India Hangja

Március  22. a Víz világnapja. Több nemzetközi világnap célja a természetes vizek védelme.  Március 14-ét a Gátellenes világnapra jelölték ki, melyet a természetes vízgyűjtő területek védelme ihletett.

A nemzetközi akciónap a duzzasztógátak ellen, a folyók, a víz és az élet mellett érvel. Amiről a gátakat emelő lobbi nem beszél: a felborult ökoszisztéma, mely beláthatatlan következményeket vonz, a fokozódó erdőirtások, a lakóhelyük elhagyására kényszerített családok. Ráadásul a rothadó növényzet óriási széndioxid-kibocsátással jár.

Március 22. a víz világnapja

Ne csak az év egy napján törődjünk a természettel, a vízzel. Talán még nem késő megmenteni!

„Miután reggel gondosan rendbe szedte magát az ember, gondosan rendbe kell szednie a bolygóját is.” - Antoine de Saint-Exupéry

Számunkra a víz a mindennapokban azt a kivételes anyagot jelenti, amely folyékony, szilárd és gázhalmazállapotban is megtalálható. Talán csodálkozunk azon, hogy a növényekben a gravitációval ellentétes irányban, felfelé is áramlik, melynek oka a víz egyedi felületi feszültsége. Nem ismerjük a megdöbbentő számadatokat, miszerint az Egyesült Államokban naponta 500 liter vizet fogyasztanak fejenként, az EU-ban átlagban 200-at, Magyarországon 100-at, Etiópiában 20 litert. Nekünk a tiszta víz még nem elérhetetlen. Még. Tegyünk róla, hogy ne is váljon azzá.  

A vízügy közügy - legyen minden nap a víz napja

A „vízügyi” történelem néhány elgondolkoztató esetét szeretnénk közreadni. Talán segít, hogy jobban megbecsüljük létfontosságú természeti kincsünket, a vizet.

 
Sokkoló felvételeket lehet látni azokon a NASA felvételeken, melyek az Aral tóról készültek régen és most jelleggel… Az Aral tó volt a világ negyedik legnagyobb sós tava, de ma már több mint 40 ezer négyzetkilométernyi sós sivataggá vált, hajóroncsok temetőjévé. A műholdképeken jól nyomon követhető a szomorú folyamat. Kazahsztán és Üzbegisztán határvidékén, a Kaszpi-tengertől keletre helyezkedik el.

Két folyó, az Amu-darja és a Szir-darja táplálta, de miután az egykori Szovjetunióban, a legelők gyapotföldekké alakítása érdekében inkább öntözésre használták, ma már nem érik el a pusztuló tavat. Az Aral tó az emberi ostobaság és kapzsiság következményének elrettentő példája lett. A kiszáradt meder só koncentrációja magas, a szél egészen az Északi-sarkkörig viszi, siettetve ezzel a jégolvadást…

  
A 18. században a bécsi Helytartótanács egyetértett azzal a vízvédelmi megoldással, amely a Balaton teljes lecsapolását tervezte. Kellett volna a hely az olcsó magyar gabonának, pedig a kiszárított tó medrében csupán futóhomok maradt volna.

A térképen pirossal bejelölt rész mutatja, ami megmaradt volna. Nem csupán a nádassal, mocsarakkal fedett területekről volt szó. Szerencsére a pénzhiány és a passzív ellenállás megmentette a tavat. A fellendülő turizmus után már szóba sem jött ez a gyilkos terv. 1863-tól a Sió-csatorna az árvizek problémáit is megszüntette.

Ha valaki utánanéz, azt tapasztalja, hogy minden évben a Víz világnapja alkalmából megjelent írások két elmaradhatatlan kijelentést tartalmaznak:

1.  A legfontosabb, nélkülözhetetlen természeti kincsünk egyike a víz. 
2.  A szennyvizek kb. 50 %-át az ipari szennyvizek adják, a húsipar szennyvize a legtöbb gondot okozó koncentrált szennyvíz.

Józan ésszel teljességgel érthetetlen, hogy ezt évente megismételjük, és nemhogy csökkenne a húsipar tevékenysége, még növekszik is… 1 kg hús előállításához átlag 100-szor több vizet használnak föl (és szennyeznek el), mint 1 kg haszonnövény termesztéséhez. 

Felzabált jövő címmel tavaly jelent meg F. Szabó Kata cikke, melyben az AsapSCIENCE megdöbbentő adatáról is olvashatunk:

„Mi történne, ha az emberiség hirtelen egyáltalán nem fogyasztana többé húst. Tehát ha a jelenleg élő, fogyasztási célból tartott körülbelül 20 milliárd csirke, 1,5 milliárd marha, 1 milliárd disznó és 1 milliárd bárány nagy része egyszerűen eltűnne, mert megszűnne a felvevőpiac. Ezzel párhuzamosan 33 millió négyzetkilométernyi – vagyis Afrika területével nagyjából megegyező – földterület szabadulna fel, amelyet jelenleg állattartásra és az ő táplálkozásukat fedező növény előállítására használnak.”

A víz csodái

 Dr. Masauru Emoto bölcsészdiploma után alternatív gyógyászatból szerzett doktorátust Japánban. A vizet nem tudományos kutatóként vizsgálta, mégis világszerte felfigyeltek a vízkristályokról készült csodálatos fotóira.

A vízminőségtől függően más képet mutatnak a lefagyasztott vízkristályok. Csodálatos, csipkeszerű, hatszög alakú formát vesz fel a természetes, tiszta forrásból nyert víz. A szennyezett vízből csak zavaros kristályok rajzolódnak ki. 2004-ben jelent meg A víz rejtett bölcsessége c. könyve, melyben érdekes tényeket fogalmazott meg:

„A víz sokféle szempontból ellentmond a fizika törvényeinek. Más anyagokkal ellentétben nem úgy viselkedik, ahogyan viselkednie kellene, például -75 fok helyett (ahol molekulasúlya miatt kellene) csak +100 fokon forr fel, és 0 fokon fagy meg, holott a periódusos rendszer szerint -120 foknál kellene. A víz fagyáskor kitágul, és könnyebb lesz, ahelyett, hogy szabályosan összehúzódna, és nehezebbé válna. Mindezeket a szabálytalanságokat a tudomány máig nem tudta megmagyarázni.”

„Nincs a világon két teljesen egyforma hópehely, mindegyik egyedi, egyéni, de mindenképpen szabályos hatszög alakú kristály. Úgy néz ki, mintha valamennyi vízcsepp önálló individuum volna, egyfajta személyiség megváltozhatatlan karakterrel. Még ha egy hópelyhet fel is olvasztunk, majd újra megfagyasztunk, hajszálpontosan ugyanazt a mintát képezi, mint korábban.”

Kapcsolódó cikkek

• „Víz Nobel-díj”  az indiai Radzsendra Szinghnek, mert képes megmenteni a bolygót

• A The Smiths sokkoló igazsága

• A világ legidősebb maratonfutója 104 éves és vegetáriánus

• Hogyan főzzünk vízforralóval mennyei ételeket néhány perc alatt?

• Legyen a Földnek jó napja!

Az Internetes Szabad Véleménynyilvánítás Nemzetközi Napja március 12-e, melyet az UNESCO is támogat. Május elején pedig világszerte megemlékeznek a Nemzetközi sajtószabadság és a szabad véleménynyilvánítás jogáról. A véleménynyilvánítás szabadsága örök kérdés.

A 21. század elejére már kialakult a médiaimperializmus fogalma, mely modern szó ugyan, mégsem új dolgot takar. Csupán a gyarmatosító politika modern megnyilvánulása. Régen is működött, mégpedig ugyanúgy a fejlődés aranypapírjába csomagolva. Mindig időszerű, de napjainkban talán még fontosabb arról beszélni, hogy a fejlődés elsősorban belső ügy. A véleménynyilvánítás szabadsága nemcsak szóban érvényesülhet, hanem tetteinkben is. Vajon a média napi szinten befolyásolja életünket? 

A véleménynyilvánítás szabadságának története

Az alapjogoknak nincs hosszú időkre visszanyúló történelme. A 18. század második felében találkozhatunk először olyan jellegű javaslatokkal Európában és az Egyesült Államokban, amelyek a vélemény-, a sajtó-, a szólás-, és később majd az információszabadságot említik.

Ezzel szemben a cenzúrának ugyancsak nagy múltja van.
A véleménynyilvánítás szabadságának írásos emlékeit először a virginiai alkotmány alapjogi kódexében találjuk (1776), majd 1791 végén az Egyesült Államok Alkotmánya határozottan kimondja, hogy „nem csorbítja a szólás- vagy sajtószabadságot”.

Európában a francia forradalomkor Mirabeau nyilatkozata mondta ki elsőként a szólás- és sajtószabadságot. „Gondolatainak és véleményének szabad kinyilvánítása az ember egyik legbecsesebb joga. Így tehát minden polgár szabadon nyilatkozhat szóban, írásban, nyomtatásban; de törvényben megállapított minden esetben felelős azért, ha visszaél a szabadsággal.” Az ENSZ is elfogadta azt a törvényt, hogy nézetei miatt senki sem zaklatható, ha tiszteletben tartja mások jogait, és nem sérti meg az állambiztonságot, a közrendet valamint a közerkölcsöt. 

A magyar alkotmány szerinti véleménynyilvánítás szabadsága 

A magyar alkotmány 61. § (1) bekezdése szerint:

„A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra.”

Ide kapcsolódik a lelkiismereti és vallásszabadság is. Véleménynyilvánítás lehet az is, ha valaki nem szól semmit, a hallgatásával jelzi egyetértését vagy elutasítását. Bár már Petőfi és Táncsics a szabad sajtóért küzdött, nem is olyan régen még hazánkban rendszeresen ment könyv a zúzdába.

Antidemokratikus országban a rendszer elleni véleményt megfogalmazó alkotók is odakerülhettek... A véleménynyilvánítás jogának megtagadása finomabb formákat is ölthet. Például a kádári kultúrpolitika több művet is egyszerűen csak indexre tett, a tiltott köteteket feketelistázta, és az OSZK Zárolt Kiadványok Tárában porosodhattak. Az már más kérdés, hogy a rendszerváltás után rögtön központi helyre, a legnépszerűbb kötetek polcára kerültek.

A média manipulációi, a történelem bemutatása a politika változása szerint mindig a tömeget veszik célba, s ugyancsak észnél kell lennie annak, aki nem akar ennek hatása alá kerülni.

Ugyanakkor mindig több kérdést felvet a sajtószabadság joga is. Bár törvényileg tilos a közösség elleni izgatás, és a véleménynyilvánítás szabadsága nem irányulhat semmilyen nemzet, etnikum vagy vallási közösség megsértésére, a gyakorlat mást mutat. Manapság a liberális szellem megengedi, hogy bárki hangot adjon akár ostoba vagy diszkriminatív nézeteinek is, kezdve a vallás elleni felszólalásoktól a blogok sokszor alpári kommentjéig.

 
Média, hatalom

„Három rend van jelen a parlamentben, de ott fönn, a Tudósítók Galériáján foglal helyet a Negyedik Rend, mely mindnyájuknál fontosabb”

– írta a 18. század vége felé Edmund Burke a klérusra, a nemességre és a polgárságra utalva. Az ír filozófus és államférfi már akkor megsejtette, hogy a sajtó a többi hatalmi tényezőnél is fontosabb szerepet játszhat.

1794. május 28-án ezt mondta:

„Van azonban egy törvény mindenki számára, nevezetesen az, mely minden jogot irányít, a Teremtő törvénye, mely egyben az emberiség, az igazságosság, a méltányosság – a természet és a nemzetek törvénye.”

Jó esetben a sajtó feladata a polgárok hiteles, elfogultságtól mentes, tényszerű tájékoztatása. De a mai pénzügyi és politikai érdekcsoportok akkora befolyással bírnak, hogy a média irányítóivá válhatnak, így pedig roppant egyszerű az embereket befolyásolni. Főleg a gyerekeket. Ők a legkiszolgáltatottabbak. Ez egy fontos téma, ami külön fejtegetést érdemel. Egy médiabirodalomhoz saját tévécsatornák, rádióállomások, könyv- és lapkiadók tartoznak. Vajon milyen információkat fog továbbítani vagy elhallgatni?

Csupán a gyarmatosító politika modern megnyilvánulása, amikor a hatalmi gépezet olyan színben tüntette fel a leigázott népeket, hogy alátámassza a hatalom megszerzésének szükségszerűségét, sőt igazolja saját pozitív szerepét. Ennek érdekében még a gyarmatosított nép kulturális örökségét is felhasználta, mégpedig úgy, hogy az általa tolmácsolt „eredeti” művek azt a szellemiséget tükrözzék, amit propagálni akart. Ezek a fordítások ferdítések lettek, és sok esetben csupán kiragadott részleteket tartalmaztak. A gyarmatosítás nem csak egyik ország a másik ellen játéka, ha a hagyományok, a kulturális örökség háttérbe kerül, vagy egy felhígított, sőt maradinak titulált változata a „trendi”, ráadásul egy uniformizált „kultúra” kerül a helyére, akkor a szellemi gyarmatosítás alanyaivá válhatunk. 

A globalizáció miatt ma a média hatalmas tömegekhez szól, és ha napi szinten ismétli egyforma típusú, egyazon irányba mutató információit, akkor jó eséllyel könyvelheti el a sikert, céljának megfelelően befolyásolhatja a közvéleményt. Dr. Bajomi-Lázár Péter, a Budapesti Gazdasági Egyetem tanára, médiakutató, Média, hatalom című cikkében olvashattuk:

„A Kecskeméti Tanítóképző Főiskola 1995-ben készült, publikálatlan felmérése szerint a felnövő generációk egyes csoportjainak jövőképe az amerikai sorozatok eszményeiből táplálkozik. A 10-14 éves alföldi tanyasi gyerekek például úgy szeretnék látni felnőttkori önmagukat, hogy majd az úszómedencéjük partján a napernyő árnyékában kortyolgatják koktéljukat.”

Már több mint 20 évvel ezelőtt ilyen szomorú tapasztalat birtokában voltunk, s azóta felnőtt egy generáció. Elgondolkodtató…

 
Hol keressük a véleménynyilvánítás szabadságát? 

Manapság azt tapasztalhatjuk, hogy a sajtó, a média még a függetlenség látszatára sem ad, csak azt lehet tudni, hogy jobb vagy baloldali beállítottságú-e. Ki vagyunk szolgáltatva? Egyazon dologról ellentmondó információk sokasága lát napvilágot. Hogyan tájékozódjunk?

Körmendy Zsuzsanna: Mégsem hatalom a média? című cikkében (Magyar Nemzet 2016. 11. 12.) ugyancsak érdekes szempontot fejteget:

„Két roppant fontos rétegre a média nem tud igazán hatni. Az egyik a kevesek: a nagyon felkészült, sokféleképpen és sokfelől tájékozódó, saját fejével gondolkodó értelmiségi elit. A másik csoport: a médiának soha hitelt nem adó sokak. Ők a kevésnél is kevesebbet olvasó, alig tévéző, főleg az agráriumból, és sosem segélyekből élő, elég nagyszámú réteg. Róluk keveset tudnak a szociológusok, viselkedésüket vizsgálják, de nehezen tudják bemérni.”

Összegzés

Nem a szupermodern technika pusztítása a legnagyobb veszély, inkább az, ha a profitszerzés elemésztő mohósága az örök emberi értékek elé kerül. Mi a megoldás?

"Aki a médiát, a képeket irányítja, az a kultúrát irányítja" – vélekedett Allen Ginsberg.

Nagyon fontos dolgot mondott ki: a kultúrát, vagyis csupán egy külső közeget irányít. Ha nem akarjuk, az elménkre nem tud hatást gyakorolni. Ha tudatosak vagyunk arról, kik vagyunk, mi az emberi élet célja, akkor nincs olyan hatalom, ami befolyásolhatna bennünket. Van-e világképünk? Vannak-e olyan eszményeink, melyek teljesen kielégítik az erőszakmentes kommunikáció, a minden élőlény tiszteletén alapuló egymás mellett élés elveit? 

Hálás téma szidni a médiát, bűnbakot látni benne. Az óind filozófia felhívja a figyelmet, hogy soha ne a külső dolgokat kritizáljuk, mert a változás lehetősége bennünk van. Lehet igaz tudást, valódi információt szerezni, tájékozódni, ha valaki akar. Az ember szabadon választhat, nem kell tv-t venni, vagy ki is lehet kapcsolni, nem kell mindent elhinni, csak azért mert a média ezerrel nyomja.

Az internet lehet jó is, meg halálos is, tőlünk függ. A XX. század embere nyerő helyzetben van, ha szólásszabadsága nem csak a beszédére vonatkozik, hanem arra is, hogy milyen információt keres, és hol keresi azt.

Kapcsolódó cikkek

• A kimondott szó és a leírt betű hatalma

• Tiszavirág életű címkék az örökkévalóság jegyeivel

• 2000 éves pálmalevél, a tamil Véda

• Gettómilliomos filmen és könyvben

Több nemzet hagyományaiban is valamilyen formában megtalálhatók a tavaszköszöntő és a télbúcsúztató szokások. Nálunk a busójárás a leghíresebb karnevál. Egyik fontos eleme a tűz. Több országban is régi tradíció az álarcos felvonulás, vagy tűzre vetni a rosszat jelképező szalmabábút. Úgy tartják, ezzel az önmagukban rejlő negatívumtól is búcsút veszünk. A tél végén érdemes egy izgalmas kirándulást tenni, megnézni néhány ország télbúcsúztató hagyományait. 

A télbúcsúztató szokások kaleidoszkópja színesen kavargó képeket mutat. Az emberiség egy nagy család, és gyermekei minden földrészen szeretnek játszani, ünnepelni. Hagyományaik hasonlóak. A nagyvilágban számos helyen megünneplik a tavasz eljövetelét. Az ember – bár ottléte alatt örült a télnek – az év elején elbúcsúzik a hidegtől. A spirituális ember köszönti a mindig megújuló Földanyát, és jó alkalmat talál arra is, hogy fesztivált rendezzen a Jó győzelmének. De azt sem felejti el, hogy a belső rossz tulajdonságok legyőzése az igazi siker.

Busójárás fotók

Juhász Balázs fotóművész a FotoSherpa alapítója fergeteges kiállítási anyagot fotózott össze a busójárásról. Aki ismeri munkásságát, az tisztában van vele, hogy Balázs nem áll meg addig egy téma megfotózásával, amíg el nem éri a maximumot. Világszínvonalú fotókiállításával már megjárta Indiát, Japánt és szeámos helyre kapott még meghívást. Képeiből itt nézhetsz megt néhányat>>  Juhász Balázs fotókiállítás

A busójárás története

Nincs történelmi alapja, mégis lelkesítő. A monda szerint a Mohácson és környékén élő sokácok, a katolikus délszlávok ijesztő álarcokat tettek magukra, maskarába öltöztek, és hatalmas zajt csapva keltek át a Dunán. Nagy rémületet keltettek, és kizavarták a törököket a városból. Ennek emlékére rendezik meg februárban a rémisztő maszkos felvonulást, melyre több ezer ember érkezik a kisvárosba. 

 A busójárás UNESCO világörökség 

A mohácsi busójárás 2012 óta hungarikumnak számít. 2009-től szerepel az UNESCO szellemi örökség reprezentatív listáján. egy évvel korábban pedig az indiai Rámlila került a szellemi értékek világörökség listájára. Mi kapcsolja őket össze?

A busójárás hetében kerül sor a kiszebáb égetésre, mely a Rossz elűzését jelenti. Az indiai Dussehra ünnep szintén erről szól: Rávanának, a Rámájana eposz Főgonoszának bábuja a lángok martaléka lesz, így minden évben diadalmaskodik a jó a rossz fölött.

A busójárás farsang?

Magyarországon a mohácsi busójárásnak nagy vonzereje van. A farsang a maskarás felvonulások, vidám mulatságok ideje, de alapvetően a tél búcsúztatásának változatos hagyományaira épül. A leghíresebb a riói, valamint a velencei karnevál. Velencében bíróság előtt a városban történt minden rosszért elítélik, majd tűzre vetik a szalmabábút. Bővebben: Fények ünnepe, velencei és rioi karnevál. 

A január elején kezdődő farsangi időszak vége a „farsang farká”-nak nevezett 3 nap, mely farsangvasárnap reggelétől húshagyókedd estéjéig tartott. A busójárás február végi, több napos ünnep. A busók hol csoportokat alkotnak, hol egyedül csatlakoznak a felvonuláshoz. A télbúcsúztató program része a főtéren máglyára helyezett koporsó elégetése, mely a telet jelképezi. A tűz körültáncolásával búcsúznak a hidegtől, és üdvözlik a hamarosan beköszöntő tavaszt.

Milyen a busó jelmez és a busó álarc?

Ha nem egy farsangi felvonulás lenne, akkor a szörnyű, ördögpofájú szörnyeket látva fejvesztve menekülnénk előlük. A maszkot fűzfából faragják. Vannak olyanok, melyeket neves népművész készít, azok nemcsak egyediek, de drágák is. A jellegzetes busó ruha tartozéka: bocskor, csizma, fehér vászongatya és a bundájával kifordított birkabőr. Ezt derékban kötéllel vagy lánccal kötik össze. Az övre hatalmas kolompokat aggatnak, mellyel óriási hangzavart tudnak csinálni. Némelyeknél kereplő vagy fakürt és buzogány van. A rémisztő alakok mellet már egyre több szép lányt látni, akik gyönyörű sokác népviseletben sétálnak. A „Szépség és a szörnyeteg” magyar változatának is mondhatnánk.

Télbúcsúztató népszokások

Orosz: Február vége a Maslenitsa hagyomány vígassága Oroszországban. Gyakran laza fordítással „palacsinta hét”-nek is nevezik, a tányérokon tornyosuló finom édesség miatt. Az utolsó napja a legérdekesebb, a tél kitömött figurájának ünnepélyes elégetése. Énekelnek, táncolnak, a mulatság egyesíti a nagy orosz ortodox szertartást egy sokkal régebbi ünnepnappal.

Bolgár: Január végén kerül sor a busójáráshoz nagyban hasonló ünnepre a Szófiától 30 km-re fekvő Pernik városában. A Surva Nemzetközi Fesztivál szintén álarcos felvonulás. A fából vagy textilből, számtalan gyöngy felhasználásával készült álarcok félelmetesek vagy színpompásak. A maszkok sok esetben szimbolikus jelentésűek, némelyik kétarcú, a boldogság és boldogtalanság ellentétpárjára utal. A dekoráció színei: a leggyakrabban használt vörös, ami a termékenységet, az újjáéledő természetet, a nap és a tűz erejét jelképezi, a fekete jelöli a Földanyát, a fehér a víz és a fény jelképe. A különleges mágikus táncok, a kolompok a gonosz szellemeket hivatottak elriasztani. 

Svájci: Tschäggättä az ünnep neve. Íratlan szabály, hogy csak nőtlen férfiak öltik fel az ijesztő maskarát. Fából készült pálcával és feldobott korommal (ma már inkább konfettivel) ijesztgetik a gyanútlan áldozatokat. Azt mondják, a résztvevők kiengedik a mindennapi stressz fáradtságát, s ez egy kifejezés, egyfajta lázadás. Régi hagyomány elijeszteni a tél szellemeit. Tschäggättä legendája szerint egy már nem létező település vad emberei, a tolvajok ijesztő jelmezekbe öltöztek, hogy félelmet keltve könnyebben lophassanak.

Francia: Menton város Citromfesztiválja a francia Riviérán szintén februárban van. A tél végének ünneplése. Két hétig a város központjában levő Biovès kertet nagy szobrok és figurák töltik meg, minden citrusfélékből van. Kijelölik az év témáját, például Verne Gyula egyik regényhősét, de a lényeg, hogy mindennek citromból és narancsból kell készülnie.

Spanyol: Minden év január első vasárnapján rendezik meg Silió faluban a Vijanerát. Az erdők és Silió utcái tele vannak hagyományokat idéző, legendás alakokkal, mitológiai lényekkel. Az emberalakok átalakulnak tiszta természetté. A legismertebb karakterek fekete álarcot viselnek, nehéz, nagyhangú harangokat hordanak, hogy kivédjék a gonosz szellemeket. Itt is megünneplik a jó győzelmét a gonosz felett. A falusiak különböző maszkokat, állati bőröket és élénk színű ruházatot hordanak. Az egésznek a természetkultusz és a szimbolizmus érdekes összetettsége adja meg különös varázsát.

Amerikai: Santa Fe fiesztáján egy hatalmas alak magasodik mogorván az emberek ezrei fölé, kísérteties fehér muszlin köntöse csapkod körülötte. A Zozobra egy óriás marionett bábú, amit elégetnek, ezzel elpusztítják az előző év gondjait, bajait. A spanyol szó jelentése: fájdalom és kétségbeesés. Ahogy a báb neve sugallja, ő testesíti meg a sötétséget és a szomorúságot. A fesztivált megelőző hetekben több ezer ember névtelenül egy kis cédulára saját kezűleg felírja problémáit, fájdalmát, és a városszerte felállított dobozokba dobja. Még a városi rendőrség is betesz számtalan jelentést felaprított formában, de esküvői ruhák, jelzálog papírok, végkielégítés közlemények és orvosi látleletek is kerülnek ide. A fesztiválon a dobozok Zozobra lába előtt elégnek.

A magyar kiszebáb égetésekor is ez történik: a bajokkal teleírt papírdarabokat rárakják a bábura. Indiában is van ilyen szokás: a gondokat, amiktől meg akar valaki szabadulni, egy papírra írja, és bedobja a folyó hullámai közé, hogy az messze elvigye tőle.

Észak-Wisconsinban a szóvivő, az ünnep királya előrelép egy tekerccsel. Bejelenti, eljött az ideje, hogy a kukorica király visszatérjen hazájába. A sötét időnek vége, jön az újjászületés. Toronymagas láng ég, amit körbe táncolnak. A dobpergés gyorsítja a ritmust. Énekelnek, kiabálnak, üdvözlik a mágikus tűz rituálét.  

 Szalmabábégetés Indiában 

A hindu Dussehra fesztivál októberi ünnep, itt a 10 fejű démonkirály, Rávana bábuját vagy képmását égetik el. A Rámájana negatív főhőse ő, aki a rossz jelképeként Indiában a megtestesül Gonosz.

Ennek az ünnepségnek már a 15. századi Vijayanagar királyok korától van nyoma. Maga a szó jelentése: Dasanan-ravan, Rávana veresége. A kivilágított feldíszített városokban országszerte templomi menet, színdarabok, fáklyás felvonulások láthatók. A Dussehra munkaszüneti nap. A barátok és a családok összejönnek, ajándékokat és édességet cserélnek. Híres művészek lépnek fel, és megelevenedik a hősi eposz, a Rámájana. Dél-Indiában még a házakat is feldíszítik a Rámlila szereplőinek kis szobraival. Ezt követi a díváli, a fények örömnapja, Ráma herceg, a tökéletes király hazatérése, mely egyben azt is jelenti, hogy minden rossznak vége szakadt.

Külső és belső fény

Vajon miért népszerű oly sok helyen a jelmezes alakoskodás? Mert bűnbakot lehet találni, és elégetni? Mert el lehet bújni egy felvett szerep mögé? Sokan ilyenkor döbbennek rá, hogy a mindennapok is hasonlóan telnek, és ők valójában nem azok, akiknek gondolják magukat. Mint ahogy a karneválon sem vicsorgó szörnyetegek, csupán egy játék szereplői. Talán az is kiderül, hogy a rossz csak az elmében van. A maszk levételekor szembe kell nézni a valósággal már a következő napon. 

Kapcsolódó cikkek

• Fények ünnepe, velencei és rioi karnevál

• Hálaadás napja – egyiknek ünnep, másiknak halál 

• Rámájana, a világ botanikai csodája

• Ráma, édes Ráma, boldog szülinapot!