg. Ez a nemzetközi rendezvény évek óta emelkedő hírnévnek örvend. 2018 nyarán több mint 20 országból 70 zenekar érkezett. A nemzetközi Beatleweek egész héten kínált különböző előadásokat a város egész területén. 

A Beatles Indiában

A februárban nyílt a „Beatles Indiában” című tárlatot 2 évre tervezték. A gombafejűek 1968-ban egy rövid időre elvonultak a világtól, és Risikésbe mentek meditálni. A kiállítás John Lennon, Paul McCartney, George Harrison és Ringo Starr ötven évvel ezelőtti indiai látogatásának kulisszatitkaiba avatta be az érdeklődőket. 

A helyet az Albert Dock épületegyüttesben kialakított The Beatles Story elnevezésű múzeum adta. Többek között az 1968-as út során a zenekarral együtt utazó emberek visszaemlékezéseivel, képeivel és személyes beszámolóival foglalkozott. Az utazással és a zenekarral kapcsolatos tárgyakat is kiállítottak. A Beatles történetének ez az egyik legfontosabb és viszonylag titokzatos része.

Pattie Boyd, George Harrison felesége és nővére, Jenny Boyd is jelen volt. Pattie Boyd a részvételéről így nyilatkozott: Nagy örömömre szolgál, hogy meghívást kaptunk erre az 50. évfordulóra rendezett kiállításra. Valójában különleges, mágikus idő volt; sok emléket formál és természetesen nagyszerű Beatles zenét. Alig várom, hogy a kiállítás részeként megosszuk az Indiával kapcsolatos gondolatokat és emlékeket. 

A Beatles Indiába menekül

„Minden várhat, egyedül Isten keresése nem”

– mondta az alig húszéves George Harrison. Az előzmény a Help! című Beatles-film forgatása volt. Akkor kapott egy lélekvándorlásról szóló könyvet, mely annyira megragadta, hogy 1966-ban feleségével együtt Indiába utazott. 

Megismerkedett Ravi Shankar szitárművésszel, tőle tanult szitáron játszani Srinagarban, a Himalája lábánál. 1968-ban aztán a teljes Beatles együttes Indiába utazott, mert szükségük volt egy spirituális menedékhelyre, ahol nyugalomra találnak és megismerhetik a meditációt. A Beatles ekkor már a történelem legsikeresebb pop-együttese volt. Szükségük volt pihenésre, elmenekültek zaklatott londoni életük elől.

A risikési látogatást megelőző negyedév nehéz időszakot jelentett. Néhány hónappal az utazás előtt George Harrison, aki már felfedezte a szitárt és a hinduizmus értékeit, találkozott Angliában Maharishi Mahesh Yogival. Amikor a zenekar többi tagja beleegyezett egy1968-as februári kirándulásba, feleségüket, barátnőiket és egy kíséretet vittek magukkal.

 
A Beatles Rishikeshben Maharishi Mahesh yogi ashramjában 

A spirituális menedékhely Risikés mellett található. Harrison nem sokkal Indiába érkezése után megírta a „Hare Krishna Mantra” című számot, mely a nem tradicionális énekek között az egyik legszebb és legtöbbet játszott Krisnához szóló fohász. 

A Beatles napjai Rishikeshben: alkalmi reggeli, délelőtti meditációs órák egészen ebédig, délután szabadidő, néha még háromórányi meditáció esténként. A hét hektáros Gangesz-parti ásram valódi pihenőhelyül szolgált. Külön élmény volt számukra a természet felfedezése, a gyógynövények, a vízcsobogás. George és barátai békés légkörben tanulmányozták és gyakorolták a transzcendentális elmélyülést. Megtalálták azt a kreatív energiáit, melyre vágytak. 

Több mint negyven számot komponáltak. Az itt írt dalok nagy része hallható a puritán fehér borítója miatt „Fehér album” néven is emlegetett duplalemezen, melynek valódi címe: The Beatles.
Még az sem okozott gondot, hogy hetekig csak akusztikus gitárokon tudtak játszani. Társai többet akartak dolgozni, de George figyelmeztette őket: Nem azért vagyunk itt, hogy csak a zenéről beszéljünk, hanem azért, hogy tanuljunk meditálni. Ez a jógik és szentek földje – emlékeztette őket.

Mi történt Maharishi Mahesh ashramjával

Az ásram 1970-ben megszűnt, a természet pedig kezdte birtokba venni. Az erdő elnyelte az eredeti ásram épületeinek nagy részét. Az évek során egyre jobban lepusztult, elhagyatott egykori ásramot csak néhány Beatles-rajongó és csellengő turista látogatta. Sok kárt okoztak a graffitikkel, melyekkel az egykori meditációs termet firkálták össze.

2015-ben, John Lennon halálának 35. évfordulójára nyílt meg újra. Az eredeti épületek nagy részét lebontották vagy felújították. A területén hamarosan jógaközpont is épül a turisták számára. Egy szabadtéri épületet, a Beatles-katedrális Galéria céljaira jelöltek ki. Több száz, főleg a zenekar dalaiból vett idézet olvasható itt. Minden, ami a Beatles legendával kapcsolatos.

A Beatles Krishna árnyékában 

A Beatles minden egyes tagja érdeklődést mutatott a Krisna mozgalom iránt. Ez tükröződik a zenekar és tagjai által rögzített zeneszámokban. A „Hare Krishna” szavakat John Lennon néhány dalának szövege is tartalmazza, mint például a Give Peace a Chance (1969), de hallhatóak a Ringo Starr 1971-es It Do not Come Easy című dalában is. Eszmeisége George Harrison magánéletébe is beépült. 

1969 szeptemberében szvámi Prabhupáda, a Hare Krishna-mozgalom alapítója megérkezett Angliába. Nemcsak szent életű szerzetes, de kimagasló tudós is volt. Több mint 80 könyvet írt és fordított.

A Tittenhurst Parkban, John Lennon birtokán is tartott nyilvános előadásokat, három vagy négyszer egy héten, százméternyire a fő háztól, ahol John és Yoko élt. John egy gurut keresett Indiában, és arra törekedett, hogy megértse, hogyan lehet felismerni a valódi lelki tanítómestert.

George Harrison, John Lennon és Yoko Ono és Prabhupáda egy1969 szeptemberében folytatott beszélgetése hozzáférhető a neten hanganyagban és írott formában is.

1969 augusztusában megjelent a „Hare Krishna Mantra” szám, amit Harrison és a londoni Rádha-Krishna templom hívei adtak elő. Azonnal kedvező visszhangja lett a brit lapokban és az angol rádióban.

A lemez kiadásának első napján 70.000 példány fogyott el, sok országban hosszú ideig fenn volt a Top 10-es listán.

 
George Harrison Prabhupáda nyomdokaiban 

Harrison feleségének életrajzi könyvében olvasható, hogy Harrison miként vélekedett a lélekvándorlásról:

„Addig kell a reinkarnáció útját járnod, amíg el nem jutsz a teljes igazsághoz. A menny és a pokol csak egy lelkiállapot.”

„A hinduizmus révén jobban érzem magam – mondta egy riporternek. – Jobban boldogulok és boldogabb vagyok.”

George Harrison 1969-ben találkozott Bhaktivedanta Szvámi Prabhupádával, a kiváló vaisnava tanítóval. A Beatles tagok körül ő került legjobban a hatása alá. Harrison így emlékezett vissza az első találkozásra: Mintha egy láthatatlan ajtó nyílt volna meg a tudatom mélyén, talán az egyik régebbi életemből.

„Tetszett Prabhupáda alázatossága. Mindig is szerettem alázatosságát és egyszerűségét. (…) Annak ellenére, hogy hetvenkilenc éves volt, nagyon kevés alvás nélkül gyakorlatilag egész nap és éjjel dolgozott… ő volt a legnagyobb szanszkrit tudós és szent… Tökéletes példája volt mindannak, amit hirdetett.”

Prabhupáda is nagyra értékelte őt. 1977-ben, mielőtt elhagyta ezt a világot, lehúzta a jobb kezén levő gyűrűt, és azt mondta a körülötte álló tanítványainak: Ezt adjátok George-nak.

1969. január 30-án volt a Beatles utolsó közös fellépése, egy ingyenes koncert. George Harrison szólókarrierje tovább növelte világhírnevét. Annak ellenére, hogy ő nem vágyott erre.

„Én magam akarok lenni. Szeretném megtalálni Istent. Nem érdekelnek az anyagi dolgok, a világ, a hírnév, az igazi cél felé megyek. És remélem, nem aggódsz értem, anya”

– írta huszonnégy évesen édesanyjának.
Harrison 2001. november 29-én távozott. A hindu szokásoknak megfelelően hamvainak egy részét a Gangeszbe szórták.
 

Kapcsolódó cikkek:

• A The Smiths sokkoló igazsága

• Egy valódi világpolgár Magyarországon – Szvámí B.A. Paramadvaiti

• Meghalt B.B. King - pontosan úgy, ahogyan szerette volna

Madách Imre remekműve, Az ember tragédiája a lélekvándorlásról is szól. Az ember törekvései, sikerei és kudarcai a történelem színpadán. A költő-filozófus csodálatos alkotásában a művészi ihlet és a bölcselet hatásosan fonódik össze. Ádám bukásai a sikert vetítik előre, mert egyre tudatosabb lesz, nem pedig a pillanat foglya. Így megváltozik a cél, és az ideiglenesből az örökkévalóság felé lép.

Madách rendkívül tájékozott volt kora világirodalmában. Életrajzírói feljegyezték, hogy 1841 májusában, amikor betegsége ágyhoz kötötte, csak néhány könyvet olvasott. A Biblia történeteit hasonlította össze az ősi India irodalmi és filozófiai alkotásaival. Kétségtelen, hogy találkozott a lélekvándorlás tanával. Biztos, hogy megihlette a hindu filozófia egyszerű magyarázata: addig kell új testben, új lehetőségek között megszületni, amíg az egyén el nem éri a tökéletességet. 

Az ember tragédiája röviden

195 éve, jan. 21-én született Madách Imre. Világirodalmi rangú remekműve, Az ember tragédiája a valódi önmagát kereső emberről szól. Jó és rossz, szellemi és anyagi kincs, lélek és test kettőssége a mű gerince. 

A Tragédia gazdag gondolatisága két mondatban így foglalható össze: Az Ember magában hordja lelki örökségét, ezért egy eszményi életre vágyik. Végighaladva az emberiség történelmén újabb és újabb célokat tűz ki. 

Madách: Az ember tragédiája spirituális tanítása

Ádám 2. színben felhangzó kezdő szavai jól kifejezik az Ember zavartságának okát: „Én vagyok a föld istene” – mondja a büszke, porszemnyi emberke. Át is élheti a tiszavirág életű földi hatalmat és dicsőséget. Ehhez társul a másik hajtóerő: „Ez az enyém” – Ádám 3. színben elhangzó első mondata. Máris megvan a két legfőbb mozgatórugó: a hamis énkép és a birtoklási vágy. Csodálatos a Tragédia felépítése. Rögtön ezután, az egyiptomi színben Ádám a hatalom tetőfokán már így sóhajt fel: „Űrt érzek, mondhatatlan űrt.”

A konstantinápolyi színben Ádám még kesereg eszméi bukása felett, de Keplerként már a kiábrándult ember egykedvűségével szemléli a kort, melyben él. Fejlődésének egy újabb és rendkívül fontos állomása Párizs. Danton szerepében felismeri: minden emberben ott van az „isteni szikra”, akár győz, akár elbukik. Miért is kellene oly nagy fontosságot tulajdonítani valaminek, ami csak egy nagy színjáték különféle felvonásaiban nyilvánul meg. Melyben az „isteni szikra” hol vesztest, hol győztest játszik, s mindegyikben lehet igaza, miként tévedhet is. Ádám felismeri, hogy a különféle jelmezek alatt a lélek az egyedüli állandó:

„Vak, aki Isten szikráját nem érti,
Ha vérrel és sárral volt is befedve.”

Ezt követő vándorlásai csupán az anyagi világból való kiábrándulását fokozzák. Látja, miként tör előre a modern kor, lassan megsemmisítve mindazt, amiért korábban még lelkesedni tudott. Az elgépiesedett, érzelem nélküli világban nincs helye az egyéniségnek, a tömegtermelés világában a művészi alaposságnak. A haza, a család fogalma megszűnt. A természet pusztítása falanszterbe kényszerítette az embert. 

Ádám ebből a gépi világból egyéniség megsemmisítése révén akar kitörni. Ez a modern ember zsákutcája, aki nem találja élete értelmét, és a nihilt választaná. Mivel a lélek örök, az ember küldetése nem érhet véget a „semmiben” való felolvadással. Ádám a létezés miértjét keresi. Visszajut a Földre, de az eszkimó jelenet embereinél a lelket teljesen befedte az anyag. Ez is teljesen megegyezik a hindu filozófia ciklikus korszakaival, mely a vaskor végét hasonlóan mutatja be.

Amikor látszólag minden elveszett, Ádám hirtelen választ kap arra, amit mindaddig hiába kutatott. Megérti: neki magának kell teljes erejével küzdenie, önmagán belül, önmagát formálva. Az emberiségért tett szolgálat itt kezdődik – a külső körülmények csak díszletek. A tökéletesség elérését a mindig új és új esély biztosítja. Így érthető meg a lélekvándorolás, mely nem büntetés, hanem a lehetőségek sorozata. 

Amikor Ádám fölteszi a kérdést: „E szűk határú lét-e mindenem?”, akkor az eljövendő nemzedékek érdekében is beszél. Az emberi faj átélt történelme csak arról győzte meg, hogy kell lennie valami anyagi kötelékektől mentes, és ezért örök célnak is, amit nem korlátoz a múló idő vagy a korízlés. 

Éva a női energia anyagi és transzcendens vetülete

Éva a maga különös módján küzd Ádám mellett. Hol elérhetetlen eszmény, hol csak nemiségével csábító lény, üres fejű egoista vagy inspiráló társ, menedéket, vigaszt adó hitves. Kettejük kapcsolata a magánélet szerepeit, a társ, barát, feleség, szerető és anya viszonyt mutatja be. 

A nő kihasználása, a női test tárgyiasítása, szex tárggyá degradálása a XX. században gyorsult fel. Megfigyelhetjük, Madách milyen tökéletesen méri fel a női lét anyagi és lelki karakterét. A Tragédia is két pólus között ábrázolja Évát: 

4. szín, Ádám:

„Óh, nő, mi szűk, mi gyarló látköröd.
S a büszke férfit épp ez vonzza hozzád.

Te csak virág légy, drága csecsebecs,
Haszontalan, de szép, s ez érdeme.”

11. szín. Éva:
„Mit állsz, tátongó mélység, lábaimnál!
Ne hidd, hogy éjed engem elriaszt:
A por hull csak belé, e föld szülötte,
Én glóriával átallépem azt.”

 
Lucifer az illúzió szerepében

Ha az ember figyelmesen olvassa Az ember tragédiáját, Lucifert okosnak, cinikusnak látja. Feladata, hogy ideiglenes anyagi értékekkel elterelje Ádám figyelmét. Így Ádám nem veszi észre, hogy nem szabad, nem ő irányítja sorsát. Vágyik valamire, de amikor megkapja, azonosulnia kell annak a szerepnek minden nehézségével.

„Előre csak önhitten utadon,
Hidd, hogy te mégy, ha a sors árja von.”
(Lucifer, 3. szín)

Lucifer tisztában van a dolgok ideiglenes voltával, és a földi érzéki élet sem vonzza, mert tudja:

„Csak ember műve csillog és zörög,
melynek határa egy arasznyi lét.”

A gőg és hatalomvágy azonban megakadályozza abban, hogy tiszta lélekként éljen. Ő is az isteni rend kis részecskéje csupán, sajátos szerepe, hogy bűvkörébe vonja az embert. Lucifer a nagyhatalmú látszat. Abban a pillanatban, mihelyt a sok csalódás végre valódi kérdésekre készteti Ádámot, elveszik a varázslat. Lucifer, az illúzió valójában gondolkodni tanítja az embert. Így Ádám a saját példáján okulva tudja kijavítani téves világképét.

A Tragédia fő gondolatisága más művekben

Az ember tragédiája már 14 nyelven megjelent, a világ több színházában is repertoárdarab. Messze kimagaslik a hasonló témájú művek közül. A romantika korának több irodalmi alkotása is az isteni rend és a tagadás alapötletére épült. 

Byron Káinja az anyagi lét kötöttségeivel viaskodik, tudásszomját kihasználva akarja őt a Sátán a Teremtő ellen fordítani. A francia Lessing hőse Cédar, a bukott angyal. Anyagi vágya, a földi szerelem miatt hagyja el az eget, majd a földi lét minden szenvedését megtapasztalva máglyára lép, hogy visszatérhessen az égbe. De még kilencszer meg kell születnie, s megtisztulnia, hogy Isten elé léphessen. Goethe Faustja a tökéletes boldogság pillanatát keresi, azt a percet, mely tisztán megmarad, s nem követi csömör. 

Arany János és Jelenits István véleménye 

Madách kérésére nem kisebb géniusz csiszolgatta a szöveget, mint Arany János. 1861. november 5-i levelében ezt írta Madách Imrének:

„A mű alapeszmében, kompozícióban, mindenben, ami lényeges, eredeti, merész, költői.”

„Bizonyos szempontból Az ember tragédiája elébe ment a korának. Nem egy új nyelvet vagy írásmódot felfedezve, hanem úgy, hogy becsülettel igyekezett feltárni az emberi lélek bolyongását.” – Jelenits István

Zárószó

Schiller szerint a „világtörténelem a világítélet”, vagyis az ember minden cselekedete vonzza a következményeket. Különféle díszletek között, különféle szerepekben kénytelen megjelenni, amíg fel nem ismeri, hogy ő egyedi kincs, lelki lény. Az ember tragédiája ezért nem tragikus – inkább felemelő távlatokat ad. A döntés joga mindig is sajátunk, az egyénen múlik, akar-e élni vele vagy sem. 

„Az egyén szabad
Érvényre hozni mind, mi benne van.
Csak egy parancs kötvén le: szeretet.” (15. szín)

E küzdés mellett csak egyetlen biztos pont van, a madáchi zárószó. Bízva bízni, hogy önmagunkkal vívott harcunkban nem vagyunk magunkra hagyva. Madách remekműve ezt olyan tökéletesen bemutatja, hogy szinte minden sora szállóige lehetne.

Kapcsolódó cikkek

• A lélekvándorlás, mint játék

• Reinkarnáció a nagyvilágban

• Arany János születésének 200. évfordulóján 

Arany János európai kultúrájú személyiség, és egyben a magyar nyelv egyik legcsodálatosabb varázslója volt. Melankolikus lélek, mint minden befelé forduló, önmagával is viaskodó ember. Öregkori rezignációja mégsem fáradt beletörődéssé, hanem szelíd bölcsességgé alakult.

Honnan és hová? című verse az élet legfontosabb kérdését teszi fel. Ha megvan a cél, minden más annak alárendeltjévé válik. Vajon ma tisztán látjuk életünk végcélját? Arany e versben nemcsak a materializmus ellen szólal fel csodálatos költői formában, de még a lélekvándorlást is megemlíti. Tisztelegjünk hazánk e nagy fia előtt!

ARANY JÁNOS: Honnan és hová?

   Mily rövid az élet!… 
Mint hullócsillag futása, 
Mely földünk körébe jutva, 
Lángra gyúl, és tűz-barázdát 
Írva elszalad, gyorsabban, 
Mint egyet pillantanál. 
Útja honnan jött? hová visz?… 
Míg sötét volt, s ujra az lesz, 
A világ-ür végtelenjén 
Hol bolyongott? és hová fog?… 
Ki tudná megmondani! 
   Míg tündöklött, addig élt.

   S honnan jössz te, lélek… 
Mely csak e föld gőz-körében 
Vetve lángot, addig fénylel, 
Amig éppen áthaladsz; 
Bölcsőd és sirod homály. 
Akkor lobbanál-e föl csak 
Az állatban, s véle múlsz el?… 
Vagy jövél a végtelenből 
Ismeretlen, hosszu pályán, 
S visszatérsz azon megint?… 
Oh, ha nem volt, és ha nincs 
E parányi csillogáson 
Innen és túl folytatás: 
   Mily rövid az élet! –

   Megfelelsz te, lélek. 
Volt idő, mikor tagadták 
A futamló csillagot: 
Semmi az, csak földi pára, 
Lobban, és fut, és el-ég. 
Most a szellemet tagadják: 
Semmi az, csupán anyag, 
Agyvelő, vér és ideg 
Összhatása, mely azonnal 
Véget ér, ha szétbomol 
Agyvelő, vér és ideg. 
Az anyag a halhatatlan: 
Fűben-fában újra éled, 
Összetársul, meg elszéled 
Mindörökké, szakadatlan; 
Hanem e feltámadást 
A szellem nem éri meg: 
Ez üres hang, nincs sehol, 
Puszta réme ferde agynak, 
Mílyet századok ránk hagynak – 
   S csak zavarja a tudást.
   Oh, ti, akik jobb felemnek 
Már e földön mély sírt ástok: 
Oly bizonyos hát tudástok, 
Hogy helye sincs védelemnek? 
Nem mond ellen az a szellem; 
Mely kutat, hogy támaszt leljen 
Megtagadni önmagát? 
S nem rettegné, ha meglelte 
– Mit tudása így teremte – 
Azt az örök éjszakát?… 
Ah, jobb volna kissé várni, 
Nehogy úgy találjon járni 
Az a híres tudomány, 
Mint ama gyors fénnyel jára, 
Mit csillagnak vélt a golyhó, 
Ő azt mondá: csak gyúlt pára: 
S ím, ma áll, hogy égi bolygó – 
   Mi lehet még ezután?

   Ami annyi szívbe oltva 
Élt világ kezdete olta; 
Mit remélt a hindu, párz; 
Amért lángolt annyi oltár, 
Zengett Szíonon a zsoltár: 
Hogy nem addig tart az élet 
Míg alant a testbe' jársz; 
Hanem egykor újra éled, 
S költözzék bár fűbe, fába 
Vagy keresztül állaton: 
Lesz idő, hogy visszatérhet 
Régi nemes alakjába, 
Megtisztúlva, szabadon; 
Vagy a „boldogok szigetjén”, 
Mint hivé a boldog hellén, 
Vagy az üdvezűltek helyén, 
Mint reméli keresztyény, 
Lesz dicsőbb folytatása: 
Én ezt meg nem tagadom. –

   Mit hisz a tudós? ő lássa, 
Földi pályám' ami nézi: 
Annak immár vége lesz, 
Vissza senki nem idézi; – 
   S rövid foglalatja ez:

Mély homályban, éjfél tájban, 
Kis fény is ha nagynak tetszik, 
Hogy a föld körén bolyongtam: 
Egy barázdát én is vontam. 
Az emberek ráveték 
Pillantásukat egy percig, – 
S egy tudós tán megfigyelt 
És lapjára, sok száz jelhez 
– Ahogy csillagfutást felvesz – 
Könnyed, vékony karcolással 
Rólam is tőn némi jelt, 
Mire reggel ő sem ismer; 
S összevéti annyi mással 
A jövendő nemzedék, 
Mely se kérdi tán, se tudja, 
Nem is igen lesz rá gondja: 
Hogy itt éltem, s a tömegben 
   Én is lantot pengeték.

1877. júl. 14.

Kapcsolódó cikkek

• Legnagyobb gyógyszeripari ág az irodalom

• Reinkarnáció a nagyvilágban

• A kimondott szó és a leírt betű hatalma

• Világraszóló könyvfesztivál Indiában

A "Ki vagyok én?" örök kérdés, melyet jó esetben minden tizenéves feltesz magának, s vannak, akik halálukig keresik rá a választ, mert az már nehezebbnek tűnik. >> Tovább az önvaló megismerésére
 

Ki vagyok én? [Leveles Zoltán videója 18 perc]

Ezen a YouTuve videón Leveles Zoltán hindu tanító spirituális előadása nézhető meg az önvalóról.

Kapcsolódó cikkek

• Reinkarnáció a nagyvilágban

• A reinkarnáció definíciója Balzac szerint

• A kimondott szó és a leírt betű hatalma

• Az európai kultúra 

• Másság és tolerancia Indiából nézve

Egy közeli halálesest vagy nagy trauma mindenkiben felszínre hozza a kérdést: mi történik az emberrel a halál után? A hindu filozófia szerint a halál márpedig nem létezik! E bölcselet szerint az ember az örökkévalóságra fókuszál, vagyis a tökéletességre törekszik. Egy emberöltő is kevés erre? Még egy jó hír: mindig van újrakezdés, a lehetőségek végtelen tárháza. Ez a reinkarnáció értelme. A halottak napja általános kegyeleti ünnep. Az ember tisztelettel emlékezik elhunyt szeretteire, ezzel is ápolva a család és a barátság fontosságát. De milyen igaza volt Mark Twainnek, aki nem a halált, az életet, és annak minőségét emelte ki.

„A két legfontosabb nap az életedben: a nap amikor megszületsz, és a nap, amikor megtudod, miért.”

Kellár Márta írása

A reinkarnáció jelentése

Miután szembesült az ember azzal, hogy a halál az egyetlen biztos dolog az életben, mindig kereste annak értelmét. De mindaddig, amíg nem tudjuk, kik is vagyunk valójában, nincs pontos válasz. Ha csak testnek tekintem magam, akkor sokszor értelmetlen, sőt igazságtalan küszködéssel, esetleg feldolgozhatatlan fájdalommal szembesülök, ha léleknek, akkor logikus magyarázattal. Életünket behatárolják kézzel fogható tapasztalataink, melyek a jövőt nem képesek érzékelni, de értelmünk kíváncsian kutatná, mi lesz a halál után.

A reinkarnáció gondolatát elvethetjük, kinevethetjük, ettől függetlenül egyre több ember ismeri meg, s ami korábban még tiltott olvasmány volt, ma már magyar nyelven is könyvtárnyi irodalommal rendelkezik. Olyan szélsőséges formában is jelen van, mint egy 2007-es kínai kormányrendelet. Kína hivatalos közleményt adott ki, melyben „intézményesíteni akarta a reinkarnáció folyamatát”. Megtiltotta a tibeti buddhista szerzeteseknek, hogy a kínai kormány engedélye nélkül újjászülessenek!

Földi dolgoknál több, amit egy ember élete során magáénak mondhat. Legenda szól Nagy Sándor haláláról, aki megparancsolta, hogy holttestét majd égnek fordított tenyérrel ravatalozzák fel, hadd lássa mindenki: még a világhódító is üres kézzel távozik. A reinkarnáció elve szerint azzal gazdálkodunk, amit jelen életünkben összegyűjtöttünk, az a tudatállapot, azok a célok visznek majd tovább.

Erényei alapján választ a Lélek
finom vagy durva formát magának,
és tettének, lelkének erényei
lesznek majd okává újabb kötésnek. (Svétásvatara upanisad 5.12. Takács László fordítása)

Előző élet

 Az ember szívesen eljátszik a gondolattal: Vajon mi lehettem korábban? Az előző élet gondolata felemelő. A folytonosságot, a végtelen lehetőségeket biztosítja, ugyanakkor a felelősségvállalást is rendkívül megnöveli. Ha az ember megérti, hogy újra meg kell születnie, akkor fokozottabban vigyáz környezetére, a természet kincseire is. Nem teszi tönkre, nem rombolja le otthonát, amibe újra be kell lépnie.

Az előző élet, mint téma rendkívül jó szenzációhajhászásra és üzleti szempontból is előnyös. Éppen ezért óvatosan kell közeledni a témához. Megvan a maga a varázsa, a reményekkel teli ígéret, hogy a következő életükben újabb esélyünk lesz beteljesíteni céljainkat. Betty Stafford, a Kaliforniai Állami Egyetem professzora szerint ez „az univerzum irgalmas árnyalata, nagy előrelépést jelent az örök pokol tanításához képest”. Sir William Jones, angol tudós közel két évszázaddal ezelőtt szintén ezt a vonást emelte ki:

,,Nem vagyok hindu, de a következő állapotra (reinkarnáció) vonatkozó hindu tanokat összehasonlíthatatlanul ésszerűbbnek, jámborabbnak tartom, melyek inkább elrettentik az embereket a bűntől, mint a végtelen bűnhődésről való ijesztő leírások.”

A reinkarnáció bizonyítékai

Dr. Ian Stevenson, a Virginiai Egyetem Pszichiátriai Tanszékének professzora volt, nemzetközileg elismert orvos, aki negyven évig végezte reinkarnációval kapcsolatos kutatásait. Több ezer esetet vizsgált meg szerte a világon, azokat kereste fel, akik azt állították, hogy emlékeznek előző életeikre. Elsősorban gyermekeket, mert ők 2-4 évesen tisztábban felidézik, és még nem befolyásolja őket a felnőttek véleménye. A sokszor igen pontos és részletes beszámoló alapján felkereste az elhunyt személyek rokonait, és számtalan esetben bizonyítottnak találta a gyermekek emlékeit. Dr. Stevenson semmilyen vallást nem képviselt, tudományos igényű szakmai munkákat adott közre.

Dr. Jim Tucker az egyetem orvos-igazgatója folytatta Stevenson munkáját. Beszélt arról, hogy a tudatosság nem lehet az agy mellékterméke, hanem egy különálló egység, amely hatást gyakorol az agyra. A tv analógiáját hozta fel példának. A tévékészülék szükséges a sugárzott jel dekódolására, de maga nem hoz létre jelet. Hasonló módon, az agy szükséges eszköz, de nem a tudatosság forrása.

Két doktori címe és egy orvosi diplomája van dr. Raymond Moodynak, a halálközeli élmények nemzetközi szinten is leghíresebb kutatójának. A leglényegesebb tapasztalata, amit a pácienseitől hallott egyrészt, hogy halál pillanatában másképp kezdték látni önmagukat és környezetüket, és tudatuk nem kötődött a testhez. Kihangsúlyozta, hogy a „tudat” szón nem az agy értendő. Másrészt, megszűnt a félelmük, meggyőzte őket az átélt élmény. Számukra már nem létezett a halál, csupán egy átmenet valami más felé. Moody elnyerte a Világ Humanitárius díját. Szerinte a reinkarnáció sokkal bonyolultabb folyamat, mint azt elképzeljük, de ismereteink még nem érték el azt a pontot, ahol tudományos kérdéseket lehetne megfogalmazni. Mindezt nagyon megfontolandó gondolattal egészítette ki:

„...bosszant, hogy mindig a tudományos bizonyítékokat helyezik előtérbe, mintha a tudomány lenne az Igazsághoz vezető egyetlen út.”

A déjà vu-t szakkifejezésként Émile Boirac vezette be egy 1876-ban megjelent könyvében. A francia szó jelentése: „már láttam”. Olyan élményre utal, ami rengeteg emberrel megtörténik. Az egy adott szituáció ismerősként való átélése, amikor az ember úgy érzi, valahol, valamikor már megtapasztalta. Nem fizikális látásról van szó, hanem élményről. A leedsi egyetem emlékezetkutató csoportja beszámolt egy vak emberről is, aki szintén átélte a déjà vu-t a halláson, szagláson és tapintáson keresztül. 
A reinkarnáció bizonyítékai persze nem mindenki számára elfogadhatóak. Nem baj. Az iskolában sem mindent az első osztályban tanulunk meg.

Lélekvándorlás történetek

Ma már számtalan egyetemi tanulmány, könyv, videó jelenik meg ebben a témában. Mindig voltak olyanok, akik emlékeikben előző életükről őriztek benyomásokat, de ha elmondták jó eséllyel bolondok házába kerültek. Cesare Lombroso olasz kriminológus, orvos 1864-ben beszámol egy különös félőrült mániákusról, aki azt állította, hogy részt vett az előző évek háborúiban, és látta I. Károly, angol király kivégzését. Ez a „rögeszmés” ember John Clare volt, akit ma a 19. sz. egyik kiemelkedőbb angol költőjének tartanak.

Az egyik leghíresebb lélekvándorlás történet 2000-ben került nyilvánosságra, azóta bejárta a világot. Louisianában egy keresztény házaspár kisfia imádta a játék repülőgépeket. Második születésnapja után szörnyű rémálmok kezdték gyötörni, sikoltozott: Corsair, Corsair elég a tűzben. A szó, amit ismételt egy vadászrepülőgép típus volt a II. világháború alatt. A szülök állították, hogy a kisfiú csak meséket nézett, soha nem hallhatta ezt a nevet. Először megijedtek, és nem tudtak mit kezdeni a helyzettel, amikor gyermekük kijelentette, hogy előző életében is Jamesnek hívták, és ő volt a pilóta. Úgy beszélt a repülőgép szerkezetéről, mint egy hadmérnök, ami egészen kizárt egy 2 éves fiúcska részéről. Gondolkodás nélkül válaszolt a feltett kérdésekre, állította, hogy Iwo Jimánál lelőtték azok, akiknek a gépén nagy vörös nap volt, és emlegetett egy Natoma nevű hajót. Az apa szkeptikus volt, de utánajárt a dolognak. Kiderült, hogy a második világháború idején valóban volt egy repülőgép-hordozó amerikai hadihajó, a Natoma Bay. Nyomozni kezdtek a szolgálatban elhunytak után. Így találtak rá a pilótára, James R. Houstonra, aki 1945-ben, az Iwo Jima-i csatában vesztette életét, valóban a japánok lőtték le. Pontosan úgy, ahogy a kisfiú leírta: a gép felrobbant, kigyulladt, és belezuhant az óceánba.

Glasgow-ban Cameron Macaulex szintén kétévesen kezdte mondogatni, hogy ő valójában egy Barra nevű szigetről származik. Ez a hely Skócia nyugati partjánál található. Egy fehér házról, egy foltos kutyáról beszélt és az előző életbeli édesapjáról, Shana Robertsonról, aki autóbalesetben halt meg. A szülők segítségét kértek. 2006-ban, dr. Tucker vizsgálta az ügyet, s együtt elvitték Barra szigetére a kicsit. Megtalálták a házat, melynek tulajdonosa Robertsons volt, és a régi autót, ahogy Cameron emlékezett. Találkoztak a család egyetlen élő tagjával. A már idős hölgy, Gillie Robertson régi családi fotóalbumot mutatott – az egyik képen kisfiú játszott fekete-fehér kutyájával…

A ritka történetről dokumentumfilm készült, ami magyar fordításban is hallható.

Összegzés

1599-ben VIII. Kelemen pápa Giordano Brunot máglyára küldte, mert nem vonta vissza tanait, köztük a lélekvándorlásba vetett hitét sem tagadta meg. Egy piackutató cég felmérés szerint ma a túlnyomórészt keresztény Olaszországban a lakosság 25%-a hisz a reinkarnációban, 20%-a pedig a karmában. Az amerikaiak 24 százaléka, több mint 75 millió ember. Igaza lesz Schopenhauernek, aki azt mondta:

„...az indiai bölcsesség visszaáramlik Európába, és alapvető változást fog hozni tudásunk s gondolkodásunk egészében.”

De egy kicsit helyesbítsünk: bár a forrás India, nem kizárólag India bölcsessége. Az ókori kultúráktól az amerikai transzcendentalistákig, minden korban jelen volt. Olyan nevek fémjelzik, mint Püthagorasz, Platón, Tolsztoj gróf, Balzac, Albert Schweitzer stb.

A reinkarnáció azon alapszik, hogy a tudatos én és a test külön dolog. Filozofikus és irodalmi megfogalmazása egyforma „Miként az ember leveti elnyűtt ruháit, és újakat ölt magára, úgy adja fel a lélek is az öreg és hasznavehetetlen testeket, hogy újakat fogadjon el helyükbe.” (Bhagavad-gítá 2.22.) A magyar irodalom kiemelkedő alakja, Gárdonyi Géza ismerte a Védák tanítását, és hitt a lélekvándorlásban. Ő így ír:

„…az ember nem test, hanem lélek: a test csak ruha; ha elszakad, újat osztanak a világ-magazinból.”

Kapcsolódó cikkek

• A lélekvándorlás, mint játék

• Az európai kultúra bölcsője

• Hamlet, Buddha és a Biblia tanácsai a boldogsághoz

A kórház a legutolsó hely, ahová kívánkozik az ember. Remélhetőleg másként vannak ezzel az orvosok. És remélhetőleg Indiában is. Húsz év Indiába utazgatás után magam is megfordultam jó néhányszor indiai kórházakban. Természetesen nem jó kedvemben, még csak nem is kíváncsiságból. Szerencsére általában nem magam miatt. Most legutóbb egy kolostor 80 éves szerzetesét kísértem, azaz vittem egy vidéki kisváros állami kórházába. Ezt a kórházi élményemet szeretném most megosztani.

Leveles Zoltán indiai útinaplója

Nagyjából egy tucat indiai kórházban jártam az évek során. Volt már lábtörés, szívkatéterezés, Dengue-láz, különféle ízületi sérülés, mankóvásárlás, végelgyengülésnek tűnő gyengélkedéssel járó gyomorrontás. Viszont meg kell jegyeznem, soha sem fordult elő indiai környezetemben hepatitis a-b, kolera, fertőző agyhártyagyulladás, malária vagy hasonló súlyosabb betegség, melyektől leginkább tart az Indiába utazó.

Jártam olyan luxuskórházakban is, ahol a beteg ebédje előtt megkérdezték, hogy mit kér. Félve válaszolta, hogy vegetáriánus menüt. Magyarországon felesleges nyűgként  tekintenek az emberre, ha a kórházban vegetáriánus menüt kér. Tisztelet a kivételnek, van elég baja annak a szegény nővérnek, s most még ezzel a vegás beteggel is külön kellene foglalkoznia. Aztán a menü egy szelet teszkós kenyér cukrozott teával. Ennyi. Ja, hogy a szalámit nem kéri? Bocsi. Azaz, hogy más nincs. Nem enni jár a beteg a kórházba. Nos, abban az indiai luxuskórházban azt válaszolta a nővér, hogy oké, vegetáriánus menü, de olasz, mexikói, kínai vagy indiai legyen? Mivel akkor az a beteg éppen én voltam, így az olaszra esett a választásom. Olyan finom volt, hogy olasz étteremben sem ettem még olyan finomat. A tisztaság pedig olyan színvonalú volt, hogy szó szerint a földről is lehetet volna enni. Mondjuk, a földön evés Indiában nem azt jelenti, mint Magyarországon. Itt bárhol képesek a földről enni. Szó szerint bárhol. Egyébként a költségeket az utasbiztosítás állta. Nem vagyok biztosítási ügynök, de meg kell jegyeznem, hogy az utasbiztosítások nagyon jól működnek Indiában és mindig nagyon készségesek a magyar ügyintézők.

Mint említettem, egy idős szerzetessel kellett kórházba mennünk. Olyan erős csípőfájdalommal küzdött már hónapok óta, hogy bottal is alig tudott járni. Hogy korábban miért nem volt orvosnál, arra csak azt válaszolta, hogy nem jutott eszébe. Mint egy gyermekkel, közöltem vele, hogy holnap elmegyünk a kórházba megnézetni a csípőjét. Ő pedig, mint egy gyermek, csak annyit válaszolt, hogy „jó”. Luxuskórház és utasbiztosítás híján a közeli állami kórházba mentünk. A "közeli" Indiában azt jelenti, hogy maximum két óra alatt ott van az ember. Luxuskórház csak a legnagyobb városokban van.

Faluhelyen, ahol a kolostor állt, nyilván nincs kórház. Először is át kellett kelnünk csónakkal a Gangeszen. A túloldalon pedig fogtunk egy autós riksát, mely elvitt bennünket a közeli kisvárosba. Először magánrendelővel próbálkoztam. Mégiscsak jobb lehet egy állami kórháznál, gondoltam. Belépve a váróterembe, azonnal sarkon fordultam.  Akkora sorban állás volt, hogy ránézésre, másnapra sem kerültünk volna sorra.

Irány a helység kórháza. Azért néha kell a furfang. Gyorsan befutottam, és pánikszerűen a Sürgősségi Betegellátó Osztályt kerestem. A folyosón majdnem felbotlottam egy ott parkoló motorba. Hoppá, jó helyen vagyunk. Ettől a motortól egyből jó kedvem lett, és a megjátszott pánikhangulatomat egy letörölhetetlen mosoly rontotta el. Mindegy, kötöttem az ebet a karóhoz. Kértem egy tolószéket, hogy betolhassam a kórház utcai kapujában ücsörgő beteget. Sajnos az egyetlen tolókocsi kereke kitört. Pedig egy korábbi útitársam nagyon élvezte a tolószékezést. Lábtörés gyanújával vittük egy himalájai kórházba. A lábtörésgyanúról megfeledkezett beteg végig csak arról beszélt, hogy te, Zoli, mekkora élmény, ez hihetetlen, s nem lehetett vele kikapcsoltatni a videó kameráját. Szép kis látvány lehettünk. Egyik tologatja a másikat, az meg operatőrködik a várakozó, és frissen érkező betegek között. Mondjuk, van is mit nézni. Meg látni is.

Nagy sokára bebicegtünk a beteggel. Betegtoló ággyal azért mégsem tolhattam volna be. A sürgősségi osztály igazából a pici kórház aulája volt. A mentősök is oda tolták be a betegeket. Volt, akit ájulva, volt akit motorbalesetből. Hamar megértettem, hogy legjobb, amit tehetek, ha visszább fogom magam. Oké, hogy nem akartam sokat várakoztatni az idős szerzetest, de azért csak be kell engedni a valóban sürgős eseteket.

Olyan volt az a kórház, hogy minden a feje tetején állt. A röntgenasztalnak nekitámasztva egy bicikli, a folyosó földjén ücsörgők között parkoló motor, mandala és virágfüzér a röntgengépen, civil ruhás orvosok, törökülésben ücsörgő család a beteg ágyán és hasonlók.

Mivel azt tanultam, hogy nagy melegben sokat kell inni, hát nem sokat kellett várni, hogy mellékhelyiség után kezdjek kutatni. Hamar kiderült, hogy a kórházban egyetlen mellékhelyiség van. Azt használják a járóbetegek a hozzátartózóikkal együtt, és a benn fekvők is. Így történt, hogy végigsétáltam a kórtermek között. A földszinti  három kórteremben a férfiak, az emeleten a nők.

Első benyomásra, még ennyi idő után is nyugati aggyal arra gondoltam, hogy itt bizony az is meghal, aki egészséges. Azonnal megfogadtam magamnak, hogy igyekszem még egészségesebben élni, csak be ne kerüljek a betegek közé.

Aztán az ügyeletes orvos ott, az aulában, mindenki előtt megvizsgálta a szerzetest. Röntgenre és vérvételre küldte. Rendkívül kedves volt az orvos. Valóban jóleső érzés. A beteg gyógyulásának legalább a felét jelenti az orvos kedvessége.

Aztán, ahogy ide-oda járkáltunk, hol a röntgen, hol a vérvétel, hol az ügyeletes orvos között, kezdtem megszokni. Minden átfordult. Láttam, ahogyan az orvosok törődnek a beteggel, láttam, hogy a betegek elégedettek, és láttam, ahogy gyógyulnak. Tipikus India. A nyugati szemmel látott indiai káosz végül belső békéhez vezet. Ki érti ezt? Nincs káosz. Rend van. 

Végül is a gyógyulás nem igazán a környezeten múlik. Egy korábbi falusi indiai orvos szavai csengenek a fülemben. Az orvosi ellátás után (infúzió, injekció, tabletták), nekiszegeztem a kérdést: „most már akkor ugye meggyógyul a magyar barátom, aki már egy hete nem kelt fel az ágyból, hacsak nem a mellékhelyiségbe kellett futnia”. Nagy bölcsességgel így válaszolt: „A beteg gyógyulása nem rajtam múlik.” és mutatóujjával az ég felé mutatott, mint a kalkuttai Teréz anya, amikor megkapta a Nobel-békedíjat.

Első hallásra nem szép dolog orvostól ilyet hallani. Pedig teljesen így van, ahogyan az indiai orvos is mondta. És azt hiszem, végső soron ezzel minden orvos egyetérthet. Persze nem a hanyag és balfék orvosokat szeretném védeni. Az orvosi műhiba és gondatlanság egészen más kategória. A gyógyulás egy misztikus folyamat, amiben az orvos a médium. A gyógyulás folyamatát a karma törvényének energiája irányítja, s meg kell értenünk, hogy nem az orvosé a főszerep. A védikus tanítások szerint, Földi pályafutásunkat előző életeinkben és jelenlegi életünkben elkövetett tetteink által generált hatások, azaz a visszahatások határozzák meg. Nem teljesen előre meghatározott a sorsunk. A korábban önmagunknak okozott karma megadja az alaphangot, de az egyén bármikor változtathat sorsán. Akár pozitív, akár negatív irányba. Méghozzá jelenlegi tetteivel. A karma, vagyis a reinkarnáció törvényeinek béklyóiból való megszabadulás kulcsa a szerteágazó figyelem befelé fordítása, hogy valódi, lelki önvalónkat megtapasztalva lelki látásmódra tehessünk szert.

Kapcsolódó cikkek

• Menekültválság Indiából nézve

• A világ legidősebb maratonfutója 104 éves és vegetáriánus

• Hogyan főzzünk vízforralóval mennyei ételeket néhány perc alatt?​

• Történetek a spirituális indiai étkezésről

• Terrorveszély Indiából nézve

Balzac a  Seraphita című regényében költői módon fogalmazza meg az egyik legfontosabb filozófiai gondolatot, a lélekvándorlás fogalmát.
 

Balzacról minden tankönyv először azt jegyzi meg, hogy ő a francia realista regény legnagyobb alakja. Pedig magánélete inkább szürreális keretek közt folyt, a végletek között mozgott. Szülei nevelőintézetbe, majd egy szerzetesrend internátusába adták, azután jogot tanult. Később nagy lendülettel belekezdett egy-egy vállalkozásba, s ugyanolyan lendülettel bele is bukott, legyen az nyomda, fakereskedés, bányászat stb. A hírnév hamar rátalál, napi 16 órát dolgozik, elképesztő munkatempóját adósságai is fokozzák. Szereplőinek legfőbb mozgatórugója a vagyon, így rendkívül hiteles képet fest az egyre elmagányosodó, a pénz rabságában vergődő emberről.

 
Seraphita című regényének méltán híres soraival emlékezünk rá.
 
„Ki tudja, hányszor ölt hús-vér formát a mennyek örököse, mielőtt megérti a Lelki Világ értékeit? Egy egész élet jámborsága és erényessége kell ahhoz, hogy az előző élet bűneit jóvátegye az ember. A bensőnkben lassanként kibontakozó erény képezi azt a láthatatlan kapcsot, ami összefűzi létezéseinket – azokat az életeket, amikre csak a lélek emlékezhet, hiszen az anyag nem emlékezhet lelki élményére. Az emberi géniusz forrásának titka a múltnak a jelenig tartó, végeérhetetlen folytonossága.”