Móricz Zsigmond a 20. századi magyar realista prózairodalom legnagyobb képviselője. A spirituális Móricz Zsigmond idézetek közül válogattunk. Talán hiánypótló ez a kis gyűjtemény, hiszen kiváló írónk összetett személyiség volt, és írói munkássága sokszor egyoldalúan van bemutatva. Az alábbi sorok önmagukért beszélnek, nincs szükség kommentárra.
Móricz A boldog ember című regényében írta:
„Én azt tartom, aki megmondja az igazat, akár jó, akár rossz, akár szép, akár csúnya, az nyugodtan alhat, és én aludni szeretek écaka. A többi a Jóisten dolga.”
Az egyik legismertebb műve: A légy jó mindhalálig
Móricz első emlékezetes lelki élménye talán az a nyári éjszaka, amikor gyermekként édesanyjával kint ült az udvarban. Édesanyja az égboltra mutatva magyarázta, hogy Isten teremtette ezt a világot, s azóta is fönntartja azt. A légy jó mindhalálig Nyilas Misijeként emlékezett erre. Írásművészet és filozófiai szépség ötvöződik ebben a bekezdésben:
A „kisdiák kereste, hogy hol találta meg legelőször életében a természetfölötti dolgokra való gondolást, de olyankor sohasem jutott eszébe sem Valkai tanár úr, sem a többi vallástanár. Az édesanyja jutott eszébe, akivel néha éjjel, nyáron kint ültek az eperfa alatt, összegubbaszkodva, s várták az édesapját, aki távoli tanyákon épített, de minden éjjel hazajött; olyankor felnéztek az égre, s az édesanyja azt mondta, hogy azok a kis csillagok éppen olyan nagy világok, mint a Föld... s azokon túl újabb csillagok vannak, meg azokon túl megint több akkora földek s így tovább, míg el nem szédült az elgondolásában... hogy mekkora a világ... s hogy mi minden van rajta... s fogott az édesanyja egy kis bogarat a lábuk alatt, s megnézték, milyen szép, hogy semmiféle művész olyat csinálni nem tudna... semmiféle ember soha... és milyen finom a pici lába... és van egy kis féreg, amely ennek a kicsi bogárnak a belsejében él, és az is egy élő élet, és az is oly tökéletes, és talán annak is megvan a maga élősdije, de ha nincs is, milyen finom a láthatatlan kis szervezete, vére, sejtje... Hát ki csinálta, ki csinálta, ki találta ki... Van... de miért van... meddig van... mi lesz aztán... mi volt azelőtt... Mikor ezekre gondolt, mindig összegubbaszkodott egészen kicsire, s a térdét átfonta a karjával, mint azokon a csillagos éjszakákon... s ez volt az ő vallása...”
Spirituális Móricz Zsigmond idézetek
A tájkép élvezésében is az a fontos, amit az ember lelke önt bele a nyers képbe. Mindenki annyit lát, amennyit tud látni; azt látja meg kint, ami benne van, belül!
- Vagy más egyébre akarod te tanítani az emberiséget?
- Csak arra, hogy légy jó... légy jó... légy jó mindhalálig...
Én azt hiszem, annál nincs nagyobb öröm, mint valakit megtanítani valamire, amit nem tud.
Mindig a jövőnek kell dolgozni, nem a hirtelen zsebre vágható pillanatnyi sikernek.
Az ember oly kicsiny és magános a létezésben, hogy gyökereket kell eresztenie a Mindenségbe, hogy a forgószél el ne sodorja.
Romlott szívvel a legeszesebb ember sem fog az emberiségre áldásos cselekedeteket elkövetni, jó és nemes lélekkel azonban a legkorlátoltabb ember is hasznos tagjává lesz a társadalomnak.
Milyen kicsiny az ember, s mégis mit nem tesz fel magáról. A teremtés koronájának tartja magát... s az éjszaka csendjében gyengébb a kicsiny hernyónál, aki a fa ágacskáján a levelek alatt gubbaszkodik...
Nem lehet az igazságot elfedni, mert az Isten ujja megmutatja.
Nem azért él az ember, hogy maga kövérségében hízzon, hanem azért, hogy az Istenben bízva, segítsen azokon, akik bajban és tenger szenvedésben harapják utolsó falatjukat.
A lélek titkainak birodalma ott kezdődik, ahol a látható világ végződik.
