Ma már nem ritka, hogy a nyugati ember Keleten keresi a választ kérdéseire. Mégis, ha olyan híres emberekről olvasunk, akiket hívott India spiritualitása, akkor többnyire férfiakról esik szó, pedig India ugyanúgy vonzza a nőket is. Több befolyásos nyugati nőt ihletett meg a múltban és napjainkban is a hinduizmus, akik vezető beosztásban dolgoztak, művészek vagy az ősi kultúra gyakorlói és továbbadói lettek. Aki egy kicsit is ismeri a témát, rögtön Julia Robertsre, az Oscar-díjas színésznőre gondol, mert az ő hindu kultúra iránti szimpátiája közismert. De különféle módon számos más hölgy is, jónéhány ragyogó személyiség szentelte már az életét a Védák tanításán alapuló ó-ind bölcseletnek.
Olyan személyekről beszélhetünk, akik nemcsak a vegetariánizmus, az állatvédelem és a jógaoktatás területén, hanem élethivatásuk adta szerepekben, komoly alkotói pályán vagy társadalmi téren is kibontakoztatták tehetségüket. Bizonyítva ezzel azt a tényt, hogy a női erőforrás, melyet szanszkritul saktinak, a női isteni teremtő energiának neveznek, nem elhanyagolható tényező. Vallási hovatartozás nélkül létezik, hatalmas erő a nyugati világban is, mely ha követi az alapvető emberi törvényeket, folyamatos növekedésre és fejlődésre inspirál.
Anne Besant vagy Mirra Alfassa és még két-három különleges nő külön cikket érdemel, de a teljesség igénye nélkül érdemes emlékezni olyanokra, akik életében gyökeres változást hozott India spiritualitása.
Maria Wirth, német író miután befejezte pszichológiai tanulmányait a Hamburgi Egyetemen, Indiába kötött ki. Így meséli el történetét: 1980-ban szálltam le Indiában, útban Ausztrália felé. Legalábbis ez volt az, amit gondoltam. Nem lelki okokból mentem Indiában, de belebotlottam India ősi hagyományaiba, és megdöbbentett azok mélysége. Az intelligenciát használva akarták létrehozni a világegyetemről szóló igazságot, és nem ellenőrizhetetlen dogmákat szabtak ki. Ez a tudás azonnal értelmet adott, és nagy öröm forrása lett. Hangot adott homályos megérzésemnek, mi szerint Isten kell, hogy legyen az alapja mindennek, és semmi sem tőle különálló egység. Azóta sok év telt el Indiában, és én még mindig nem mentem Ausztráliába. Otthon érzem magam a Hindu Dharmában. Gyakran megkérdezik „keresztény vagy?” – a válasz mindig ez: „én egy hindu vagyok”. Maria Wirth India szellemi hagyományainak megosztását tűzte ki céljaként, hogy írásain keresztül betekintést adjon a német olvasóknak az általa is kimagasló értékként tisztelt ó-ind kultúrába. Cikkei rendkívül alaposak és informatívak.
Blanca Schlamm (1906-1985), a bécsi gazdag zsidó család tagja nagyon jó nevelést kapott. Már nyolcévesen megmutatkozott kiemelkedő zenei tehetsége és szépsége. A bécsi zeneakadémián tanult, néhány évig Hollandiában orgonistaként működött, de ez nem elégítette ki. 29 éves korában meghívást kapott Benáreszből (ma Váránaszi), a Rajghat School-ba hívták tanítani. A nemzeti állami rádióadó rendszeresen közvetítette zongorakoncertjeit. Indiából soha nem tért vissza, ott találta meg azt, amit addig keresett. Több nyelven beszélt, ott pedig tanult hindit és bengálit is. Amikor találkozott Anandamayival, megértette, hogy a gurura szükség van a lelki úton, ugyanúgy, mint ahogy tanár nélkül nem tudunk matematikát vagy fizikát sem tanulni. Így örömmel elfogadta a kiemelkedő női gurut mesterének. Az Atmananda nevet kapta, és az egykori osztrák arisztokratából hindu szerzetesnő lett. Leborotválta a haját, és lelki tanítóként haláláig rendkívül egyszerű életet élt.
Margaret Woodrow Wilson (1886-1944) Wilson, amerikai elnök legidősebb lánya volt. Anyja halála után Margaret a Fehér Ház szociális hoszteszi teendőit látta el. Megkapta a First Lady címet, de ez sem marasztalta hazájában, Indiába vágyott. 1940-ben látogatott el Srí Aurobindo Puduccseriben működő ásramjába, ahol úgy döntött, hogy élete végéig ott marad. A neve Nisthá lett, ami szanszkritul őszinteséget jelent. Haláláig a klasszikus hindu munkák angol fordításában és szerkesztésében vett részt.
Frances Henrietta Müller (1846-1906) chilei-brit női jogi aktivista. Egy német üzletember lánya volt, hat nyelven beszélt. Cambridge-ben végzett, majd bekapcsolódott a feminista mozgalomba, segítve a női szakszervezeteket. 1888-ban saját folyóiratot alapított, ez volt az első női újság Londonban. 1892-ban utazott Indiába, mint előadó. Nagy tisztelője lett Szvámí Vivékánandának, akivel a világ vallásainak parlamentjén találkozott, attól kezdve ő szerkesztette a hindu filozófus jónéhány könyvét.
Friederike von Hannover, Görögország utolsó anyakirálynője, szintén többször volt Indiában. Életét nagymértékben befolyásolta a Védánta tanítása, vonzotta a meditáció és a hindu filozófia. A tudománynak még fel kell zárkóznia ahhoz, amit Indiában a látnokok már megértettek több mint 2500 évvel ezelőtt – mondta. – Míg Görögország a születésem helye, India a lelkem országa.
Jane Addams szociális reformer, béke aktivista volt, aki 1931-ben Nobel-Békedíjat kapott az amerikai női egyenjogúságért és választójogért vívott harcáért. Theodore Roosevelt elnök azt mondta róla, ő „Amerika legveszélyesebb nője”, mások „Szent Jane”-nek nevezték.
Az FBI hosszú ideig figyeltette. Társalapítója a chicagói Hull House-nak, amely egy szociális és oktatási komplexum volt, főleg a munkásosztály és a bevándorlók számára. Részt vett Szvámí Vivékánanda több előadásán New Yorkban, és meghívta őt a Hull House-ba is, mert szívét megérintették a hallottak. Addams kisasszony olyan, mint egy örök angyal – írta róla Vivékánanda.
Emma Calvé (1858-1942) ünnepelt francia szoprán és valószínűleg a leghíresebb francia női operaénekes volt a múlt század fordulóján. Rendszeresen énekelt a New York-i Metropolitan Operaházban. 1899-ben, Chicagóban találkozott először Szvámí Vivékánandával, akiről így vélekedett: Új távlatokat nyitott előttem, megtanított az igazság szélesebb értelmezésére.
Később járt Indiában, több ásramot is meglátogatott, beszélgetett az ott élő szerzetesekkel. Madame Calve ezt írta önéletrajzában: Azok az órák, melyeket ezekkel a szelíd filozófusokkal töltöttem, örökre az emlékezetemben maradnak.
Ezek a lények – tiszták, ragyogóak és távolinak tűnnek, mintha egy másik univerzumhoz tartoznának, egy jobb és bölcsebb világhoz.
Sara Bull (1850-1911) amerikai író és emberbarát. Apja Wisconsin állam szenátora, férje Ole Bull, norvég hegedűművész volt. A házaspár boldog házasságban élt, sokat turnézott, Sara a koncerteken zongoristaként kísérte férjét. Házuk a szellemi tevékenység központjaként gyakran látta vendégül a vezető értelmiség tagjait, művészeket és harvardi filozófusokat. Férje halála után 1880-ban, Sara Norvégiában részt vett a skandináv közösség tevékenységében. Érdekelte a filozófia, olvasta a Bhagavad-gítát, és mélyen spirituális emberré vált. Szvámí Vivékánanda tanítványaként különösen a védánta filozófia érdekelte. Többször is ellátogatott Indiába, az indiai nőkért dolgozott. Vivékánanda Sara Bullt tekintette amerikai anyjának, Dhira Mata (nyugodt anya) becenéven hívta. Sara Bull rendszeres adományokat juttatott a Rámakrisna missziónak, és anyagilag segítette Jagadish Chandra Bose tudományos kutatásait. Amikor a híres tudós beteg volt, ő fizette a londoni kezelést, majd komoly összeggel támogatta, hogy saját botanikai kutatólaboratóriumot hozhasson létre. (Lásd Sir Jagadishchandra Bose)
a MacLeod nővérek
Mrs.Bull, és a MacLeod nővérek
Josephine MacLeod (1858-1949) és húga, Betty egyaránt erősen kötődött Indiához, és aktív résztvevője volt a Rámakrisna-Vivékánanda mozgalomnak. Sara Bull is kedves ismerőseik közé tartozott. Josephine olyan irodalmárokkal volt kapcsolatban, mint George Bernard Shaw és Romain Rolland. Nem lett felavatott tanítvány, de élete végéig a megismert filozófia elkötelezettjévé vált. Segített a különböző európai nyelvre, köztük németre átültetni azt, amit ő is szívesen tanulmányozott. Sokat dolgozott az indiai nők oktatása terén is, és rendszeres pénzügyi hozzájárulást adott annak az iskolának, melyet Indiában Nivedita nővér működtetett.
Josephine kijelentette: Semmilyen lemondást nem kellett végeznem! Viszont szabadon segíthetek India gyarapodásában. Ez a munkám, és imádom ezt. Jó látni ezt a csoport tüzes idealistát, kivezető új utakat ebből a dzsungelből, az úgynevezett életből. (1923. március 12.)
Az egész élet csak egy szép színjáték, és én élvezem mindezt, de mélyen tudom, hogy a birodalmak elmúlnak – és csak Isten marad! (1925. január 29.)
Húga, Betty egy New York-i üzleti mágnás, Francis Leggett felesége lett. Férje még vőlegény korában megismerte és megszerette Szvámí Vivékánandát, a család barátjaként párizsi esküvőjükre is meghívták. Később több hétig gyönyörű birtokukon látták vendégül, ahol állandóan hallgatták Istenről szóló tanítását. Mrs. Betty Legett a kislányát, Albertát is ilyen szellemben nevelte. Alberta, a későbbi Lady Sandwich szintén szorosan kapcsolódott a Védánta Társasághoz.
Laura Franklin Glenn (1867–1942), lelki nevén Devamata nővér, az első amerikai nő, aki az Egyesült Államokban a védánta filozófiát tanította. Gyönyörű költeményeket is írt, ihletett írásaival, és a zenén keresztül fejezte ki Isten iránti szeretetét. Tehetséges szónok, író, költő és zenész volt. Egy neves család leszármazottja, anyai ágon Benjamin Franklin rokona volt. Első diplomáját 1882-ben szerezte, majd Európában élt tíz évet, közben a Sorbonne-on is tanult. Vonzotta a vallásos lét, de gyökeresen akkor változott meg az élete, amikor 1895-ben hallotta Szvámí Vivékánanda előadását New Yorkban. Két évet Indiában töltött, visszatérte után a Védánta Társaság vezetője lett. Őszinte szolgálattal töltötte a következő 40 évet, egészen haláláig hindu szerzetesi egyszerűségben élt.
Nirváni Teasley, költő és író, napjainkban is aktívan dolgozik. Hawaii-on él, 4 gyermek boldog anyukája. Vegetáriánus, akit az ájurvéda is komolyan érdekel. Így ír magáról:
Egész életemben spirituális kereső voltam, mindig erős vágy élt bennem, hogy jobban megismerjem Istent, és mélyebb bölcsességre tegyek szert. Fiatal koromban a mormon hit szerint neveltek, de kezdtem érezni, hogy valami hiányzik. Különösen a keleti filozófiák vonzottak, és ezek a tapasztalatok megnyitották a szellemi tudatosság egy teljesen új paradigmáját. Minél többet megtudtam hinduizmusról, annál inkább rezonált bennem. A Szanátana Dharma, az örök emberi feladat tanítása egy akkordot pendített meg a lelkemben, és úgy éreztem, ez csodálatosan terjeszkedik elmémben és szívemben. Amikor először olvastam az Upanisadokat, úgy éreztem, ez igazi lelki tisztaság, amilyet még soha nem tapasztaltam. Miután addig csak egy erősen strukturált, merev, és férfiak által uralt hierarchikus hitrendszert ismertem, teljesen elbűvölt, amikor megtudtam, hogy Istennek különböző energiái vannak, sőt istennői aspektusa is. Ez rendkívül izgalmas volt számomra, éreztem, ez egy gazdagon összetett vallás, és a hindu szentírások hatalmas víztározók, folyamatos betekintést adnak új igazságokba. (…) A meditáció és a szent lelki gyakorlatok, mint például a dzsapán való mantrázás, az egyik kedvenc gyakorlatom. Helytelen lenne kijelenteni, hogy úgy döntöttem, hindu leszek. Az igazság az, hogy a hinduizmus választott engem. (…) Úgy érzem, már létezik a legnagyobb gazdagság a földön, az a tudás, mely elvisz haza, megmutatja, ki vagyok valójában.
Mi lehet a Védák tanításának ez a halhatatlan varázsa, mely régen és most, továbbra is vonzza az embereket szerte a világon? Mi lehet ebben az ősi kultúrában, amely teljesen elrabolja egyes nők szívét, és arra inspirálja őket, hogy ne csupán kis családi körben éljenek, hanem mások lelki anyái legyenek?
Kapcsolódó cikkek
