India Hangja

Egyik magyarországi látogatása során, 2016. április 13-16. között több tanítást is adott Szvámí Bhakti Alóka Paramadvaiti, vaisnava tanítómester.
Jelenlegi látogatásának egyik fő mozzanata a magyar nyelven frissen kiadott legújabb könyvének bemutatója volt. Új könyvének címe: India Gangesz-parti mosolya.

Az elmondása szerinti eddigi legelegánsabb könyv tanításaiból íródott, és igazi lelki táplálék az arra éhezőknek és gyógyszer minden lélek számára.
„A legnagyobb gyógyszeripari ág az irodalom” - hangzott el április 16-i beszéde során.
B.A. Paramadvaiti Mahárádzs 1986-ban létrehozta a Vrinda-missziót, melynek kiemelt célja volt és máig is fontos célja a könyvek terjesztése.

Ahogy mestere, A.Cs. Bhaktivédánta Szvámí Prahbupáda mondta; „Mindannyian betegek vagyunk, amit nem gyógyíthat meg más, csak az irodalom.”

Számtalan könyv fordítása, írása és kiadása kötődik Prabhupada nevéhez. 
A Bhagavat-Gitát, az egyik legfontosabb indiai írást szanszkritról angolra fordította és részletes magyarázatokkal látta el, hogy a nyugati ember számára is érthetővé váljon.
Thomas Merton, amerikai író ezt mondta a Bhagavat-gítáról: „ A Gítát India vallásos kultúrája legfőbb irodalmi alapjának tekinthetjük. Ez a fordítása és magyarázata szintén örök érvényességét bizonyítja. Bhaktivédánta Szvámí azt a hasznos figyelmeztetést hozza el a Nyugatnak, hogy a mi magasan aktivizált és egyoldalú kultúránk olyan krízissel került szembe, amely önmegsemmisítéssel végződhet, mert nélkülözi egy hiteles metafizikai tudat belső mélységét. E mélység nélkül erkölcsi és politikai kijelentéseink nem többek puszta szavaknál.”

A könyvek terjesztését Prabhupada olyannyira komolyan vette, hogy a lelki szakirodalom minden idők legsikeresebb terjesztőjeként is számon tartják. 

Mestere nyomdokait követve, a Paramadvaiti Szvámí által alapított Vrinda Misszió is idén elérte az egymilliomodik eladott példányszámot.
2015. decemberében egy rátermett követő gondolt egyet, és elment az indiai Uttar Pradesh állam vezetőjéhez. A beszélgetés során a vezető megkérdezte, hogyan segíthetne, mire az indiai úriember azt felelte, hogy a legjobb az volna, ha megvásárolna és szétosztana a kormánytagok és a lakosok között egy-egy Bhagavat-gítát. Az államférfi komolyan vette a küldetést, és százezer példányt megvásárolt és terjesztett el a könyvekből. 
Szvámí Bhakti Alóka Paramadvaiti mostani látogatása során több alkalommal is kiemelte, hogy ha szeretnénk, hogy lelkünk egészséges legyen, testünket is egészségesen kell tartanunk. 
Az elmúlt évtizedek során megalapította többek között az Inbound jógarendszert, az OIDA terápiát, a Kanálforradalom néven nemzetközileg elismert vegetáriánus aktivista mozgalmat, a Dharma and Sciencet és a World Conscious Pactot.
Véleménye szerint az a városi ember, aki nem megy el legalább havonta egyszer két napra vidékre a földeken dolgozni, az bele fog őrülni a városi létbe.

Kapcsolódó cikkek: 

• Ünnepi könyvhét tipp: Swarovski kristály legyen a könyv dísze

• Egy valódi világpolgár Magyarországon – Szvámí B.A. Paramadvaiti

• Védikus esküvő az amerikai kongresszus háza táján

• A szerezetes, aki megváltoztatta a miniszterelnök életét

• A világ első nyugati ájurvéda orvosának tanácsai

Februárban jelentette meg a Huffington Post azt a statisztikai elemzést, mely szerint az Egyesült Királyságban a hinduk a legboldogabbak. A hivatalos statisztikák azt mutatják, hogy a különböző valláshoz tartozó emberek örömtelibbek, mint azok, akik a „nem vallásos” rubrikát jelölték meg.

A brit Nemzeti Statisztikai Hivatal csak olyan személyeket vizsgált, akik nagyon egészségesnek tartják magukat. Az összeállított adatok szerint a következő minősítést szerezték a különféle csoportok (pontok száma, a maximális 10-ből):
- Hinduk 7,57 
- Keresztények 7,47
- Szikhek 7,45 
- Buddhisták 7,41
- Az átlagember, aki sem nem vallásosnak, sem ateistának nem vallotta magát 7,38
​- Zsidók 7,37
- Muszlimok 7,33
- Bármely más vallás 7.26
Akik egyértelműen „nem vallásos”-nak nevezték magukat, a pontozás szerint a legboldogtalanabbak, csak 7,22 az elért eredményük. A jelentés több mint 300.000 felnőtt jóléti adatait elemezte az Egyesült Királyságban. A mintákat három év alatt, 2012-2015 között gyűjtötték.
 
Emellett, a felmérés olyan címszavakat is feltüntetett, mint „elégedettség az élettel” vagy „érdemes csinálni”, és a szorongás-t is rangsorolták.
Az elégedettek országos átlaga 7,5.
Arra a kérdésre, hogy hasznosnak tartod-e, amit csinálsz az életben 7,8 az átlag, a szorongásnál pedig meglepően alacsony, 2,9.

Félő, ha Magyarországon egy hasonló elemzést készítenének, rendkívül alacsony számadatok születnének. Szinte nemzeti vonássá vált a pesszimizmus, ezt bizonyítják a korábbi hasonló statisztikák. Rá lehet fogni a gazdasági válságra, a bizonytalanságra és sok más negatív körülményre.

Nagyon kevesen értik meg, hogy a boldogság és elégedettség soha nem külső dolgoktól függ, hanem kizárólag belső állapot. Voltaire kijelentése is ezt összegzi: „Úgy döntöttem, hogy boldog leszek, mert az nagyon egészséges”.
A hinduizmus alaptanítása, hogy azt valósítod meg, amire vágysz, és ha lelki értékek után kutatsz, akkor nem hat rád semmilyen anyagi nehézség, illetve könnyedén átléped a problémákat. Minden az elmében kezdődik, a vágyak kialakulása, a különféle dolgokról és személyekről kialakult vélemény ugyanúgy, mint a kitűzött célokért való küzdelem elhatározása.

Nincs a világon se jó, se rossz, a gondolkozás teszi azzá – mondja Hamlet, de a nagy amerikai transzcendentalista filozófus-író, Ralph Waldo Emerson is hasonlóan fogalmaz: "Az ember nem más, mint amit egész nap gondolt."
Mit mond a Biblia? „Ahogy az ember az ő szívében gondolkodik, olyan ő.” (Példabeszédek 23.7.) Buddha pedig így tanít: "Amit gondolunk, azzá leszünk." Marcus Aurelius, a filozófus császár is bölcsen megállapította: „Olyan az ember élete, amilyenné a gondolatai teszik.” Rudyard Kipling több mint 150 évvel ezelőtt arra figyelmeztetett: „A szó a legütősebb kábítószer, amit az emberiség valaha is használt."
Milyen igaza volt!

Kapcsolódó cikkek:

• A kimondott szó és a leírt betű hatalma

• Belső béke a világ egyik legmegrázóbb kórházában

• Hahota jóga vagy síró szoba?

• India a pozitivitás őshazája

Szandzsaj Patel rendező animációs rövidfilmje, a Szandzsaj és a Szuper csapat megragadta a média figyelmét, szívmelengető filmként jellemezték, és reflektorfénybe került az év legnagyobb díjátadójára. Patelt saját gyermekkora ihlette a remek kis film elkészítésére, amikor úgy érezte, ütközik a modern világ és a hindu hagyományrendszer. Az animációs indiai film története követi egy első generációs fiatal indiai fiú álmodozását, aki apja vallásos meditációi alatt, otthon, ugyanabban a szobában a tévét bámulja, majd a hindu isteneket mind szuperhősöknek képzeli.

Szandzsaj egy fiatal hindu fiú, akit jobban érdekel kedvenc rajzfilmje, a Szuper csapat, mint apja napi vallásos szertartásai. Szandzsájt zavarja a csengettyű, az apát pedig a televízió hangja. Elkerülhetetlen a konfrontáció, az apa kikapcsolja a tévét, és fiát az oltár elé hívja, egy szuperhős akciófigurát pedig elkoboz a gyerektől. Szandzsáj véletlen mozdulatától a szentély lámpácskája kialszik, és a fiú egy templomban találja magát három istenszobor társaságában, akik megelevenednek. Visnu a középpont. A védikus filozófiában mindig van egy férfias energia és egy női energia, ezért szerepel Durgá istennő. Hanumán, Ráma herceg elkötelezett híve pedig rendkívüli erejéről ismert. Ugyanakkor megjelenik a Rámájanából jól ismert démon, Rávana is, de a harc természetesen a negatív szereplő bukásával végződik. Szandzsaj és a Szuper csapat, immár Visnuval az élen, győzedelmeskedik. Visszatérve a hétköznapi világba apa és gyermeke kibékül. Kezdetben egy nagyon sötét szobában vannak, csak egy gyertya világít, és a tv mesterséges fénye. A történet végén a fiú kikapcsolja a tévét, és kinyitja az ablakot, természetes fehér fény árasztja el a szobát. Szandzsáj egy szép rajzot készít Visnuról és a többiekről, a kép címe: Szuper csapat. 

Az amerikai számítógépes animációs cég, a Pixar Stúdió már eddig is több Oscar-díjat mondhat magáénak, új filmje az isteni lények ragyogóan színes, modern stílusú bemutatása. Egyesíti az animációt, az indiai művészetet és lelkiséget. Patel a Pixar Stúdió művésze, aki korábban már kiadott egy maga illusztrálta művet A Hindu istenségek kis könyve címmel, és olyan sikerfilmek készítésében vett részt, mint a Játékháború vagy az Egy bogár élete. Szandzsaj Patel két új karaktere keletet és nyugatot szimbolizálja. A fiú rájön, hogy van kapcsolat a kettő között, és megtalálja a módját, hogy csatlakozzon apjához.

A rendezőt saját gyermekkori élményei ihlették erre a filmre. Elmondta, hogy nagyon szerette a képregényeket, s arra vágyott, bárcsak Travisnek hívnák, nem Szandzsájnak. Azóta már másként gondolkodik, „csak most kezdem megemészteni, hogy ki vagyok” – mondta. – Nagy kihívás volt számunkra az indiai filozófia és kultúra rendkívüli gazdagságából kivenni részleteket. Óvatos, alapos tervezés előzte meg. Úgy próbáltuk kommunikálni, hogy ne legyen túl ezoterikus, mert akkor elveszítjük az amerikai közönséget, de ne legyen „lebutított” változat sem. Tervezem, hogy ellátogatok Indiába, ez lesz az első alkalom. Sok fogalom rendkívül érdekes a számomra , mint a reinkarnáció és a karma tana. Szeretem azt a tényt, hogy attól függően, mit vetsz ebben az életben, aszerint kell fizetni a következőben. Tetszik a kijelölt cél, a születés és újjászületés ciklusából való kiszabadulás, és valami magasabb, valami nemesebb elérése.

A csata annyira dallamos és zenei. Milyen elgondolkodás van emögött? – kérdezte tőle egy riporter. 
– Azt akartam, hogy a koreográfia kecses legyen. Nem akartam, hogy az istenséget megüssék vagy eldobják. Nem akartam kung fut. A harc mozdulatai az indiai táncot idézik. Indiában a színház és a tánc is Isten tiszteletére fejlődött több ezer éve. A Bharatanatyam, Odissi és Kathakali, a három ősi tánchagyomány lépéseire épül a mozgás. Az istenségek egyedülálló módon mozognak, tartják féken a kaotikus erőt. A zeneszerzőnek egyetlen szabályt adtam: ne a szitár és a tabla töltse ki, a csengettyű hangja és a kántálás domináljon. A látványtervezőnek sem volt könnyű dolga. Azt szerettem volna érzékeltetni, hogy amikor az istenek birodalmában vagyunk a megvilágosodás, vagyis a fény és a színek teljesen más környezetet mutatnak – hangzott a válasz.

A befejezésben lehet, hogy a film készítői nem voltak teljesen tudatában annak, de kimondatlanul a hindu vaisnava hit egy rendkívül jellemző vonását vitték filmre az egyik utolsó jelenetben. Visnu visszaadja a gyereknek műanyag játékát, de meg is áldja a kisfiút. Mint ahogy az ember sincs kényszerítve a lelki életre, minden élőlény szabadon játszogathat valótlan figurákkal és különféle jelmezekben az élet színpadán. S ha csak egy kicsit is Isten felé fordul, az isteni kegy azonnal segítségére van. Az is elgondolkoztató, hogy nem a vallási szertartásokat gyakorló apa előtt jelenik meg Visnu, hanem a gyerek előtt, aki a maga kelekótya módján, de spontán szeretettel vonzódik hozzá.

A hindu vaisnava filozófia meglehetősen toleráns. A hívőknek nem fekete-fehér alapon kínál megoldást, nem a vagy üdvözülsz, vagy elkárhozol alapon, tehát igazi sikertörténet. Még a legkomolyabb szentírásban, a Bhagavad-gítában is több javaslatot olvashatunk, mely így kezdődik: Ha ezt nem tudod megtenni, tedd ezt, ha ezt sem, akkor tégy így… és egyre kevesebb az előírás, az elvárás. Reményt ad, hogy a legkisebb törekvés sem vész el, de életről életre előbbre visz.

Kapcsolódó cikkek

• Ráma, édes Ráma, boldog szülinapot!

• Menekültválság Indiából nézve

• A Jaganáth templom utolsó táncosának halála

• Másság és tolerancia Indiából nézve

• Az európai kultúra bölcsője

Agra  a világörökség részeként számon tartott  Vörös Erőd és a Tádzs Mahal révén India egyik legismertebb városa. A helyi sajtó címlapsztorija nemrégiben a Tadzs Mahal helyett azonban a központi börtön egyik fogvatartottjáról  szólt. Firoz Khan cellájában az egyetlen képlékeny anyagból, szappanból farag gyönyörű szobrokat. A hír azért is szenzációs, mert muzulmánként a hindu alapműveknek számító Rámájana és a Mahábhárata, valamint az indiai történelem egyéb kulcsfiguráit formázza meg.

Egy emberrablási ügyben ítélték szabadságvesztésre a 35 éves férfit, aki az első napok nyomott hangulata után munkába fogott. Méghozzá nem is akármilyen eredménnyel. Egyrészt a témaválasztás, másrészt a kivitelezés révén hamarosan felfigyeltek rá. A börtönben is minden évben megtartják a Dívali pudzsát, a fény ünnepét, vagyis a jó győzelmét a gonosz fölött. Talán abban is reménykednek, hogy az elítéltek számára ez terápiás hatással is lehet. Az ünnepre Firoz Khan készítette a gyönyörű istenszobrokat.

Egy tucat szép faragás került már ki a keze alól, beleértve Ráma hívének, a híres Hanumánnak a fegyverét, egy gyönyörű buzogányt vagy a híres oroszlános Asóka pillért is. Asóka felirattal díszített oszlopának egy másolata nálunk is látható a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Asóka kegyetlen, véres kezű uralkodóként kezdte hatalma gyakorlását az i.e. 3. században, de miután rádöbbent tettei borzalmas következményeire, jó útra tért. Olyannyira, hogy nemcsak a háborúzást hagyta abba, de hittel vallotta, hogy csakis az önmagunk felett aratott győzelem az igazi siker. A nem ártás elvét gyakorolva vegetáriánus lett, és számos erkölcsi tanács mellett törvénybe foglalta az állatok védelmét is. 

Egy üzletember elrablása miatt kerültem börtönbe – mondta Firoz Khan. – Eleinte depressziós voltam, majd egy lelki gyakorlatokat folytató rabtársam megmutatta a helyes utat, így képes voltam bocsánatot kérni az Úrtól. Néhány napon belül elkezdtem a szappanlopást… 

Hobbijának csupán fogvatartott társait fizették meg az árát. Minden reggel keresték a szappanokat, mialatt ő újabb és újabb ravasz ötleteket talált ki azok begyűjtésére. De mivel Firoz művészete lenyűgözte az összes többi rabot, így megbocsátották neki.

Lenyűgöző tehetsége nagy hatással volt a börtönhatóság képviselőire is, ezért úgy döntöttek, hogy támogatják, és alkotásait bemutatják magasabb fórumokon. „Egyszerűen zseniális, teljesen meglepett minket. Órákon át ül a sarokban, és dolgozik – mondta a börtönőr, L.S. Ratnakar. – Bár hibázott ifjúkorában, de meg kell adni a lehetőséget, hogy kijavítsa azt.” Ratnakar felvette a kapcsolatot két civil szervezettel, hogy támogassák Firozt, aki azóta már egy nemzeti díjat is kapott.

Kapcsolódó cikkek:

• Rámájana, a világ botanikai csodája

• Sziporkázó indiai diáklányok

• Ráma, édes Ráma, boldog szülinapot!

• Belső béke a világ egyik legmegrázóbb kórházában

• A reinkarnáció definíciója Balzac szerint

Leveles Zoltán jelenti Indiából

Történetemet úgy is kezdhetném, hogy hol volt, hol nem volt. Viszont mégiscsak valóság ez a mese, amiben élek. Úgy alakult, hogy kaptam egy újabb gyönyörű ajándékot. Ismét fél év Indiában.

Hetek óta már kézmosáshoz sem használok semmilyen szappant. A távoli pálmafák ingó hipnotizálása lassan kezd visszaringatni a természetbe. Mennyire megmosott agyat gyúrtak belénk odaát, a nyugati féltekén! Ha nem szappannal mosol kezed, akkor koszosnak érzed magad. Hé, földi lakó, a víz mossa le a koszt, nem pedig a halált okozó mérgek! Gyönyörű érzés. Beleteszem a kezem a folyóba, vagy egy kút alá, és tiszta lesz, valóban tiszta. Bárcsak a szív tisztítása is ilyen egyszerű volna!

India keleti partvidékén fekvő Orissza állam egy falu közeli tanyavilágában vagyok. Végre elcsendesülhetek. Többek közt ezért maradok fél évig, hogy egy picit elcsendesülhessek. Különben sem vagyok túl beszédes, de most még annál is jobban visszafogom magam. Igyekszem inkább befelé figyelni.
Egy családnál lakom, s azért illő valamennyit kommunikálni velük. Minden reggel kapok egy tál joghurtot. Ebbe teszek puffasztott rizst és előző este szerzett gyümölcsöt. Mangó dömping van éppen, ezért két közepes méretű mangót  a  faluban 40 forintnyi rúpiáért veszek. A családdal ebédelek. Mindennap natúr rizs dállal és valamilyen szabdzsival. A dál a sárga színű lencseleves, a szabdzsi pedig valamilyen főtt zöldség. Vacsorám egy pohár tej. Evés közben mindig hallok valami bölcsességet. Mintha templomba járnék, sőt. Éppen tegnap mesélte el a házigazdám, hogy képzeljem el, hogy élnek az emberek a faluban. Az idősek ékszerkereskedők, ezért kitaníttatták mindkét fiukat. A fiúk viszont faképnél hagyták a szüleiket. Ráadásul az egyik válófélben van. Ezzel fejezte történetét: „Na éppen ezért fohászkodom, hogy csak annyi pénzem legyen, amennyi a megélhetésünkhöz szükséges.„ Ilyet sem hallottam még. Mindenki azért siránkozik, hogy bárcsak még több pénze lehetne. A házigazdám nem egyedül lakik a házban. Összesen tizenketten. Felesége, két fia, azok feleségei és három unoka. Meg még a befogadott unokaöccs a feleségével és gyermekével. 

Már egy hete megy a közeli nagyvárosban a világ legnagyobb szekérünnepsége, a Ratha Yatra szekérünnep. Ilyenkor az általuk imádott Istent, a világ urát, Dzsaganáthot két kiterjedésével kocsikáztatják meg, egyik templomból az egy kilométerre levő másikba szállítják. Az odaút a nagyobb ünnep, de a tíz nappal később történő visszaút sem láthatóan kisebb. A média szerint 15 millió ember vett részt. Na most, hogy legyen mihez viszonyítani, másfél Magyarországnyi , vagy 30 Woodstocknyi ember, egy városban. Azon belül egy helyen. Elképzelhetetlen tömeg. Az egész napos ünnepség azért is fontos esemény, mert ilyenkor bárki láthatja Dzsagannáthot. Egyébként a templomba csak született hinduk léphetnek be, igazából közülük sem mindenki. A szekérfesztiválon viszont mindenki láthatja Őt. Persze megvannak a szigorú szabályai, hogy ki húzhatja a szekeret, ki ütheti a gongot a szekér tetején, s egyáltalán ki érhet hozzá a szekérhez. A legtöbb ember még csak hozzá sem érhet a szekérhez. Érthető az elővigyázatosság, mert amikor a történelem során fehér, vagy nem hindu ember lépett a templomaikba, akkor nem sok jó sült ki belőle. Gondoljunk csak India első minaretjére, mely 27 lerombolt hindu és dzsaina templom köveiből épült fel, vagy a mai napig is a brit koronát ékesítő, Indából eltulajdonított világ legnagyobb gyémántjára.

Amikor már túl voltam a Dzsaganáth-tal szemtől szemben való találkozás eufóriáján, valamint a széttaposás közeli élményeimen, házigazdám nagybátyjának háza tetejére mentem. A ház éppen annak az útnak a közepén található, ahol a szekereket végigtolják. Éppen a Dzsghanáth templom és  a Gundicsa templom között félúton. Fentről az egész menet jól látható. 
Közelednek a szekerek. Mintha sosem akarnának odaérni. Szerencsére, mert így tovább tart. Percenként megáll a menet, igazítanak a szekéren ezt-azt, majd továbbgördül. Mintha nem is a vastag kötél, hanem a szekéren hangosan gongozó bráhminok ritmikus ringása hajtaná a szekeret. 
Megérkezett a szekér a házunk elé. Nem hittem a szememnek. Több száz egyenruhás rendőr csúfít bele a képbe. Uf, rendőr. Sosem szerettem az egyenruhásokat, különösen, amióta háborús országban kellett kiskatonáskodnom. Elvileg értem én, hogy miért vannak, és hogy nélkülük talán tényleg nem lehetne, na de mégis. Dzsaganáth szekerét miért kell elcsúfítaniuk? Óh, milyen szép lehetne ez az egész! A szekereket díszítő gyönyörű textíliák, ahogyan Puri tiszteletbeli királya körbesöpri a szekereket, ahogyan a milliós tömeg végigvonul és hangosan Dzsaganáth nevét ujjongva húzza végig a szegeret: Dzsaj Dzsaganáth, Dzsaj Dzsaganáth! Azt hiszed, mindjárt elájulsz a gyönyörtől és akkor egyszer csak jönnek ezek az egyenruhások. Nyugtatgatom magam egy ideig. Aztán hamar meglátom, hogy fenn a szekéren is ácsorog egy csomó rendőr. Na, álljon meg a menet! 

Odafordulok a mellettem üldögélő, Dzsaganáthra könnyes szemekkel meredő házigazdámhoz:

-Óh, mondja bátyám, miért vannak fenn ezek a rendőrök Dzsaganáth szekerén?
-Mert ők sokkal szerencsésebbek nálunk. Mi még csak hozzá sem érhetünk a szekérhez, ők pedig fenn lehetnek.

Ennyi volt a válasz. Oda sem figyelt rám. Tekintete mélyen Dzsaganáthra szegeződött. A tiszta, nemes egyszerűség. Egész más dimenzióban él. Az ostoba ember Isten színe előtt is elégedetlenkedik, akár a menetet is megállítaná. A bölcs a legnagyobb káoszban is képes abszolút harmóniát látni. Ebben, a Dzsaganáthtól kapott mondatban minden benne volt. Az is, hogy miért jobb, ha a magam fajta nyugati ember nem megy be a templomaikba. 

A Rámájana nem csupán egy epikus mű, Ráma nem egy fiktív karakter - állítja egy nemrég megjelent könyv. Chennaiban a Környezetvédelmi Oktatási Központ két tudósa többéves munkáját publikálta. A védikus kultúra híveinek nem újdonság, de a szkeptikusok figyelmét felkelti, hogy bizonyítékokat találtak Válmiki világhírű, több évezredes művének tudományos igazolására, mégpedig most a botanika szemszögéből. 

Egy mostanában napvilágra került kutatás szerint a Rámájana szó szerint örökzöld műnek bizonyult. Nem csak azért, mert tradicionális előadásmódja az UNESCO Világörökségi Listáján szerepel. Ezt a páratlan ősi írást a magyar közönség is régóta ismeri. Többek között Baktay Ervin feldolgozásában is olvashatjuk, de a közel fél évszázaddal ezelőtti Thalia Színház is bemutatatta Kazimír Károly rendezésében. A Rámájana eposz tele van a természetet dicsőítő remek leírásokkal, nem ismer határokat, nem köthető csupán egy valláshoz vagy nemzethez. Az élet örök értékeiről szól, a szülők tiszteletéről, a nép maximális megbecsüléséről, barátságról, hűségről, kitartásról, olyan viselkedésmintát adva, mely mind a mai napig vezérlő elv lehet. Például Narendra Modi miniszterelnök egyik beszédében arra figyelmeztetett, hogy minden férfi ihletet meríthet a Rámájanában szereplő Dzsatáju hősiességéből, aki a női becsület védelmében halt meg. 

A Rámájanában megtalálható biológiai változatosság már több kutató érdeklődését is felkeltette. Két tudós, M. Amrithalingam és P. Sudhakar három évig tartó vizsgálata után született meg az a könyv, melynek címe:  A növény- és állatvilág sokfélesége Válmiki Rámájanájában. A szerzőpáros így nyilatkozott: Nyomon követtük Ráma északról-délre vezető útját, és nem kis meglepetésünkre azonosítani tudtuk az összes növényfajt, amiről ebben a hősi eposzban olvashatunk. A Rámájana által említett mind a 182 növényt (virágok, gyógynövények, fák, gyümölcsök) felfedeztük utunk során. 

 
Nanditha Krishna, a Környezetvédelmi Oktatási Központ igazgatója, aki a projektet felügyelte elmondta, hogy Válmiki pontosan ismerte a földrajzot, a növények és állatok élővilágát. A Rámájana nemcsak egy történet, de krónika is. Csodálatos tényként könyvelhető el az egész út, melnyek során ugyanazt a flórát és faunát találták, mint amiről az egyes fejezetek beszámolnak.
Felkutatták a szanszkritul szereplő növényfajok latin és modern nevét, és azt tapasztalták, hogy valamennyi helyesen szerepel mind földrajzilag, mind botanikailag. Pedig ugyancsak hatalmas távolságot kellett megtenniük a mai Uttar Pradesh, Madhja Prades, Maharashtra és Karnataka államon keresztül Lankáig (ma Srí Lanka), a tengeren túlra.

__________________________________________

Iratkozz fel YouTube csatornánkra további indiai bölcsességekért

__________________________________________
 

A Válmiki által említett állatok, a szarvasok, medvék, hiénák stb. is mind fellelhetőek a térségben, esetleg olyan apró eltéréssel, hogy Válmiki ír a Dandakaranya erdőben lakó oroszlánokról és a tigrisekről, de sajnos az orvvadászat miatt oroszlánok ma már nincsenek ott. Sokféle madárról is olvashatunk, ezek közé tartozik például a hamsza (hattyú), karandava (szárcsa), krauncsa (üstökösgém), majura (páva) és sarasa (daru).
 
A növény- és állatvilág mellett a domborzat és az éghajlat is feltűnő hasonlóságot mutat még most is. A műben négy nagy ökoszisztéma szerepel. A topográfia, földrajz és ökológia alapos és pontos megfigyelése jellemzi. Változatos hegyi tájak, erdők, gyönyörű folyók mellett folyt a kutatás, a trópusi erdők, síkságok, a tengerpart vagy a Himalája egyaránt pontos helyszín. 

Kapcsolódó írás Hanumán szülőhelyéről: Ráma, édes Ráma, boldog szülinapot!

Balzac a  Seraphita című regényében költői módon fogalmazza meg az egyik legfontosabb filozófiai gondolatot, a lélekvándorlás fogalmát.
 

Balzacról minden tankönyv először azt jegyzi meg, hogy ő a francia realista regény legnagyobb alakja. Pedig magánélete inkább szürreális keretek közt folyt, a végletek között mozgott. Szülei nevelőintézetbe, majd egy szerzetesrend internátusába adták, azután jogot tanult. Később nagy lendülettel belekezdett egy-egy vállalkozásba, s ugyanolyan lendülettel bele is bukott, legyen az nyomda, fakereskedés, bányászat stb. A hírnév hamar rátalál, napi 16 órát dolgozik, elképesztő munkatempóját adósságai is fokozzák. Szereplőinek legfőbb mozgatórugója a vagyon, így rendkívül hiteles képet fest az egyre elmagányosodó, a pénz rabságában vergődő emberről.

 
Seraphita című regényének méltán híres soraival emlékezünk rá.
 
„Ki tudja, hányszor ölt hús-vér formát a mennyek örököse, mielőtt megérti a Lelki Világ értékeit? Egy egész élet jámborsága és erényessége kell ahhoz, hogy az előző élet bűneit jóvátegye az ember. A bensőnkben lassanként kibontakozó erény képezi azt a láthatatlan kapcsot, ami összefűzi létezéseinket – azokat az életeket, amikre csak a lélek emlékezhet, hiszen az anyag nem emlékezhet lelki élményére. Az emberi géniusz forrásának titka a múltnak a jelenig tartó, végeérhetetlen folytonossága.”

David Cameron rendkívül elismerően beszélt India kultúrájáról a választási kampánya során. Ne legyünk azért teljesen naívak. Bevándorláspolitika ide, vagy oda, az Egyesült Királyság az egymilliós létszámú indiai származású népességének szavazatai bizony sokat nyomnak a latban. Vajon mi marad az indiai kultúra dicsőítéséből az elsöprő választási győzelem után?

Nagy-Britanniának ihletet kell merítenie a hinduizmusból, ha azt akarja, hogy jobban menjenek a dolgok – mondta nemrégiben David Cameron, brit miniszterelnök. Cameron, aki már háromszor járt Indiában, méltatta a nagy indiai eposzt, a Rámájanát is, és „a 21 század nagy partnerségéről” beszélt Indiával kapcsolatban.

Természetesen volt, akinél mindez mosolyt váltott ki, hiszen nem is olyan régen, Nagy-Britannia még egy gyarmatosító nagyhatalomként volt partner. De változnak az idők, a történelem lapjain most India jelentkezik feltörekvő gazdasági hatalomként és hatalmas felvevőpiaccal, ami szintén vonzó a befektetők számára. Érdekes fricska, hogy olyan nagy anglol státusz szimbólumok, mint a Jaguár és a Land Rover indiai cég kezében van. A valamikori gyarmat kivásárolta Anglia büszkeségeit.

Mindenesetre a többség jóleső érzéssel nyugtázta David Cameron szavait, amikor azt hangsúlyozta, hogy az Egyesült Királyságban is tanulhatnak a Rámájana csodálatos epikus soraiból, melyek fontosak még a modern időkben is.

„Ha megnézem a Rámájanát és a hindu vallást, megértem, hogy milyen lényeges a család szerepe, miért fontos a közösség, milyen elengedhetetlen az önkéntes szolgálat – ezek mind azon értékeket, amelyekre hazánkban is nagy szükség van.”

Ünnepeljük ezeket az értékeket, mondta, majd hozzátette: „Nekem a brit hindu értékek a legfontosabbak, mint a dharma, a helyes magatartás.”

Vajon David Cameron tisztában van azzal, hogy a dharma, pontosabban a szanátana-dharma szanszkrit kifejezés az élőlény Isten iránti örök kötelességét jelenti? A felekezeti hovatartozástól függetlenés a valláson túli istenszeretetet, tágabb értelemben minden élőlény szeretetteljes szolgálatát? Olyan magatartást, életformát, amely az univerzum minden élőlényére vonatkozik, mindegy, milyen korban és hol születik meg? Lehet miniszterelnök vagy szegény utcaseprő, a szanátana-dharma rá is vonatkozik. Vajon mit szólna hozzá David Cameron?

Az indiai hagyományokhoz hasonlóan más tradícióban is találkozhatunk a különböző világok és dimenziók hierarchikus rendeződésével. Ilyen rendszerezés például a menny és pokol leírása, vagyis a felső, közép és alsó világ meghatározása.

A Kabbala egy életfát mutat be, tíz számozott szférával és egy számozatlannal. Az iszlám vallásban a szufik négy megnyilvánult világról számolnak be és egy megnyilvánulatlanról.  A görögök Titánjai és Héroszai egy világot alkottak az emberekkel, de létszintjük magasabb fokon állt. Ezékiel mennyei királyságokat említ, és a kereszténység ismeri a csodálatos képességekkel bíró kerubokat, szeráfokat és angyalokat, akiknek lakhelyéül az ég és az eget a földdel összekötő tér szolgál. Az indiai védikus szakirodalom nem kevesebbet ígér mint, hogy aki megismeri és megérti az univerzum felépítését, az eléri az üdvözülést, és nem kell újjászületnie ebbe az anyagi világba. Ők a lelki világba kerülnek, vissza Istenhez. Az önmegvalósítás ösvényén az élőlény ráébred eredeti természetére: tudatos, örökkévaló, boldogsággal teli.

Az újjászületés gondolata és az abba vetett hit természetesen nyugaton sem ismeretlen. A bolygórendszerek hosszú sora viszont kevésbé közismert. A védikus irodalom az óind világkép tananyagát tartalmazó írások gyűjteménye. Tudományos igényességgel fejt ki anyagi és transzcendentális ismereteket. Így nem csoda, hogy nagy részletességgel mutatja be ezen bolygórendszerek elhelyezkedését, méretét, földhöz és az egész világegyetemhez való viszonyát, az ott élők jellegzetes tulajdonságait, valamint, hogy hogyan lehet oda kerülni földi életünk befejeztével.

A földön élő embernek, teste elhagyása után lehetősége nyílik 8 400 000 létforma valamelyikébe újrakezdeni a pusztulás és élet örökös körforgását. Mindezt valamelyik univerzum tizennégy bolygórendszer világainak valamelyikén teheti meg.

A védikus tradícióban a menny lakóit, amaráknak, halhatatlanoknak is szokták nevezni, mivel egy mennyei nap hat földi hónapnak felel meg, és az ő időszámításuk szerint az ott élők tízezer évig élnek. Tehát összehasonlítva a mi száz évünkkel, halhatatlannak tűnnek. Hosszú életük mellett testi szépségükben és erejükben is felülmúlják a miénket. Fényűző életük, paradicsomi életkörülményeik és határtalan élvezetük igazán irigylésre méltó. Azonban mint minden anyagi hely, a teremtés és a megsemmisülés ciklikus változásain megy keresztül. Odajutni sem olyan egyszerű, és egy csavar is van a dologban. Különböző mennyei bolygókra jutáshoz, különböző „vízumra” van szükségünk. A teljesség igénye nélkül, ilyenek például a ragaszkodástól való mentesség, a bölcsesség, a tudás, a kegy, az önfeláldozás, cölibátus, valamint az erkölcs és a morál szigorú követése. A csavar azonban az, hogy megerőltető szellemi, fizikai és spirituális lemondások után ugyan élvezhetjük tetteink gyümölcsét valamelyik mennyei bolygón, de karma bankszámlánk felélése után újra egy alacsonyabb szintű világban kell folytatnunk az életet. Védikus megközelítésben tehát, a mennybéli bolygók felett található az antianyagú lelki világ. Aki ide eljut, annak sosem kell többé újjászületnie.

A Bharata Kultúrtér csapatának indiai útján készült filmetűdnek akár azt a címet is adhatnánk, hogy szürke hétköznapok Dzsaipurban. Ugyanis az év 365 napján, azaz hogy minden áldott nap több ezernyi hívő keresi fel a Góvinda Dév templomot. Ennek ellenére hiába is keresnénk az utazási irodák programjai között a Góvinda Dév templomot. Nézzünk hát utána, ki is ez a Góvinda Dév, miért látogatják oly sokan, és mi az a titok, ami miatt a dzsaipuriak hajnalok hajnalán felkelnek, majd oly átszellemülten képesek énekelni?

Góvinda Dév a híres Vrindávanból kimenekített, évezredek óta imádott templomi Istenség. Vrindávan Delhitől mindössze 150 km-re található, ahova utazási irodák ugyancsak nem igazán visznek csoportokat, hacsak nem az ötezer éves múltra visszatekintő templomváros széléig.

Állítom, hogy Vrindávan a világ legcsodálatosabb helye, mégis megértem, hogy nem turistaparadicsom. A lelkiség oly intenzíven hatja át egész Vrindávant, hogy nem is érezné magát jól ott a turista. Olyan turistáskodni Vrindávanban, mint egy fitness teremben nézelődve sétálgatni, és néha egyet-egyet teázgatni. Vagy beáll az ember a sorba és csinálja, vagy nem tudja magát jól érezni, akármilyen gyönyörű is az a fitness terem. Hasonlóan, az menjen Vrindávanba, aki a több évezredes tradíció előtt szeretne tisztelegni, s aki a világ legelégedettebb embereitől szeretné ellesni a belső béke tudományát. Különben hiába oly csodálatos hely az a Vrindávan, a turista hamar menekülőre fogja venni a sokat ígérő látogatást.

Hasonló hely a dzsaipúri Góvinda Dév templom is. Valódi Vrindávan. Éppen ezért turistamentes. Pedig Dzsaipúr (Jaipur) Góvinda Dévnek épült. India egyetlen modern városa, mely a silpa sásztra ősi védikus városrendezés elvei alapján épült. A modern kicsit túlzás. Közel 300 évvel ezelőtt kezdték kiépíteni a mai várost, a környékbéli hegyen található régi város elhagyása miatt. A dzsajpúri királyi dinasztia mindig is nagy rajongója volt Vrindávannak. Éppen ezért fogadta be a hódítók pusztítása elől kimenekített évezredes múltú Góvida Dévet. Az akkori király Dzsaipúrt a védikus építési tudomány alapján Góvinda dév részére építette. Gondoljunk csak bele, hol is élünk mi? Ha turista Dzsajpurba látogat, megmutatják neki a szelek palotáját és az elefántháton bevehető Borostyán-erődöt, meg a vízi palotát, egy kis bazározás, aztán slussz. Hogy ki az a Góvinda Dév, és hogy a híres turistavárossá gyúrt Dzsajpúr a silpa sásztra alapján épült, és ráadásul Góvinda Dévnek, arról a turista vajmi keveset tud meg. Aztán, hogy hány turista látogat el a Dzsajpúrt éltető hajnali púdzsára, jobb ha bele sem gondolunk. Tulajdonképpen szerencse. Hogy is nézne ki a mi szeretett Góvinda Dév templomunk fotózó és értetlenkedő turistákkal teli? Mondok egy titkot. A nyugati embereken kívül senkit sem zavarnának. De az is biztos, hogy nem sokat értenének az egészből. Vagy mégis? Mindenki kipróbálhatja magát a lenti videóval.