03 okt

Mit keres a tehén az étteremben?

Már az indiai kis faluba való megérkezésemből sejthető volt, hogy valami van a levegőben. Hozzá kell tenni, hogy a szóban forgó falu egy zarándokhely, valahol Indiában. Először is, az történt velem, ami még eddig soha. A jegykezelőnek háromszor is elmondtam, hogy álljon meg a busz a város előtt annál az útelágazódásnál, ahonnan elérhetem célállomásom anélkül, hogy bemennék a városba, s aztán vissza. Mindháromszor tudomásul vette. Aztán pedig jól belealudt. Én pedig belefeledkezve azt vettem észre, hogy már benn is vagyunk a városban. Nos, gondoltam magamban, nemcsak hogy elbuktam két órát, de most még riksázhatok is a buszpályaudvarig, mert persze a központi pályaudvar le volt zárva a távolsági buszok előtt. Legalábbis a buszsofőr szerint.

útleírás tradíció utazás indiai képek főzés indiai ételek
Indiai étteremben jártunk. No de hogy került oda a szent tehén? Fotó: Leveles Zoltán

Sikeresen odaértem, még ülőhely is jutott a zarándokhelyre tartó buszon. Ezen a buszon pedig még egyszer megtörtént, hogy nem szálltam le a buszról időben. Minden megállónál be szokta kiabálni a kalauz a helység nevét, alig beazonosítható félszavakkal. Persze az indiaiak ügyesek a szótlanságban. A non-verbális kommunikációjuk valami hihetetlen. Egy-egy szempillantásból vagy fejbiccentésből mindent megértenek. Oda-vissza lereagálják a dolgokat, miközben mi az egészből semmit sem veszünk észre. Hát most még félszavakkal sem közölte a kalauz az állomás nevét, és éppen annál a megállónál nem tette, ahol le kellett volna szállnom. Azon kaptam magam, hogy kinn vagyunk már újra valahol a dombok között. Hát szóltam, hogy leszállnék. Panaszkodni? Kinek? Miért? Semmi értelme sem volna. Egyrészt egy kukkot sem értene az egészből, hiszen én nem szálltam le. Másrészt, ami megtörtént, az megtörtént.

Valahogyan visszastoppoltam, majd begyalogoltam a szent faluba. A helyzet tovább fokozódott. Vagy tíz szálláshelyen próbálkoztam. Az alku után, miután kiderült az útlevelemből, hogy nem indiai vagyok, már ki is küldtek. Idegenrendészeti rendelet szerint külföldieket csak az arra jogosult szálláshelyek fogadhatnak. Már kezdtem feladni, amikor végre egy szálláshelyen lazábbak voltak. Ez a hely már a sógor szomszédjának az ismerősének az anyukájáé volt. Szóval, sok közvetítőn keresztül jutottam oda…  Nem kértek  dokumentumot, csak be kellett írni egy előre bevonalazott füzetbe az adataimat. Azt hiszem, görbe lehetett a vonalzója. Talán már elfelejtette, hogy az Indus-völgyi ásatások kutatásai szerint a vonalzó Indiából származik?

útleírás tradíció utazás indiai képek főzés indiai ételek
A bevállalós hotel recepciója egyben a család otthona is. Fotó: Leveles Zoltán
útleírás tradíció utazás indiai képek főzés indiai ételek
A szálláshely recepciója képkeretező műhelyként is üzemel.  Fotó: Leveles Zoltán
útleírás tradíció utazás indiai képek főzés indiai ételek
A recepción található képkeretező műhely berendezése. Fotó: Leveles Zoltán

Olyan ügyesen írtam, hogy nem derült ki külföldi származásom. Megvan a szoba. Hopsz. Egy kis félremagyarázhatatlan fürdőszobai zaj, a mellékhelyiség használatával együtt járó hangok.  Akkor tűnt csak fel, hogy a fali függöny a fogadó egyetlen fürdőszobájának a szobámba nyíló egyetlen ablakát takarja el. Hm. Ezen kívül hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a fogadósnak van egy másik vállalkozása is. Ha találós kérdéseset játszanánk, kb. a századikra jutna eszembe a panziós második szakmája. Képkeretezés. Ez abból derült ki, számomra csak utólag, hogy a hotel recepciójánál van a képkeretező műhely is. Valahogyan nem vettem észre korábban. Végül is nincs abban semmi, ha gépek és mindenfélék vannak egy indiai recepción. A körfűrész belém nyilalló hangja, majd a szűnni nem akaró kalapálás ugrasztott ki az ágyból. Végül is, miért kellene fényes nappal pihenni?

Lementem a recepcióra. Nem hittem a szememnek. Két körfűrész mellett ott sorakoztak a képkeretek és a préselt falemezek. Kíváncsi volnék, hogy a két vállalkozás közül melyik volt az eredeti. A faiparos vendéglátós kivágott magának egy darabot a farostlemezből, majd megunta talán a kalapálást, mert hamar eltűnt. Amint elhagyta a csatateret, édesanyja nyomban le is dőlt egy kicsit. Persze ott helyben, a recepción. Lassan körvonalazódott számomra, hogy a recepció a lakásuk is egyben.

Én pedig, mivel aznap még nem ebédeltem, és már délután négy óra is elmúlt, hát valami elemózsia után indultam. Mindjárt az első sarkon egy nem mindennapi teázó állt. Félig kiégetett agyagcsuporban szolgálták fel a gyömbéres-kardamonos finom teát. Óriási tömeg nyüzsgött a teázó körül, ebből tudtam, hogy ez a hely figyelemre méltó.

útleírás tradíció utazás indiai képek főzés indiai ételek
Fő az indiai tea, a "chai". A cselekmény sok szálon fut egyszerre. Fotó: Leveles Zoltán
útleírás tradíció utazás indiai képek főzés indiai ételek
Nem csak a chai megfőzése, de a tálalása is komoly művészet. Fotó: Leveles Zoltán
útleírás tradíció utazás indiai képek főzés indiai ételek
Félig kiégetett, egyszer használatos teás csupor. Fotó: Leveles Zoltán
útleírás tradíció utazás indiai képek főzés indiai ételek
Tejből, gyömbérből és kardamonból készül a finom tea Fotó: Leveles Zoltán
útleírás tradíció utazás indiai képek főzés indiai ételek
Az indiai teázó elégedett vendégei. Fotó: Leveles Zoltán
útleírás tradíció utazás indiai képek főzés indiai ételek
Mennyeien finom chai! Fotó: Leveles Zoltán

A látvány annyira magával ragadó volt, hogy mobiltelefonommal azonnal kattintgatni kezdtem. Élvezték is a fényképezést. Sok helyen úgy van, hogy a fotózás után markukat tartják, sőt olyan is van, hogy már a fotózás előtt. Hát itt bizony ingyen teát osztogattak a távolból érkező, hosszúszakállas idegennek, aki európai ugyan, de Vrindávanból érkezik. Vrindávan pedig minden szent hely nagytestvére. Az európaiságomat pedig szerintem elintézték, azzal, hogy az valami ismeretlen falu lehet Vrindávan környékén. Két csupor teát is megitattak velem.

Folytattam hát az ennivaló után való kutatásom. Mint kérdezősködésemből hamar kiderült, az összes étterem bezárt, és csak este 7 után nyitnak újra. Az utca népe elkezdett hangosan tanakodni, hogy most akkor mi is legyen. Erre az egyik bezárt étterem kopott zsalugátere megnyílt, s kilépett belőle egy kócos és szakállas ember. Egyenesen hozzám. Szótlanul kézen fogott, mint annak idején nálunk az oviban volt szokás, s bevezetett az éttermébe. A zsalugátert behajtotta maga után. Ekkor szólalt meg először. És a nála töltött bő félóra alatt egyben utoljára is.

-Csak egyféle maradék szabdzsi (zöldségköret) van. Jó lesz?

Gondolkodás nélkül bólintottam. Aki éhes, az éhes. Az ember eltűnt a konyhában, én pedig a három kopott asztalból álló vendégtérben foglaltam helyet. Két asztal tele volt frissen vagdalt és hámozás alatt álló zöldséggel. Készültek már a vacsorához. Indiai éttermeknél gyakori, hogy a főétkezésekre nyitnak csak ki, s a köztes időben zárva tartanak. Persze azért, hogy felkészüljenek a következő vendégrohamra.

Miközben a vendéglős a konyhában tüsténkedett, egyszer csak valaki matatni kezd a zsalugáteres bejáratnál, méghozzá elég ügyetlenül. Végül is megnyílt az ajtó. Egy tehén volt az. Bedugta a fejét, és óriási szemekkel bámult. Engem is alaposan végigmustrált. Próbált szuggerálni, de semmire sem ment velem. Hamar megértette, hogy egy cipőben járunk. Ő is koldus, én is koldus. Végül előkerült az embere. Meglátva a tehenet, az éttermes azonnal sarkon fordult, s egy finom lepénnyel tért vissza. A tehén mintha mosolygott volna a lepény befalása közben. Szépen letolta, s tovább várt türelmesen. Minden sarkot alaposan szemügyre vett. Mintha azon morfondírozott volna, hogy milyen jó is lenne hozzájutni az asztalon tornyosuló felvagdalt zöldségekhez, de legalább a héjához.

útleírás tradíció utazás indiai képek főzés indiai ételek
Az éttermes lepényekkel eteti az indiai szent tehenet. Fotó: Leveles Zoltán

Az éttermes meghozta az ebédem. Két maradék, megráncosodott lepény és hideg szabdzsi, mégis nagyon jólesett. Hamar hozott még egy kis rizst is, majd előkerült egy kis vagdalt uborka is. Hozott még két lepényt. Intettem, hogy a tehénnek adja. Így is tett, de szerintem magától is ezt tette volna, különben miért jött volna a tehén? Egyértelmű volt, hogy ez a gyönyörű játék mindennapos. Az egyébként jó húsban levő tehén meghitten, mélyeket szuszogva gyömöszölte be a további két lepényt. Ha nem látom, nem hiszem el: a tehén könnye is kicsordult. Két csepp is a földre hullt.

Aztán sorba érkeztek a finomságok a tányéromba. Mint egy terülj asztalkám. Egyszer csak az éttermes kiosont az étteremből. Persze a tehén utána. A vendéglátós egyedül tért vissza. Mint kiderült, a cukrászdába ugrott át, mert egy ilyen egyszerű étteremben nem tartanak édességet. Vásárolt öt finomságot, s mind nekem adta. Aztán előkerült egy átlátszó szatyor, amiben sárgás leves úszkált. Nyugati szemnek nem valami kellemes látvány, másra asszociálunk róla. Mire észhez tértem volna, már ki is töltötte a tányéromra, azzal, hogy a főtemplom oltáráról hozta. Természetesen magának. Bevált szokás a templomból megszentelt ételből hazavinni. Végül megszámoltam, 12 féle étel sorakozott a tányéromon. És akkor hozott még joghurtot is. Megtanultam a végére, hogy mikor a vendéglátós az asztalom közelébe ért, akkor felemeltem a tányérom, és hátat fordítottam neki. Csak így tudtam már elkerülni a további felhalmozást. Pont úgy szuszogtam, mint az a jóllakott tehén. Egyébként egészen eddig a pillanatig nem beszéltünk. Ha kérdeztem valamit, csak fejbiccentéssel válaszolt. A legelején szólalt csak meg, amikor kérdezte, hogy elegendő lesz-e egyféle étel…

Gondoltam, azért csak beszélgetek egy kicsit ezzel a kedves emberrel. Kiféle, miféle, miként gondolkodik, hogyan él?

-A te éttermed, testvérem?

Néma, és mégis sokatmondó volt a válasz. A falon levő oltárképre mutatott a tekintetével.

-Hm, mondom, értelek én. Akkor hát a Jóisten a nagyfőnök, te pedig a második főnök?

A válasz megint néma és sokatmondó volt. Tekintetével rám mutatott, mely mozdulatba belefoglalta az összes nála megforduló vendéget.

Ebéd után ücsörögtem nála még egy darabig. Forró tekintetével töltődtem még egy picit, aztán láttam, hogy már nagyon mozgolódnak a zöldségek körül.

-Drága barátom, csak egy kérdésem van már. Mivel tartozom?

A válasz megint csak néma és sokatmondó volt. Jellegzetes indiai „namaszte” kéztartásba, imára összeillesztett két tenyerére ráhajtotta homlokát.

Hát így öröklődött tovább ebben a kicsiny faluban az ötezer éves tradíció.

Még több indiai útleírás

Tovább olvasom

28 szept

A világ első nyugati ájurvéda orvosának tanácsai

Szókratész gyakran hangoztatta: a bölcsesség legfőképp abban van, ha tudom, hogy nem tudok semmit. Többek között ezt mondja dr. Robert Svoboda is, aki nemcsak amerikai orvosi egyetemre járt, hanem a híres Maharasztra állambeli Bharati Ájurveda Főiskolán is diplomát szerzett. Neves író és előadó, aki hatalmas tapasztalattal rendelkezik a tanulás, tanítás terén. Szeptemberi iskolakezdéskor érdemes megismerni a világszerte elismert orvos pedagógus oldalát is.

ayurveda tradíció hírességek guru Bhagavad-gítá ókori India
Az indiai tradicionális tudásszerzés módszere eredendően a szájhagyomány útján való továbbörökítés volt. Helyesebben kifejezve inkább tudás átadásának kell neveznünk, mert az óind gondolkodásban nem dolgok megszerzésére, hanem azok átadására helyeződik a hangsúly. Később, amikor szükségessé vált, a bölcsek pálmalevél kézirat formájában lejegyzetelték a tudást. Így öröklődött tovább az ősi indiai gyógyászat, ájurvéda tudománya is. 

Lássuk hát, miként gondolkodik a világ első nyugati ájurvéda orvosa:

Amikor tanítok, a diákjaimnak azt tanácsolom: Maradj nyugodt. Minél mélyebbre veted magad valamely tudomány óceánjába, annál jobban megérted, milyen keveset tudsz róla. Minél idősebb vagy, annál többször fogod észrevenni, hogy megint csak a tudás felszínén vagy. A modern életben az egyik lehangoló dolog számomra az, hogy manapság sokan szakértőnek tartják magukat, miután egyetlen hétvégi kurzust elvégeztek. Ez nem történhet meg; ez merő illúzió. Illúzió az is, hogy az internet tudást ad, elősegíti az adatok megtalálását, s ez a tudás a bölcsesség. De az adat nem tudás, és a tudás nem bölcsesség! Bár az emberek rengeteg információt gyűjtenek össze, és ehhez még gratulálnak is maguknak, túl gyakran előfordul, hogy a megszerzett információ csak zűrzavart okoz.

A tanultak megemésztése és a tudás felszívódása a legfontosabb. Ha túl messzire mégy felszínes irányba, ha emésztés nélkül felhalmozod a tanultakat, és még szakértőnek is hiszed magad, akkor előbb-utóbb elkövetsz egy szerencsétlen, drámai hibát. Gurum, Aghori Vimalananda ettől akarta megóvni tanítványait. Ghora jelentése: szörnyű, rémisztő, az „a” fosztóképző, így az Aghora jelentése: spirituális út, mely elkerüli mindazt, ami félelmetes, ijesztő. Nem tekintette magát gurunak, mert tudta, hogy aki mesternek képzeli magát, az előtt bezárul a tanulás ajtaja. Arra törekedett, hogy mindig tanítvány maradjon, és ezt tanácsolta tanítványainak is. A mesterem azt tanította, hogy a világ legjobb mámorítószere ingyenes, könnyen használható, és egy pillanat alatt a rendelkezésünkre áll: ez természetesen a Transzcendens édes neve.  

ayurveda tradíció hírességek guru Bhagavad-gítá ókori India
Mester a tanítványaival. Az indiai bölcsesség megmaradásának titka az élő tanítás, mely képes az információt tudássá alakítani, majd a tudást pedig bölcsességgé éleszteni.

Egy dolog a fizikai szem, egy másik a lelki látásmód. A spirituális látás nehezebb, de sokkal pontosabb képet ad a valóságról. Nyugaton, különösen olyan helyeken, mint az USA, ahol én is élek, az a probléma, hogy az ember hatalmas tudásra tehet szert, és azonnal úgy gondolja, hogy birtokában is van mindennek. Elkezd ennek alapján cselekedni. Nem jön rá, hogy valójában ez csak egy rész-tudás és jóval nagyobb az a tudáshalmaz, melynek egy hányadát ő is megkapta. Úgy vélem, nagy különbség van aközött, amit a legtöbb nyugati, és amit az indiai ember gondol a tudásról. Nyugaton a tudás valami kézzelfogható, anyagi, valami, ami könnyedén szállítható, lehet venni és eladni. Indiában a valódi tudás egyféle élőlény – szanszkritul „Vidja”. A megtestesült potenciális tudat, amely az Univerzumban létezik. Az ájurvéda és a jóga megannyi technikát, elméletet és gyakorlatot felhalmozott az évszázadok során. A tudás energia is, ami inspirál, egy gyógyító energia.

A média információkat továbbít, ezt ne hívjuk tudásnak. Amikor 40 évvel ezelőtt elkezdtem az ájurvéda tanulmányozását, nagyon kevés információ állt rendelkezésemre angolul. Tehát kellett keresnem olyan embereket, akik segítettek átalakítani az információt tudássá. Manapság ez egy másik probléma: bőven van információ, de nem tudjuk, hogyan kapcsoljuk a tudáshoz. Szóval, ha valaki nem olyan szerencsés, hogy találkozik egy segítővel, egy igaz tanítóval, akkor a régi és biztos módszert kell követnie. Olyan információt kell keresni, amit sok ember kipróbált már, vagy saját magamnak kell kísérletezni vele. Az is egy módja a tanulásnak, ha az ember beveri a fejét a falba. Akkor tudja: ha így cselekszem, ez lesz az eredmény. Persze sokkal jobb, ha valaki figyelmeztet minket. 

Évezredek óta az egyik legfőbb indiai szakkönyv a Bhagavad-gítá, mely Krisna és egyik bizalmas tanítványa közötti rendkívül izgalmas párbeszéd. Az ősi könyv egyik gondolata a következő: „Sok-sok születés és halál után az igazi tudást elsajátító ember átadja magát Nekem, mert tudja, hogy Én vagyok minden ok oka. Az ilyen nagy lélek bizony ritka.” Aki tanulni akar, annak türelmet kell gyakorolnia. Összpontosítania kell, beilleszteni a megfelelő helyre minden információt.
 

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

17 szept

Indiába került az UNESCO verseny fődíja

India nyerte az első díjat az UNESCO „Award of Excellence” 2015 megmérettetésben. Pontosabban a híres Srí Vadakkunnáthan Templom, melynek két évszázados tradíciójához tartozik az a hihetetlen szépségű fesztivál is, melynek egyik része az elefántok látványos felvonulása.

világörökség tradíció
A pazar ünnepségen aranyékszerek is kerülnek az elefántokra. Nem csak a mesében, és nem csak a védikus szakirodalomban ragyog India az aranytól. India ma is egyik leggazdagabb ország arany tekintetében.  Egyes becsülések szerint a világ össz aranykészletének 10%-a az indiai asszonyokat díszíti.

A különlegességek számára fenntartott elismerést a természetvédelmi erőfeszítések és a fenséges Srí Vadakkunnáthan, Kerala legnagyobb és legrégebbi Siva temploma érdemelte ki. Az ENSZ nyilatkozata szerint a díjjal a szent hely ősi hagyományainak megőrzésére tett figyelemre méltó erőfeszítéseket kívánták megköszönni. A folyamatos munka nemcsak a különféle szertartások életben tartására, de a Vasztu-sásztra, az óind architektúra elveit követő csodálatos építészeti alkotás megőrzésére is irányult.

A templom klasszikus példája a hagyományos keralai stílusú építészetnek. A több hektárnyi területen található szentélyeket gyönyörű fafaragások, a falakat pedig tizenhetedik századi freskók, a Mahábhárata megjelenített történetei díszítenek.

Minden évben megrendezik azt a vallásos lényege mellett is rendkívüli fesztivált, melynek egyik része az elefántok felvonulása. A körmenetet ütős és fúvós hangszerek lenyűgöző, ugyancsak élénkítő előadása kíséri. A káprázatos, díszes selyem napernyők tarkasága csak fokozza a pompát. A fesztivál csúcspontja a híres tűzijáték a hajnali órákban látható. A hívek számára mindez nem csupán látványosságot, hanem egyfajta kifejezésmódot is jelent: a hang, a ragyogás és a színkavalkád egyben a Legfelsőbbnek szóló felajánlás is.

Kapcsolódó írások

A világ leggazdagabb szerzetese

Koronázás a világ legnagyobb demokráciájában - a mesés kelet napjainkban

Rámájana, a világ botanikai csodája

Tovább olvasom

12345
»

India Hangja

blogavatar

India elgondolkodtat. Valami, misztikum hatja át évezredek óta, amitől a legnagyobb káosz is harmóniává lesz. Ezt a békét kutatja az India Hangja csapata. Olykor indiai vagy éppen nyugati napi aktualitásokra reagálunk, máskor pedig az ősi bölcsek szavait vesszük elő. Jó olvasást és jó utazást kívánunk India szellemi tárházában! Adó 1% India Klub Alapítvány – Adószám: 19561383-2-43

Bharata a Facebookon