A szamuráj harcosokkal kapcsolatban először a heves küzdelmek, a harcművészetek gyakorlása és a szigorú fegyelem jut eszünkbe. Ezt a harcos szellemet mind a mai napig tisztelik Japánban is. Ugyanakkor egy szamuráj sokkal összetettebb jellemű ember volt, akinek a spirituális gyakorlatok épp oly fontosak voltak, mint a többféle művészetben való jártasság. Érdekes dolgokra bukkantunk a japán harcosokkal kapcsolatban. Nézzük, mit mond a szamuráj kódex az állatvédelemezésről.

ahimsza kutatás sport tradíció állatok egészség


Ma úgy gondoljuk, a tehénvédelem Indiára jellemző, Japánra nem. Tévedés. Amerikai befolyásra csak az elmúlt 150 évben változott meg a japán kultúra ősi hagyománya. A japán császárok évszázadokon keresztül megvédték a teheneket, sőt betiltották a húsfogyasztást. A tehén egyik legnagyobb védelmezője a szamuráj volt. 

A japán szamuráj


A harcosok rendje egy széles társadalmi osztályt jelentett, eleinte csak a nemesség soraiból kerültek ki, később vitézség révén alacsonyabb születésű is azzá válhatott, és örökölni is lehetett. Mivel Japán történetében nagy számban és hosszú ideig tartott a befolyásuk, minden egyes ma élő japán ember elmondhatja, hogy valamelyik őse révén ereiben szamuráj vér csörgedezik. 

ahimsza kutatás sport tradíció állatok egészség


A szamuráj rend kialakulása előtt jó néhány híres női harcos élt, akik magasan képzett kard- és lándzsaforgatók voltak. Háború esetén védték a családot és a női erényt. Később női szamurájok is szép számmal voltak. Az 1580-as híres Senbon Matsubaru-i csata helyén maradt csontvázmaradványok DNS tesztje azt mutatta, hogy a 105 halott közül 35 nő volt. A 17. században, ahogy megjelent a nyugati hatás, a nők egyre jobban háttérbe szorultak.

A legtöbb szamuráj jól képzett volt. Egy olyan időszakban, amikor még kevés európai tudott olvasni, a szamuráj műveltségi szint rendkívül magasnak számított. A szamuráj gyakorolta a kalligráfiát, jártas volt a költészet, a zene, a festészet, a matematika terén, sőt még a híres teaszertartásban is. Értett a sziklakertek művészi kialakításához, a dráma előadáshoz. A szamuráj részt vett számos kulturális és művészeti törekvésben. Számára a művészet szorosan az élethez tartozott, éppen olyan fontos volt, mint a testedzés és a meditációs gyakorlatok.

  
Szamuráj kódex


A szamuráj követte a Bushido, a harcos útját. Ezt a sajátos magatartási kódexet a konfuciánus szellemiség hatotta át. Őszinteség, tisztelet, hűség, az együttérzés és a bátorság voltak a legfontosabb értékek, melyeket követtek. Szigorú erkölcsi törvények alkották, komoly filozófiával a háttérben, amely szabályozta az egész életet. Bármit is gyakorolt a szamuráj, arra törekedett, hogy szakértővé váljon. Nemcsak a bátorság és a fegyelem terén. Az „elég jó” nem volt elfogadható számára. Bölcsen felismerték, hogy előbb-utóbb mindenki hibázik. Ezt szem előtt tartva tanították az

„amit elvégzel a lehető legtökéletesebb legyen”

alapelvet. Egyetlen feladat vár: a ma tökéletesen elvégzett munka. Nem számít a tegnap ejtett hiba, és nincsenek elvárásai a holnapnak. Ma cselekedj tökéletesen. Ez a filozófiai megközelítés csak erősítette az akaraterőt, nem okozott a múlton való kesergéssel depressziót, vagy stresszt a jövőtől való félelem miatt. Egyértelműen a jelenre összpontosított.

Hasonlóan az európai lovagkultúrához a szamuráj kódex legfőbb alapelve az urához való megkérdőjelezhetetlen hűség volt. Ez számára erkölcsi fölényt jelentett, mert az urához tartozó védtelenekért küzdött. Akár élete árán is mindent és mindenkit védett feljebbvalója közelében. Ezt a rendkívül erős hagyományt használták ki a politikusok a II. világháborúban a kamikazék esetében.

Harcosok étrendje: Mit eszik a szamuráj?


Manapság szamuráj diéta néven sokféle valótlan recept olvasható, ami nem felel meg a valóságnak, mert a szamurájok életformája eleve egyszerű életmódot diktált. Az Edo korszakban (1603-1868), egy tipikus szamuráj étkezés a következő fogásokból állt: egy tál rizs hántolt fehér vagy hántolatlan barna rizs egy tál valamilyen pácolt vegyes zöldséggel, retek vagy uborka és talán grillezett hal. Vörös babot, borsót, tofut vagy édesburgonyát is gyakran fogyasztottak, valamint a tök, a dinnye és a tökfélék egészítették ki az étrendet. Dísztelen menü, mégis tápanyaggal teli, a kalória bevitele jelentős. Ezek az ételek tükrözik a bushido fegyelem elvét. Többnyire rizst fogyasztottak, de gyógynövényekkel összefőzve az árpa, búza és köles kása is előfordult. 

Népszerű országúti csemege volt a datolyaszilva és a rizs torta, amelyet mézzel vagy gyümölccsel édesítettek, és egy nagy levélbe csomagolva árultak. Állítólag 24 féle burgonyát, 9 féle retket, 14 féle uborkát ismertek. A szójababból készült az ásványi anyagokban és vitaminokban gazdag tofu. A búzasikér, más néven búzahús, szeitán volt a fő fehérjeforrás.

Különösen népszerű volt a katonák körében a savanyú, pácolt, ecetes szilva Emellett a gesztenye, a különböző dióféle, tengeri moszat, hagyma, gomba, a lótusz- és jamgyökér, sárgabarack, őszibarack, alma és narancs. 
Az 1700-as években sokféle új élelmiszer jelent meg. Ez alatt az idő alatt a zen buddhista vegetáriánus étrend volt a domináns. Népszerű volt a párolt zsemle, a babból készült paszta, miso, a szójaszósz és a zöld torma, valamint a hal, annak ellenére, hogy a buddhista vallás szerint nem volt engedélyezett élelmiszer.

A két évszázados elszigeteltség során, Japán kifejlesztett egy sajátos konyhát. Ebben az időben, nagyon kevés húst fogyasztottak, vörös húst szinte egyáltalán nem. Egyrészt a buddhista vallás fejlett etikája miatt, amely az ahimsza, az erőszaknélküliség elvét követte. A minden érző lény iránti tisztelet a természetközeli népeknél könnyen kialakult. Az egymás közti érintkezés rendkívül komoly udvariassági szertartásai mellett az állatvédelem is fontos szerepet kapott. Másrészt az ősi japán sinto hit is tisztátalannak bélyegezte az állatmészárlást, sőt megtiltotta az érintkezést a hentesmunkát végzőkkel.

ahimsza kutatás sport tradíció állatok egészség

 
A középkori Japánban egy paraszt szokásos étkezése zöldség, rizs és hal (ha halásztak), főzelék vagy sűrű leves volt. A szegény azonban csak rizst evett gyógynövényekkel. A legtöbb japán falu 2-3 bivallyal rendelkezett, ezek jelentős értéket képviseltek, hiszen velük szántottak. Mivel a falu a daimjó tulajdonában volt, a szamuráj mindent megtett, hogy védje ura birtokát és az azon élőket. Tudta, hogy a saját étele is a parasztok munkájából szármatik, így a tehenekkel együtt gondosan védte őket. A japán paraszt számára a tehén szent állat volt. A tejivás nem volt általános, de voltak esetek, amikor a tejszín és vaj szerepelt adófizetési eszközként. A szamurájok védték a teheneket, és lehetővé tették, hogy azok a királyi kerteket békésen körüljárják. Egy japán tejtermék, a „daigo”, a szó jelentése a „daigomi” azaz „a legjobb rész” fogalomból származik. Szimbolikusan úgy látták, hogy a tisztított vaj, a ghí használata segít a megvilágosodás felé. Első említése megtalálható a Nirvana Szútrában:

„A tehenektől jön a friss tej, friss tejből tejszín vagy aludttej, aludttejből vaj, vajból a ghí (daigo). Daigo a legjobb.”


Egy másik tejtermék a raku, a cukorral kevert tej, melyet addig főztek, míg kemény sajtféle lett. Olyan korban, amikor még nincs hűtőszekrény, ez nagyon jó tartósító eljárásnak bizonyult, lehetővé tette a tejfehérje megőrzését, és szállítása is könnyű volt. A raku forgácsait eladták, vagy forró teához tették.

A szamuráj: a tehenek védelmezője 


1549-ben Francis Xavier, a jezsuita rend egyik alapítója, valamint portugál misszionáriusok érkeztek Nagasaki partjához, és elkezdtek prédikálni. Japánban ebben az időben politikai megosztottság uralkodott. Kezdetben a jezsuiták óvatos megfigyelők voltak, mert belátták, hogy egy magas szintű idegen kultúrát találtak.

Megjegyezték, hogy a japánok a tisztaság megszállottjai, mert mindennap fürödnek. Ez szokatlan volt számukra, mert az európaiak csak ritkán tették ezt, vagy egyáltalán nem fürödtek. Az idegenek látták, hogy míg ők erős katonai felszereléssel rendelkeztek, a szamurájok karddal és nyíllal harcoltak. A jezsuiták engedélyt kaptak, hogy részt vegyenek a kereskedelemben. Idővel a keresztény misszionáriusok több daimjót áttérítettek, a kereskedők pedig nagyon gazdaggá váltak. 

Mivel a portugálok száma is bővült, kezdték bevezetni a húsevést. Eleinte csak a szállásukon, mondván, hogy egészségük érdekében szükséges a hús. Ahol az új hitet elterjesztették, ott a húsevés is népszerű lett. Japánban ugyanakkor volt egy társadalmi osztály, az „eta”(szó szerinti fordítása: „rengeteg mocsok”), ahol a számukra tisztátalan foglalkozásúak csoportosultak. Hóhérok, vágóhidakon dolgozók, hentesek, tímárok alkották. Mai nevük Burakumin, s bár illegálisan, de még ma is létezik kirekesztettségük. 

De a húsevés terjedése csak a kezdet volt. A portugálok voltak ekkoriban az egyik fő rabszolga-kereskedők. Több ezer japán nőt fogdostak össze és adtak el a világ minden tájára. III. János, portugál király arról is nevezetes volt, hogy hazájában bevezette az inkvizíciót. A pápával folytatott levelezése szerint 50 japán lányért 1 hordó nitrát (lőpor) járt. 

ahimsza kutatás sport tradíció állatok egészség

 
A betolakodók az ősi buddhista templomokat és szentélyeket – mint „pogány” helyeket – ahol tudták, lerombolták. Ekkor jelent meg a történelem színpadán egy szamuráj: Toyotomi Hidejosi. Paraszt családban született, de kiemelkedő tehetségű tábornokká vált. A hatalom birtokában már felléphetett az idegenek ellen. Toyotomi Hidejosi törvényekkel védte hazáját a nyugati „barbárokkal” szemben.

1587-ben Hidejosi maga elé rendelte Gaspar Coelho jezsuita papot, és átnyújtott neki egy dokumentumot. A 11 pont között ezek is szerepeltek:

  1. Minden japánok ellen irányuló rabszolga-kereskedelemnek véget kell vetni, és minden japán nőt a világ minden tájáról vissza kell szolgáltatni. 
  2. Minden húsevést meg kell szüntetni, különösen a tehenet és a lovat soha nem lehet megölni.
  3. A buddhista templomok megszentségtelenítésének véget kell vetni. 
  4. Minden kényszeráttérésnek véget kell vetni. 


Azzal érkezésük után 38 évvel kiutasította a jezsuitákat Japánból. 
Amikor Hidejosi seregei élén megérkezett a déli barbárok földjére, borzadva látta a levágott tetemeket árusító utcai üzleteket. A szamurájokkal kihirdettette mindenfelé a húsfogyasztás tilalmát, mert számára a hús nem csupán egy „tisztátalan” étkezési szokást jelentett, hanem együtt járt a külföldi barbár gonoszsággal: a szexuális rabszolgaságot, a buddhista vallás gyalázását és a politikai felforgatást jelentette.

Hidejosi halála után, 1598-ban egy másik szamuráj Tokugava Ieyasu még tovább ment: látta, hogy a misszionáriusok csak előőrsök, de az idegen kormányok célja Japán meghódítása. Ezért 1614-ben teljesen betiltották a kereszténységet. Végül a Sakoku (zárt ország) ediktum 1635-ben lezárta Japánt a külföldi befolyás elől. A kereskedelem Dejima kis félszigetére korlátozódott, és mindössze 19 külföldi lehetett egy időben ott.
A következő 218 évben Japán elszigetelt maradt, de politikailag stabil. Ez az időszak lehetővé tette, hogy többek között az állatvédelem hagyományos kultúráját is megőrizzék.

A barbárok visszatérnek


Amerika Kínával folytatott növekvő kereskedelme, valamint az amerikai bálnavadászok igénye a japán vizekre azt eredményezte, hogy elhatározták, ha másképp nem megy, katonai erővel kényszerítik ki Japántól kapuinak megnyitását. 

1853-ban M. Perry sorhajókapitány megjelent négy amerikai hadihajóval Uraga megerősített kikötője előtt, és blokád alá vonta az öblöt. A japánok technológiailag messze lemaradtak, így esélyük sem volt a modern amerikai hadihajókkal szemben. Az alkoholista Perry az Egyesült Államok nevében, a teljes megsemmisítéssel fenyegetőzve követelte, hogy a japánok a szabad kereskedelem megnyitása érdekében írjanak alá egy szerződést. Erre a következő évben került sor.

A dokumentum neve „Amerikai-japán béke és barátsági szerződés”, melynek értelmében az Egyesült Államok konzult is küldhetett Japánba. Nem sokkal később az angol, holland és orosz követek is hasonló fegyveres taktikákkal kikényszerítették a szabadkereskedelmi megállapodást. Japán kiszolgáltatottá vált…

  
A lemészárolt tehén temploma


Az állatvédelem lehetővé tette, hogy 1200 évig egyetlen tehenet sem vágtak le Japánban. Aztán az amerikai főkonzul, Townsend Harris 1856-ban kedvenc steak vacsorájához lemészároltatott egy tehenet, és tolmácsa, Hendrick Heusken társaságában vidáman eszegetett, és itta mellé a bort. A vérontás óriási sokkot okozott, a parasztok kezdték elrejteni teheneiket. Végül Heuskent egy szamuráj megölte. Így kezdődött a modern Japán története… 

ahimsza kutatás sport tradíció állatok egészség


A húsevés bevezetése nem ment könnyen, a tehén a japán gazdák számára olyan volt, mint egy családtag. Ahol megnyílt egy vágóhíd, ott pánik keletkezett. A japán ember azt érezte, meggyalázták a környéket, tisztátalan és kedvezőtlen jövő kezdődik. 1869-ben a japán pénzügyminisztérium létrehozott egy vállalatot, melynek célja a marhahús értékesítése külföldi kereskedőknek. Aztán 1872-ben Meiji császár nyilvánosan bejelentette, hogy személy szerint szereti a marha- és birkahúst. A császár feloszlatta a szamuráj harcosokat, akik egyik napról a másikra elszegényedtek. Helyükbe nyugati stílusú sorozott hadsereget állított, és modern fegyvereket vásárolt az Egyesült Államokból és Európából. 

A húst a modernitáshoz, a fejlett nyugati technikához kapcsolták, a bőséget és a jólétet jelentette. De a nagyközönség ennek ellenére még tisztátalannak és bűnös tettnek tekintette az állatmészárlást. Ravaszul kellett elhitetni ennek ellenkezőjét. Az egyik technika az volt, hogy a húst átnevezték. Például, vaddisznó „Botan” (pünkösdi rózsa virág), a szarvas „Momiji” (juharlevél), és a ló „Sakura” (cseresznyevirág) lett. Hasonló marketing-fogás a mai Happy Meal, annak érdekében, hogy elrejtse az erőszakot. A népámító folyamat lassan sikeressé vált...

1931-ben az amerikai konzulátus egykori épülete „A lemészárolt tehén temploma” nevet kapta. Buddha szobra őrzi, az emelvény domborművén pedig tehenek néznek az épület felé. Japán bombázása után amerikai tisztségviselők az iskolai ebéd részeként elkezdtek marhahúsos ételt adni az alultáplált japán gyerekeknek. Ez csalánkiütéshez hasonló járványt okozott, mielőtt sikeresen hozzászoktatták a gyerekeket a számukra idegen ételekhez. Végül elérték céljukat, megnyithatták az utat az amerikai szarvasmarha export előtt.

Kapcsolódó cikkek