Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
24 nov

Dzsaipur, a világ legnagyobb ezüsttárgyának otthona

India nevezetességei közül az egyik leghíresebb a dzsaipuri Városi Palota, ami tulajdonképpen egy palotakomplexum. Itt található a világ legnagyobb ezüsttárgya is.

hinduizmus kultúra tradíció utazás világörökség útleírás
Ebben a japuri városi palotában található a világ legnagyobb ezüsttárgya

Dzsaipur India legnagyobb államának, Rádzsasztánnak a fővárosa. A fallal körülvett óváros különleges hangulatú, bonyolult építészeti ritkaságok és csodálatos történelmi emlékek gyűjteménye. Dzsaipur az egyedülálló épületek, udvarok, átjárók, paloták, múzeumok és csarnokok városa. Gazdag története mind a mai napig vonzza a turistákat. 

Rádzsasztán a „királyok országa”, a rádzsa szó királyt jelent. A különféle korok uralkodói nemcsak Indiából, hanem a világ különböző részeiből kerestek szakképzett művészeket és kézműveseket. A hagyományok átörökítése céljából betelepítették őket a városba. 

A jaipuri Városi Palota története

A város palotáit az akkori rádzsput uralkodó a Vasztu-sásztra elvei alapján építtette. Ez a mű a védikus építészet és térrendezés kézikönyve, mely a természeti törvények figyelembe vételével kívánja megteremteni egy épület harmóniáját. A biztonság érdekében később hatalmas erődök és kapuk épültek itt. A palotakomplexum az óváros kellős közepén található.

A közismert Szelek Palotája és a csillagvizsgáló mellett még számos kisebb-nagyobb palota tartozik az együtteshez. Az architektúra ötvözi a rádzsput, a mogul és az európai építészeti stílusokat. A rangos épületek a régi fejedelmi pompára emlékeztetnek. Márvány oszlopok, csipkézett boltívek, virágos mintákkal és arannyal díszített boltívek tárulnak a látogató szeme elé.
A bejáratnál kétoldalt oroszlánszobrok, több udvar, különálló paloták, törékeny pillérek találhatók, melyeket faragott erkélyek és páva díszes ajtók gazdagítanak. Ma a palotaegyüttes egyik részét kiállítótermek és múzeumok foglalják el; a másik az egykori uralkodó leszármazottainak a lakóhelye.

hinduizmus kultúra tradíció utazás világörökség útleírás
  A legnépszerűbb és legtöbbet fényképezett páva kapu boltíve.

Az indiai látnivalók ékszere

India nevezetességei méltán ragadják meg a képzeletet, mert a pompa mögött mindig spiritualitás is húzódik. Így van ez a palotaegyüttes egyik leglátványosabb részével, a híres kapukkal. Az évszakokat képviselő négy kapu a harmadik egységben található. Mindegyiket Visnunak és képviselőinek ajánlották.

Fantasztikus belső udvarra vezetnek, mely a Chandra Mahalt, vagyis a Hold Palotát öleli körül. A magas, hétemeletes, krém-fehér szerkezet a rádzsput uralkodók művészetszeretetét és a korabeli India gazdagságát mutatja. Minden emeleten megjelenik a királyi elegancia. A palotaegyüttesen belül ez a fő épület, az a hely, ahol Dzsaipur jelenlegi maharadzsája és családja lakik. Ezért csak a földszint látogatható. A Hold Palota hetedik emelete az épület koronája, a meditációra legalkalmasabb hely, gyönyörű kilátással. A tetején levő zászlót csak akkor bontják ki, amikor a királyi család a palotában van.

A Hold Palota híres templomát, a Góvindadzsít Krisnának szentelték. Az itt álló kegyszobrot a mohamedán hódító, Aurangzeb császár dühödt pusztítása elől mentették meg. A hívek messze földről elzarándokolnak ide, hogy a hódolatukat ajánlják.

Dzsaipur obszervatóriuma

India nevezetességei közé tartozik a Jantar Mantar, a kozmikus észlelésekre kialakított megfigyelőhely, mely az UNESCO világörökség listáján is szerepel. A világhírű csillagvizsgáló egy 8 részes mandala formára épült. Az alapító, Jai Singh, nemcsak kiváló uralkodó volt, de egyben tudós, építész, a matematika és a csillagászat megszállottja is.

A dzsaipuri Városi Palota kiállításai

Múzeumai kollekciójában elegáns textíliák, selymek, hímzett kendők, az uralkodók pompás öltözékei láthatók. Érdekes kiállítás a régi kocsik és a gyaloghintók gyűjteménye. Híres a fegyvertár is. Itt van talán a legnagyobb és legszebb régi fegyvergyűjtemény Indiában. Különféle kardok, kétélű tőrök, kések, fejszék és különböző formájú nyilak láthatók. Man Singh Maharádzs kardjának súlya körülbelül 5 kilogramm.

Itt a világ legnagyobb ezüsttárgya

A legérdekesebb látnivaló a két hatalmas ezüst Gangesz víz urna. A Guinness Rekordok Könyve szerint ezek a világ legnagyobb ezüst edényei. 1,6 méter magasak, kapacitásuk 4091 liter, súlyuk 345 kilogramm.

hinduizmus kultúra tradíció utazás világörökség útleírás
Ez az csupor a  világ legnagyobb ezüsttárgya. Eredetileg Gangesz-víz tárolására szolgált

 
Mindegyik edény 14000 dzsaipuri érméből készült, az olvadt ezüst érméket forrasztás nélkül kovácsolták össze. Elkészítésük két évbe telt. Kör alakú, kerekekkel ellátott alap tette lehetővé a mozgatását. Létrát használtak, hogy elérjék a száját. II. Sawai Madho Singh számára készültek, aki vallásos hinduként csakis a Gangesz szent vizét itta útja során, amikor 1902-ben VII. Edward megkoronázására Angliába ment. A Gangesz vize akkoriban még iható volt. Sokszor az angol katonák is azt vitték a hajókra, mert ismerték antiszeptikus hatását.

Hajnali istentisztelet a maharadzsa templomában

Minden hajnalban többezer ember teszi tiszteletét Góvindadzsi előtt, aki nem más, mint maga Krisna. Vrindávanból menekítették át 300 évvel ezelőtt a pusztító hódítók elől.

A mai dzsaipur város tulajdonképpen Góvindadzsi tiszteletére épült. Ezért is rajonganak érte hódolói. Naponta többezer ember vesz részt a hajnali púdzsa szertartáson.

Góvindadzsit eredetileg 5000 évvel ezelőtt formázta meg Krisna unokája.

Még néhány érdekesség

India leggazdagabb, leghatalmasabb maharadzsái Dzsaipurban és környékén éltek.
Amikor 1878-ban a walesi herceg meglátogatta Dzsaipurt, üdvözlésképpen minden épületet rózsaszínre festettek, ezért Rózsaszín Városnak is nevezik.
A januárban rendszeresen megrendezett dzsaipuri Irodalmi Fesztivál a legnagyobb irodalmi fesztivál a világon. Ezen a különféle országokból érkező szerzők és írók vesznek részt.


 

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

19 aug

10 híres indiai király

Az indiai király kifejezés hallatán fülbevalós, turbános alak jut az eszünkbe, akit hatalmas trónja körül szolgák hada vesz körül. Csak ez lenne a realitás? India valószínűleg a világ egyik leggazdagabb országa a történelem és a szellemi örökség szempontjából is. Valamint az uralkodók és az uralkodó klánok tekintetében. Több ezer év telt el, és az ország számos dinasztiát, uralkodót, császárt és hódítót látott. 

hinduizmus hírességek történelem ókori India

Miért érdekes számunkra egy földrajzilag és történelmileg is távol levő indiai király története? Mert jó olvasni arról, milyen az államvezetés akkor, ha a nép érdekeit tartják szem előtt. Ezekben az uralkodókban van valami közös vonás. Igaz, többségük hódító volt. A független királyságok gyakran harcoltak egymással, de legtöbbször védekeztek a mogul csapatok ellen. Béke idején pedig mindről azt jegyezték fel, hogy igazságos törvények szellemében kormányoztak, országuk fejlesztését tartották szem előtt, pártolták a tudományt, a művészeteket, és vallási toleranciát gyakoroltak. 

Chandragupta Maurya (uralkodása i.e. 324-301)

Candragupta Maurya a Mauryan Birodalom alapítója volt. Az első császár, aki egy állammá akarta egyesíteni Indiát. Ebben az időszakban a birodalom egy másik híres személlyel is büszkélkedhetett. A császár fő tanácsadójával, Chanakya (Csánakja) Pandittal. Pandit tudóst jelent. Chanakya volt az, akinek közreműködésével a király erős központi rendszert és fejlett gazdaságot épített ki. 

hinduizmus hírességek történelem ókori India

Minden akkor kezdődött, amikor Magadha zsarnok uralkodója elkövetett egy nagy hibát. Száműzött birodalmából két olyan jeles személyt, mint Candragupta, a kiváló harcos, és Chanakya, a zseniális brahmana politikus. E két tehetséges ember összefogása lett a ragyogó Mauryan Birodalom alapja. Chanakya bár barátként és főminiszterként kapcsolódott az uralkodóhoz, egyszerű fűkunyhóban lakott, és a birodalom felvirágoztatása után lelki meditációja érdekében teljesen visszavonult.
 

Ashoka (kb. i.e 274-232)

Ashoka, Asóka nemcsak a Maurya-dinasztia másik leghíresebb uralkodójaként jelent meg, hanem India és a világ egyik legnagyobb királyaként. Hatalmas birodalmat épített ki, az indiai szubkontinens legnagyobb része az ő fennhatósága alá tartozott. Mégis utolsó csatája a legnevezetesebb. A kalingai háború rettenetes pusztítással, embertömegek halálával járt.

A csatatéren látott mérhetetlen szenvedés megérintette az addig győztes hadvezér, Ashoka szívét. Letette a fegyvert, mert rájött a világi hódítás gonoszságára. Ettől kezdve nem a földi dicsőségért élt, hanem az erkölcsi és lelki győzelem szépségéért. Buddha tanításaihoz ragaszkodva, életét az egyszerűség és jámborság határozta meg. Felfogta, hogy az élet szent dolog, és csakis Isten törvényei szabhatják ki a végét. Vegetáriánus lett, még az állatok megölésétől is irtózott. 

A dharmával, az ember erkölcsi kötelezettségeivel kapcsolatos rendeleteit sziklákra, oszlopokra vésték, de találtak ilyen, a mások iránti tiszteletet hangsúlyozó feliratokat barlangokban is. A modern India Ashoka oroszlános oszlopát tette meg az ország emblémájának. Ashokát gyenge kormányzók követték, ez hozzájárult a mauryai birodalom visszaeséséhez.

Kanishka (127-150)

Kanishka, más néven Nagy Kanishka, a Kushan-dinasztia császára volt. Még ma is India egyik legnagyobb buddhista uralkodójának számít. Hírnevét azonban katonai, politikai és lelki eredményei alapozták meg. A buddhizmus védnöksége fontos szerepet játszott a Selyemút fejlesztésében és a Mahayana buddhizmus Gandhara-ból való elterjesztésében. 

Samudragupta (335-380)

Samudragupta, a Gupta-dinasztia második császára szintén az indiai történelem egyik legjelentősebb királya volt. Nagyrészt a katonai hódításainak köszönhetően több nyugati tudós is „az indiai Napóleonnak” nevezte. Samudragupta ugyan a birodalmához csatolta a megszerzett területeket, de autonómiát és szabadságot engedélyezett az ott élő népnek. 
Nagy harcos, tudós és nagylelkű fejedelem, emellett a művészet, a kultúra, különösen a költészet és a zene odaadó rajongója volt.

Egy másik jellemzője, amire mindmáig emlékszik az utókor: a tolerancia és más vallások pártfogása. A hindu brahmanizmus elkötelezett követőjeként, tisztelte a többi vallást, és megengedte a templomaik építését. A hindu kultúra vallási, művészeti, csillagászati és tudományos kutatásainak támogatásával és a találmányok pártolásával jelentős szerepet játszott a Gupta Birodalom további kiterjesztésében. Samudragupta olyan indiai király volt, akiről szintén azt jegyezték fel, hogy uralkodása alatt beköszöntött az aranykor. Fia követte őt a trónon, s a Birodalom tovább virágzott.

Harshavardhana (606-647 ) 

A 7. század kezdetén Harshavardhana képviselte a példamutató indiai királyt. Jól ismerte és gyakorolta a vallási toleranciát, remek adminisztrációt és diplomáciai kapcsolatokat épített ki. Érintkezésbe lépett Kínával, küldötteket küldött oda, hogy eszmecserét folytasson a kínai uralkodókkal.

Célja az egymás iránti tisztelet révén a tudás gyarapítása volt. A kínai buddhista szerzetes, Hiuen Tsang, aki uralkodása alatt Indiába látogatott, élénk leírást adott a kedvező társadalmi, gazdasági és vallási viszonyokról. Harsha király meghívta Hiuen Tsangot Prajagba, a Kumbh melára, a hinduk szent zarándoklatára. Itt tanúja volt a király nagylelkűségének, a szegényeknek adott hatalmas adományainak.

 
Shivaji

Shivaji Bhosale volt a Maratha Birodalom alapítója és legnagyobb királya. Nagy harcosként és nemzeti hősként emlékeznek rá, főleg az adilshahi szultanátussal vívott küzdelem miatt. A mogul hódítókkal szemben egyesítette India nagy részét. Shivaji az indiai haditengerészet megteremtője. Kiváló földrajzi ismeretei révén új módszerekkel bővítette a harcászatot.

hinduizmus hírességek történelem ókori India

Shivaji rendkívül nagy figyelmet szentelt édesanyjának, Jijabainak, aki mélyen vallásos volt. Ez a lelki környezet nagy hatással volt Shivajira. Alaposan tanulmányozta a két nagy hindu eposzt, a Rámájanát és a Mahábháratát, ez ösztönözte a hindu értékek élethosszig tartó védelmére. Egész életében mélyen érdeklődött a vallási tanítások iránt, és rendszeresen kereste a hindu és szufi szentek társaságát. (Róla bővebben A legendás indiai szerelem történetei című cikkünkben olvashat.)

Prithviraj Chauhan (1178 -1192) 

Birodalma a mai északnyugat India területén volt. Sikeresen visszaverte a korai muszlim inváziókat. Amikor Prithiviraj győztes serege elfogta a muszlim hadvezért, Muhammad Ghorit, az kegyelemért könyörgött. A jóindulatú király úgy határozott, hogy felszabadítja. Számos minisztere ellenezte az ellenség megsegítésére vonatkozó döntést, de Prithviraj nem változtatta meg ítéletét. A Ghori kiadása nagy hibának bizonyult: a második taraini csatában Prithiviraj vereségét szenvedett. Muhammad nem viszonozta a kegyelmet, megölette a hindu királyt. Ennek hatására felesége, Maharani Sanyukta és más rádzsput nők véget vetettek az életüknek, hogy ne kerüljenek a megszállók kezei közé.

Mindezt India iszlám hódításának döntő eseményeként tartják számon. Veresége ellenére Prithvirajot hazafias hindu harcosként ábrázolják, aki 6 nyelvet beszélt, számos témában jártas volt. Ezek közé tartozott a történelem, a matematika, az orvostudomány, a harcászat, a festészet, a filozófia és a teológia. 

  
Krisnadeva (1509-1529)

Krisnadeva uralkodása alatt a dél-indiai Vijayanagara Birodalom elérte fénykorát. Sikeresen vette fel a harcot több országára törő mohamedán szultanátus ellen. Szigorúan ellenőrizte minisztereit, keményen büntette a megvesztegetést. Számos kannada, telugu, szanszkrit és tamil nyelven alkotó költő élvezte a császár támogatását. A vaisnava hit gyakorlója volt, vallási toleranciát hirdetett.

hinduizmus hírességek történelem ókori India

A korabeli úti beszámolók így írták le a fővárost: „szem nem látott, fül nem hallott hasonló helyet a Földön” – mondta Abdur-Razzak Közép-Ázsiában. Számos portugál utazó és kereskedő látogatott abban az időben a fővárosba, és részletes beszámolót készítettek Vijayanagar gazdagságáról és szépségéről. Domingo Paes, portugál lókereskedő jelentései óriási segítséget nyújtanak Vijayanagara ma is lenyűgöző romjainak azonosításához. Paes szerint olyan nagy volt, mint Róma, ez „a világ legjobban ellátott városa.”

Volt összehasonlítási alapja, hiszen látta az olasz reneszánsz városokat, mégis azt mondta: „olyan gazdag és szép, aligha találni ehhez hasonlót”. Krisnadevával kapcsolatban pedig megjegyezte, hogy „minden ügyben kegyes és példamutató”. 

Maharana Pratap (1572-1597)

Maharana Pratap, a rádzsputok indiai királya a művészet támogatásáról, bátorságáról és nagylelkűségéről vált ismertté. Hősiesen harcolt Akbar mogul császár hódító csapatai ellen. Maharana Pratap visszanyerte országa területének nagy részét, kivéve a gyönyörű Chittort. Volt olyan időszak, amikor ő és családja – a gyermekeit is beleértve – csak fűből készült kenyeret ettek. Maharana Pratap megfogadta, hogy addig a földön alszik, és egy kunyhóban él, amíg Chittort vissza nem szerzi az ellenségtől, de életében ez sajnos nem sikerült.

Ranjit Singh (1780 -1839) 

Ranjit Singh a 19. század elején irányította India északnyugati részét. 21 éves korában
kapta a „Pandzsáb Maharádzs” nevet. Többször is legyőzte a muzulmán seregeket különösen az Afganisztánból érkező inváziókat. Ranjit Singh reformokat, korszerűsítést vezetett be, kiépíttette az infrastruktúrát, mindez általános jólétet eredményezett. 

Singh megengedte, hogy különböző vallásból és népcsoportból származó férfiak szolgáljanak a hadseregében és kormányában, még európai polgárt is befogadott. De nem alkalmazott gyarmatosítást szorgalmazó brit embereket. Ennek ellenére egy diplomáciai csatornát fenntartott a britekkel. Létrehozta a Szikh Birodalmat, mely halála után 10 évvel a britek győztes háborúja miatt szűnt meg. 

Ranjit Singh tiltotta a tehénvágást birodalmában. Egyaránt támogatta a hindu templomokat és a szufi mecseteket. Nevéhez fűződik a szikh kulturális és művészeti reneszánsz. Több híres szikh épületet építtetett és restauráltatott. A történelmi Aranytemplom jelenlegi díszítésének, aranyozásának nagy részét, Ranjit Singh védnöksége alatt végezték.

Összegzés

Természetesen csak néhány indiai király szerepelt felsorolásunkban. India több uralkodónak, császárnak, hódítónak, királynak és uralkodónak adott otthont. Az ország gazdagsága és nagysága egyre magasabb szinteket ért el a különböző dinasztiák és birodalmak alatt. Mindegyikük hozzáadott valamit az ország csillogó örökségéhez – ezek még mindig szerepelnek az indiai történelem arany könyvében. Míg egyesek nagy harcosokként járultak hozzá India fejlődéséhez, mások a művészi ismeretek, a nagyvonalúság vagy a lelki látásmódjuk révén emelkedtek ki.

Indiát évszázadokon keresztül különböző hódító, megszálló mohamedán seregek és hatalmasságok uralták, mielőtt brit gyarmattá vált volna. A kifosztott földrész csak 1947-ben nyerte el függetlenségét. A történelem ismeretében csak csodálkozhatunk azon, hogy ez az ország mind a mai napig képes volt megőrizni hagyományait, és ősi lelki örökségét.
 

Kapcsolódó írások

Tovább olvasom

03 jún

Pedagógusnap az ősi Indiában: Guru Purnima

A tanári hivatás megbecsülése az ősi Indiában rendkívül magas színvonalon állt. A hagyomány mind a mai napig megőrizte ezt a szellemiséget. Érdekessége, hogy nyár elején és ősszel is megemlékeznek a tudást átadó személyről. Az első a spirituális tanító, a lelki tanítómester ünnepe, a Guru Purnima. Ez a fesztivál idén a holdnaptár szerint július 5-ére esik. Egyaránt fontos a hindu, a buddhista és dzsain tradíciókban. Az UNESCO október 5-ét jelölte meg a pedagógusok világnapjaként, de ezt a nyugati értelemben vett pedagógusnapot Indiában szeptember ötödikén tartják. 

asram guru hinduizmus tradíció társadalom

„Köszönettel tartozom apámnak az életért, de a tanítómnak a helyes életért” –

mondta Nagy Sándor, a történelem egyik legismertebb királya.

A pedagógusnap története

A pedagógus szót az ókori Görögországtól kaptuk, jelentése: gyermekkísérő. Paidagógosznak hívták azokat a rabszolgákat, akik műveltségük révén az előkelő gyerekekre vigyázhattak, elkísérték őket az iskolába, és vitték a könyveiket. A rómaiaknál már a gyerekek oktatása volt a feladatuk.

asram guru hinduizmus tradíció társadalom

Magyarországon június első vasárnapján1952 óta ünnepeljük a pedagógusnapot. A kiváló nevelők közül néhánynak állami kitüntetéseket adnak át, és az iskolákban a gyerekek köszöntik a tanárokat. A pedagógia kifejezés a neveléstudományt jelenti.

Pedagógusnap a nagyvilágban

1994-ben az UNESCO október 5-ét jelölte meg a Pedagógusok Világnapjának. Világszerte több országban szerveznek ünnepségeket, vagy éppen egy vidám iskolai napot. Szlovéniában például „fordított nap” van a középiskolában. A diákok ekkor angolt tanítanak az általános iskolákban, így belekóstolhatnak a tanárok munkájába. Angliában pedig az iskolák zöldövezeti tereit díszítik fel az ünnepre.

Indiában szeptember 5-e a hivatalos pedagógusnap. Az ország második elnöke, dr. Sarvepalli Radhakrishnan születésnapja. Ezen a napon a tanárok és a diákok megjelennek ugyan az iskolában, de a szokásos tevékenységeket felváltja az ünneplés, a köszönet és emlékezés.

Pedagógusnap a spirituális Indiában: Guru Purnima

A Guru Purnima egy indiai és nepáli fesztivál, amelyet a spirituális tanítók tiszteletének szentelnek. Kifejezik nagyrabecsülésüket és hálájukat. A szanszkrit guru szó két részből áll: a gu jelenti sötétséget vagy a tudatlanságot, a ru pedig az eltávolítást. A Guru az, aki eltávolítja a tudatlanság sötétségét. Az indiai szentírások is kiemelik a guruk jelentőségét. Ezen a napon a tanítványok a pudzsával, egy felajánlásokból álló szertartással is ünneplik lelki vezetőjüket.

asram guru hinduizmus tradíció társadalom

Az eredeti Guru maga Isten. Az Ő képviselői a hiteles lelki tanítómesterek. A guru-sisja (mentor-tanuló) hagyomány Indiában ősi, mégis máig töretlen. A Guru Purnima a hatalmas bölcs, Vyasa emlékére alakult ki. Minden hindu hálás a szent Vyasadevnek, aki többek között a puránikus irodalmat, a négy Védát és a Mahábháratát összeállította.

Vallási jelentősége mellett ez a fesztivál az indiai tudósok számára is fontos. Az ünnep alkalmával ők is köszönetet mondanak tanítóiknak, valamint emlékeznek a múltbeli tanárokra és tudósokra.asram guru hinduizmus tradíció társadalom

Hogyan ünneplik a Guru Purnima napot?

A Guru Purnima egy különleges nap a spirituális keresők számára, lehetőség, hogy kifejezzék hálájukat mentoruknak, akit guruként tisztelnek. A guru-elv ősi koncepciója nem személyi kultuszt állít fel, amikor a tanítómester imádatát hangsúlyozza. Hiszen minden guru egyben tanítvány is, alázatos növendék a saját mestere előtt.

Az odaadó tanítványok sokszor az egész napot imádkozva töltik. A lelki fejlődés érdekében sok szolgálatot vállalnak, melyekkel megörvendeztetik mesterüket. Hajnalban kelnek, a tisztálkodás után egyéni meditációt végeznek, majd egy szép szertartás keretén belül dicsőítik mesterüket. Füstölőt, virágot, gyümölcsöket ajánlanak fel neki. Társaikkal gurujuk dicsőségéről és tanításairól beszélgetnek, vagy éppen tanulmányozzák mesterük könyvét vagy írását. A Guru leghívebb követése azonban a tanításai szerinti élet, és a megszerzett tudás továbbadása.

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

17 máj

Narada muni, a tudósítás atyja

Az embereket mindig érdekelte, hogy mi történik a nagyvilágban. Az ókorban is megosztották a híreket, és továbbították azokat. Így volt ez Indiában, abban a történelem előtti korszakban is, amiről legfeljebb a Rámájana vagy a Mahábhárata lapjain olvashatunk. Ki volt a hírszerkesztő és a tájékoztatásért felelős? Nem kisebb személyiség, mint Narada muni, a nagy bölcs, a tudósítás atyja, a világ első „média szakembere”. Narada: „Bhakti szútra” – az elkötelezettség csodálatos könyve.

foglalkozások guru hinduizmus tradíció ókori India

Narada a hindu tradíciók védikus bölcse. Keresztül-kasul bejárja az univerzumot, hiszen misztikus képességei révén még járműre sincs szüksége, a gondolat szárnyán száll. Útlevele a jóakarata, bár néha pletykásnak mondják azok, akik nem látják át messze ívelő terveit. Ma van a távközlés és információs társadalom napja. Nézzük, hogyan terjedt a hír a védikus időben.

A hírközlés története

A természeti népeknél barlangrajzok, füstjelek vagy a dobütések szállították a hírt. A perzsák már futárkapcsolat révén kapták meg a szükséges információt. A görögök fáklyajeleket is használtak, idővel a fáklyatávírón már betűket is tudtak továbbítani. Julius Caeser uralma alatt jelent meg az Acta Diurna, ami összefoglalta a politikai híreket. Kézírásos formában terjedt az egész Római Birodalomban.

A 18. században a hajózás fejlődésével szükségessé vált a tengeri üzenetváltás. A gyarmatosítás rabló hadjáratai miatt is megnőtt a tengeri forgalom, kialakultak a zászlójelek. A parton világítótornyok üzentek fényjellel. A hajók zsákszámra szállították a leveleket és iratokat a földrészek között.

Kínában adták ki az első nyomtatott újságot i.e 200 körül. Gutenberg ettől függetlenül találta fel a nyomtatást. A 19. század pedig már az optikai és elektromos távírók időszaka. Francia feltaláló nevéhez fűződik a semaphore (karjelző), a telegráf őse. Ekkor indul el világkörüli útjára a sajtó, s ekkor lett a sajtó nagyhatalom. A nemesség, katonaság és papság mellett a negyedik rend, mely a hatalmat kézben tartotta és irányította.

Az első használható elektromos távírót a Morse távíró követte. 1844-ben az első távíróvonal Baltimore és Washington között jött létre. Az először leadott mondat ez a bibliai idézet volt: „mit mívelt Isten!” Miután Bell távbeszélő készüléke megjelent, a magyar Puskás Tivadar segítségével 1878-ban létrejöttek első telefonközpontok Bostonban.

A rádióadó/vevő tévesen mind a mai napig az olasz Marconi nevéhez fűződik, holott az indiai Sir Jagadishchandra Bose volt az első ezen a területen 1895-ben. Csakhogy ő nem törekedett a kereskedelmi haszon megszerzésére, hanem nyilvánosságra hozta kutatási eredményeit. Mindezt azért, hogy mások is fejleszthessék a kutatást. Marconi Nicola Tesla asszisztense volt, aki a szabadalmát 1896-ban mutatta be. Tesla jogosan hangoztatta prioritását, és pereskedés után Marconitól visszavették az elsőbbség jogát. 

Így értünk el napjaink információs társadalmáig, ahol a modern mobiltelefon-rendszerek, a mobilinternet kitágította a világot. Igaz, a természetes életformánk rendkívül beszűkült. A híranyag pedig elképesztő, beláthatatlan méretekre duzzadt. A kérdés csupán az: milyen információra van valóban szükségünk?

 
Narada muni, a tudósítás atyja

Narada a védikus kor misztikus képességekkel rendelkező bölcse. A muni jelentése: bölcs. Narada muni a vezeték nélküli kommunikáció mesteri jelképe is lehetne. Őt nem zavarta a nyelvi nehézség, mely India számos kasztja, törzse és regionális szubkultúrája között mind a mai napig fennáll. 

foglalkozások guru hinduizmus tradíció ókori India

A véleményközlése mestersége nem mindig tűnik egyszerű feladatnak. Mindig vannak ellenfelek, akik nem akarják, hogy bizonyos információ célba jusson. Így volt ez a messzi ókorban is. Narada muni mindig vándorló kommunikációs személy volt. A modern újságírók előde, tehetséges tudósító, aki ha kellett, ki is színezte a történeteket.

Narada az Úr Narayana lelkes híveként mindig hű urához. Mivel Narayana egyben az igazság megtestesülése is, így amikor Narada látszólag illetéktelen személynek árulja el a titkos információkat, azt tudatosan teszi, annak jó oka van. Idő előtti információja néha pánikot, viszályt és ellentétet okoz, de csak a végső győzelmet készíti elő. Narada egyetlen célja, hogy a világegyetem jobbá váljon.

Narada muni története

Brahmá odaadó meditációjából született. Narada a négy sampradája (tanítványi lánc) egyikének a kiemelkedő tagja. Brahmától kapta meg a transzcendentális tudást. Emelkedett lélek, egyik kezében húros hangszere, a vína. Szüntelenül énekli odaadó dalait, és folyton dicsőíti Visnut. Hari és Narayana neveit zengi, de szenvedélyesen hirdeti az odaadás és a hit fontosságát is.

Nevének jelentése: Nara-emberiség, da-aki átadja. Narada képes mindenkit a Legfelsőbb Úrral megajándékozni. Narada a csillagászat, a zene és más művészetek tekintélyes képviselője volt. Több művet is írt, az egyik leghíresebb a Narada Bhakti-sutra. Ez a költői munka Isten iránti odaadással kapcsolatos nyolcvannégy aforizmát tartalmaz. 

 
Narada tanítása

A szútra (sutra) egyszerű nyelvezetű, tömör filozófiai-irodalmi tartalmú műfaj. A védikus irodalomban gyakran találkozni vele. Jelentése fonál, vezérfonál.

foglalkozások guru hinduizmus tradíció ókori India

Narada Bhakti-sutra című összegzése a bhakti, vagyis Isten odaadó szolgálatának szépségéről szól. Részlet a műből Rácz Géza fordításában: 

  • 38. A bhakti legfőképp a nagy lelkek, valamint a Legfelsőbb kegyéből nyerhető el.
  • 39. A nagy lelkek társaságát nehéz elnyerni, s e társulás hatása finoman, kifürkészhetetlenül, de hathatós módon érvényesül.
  • 54. Anyagi vonásoktól s az önzéstől is mentes, egységes belső tapasztalat az istenszeretet, ami a világon mindennél finomabb, akadálytalan és egyre gyarapodó.
  • 58. Minden egyéb lelki gyakorlattal szemben a bhakti a legbiztosabb s legegyszerűbb.
  • 59. Mert nem függ semmi külső feltételtől, és magától értetődő.
  • 60. Mert teljes lelki békét nyújt, és a legmagasztosabb örömöt adja.

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

24 feb

A kognitív képességek fejlesztése mantrával

A Scientific American nemrégiben érdekes cikket közölt az ősi szanszkrit szavak és kifejezések, az úgynevezett mantrák memorizálásával kapcsolatban. Kísérletek bizonyítják, hogy a mantrák megtanulása, fejleszti a kognitív funkcióhoz kapcsolódó agyterületek méretét. Mit jelent ez a laikus olvasó számára? Erre kerestük a választ. Mutatjuk, mit tudnak a mantrák a kognitív képességek fejlesztése területén.

guru kutatás tradíció hinduizmus

James Hartzell posztdoktori kutató Spanyolországban, vendégkutató Olaszországban, és a Columbia Egyetem buddhista tanulmányi központjának tanácsadója New Yorkban.

Sok évet töltött a szanszkrit tanulásával és fordításával. Munkatársaival együtt olyan vizsgálatot folytatott, mely a panditok hihetetlen emlékezőképességén alapult. 

A panditok a tudósok egy különleges csoportja Indiában. A szanszkrit nyelv és a Védák tanítói, a védikus irodalom ismerői, magyarázói.

Számtalan hivatásos pandit dolgozik a hindu közösségekben, akik különféle rendezvényeken fejből idézik a megtanult slókákat, a szanszkrit verseket. A szakemberek azt kutatták, hogy az intenzív memorizálás összefüggésben van-e a kognitív képességekkel.

Mik azok a kognitív funkciók? 

A kognitív funkciók olyan gyűjtőfogalom, mely a megismerési és gondolkodási tevékenységeket foglalja magába. A kognitív képesség az agy megismerő funkcióira utal. A hippokampusz nevű agykérgi terület gyarapodhat, de depresszió esetén zsugorodhat is.

Hogyan látjuk a világot? Mi az, amit felfogunk, és ez hogyan alakítja viselkedésünket? Mire és mennyi ideig emlékezünk? Napjaink egyik legérdekesebb tudományága, a kognitív- vagy megismerés-tudomány erre is keresi a válaszokat.

„Ha valami nagyszerű cél, valami rendkívüli projekt inspirál, minden gondolatod felszabadul a kötelékek alól. Az elméd transzcendens korlátok közé kerül, a tudatod minden irányba kibontakozik. Új, nagyszerű és csodálatos világban találod magad. A szunnyadó erők, a képesség és a tehetség sokkal jobban kibontakoznak, mint valaha is álmodtad!”

– Patanjali, a nagy jóga tudós.

A kognitív képességek felsorolása

A kognitív képességek az alábbi agyi tevékenységeket jelentik:

  • figyelem, megfigyelőképesség (a látással és a hallással kapcsolatos)
  • érzékelés (a tapintással és a mozgással függ össze)
  • emlékezet (rövid és hosszú távú)
  • tanulás (pl. a számolás, nyelvek megértése, használata)
  • gondolkodás (döntéshozatal, problémamegoldás, elmélkedés)

Ez utóbbihoz tartozik az egyik legfontosabb, minden területet érintő fogalom, az önismeret is. A kognitív funkciók fejlesztésének nem csupán az iskolába való beilleszkedés vagy az eredményes  munka a célja.

A felsorolt részképességek az élet minden területén szükségesek. A jó hír az, hogy a megszerzett képesség szinten tartható, sőt fejleszthető.

A kognitív funkciók fejlesztése mantrákkal


A szanszkrit mantrák tanulásával kapcsolatos vizsgálat is azt igazolja, hogy az agytevékenységek fejleszthetők. A memória a gyakorlással nemcsak szinten tartható, de fejleszthető is. Az MRI vizsgálatok azt mutatják, hogy az ősi mantrák megjegyzése javítja mind a memóriát, mind a gondolkodást.

guru kutatás tradíció hinduizmus

Indiában a hagyományos tanulási módszer az ősi mantrák, slókák, vagyis versek memorizálása.

Az indiai panditok kora gyermekkortól tanulják a több ezer éves védikus szanszkrit szövegeket, melyek 40 000-től több mint 100 000 szóig terjednek. A tudósok azt szerették volna kideríteni, hogy az ilyen intenzív verbális memória-edzés hogyan befolyásolja agyuk fizikai szerkezetét. 

   
Az India Nemzeti Agykutató Központban mágneses rezonancia képalkotást (MRI) alkalmaztak, hogy megvizsgálják a panditok és a kontroll csoport tagjainak az agyát.

Amit felfedeztek, ugyancsak figyelemreméltó volt. A számos régióból érkezett panditok agyában az agykéreg vastagsága megnőtt, és a szürkeállomány drámaian nagyobb volt, mint az ellenőrzött többi alany esetében.

Márpedig a tudósok azt már korábban kimutatták, hogy az agykéreg vastagságának csökkenése a kognitív funkciók hanyatlását idézi elő. Az agykéreg elvékonyodása és a depresszió közti kapcsolat is bizonyított tény.

 
A bipoláris zavar 

A bipoláris zavar vagy mániás depresszió hangulati betegséget jelent. A depressziós és a „feldobott állapot” váltja egymást. Ez a szélsőséges hangulatváltozás egy érzelmi hullámvasút, mely világszerte egyre nagyobb méreteket ölt. 

Sajnos a statisztika azt mutatja, hogy Magyarország az EU legdepressziósabb országa, a felnőtt lakosság 10,5 százaléka depressziótól szenved. Az EU-s átlaga 6,8 százalék!

Mielőtt bárki a nehéz gazdasági okokra hivatkozik, meg kell jegyezni, hogy utánunk nem valamely fejlődő ország, hanem Portugália és Svédország következik.

Agyműködésünk fejlesztés


Számtalan emlékeztetőt írunk, az okostelefonunk, számítógépünk mindent megjegyez – sokszor helyettünk. Nem használjuk kellőképpen az agyunkat.

Pedig ha megnézzük a nemesi és polgári oktatás történelmét, azt találjuk, hogy a régebbi korokban nem volt ritka az 5-6 nyelven beszélő, egész hosszú költeményeket fejből elszavaló fiatal. 

Egy korábbi vizsgálat során a londoni University College tudósai az agy elemzésekor taxisofőröket vizsgálták. Megállapították, hogy – összehasonlítva más emberekkel – a taxisofőröknek nagyobb az agy azon része, mely a navigációhoz kapcsolódik, hiszen rengeteg utcanevet és irányt kell megtanulniuk.

„Ez nagyon érdekes, most látjuk, hogy lehetnek strukturális változások az egészséges emberi agyban”

–nyilatkozta dr. Eleanor Maguire, aki a kutatócsoportot vezette.

A modern tudomány nem véletlenül fordul sok esetben a keleti kultúra évezredes örökségéhez.  A Waterloo Egyetem például a hatha-jógát és a tudatos meditációt vizsgálta ilyen szemszögből. Megállapították, hogy a jóga gyakorlása jelentősen javíthatja az agyműködést és az agy energiaszintjét.

„Szemben a csupán fizikai pózokkal a jóga az agy kognitív előnyeit erősíti”

– mondta dr. Kimberley Luu, klinikai oktató. Újra és újra bebizonyosodik a meditáció áldásos eredménye. Az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy a stressz által zaklatott elménkre tartós pozitív hatást gyakoroljunk.

Következtetés


Agyunkban a hippokampusz elsősorban a memóriához, főként a hosszú távú memóriához, valamint a térbeli tájékozódáshoz kapcsolódik. Az Alzheimer-kór először a hippokampuszt támadja meg. A súlyos depresszió esetében a hippokampusz zsugorodni kezd. 

Testünk számára számtalan konditerem és fitneszközpont van, de szellemi képességeinket nem óvjuk kellőképpen. Az időskori feledékenység, a memóriazavar is megelőzhető, ha folyamatosan edzésben tartjuk agyunkat.

Ennek egyik jó módja a számunkra érdekes szövegek, versek, idézetek, nyelvek tanulása. S ha már tanulunk, mért ne jegyeznénk meg lélekemelő szövegeket? Akkor nem csak az agyunk, de egész valónk egészségesebb lesz.
 

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

16 feb

Ezért menekültek a Beatles-fiúk Indiába

A Beatles-fiúk 1968-ban Indiába, Risikésbe utaztak. Hosszabb időt töltöttek egy asramban, meditálni tanultak, illetve itt készítették a „The Beatles” legtöbb dalát. Liverpoolban, ahol minden kezdődött, 2018. február 16-án nyílt az kiállítás, ahol különleges élményben volt része a látogatóknak. Mi minden történt Indiában, milyen hatással volt a későbbi évekre?

asram guru hinduizmus hírességek reinkarnáció zene

2018-ban több évforduló is kapcsolódott a Beatles-fiúkhoz. George Harrison február 25-én lett volna 75 éves. A már hagyománnyá vált Nemzetközi Beatle-hetet augusztus 22-28 között rendezték meg. Ez a nemzetközi rendezvény évek óta emelkedő hírnévnek örvend. 2018 nyarán több mint 20 országból 70 zenekar érkezett. A nemzetközi Beatleweek egész héten kínált különböző előadásokat a város egész területén. 

A Beatles Indiában

A februárban nyílt a „Beatles Indiában” című tárlatot 2 évre tervezték. A gombafejűek 1968-ban egy rövid időre elvonultak a világtól, és Risikésbe mentek meditálni. A kiállítás John Lennon, Paul McCartney, George Harrison és Ringo Starr ötven évvel ezelőtti indiai látogatásának kulisszatitkaiba avatta be az érdeklődőket. 

A helyet az Albert Dock épületegyüttesben kialakított The Beatles Story elnevezésű múzeum adta. Többek között az 1968-as út során a zenekarral együtt utazó emberek visszaemlékezéseivel, képeivel és személyes beszámolóival foglalkozott. Az utazással és a zenekarral kapcsolatos tárgyakat is kiállítottak. A Beatles történetének ez az egyik legfontosabb és viszonylag titokzatos része.

Pattie Boyd, George Harrison felesége és nővére, Jenny Boyd is jelen volt. Pattie Boyd a részvételéről így nyilatkozott: Nagy örömömre szolgál, hogy meghívást kaptunk erre az 50. évfordulóra rendezett kiállításra. Valójában különleges, mágikus idő volt; sok emléket formál és természetesen nagyszerű Beatles zenét. Alig várom, hogy a kiállítás részeként megosszuk az Indiával kapcsolatos gondolatokat és emlékeket. 

A Beatles Indiába menekül


„Minden várhat, egyedül Isten keresése nem”

– mondta az alig húszéves George Harrison. Az előzmény a Help! című Beatles-film forgatása volt. Akkor kapott egy lélekvándorlásról szóló könyvet, mely annyira megragadta, hogy 1966-ban feleségével együtt Indiába utazott. 

Megismerkedett Ravi Shankar szitárművésszel, tőle tanult szitáron játszani Srinagarban, a Himalája lábánál. 1968-ban aztán a teljes Beatles együttes Indiába utazott, mert szükségük volt egy spirituális menedékhelyre, ahol nyugalomra találnak és megismerhetik a meditációt. A Beatles ekkor már a történelem legsikeresebb pop-együttese volt. Szükségük volt pihenésre, elmenekültek zaklatott londoni életük elől.

A risikési látogatást megelőző negyedév nehéz időszakot jelentett. Néhány hónappal az utazás előtt George Harrison, aki már felfedezte a szitárt és a hinduizmus értékeit, találkozott Angliában Maharishi Mahesh Yogival. Amikor a zenekar többi tagja beleegyezett egy1968-as februári kirándulásba, feleségüket, barátnőiket és egy kíséretet vittek magukkal.

 
A Beatles Rishikeshben Maharishi Mahesh yogi ashramjában 

A spirituális menedékhely Risikés mellett található. Harrison nem sokkal Indiába érkezése után megírta a „Hare Krishna Mantra” című számot, mely a nem tradicionális énekek között az egyik legszebb és legtöbbet játszott Krisnához szóló fohász. 

A Beatles napjai Rishikeshben: alkalmi reggeli, délelőtti meditációs órák egészen ebédig, délután szabadidő, néha még háromórányi meditáció esténként. A hét hektáros Gangesz-parti ásram valódi pihenőhelyül szolgált. Külön élmény volt számukra a természet felfedezése, a gyógynövények, a vízcsobogás. George és barátai békés légkörben tanulmányozták és gyakorolták a transzcendentális elmélyülést. Megtalálták azt a kreatív energiáit, melyre vágytak. 

Több mint negyven számot komponáltak. Az itt írt dalok nagy része hallható a puritán fehér borítója miatt „Fehér album” néven is emlegetett duplalemezen, melynek valódi címe: The Beatles.
Még az sem okozott gondot, hogy hetekig csak akusztikus gitárokon tudtak játszani. Társai többet akartak dolgozni, de George figyelmeztette őket: Nem azért vagyunk itt, hogy csak a zenéről beszéljünk, hanem azért, hogy tanuljunk meditálni. Ez a jógik és szentek földje – emlékeztette őket.

Mi történt Maharishi Mahesh ashramjával

Az ásram 1970-ben megszűnt, a természet pedig kezdte birtokba venni. Az erdő elnyelte az eredeti ásram épületeinek nagy részét. Az évek során egyre jobban lepusztult, elhagyatott egykori ásramot csak néhány Beatles-rajongó és csellengő turista látogatta. Sok kárt okoztak a graffitikkel, melyekkel az egykori meditációs termet firkálták össze.

2015-ben, John Lennon halálának 35. évfordulójára nyílt meg újra. Az eredeti épületek nagy részét lebontották vagy felújították. A területén hamarosan jógaközpont is épül a turisták számára. Egy szabadtéri épületet, a Beatles-katedrális Galéria céljaira jelöltek ki. Több száz, főleg a zenekar dalaiból vett idézet olvasható itt. Minden, ami a Beatles legendával kapcsolatos.

A Beatles Krishna árnyékában 

A Beatles minden egyes tagja érdeklődést mutatott a Krisna mozgalom iránt. Ez tükröződik a zenekar és tagjai által rögzített zeneszámokban. A „Hare Krishna” szavakat John Lennon néhány dalának szövege is tartalmazza, mint például a Give Peace a Chance (1969), de hallhatóak a Ringo Starr 1971-es It Do not Come Easy című dalában is. Eszmeisége George Harrison magánéletébe is beépült. 

asram guru hinduizmus hírességek reinkarnáció zene

1969 szeptemberében szvámi Prabhupáda, a Hare Krishna-mozgalom alapítója megérkezett Angliába. Nemcsak szent életű szerzetes, de kimagasló tudós is volt. Több mint 80 könyvet írt és fordított.

A Tittenhurst Parkban, John Lennon birtokán is tartott nyilvános előadásokat, három vagy négyszer egy héten, százméternyire a fő háztól, ahol John és Yoko élt. John egy gurut keresett Indiában, és arra törekedett, hogy megértse, hogyan lehet felismerni a valódi lelki tanítómestert.

George Harrison, John Lennon és Yoko Ono és Prabhupáda egy1969 szeptemberében folytatott beszélgetése hozzáférhető a neten hanganyagban és írott formában is.

1969 augusztusában megjelent a „Hare Krishna Mantra” szám, amit Harrison és a londoni Rádha-Krishna templom hívei adtak elő. Azonnal kedvező visszhangja lett a brit lapokban és az angol rádióban.

A lemez kiadásának első napján 70.000 példány fogyott el, sok országban hosszú ideig fenn volt a Top 10-es listán.

asram guru hinduizmus hírességek reinkarnáció zene


 
George Harrison Prabhupáda nyomdokaiban 

Harrison feleségének életrajzi könyvében olvasható, hogy Harrison miként vélekedett a lélekvándorlásról:

„Addig kell a reinkarnáció útját járnod, amíg el nem jutsz a teljes igazsághoz. A menny és a pokol csak egy lelkiállapot.”

„A hinduizmus révén jobban érzem magam – mondta egy riporternek. – Jobban boldogulok és boldogabb vagyok.”

George Harrison 1969-ben találkozott Bhaktivedanta Szvámi Prabhupádával, a kiváló vaisnava tanítóval. A Beatles tagok körül ő került legjobban a hatása alá. Harrison így emlékezett vissza az első találkozásra: Mintha egy láthatatlan ajtó nyílt volna meg a tudatom mélyén, talán az egyik régebbi életemből.

„Tetszett Prabhupáda alázatossága. Mindig is szerettem alázatosságát és egyszerűségét. (…) Annak ellenére, hogy hetvenkilenc éves volt, nagyon kevés alvás nélkül gyakorlatilag egész nap és éjjel dolgozott… ő volt a legnagyobb szanszkrit tudós és szent… Tökéletes példája volt mindannak, amit hirdetett.”

Prabhupáda is nagyra értékelte őt. 1977-ben, mielőtt elhagyta ezt a világot, lehúzta a jobb kezén levő gyűrűt, és azt mondta a körülötte álló tanítványainak: Ezt adjátok George-nak.


1969. január 30-án volt a Beatles utolsó közös fellépése, egy ingyenes koncert. George Harrison szólókarrierje tovább növelte világhírnevét. Annak ellenére, hogy ő nem vágyott erre.

„Én magam akarok lenni. Szeretném megtalálni Istent. Nem érdekelnek az anyagi dolgok, a világ, a hírnév, az igazi cél felé megyek. És remélem, nem aggódsz értem, anya”

– írta huszonnégy évesen édesanyjának.
Harrison 2001. november 29-én távozott. A hindu szokásoknak megfelelően hamvainak egy részét a Gangeszbe szórták.
 

Kapcsolódó cikkek:

Tovább olvasom

30 jan

Mahátma Gandhi saját példájával tanít

Mahátma Gandhi az indiai függetlenségi törekvések ikonikus alakja. Emellett ügyvéd, szabadságharcos, politikus, szent ember, közgazdász, az angol áruk bojkottjának szervezője és filozófus is. Népének Bapu, India atyja. 70 éve egy szélsőséges elveket valló nacionalista halálos merényletet kövtetett el Gandhi ellen. Január 30-a Indiában Mártírnap. 

ahimsza asram filozófia hinduizmus hírességek

Einstein ezt írta Mohandas Karamchand Gandhiról:

„Az eljövendő generációk aligha hiszik el, hogy egy ilyen ember, hús-vér formában valaha ezen a földön járt.” 

Mahátma Gandhi élete


Gandhinak az igazság (szatja) és az ahimszá (erőszakmentesség) volt a két vezérelve. Arra törekedett, hogy gondolatai, szavai és cselekedetei összhangban legyenek ezzel.

"Éreztem, hogy az erőszak nem jelenthet gyógyírt India bajaira, és civilizációja más és magasabb rendű fegyvert kíván az önvédelemre”

– írta a Hind szvarádzs, avagy az indiai önkormányzat című művében.

Mint politikus, nem kisebb tettet hajtott végre, mint azt, hogy az egész emberiséget megtanította az erőszak nélküliség fogalmára. Ehhez tartozott a vegetarianizmus alapelve is. Nemcsak vallása késztette erre, hanem az a hit, hogy az erkölcs nemcsak kulturális örökség.

Gandhi nemcsak a gyarmati uralomellen harcolt. Tudta, hogy Indiának vissza kell térnie nemes hagyományaihoz. Számára az angol uralom az angol mentalitást is jelentette, amit ma „a nyugati életforma negatív vonásai”-ként fordíthatunk le. A Mahátma tudta, hogy belső változás nélkül nincs megújulás.

Gandhi nem akarta, hogy az indiaiak a Nyugat életmódját utánozzák, úgy látta: a nyugati életmód alapja egy másfajta dharma. Vagyis nem tetszett neki a modern kereskedelmi civilizáció, mai szóval a fogyasztói társadalom.

Látta, hogy ez inspirálja az anyagi vágyak folyamatosan bővülő áradatát. Úgy vélte, ez nem segíti az ember morális fejlődését. Szinte a jövőbe látott. Hiszen a mértéktelen fogyasztás megöli a nemes, egyszerű, de erkölcsileg fejlett életmódot, és mindent, ami ezzel jár.

Szavai segítséget adnak mindazoknak, akik harcolnak a faji megkülönböztetés, az elnyomás, a háborúk, a nukleáris energia, a környezet pusztítása vagy a szabadság- és az emberi-jogok hiánya ellen. Mindazok számára, akik egy jobb világért, egy jobb életminőségért küzdenek. 

Gandhi halála

1948 januárja a vége felé közeledett. Érezhető feszültség uralkodott mindenhol az ország felosztása miatt. Pakisztán levált az anyaországról. A hindu kommunisták Gandhit is hibáztatták, de a mohamedánok is kritizálták.

Gandhi New Delhiben tartózkodott. Esti imádkozása közben egy kezdetleges bombát dobtak a házra, de nem okozott kárt, és Gandhi nem akart semmilyen biztonsági ellenőrzést. 1948. január 30-án mintegy 500 ember gyűlt össze a Birla-ház előtt. Gandhi esti imára sietett. Indiai szokás szerint az emberek tiszteletük kifejezéseként elé járultak, hogy megérintsék a lábát. Gandhi összetett kézzel, mosolyogva üdvözölte őket. 

Hirtelen egy fiatalember furakodott elé. Üdvözölte Gandhit, majd elővett egy kis pisztolyt. Három lövést adott le, a golyók a mellkasán találták el Gandhit. A virágokkal tarkított pázsitra rogyott. Bevitték a házba, ahol fél órán belül meghalt. Utolsó szavai Istenhez szóltak: „Hé Ram” – Vagyis: Dicsőség Rámának, Istennek.

  
Mahátma Gandhi idézetek

Számtalan olyan idézetet ismerünk, melyek ma már szállóigék lettek. Olyan filozofikus tömörségű sorok, melyeket újra és újra érdemes végiggondolni. Nehéz válogatni közülük, mert sajnos ki kell hagyni jó néhányat. Az azonos témájúakat egy csoportba tettük. 

Álljon hát itt egy válogatás Mahátma Gandhi idézeteiből:

"Törekvésem nem szabad, hogy aláássa valaki más hitét, hiszen a célom, hogy a saját vallásának jobb követője legyen."

"Tisztelnünk kell más vallásokat is, mint amennyire a sajátunkat is tiszteljük. A merő tolerancia nem elég."

"Miért akarna egy keresztény egy hindut megtéríteni? Miért ne lenne elégedett azzal, hogy a hindu egy jó, vagy hívő ember?"

"Ha hinduk vagyunk csak imádkozhatunk, de nem azért hogy a keresztények hinduk legyenek… hanem, hogy a hindu egy jobb hindu legyen, a muszlim egy jobb muszlim, a keresztény egy jobb keresztény."

"Egy tévedés nem lesz igaz, attól, hogy ismételgetik, de az igazság sem lesz tévedés, csak mert senki sem ismeri el. Az igazság tömegtámogatás nélkül is fennmarad. Az igazság önfenntartó."

"A szeretet és az igazság olyan szoros egységet alkot, hogy gyakorlatilag nem is lehet őket szétválasztani. Olyanok, mint ugyanannak az éremnek két oldala." 

"A nyugati tudomány materialista felfedezései elvakítanak minket. Az ősi India azért maradt fenn, mert nem materialista, hanem spirituális irányban fejlődött."

"Mindaddig, míg nem érzünk rokonszenvet és szeretetet minden élőlénytársunk iránt, nem mondhatjuk, hogy megértettük az erkölcs törvényét."

"A hinduizmus nem minden ember, hanem minden élőlény testvériességén alapszik."

ahimsza asram filozófia hinduizmus hírességek

"A gyáva ember képtelen a szeretet kimutatására, az a bátrak kiváltsága."

"Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy megőrizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd."

"Fájdalmasan tudatában vagyok tökéletlenségeimnek, s ebben a megismerésben rejlik minden erőm."

"Önmagunk megtalálásának a legjobb módja, ha elveszünk mások szolgálatában."

"Nekünk kell a változássá lennünk, amit a világban látni akarunk."

"Nem szeretném előre látni a jövőt. Csupán a jelennel törődök. Isten nem adott hatalmat a következő pillanat felett." 

"Az erőszak gyökerei:
Jólét, munka nélkül,
Öröm, lelkiismeret nélkül,
Tudás, jellem nélkül,
Kereskedelem, erkölcs nélkül,
Tudomány, emberség nélkül,
Imádat, áldozat nélkül,
Politika, elvek nélkül."

"A világ erőforrásai elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék mindenki szükségleteit, de nem elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék mindenki mohóságát."

Kapcsolódó cikkek:

Tovább olvasom

27 jan

Indiai szertartás: így néz ki egy púdzsa

Az indiai szertartások meglehetősen ütősek. Ezúttal szószerint értendő. Mutatjuk, hogy néz ki egy indiai púdzsa távol a világ zajától. Elsőre kissé zajosnak tűnik, de ütősnek ütős, az is biztos.

indiai filmek asram hinduizmus tradíció

Indiai szertartás: púdzsa

Az élet tele van szertartásokkal. Reggeli teázási rítus, munkahelyi szokások, szertartásos üzleti megbeszélések, esküvő, születés, temetés – csakhogy néhányat kiemeljünk a hazai szokásokból.

Emberemlékezetet óta a szertartások az élet része. Miért is van szükség rájuk, kérdezhetné a 21. század embere?

Tipp: Púdzsa, meditáció és tanítás>> Hindu templomi programok Budapesten

Az egyik mindnnapos indiai szertartás neve púdzsa (puja), melynek jelentése: imádat.

A szertartás keretet ad egy eseménynek. A púdzsa során virágot és mécsest ajánlanak az oltárnál.

A mécses a tudást és a világosságot jelenti. Ahol jelen van a fény, ott nem lehet sötétség.

India egyes részein a púdzsa közben gyönyörű indiai bhadzsanokat énekelnek, valahol pedig mantrarecitálással segítik a felajánlást.

Megint másutt pedig gongjátékkal segítik a felsőbb szférára való ráhangolódást.

Iratkozz fel YouTube csatornánkra további tanításokért!

Kattints a kép alatti linkre!

indiai filmek asram hinduizmus tradíció
Kattints további tanításokért>> Hinduizmus YouTube csatorna

Kapcsolódó videó:

  1. Nem fogod elhinni, hogy így készül az indiai füstölő

  2. Indiai bútorasztalos műhelyben jártunk

Tovább olvasom

31 dec

Híres jövendölések Jáva szigetén

Az ember mindig szeretne bepillantani a jövőt takaró függöny mögé. Több híres, különböző korokban létrejött jövendölés is van, melyeknek állítása már beigazolódott. Ázsiában is akad figyelemre méltó.  Ramalan Jayabaya Jáva hindu királya volt, aki Nostradamus előtt 400 évvel élt. Jövendöléseit a történelem megőrizte, azok egyre népszerűbbé váltak.

Bhagavad-gítá hinduizmus történelem

Indonézia muszlim többségű ország. A világ legnépesebb szigete, Jáva is ide tartozik. A közelmúlt egyik híre, hogy Indonézia egyik legfontosabb személyisége, Jáva hercegnője áttért a hindu vallásra, és ebben bátyja is támogatta. A világ egy pillanatra Jáva felé figyelt, és felmerült egy másik név is: Jayabaya, Jáva 12. században élt hindu királya, akinek híres jóslatait ma is lelkesen figyelik.

A jávai próféciák előzményei


Ramalan Jayabaya király 1135-től 1157-ig uralkodott. Igazságosságáról és elfogulatlan törvényeiről volt ismert. A Jónai Krónikák és más írásos feljegyzések őrzik emlékét. Próféciái előrejelzések Jáva jövőjéről. Jayabaya király még mindig nagyon népszerű a jávaiak körében. Miért? Mert az emberek úgy találták, hogy legtöbb jóslata valóra vált. 

Mint korának sok más uralkodója, valamely istenségtől származtatta családját.

Ennek egyetlen oka az volt, hogy hatalma megkérdőjelezhetetlen legyen, az emberek törvényes királyként tiszteljék.

Érdekes, hogy Jayabaya apja azt állította, hogy Ardzsuna közvetlen leszármazottja. Ardzsuna a nemes Kuru dinasztia hercege, a Mahábhárata híres harcosa, akinek Krisna elmondta a Bhagavad-gítát
 
Jayabaya király nagy irodalomkedvelő volt, maga is írt néhány könyvet. Ezek a kötetek próféciák. Amikor a király megöregedett, visszavonult egy faluba, és szinte remeteként meditációval töltötte utolsó napjait. Ez is a hindu kultúra része volt. Ma a falu zarándokhely. 

Bhagavad-gítá hinduizmus történelem


  
Jövendölések Jáva egykori királyától


Jayabaya egyik leghíresebb jövendölése az volt, hogy fehér emberek érkeznek Jáva szigetére. Olyan fegyvereket fognak szállítani, amelyek távol tartják az embereket. Azt is megjósolta, hogy ezek a fehér emberek elfoglalják az országot, és hosszú ideig uralkodnak. További előrejelzéseként azt írta, hogy északról sárgás férfiak jönnek, legyőzik a fehér embereket, de nem maradnak hosszú évekig. 

Jayabaya próféciái beigazolódtak. A hollandok fegyverekkel érkeztek, meghódították Jávát, és 300 évig uralkodtak. Aztán 1942-ben a japánok legyőzték a hollandokat. A japán megszállás 1945-ig tartott, de az indonézek boldogok voltak, mert a 800 éves jövendölés igaz lett. Indonézia 1945 augusztusában szerezte meg függetlenségét ¬– három és fél évvel az első japán megszállás után.

A Jayabaya leginkább várt jóslata egy igazságos király vagy királynő megjelenése. A jövendölés szerint ez akkor fog megtörténni, amikor a hajók az égen repülnek, és a vas kocsik lovak nélkül futhatnak. Ez egyszerűen az autók és repülőgépek korát jelenti.

Összefoglalás


Jayabaya egykori jávai király jövendöléseinek többsége beigazolódott. A jávai jövendölések koncepciója ciklikus. A sötétségbe lép, hogy végül visszatérjen a fénybe és a jólétbe.

A jövendölések szerint 2018-ban „gyors árvíz”, vagyis szökőár várható, és vulkáni katasztrófát is jósolnak. Indonéz szakértők is valószínűnek tartják, hogy 2018 a földrengés éve lesz. Aki ott szeretne nyaralni, jó, ha előbb alaposan tájékozódik.


 

Kapcsolódó cikkek

 

Tovább olvasom

23 dec

Ádám hídja felfedezése felbolygatta a történelemírást

A jelenlegi kutatás azt sugallja, hogy a Ram Setu vagy Ádám hídja néven elhíresült „út” India és Srí Lanka között nem természetes képződmény. Eddig is nagy vita folyt a keletkezését illetően. Az amerikai Science Channel decemberi műsora felkavarta a közvéleményt. Tudósok és geológusok állítják, hogy mesterséges, ember alkotta hídról van szó.

hinduizmus kutatás régészet történelem ókori India tradíció
A Dél-Indiában található Ádám hídja, eredeti nevén Ram Sethu fefedezése újraírja a történelmet.  A NASA felvétele

Ádám hídja a Dél-India egyik csúcsát Srí Lanka (régebbi nevén Ceylon) északnyugati részével összekötő, kb. 50 km-es láncolat. Ráma hídjaként, Ram Setu-ként is emlegetik ezt a tengerfenékből furcsán kiemelkedő földsáncot.

Az biztos, hogy egészen a 15. századig, amíg egy ciklon el nem pusztította, a híd teljesen a tengerszint feletti magasságban volt, és gyalogosan közlekedtek rajta.

 Ram Setu története


A világhírű Rámájana eposz részletesen beszámol a híd keletkezéséről. A hindu epikus műben olvashatunk Ráma hercegről, aki hadseregével építtette a hidat, hogy kiszabadítsa feleségét, Szitát.

hinduizmus kutatás régészet történelem ókori India tradíció
Rámájana részlet: Ráma avatár és serege építik a világokat összekötő Rama Sethu hidat, melynek maradványait ma a tudósok Ádám hídjként kutatják.

A királynőt Sri Lanká-n tartotta fogva Rávana, a nagyhatalmú démonkirály. Indiában és a világ hindu közösségeiben számtalan Ráma-hívő él, akik számára Ráma isteni valósága megkérdőjelezhetetlen.

Rama Setu, az ősi földsáv

Bizonyos történelmi feliratok, régi szótárak idézik Ráma hídját, és néhány régi térkép is feltünteti. Ennek alapján már korábban is sokan állították, hogy nem csupán vallási meggyőződés az alapja. Történelmi és földrajzi értelemben is egy ősi híd maradványairól van szó.

hinduizmus kutatás régészet történelem ókori India tradíció
Régészeti feltárás Dél-Indiában: Szabályos, emberi kéz alkotta kövek Ádám hídjánál

 A kutatók által az alapoknál felfedezett mészkő tömbök szabályos téglatestek vagy kocka alakúak. Ez arra utal, hogy nem a természet hozta létre, hanem mesterséges konstrukció, emberi kéz műve lehet.

Ádám hídja 

A híd történetének másik változata egy muszlim legenda, mely hasonlóan misztikus hátteret feltételez. Eszerint Ádám itt haladt át Ceylonra (Sri Lanka), ahol egy hegy tetején 1000 évig egy lábán állva bűnbánatot gyakorolt.

A hegy szent hely, zarándokok látogatják, hiszen a buddhisták, a hinduk, a muzulmánok és a keresztények egyaránt tisztelik. A hegytetőn egy hatalmas lábnyom alakú sziklamélyedés látható.

A hívek vallási meggyőződésüktől függően közelítik meg. A hinduk Visnunak tulajdonítják, hiszen Ráma Visnu egyik alászállása, megjelenése. A buddhisták szerint Buddháé, a muzulmánok Ádám talplenyomatát látják ott, a keresztények pedig Szent Tamás apostolét.

Az Ádám hídja új fordulat a világtörténelemben

Évekkel ezelőtt a NASA is közzétette a légi felvételeket, de az űrhajózási ügynökség szerint az űrhajósok által készített képek nem bizonyítják az ember által létrehozott Ram Setu meglétét.

Nemrégiben egy tudományos alapú televíziós műsor 3 egyetem (Indiana University Northwest, a Colorado Boulder Egyetem és a Southern Oregon Egyetem) tudósaira hivatkozva ismét reflektorfénybe állította Ráma hídját. Azt állítják, hogy a Ram Setu-n vagy az Ádám hídján levő kőzetek idősebbek, mint a homok, ami emberi mérnöki alkotásra utal.

A kutatók arról számoltak be, hogy az ősi hídhoz használt sziklák 7000 évesek, bár a homokpad csak 4000 éves. Ezek az eredmények azt sugallják, hogy a műholdkép szerkezete nem természetes, hanem az ember által épített szerkezetet mutat.

A híd létrehozása önmagában misztikus. Vannak kövek, melyek messziről kerültek ide, maga az itt létük rejtélyes. Egyes tudósok úgy vélik, hogy az ősi szöveg 5000 évvel ezelőtti időpontra utal. A történelem e pontján egy ilyen hosszú híd építése szuper emberi eredmény lenne.

Összegzés

Ram Setu, illetve Ádám hídja továbbra is a felkelti a laikusok és a kutatók figyelmét. Az Indiai Tudományos Történeti Kutatási Tanács egy újabb víz alatti tanulmányt javasolt, melynek azt kellene megállapítania, hogy a struktúra természetes vagy emberi eredetű-e. A válasz még várat magára.

A vita még korántsem dőlt el. Egyvalami azonban biztos: sokan olvashattak minderről. A Science Channel Facebook oldalán 7 millióan látták, és több mint 150 000 alkalommal osztották már meg. Ráma hívei pedig csak annyit mondanak: Dzsáj, Srí Rám! Dicsőség Rámának! 


 

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

«
1234

Bharata indiai webshop

India Hangja

blogavatar

India elgondolkodtat. Valami, misztikum hatja át évezredek óta, amitől a legnagyobb káosz is harmóniává lesz. Ezt a békét kutatja az India Hangja csapata. Olykor indiai vagy éppen nyugati napi aktualitásokra reagálunk, máskor pedig az ősi bölcsek szavait vesszük elő. Jó olvasást és jó utazást kívánunk India szellemi tárházában! Adó 1% India Klub Alapítvány – Adószám: 19561383-2-43

Bharata a Facebookon