India Hangja

Charles Dickenst írásai alapján ragyogó írónak tartjuk. Olyan személynek, akiről azt gondolhattuk, hogy a szegények vagy a hátrányos helyzetűek bajnoka. Charles Dickens valójában szűklátókörű és önző ember volt, sőt rasszista, akinek gondolatai között még a népirtás is feltűnt. Az amerikai indiánokról, a négerekről és India népéről is durva rasszistaként vélekedett. Megvédte a gyarmati európaiak kiváltságait, és elutasította azt, amit
primitív kultúrának tartott.

Az angol irodalom Oxfordi szótára Charles Dickenst szélsőséges nacionalistaként írja le. Olyan embernek, aki gyakran megbélyegzi az idegen kultúrákat. Akinek a gyarmatosított népekhez való hozzáállását „genocidális szélsőségek” mérgezik, vagyis a népirtás büntette feketíti be. 2019 februárjában Ian Jack, The Guardian újságírója ezt írta Dickensről:

„könyörületes moralistának, a megaláztatás és a szenvedés ellenségének ismerjük. Jó hírneve magánéletének tényei nélkül továbbra is tartósan virágzik.”

Charles Dickens, a soviniszta

A téma kutatói egyetértenek: Charles Dickens soviniszta. Grace Moore, az ausztrál Melbourne Egyetem tanára szerint Dickens a későbbi éveiben mérsékelte rasszizmusát, míg Patrick Brantlinger kultúrtörténész és William Oddie újságíró szerint az csak erősödött. Brantlinger idézi Dickenst, aki az amerikai Catskill-hegységben élő ír kolónia leírásakor „faji szempontból riasztó” csoportként tekinti őket.

Megint más kutatók, Sally Ledger és Holly Furneaux azt állítják, hogy Charles Dickens „kultúrsoviniszta” volt, etnocentrikus gondolkodásával készen állt a brit imperializmus igazolására. Magyar fogalmakkal: az angol fajt és kultúrát felbecsülte, más népeket, népcsoportokat, azok életmódját, hagyományait mélységesen lenézte. Sőt jogosnak tartotta alárendeltségüket.

Dickens az angol középosztály erkölcsi ideáljait nemzeti értékként felmagasztalta. Más kultúrák képviselőit, például a francia, az olasz és az amerikai karaktereket jó esetben csak a lusta és csaló jelzővel illette. Dickens azt állította: az indiánok piszkosak, kegyetlenek, nincs semmiféle erkölcsi érzésük. Ilyen abszurd véleménye volt az amerikai indiánokról, de az afrikai busmanokról is. Szerinte a rabszolgáknak természetesen szabadnak kell lennie; de választójogot adni nekik, nevetséges ötlet.

Charles Dickenst és a népirtás gondolata

Ha megvizsgáljuk Charles Dickens kevésbé ismert oldalát, egy sötét elméjű Dickenst találunk. Íróként oly módon állt ki az elszegényedett emberek mellett, amit korában senki más nem tett, de csakis saját hazája szegényeit védte munkáiban. Más országok elnyomottjai nemcsak nem érdekelték, sokszor kifejezetten gyalázkodón emlegette őket.

Dickens nem ellenezte az őslakos amerikaiakkal szembeni bánásmódot sem. Amit ezzel kapcsolatban írt, az is népirtás jellegű. Szerinte őket „civilizálni lehetne a Föld felszínéről”. Nem lehet azzal mentegetni, hogy ez csak irodalmi kép. Egy kultúra csakis brutális erőszakkal távolítható el.

Az 1857-es indiai szabadságharc, mely nyugaton szipojlázadás néven híresült el ugyancsak felkavarta a kedélyeket. Nem valószínű, hogy Charles Dickenst érdekelte volna az indiai szabadságharc, sem annak okai. Ugyanakkor egészen szélsőséges megjegyzésre késztette. Ezt írta Angela Burdett-Couttsnek:

„Mindent meg kell tennem annak érdekében, hogy megsemmisítsem ezt a fajt.”

Peter Ackroyd regényíró és kritikus, szakterülete a londoni történelem és kultúra. Az általa készített munkák széles skálán mozognak, a kutatás mélysége jellemzi azokat. 1984-ben Ackroydot a királyi irodalmi társaság tagjává választották. Ironikusan így nyilatkozott: „Nem gyakori, hogy egy nagy regényíró népirtást javasol...”

Indiában professzor Khusrau Gurganvi, kiemelkedő nyelvtudományi könyvek szerzője csak ennyit jegyzett meg:

„Az emberek sokkal rosszabb dolgokat mondtak már Indiáról és az indiaiakról. Kit érdekel? A bolygó legrégebbi, megszakítás nélkül fennálló civilizációja Indiában van. Ha ezek az apró dolgok elkezdenek befolyásolni minket, ezt elég hamar elveszítjük.”

Copperfield Dávid − önéletrajzi vonások

Charles Dickens keserves gyermekkorának elemeit ismerhetjük fel a Copperfield Dávid c. regényében. Hőse egy kisfiú, az ő szemén keresztül látjuk a korabeli Angliát. A korrajz, mint Dickens többi könyvében is, hitelesnek tűnik. El kell ismerni, az író kiválóan tudta ábrázolni a szegények sorsát, otthonát, a szegénynegyedek piszkos utcáit vagy a gazdagok szép kertes házait, ruháit.

Eleinte a vezetékneve sem ösztönözte az írót, ezért először álnéven jelentette meg munkáit. Ugyanis a „Mi a Dickens!” régi „Mi az ördög?” jelentésű. Dickens nevét a régies kifejezés udvariasabb változatának tekintik.

Charles Dickens, mint férj

Charles Dickens rámutatott, hogy a társadalom látszólag legtiszteletreméltóbb személyei gyakran jellemtelen emberek. Figyelembe véve azonban azt, amit Dickens házasságáról most tudunk, úgy tűnik, hogy valószínűleg ő maga is gazember volt − kezdte egyik cikkét Tom Carter, történész.

Charles Dickens életének egy másik dimenziója is van, amelyről 160 évig nem tudott szinte senki. A magánélete is szörnyű titokkal volt terhes. Dickens felesége az író akkori főnökének, George Hogarthnak, a Reggeli krónika szerkesztőjének a lánya volt. Dickens alacsonyabb társadalmi helyzetének és vagyonának hiánya ellenére Catherine hozzáment a kezdő íróhoz.

John Bowen, a York-i Egyetem 19. századi irodalmának professzora leírta, hogyan talált meg egy korábban figyelmen kívül hagyott levelet.

„Szörnyű felfedezés volt, felállt a szőr a hátamon” – mondta a professzor.

Dickens ugyanis az őrültek házába akarta záratni feleségét, hogy a 18 éves színésznő szeretőjével együtt élhessen, és a közönség előtt fennmaradjon a nimbusza.

A levelek feltárják Dickens próbálkozásait. Orvosát kérte, hogy feleségét őrültek házába zárassa. Talán van némi fogalmunk arról, hogy abban a korban mit jelentett egy ilyen intézmény. A terv megbukott, mert az orvos, aki jól ismerte az asszonyt, nem volt hajlandó Catherine-t mentális rendellenességgel diagnosztizálni. Catherine Dickens 1851-ben könyvet
tett közzé, témája a konyhaművészetre összpontosított, étkezési ötleteket kínált. Nagyon sikeres volt, 1860-ig öt kiadást ért meg.

Az orvos, aki Dickens útjában állt, és elutasította Catherine őrületének igazolását, valószínűleg Thomas Harrington Tuke volt. Dickens és ő barátok voltak. Vajon mért ért véget a barátságuk? 1864-ben Dickens már „nyomorult lénynek” és „orvosi szamárnak” hívta Tuke- ot. Claire Tomalin, Charles Dickens egyik életrajzírója a Harvard archívumában talált leveleket kommentálva, érdekes dolgot mondott: Dickens volt az őrült, nem a felesége.

Charles Dickens: Karácsonyi ének

Charles Dickens Karácsonyi ének c. kisregénye minden idők egyik legikonikusabb karácsonyi története. Azon híres alkotások közé tartozik, melyek megjelenésüktől kezdve töretlen népszerűségnek örvendenek. Cselekménye: Scrooge egy mogorva, materialista ember, aki a történet végére megváltozik, és örömmel segít másokat. A másik szál a szegény, de összetartó család, melynek minden tagja őszinte, mély szeretettel viseltetik a másik iránt, sőt még kínzójukat is megsajnálják, segítik.

A Karácsonyi ének idillikus meséje a valóságban egészen más. Charles Dickens elvált, miután nem tudta őrültek házába záratni 42 éves feleségét. Catherine-t „rossz anyának”, „szamárnak” nevezte, aki nem volt méltó rá, sőt azért is hibáztatta, hogy annyi gyermeket adott neki. Ugyanakkor mindent megtett, hogy a kilenc gyerek felügyeletét megszerezze. Meglepő
módon Catherine Dickenst soha nem zavarta meg a borzasztó rágalmazás. Hűséges maradt mindvégig.

Charles Dickens a szeretőjével élt együtt. Ellen Ternan 18 éves volt, nem sokkal idősebb, mint Dickens legfiatalabb lánya, Kate. Catherine legidősebb fiával együtt egy másik otthonba költözött. Dickens megszerezte a többi gyermek felügyeleti jogát, s azt mondta nekik, nem jó
ötlet az anyjukkal való találkozás. Ezért csak egy lányuk, Kate tartotta a kapcsolatot anyjával. Apjáról később azt írta:

„A viszonya minden rosszat felhozott, mindazt, ami a leggyengébb volt benne. Nem számított, mi történt velünk, egyik gyereke sem érdekelte.”

Természetesen, mivel ez az ember írta a Karácsonyi ének történetét, az emberek gyorsan a szőnyeg alá söpörték a tényeket, hogy tovább dicsérhessék Dickens könyveit.

Dickens és az antiszemitizmus

Charles Dickens leghíresebb regénye a Twist Olivér. Egyik szereplője a zsidó Fagin, aki az utcagyerekek közül zsebtolvajokat képez. A regény folytatásokban jelent meg. Dickens az első 38 fejezetben a negatív események közepette 257-szer hivatkozik Fagin-ra, mint „zsidóra”, míg a többi karakter etnikai hovatartozását vagy vallását ritkán említi.

1854-ben a Zsidó Krónika megkérdezte:

„Miért kell egyedül a zsidókat kizárni e nagy író és az elnyomottak hatalmas barátjának együttérző szívéből?”

Dickens a kritika után gyorsan átnézte a többi fejezetet, és a legtöbb helyen kihúzta a zsidó szót.

Összefoglalás

Charles Dickens vitathatatlanul minden idők egyik legsikeresebb angol regényírója. 2019-ben került a köztudatba Dickens rasszista kijelentése, mely közfelháborodást váltott ki. Akkor most ne olvassuk a regényeit?

„A cél nem az, hogy ezeket az írókat eltávolítsák a tantervből – mondta dr. Laura Peters, a Roehamptoni Egyetem tanszékvezetője, akinek a fő kutatási területe a viktoriánus irodalom. – De elengedhetetlen, hogy feltárjuk Dickens munkájának problematikusabb részeit.”

Fontos, hogy tudjunk arról is, miként tekintett más fajokra és kultúrákra Charles Dickens, a 19. századi angol irodalom legnagyobb regényírója. A hírnév vagy a jól megírt regény nem minden. Fontos, hogy ezt az iskolában is közzétegyék.

Kapcsolódó cikkek:

Isaac Bashevis Singer, a misztikus mesemondó

Móricz zsigmond idézetek a spirituális értékekről

Percy Bysshe Shelley, az angol irodalom vegán fenegyereke

William Somerset Maugham spirituális irodalma

Móricz Zsigmond a 20. századi magyar realista prózairodalom legnagyobb képviselője. A spirituális Móricz Zsigmond idézetek közül válogattunk. Talán hiánypótló ez a kis gyűjtemény, hiszen kiváló írónk összetett személyiség volt, és írói munkássága sokszor egyoldalúan van bemutatva. Az alábbi sorok önmagukért beszélnek, nincs szükség kommentárra.

Móricz A boldog ember című regényében írta:

„Én azt tartom, aki megmondja az igazat, akár jó, akár rossz, akár szép, akár csúnya, az nyugodtan alhat, és én aludni szeretek écaka. A többi a Jóisten dolga.”

Az egyik legismertebb műve: A légy jó mindhalálig

Móricz első emlékezetes lelki élménye talán az a nyári éjszaka, amikor gyermekként édesanyjával kint ült az udvarban. Édesanyja az égboltra mutatva magyarázta, hogy Isten teremtette ezt a világot, s azóta is fönntartja azt. A légy jó mindhalálig Nyilas Misijeként emlékezett erre. Írásművészet és filozófiai szépség ötvöződik ebben a bekezdésben:

A „kisdiák kereste, hogy hol találta meg legelőször életében a természetfölötti dolgokra való gondolást, de olyankor sohasem jutott eszébe sem Valkai tanár úr, sem a többi vallástanár. Az édesanyja jutott eszébe, akivel néha éjjel, nyáron kint ültek az eperfa alatt, összegubbaszkodva, s várták az édesapját, aki távoli tanyákon épített, de minden éjjel hazajött; olyankor felnéztek az égre, s az édesanyja azt mondta, hogy azok a kis csillagok éppen olyan nagy világok, mint a Föld... s azokon túl újabb csillagok vannak, meg azokon túl megint több akkora földek s így tovább, míg el nem szédült az elgondolásában... hogy mekkora a világ... s hogy mi minden van rajta... s fogott az édesanyja egy kis bogarat a lábuk alatt, s megnézték, milyen szép, hogy semmiféle művész olyat csinálni nem tudna... semmiféle ember soha... és milyen finom a pici lába... és van egy kis féreg, amely ennek a kicsi bogárnak a belsejében él, és az is egy élő élet, és az is oly tökéletes, és talán annak is megvan a maga élősdije, de ha nincs is, milyen finom a láthatatlan kis szervezete, vére, sejtje... Hát ki csinálta, ki csinálta, ki találta ki... Van... de miért van... meddig van... mi lesz aztán... mi volt azelőtt... Mikor ezekre gondolt, mindig összegubbaszkodott egészen kicsire, s a térdét átfonta a karjával, mint azokon a csillagos éjszakákon... s ez volt az ő vallása...”

Spirituális Móricz Zsigmond idézetek

A tájkép élvezésében is az a fontos, amit az ember lelke önt bele a nyers képbe. Mindenki annyit lát, amennyit tud látni; azt látja meg kint, ami benne van, belül!

- Vagy más egyébre akarod te tanítani az emberiséget?

- Csak arra, hogy légy jó... légy jó... légy jó mindhalálig...

Én azt hiszem, annál nincs nagyobb öröm, mint valakit megtanítani valamire, amit nem tud.

Mindig a jövőnek kell dolgozni, nem a hirtelen zsebre vágható pillanatnyi sikernek.

Az ember oly kicsiny és magános a létezésben, hogy gyökereket kell eresztenie a Mindenségbe, hogy a forgószél el ne sodorja.

Romlott szívvel a legeszesebb ember sem fog az emberiségre áldásos cselekedeteket elkövetni, jó és nemes lélekkel azonban a legkorlátoltabb ember is hasznos tagjává lesz a társadalomnak.

Milyen kicsiny az ember, s mégis mit nem tesz fel magáról. A teremtés koronájának tartja magát... s az éjszaka csendjében gyengébb a kicsiny hernyónál, aki a fa ágacskáján a levelek alatt gubbaszkodik...

Nem lehet az igazságot elfedni, mert az Isten ujja megmutatja.

Nem azért él az ember, hogy maga kövérségében hízzon, hanem azért, hogy az Istenben bízva, segítsen azokon, akik bajban és tenger szenvedésben harapják utolsó falatjukat.

A lélek titkainak birodalma ott kezdődik, ahol a látható világ végződik.

William Somerset Maugham angol regény-, novella és drámaíró, az emberi természet alapos ismerője volt. Járt Indiában, rövid időt töltött egy lelki menedékhelyen, megérintette India szellemisége. Utolsó nagy műve, a Borotvaélen című regénye az Upanisadok idézetén alapul.

145 éve született William Somerset Maugham. Sikeres, magánéletében pedig magányos ember volt. Biszexualitása arra indította, hogy mások hibáival szemben elnézőbbé legyen. Egy életrajzírója találóan így fogalmazta meg:

„Maugham keményen próbált úriemberré válni, de végül is nem ez volt az ő természete."

Maugham élete

Az irodalomtörténet lapjain először talán a magas kort megélt író világhírneve és nagy vagyona tűnik fel. A valóság sokkal szomorúbb. Maugham polgári családba született, nyolc éves volt, amikor édesanyja meghalt. Ezt a traumát soha nem heverte ki.

Élete vége felé kijelentette, hogy anyja szeretete az egyetlen szeretet, amit valaha is megkapott. Két évvel később apja is meghalt, nevelőszülőkhöz került. A boldogtalan gyermekkor szerencsétlen iskolai napokkal társult, félénk és visszavonult lett.

Orvosi egyetemet végzett, de ez az időszak csak arra volt jó, hogy bepillantást nyerjen abba, mit vált ki az emberekből a szenvedéssel teli élet. Író akart lenni, ez az időszak csupán a sokszínű emberi jellem megismerésére volt jó.

Az írói sikert Lambeth-i Liza című regénye hozta meg, ettől kezdve csakis az írással foglalkozott. Mire kitört az I. világháború, már sikeres írónak számított. A háború alatt brit titkos ügynökeként dolgozott. Az erről az időszakról írt novellái is inspirálták később Ian Fleminget, a James Bond figura megalkotásában.

Sorra jelentek meg regényei és színdarabjai. Magánélete a hetero- és homoszexualitás között hullámzott. Házassága tíz év után válással végződött. Nem csoda, bár megnősült, de élete végéig férfi szeretője is volt. Maugham lehetett sikeres, de messze nem volt boldog.

William Somerset Maugham Indiában

Maugham több hónapot töltött Indiában. Már a megérkezése is sorsszerű volt, a hajón az Upanisadok angol fordítását találta, volt ideje elolvasni. Utazása során 1938-ban találkozott Sri Ramana Maharshivel. Akkoriban Ramana volt a legelismertebb guru Dél-Indiában.

Több híresség felkereste már: az angol író, Paul Brunton, az India titkai c. sikerkönyv szerzője, de ott volt az amerikai antropológus, Walter Evans-Wentz vagy Greta Garbo és Marlene Dietrich is. Maugham A szent című esszéjében emlékezett meg róla, leírta csendes találkozójukat.

Maugham indiai útja során rájött, hogy hiba volt, hogy nem korábban érkezett ebbe a csodálatos országba. Úgy gondolta, Kipling biztosan mindent megírt Indiáról, de természetesen ez közel sem volt igaz. Kiplingnek csupán A dzsungel könyve lett maradandó alkotás. Maugham egy Kalkuttából küldött levélben később ezt írta:

„Sajnálom, hogy Kipling árnyéka – amely képzeletemben az ország felett vándorolt – megakadályozta, hogy húsz évvel ezelőtt eljussak ide.”

Indiában Maugham belekóstolhatott egy ősi bölcsesség logikus filozófiájába. Volt min gondolkodnia:

„Megtörtént veled, hogy a lélekvándorlás egyszerre magyarázatot és igazolást adott a világ gonoszságára? Ha fájdalmaink az elmúlt életünkben elkövetett bűnök eredményei, akkor megnyugvással tűrjük, és reméljük, hogy ha az erényben törekszünk, akkor a jövő életünk kevésbé lesz szomorú.”

Természetesen tervezte, hogy visszamegy, mindent meg akart tenni, hogy visszajusson Indiába. A második világháború azonban meghiúsította tervét.

William Somerset Maugham az Upanisadokból idéz

Maugham nemcsak visszhangozta a két világháború közötti „elveszett generáció" frusztrációit, hanem erősítette az amúgy is élénk érdeklődést Kelet filozófiája iránt. Írt egy emberről, aki spirituális megvilágosodást keresett. Borotvaélen című regénye 1944-ben jelent meg. Főhőse utazgatásai során eljut Indiába, keresi a spirituális megnyugvást. A nagy gazdasági világválság megrázkódtatása és az első világháború utáni kiábrándultság nem véletlenül tette az emberek egy részét csendes keresőkké.

„A megvilágosodáshoz vezető út olyan, mint borotvaélen táncolni” –írta Maugham. A Katha-upanisadban (III/14.) pedig ezt olvashatjuk: „Állj fel! Eszmélj! Találj kiválóbbakat, figyelj szavukra! Nehéz a keskeny borotvaélen járni. A bölcsek szerint éppily nehéz az üdvösség útja.”

Maugham Borotvaélen c. regénye

Larry Darrell, ez a zseniális regényalak sok spekulációt adott a kutatóknak az évek során. Vajon ki valójában Maugham hőse, Larry karakterét kiről mintázta?

A lehetséges jelöltek között első helyen szerepelt Christopher Isherwood regényíró, aki egy másik indiai szvámi tanítványává vált, és nagyon komolyan vette hinduizmusát. Amit azonban biztosan elmondhatunk, hogy a regénybeli férfi, Larry egy kicsit Maugham maga. Az író saját karakterének egyik oldalát képviseli: a spirituális keresőt, akivé válni akart. Rövid részlet a műből:

– Azt hittem, a bölcsesség abból áll, hogy egyensúlyba hozzuk a test és a lélek kívánalmait.

– Éppen ez az, ami az indiaiak szerint nekünk, nyugatiaknak nem sikerült. Az a véleményük, hogy mi, számtalan találmányunkkal, gyárainkkal és gépeinkkel, s mindazzal, amit ezek termelnek. Az anyagi dolgokban keressük a boldogságot, pedig a boldogság nem ezekben rejlik, hanem a lelkiekben.

Összefoglalás

„Olyan sok van, amit tudni akarok; olvasni akarok és tanulni akarok. Magam előtt látom a világ isteni színjátékát, az embereket és táncukat, és látom szépségét, a tengert és a pálmafákat, a napfelkeltét és a napnyugtát és a csillagos éjszakát. Minden összefolyik előttem, de sejtem már homályosan az összefüggést, és kimeríthetetlen gazdagságot látok magam előtt, látom mindennek titokzatosságát és különösségét, a részvétet és szeretetet, az Utat és az Utast, és végül talán - Istent.”

Az idézet Maugham A színes fátyol című munkájából való. Önéletrajzként is ide illik.

Maugham egy másik híres regényében található az a hasonlat, mely az egyik Upanisadból való. A kiútkeresés, az egyszerű élet vágyának regénye ez. Maugham – saját bevallása szerint – elsősorban a regény vallásos, filozófiai mondanivalója miatt írta meg. A főhős India kolostoraiban is megfordul, de a szentek és bölcsek társasága nem tudja teljesen megváltoztatni.

Az élet értelmét még mindig anyagi síkon keresi, bár megismeri a „megtisztulás magvait”. Maugham kijelentette, hogy a cselekmény alapja valóságos, egy megtörtént eset.

Antoine de Saint-Exupéry humanista író, hazafi, repülőgép pilóta volt, kalandor és moralista egy személyben. 75 éve jelent meg misztikus meséje, A kis herceg, szerzője pedig beírta nevét az irodalom halhatatlanjai közé. Minden könyve egy nemes életszemlélet gondolatait közvetíti. Mit írt a pénzről, a lelki értékekről, az ember feladatáról? Íme, a legütősebb Antoine de Saint-Exupéry idézetek egy csokorban.

 
1944-ben, csak néhány héttel Párizs felszabadulása előtt halt meg egy magányos felderítő repülés alatt. Halálának körülményeiről ma sem tudunk hiteles információt. Baleset volt, vagy a németek lőtték le? Csak az biztos, hogy a pilóta-író dicsősége töretlen, és az is, hogy komoly spirituális megvalósítással távozott erről a bolygóról. A Citadella című könyvének utolsó mondata így hangzik:

„Mert te vagy, Uram, mindenkinek a közös mértéke. Te vagy a különböző cselekedetek lényegi csomója.”

Antoine de Saint-Exupéry élete

Antoine de Saint-Exupéry egy lyoni nemesi családban született. Édesapját korán elvesztette, mélyen vallásos édesanyjával és négy testvérével együtt egy rokon kastélyába költöztek. 12 évesen meghatározó élményben lehetett része, repülőre ülhetett. Akkor határozta el, hogy felnőttként pilóta lesz. Katonai szolgálata alatt kezdetben mechanikusként dolgozott, majd álma valóra vált: pilóta kiképzést kapott.

Szabad idejében írt, 1925-ben jelent meg első elbeszélése, A pilóta. 26 évesen már a Toulouse és Dakar közötti postajáraton dolgozott. Pár év múlva egy szaharai állomás, majd egy argentin légitársaság igazgatója lett. Hamarosan megjelent Az Éjszakai Repülés, mely az első igazi irodalmi sikere, Prix Femina díjjal jutalmazták. Az egyre híresebbé váló író még számos irodalmi elismerést mondhatott magáénak.

A második világháború alatt a francia felderítőknél szolgált. A német megszállás miatt New Yorkba emigrált, de visszatért Európába, hogy harcoljon a hazájáért. Halála után, utólagosan megkapta a francia Becsületrendet.

 
A kis herceg

1943-ban, New Yorkban jelent meg az író legkedvesebb könyve, A kis herceg. A mű illusztrációit ő maga rajzolta. Leghíresebb sora szállóigévé vált: „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” A könyvet azóta már több mint 250 nyelvre lefordították. 

1935-ben Saint-Exupery gépe a Líbiai-sivatag fölött lezuhant. Egy gyorsasági versenyt akart megnyerni, de gépészével együtt technikai balesetet szenvedett. Napokig minimális élelemmel és folyadékkal vánszorogtak a sivatagban. Egy arra haladó beduin karavánnak köszönhették a túlélést. Ősi rehidratációs kezelést kaptak, amely megmentette az életüket. A sivatagi baleset élménye ösztönözte Az ember földje című regényét, de beépült A kis herceg kerettörténetébe is. 

A kis herceg ismerős szövege mellett létezik még néhány részlet, mely kimaradt a könyv végső formájából. Tervek, amelyeket Saint-Exupéry elhagyott, melyek soha nem jelentek meg, de az örökösök megőrizték. Például a kis herceg vegetáriánus étrendjéről szóló beszámolót. Vagy a történet epilógusának variációit: Az egyik csillagon valaki elvesztette a barátját, egy másik betegen fekszik, valaki pedig háborúban van.

A kis herceg idézetek

Ennek a csodálatos könyvnek több síkon és több témával kapcsolatban is van fontos mondanivalója. A már említett, állandóan idézett mondata mellett más kincsek is rejtőznek ebben a vékony kötetben.

Például van egy olyan, a vallásfilozófia területét érintő rész, mely a lélek halhatatlanságáról, a test mulandóságáról szól, arról, hogy nincs is halál:

„Olyan lesz, mintha meghaltam volna, pedig nem is igaz… Nagyon messze van. Nem vihetem magammal ezt a testet. Túl nehéz. Olyan lesz, mint egy levetett régi kéreg. Mért volna szomorú egy levetett kéreg?”

„Miután reggel gondosan rendbe szedte magát az ember, gondosan rendbe kell szednie a bolygóját is.” – Íme, a környezetvédelem költői megfogalmazása!

„Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.”

„Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik.”  

 
Meditatív Antoine de Saint-Exupéry idézetek

Antoine de Saint-Exupéryt kivételesen nemes értékrendje tette az emberiség példaképévé. Az író moralizáló hajlama könyveit gondolatgyűjteménnyé is szerkesztette, örökérvényű igazságokat fogalmazott meg finom nyelvezettel. Hitről, életről, halálról, a dolgok valódi értelméről írt költői szépségű, szívmelengető sorokat:

"A tökéletességet nem akkor érik el, ha már nincs mit hozzáadni, hanem ha már nincs semmi, amit el kellene hagyni."

"Az igazságot úgy ássuk, mint a kutat. Az elrévedező tekintet elveszti Isten látását."

"Ha csupán anyagi javakért dolgozunk, magunk építjük magunk köré börtönünket. Bezárjuk magunkat, magányosan, hamunál hitványabb pénzünkkel, amely semmi olyat nem nyújt, amiért érdemes élni."

"Szeretni nem annyit jelent, mint egymás szemébe nézni, hanem azt jelenti: együtt nézni ugyanabba az irányba."

"Győzelem... Vereség... Értelmetlen szavak. Az élet ezek alatt a képek alatt folyik, és új képeket készít."

"A világos látáshoz néha elegendő a nézőpont megváltoztatása."

Antoine de Saint-Exupéry örökérvényű tanítása

Antoine de Saint-Exupéry rövid élete alatt több dolgot is igyekezett örökül hagyni.

„Ne remélj semmit attól, aki a saját életéért, nem pedig az öröklétért dolgozik.”

– Aki ilyen mondatokat képes megfogalmazni, attól érdemes olvasnunk. Aki tudja, hogy a veszteség-nyereség kettőssége nem szabad, hogy befolyásolja az embert, annak a szava figyelemre méltó. Sokan, sokféleképpen fogalmazták meg, hogy a fejlődés érdekében tudatváltásra van szükség. Ő is ezt üzente.

Kapcsolódó cikkek

• Legnagyobb gyógyszeripari ág az irodalom

• Gyerekmesék a mesepszichológia tükrében

• Percy Bysshe Shelley, az angol irodalom vegán fenegyereke

Madách Imre remekműve, Az ember tragédiája a lélekvándorlásról is szól. Az ember törekvései, sikerei és kudarcai a történelem színpadán. A költő-filozófus csodálatos alkotásában a művészi ihlet és a bölcselet hatásosan fonódik össze. Ádám bukásai a sikert vetítik előre, mert egyre tudatosabb lesz, nem pedig a pillanat foglya. Így megváltozik a cél, és az ideiglenesből az örökkévalóság felé lép.

Madách rendkívül tájékozott volt kora világirodalmában. Életrajzírói feljegyezték, hogy 1841 májusában, amikor betegsége ágyhoz kötötte, csak néhány könyvet olvasott. A Biblia történeteit hasonlította össze az ősi India irodalmi és filozófiai alkotásaival. Kétségtelen, hogy találkozott a lélekvándorlás tanával. Biztos, hogy megihlette a hindu filozófia egyszerű magyarázata: addig kell új testben, új lehetőségek között megszületni, amíg az egyén el nem éri a tökéletességet. 

Az ember tragédiája röviden

195 éve, jan. 21-én született Madách Imre. Világirodalmi rangú remekműve, Az ember tragédiája a valódi önmagát kereső emberről szól. Jó és rossz, szellemi és anyagi kincs, lélek és test kettőssége a mű gerince. 

A Tragédia gazdag gondolatisága két mondatban így foglalható össze: Az Ember magában hordja lelki örökségét, ezért egy eszményi életre vágyik. Végighaladva az emberiség történelmén újabb és újabb célokat tűz ki. 

Madách: Az ember tragédiája spirituális tanítása

Ádám 2. színben felhangzó kezdő szavai jól kifejezik az Ember zavartságának okát: „Én vagyok a föld istene” – mondja a büszke, porszemnyi emberke. Át is élheti a tiszavirág életű földi hatalmat és dicsőséget. Ehhez társul a másik hajtóerő: „Ez az enyém” – Ádám 3. színben elhangzó első mondata. Máris megvan a két legfőbb mozgatórugó: a hamis énkép és a birtoklási vágy. Csodálatos a Tragédia felépítése. Rögtön ezután, az egyiptomi színben Ádám a hatalom tetőfokán már így sóhajt fel: „Űrt érzek, mondhatatlan űrt.”

A konstantinápolyi színben Ádám még kesereg eszméi bukása felett, de Keplerként már a kiábrándult ember egykedvűségével szemléli a kort, melyben él. Fejlődésének egy újabb és rendkívül fontos állomása Párizs. Danton szerepében felismeri: minden emberben ott van az „isteni szikra”, akár győz, akár elbukik. Miért is kellene oly nagy fontosságot tulajdonítani valaminek, ami csak egy nagy színjáték különféle felvonásaiban nyilvánul meg. Melyben az „isteni szikra” hol vesztest, hol győztest játszik, s mindegyikben lehet igaza, miként tévedhet is. Ádám felismeri, hogy a különféle jelmezek alatt a lélek az egyedüli állandó:

„Vak, aki Isten szikráját nem érti,
Ha vérrel és sárral volt is befedve.”

Ezt követő vándorlásai csupán az anyagi világból való kiábrándulását fokozzák. Látja, miként tör előre a modern kor, lassan megsemmisítve mindazt, amiért korábban még lelkesedni tudott. Az elgépiesedett, érzelem nélküli világban nincs helye az egyéniségnek, a tömegtermelés világában a művészi alaposságnak. A haza, a család fogalma megszűnt. A természet pusztítása falanszterbe kényszerítette az embert. 

Ádám ebből a gépi világból egyéniség megsemmisítése révén akar kitörni. Ez a modern ember zsákutcája, aki nem találja élete értelmét, és a nihilt választaná. Mivel a lélek örök, az ember küldetése nem érhet véget a „semmiben” való felolvadással. Ádám a létezés miértjét keresi. Visszajut a Földre, de az eszkimó jelenet embereinél a lelket teljesen befedte az anyag. Ez is teljesen megegyezik a hindu filozófia ciklikus korszakaival, mely a vaskor végét hasonlóan mutatja be.

Amikor látszólag minden elveszett, Ádám hirtelen választ kap arra, amit mindaddig hiába kutatott. Megérti: neki magának kell teljes erejével küzdenie, önmagán belül, önmagát formálva. Az emberiségért tett szolgálat itt kezdődik – a külső körülmények csak díszletek. A tökéletesség elérését a mindig új és új esély biztosítja. Így érthető meg a lélekvándorolás, mely nem büntetés, hanem a lehetőségek sorozata. 

Amikor Ádám fölteszi a kérdést: „E szűk határú lét-e mindenem?”, akkor az eljövendő nemzedékek érdekében is beszél. Az emberi faj átélt történelme csak arról győzte meg, hogy kell lennie valami anyagi kötelékektől mentes, és ezért örök célnak is, amit nem korlátoz a múló idő vagy a korízlés. 

Éva a női energia anyagi és transzcendens vetülete

Éva a maga különös módján küzd Ádám mellett. Hol elérhetetlen eszmény, hol csak nemiségével csábító lény, üres fejű egoista vagy inspiráló társ, menedéket, vigaszt adó hitves. Kettejük kapcsolata a magánélet szerepeit, a társ, barát, feleség, szerető és anya viszonyt mutatja be. 

A nő kihasználása, a női test tárgyiasítása, szex tárggyá degradálása a XX. században gyorsult fel. Megfigyelhetjük, Madách milyen tökéletesen méri fel a női lét anyagi és lelki karakterét. A Tragédia is két pólus között ábrázolja Évát: 

4. szín, Ádám:

„Óh, nő, mi szűk, mi gyarló látköröd.
S a büszke férfit épp ez vonzza hozzád.

Te csak virág légy, drága csecsebecs,
Haszontalan, de szép, s ez érdeme.”

11. szín. Éva:
„Mit állsz, tátongó mélység, lábaimnál!
Ne hidd, hogy éjed engem elriaszt:
A por hull csak belé, e föld szülötte,
Én glóriával átallépem azt.”

 
Lucifer az illúzió szerepében

Ha az ember figyelmesen olvassa Az ember tragédiáját, Lucifert okosnak, cinikusnak látja. Feladata, hogy ideiglenes anyagi értékekkel elterelje Ádám figyelmét. Így Ádám nem veszi észre, hogy nem szabad, nem ő irányítja sorsát. Vágyik valamire, de amikor megkapja, azonosulnia kell annak a szerepnek minden nehézségével.

„Előre csak önhitten utadon,
Hidd, hogy te mégy, ha a sors árja von.”
(Lucifer, 3. szín)

Lucifer tisztában van a dolgok ideiglenes voltával, és a földi érzéki élet sem vonzza, mert tudja:

„Csak ember műve csillog és zörög,
melynek határa egy arasznyi lét.”

A gőg és hatalomvágy azonban megakadályozza abban, hogy tiszta lélekként éljen. Ő is az isteni rend kis részecskéje csupán, sajátos szerepe, hogy bűvkörébe vonja az embert. Lucifer a nagyhatalmú látszat. Abban a pillanatban, mihelyt a sok csalódás végre valódi kérdésekre készteti Ádámot, elveszik a varázslat. Lucifer, az illúzió valójában gondolkodni tanítja az embert. Így Ádám a saját példáján okulva tudja kijavítani téves világképét.

A Tragédia fő gondolatisága más művekben

Az ember tragédiája már 14 nyelven megjelent, a világ több színházában is repertoárdarab. Messze kimagaslik a hasonló témájú művek közül. A romantika korának több irodalmi alkotása is az isteni rend és a tagadás alapötletére épült. 

Byron Káinja az anyagi lét kötöttségeivel viaskodik, tudásszomját kihasználva akarja őt a Sátán a Teremtő ellen fordítani. A francia Lessing hőse Cédar, a bukott angyal. Anyagi vágya, a földi szerelem miatt hagyja el az eget, majd a földi lét minden szenvedését megtapasztalva máglyára lép, hogy visszatérhessen az égbe. De még kilencszer meg kell születnie, s megtisztulnia, hogy Isten elé léphessen. Goethe Faustja a tökéletes boldogság pillanatát keresi, azt a percet, mely tisztán megmarad, s nem követi csömör. 

Arany János és Jelenits István véleménye 

Madách kérésére nem kisebb géniusz csiszolgatta a szöveget, mint Arany János. 1861. november 5-i levelében ezt írta Madách Imrének:

„A mű alapeszmében, kompozícióban, mindenben, ami lényeges, eredeti, merész, költői.”

„Bizonyos szempontból Az ember tragédiája elébe ment a korának. Nem egy új nyelvet vagy írásmódot felfedezve, hanem úgy, hogy becsülettel igyekezett feltárni az emberi lélek bolyongását.” – Jelenits István

Zárószó

Schiller szerint a „világtörténelem a világítélet”, vagyis az ember minden cselekedete vonzza a következményeket. Különféle díszletek között, különféle szerepekben kénytelen megjelenni, amíg fel nem ismeri, hogy ő egyedi kincs, lelki lény. Az ember tragédiája ezért nem tragikus – inkább felemelő távlatokat ad. A döntés joga mindig is sajátunk, az egyénen múlik, akar-e élni vele vagy sem. 

„Az egyén szabad
Érvényre hozni mind, mi benne van.
Csak egy parancs kötvén le: szeretet.” (15. szín)

E küzdés mellett csak egyetlen biztos pont van, a madáchi zárószó. Bízva bízni, hogy önmagunkkal vívott harcunkban nem vagyunk magunkra hagyva. Madách remekműve ezt olyan tökéletesen bemutatja, hogy szinte minden sora szállóige lehetne.

Kapcsolódó cikkek

• A lélekvándorlás, mint játék

• Reinkarnáció a nagyvilágban

• Arany János születésének 200. évfordulóján 

A németországi Kasselben az érdeklődők egész nyáron át szeptember közepéig egy különös installációt láthattak, melyet nem téglák, hanem betiltott könyvek alkottak. Méretarányosan építették meg a görög Pantheont idéző formációt. 

A történelem során számtalan olyan esetről tudunk, amikor könyveket tiltottak be, sőt teljes könyvtárakat égettek el. A könyvégetés minden korban fellelhető. Megszűntek-e ezzel az örök emberi értékek? Maradandó volt-e a pusztító hatalom?  Cikkünkkel erre keresünk választ.

Két dolgot érdemes nyomon követni az alábbi korántsem teljes listában: 1. Ami az ókorban megtörtént, az megtörtént a modern világban is. 2. Amit egy felekezet elkövetett, sokszor ugyanazt el is szenvedte. 

Betiltott könyvek

Kasselben a Könyvek Parthenonja a cenzúra ellen tiltakozik. A világ több országában összegyűjtött, betiltott könyvek borítják. A könyvoszlopokat védőfólia takarja, a lebontása után a köteteket szétosztják. Az egykor betiltott könyvek között milyen alkotásokat találunk? Nos, például az alábbi két remekművet is.

Az Állatfarm – George Orwell 1984-ben megjelent világhírű regénye, mely a totalitárius rendszerek maró kritikája. Észak-Koreában napjainkban sem lehet megvenni.

Szép új világ – Aldous Huxley sötéten látta az emberiség jövőjét. Társadalomkritikáját minden nemzetnek meg kellene szívlelnie. 

A betiltott könyvek emlékművét ugyanazon a téren építették fel, ahol a nácik 1933-ban zsidó és marxista szerzők műveit égették el. A náci Németországban 80-90.000 könyvet égettek el, de olyan szerzők műveit is, mint Thomas Mann vagy Heine, sőt még a Twain regénye, a Tom Sawyer kalandjai is a tiltott listára került.
 

Amerikában Joseph McCarthy a kommunizmus elleni hadjáratában indított háborút a könyvek ellen. Igaz, nem máglyára, csak zúzdába küldte a műveket. Hazánkban is sok könyv végezte zúzdában a kommunizmus ideje alatt. De több nagyszerű munka került indexre, tiltólistára is.

Teljesen hihetetlen, de mégis igaz: a „fasiszta, antidemokratikus és szovjetellenes sajtótermékek” (Bp.1945-49) jegyzékén Baktay Ervin: India szabadságot akar című könyve is szerepelt. Tiltott olvasmánynak ítélte valaki e kimagasló orientalista tudósunk könyvét.

A könyvégetés története – lángoló könyvtárak

Az ókori alexandriai könyvtár az antik világ leghatalmasabb gyűjteménye volt, mely először Julius Caesar hadjáratai miatt ment tönkre, megpróbálták felújítani, de a várost ért sorozatos ostrom miatt végleg megsemmisült. A XX. században a szarajevói könyvtár kétmillió kötete is a lángok martalékává vált, amikor a szerb csapatok nehézfegyverzettel lőtték a várost. 

Az ókori Kínában is lángok martaléka lett több évszázad szellemi kincsének 77%-a. Csin Si Huang-ti, az első kínai császár a hagyományokat őrző konfuciánus tanításokat akarta eltüntetni, égtek a könyvek, s később a tudósok százait élve eltemették. Kicsit délebbre a kommunista Pol Pot Kambodzsában ugyanezt tette a XX. században, nemcsak könyvek ezreit semmisíttette meg, szinte a teljes értelmiséget kiirtotta.

A híres indiai Nalanda egyetem könyvtára három nagy, több emeletes épületből állt, úgy is nevezték: Dharma-gunj (Az igazság hegye) vagy Dharmaganja (Az igazság kincsei). Abban az időben a világ hindu és buddhista tudásának a legismertebb tárháza volt. Gyűjteménye nemcsak vallási kéziratokból, hanem széleskörű tudományos művekből állt, a nyelvtant, logikát, irodalmat, asztrológiát, csillagászatot és az orvostudományt képviselte. 

A muzulmán hódítók 1193-ban kirabolták, az ott élő bráhmana papokat legyilkolták. Jó néhány hindut megidéztek azzal az ürüggyel, hogy információt akarnak a könyvekkel kapcsolatban, majd halomra ölték őket. Maga a könyvtár oly hatalmas volt, hogy hetekig égett…

„Ahol könyveket égetnek, ott végül embereket is fognak.”

A német költő, Henrich Heine próféciája ez, akinek 110 év múlva a nácik elégetik számos művét. Heine egy 1823-ban írt tragédiájában hangzik el a fentebbi mondat. A dráma megtörtént eseményt dolgoz fel: 1500 körül Toledo érseke elégettetett minden fellelhető iszlám könyvet. 

A kalifátus korában a legnagyobb hírnévnek Ibn Futáisz kádi gyűjteménye örvendett. Córdobát a „világ díszének" nevezték, csak itt évente hatvan-hetvenezer kötet látott napvilágot. Andalúzia könyvtáraiban némely becslés szerint összesen egy millió könyv volt!

Granada visszafoglalása után Cisneros kardinális, főinkvizítor nyilvánosan megsemmisíttette a fellelhető muzulmán könyveket. Mázsaszám vetették tűzbe a felbecsülhetetlen értékű köteteket, ott égett el több száz év szellemi kincse, arab, zsidó tudósok és a régi görögök munkái.

Híres könyvégetés 

A történelem folyamán az éppen uralmon levő hatalom sokszor veszélyesnek tartotta azokat a könyveket, melyek nem a hivatalos ideológiát propagálták. Ha pedig uralmuk megdöntésétől féltek, sok esetben el is pusztították azokat. A mai szemmel eszeveszettnek tűnő intézkedéseket ma sokan az emberiség elleni bűntettnek tekintik.

303-ban Diocletianus császár parancsba adta a keresztény templomok lerombolását, és a keresztény írások elpusztítását.

Husz János 1415-ben könyveivel együtt máglyahalált halt, Oxfordban 1520 végén Luther műveit égették el. Rómától való elszakadás a kolostorok feloszlatását is maga után vonta.

Angliában (1536-1541), számos kolostori könyvtár elpusztult, a régi kéziratok lapjait sok esetben wc papírként használták. Véres Mária az anglikán könyveket és embereket, előde és utóda a katolikus könyveket semmisíttette meg.

455 éve, 1562. júliusának közepén Diego de Landa, jezsuita püspök kiadta őrült parancsát a maja civilizáció kódexeinek megsemmisítésére. Egyes becslések szerint több mint 5 ezer könyv pusztult el, a hittérítő jezsuita szerzetesek buzgalma következtében, akik jogosnak érezték a számukra ismeretlen kultúra megsemmisítését.

A püspök minden lelkiismeret furdalás nélkül mesélte el, milyen fájdalmat okoztak az őslakóknak: „Számos indián könyvet találtunk, de mivel mást nem tartalmaztak, mint a gonosz felvetéseit és babonáit, hát elégettük valamennyit, ami nagy bánatot okozott a bennszülötteknek.”

1950-ben a kínai hadsereg Tibet lerohanásakor az ott található kolostorokat lerombolta, és a ritka könyvgyűjtemények nagy részét elpusztította. De a kulturális forradalom alatt Kínában is megsemmisítettek sok könyvet.

Összegzés

„A tudás hatalom” – Francis Bacon szállóigéje kapcsán fel kell tenni a kérdést: milyen tudásra, és milyen hatalomra vágyjon az ember. 

Változó korok változó hatalmasságai hol pogánynak kikiáltott iratokat, hol keresztény könyveket égettek, hol a reformáció, hol az ellenreformáció kódexeit nyaldosták a lángok. Gyakran a „civilizáció” nevében égették el valamely nép „pogány” kultúrájának kivételes értékeit.

A történelem ismer több könyvégetést is, még a XX. században is előfordult. Mindig voltak olyanok, akik számára a „tiltott irodalom” vagy a vélemény eltiprása megoldást jelentett. De a tudásra, sőt a bölcsességre való vágy mégis átöröklődött az évezredek folyamán, mert az ember pozitív tulajdonságai között a tudásszomjat talán csak a szeretetéhség előzi meg.

1953-ban jelent meg Ray Bradbury azóta már világhírű munkája, a Fahrenheit 451. Ez az a hőmérséklet, ahol a papír elég. A regény a távoli jövőben játszódik, olyan társadalomban, ahol betiltották az olvasást, és elégetik a még fellelhető könyveket. Ez a regény a média káros befolyása elleni felszólalás irodalmi megfogalmazásban.

Vajon mi az égetőbb: a szabadság lángja vagy a könyveket égető tűz? Erre a kérdésre a történelem már válaszolt. 

Kapcsolódó írások

• Erőszakos véleménynyilvánítás középkori módszerekkel

• Véleménynyilvánítás szabadsága a mediaimperializmus világában

• A kimondott szó és a leírt betű hatalma

A gyerekmese az egyik legfontosabb műfaj a szülő számára. A mesepszichológia és a spirituális tanítások a mesevilág hihetetlenül csodás régióiban kutakodnak. Gyakran felmerül azonban a kérdés, hogy jó-e, ha a gyerek a tv előtt ül, rajzfilmeket bámulva? Miközben a szülő a gyerekmesék tanító erejével magyarázza meg magának a gyerek lepattintását.

A mesék tanító ereje közismert. Hogyan lehet, hogyan érdemes lefoglalni a gyermekeket, hogy szórakozzanak és tanuljanak is egyazon időben? A világirodalom leghíresebb mesegyűjteménye, a Pancsatantra éppen ezt teszi. Hagyományosan május utolsó vasárnapja gyermeknap. Íme, néhány gondolat e jeles nap kapcsán.

A mese ereje

Hány szülő olvas mesét rendszeresen gyermekének? Pedig ez a személyes kapcsolat, az együtt töltött idő egyik legjobb módja. Ezek az évek a szülőknek soha többé nem jönnek vissza. De mindenki emlékszik öregkorában is azokra a szép estékre, amikor gyermekként mesét hallgathatott. Emellett a kicsi számára óriási előny az is, hogy közben megtanul odafigyelni, sőt kérdezni is. Szélesedik a látóköre, színesedik a fantáziája, gazdagodik a szókincse.

Így játszva, észrevétlen elsajátítja az alapvető értékek legfontosabbjait. Megtanulja, hogy a kitartó küzdelem eredményre vezet, vagy azt, hogy egy hangyával is szépen kell bánni, segíteni minden élőlényt. A természettel való harmonikus együttélés létszükséglet lesz a számára. Nem csak azért, mert soha nem tudhatja, mikor szorul rá ő a természet és más élőlények támogatására. Emlékszünk? A kicsi királyfi a hangyák, halak, madarak segítője, s később nekik köszönheti megmenekülését.

 A Pancsatantra története

A Pancsatantra egy Dél-Indiában élt király, Visnusarman (jelentése: Visnu védence) kérésére jött létre. Az uralkodó nem lelte örömét királyságában, mivel három nehéz felfogású fia volt.

Abban az időben az uralkodás tudományának elsajátítása tizenkét éves komoly képzést jelentett. Egy tudós bráhmana vállalta a feladatot, így született meg a Pancsatantra, az öt könyvből álló gyűjtemény. Ez a legrégebbi és leghíresebb mesegyűjtemény. Évszázadokon keresztül India határain túl is a fiatalság nevelésére szolgált. 

Felépítése sokrétű. Egy-egy fogalom vagy életbölcsesség rövid, tömör összefoglalója a kezdet. Részletes kifejtése sokszor szerteágazó történetek formájában történik. A már jól körüljárt fogalom a végén újra felbukkan, összegződik, hiszen a tudás elsajátításának alapja az ismétlés. Humoros és egyben komoly, gyermeknek és felnőttnek egyaránt szórakoztató olvasmány. A pedagógiai értéke pedig felbecsülhetetlen.

Az ókori India mindig is csodálatos politikai irodalommal rendelkezett. Az uralkodók feladata nem a nép kizsákmányolása volt. Úgy kellett gondoskodni róluk, mint családtagjaikról. Az ember valódi rendeltetésének megfogalmazásakor nem egy életben gondolkodtak. Az tökéletes, isteni élet eléréséhez pedig már a gyerekeket, s az ifjakat is oktatni kell.
A vallásos hagyományok és a tudományos ismeretek is ezen cél felé segítették követőiket. A védikus irodalom a brahmanákon keresztül öröklődött tovább. Hasonlóan a mesék is, a dzsátakák, melyek még a Mahábháratában is megtalálhatóak.

A mesék a régi, klasszikus szanszkrit nyelvű irodalomban komoly helyet foglaltak el. A népmesék között tovább virágoztak, esetleg tájegységekként variálódtak. A Pancsatantra 550 körül már nemcsak Indiában élő hagyomány, perzsa közvetítéssel elterjedt a határokon túlra is. Magyarországon is elég korán, Apafi Mihály, erdélyi fejedelem tolmácsa révén a XVII. sz-ban vált ismertté a Pancsatantra.

Tanmesék – nem csak gyerekeknek

Minden mese valahol tanmese is egyben. Amit a szülő felolvas és megbeszél gyermekével, amit együtt dolgoznak fel, az mindkét fél számára óriási haszonnal jár. A felnőtt számára a mindennapok rohanásában a már elsajátított tudás felidézése, ismétlése, ezáltal életének részévé kovácsolása, továbbgondolása. A gyermeknek játékos tanulás, ami kreatív gondolkodásra ösztönöz. Az információk ismerete nem gondolkodás.

George Gerbner, magyar származású kommunikáció kutató volt. Jó néhány évvel ezelőtt felhívta a figyelmet arra, hogy a nevelés lassan kikerül a szülők kezéből. Átvette az iskola, rosszabb esetben a média, főleg a televízió. Már nem a családé a meghatározó szerep, főleg nem a templomoké és a pozitív célú közösségeké, hanem egy maroknyi érdekelt félé, akik valamit el akarnak adni. 

Számos hasonló kutatás folyik. Ezek az igazi tanmesék napjaink szülőinek, nevelőinek. A legújabb tanulmányok szerint azok a gyerekek, akik folyamatosan nézik a televíziós rajz és egyéb „mese”filmeket, nagyobb valószínűséggel lesznek önbizalom-hiányos felnőttek. Számukra a világ egy könyörtelen és félelmetes hely. Az aggódó emberek jobban függővé válnak, könnyebben kezelhetőek, befolyásolhatóak és szabályozhatóak, hajlamosabbak a megtévesztő propagandákat elhinni.

 
Elrontott mesék

Sok szülő elég megfontolt ahhoz, hogy nem engedi gyermekét a romboló hatású mese közelébe. Manapság nem biztos, hogy jóra tanít a mese vagy az ifjúsági film. Milyen példát állít a kiskorúak elé? Ugyanakkor rendkívül nehéz a tv vagy az ostoba, számítógépes játékok elől elvonszolni azt, akinek ez ad szórakozást. Valljuk be, a számítógépes játékok még a felnőtteket is érinti… Aki ilyen időtöltést választ, sokszor órákon keresztül lövi ki a célpontokat, robbant, nyomógombok segítségével kis futkosó alakokat öldös a monitoron vagy a telefonján. 

A varázserővel felszerelt hősöknek, nem kell küzdeni, csak fogyasztani. A győztesek ereje a jobb harci felszereltségben van, nem a leleményességükben, nem a barátaik, hanem a gépek és fegyverek segítik őket. A látványos technikai megoldások sok esetben félelmet keltő képekkel, zörejekkel társulnak. Életidegen, mesterséges világ, aminek semmi köze a valósághoz.

Milyenek az elrontott mesék? Agresszióról, tülekedésről, csalásról szólnak, erőszakra és felszínességre nevelnek. A fiúk előtt a buta izomagy figura, a lányok előtt a még ostobább Barbi baba, cicababa rajzfilm villog. Bizonyos felnőttek üres világa elevenedik meg. Komoly kutatási eredményként arról is olvashatunk, hogy a villogó effektek látványvilága egyrészt félelmetes is lehet, mely alvászavarokat okozhat. Másrészt lusta agyműködésre állítja be a gyereket. Készen kapott képeket próbál értelmezni, de nem mindig képes a változások gyorsaságát követni. 

Ha kisiskolásként egy gyermek nem szokik rá az olvasásra, akkor később már nehéz vagy lehetetlen megszerettetni vele a könyveket. Azt nem kell külön kiemelni, milyen érzelmi és értelmi hátrányokkal jár az olvasás hiánya. Szó szerint is értendő, hiszen nagy esély van arra, hogy később nehezen fog megbirkózni az olvasással, sőt a szövegek tartalmának megértésével is.  

Legjobb mesék

Szerencsére vannak jó példák is szép számmal. Ezeket kellene minden felnőttnek felkutatnia, mihelyt szülővé válik. Dargay Attila a magyar rajzfilmgyártás egyik legkiemelkedőbb alkotója volt. Gyönyörűen megrajzolt, kedves figurái, humora utolérhetetlen. Az ő képei minden korosztály kedvencei. Dargay filmjeit többször is meg lehet nézni anélkül, hogy unalmassá válnának. Süsü, a sárkány is mindenki barátja volt. A Mátyás király mesék vagy a magyar népmesék is kortalanok. Ez csak néhány a sok közül, s természetesen vannak remek külföldi alkotások is. A Jégvarázs című animációs film híres mondata: „A szeretet azt jelenti, hogy valaki másnak a szükségletei sokkal fontosabbak, mint a sajátod.” 

A legjobb mesékre pont az időtlenség jellemző. Nem számít, mikor keletkeztek, mert minden időben élményt ad gyermeknek és felnőttnek egyaránt. Nagyon jó példák erre a szintén védikus irodalom részét képező Bhágavatam történetei is. Nem lehet elégszer ismételni: India klasszikus hagyományai mindig az ember lelki felemelkedését szolgálták. Legyen az gyermek-, ifjú- vagy felnőttkor, a cél mindig az élet magasabb szintre emelése volt. Természetesen nem anyagi értelemben. 

Kapcsolódó cikkek

• Oscar-díjra jelölt indiai animációs rövidfilm

• Helyzetkép a család nemzetközi napja kapcsán

• Véleménynyilvánítás szabadsága a mediaimperializmus világában

• Legnagyobb gyógyszeripari ág az irodalom

• Miért nem kell várni, amíg felnősz?

"Ha másnak ártasz délelőtt, a baj felkeres délután."

Olvasható többek között a Thirukural-ban, a híres tamil etikai „tankönyv”-ben, melyet a madrasi (Chennai) legfelsőbb bíróság végzése szerint bevesznek a tartományi iskolák tananyagába. Ez az egyik legtiszteletreméltóbb ókori tamil nyelvű mű, mely az erkölcsös élet útmutatójaként szolgálhat. Az ellenzők szerint felesleges növelni a diákok megterheltségét, de R. Mahadevan bíró megindokolta a döntést: A matematika és a különféle tudományok a legnehezebb témák az iskolákban, a kormány mégsem akarta soha csökkenteni ezeket, mert szükségesnek tartja a hallgatók tudományos fejlődését. Az erkölcsi tudomány egyaránt fontos, sőt talán jobban. A pusztán intelligens, de erkölccsel nem rendelkező személy jobban tönkreteheti a társadalmat, mint egy erkölcsös, de tanulatlan ember. 

A nagy tamil remekművet 1730-ban Constanzo Beschi fordította latinra, ezáltal hamarosan ismertté vált az európai értelmiség számára. Thiru azt jelenti: szent, egyben Visnu egyik neve a tamil nyelvben, a kural az egyik legfontosabb klasszikus versforma a tamil költészetben. A Thirukural 133 fejezetből, s azok mindegyike 10 rímes verspárból áll, ezek pedig pontosan hét-hét szóból. 
A mű három részre oszlik: az első (Aram) az etikus viselkedéssel, a lelkiismeret, a becsület, a helyes magatartás kérdéseivel foglalkozik. A második (Porul) a világi ügyek megfelelő kezelését és a vezetői magatartást tárgyalja, a harmadik (Kaamam) pedig a férfi-nő kapcsolatot. Az első rész 38, a második 70, míg a befejező rész 25 fejezetet tartalmaz. Látható, hogy míg a költemény első és befejező fejezetei az egyén privát életével foglalkoznak, a középső, egyben leghosszabb szakasz a közélet etikai kérdéseit tárgyalja.

A mű szerzője a valaha Dél-Indiában élt legnagyobb költő, szent és filozófus, Thiruvalluvar. 2000 évvel ezelőtt született Majiláppúrban Chennai közelében. Megmutatta az egész világnak, hogy egy házas ember szép családi életet élhet, miközben vezetőként dolgozik, szem előtt tartva az isteni élet tisztaságát és szentségét. Tanításai hiteles tanácsok minden generációnak.
 
 

A Thirukural 133 fejezetének megfelelően Thiruvalluvar kőszobra 133 láb (40,6 m) magas. India legdélebbi pontján, 400 méterre a parttól, egy kis szigeten található, ahol két tenger és az óceán találkozik. Kompjárat közlekedik ott, mely érinti a kissé távolabb álló Vivekánanda Emlékmű szigetét is. A hatalmas szobrot V. Ganapati Sthapati (1927-2011) tervezte, aki az építészet ősi tankönyve, a Vasztu-sásztra segítségével oldotta meg a tervezési kihívást, így az elkészült mű földrengésbiztos, és rendíthetetlenül magasodik a sziklák fölé. Szintén ő építette Valluvar Kottam-ot, a híres mű gyönyörű emlékhelyét, egy 39 m magas különleges templom-szekeret, melynek a belsejében olvasható a szent szöveg, és látható a szerző szobra is. 

 
Chennai, Tamil Nadu állam fővárosa egyike India négy vezető nagyvárosának. Híres kulturális örökségéről, gazdag hagyományokban, templomokban és műemlékekben. Ezek egyike a Valluvar Kottam, a költő síremléke, mely a tamilok csodálatos kultúráját is szimbolizálja. A Valluvar Kottam különleges tulajdonsága, hogy minden pillére alap nélküli. Az 1330 vers vésett gránit oszlopokon olvasható, a homlokzati csarnokban, a folyosókon és a hatalmas nézőtéren, mely több mint 4000 embert képes befogadni.
 
A legendás építész és szobrász, V. Ganapati Sthapati sokat tett az ősi tudomány értékeinek megőrzéséért, a hagyományos hindu építészetet képviselte a modern indiai társadalomban. Céljául tűzte ki, hogy helyreállítsa az ősi Vasztu-sásztra tanítását, az építészet és térrendezés szakrális művészetét. Dr. Sthapati matematikából diplomázott. Egyetemi kurzusokat tartott, és 1992-ben létrehozta a Vasztu Védikus Kutatási Alapítványt, mely a tervezők, mérnökök és mesteremberek tehetséges csoportja, akik együtt dolgoznak a Vasztu-sásztra inspirálta templomokon és más épületeken Indiában és külföldön.

„Ez a tudomány a finom energia anyagban és térben, anyagi formában való megnyilvánulásának örök folyamatával foglalkozik.”

A cél a jelen generáció megismertetése a klasszikus művészettel és építészettel, valamint ennek megőrzése a jövő számára. Ganapati Sthapati munkássága rendkívüli: több mint 600 templomot tervezett és épített Indiában és az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Ausztráliában, Szingapúrban, Malajziában, a Fidzsi-szigeteken, Srí Lankán és Kenyában. 

A Thirukural nem utal semmilyen vallásra, de már legelső verse Istent köszönti: „Az ábécé kezdő betűje az A, hasonlóan, Isten az első a világon.” Számos témakört érint, középpontjában mindig az erényes magatartás és a szeretet áll.

A tamil irodalom eme értékes gyöngyszemét már több mint 60 nyelvre lefordították. Ízelítőül néhány verse:
 
 
A tanulás ártalmatlan, komoly, értékes, 
minden más vagyon nem igazi gazdagság.
Mi haszna tanulmányaidnak, 
ha nem adod át magad Isten lába előtt.
 
Azok, akik átadták magukat Istennek, 
átszelik majd az élet nagy óceánját; mások nem.
  
Akik szeretnék, hogy ne gyötörjék őket fájdalmas reakciók, 
nem ártanak másoknak.
 
Van valami, ami erősebb, mint a karma? Mindig is meghatározó, 
a leküzdése érdekében szőtt különféle tervek ellenére.
 
A hús valamely test sebe,
aki ezt felismeri, hagyja abba annak evését.
 
Azt, aki nem hajlandó ölni, és visszautasítja a húst, 
minden élet a karjaiba zár, és főhajtással tiszteli.
 
Minden erő leghatalmasabbika, 
ha segítünk és figyelünk olyan embereket, akik jobbak, mint mi.
  
Más felesége iránti oktalan vágyódás nincs meg azokban, 
akik az erény és birtoklás kérdéseiben megvilágosodottak. 
 
Az összes ismert igazság között, semmi sem
jelentősebb, mint a hitelesség.
 
Külső tisztaságot víz által érhetsz el; 
belső tisztaságot nyilvánvaló igazmondással.
 
A vágy a mag, amely minden életben 
csalhatatlanul vezet az újraszületés ciklusában.
 
Az élet egy állandó lakás lenne? 
Ideiglenes menedék ebben a testben.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

• Az európai kultúra bölcsője

• Interjú Kellár Mártával, a Mr. Peare c. regény írójával

• Az angol korona más gyémántjával ékeskedik

• Hamlet, Buddha és a Biblia tanácsai a boldogsághoz

• ​Dzsaganáth szekerén

​

Egyik magyarországi látogatása során, 2016. április 13-16. között több tanítást is adott Szvámí Bhakti Alóka Paramadvaiti, vaisnava tanítómester.
Jelenlegi látogatásának egyik fő mozzanata a magyar nyelven frissen kiadott legújabb könyvének bemutatója volt. Új könyvének címe: India Gangesz-parti mosolya.

Az elmondása szerinti eddigi legelegánsabb könyv tanításaiból íródott, és igazi lelki táplálék az arra éhezőknek és gyógyszer minden lélek számára.
„A legnagyobb gyógyszeripari ág az irodalom” - hangzott el április 16-i beszéde során.
B.A. Paramadvaiti Mahárádzs 1986-ban létrehozta a Vrinda-missziót, melynek kiemelt célja volt és máig is fontos célja a könyvek terjesztése.

Ahogy mestere, A.Cs. Bhaktivédánta Szvámí Prahbupáda mondta; „Mindannyian betegek vagyunk, amit nem gyógyíthat meg más, csak az irodalom.”

Számtalan könyv fordítása, írása és kiadása kötődik Prabhupada nevéhez. 
A Bhagavat-Gitát, az egyik legfontosabb indiai írást szanszkritról angolra fordította és részletes magyarázatokkal látta el, hogy a nyugati ember számára is érthetővé váljon.
Thomas Merton, amerikai író ezt mondta a Bhagavat-gítáról: „ A Gítát India vallásos kultúrája legfőbb irodalmi alapjának tekinthetjük. Ez a fordítása és magyarázata szintén örök érvényességét bizonyítja. Bhaktivédánta Szvámí azt a hasznos figyelmeztetést hozza el a Nyugatnak, hogy a mi magasan aktivizált és egyoldalú kultúránk olyan krízissel került szembe, amely önmegsemmisítéssel végződhet, mert nélkülözi egy hiteles metafizikai tudat belső mélységét. E mélység nélkül erkölcsi és politikai kijelentéseink nem többek puszta szavaknál.”

A könyvek terjesztését Prabhupada olyannyira komolyan vette, hogy a lelki szakirodalom minden idők legsikeresebb terjesztőjeként is számon tartják. 

Mestere nyomdokait követve, a Paramadvaiti Szvámí által alapított Vrinda Misszió is idén elérte az egymilliomodik eladott példányszámot.
2015. decemberében egy rátermett követő gondolt egyet, és elment az indiai Uttar Pradesh állam vezetőjéhez. A beszélgetés során a vezető megkérdezte, hogyan segíthetne, mire az indiai úriember azt felelte, hogy a legjobb az volna, ha megvásárolna és szétosztana a kormánytagok és a lakosok között egy-egy Bhagavat-gítát. Az államférfi komolyan vette a küldetést, és százezer példányt megvásárolt és terjesztett el a könyvekből. 
Szvámí Bhakti Alóka Paramadvaiti mostani látogatása során több alkalommal is kiemelte, hogy ha szeretnénk, hogy lelkünk egészséges legyen, testünket is egészségesen kell tartanunk. 
Az elmúlt évtizedek során megalapította többek között az Inbound jógarendszert, az OIDA terápiát, a Kanálforradalom néven nemzetközileg elismert vegetáriánus aktivista mozgalmat, a Dharma and Sciencet és a World Conscious Pactot.
Véleménye szerint az a városi ember, aki nem megy el legalább havonta egyszer két napra vidékre a földeken dolgozni, az bele fog őrülni a városi létbe.

Kapcsolódó cikkek: 

• Ünnepi könyvhét tipp: Swarovski kristály legyen a könyv dísze

• Egy valódi világpolgár Magyarországon – Szvámí B.A. Paramadvaiti

• Védikus esküvő az amerikai kongresszus háza táján

• A szerezetes, aki megváltoztatta a miniszterelnök életét

• A világ első nyugati ájurvéda orvosának tanácsai

Amióta csak eszét tudja, Kellár Márta az irodalom rabja. Imád írni és olyan témákban kutakodni, melyekből valami patinás értéket tud kivarázsolni. Saját életében is vannak regényes történetek. Nem túlzás azt állítani, hogy életét feltette az irodalomra, sőt ha kellett kockáztatta is.

Ki gondolná, hogy országunk első magyar nyelvű Bhagavad-gítái, melyeket ő maga lektorált, általa jutottak be a vasfüggöny mögött elszigetelt Magyarországra? Egy különös legenda szerint az akkor osztrák állampogárságot viselő Kellár Mártát lekapcsolták Hegyeshalomnál, mert szamizdat irodalmat találtak nála. Várandós kismamának álcázva magát tömte ki ruháját a saját maga által lektorált könyvekkel. Valószínűleg kicsit naiva szerepkörben tette ezt, mert a hatóságok hamar kibökték... Most viszont egy különös regényével mutatkozik meg a magyar olvasóközönség előtt. Az Ünnepi Könyvhéten útjára indul a Vándor Kiadó által megjelenő Mr. Peare. Magát az írót faggatjuk a történetről. 

Megszoktuk tőled, hogy van véleményed a dolgokról. Azt is, hogy ezt nem rejted véka alá. Eddig inkább esszékben, rövidebb cikkekben szoktuk meg írásaid. Hogy jött az ötlet, hogy most a regény műfajához nyúltál? 

Amióta megtanultam elsőben a betűvetést, állandóan olvasok. Mivel sokat köszönhetek a szépirodalomnak is, úgy gondoltam, másoknak szintén adhat útmutatót, kérdésfeltevést, elgondolkoztató perceket ez a műfaj. Ráadásul a szereplők életét úgy alakíthatom, hogy ők mondják el, amit én szeretnék üzenni. Ha nincs mondanivaló, jobb, ha az ember csendben marad, ha pedig van valami fontos, amit szeretne másokkal megosztani, akkor azt tetszetős köntösbe öltöztesse. Nem a naponta változó divat szerint, hanem olyan ruhába, amit bármelyik életkorban levő olvasó szívesen felpróbálna.

Egy regényíró annyi mindenről írhat. Annyi mindenbe csomagolhatja mondanivalóját. Hogy jött nálad az angol világ? 
 
Rajongok Shakespeare-ért. Az első világháború utáni idő is egy nagy választóvonal az emberiség történelmében, mert annyi mindent kellett újraértelmezni. Angliára azért esett a választás, mert néhány helyen össze szerettem volna kapcsolni a cselekményt Indiával, és így a történelmi keretek máris adottak voltak.

 
Szerinted mit gondol majd az olvasóközönség Mr. Peareről? Te milyennek álmodtad meg őt?

Remélem, megkedveli. Számomra egy kissé magába forduló, de szilárd jellem, akinek a felelősségvállalása mindig az első helyen áll. Ugyanakkor érzi a maga korlátait, ezért szerethető. 
 

Kiknek ajánlod regényed?

A Mr. Peare egy krimi, egy love story és érdekes művelődéstörténeti eseményekkel teleszórt ötvözet. Olyan, mint egy orvosság: kívül színes édes cukormáz, benne elrejtve a gyógyszer. Vagy a mese, amiben végül mindig a jó győz. Aki ilyesmire vágyik, annak tetszeni fog...

Az interjút Leveles Zoltán készítette