Október második hétfője Kolumbusz-nap bizonyos helyeken. 1492. október 12-én érte el Kolumbusz Kristóf San Salvadore szigetét. Azt hitte Indiába jutott, de remek helyet talált a fosztogatásra az indiánok között is. Vele kezdődik meg az az időszak, melyre Spanyolország történelme szégyennel tekinthet, ez a leggyalázatosabb fejezete, a konkvisztádorok kora.
Mára már számos olyan tanulmány megjelent, mely újraértelmezi Kolumbusz útjait, melyeket a kapzsiság, nem pedig a felfedezés vágya vezetett. Jellemző, hogy annak idején, útjának 500. évfordulója alkalmából nemcsak Amerika őslakosainak képviselői tiltakoztak, de például Japánban és Hondurasban – egy jelképes perben – Kolumbuszt gyilkosság és rablás miatt bűnözőként el is ítélték.
Az Egyházak Nemzeti Tanácsa (National Council of Churches) is azt javasolta, hogy a Kolumbusz-évfordulóról ne emlékezzenek meg. A Kolumbusz-napot Hawaiiban már 1988-ban az általános értelemben vett Felfedezők napjára változtatták. Azóta az USA több tagállama is törölte Kolumbusz emléknapját az állami ünnepek közül, illetve az őslakosokra való emlékezés napjává változtatták.
A viking felfedező
Vajon tényleg felfedezés volt Kolumbusz Újvilágba való érkezése? A tudomány ma már nem titkolja, hogy a vikingek jóval előtte jártak Amerikában.
A viking Leif Eriksson 1000 körül érte el a mai Új-Fundlandot. A politikai korrektség nevében sokan lobbiztak Leif Eriksson elismeréséért. A szlovén származású John Blatnik, minnesotai kongresszusi képviselő is közéjük tartozott. Elérte, hogy az Egyesült Államok vezetője minden év októberében hivatalosan is megemlékezzen a viking felfedezőről.
Kolumbusz Kristóf élete
Az olasz származású Cristoforo Colombo fiatalkorában gyapjúkártolóként dolgozott, ügynökként sokfelé hajózott. Később tengerész lett, így került Portugáliába, és ott is maradt10 évig. Felesége révén kapcsolatba került a portugál nemességgel, majd amikor az asszony meghalt, Kasztíliába utazott. Anyagilag nagyon rosszul állt, nem véletlenül álmodozott a mesés Keletről.
Az utazás vágya már fiatal kora óta hajtotta. Indiát Marco Polo írásaiból ismerte, aki így írta le:
„a világ leggazdagabb és legnemesebb országa”.
Vonzotta ez a gazdagság, Japánt, Kínát és az „Indiákat” nyugat felé akarta megtalálni. Hosszas várakozás után, a spanyol királyi pár jóváhagyta kérését, és végre elindulhatott. Kolumbusz admirális lett, sőt alkirályi kinevezést kapott arra a területre, amit még nem is látott. Röviden: ez egy mocskos üzleti megállapodás lett. Pénzügyi támogatást kapott annak reményében, hogy utána a korona és saját maga érdekében is fosztogathasson.
Kolumbusz Kristóf sikere a kudarca
Kolumbusz nem fedezte fel Amerikát, hiszen ott már több ezer éve éltek emberek. A természetet óvó, fenntartható életformában nagyszerű kultúrák alakultak ki. Kolumbusz csupán eljutott az európaiak számára addig ismeretlen földrészre, mert India kifosztására vágyott. Miután a török birodalom megszüntette az Európa és Ázsia közötti összes szárazföldi útvonalat, elindult a verseny, hogy megtalálják az Indiába vezető tengeri utat.
„Kolumbusz szerint a földrajz a Kaland gazdag vadászterülete, ahol akár egy fegyverrel rendelkező balfácán is szép zsákmányra lelhet”
– írta William Bolitho A kaland története c. munkájában.
Az utókor elismeri, hogy Kolumbusz utat nyitott Európának az Újvilág felé, de azt sem hallgathatja el, hogy ezt milyen áron tette. Kolumbusz utazásai során százszámra fogdosta össze, s a hajófenékbe összezsúfolva Európába szállította az indiánokat, a túlélőket pedig rabszolgáknak adta el.
„Felfedezőútjai”-hoz szüksége volt pénzre, mert a szeme előtt délibábként lebegő aranybányákat nem találta meg. Több hasonszőrű alak is követte. Az eredmény: indián törzsek, népek haltak ki, magas fejlettségű civilizációk pusztultak el. A következmények: betegségek elterjedése, a helybeli kultúrák elpusztítása, rossz szokások, káros szenvedélyek, mint pl. az alkoholizmus meghonosítása.
Alejo Carpentier a modern latin-amerikai próza egyik óriása, rendkívül művelt író volt. Utolsó könyve, a Hárfa és az árnyék. Halála előtt egy évvel az író a Kolumbuszt körülvevő mítoszt vizsgálta. A tengernagy egyetlen levelében kettőszázszor írja le az arany nevét – olvashatjuk Carpantier könyvében.
Az egyik könyvismertető így mutatta be Carpentier azóta híressé vált munkáját, mely magyarul is olvasható: Felébreszti Kolumbuszt dicsőséges pihenéséből, hogy megmutassa bolondságát, álnokságát, az aranyat hajszoló kielégíthetetlen mohóságát.
Az emberi jogok első védelmezője
Las Casas püspök papkrónikás volt, aki 1527-ben kezdte írni históriáját. A kisebbségek jogainak védelmezőjévé vált. Feltárta a spanyol hódítók erőszakos cselekedeteit, és magát a gyarmatosítás jogtalanságát.
„Negyven esztendős uralmuk alatt és ördögi tetteik következtében 12 millió férfi, nő és gyermek halt meg igazságtalan halállal”
– olvashatjuk Krónikájában.
Bartolomé de las Casas apja és nagybátyja is részt vett Kolumbusz második útján. Ő maga is tizenkét évig különböző hódító expedíciók tagja volt. Szolgálatai fejében a spanyol korona földet adományozott neki a meghódított területeken.
Természetesen a rajta élő indián lakosokkal együtt. Mint sok más, Amerikában tevékenykedő spanyol misszionárius, Las Casas is megtapasztalta a hódítás brutalitását, az indiánok kegyetlen kizsákmányolását és a velük való szörnyű bánásmódot. Igaz, a kezdetekben ő is rabszolgaként dolgoztatta földjein az indiánokat.
A fordulópont akkor következett be, amikor gyónása során megtagadták tőle a feloldozást. A dominikánus szerzetesek ugyanis nem oldozták fel azokat, akik rabszolgasorban tartották az őslakókat. Las Casas végiggondolta életét. Néhány év kellett ugyan az elhatározásához, de végül visszaadta földjeit, és további célként az indiánok védelmét tűzte ki.
Kolumbusz megjelenése után hatvan évvel sikerült elérnie, hogy királyi rendelet tagadja meg a korábbi jogszabályt, miszerint az indiánok eleve rabszolgának születtek, nincs joguk, sem tulajdonuk. A hódítok legitimitása mindig azon alapult, hogy a leigázott népnek más a kultúrája, barbárok, mert saját törvényeiket és vallásukat követik.
Azért ne legyünk túl optimisták. A spanyolokat más európai hatalmak követték a gyarmatosítás jól jövedelmező rablógazdálkodásában. Nem csupán a konkrét gyilkosságok, a népirtás pecsételte meg az őslakosok életét. Az európaiak által behurcolt fekete himlő és más járványok ellen az indiánok nem tudtak védekezni. Ezt tetézték a rabszolgavadászok és a szörnyű kényszermunka. Az indiánok érthető módon ritkán vállaltak gyermeket – mindez hozzájárult ahhoz, hogy számuk jelentősen megcsappanjon. No, de mindenre van megoldás! Ettől kezdve az afrikai rabszolgák kezdték felváltani a bennszülött munkaerőt.
Spanyolország történelme – a hódítások kora
A 15-16. században Spanyolország történelme a hatalmi felemelkedés időszaka, de egyben fekete krónika is. A 13. századig Kasztília és Aragónia a vallási türelmességéről is híres volt, a zsidókat és muszlimokat többnyire békében hagyták. A 14. században azonban ez megváltozott. Elüldözték a zsidókat – számukat 40-120 ezer közé teszik – és a muszlimokat is. Éppen 1492-ben fejeződött ez be, amikor meghódították a Granadai Emirátust az Ibériai-félsziget déli részén.
1492-ben Kasztíliai Izabella és férje, Aragóniai Ferdinánd több királyság egyesítésével megalapozta a későbbi Spanyolország létrejöttét. Spanyolország történelme e házaspár politikája révén változott meg – nagyhatalommá vált.
Amellett, hogy a gazdasági fejlődés szempontjából híres és nagyhatású uralkodókként tartjuk őket számon, kik voltak ők? II. Ferdinánd, aragóniai királyról feljegyezték, hogy csak a hatalom érdekelte. A becsület ismeretlen fogalom volt számára, még a híveit is gondolkodás nélkül becsapta. I. Izabella kasztíliai királynő volt az, aki az inkvizíciót elindította. VI. Sándor, a véres kezű Borgia pápa a házaspárnak adományozta a „katolikus királyok” címet.
Amerika „felfedezése” csak az első lépés volt, ezt követte egész Dél- és Közép-Amerika meghódítása, mely nem jelentett nagy gondot a jól felfegyverzett csapatoknak. Kezdetben az Újvilágból nem érkezett annyi arany, mint amire számítottak.
Azonban a 16. század elején az azték és az inka birodalom lerombolásával és kifosztásával ez megváltozott. Spanyolország Európa egyik legerősebb hatalmává vált. Gyarmatbirodalmát két évszázadig szipolyozhatta, utolsó gyarmatát 1898-ban, a spanyol-amerikai háborúban vesztette el.
Összefoglalás
Amerika őslakóira nézve sértő a Kolumbusz tisztelet, hiszen a genovai hajós megérkezésével népek és nagyszerű kultúrák megsemmisítése kezdődött el. A leghitelesebb forrás Kolumbusz saját naplója s levelezése. A „barbár” őslakosok az idegenekkel a vendégjog szerint bántak, maga Kolumbusz így jellemezte őket:
„Felebarátjaikat úgy szeretik, mint önmagukat, s hozzá mindig szelíden és vidáman viselkednek. Udvarias szavukat mindig mosollyal kísérik.”
Kolumbusz a szex kereskedelem modern úttörője. Az indián kislányokat kilencéves korukban kezdte eladni, amint az saját írásaiban is szerepel:
„rengeteg kereskedő van, akik lányok keresésére vállalkoznak; a kilenc-tíz évesek most keresettek.”
Kolumbusz maga 1480-ban kezdte el a rabszolga kereskedést, miközben Afrika nyugati partja mentén hajózott, rabszolgákat szedve a portugál birodalomnak. Harmadik útján már afrikai rabszolgákat is vitt az új telepekre, azt állítva, hogy „egy afrikai rabszolga egyenlő négy indiánnal”.
Kolumbusz Indiát keresve jutott Amerikába. Nem fedezett fel semmit. A nem keresztény népesség szuverenitását figyelmen kívül hagyva útja mégis a „felfedezés” tana néven vált ismertté. Dél- és Közép-Amerika partjait is elérte.
Négy utazásának tíz évében (1492-1502) a Taino lakosság becslések szerint 3-8 millióról kevesebb, mint 50 000-re csökkent. Kolumbusz jómódúan, de fizikailag és szellemileg is betegen halt meg.
Kapcsolódó cikkek
