A tanári hivatás megbecsülése az ősi Indiában rendkívül magas színvonalon állt. A hagyomány mind a mai napig megőrizte ezt a szellemiséget. Érdekessége, hogy nyár elején és ősszel is megemlékeznek a tudást átadó személyről. Az első a spirituális tanító, a lelki tanítómester ünnepe, a Guru Purnima. Ez a fesztivál idén a holdnaptár szerint július 5-ére esik. Egyaránt fontos a hindu, a buddhista és dzsain tradíciókban. Az UNESCO október 5-ét jelölte meg a pedagógusok világnapjaként, de ezt a nyugati értelemben vett pedagógusnapot Indiában szeptember ötödikén tartják.
„Köszönettel tartozom apámnak az életért, de a tanítómnak a helyes életért” –
mondta Nagy Sándor, a történelem egyik legismertebb királya.
A pedagógusnap története
A pedagógus szót az ókori Görögországtól kaptuk, jelentése: gyermekkísérő. Paidagógosznak hívták azokat a rabszolgákat, akik műveltségük révén az előkelő gyerekekre vigyázhattak, elkísérték őket az iskolába, és vitték a könyveiket. A rómaiaknál már a gyerekek oktatása volt a feladatuk.
Magyarországon június első vasárnapján1952 óta ünnepeljük a pedagógusnapot. A kiváló nevelők közül néhánynak állami kitüntetéseket adnak át, és az iskolákban a gyerekek köszöntik a tanárokat. A pedagógia kifejezés a neveléstudományt jelenti.
Pedagógusnap a nagyvilágban
1994-ben az UNESCO október 5-ét jelölte meg a Pedagógusok Világnapjának. Világszerte több országban szerveznek ünnepségeket, vagy éppen egy vidám iskolai napot. Szlovéniában például „fordított nap” van a középiskolában. A diákok ekkor angolt tanítanak az általános iskolákban, így belekóstolhatnak a tanárok munkájába. Angliában pedig az iskolák zöldövezeti tereit díszítik fel az ünnepre.
Indiában szeptember 5-e a hivatalos pedagógusnap. Az ország második elnöke, dr. Sarvepalli Radhakrishnan születésnapja. Ezen a napon a tanárok és a diákok megjelennek ugyan az iskolában, de a szokásos tevékenységeket felváltja az ünneplés, a köszönet és emlékezés.
Pedagógusnap a spirituális Indiában: Guru Purnima
A Guru Purnima egy indiai és nepáli fesztivál, amelyet a spirituális tanítók tiszteletének szentelnek. Kifejezik nagyrabecsülésüket és hálájukat. A szanszkrit guru szó két részből áll: a gu jelenti sötétséget vagy a tudatlanságot, a ru pedig az eltávolítást. A Guru az, aki eltávolítja a tudatlanság sötétségét. Az indiai szentírások is kiemelik a guruk jelentőségét. Ezen a napon a tanítványok a pudzsával, egy felajánlásokból álló szertartással is ünneplik lelki vezetőjüket.
Az eredeti Guru maga Isten. Az Ő képviselői a hiteles lelki tanítómesterek. A guru-sisja (mentor-tanuló) hagyomány Indiában ősi, mégis máig töretlen. A Guru Purnima a hatalmas bölcs, Vyasa emlékére alakult ki. Minden hindu hálás a szent Vyasadevnek, aki többek között a puránikus irodalmat, a négy Védát és a Mahábháratát összeállította.
Vallási jelentősége mellett ez a fesztivál az indiai tudósok számára is fontos. Az ünnep alkalmával ők is köszönetet mondanak tanítóiknak, valamint emlékeznek a múltbeli tanárokra és tudósokra.
Hogyan ünneplik a Guru Purnima napot?
A Guru Purnima egy különleges nap a spirituális keresők számára, lehetőség, hogy kifejezzék hálájukat mentoruknak, akit guruként tisztelnek. A guru-elv ősi koncepciója nem személyi kultuszt állít fel, amikor a tanítómester imádatát hangsúlyozza. Hiszen minden guru egyben tanítvány is, alázatos növendék a saját mestere előtt.
Az odaadó tanítványok sokszor az egész napot imádkozva töltik. A lelki fejlődés érdekében sok szolgálatot vállalnak, melyekkel megörvendeztetik mesterüket. Hajnalban kelnek, a tisztálkodás után egyéni meditációt végeznek, majd egy szép szertartás keretén belül dicsőítik mesterüket. Füstölőt, virágot, gyümölcsöket ajánlanak fel neki. Társaikkal gurujuk dicsőségéről és tanításairól beszélgetnek, vagy éppen tanulmányozzák mesterük könyvét vagy írását. A Guru leghívebb követése azonban a tanításai szerinti élet, és a megszerzett tudás továbbadása.
Kapcsolódó cikkek