Az indiai király kifejezés hallatán fülbevalós, turbános alak jut az eszünkbe, akit hatalmas trónja körül szolgák hada vesz körül. Csak ez lenne a realitás? India valószínűleg a világ egyik leggazdagabb országa a történelem és a szellemi örökség szempontjából is. Valamint az uralkodók és az uralkodó klánok tekintetében. Több ezer év telt el, és az ország számos dinasztiát, uralkodót, császárt és hódítót látott.
Miért érdekes számunkra egy földrajzilag és történelmileg is távol levő indiai király története? Mert jó olvasni arról, milyen az államvezetés akkor, ha a nép érdekeit tartják szem előtt. Ezekben az uralkodókban van valami közös vonás. Igaz, többségük hódító volt. A független királyságok gyakran harcoltak egymással, de legtöbbször védekeztek a mogul csapatok ellen. Béke idején pedig mindről azt jegyezték fel, hogy igazságos törvények szellemében kormányoztak, országuk fejlesztését tartották szem előtt, pártolták a tudományt, a művészeteket, és vallási toleranciát gyakoroltak.
Chandragupta Maurya (uralkodása i.e. 324-301)
Candragupta Maurya a Mauryan Birodalom alapítója volt. Az első császár, aki egy állammá akarta egyesíteni Indiát. Ebben az időszakban a birodalom egy másik híres személlyel is büszkélkedhetett. A császár fő tanácsadójával, Chanakya (Csánakja) Pandittal. Pandit tudóst jelent. Chanakya volt az, akinek közreműködésével a király erős központi rendszert és fejlett gazdaságot épített ki.
Minden akkor kezdődött, amikor Magadha zsarnok uralkodója elkövetett egy nagy hibát. Száműzött birodalmából két olyan jeles személyt, mint Candragupta, a kiváló harcos, és Chanakya, a zseniális brahmana politikus. E két tehetséges ember összefogása lett a ragyogó Mauryan Birodalom alapja. Chanakya bár barátként és főminiszterként kapcsolódott az uralkodóhoz, egyszerű fűkunyhóban lakott, és a birodalom felvirágoztatása után lelki meditációja érdekében teljesen visszavonult.
Ashoka (kb. i.e 274-232)
Ashoka, Asóka nemcsak a Maurya-dinasztia másik leghíresebb uralkodójaként jelent meg, hanem India és a világ egyik legnagyobb királyaként. Hatalmas birodalmat épített ki, az indiai szubkontinens legnagyobb része az ő fennhatósága alá tartozott. Mégis utolsó csatája a legnevezetesebb. A kalingai háború rettenetes pusztítással, embertömegek halálával járt.
A csatatéren látott mérhetetlen szenvedés megérintette az addig győztes hadvezér, Ashoka szívét. Letette a fegyvert, mert rájött a világi hódítás gonoszságára. Ettől kezdve nem a földi dicsőségért élt, hanem az erkölcsi és lelki győzelem szépségéért. Buddha tanításaihoz ragaszkodva, életét az egyszerűség és jámborság határozta meg. Felfogta, hogy az élet szent dolog, és csakis Isten törvényei szabhatják ki a végét. Vegetáriánus lett, még az állatok megölésétől is irtózott.
A dharmával, az ember erkölcsi kötelezettségeivel kapcsolatos rendeleteit sziklákra, oszlopokra vésték, de találtak ilyen, a mások iránti tiszteletet hangsúlyozó feliratokat barlangokban is. A modern India Ashoka oroszlános oszlopát tette meg az ország emblémájának. Ashokát gyenge kormányzók követték, ez hozzájárult a mauryai birodalom visszaeséséhez.
Kanishka (127-150)
Kanishka, más néven Nagy Kanishka, a Kushan-dinasztia császára volt. Még ma is India egyik legnagyobb buddhista uralkodójának számít. Hírnevét azonban katonai, politikai és lelki eredményei alapozták meg. A buddhizmus védnöksége fontos szerepet játszott a Selyemút fejlesztésében és a Mahayana buddhizmus Gandhara-ból való elterjesztésében.
Samudragupta (335-380)
Samudragupta, a Gupta-dinasztia második császára szintén az indiai történelem egyik legjelentősebb királya volt. Nagyrészt a katonai hódításainak köszönhetően több nyugati tudós is „az indiai Napóleonnak” nevezte. Samudragupta ugyan a birodalmához csatolta a megszerzett területeket, de autonómiát és szabadságot engedélyezett az ott élő népnek.
Nagy harcos, tudós és nagylelkű fejedelem, emellett a művészet, a kultúra, különösen a költészet és a zene odaadó rajongója volt.
Egy másik jellemzője, amire mindmáig emlékszik az utókor: a tolerancia és más vallások pártfogása. A hindu brahmanizmus elkötelezett követőjeként, tisztelte a többi vallást, és megengedte a templomaik építését. A hindu kultúra vallási, művészeti, csillagászati és tudományos kutatásainak támogatásával és a találmányok pártolásával jelentős szerepet játszott a Gupta Birodalom további kiterjesztésében. Samudragupta olyan indiai király volt, akiről szintén azt jegyezték fel, hogy uralkodása alatt beköszöntött az aranykor. Fia követte őt a trónon, s a Birodalom tovább virágzott.
Harshavardhana (606-647 )
A 7. század kezdetén Harshavardhana képviselte a példamutató indiai királyt. Jól ismerte és gyakorolta a vallási toleranciát, remek adminisztrációt és diplomáciai kapcsolatokat épített ki. Érintkezésbe lépett Kínával, küldötteket küldött oda, hogy eszmecserét folytasson a kínai uralkodókkal.
Célja az egymás iránti tisztelet révén a tudás gyarapítása volt. A kínai buddhista szerzetes, Hiuen Tsang, aki uralkodása alatt Indiába látogatott, élénk leírást adott a kedvező társadalmi, gazdasági és vallási viszonyokról. Harsha király meghívta Hiuen Tsangot Prajagba, a Kumbh melára, a hinduk szent zarándoklatára. Itt tanúja volt a király nagylelkűségének, a szegényeknek adott hatalmas adományainak.
Shivaji
Shivaji Bhosale volt a Maratha Birodalom alapítója és legnagyobb királya. Nagy harcosként és nemzeti hősként emlékeznek rá, főleg az adilshahi szultanátussal vívott küzdelem miatt. A mogul hódítókkal szemben egyesítette India nagy részét. Shivaji az indiai haditengerészet megteremtője. Kiváló földrajzi ismeretei révén új módszerekkel bővítette a harcászatot.
Shivaji rendkívül nagy figyelmet szentelt édesanyjának, Jijabainak, aki mélyen vallásos volt. Ez a lelki környezet nagy hatással volt Shivajira. Alaposan tanulmányozta a két nagy hindu eposzt, a Rámájanát és a Mahábháratát, ez ösztönözte a hindu értékek élethosszig tartó védelmére. Egész életében mélyen érdeklődött a vallási tanítások iránt, és rendszeresen kereste a hindu és szufi szentek társaságát. (Róla bővebben A legendás indiai szerelem történetei című cikkünkben olvashat.)
Prithviraj Chauhan (1178 -1192)
Birodalma a mai északnyugat India területén volt. Sikeresen visszaverte a korai muszlim inváziókat. Amikor Prithiviraj győztes serege elfogta a muszlim hadvezért, Muhammad Ghorit, az kegyelemért könyörgött. A jóindulatú király úgy határozott, hogy felszabadítja. Számos minisztere ellenezte az ellenség megsegítésére vonatkozó döntést, de Prithviraj nem változtatta meg ítéletét. A Ghori kiadása nagy hibának bizonyult: a második taraini csatában Prithiviraj vereségét szenvedett. Muhammad nem viszonozta a kegyelmet, megölette a hindu királyt. Ennek hatására felesége, Maharani Sanyukta és más rádzsput nők véget vetettek az életüknek, hogy ne kerüljenek a megszállók kezei közé.
Mindezt India iszlám hódításának döntő eseményeként tartják számon. Veresége ellenére Prithvirajot hazafias hindu harcosként ábrázolják, aki 6 nyelvet beszélt, számos témában jártas volt. Ezek közé tartozott a történelem, a matematika, az orvostudomány, a harcászat, a festészet, a filozófia és a teológia.
Krisnadeva (1509-1529)
Krisnadeva uralkodása alatt a dél-indiai Vijayanagara Birodalom elérte fénykorát. Sikeresen vette fel a harcot több országára törő mohamedán szultanátus ellen. Szigorúan ellenőrizte minisztereit, keményen büntette a megvesztegetést. Számos kannada, telugu, szanszkrit és tamil nyelven alkotó költő élvezte a császár támogatását. A vaisnava hit gyakorlója volt, vallási toleranciát hirdetett.
A korabeli úti beszámolók így írták le a fővárost: „szem nem látott, fül nem hallott hasonló helyet a Földön” – mondta Abdur-Razzak Közép-Ázsiában. Számos portugál utazó és kereskedő látogatott abban az időben a fővárosba, és részletes beszámolót készítettek Vijayanagar gazdagságáról és szépségéről. Domingo Paes, portugál lókereskedő jelentései óriási segítséget nyújtanak Vijayanagara ma is lenyűgöző romjainak azonosításához. Paes szerint olyan nagy volt, mint Róma, ez „a világ legjobban ellátott városa.”
Volt összehasonlítási alapja, hiszen látta az olasz reneszánsz városokat, mégis azt mondta: „olyan gazdag és szép, aligha találni ehhez hasonlót”. Krisnadevával kapcsolatban pedig megjegyezte, hogy „minden ügyben kegyes és példamutató”.
Maharana Pratap (1572-1597)
Maharana Pratap, a rádzsputok indiai királya a művészet támogatásáról, bátorságáról és nagylelkűségéről vált ismertté. Hősiesen harcolt Akbar mogul császár hódító csapatai ellen. Maharana Pratap visszanyerte országa területének nagy részét, kivéve a gyönyörű Chittort. Volt olyan időszak, amikor ő és családja – a gyermekeit is beleértve – csak fűből készült kenyeret ettek. Maharana Pratap megfogadta, hogy addig a földön alszik, és egy kunyhóban él, amíg Chittort vissza nem szerzi az ellenségtől, de életében ez sajnos nem sikerült.
Ranjit Singh (1780 -1839)
Ranjit Singh a 19. század elején irányította India északnyugati részét. 21 éves korában
kapta a „Pandzsáb Maharádzs” nevet. Többször is legyőzte a muzulmán seregeket különösen az Afganisztánból érkező inváziókat. Ranjit Singh reformokat, korszerűsítést vezetett be, kiépíttette az infrastruktúrát, mindez általános jólétet eredményezett.
Singh megengedte, hogy különböző vallásból és népcsoportból származó férfiak szolgáljanak a hadseregében és kormányában, még európai polgárt is befogadott. De nem alkalmazott gyarmatosítást szorgalmazó brit embereket. Ennek ellenére egy diplomáciai csatornát fenntartott a britekkel. Létrehozta a Szikh Birodalmat, mely halála után 10 évvel a britek győztes háborúja miatt szűnt meg.
Ranjit Singh tiltotta a tehénvágást birodalmában. Egyaránt támogatta a hindu templomokat és a szufi mecseteket. Nevéhez fűződik a szikh kulturális és művészeti reneszánsz. Több híres szikh épületet építtetett és restauráltatott. A történelmi Aranytemplom jelenlegi díszítésének, aranyozásának nagy részét, Ranjit Singh védnöksége alatt végezték.
Összegzés
Természetesen csak néhány indiai király szerepelt felsorolásunkban. India több uralkodónak, császárnak, hódítónak, királynak és uralkodónak adott otthont. Az ország gazdagsága és nagysága egyre magasabb szinteket ért el a különböző dinasztiák és birodalmak alatt. Mindegyikük hozzáadott valamit az ország csillogó örökségéhez – ezek még mindig szerepelnek az indiai történelem arany könyvében. Míg egyesek nagy harcosokként járultak hozzá India fejlődéséhez, mások a művészi ismeretek, a nagyvonalúság vagy a lelki látásmódjuk révén emelkedtek ki.
Indiát évszázadokon keresztül különböző hódító, megszálló mohamedán seregek és hatalmasságok uralták, mielőtt brit gyarmattá vált volna. A kifosztott földrész csak 1947-ben nyerte el függetlenségét. A történelem ismeretében csak csodálkozhatunk azon, hogy ez az ország mind a mai napig képes volt megőrizni hagyományait, és ősi lelki örökségét.
Kapcsolódó írások
