Mahátma Gandhi az indiai függetlenségi törekvések ikonikus alakja. Emellett ügyvéd, szabadságharcos, politikus, szent ember, közgazdász, az angol áruk bojkottjának szervezője és filozófus is. Népének Bapu, India atyja. 70 éve egy szélsőséges elveket valló nacionalista halálos merényletet kövtetett el Gandhi ellen. Január 30-a Indiában Mártírnap. 

ahimsza asram filozófia hinduizmus hírességek

Einstein ezt írta Mohandas Karamchand Gandhiról:

„Az eljövendő generációk aligha hiszik el, hogy egy ilyen ember, hús-vér formában valaha ezen a földön járt.” 

Mahátma Gandhi élete


Gandhinak az igazság (szatja) és az ahimszá (erőszakmentesség) volt a két vezérelve. Arra törekedett, hogy gondolatai, szavai és cselekedetei összhangban legyenek ezzel.

"Éreztem, hogy az erőszak nem jelenthet gyógyírt India bajaira, és civilizációja más és magasabb rendű fegyvert kíván az önvédelemre”

– írta a Hind szvarádzs, avagy az indiai önkormányzat című művében.

Mint politikus, nem kisebb tettet hajtott végre, mint azt, hogy az egész emberiséget megtanította az erőszak nélküliség fogalmára. Ehhez tartozott a vegetarianizmus alapelve is. Nemcsak vallása késztette erre, hanem az a hit, hogy az erkölcs nemcsak kulturális örökség.

Gandhi nemcsak a gyarmati uralomellen harcolt. Tudta, hogy Indiának vissza kell térnie nemes hagyományaihoz. Számára az angol uralom az angol mentalitást is jelentette, amit ma „a nyugati életforma negatív vonásai”-ként fordíthatunk le. A Mahátma tudta, hogy belső változás nélkül nincs megújulás.

Gandhi nem akarta, hogy az indiaiak a Nyugat életmódját utánozzák, úgy látta: a nyugati életmód alapja egy másfajta dharma. Vagyis nem tetszett neki a modern kereskedelmi civilizáció, mai szóval a fogyasztói társadalom.

Látta, hogy ez inspirálja az anyagi vágyak folyamatosan bővülő áradatát. Úgy vélte, ez nem segíti az ember morális fejlődését. Szinte a jövőbe látott. Hiszen a mértéktelen fogyasztás megöli a nemes, egyszerű, de erkölcsileg fejlett életmódot, és mindent, ami ezzel jár.

Szavai segítséget adnak mindazoknak, akik harcolnak a faji megkülönböztetés, az elnyomás, a háborúk, a nukleáris energia, a környezet pusztítása vagy a szabadság- és az emberi-jogok hiánya ellen. Mindazok számára, akik egy jobb világért, egy jobb életminőségért küzdenek. 

Gandhi halála

1948 januárja a vége felé közeledett. Érezhető feszültség uralkodott mindenhol az ország felosztása miatt. Pakisztán levált az anyaországról. A hindu kommunisták Gandhit is hibáztatták, de a mohamedánok is kritizálták.

Gandhi New Delhiben tartózkodott. Esti imádkozása közben egy kezdetleges bombát dobtak a házra, de nem okozott kárt, és Gandhi nem akart semmilyen biztonsági ellenőrzést. 1948. január 30-án mintegy 500 ember gyűlt össze a Birla-ház előtt. Gandhi esti imára sietett. Indiai szokás szerint az emberek tiszteletük kifejezéseként elé járultak, hogy megérintsék a lábát. Gandhi összetett kézzel, mosolyogva üdvözölte őket. 

Hirtelen egy fiatalember furakodott elé. Üdvözölte Gandhit, majd elővett egy kis pisztolyt. Három lövést adott le, a golyók a mellkasán találták el Gandhit. A virágokkal tarkított pázsitra rogyott. Bevitték a házba, ahol fél órán belül meghalt. Utolsó szavai Istenhez szóltak: „Hé Ram” – Vagyis: Dicsőség Rámának, Istennek.

  
Mahátma Gandhi idézetek

Számtalan olyan idézetet ismerünk, melyek ma már szállóigék lettek. Olyan filozofikus tömörségű sorok, melyeket újra és újra érdemes végiggondolni. Nehéz válogatni közülük, mert sajnos ki kell hagyni jó néhányat. Az azonos témájúakat egy csoportba tettük. 

Álljon hát itt egy válogatás Mahátma Gandhi idézeteiből:

"Törekvésem nem szabad, hogy aláássa valaki más hitét, hiszen a célom, hogy a saját vallásának jobb követője legyen."

"Tisztelnünk kell más vallásokat is, mint amennyire a sajátunkat is tiszteljük. A merő tolerancia nem elég."

"Miért akarna egy keresztény egy hindut megtéríteni? Miért ne lenne elégedett azzal, hogy a hindu egy jó, vagy hívő ember?"

"Ha hinduk vagyunk csak imádkozhatunk, de nem azért hogy a keresztények hinduk legyenek… hanem, hogy a hindu egy jobb hindu legyen, a muszlim egy jobb muszlim, a keresztény egy jobb keresztény."

"Egy tévedés nem lesz igaz, attól, hogy ismételgetik, de az igazság sem lesz tévedés, csak mert senki sem ismeri el. Az igazság tömegtámogatás nélkül is fennmarad. Az igazság önfenntartó."

"A szeretet és az igazság olyan szoros egységet alkot, hogy gyakorlatilag nem is lehet őket szétválasztani. Olyanok, mint ugyanannak az éremnek két oldala." 

"A nyugati tudomány materialista felfedezései elvakítanak minket. Az ősi India azért maradt fenn, mert nem materialista, hanem spirituális irányban fejlődött."

"Mindaddig, míg nem érzünk rokonszenvet és szeretetet minden élőlénytársunk iránt, nem mondhatjuk, hogy megértettük az erkölcs törvényét."

"A hinduizmus nem minden ember, hanem minden élőlény testvériességén alapszik."

ahimsza asram filozófia hinduizmus hírességek

"A gyáva ember képtelen a szeretet kimutatására, az a bátrak kiváltsága."

"Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy megőrizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd."

"Fájdalmasan tudatában vagyok tökéletlenségeimnek, s ebben a megismerésben rejlik minden erőm."

"Önmagunk megtalálásának a legjobb módja, ha elveszünk mások szolgálatában."

"Nekünk kell a változássá lennünk, amit a világban látni akarunk."

"Nem szeretném előre látni a jövőt. Csupán a jelennel törődök. Isten nem adott hatalmat a következő pillanat felett." 

"Az erőszak gyökerei:
Jólét, munka nélkül,
Öröm, lelkiismeret nélkül,
Tudás, jellem nélkül,
Kereskedelem, erkölcs nélkül,
Tudomány, emberség nélkül,
Imádat, áldozat nélkül,
Politika, elvek nélkül."

"A világ erőforrásai elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék mindenki szükségleteit, de nem elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék mindenki mohóságát."

Kapcsolódó cikkek: